#csukott szemek

[meg-nevet-sem-tudok-kitalalni]

úgy veszítek el belőled darabokat mint a szempillákat

tudtomon kívül és mindenhol

[elottembarkilehetsz]

VHS BASSPORN! Watch My Dying - Csukott Szemek (dOTS remix)

[miokomvanra]

Valami csörög. A telefonomért nyúlok csukott szemmel. Még látom magam előtt azt a jelenetet, amikor felveszem a telefont. Érzem, hogy fáj a tenyerem. Nyilván nem csak álmodtam, amikor belevájtam a körmeimet a bőrömbe.

Fogalmam sincs, ki van a vonal túlsó végén.

-Szia, Shawn! Csak izé… gondoltam, jelzek, hogy bejöhetsz a suliba. Ne mulassz miattam. – motyog a lágy hang a túlsó végen.

-Ann. – sóhajtom – Máris kelek. Elviszlek.

-Oké. – mondja kissé meglepett hangon. Egész engedelmes.

Annie

Amint kilépek az ajtón, Shawn máris a felhajtónkra kanyarodik. Pontos a srác.

Kiszáll, odarohan hozzám, majd elveszi a táskám. Már fordulna az autó felé, de egy pillanatra visszafordul. A szemembe néz. Tekintete aggódó.

-Baj van? – sikerül kinyögnöm, de ő addigra már folytatja a rutinját, bedobja a táskám hátra, majd kinyitja nekem az ajtót. Beülök. Az úton sem beszélünk, csak együtt megyünk órára. Pár lány minket bámul, mire ő átkarolja a derekam. Kicsit ideges vagyok emiatt.

-Ne aggódj, ha nem teszem ezt, csak jobban fognak piszkálni. Így viszont tudják, mire számítsanak, ha téged bántanak. – suttog a fülembe. Ajka hozzáér a fülcimpámhoz. Megborzongok.

Az egész nap úgy telik el, hogy Shawn végig a karomat súrolja, a fülemhez ér, a vállával a vállamhoz ér, átnyúl rajtam vagy egyéb jeleket tesz. Már kezdek besokallni. Rárivallok.

-Te amúgy miért csinálsz ennyire úgy, mintha mi járnánk? – kérdezem kicsit hangosabban a kelleténél a parkban, ahol eszünk. Ma egész napos idő van. Kint van pár diák. Sokan olvasnak, van aki hozzánk hasonlóan tömi a fejét.

-Már azt hittem, megkedveltél. Ma egész cuki voltál. Na meg tegnap este is! – kacsint.

-Álmodban! – bokán rúgom – Ennyit rólad!

-Ááá! Ez nem volt szép. Ann, kérj bocsánatot! Amúgy is, miért ne lennék veled közvetlen, ha egyszer együtt megyünk a buliba is?

-Bocs, Díszköcsög! Bocs, hogy molesztálsz, és próbálom megvédeni magam!

-Remek… -mormog, majd befalja a maradék hotdogját.

----

Trix valahogy a szobámban kötött ki. Anyának ez tetszik. Kai félénken bámulta. A hátsóját is. Bassza meg, de gáz, ha a kisöcséd kamaszodik!

-Szerintem ez a vörös elég szexi. Meg a fekete csőszoknya. – kezdi Trix.

-Szerintem a bordó flitteres póló jobb. – mutatok egy eldugott pólóra a többi alatt.

-Tényleg! Ez tök jó. De ehhez nem jó az a szoknya. Lássuk csak… Mit szólnál ehhez? – csillogó szemmel felemeli a miniszoknyámat a szekrényből.

-Kizárólag harisnyával.

-Jó, de csizmával! Van neked az a csini. Tudod.

-A fekete.

-Igen, az! Tök szép leszel, úristen! Vedd fel gyorsan! – sürget.

-Jó, csak ne ugráltass, kérlek! – játékosan megbököm, majd leveszem a rajtam lévő pólót.

-Te ne szívass. – szörnyülködik Trix.

-Mi van már megint? – kérdezem.

-Mi az a melltartó? Nagyibugyit is vettél? Jézusom! Na le vele! – elkezdi rángatni, majd le is esik rólam a fehér melltartóm. Kényelmes, de tényleg elég ócska darab. Gyorsan a mellem előtt összekulcsolom a kezem.

-Neked mi bajod?! – sipákolok, majd kinyitom a fehérneműs fiókomat. Trixie rácuppan.

-EZT! – ugrál örömében, amikor megtalálja a fekete csipkeszettem. Remek. Nem, mintha bárki látná!

