soulthings - Tumblr blog

[soulthings]

Kaptam egy üzenetet, igaz késve, de amikor önmagam elengedésének folyamatában voltam, jelzett a telefonom, arról a telefonról, amit elloptak egy hete, március 13.-án. Amikor újat sikerült intéznünk az üzletvezető is elmesélte a történetét. Neki is ellopták munka közben, s ha bár két órával később meglett a tag, a telefont már akkor szétszerelték. Nem lett meg. Én azért éreztem, hogy az enyém visszakerül hozzám. Most, megint homály fedi a hollétét, mert lokátorral már nem tudom megkeresni. Valami történt. Kaptam egy leckét. Szerintem nincsenek jó vagy rossz leckék. Leckék vannak, amik megtanítanak valamire, amit neked kell kitalálni és itt is a nyugalom lét életbe, hogy átgondold és gondolkozz rajta. Én is leszűrtem belőle amit tudtam. Beszélhetek úgy az emberekkel, mintha saját magammal beszélnék, kedvesen, de ők nem én vagyok. Habár mind egyek vagyunk, mindenki más energia. Tudom magamról, hogy megbízható vagyok, de más nem ezt eredményezi egy kedves beszélgetés közben/után. Habár nem merült fel a gondolat bennem, hogy megbízható, vagy sem, visszagondolva mindenkivel úgy beszéltem, hogy az természetes, hogy ha kedves akkor megbízható is. Mivel nem futottak le ilyen gondolatok a fejemben, nem éreztem, hogy vigyázni kell a dolgaimra. Úgy viselkedtem ahogy szoktam, amikor nem kell odafigyelnem a dolgaimra, mert tudom, hogy ott lesznek ahol hagytam őket. Azóta jobban figyelek erre, s bár nem tudom mi lesz a kis telefonom sorsa, nyugodt maradok. Az, hogy érkezett egy újabb nyomravezető jel felőle, most nem változtat a dolgokon. Este van, amit tudtam, hogy tudtára adom a rendőröknek, megtettem. Továbblépek és folytatom az estémet ezzel a nyugalommal. Persze nem ez a nyugalom volt bennem, de újra elgondolkoztam azon, mit taníthat most ez a szituáció és lenyugodtam. Akkor váltottam át és folytatom az estémet, a telefonos gondolataimról ellapozva.

[soulthings]

A mai nap

A mai nap is eltelt. Egy nappal közelebb kerültünk kettőnkhöz. Napindításkor nem tudtam, mivel lesz másabb, mivel gyarapítom magam. Ez út közben jött, mint a motiváció. A tudat, hogy tudtam mi a pontos tervezet afelé, hogy jól nyugtázzam a napot, mégsem csinálom, mert valami visszatart, lestresszelt. Tudat alatt. Ez a stressz tartott vissza. Mint minden cél kitűzésénél. Habár ez kedves, csak jót akarok magamnak típusú cél volt, még is az volt. És sikercél is. A sikercél az, ami nem függ másoktól, csak rajtad. Mégis, ha nem az utat figyeled, hanem a célt, karambolozol, mint én, ahogy a gondolataimba ütköztem. Nyugalom. Ez kellett és ahogy egyre a következő lépésre figyeltem, elvezetett a célomig. Egy jó nap. Edzettem, főztem, sétáltam, táncoltam, odafigyeltem magamra. Összpontosítottam. Magamra figyeltem és akkor olyan varázslatos dolgok történnek, amikre nem is számítasz. Alapvetően, mert a jelent éled meg. Nincsenek elvárásaid. Szabadság. Ezekkel a gondolatokkal hajtom álomra a fejem és a gondolattal, hogy mennyire szeretlek. Érzem, érzed, érezzük. Minden szófordulat számít, mert rólad, rólam, rólunk van szó. Mindennél. És mindent jelentesz nekem. Amikor nem az lesz a kérdés, hogy mikor beszélünk legközelebb, hanem, ki ébred fel előbb és kelti a másikat a másikhoz bújással. Hamarosan és én addig folytatom a folyamatot önmagam megismeréséhez. Szeretlek.