-Oké, veled nem lehet vitatkozni.

-Ez a beszéd! – vigyorog.

-Fordulj el! – morgok, mire felemeli a szemöldökét.

-Elég szégyellős vagy.

-Majd ha te is meztelen vagy előttem, akkor nézheted. – felelem diplomatikusan. Legalább is azt hiszem. Talán kényesnek tűnök?

-Jól van! – nevet. Gyorsan felveszem a fehérneműt, majd a pólót is. Jelzem, hogy megfordulhat, aztán felveszem a fekete harisnyám és a szoknyát is.

-Te baszd meg, ez gyönyörű! Basszus, senki nem fog merni kritizálni ezek után! Shawn csaja a legmenőbb.

-Trix, te meg… - mondanám, de ő a tükör elé lök, nekem epdig elakad a szavam. Soha nem gondoltam volna, hogy pár ruha ennyire előnyösen kiemelheti az alakom. Már csak a hajammal kéne valamit kezdeni.

-Kisminkellek, majd a hajadat is megigazítjuk! – közli ellenkezést nem tűrően. Erre az akcióra rámegy az egész esténk. Trix pasija idejön érte, de ő fél hétre, így nem ütközik a két srác. Trixie kisminkeli magát is, majd  ahaját is megcsinálja, aztán már készen is vagyunk. Anya lent elkattint pár képet, – mondván, hogy ritka alkalom ez – Trixie pedig csak mosolyog.

-Troy mindjárt itt van. – mondja a lány a nyilvánvalót.

-Szép vagy. – emlékeztetem.

-Szerinted elég jó vagyok neki? – kérdezi kissé zavarban. Az általában életvidám és bátor csaj most annyira gyámoltalannak tűnik, hogy szinte megsajnálom.

-Persze, hogy jó vagy! – felelem, majd hátba veregetem – Nálad jobbat keresve se találna. – A karomba ugrik. Tipikus eset, amikor egy nőt vigasztalok. Ez annyira rám vall. Engem soha egy lány sem vigasztalt meg. De annak örülök, hogy valaki végre elég közel érzi magát hozzám ehhez.

-Menj, Trix! – mondom, amikor meghallom a csengőt.

-Jó! Sok sikert, Annie! – mosolyog, majd elköszön anyától és Kaitól.

-----

Anya már várja az én „hercegem”. Minden másodpercben kinéz az ablakon, megigazítja a haját vagy a sminkjét  atükörben. Rám mosolyog, nyugtatgat, hogy szép vagyok. Remek. Köszi. Bírnám, ha Shawn nem is jönne el, végre az egész család pofára esne. Apa is hazajött még mielőtt Shawn megérkezhetett volna. Itt olvassa az újságát és néha rám sandít. Az orrán olvasószemüveg lifeg. Keresztbe tett lába néha ring egyet-egyet.

Anya süt valamit, amiből csak én nem kapok. Szerintem ezek nem is várnak haza az éjszaka. Milyen szülők ezek?! Alig várják, hogy a lányuk… Ezek nem normálisak!

Csengetnek. Összerezzenek. Apa majdnem elvigyorodik, amikor ezt meglátja, ám összeszedi komoly ábrázatát, amely az arcán ült, mióta hazajött.

-Kinyitom. – pókerarccal megy az ajtó felé zsebretett kézzel, mint valami maffiózó. Shawn, ne legyél béna!

-Szép estét kívánok! – köszön Shawn kissé meglepetten – Shawn Elliot vagyok. A lányával terveztünk…

-Tudom. – feleli kimért hangon apa. Megborzongok. Minden jel szerint rá akar ijeszteni – Hallottam róla.

-Igen, értem. – alig hallom a szerencsétlen srác hangját. Csönd. Ezek kifogytak a témából. Jajj, apa! Engedd már be!

-Uram, hallottam, hogy kedveli a sportautókat. – izgatott hangot hallok.

-Igen, fiam. – szinte hallom apa hangján, hogy vigyorog – Téged aztán nem lehet zavarba hozni!

-Nos, de, egészen sikerült. – motyog a fiú.

-Átmentél. Igazán jó, igazán jó. – elindul befelé – Egy másik alkalommal mindenképpen mutasd meg a járgányodat!

-Úgy lesz. – vigyorog a srác, majd felém fordul – Azt a… - rámosolygok félénken.

-Mehetünk? – kérdezem.