[soulthings]

ACA

Két napja, amikor meglátogattunk, nem voltam felkészülve. Épp rosszabb pillanatokból kaptam fel újra kicsit a jobb felé, majd újra térdre estem. Kavarogtak a gondolataim, a fejlődés, sínen maradás dolgai. Ahogy ezeket a sorokat írom sem vagyok teljesen a toppon. Bár reggel már újra edzettem, befotóztam a ruhákat, amiket már nem fogok viselni és főztem is, mégis próbálom kontrollban tartani, hogy ne cigizzek annyit. Az az 1-1 szál amit elszívok nem mutatja súlyát, csak a nap végére. Az agyammal próbálom mindig tudatomra juttatni, hogy ez nem a napi első és ha az is lenne, mg mindig az az ember vagyok, abban a testben, aki csak fejlődni szeretne és nem benne ragadni valamiben, amiben nem szeretne, amiből tudja, hogy hogyan lehetne kimászni. Aki figyeli az után elhaladó embereket, akik szintén valami önkárosító dolgot művelnek. Ilyenkor tudatosítom magam, hogy érezzem teljes lényem, miért nem csinálom azt amit ők. Aztán megfeledkezem magamról és megesik.

Pénteken is ilyen belső hangulatban látogattunk meg. A legjobb formámat próbáltam hozni, aludtam is egy kicsit a váróteremben, de amikor a kérdésekre került a sor az agyam csak hallgatott. A gondolatok, amik a könyvek olvasása közben születtek, némák maradtak. Mintha egy tenger közepén úsztam volna az aranyhal nagyságú gondolataim felé és amint elértem egyet, magamhoz vettem, feltartottam, hogy a víz felett legyen, miközben én próbáltam fent tartani magam a kezeim segítsége nélkül. Majd beeresztettem a vízbe, mind egy másodperc alatt és indultam a következő gondolat felkutatására. Bután éreztem magam, picinek, éretlennek. Olyannak, akit az öledbe kell fognod, hogy megnyugtasd: biztonságban van. Mutatni akartam valamit. Többet, mint ami voltam. Nem csak neked, vagy neki, magamnak leginkább és amikor egy hónap után úgy éreztem, nem fejlődtem semmit, picit összezuhantam. Szomorú voltam. Megakartam mutatni magamnak. Úgy érzem, nem másoktól várom el, hogy megdicsérjenek, hanem magamtól és ez elkezdett abba átfordulni, mintha a saját anyám lennék, mert úgy érzem úgy is viselkedtem tudat alatt abban a szituációban magammal.

A beszélgetés során Réka ajánlotta az ACA csoportot. Hiszek abban, hogy véletlenek nincsenek. Az An-Alon gyűlések csak hétközben vannak, mikor hétvégén nem dolgozom általában. Utána néztem és az ACA hétvégén is van. Az ACA alapvetően olyan anonim segítő csoport, ahol az alkoholista szülők- vagy rosszul működő családok felnőtt gyermekei járnak. Nem hiszem, hogy apa alkoholista lenne, bár nem sokat tudok róla, vagy látok belőle. Egyikőjükről sem. Emlékszem, amikor kicsi voltam már szembe tűnt ez és bár tudtam, hogy ez azért van, mert nem állunk közel egymáshoz, azért feltettem anyának pár kérdést, amivel azt hittem, megismerem. Megkérdeztem a kedvenc - állatát és színét. Apától viszont ennyit sem. Egy furcsa lakó lett, egy ismerős alak, egy kínos hallgatás, furcsa feszengés, ha egy légtérben voltunk. Próbáltam őket megmenteni egymástól és maguktól is, hogy egy jó családban élhessünk nővéremmel, még ha annak példáját csak haloványan körvonalazódni is láttam másoktól. Egy jós mondta akkor, akihez anyukám járt, hogy nem tudom őket megváltoztatni. Nem csak őket, de utólag az a tény, hogy mi nem leszünk együtt egy boldog család, teljesen körvonalazódott. Elfogadtam. Elkezdtem eltávolodni tőlük megannyi kérdőjellel, amiket megkerülve, de próbáltam megválaszolni, hogy megnyugodjak. Anya közelebb állt hozzám, legalább is, ő töltött el velünk a legtöbb időt, vele próbáltam még 15-18 évesen is megbeszélni a problémákat, amik köztünk felgyülemlettek. Amikor rájöttem, hogy nem értjük meg egymást, levelet írtam, ami a következő 1-2 napban hatást gyakorolt rá, majd újra feledésbe merült. Elmenekülésem után jobban eltávolodtunk, mivel kiszabadultam a mérgező virágaknákból és próbáltam fellélegezni. Kerestem a válaszokat az otthoni gondokra, magam belső világát alakítani még úgy, hogy nem is tudtam ki vagyok. Az egész egy ismeretlen térkép volt, bármerre néztem. Ismeretlen város, ismeretlen emberek és még ismeretlenebb önmagam, mivel magammal kapcsolatban a kérdéseket nem tudtam megválaszolni, pedig 0-24 jelen voltam. Újra megpróbáltam beszélni anyával, mindhiába, de már könnyebb volt kiszakadni a gondolatokból, az érzésekből és csak mással foglalkozni. Nem volt példaképem, pedig szerettem volna valakire hasonlítani, valaki, akiről mintát vehetek, viselkedésileg, vagy öltözködésről. Ezek mindig csak férfiak voltak, min Johnny Depp. Megannyi emberhez hasonlítottak, mégsem találtam meg, akit mintázni tudnék és ez nyugtalanított, s addig mentem, amíg zsákutcába futottam és a végén ÉN voltam. Megkell hallgatnom önmagam, amit a mai napig teszek. Úgy érzem már előrébb járok ahhoz, hogy stabil legyek, kirajzolódjanak a stílusjegyeim, amit "otthonnak" hívhatok magamon belül. Ez még most is egy folyamat, de közelebb járok.

Miután anyával kapcsolatban falba ütköztem, apával próbálkoztam és kerültem közelebb hozzá. Eleinte azt hittem itt nem apával van a gond, hanem anyával, hiába mondta azt, hogy apa gonosz és mindenről ő tehet. Mindenért őt hibáztatta. Az évek során anya nyugdíjas lett, picit megnyugodott és elkezdett rám is hallgatni. Akkor kerültünk újra, azt hiszem életünkben másodszorra közel egymáshoz (bár az első részre nem emlékszem annyira kicsi voltam, de feltételezem, lehetett ilyen). Felmerültek benne olyan vallomások és mondatok, amik a semmiből bukkantak elő és annak az énemnek intézte, aki otthagyta őket 18 évesen. Nem nyugtatott meg. Már nem volt mit. Időközben a spiritualitás gyakorlatait folytatva megtanultam feldolgozni és elengedni a múltat. Azokat a dolgokat is, amikre nem kaptam választ, vagy a kérdésekre, amiket sosem tettem fel, de láttam, hogy neki ez a folyamat most van. A beismerés/felismerés folyamata. Az elengedés még mindig nem megy neki, de legalább megfogadja a tanácsaimat, visszagondol a szavaimra, amikor olyat mondd, vagy gondol és gyorsabban túllép azon, leginkább akkor, amikor nem vagyok vele, vagy telefonon beszélünk.

[soulthings]

Trust your instincts and the process

Úgy érzem most kerültem bele a magány krémjébe. Újra. Csak ezúttal máshogy kell csinálnom. Megfigyelőnek és cselekvőnek kell lennem egyszerre. Nem csak az előbbinek. Máskor is voltam már itt. Ezért tudom, mit csináltam rosszul. Ki kell szenvednem, hogy válaszokat tudjak adni magamnak és ezáltal megfogom.