-Persze. – átkarolja a derekam, majd kikísér az ajtón. Becsukja, majd felém fordul. Felemeli a kezem, majd megcsókolja. Nagy, kék szemeivel áthatóan a szemembe néz, mintha csak a lelkemet szemlélné, kipirult arccal szólal meg– Gyönyörű vagy!

Az pirosnál a kezemre helyezi a kezét. Végigsimítja a kezem. Elpirulok attól, ahogy ma viselkedik. Kikészít. És olyan helyes abban az ingben! Össze-vissza áll a haja, kicsit kócos, mint mindig. Pont, ahogy szeretem.

Úristen! Miket beszélek?! Shawn csak egy hülye kurva. Nevetést hallok, mely megzavarja  a gondolatmenetem. Ránézek.

-Ne ráncold a homlokod! Elrontod a sminked. Nagyon szépen kihangsúlyozza a szemed. Ne tedd ezt velem! – fogja könyörgőre.

-A kiskutya szemek nem jönnek be nálam. – mordulok rá.

-----

Már kívül is hallottuk a basszust, ami bentről áradt. Bent viszont…

-Megsüketülök! – panaszkodom Shawnnak.

-Te sose jársz el? – kérdezi a srác, majd megfogja a derekamat. vagy inkább valamivel lejjebb. Megszorítom a csuklóját és egy határozott mozdulattal feljebb tolom a kezét.

-El a mocskos kezeiddel onnan! – sziszegem, ám akkor véletlen hozzáérek a füléhez az ajkammal, pont, ahogy ő szokta. Talán bele is lihegek a fülébe ijedtemben, nem tudom, mert már magához fordított. Olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem a szívverését. meglepett arccal liheg, mintha…

-Csáó srácok! Na már a kis Annie sem tudja titkolni, mi? – kérdezi valaki, aki mellett Trix áll. Ja igen, ez Troy. Remek. Kicsit balfasznak tűnik, legalább is ami az időzítését illeti. Mondjuk helyes. De Trix találna jobbat. Vagy talán csak elfogult vagyok? Mióta ilyen lagymatag a szívem?!

Shawn izmai megfeszülnek, majd elenged. Érzem, ahogy végigcsúsztatja a karomon a kezét, majd egy pillanatra a tenyerembe helyezi a kezét, de csak annyira, hogy én érezhessem, senki más nem.

-Helló, nos örülnék is neki, ha nem lenne ennyire rideg! – kacsint Troyra a srác – Hogy megy a foci?

-Ja, jól, amióta Trixie kijön szurkolni. – átkarolja a lány vállát és magához húzza. A lány vigyorog.

-Örömmel hallom. Na mi startolunk a bárhoz, nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szomjan halok! – vigyorog Shawn, majd elhúz magával. Kérdőn bámulok rá.

-Most nincs kedvem másokkal dumálni. Mindjárt lejár az idő. – Elővesz egy összegyűrt bankót a zsebéből, majd valami fura löttyöt rendel – Neked kell valami? – kérdezi, mire megrázom a fejem.

Leülünk valami kis asztalhoz, terpeszben ül és az asztalon könyököl. Vigyorogva bámul. Már ivott vagy három pohárral abból a micsodából. Meg kettővel abból a másikból. Kicsit ködös a tekintete, mégis elpirulok a tekintetétől.

Egyszer csak karon ragad, majd nemsoká a táncparketten találom magam, már ha ez nevezhető annak. Ringatni kezd. A derekamon érzem a kezét. Az egyikkel felfelé, a másikkal némileg lefelé halad, bár nem esik túlzásba. Erősen szorít agához, megfeszülnek az izmai, erősen végigsimít a hátamon, majd a szemembe néz.

-Ann, én… - ekkor valami csaj nekem ront. Csak annyit érzek, hogy valaki a szépen kifésült és beállított hajamat tépi. Könnyek gyűlnek a szemembe, Shawn megragad, oltalmazóan magához von, a lány kezét pedig lefejti a hajamról. A mellkasába fúrom a fejem és a hajamat fogom. Valamit beszél. Komoly, indulatos hanggal. Sírást hallok, nem tudom, én sírok-e vagy az a másik lány. Megmarkolom Shawn ingét. Hamarosan már a kabátomat érzem a testemen. Valahogy kikerültünk a ruhatárhoz, a nyakam köré csavarja a sálát, majd a kapucnit is a fejemre hajtja.

-Gyere, megyünk! – csak ennyit mond.