Egyszerre fog el az izgatottság és szorul görcsbe a gyomrom. Izgatott vagyok, mert egy érzés fog el. Stabilitás. Úgy érzem jó úton haladok. Dokumentálom az érzéseimet. Lehet, hogy szemkötővel vészeltem át a legutóbbi ilyen időszakot, ezért újra visszatér a minta amíg nem veszem le és nézek szembe a dolgokkal, amik miatt nem jutok előrébb amikor egyedül hagynak, vagy én választom az egyedüllétet. Komplexebb a dolog annál, mint ahogy leírom, de egyenesen gondolkozom és nem őrjítem meg magam a sok fonállal, amivel összekötöm a gondolat hálózatom. Mint egy összeesküvés elmélet. Csak ellenem esküdtek össze. Így tűnnek a magam gondolataira maradt percek.

[soulthings]

Romlott gyümölcs

Fejlődés. Ha valami nem nő, elrohad. Én is ezt láttam meg benned. Egy lélek, akitől tanulhatok, de én is taníthatok. Mindenkinek vannak rosszabb napjai, mégis az a fontos hogyan folytatja. Nálad is észrevettem ezeket a jeleket. Az élet, nihil, pangás volt néha számodra. De olykor jó megpihenni. Neked is ezt tanácsoltam. Megnyugtattalak, hogy ne sürgesd magad, figyeld meg, mire van épp szüksége a testednek. Így tudsz a legeredményesebben fejlődni. Különben ugyan azokat a köröket fogod futni. Úgy tűnt a szavaim hatással vannak rád, megfogadod őket. A saját csapdádba estél. Mohóság, figyelmetlenség, habzsolás és fejetlenség. Menekülés. Önmagad elöl. Hiába hangsúlyoztam ki, hogy légy türelmes magaddal. Nyugalom. Itt kezdődött minden.

Itt folytatódik. De köztünk már nem. Megtört az illúziód és rájöttem, hogy te sem vagy más. Picit több az egyszerűnél, de nem elég. Megakadtál, megrekedtél. Egyelőre. Mert még mindig látom benned az áttörés lehetőségét. KI fogsz lépni a mókuskerekedből. Addig is jobban oda kell figyelned. Nélkülem. Eljátszottad. Azzá váltál, akit másban láttál és ez zavart téged. Én pedig vak voltam, hogy nem vettem a jeleket. Megvakított a barátság érzése. Azt hittem te vagy az. De nem most. Egy kipipált feladat voltál. Átmentem. Stabilitás. Ezen kell dolgoznom és te voltál az egyik próbatétel. Én átmentem. Ami engem illet, neked nem sikerült. Velem nem jutottál közelebb ahhoz, hogy kilépj a saját magad által kreált buborékodból. Lecke voltam.

Ahogy mindig mondtam neked: türelem. Addig jönnek a hozzám hasonló feladatok, amíg ki nem lépsz az egyetlen gondolatból, ami köré mindent építesz. ÉN.

A fejlődés része pedig, persze, hogy az egyszerűbb embereknek megy gyorsabban. Könnyebb feladatokat kapnak. Azokat képesek befogadni. Ha valamit, ezt neked köszönhetem. Miattad rájöttem, hogy te sem vagy egyszerű, ahogy én sem. Emiatt olykor tovább tart egy-egy feladat megoldása. Hogy rájöjj, mit ad neked.

Légy figyelmes! Mert a feladatok olykor egymásra is épülhetnek.

[soulthings]

Soul things

Valaminek (mindennek) meg kell változnia a mai nap. Éreztem. Még nem jöttem rá, valóban így van-e, de bízom a folyamatban. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy közelebb kerülj önmagadhoz ÉS, hogy többet ne legyél ugyan az az ember, aki tegnap voltál. Igen, ez a megközelítés közelebb áll hozzám, mint, hogy minden nap a legjobbat hozd ki magadból. Persze, ezek a célok valahol tudat alatt, mert, így minél jobban élvezed a fennálló napot, de mániákusan maximalista mottóba is torkollhat. Stressz. Oda kell figyelned a testedre is, hogy éppen mire van szüksége. Ha a fél napot az ágyban töltöd is érezheted jobban magad annál, mint, hogy túlnyomod magad olyan gondolatokkal és tervekkel, amikre nincs szükséged. Szükség. Ezért kell jól figyelni a testre. Megtanulni megkülönböztetni a testi fáradtságot a lelkitől.