Egy modern szobában ülök. Egy nagyon nagy, kissé minimál stílusú szobában, hatalmas falitévével, mely kissé hullámosan, akár egy festmény, kanyarodik végig a falon. Lámpák vannak egy óriási könyvesszekrény mellett két oldalt. Egy kanapén ülök. Shawn előttem térdepel. Miért nem ül le?

A két kezemet fogja. könyörgőn néz a szemembe, talán, hogy szóljak valamit. Most nem tudnám szánalmasnak nevezni. Megindít, ahogy előttem térdel. Mintha… tisztelne.

-Shawn… - sikerül kinyögnöm  anevét, mire elmosolyodik.

-Kicsi Ann, azt hittem, sose térsz magadhoz! – suttogja – Az a lány megérdemelne egy pofont ezrét. Megmondtam neki, hogy tartsa távl magát tőled, szóval ne aggódj! Jól van az arcod? Nem fáj? – végigsimítja az arcom legszélét.

-Mi van az arcom… - hirtelen éles fájdalmat érzek,  mintha égne a bőröm. Hozzáérek, de felszisszenek.

-Vérzett. Kicsit lemostam… Durván megkarmolt téged. Nem emlékszel? – suttogja gondoskodó hangon.

-Nem… nem rémlik. Igazából csak arra emlékszem, hogy húzta valaki a hajam.

-A hajad, hála égnek semmi baja nem esett. Miután lekezeltem az arcod, gondom volt leellenőrizni. Nyugi! Megvan minden hajszálad. Sajnos főleg az arcod szemelte ki az a lány. De nem fog megmaradni a karcolás, ne aggódj! Csak kenegesd minden nap.

-Rendben. – bólintottam. Shawn ekkor felkelt a földről, majd visszahajolt. A nyakamra tette a kezét, majd lassan a hátamra csúsztatta, és átölelt.

-Ne haragudj! – suttogta zaklatott hangon – Ha ezt tudom, nem találom ki ezt a tíz napos marhaságot. Nem gondoltam volna, hogy ennyire pszichopaták ezek a csajok.

-Nem a te hibád. – suttogom, ahogy a remegő karjára teszem a kezem. Rám néz.

-Annie! – suttogja, lehelete forró az arcomon. Aggódó szemei ragyognak.

-Igen? – suttogom. Az ajkamra néz. Megdermedek. Pislog kettőt, majd távolabb megy.

-Hozok neked forrócsokit. – mondja, majd kisétál a szobából. Én hirtelen elég bátornak érzem magam ahhoz, hogy körülnézzek, ezért felállok, majd a falokon lévő képeket és a hifit veszem szemügyre. Van egy gitárja is. Aztán meglátok még kettőt. Egy zongora áll a sarokban, az ablak mögötte. óriási egy ablak!

Van egy terasz is. Kint sötétség. Biztos szép lehet a szoba, amikor a természetes napfény világítja be. Aztán egy hatalmas ágy. Egy nagyon puhának ígérkező ágy. Puha paplannal és dísztakaróval, ezernyi párnával…

-----

-Hát te? – Shawn felettem áll, koccanást hallok. Az éjjeliszekrényen egy tálcán két pohár áll. Az előbb említett forrócsoki gőzölög benne. Ja tényleg, a forrócsoki!

-Köszi! – motyogom, majd felülök az ágyban. Jesszus. Lefeküdtem az ágyába! Körülnézek rajta zavartan. Lehúzom a pólómat, ami kissé felcsúszott. A szélén fekszem. Mellettem még vagy hat ember elférne. Annyira izgatott vagyok. Legszívesebben ugrálnék rajta! De a fáradtságom ezt nem engedi. A kezembe adja a poharat, én pedig elpirulok, amikor tekintetem találkozik pajzán tekintetével. Istenem, erről teljesen megfeledkeztem!

-Én, bocsi… - hebegem, a szavamba vág.

-Semmi gáz, értem én. Egy fiú ágya biztos izgató lehet, épp annyira, hogy ki is próbáld. – vigyorog.

Elveszek egy párnát.

Fejbevágom.

-Hé! Ez az én párnám! – förmed rám, de elmosolyodik. Belekortyolok a forrócsokiba.

Elém ül egy fotelbe.

-Annie. Szeretnék elmondani neked valamit. – szól halkan. Túl halkan.

-Mondjad. – suttogom, leteszem a börgémet.

-Ez hosszú, és egyáltalán nem vidám sztori. Lehet, hogy utána másképp fogsz rám tekinteni. – hebeg.

-Ennél rosszabb már nem lehet rólad a véleményem! – adom tudtára, bár nem sikerül nem elmosolyodnom. Viszonozza a mosolyomat, de csak halványan.

-Tudod apámmal… soha nem volt jó a viszonyunk. Anyám korán elment. Én egyedül maradtam vele, ő pedig engem hibáztatott azért, hogy az általa szeretett nő elhagyta. Gyakran megvert. Amikor elég idős lettem, többé nem jártam haza. Amit most mondani szeretnék, az is ezzel van összefüggésben.  – miközben idegesen összekulcsolja a kezét, látom, hogy vörös sebek vannak rajta. Aggódva hallgatom tovább. – Amikor elég idős lettem, már inkább a haverjaimnál aludtam. Persze nem az elit suliból, ahova gyerekkoromtól kezdve járnom kellett. Ezeket a srácokat az utcán szedtem össze, velük barátkoztam. Hülye gyerek voltam. Évekkel később ugyanazok a gyerekek már bűnözők voltak. Ám mire ez kiderült, már engem is belerántottak egyes dolgokba.

Először csak füvet szereztek nekünk, azt szívtuk, nem volt valami komoly dolog, sokan csinálták. Aztán azonban már nem csak erről volt szó. Nem maradt pénze a többi gyereknek, én meg mégsem mehettem oda apámhoz, hogy hé, kéne zsebpénz… Hiszen haza se mentem. Erre ők elkezdtek pénzt lopni. Hamar észrevették, mennyire gyorsan el tudom venni valaki tárcáját úgy, hogy mosolyogva indul tovább az illető, és le se esik neki egyhamar, mi történt. Ezért mindig nekem kellett ezt csinálni. Ők volt, hogy megverték azokat, akik utánunk jöttek, de ez csak ritkán fordult elő. Mindig kérleltem őket, hogy álljanak le. Azt sem értettem, hogy nem kerültünk bajba hamarabb emiatt. – nagyot sóhajt, akadozik a lélegzete.

-Csak tudod… egyszer elkezdték tervezni azt a bizonyos akciót. Be kellett törnünk egy családi házba. Kiderítettük, mikor nem lesznek otthon, minden előkészület megvolt. A srácok szereztek feszítővasat, kalapácsot, meg valahonnan fegyvert is. A mai napig nem tudom, miért mentem bele ebbe. De az akkorra már legjobb barátom is velünk volt, Will. Ő mindig visszafogott volt, sosem jelezte, hogy bántani akarná az embereket. Azt mondta, ilyen az élet.

Aznap hát elmentünk ahhoz a házhoz. Szép rendezett kertje volt, virágok voltak az ablakokban. Nagyon barátságosnak tűnt, sokkal barátságosabbnak, mint ahol valaha is éltem. biztos igazi családként éltek az ottlakók. Annyira irigyeltem őket! Bántam, amit teszünk. De megvolt a széf helye is, és tudtam, hogy nem néznék jó szemmel, ha én akkor elmegyek. Azon gondolkodtam, lelőne-e valamelyik srác, akit nem ismertem annyira.

Így hát három éve, azon a hideg őszi napon betörtünk abba a házba. Ám a dolog másképp alakult, mint terveztük. Will a széfnél állt, én mellette. Egyszer csak rám nézett.

-Hallok valamit! – suttogta rémülten. Hegyeztem a fülem, majd énis mozgást hallottam.

-Húzzunk innen! – mutattam az ablakra.

-Várj! Lehet, hogy csak Billie és James szerencsétlenkedik. – ekkor azonban megláttunk egy kisfiút. Rémült tekintettel bámult ránk, majd felsikított. Will előrántotta a kését, majd a megragadta a gyereket. Nem volt több hétévesnél. Az apja rohant le. Kiáltott. A gyerek sírt, az apja rángatta Williamet. Hirtelen valaki tekintetét éreztem magamon a nagy zavarban. Egy nőét, ahogy engem bámul rémülten a férje mögött. Ahogy ránéztem, elkapta a tekintetét és a lépcső felé fordult.

-Kicsim, ne! – sikította, majd egy lányt pillantottam meg. Korombeli lehetett. Az arcát nem nagyon láttam. Sötét volt. Will ekkor utasított, hogy ragadjam el a kislányt az anyjától. Megtettem.

Az apuka nekem rontott. Próbáltam kitérni ütései elől, hamar szökni hagytam a gyenge lányt. Will ekkor… eltörte a fiú karját, talán  a lábát is. Nem tudom. Roppanást hallottam, majd a fiú eszméletlenül esett a földre.