[soulthings]

"A változás benned kezdődik"

Ez az időzet már chlishé jelleggel él mindenki fejében. Épp azért, mert sehol nincs megfogalmazva rendesen, miért kéne több jelentőséget tulajdonítanunk ennek a gondolatnak.

Az alapokat nekem az teszi ki, hogy mindennek van egy saját rezgése. Embereknek, tárgyaknak. Pénznek, növényeknek, különböző entitásoknak. Az, ahogyan érzed magad, ad egy rezgéshullámot és ez a hullám kiterjed, mint egy pajzs, körbevesz. Így a dolgok, amik megegyeznek, vagy hasonulnak a rezgéseddel, mint egy mágnes, hozzád igyekeznek. Ezek lehetnek emberek, állatok, de események is. Ezért fontos nyitottnak lenni.

Ezzel a rezgéssel manifesztálod a dolgokat. Minél több figyelmet ajándékozol a gondolatoknak - tettlegességig is -, annál jobban megerősíted a körülötted lévő világnak, hogy mit preferálsz. Még akkor is, hogy ez az állapotod egy alacsony rezgésű tevékenység, mint a depresszió. A világ azt fogja érzékelni, hogy ezt szereted és erre van szükséged, még akkor is, ha nem tetszik amiben éppen vagy. Mert a jó és a rossz dolgok relatívak. Minden lénynek megvan, hogyan kategorizálja saját magának. A világnak viszont nincs ilyen. Csak azt fogja érzékelni, mivel foglalkozol annyit és abból ad többet. Ha a depresszió példájánál maradunk, akkor több depis zenét, olyan hangulatot kiváltó eseményt, emberekkel keresztezi az utadat. S hogy ez megváltozzon, te kellesz.

Fontos, hogy először teret adj a gondolataidnak. Ha valami visszatérő a fejedben, valószínűleg elfojtottad. Nem kapta meg a kellő teret és a szíved emlékeztet arra, amit meg kell gyógyítanod. Ha megengedted magadnak, hogy veled üljön kicsit és hagytad, hogy legyen/elfogadtad, hogy van és, hogy így érzel, sokkal könnyebb lesz továbblépni. Általában ezek olyan dolgok, amiken nem tudsz változtatni. De jó ez így.

Ezután máshogyan fogod érezni magad és pozitívabban tudsz állni a dolgokhoz. Valószínűleg az alacsony rezgés ilyenkor még magával hoz olyan dolgokat, amiket a múltban kaptál, mert még észre kell vennie a világnak, hogy már azok a dolgok éltetnek és ez beletelik egy kis időbe, mert ilyenkor azt hiszi, ez átmeneti. Megkell mutatnod neki, hogy ez valami maradandó. S ahogy észreveszi, hogy már más élvez prioritást, magasabb rezgésű dolgok, csakúgy, mint az alacsonynál, olyan dolgokkal fog megajándékozni. Minél stabilabb ez az állapot, annál nehezebb lesz téged kibillenteni belőle. A világ sem fog számodra rossz dolgokkal megajándékozni, mert mostmár az az alacsony rezgésű dolog lesz, amiről azt hiszi, pillanatnyi dolog.

Minél mélyebbre kerülsz ebben az állapotban, annál kényelmesebb lesz ez az érzés. Mint egy puha fotel, takaróval és tudod hogy biztonságban vagy.

[soulthings]

Megvaltoztam, mert megfaradt a testem a szerepbe amit jatszottam. Most jon egy uj, valami mas. Probalgatas. Igy egyre kozelebb kerulok ahhoz, hogy tudjam mit adhatok ennek a testnek cserebe, hogy benne lakom. Kompromisszum.