Ekkor ő elindult az anya felé. Lelőtte, de elsőre elcsúszott a keze, és csak súrolta a nő oldalát. Még mozgott. A fenébe is! Bárcsak színlelt volna! – mondja kétségbeesetten, közel áll a zokogáshoz.

-De ő megmozdult… Will kettő golyót engedett még a mellkasába. A lány hangosan sírt. Fel nem foghatom, egy rendes srác hogy tehette ezt. Megállítottam volna. Esküszöm, Ann! De meg sem bírtam mozdulni. Lemerevedtem a döbbenettől. Így hát végignéztem, ahogy megöli az apukát is. Ekkor jöttek a rendőrök. Kapkodni kezdett, majd futni akart, de egyenesen a rendőrök karjai közé rohantunk.

Apám a legjobb ügyvédet találta mellém. Elintézte, hogy két évet kapjak fegyelmiben, de közben végig tanulhassak. A legjobb tanárok vettek körül. Rávett, hogy minden időmet a tanulással kössem le, ám a végén már egyetemi anyagokat tanulmányoztam, minden más unalmasnak tűnt.

William… nos ő nem volt ilyen szerencsés. Nem hinném, hogy valaha kiengedik.

-----

Lefagyva ülök Shawn előtt. Nem állnak össze a képkockák, megpróbálok felkelni, de elsötétül előttem a kép. Hirtelen hányingerem lesz, majd összerogyok.

Shawn ágyában ébredek. Jó messze tőlem fekszik. Valószínűleg elaludt. Gondolataim még mindig kuszák. Felkelek, majd ültömben meglátok egy kést. Valamit ehetett, mert egy tányéron van. Felemelem. Shawn felé fordulok.

Ő az. Biztosan ő az. Ő tette. Meg kell halnia. megérdemli. Ez a bosszú, amiért megölte a családomat! – És ha nem ő tette? Akkor megérdemli, hogy valaki más családjával tette ezt! Meg kell halnia. Az ilyen nem maradhat életben. Shawn… hogy tehetted?!

Az arcomat könnycseppek borítják. Felé hajolok, egy csepp ráesik az arcára. A kés már veszélyesen közel van az arcához, amikor kinyitja a szemét. Rám néz.

-Annie… - sóhajtja, majd megdermed. A kést nézi. Behunyja a szemét – Hát ezt szeretnéd? – beletörődően sóhajt – Ölj meg, Annie! – suttogja. Biztat. Mire fel biztat? – Írtam egy levelet, miszerint öngyilkosság történt. – Meg akarom kérdezni, honnan tudja, mire fel, de megszólalni sem bírok. Csak tartom a kezemben a kést, remegek és sírok.

-Szeretlek. – felemeli a kezét, és végigsimít az arcomon. – Tudom, hogy nem jogos. Hogy nem szerethet egy ilyen senkit sem. De azt akartam, hogy tudd. Tedd meg!

-Miért?... – zokogásban török ki. A kés kiesik a kezemből, a feje mellett a párnán landol. Végig a szemembe néz. Nem is érdekelte a veszedelmesen éles fegyver, mely alig pár centire tőle landolt. – Miért ölted meg a családomat?! – kiáltok rá. Megdöbben.

-Annie, miket beszélsz, kicsim… Neked van családod! – lefogja a karomat, próbál megnyugtatni. Kitépem magam a kezéből, és majdnem pofon vágom, ahogy hadonászok. Már üvöltök a sírástól. Képtelen vagyok megölni ezt a szemetet. Szánalmas vagyok. Összeszorul a szívem.

A padlóra rogyok. Lehajol hozzám, átkarolja a nyakam hátulról, gyengéden. Nem félek. Bosszantó, de KICSIT SEM FÉLEK!

-Gyilkos… - suttogom.

-Igen, kicsim, tudom… - felel fájó hangon.

-Megölted a szüleimet. Egy magas sötét hajú férfi és egy szőke, hosszú hajú nő, nem? Egy kisfiú, egy lány, mint mi voltunk! Öt golyó az apukába, három az anyukába, egy törött borda, egy törött láb és egy törött kar a kisfiúnak. Hónapokig szenvedett csak azzal, hogy normálisan közlekedjen.

Apám próbált megmenteni. A nevemet sírta, próbált védeni, de ti megöltétek! Ő csak minket védett! Ki nem szarja le a pénzeteket! Anyám azt hitte, Kai meghalt! Ha a rendőrség nem jön, semelyikőnk nem élne, mi is meghaltunk volna! – zokogok. Hirtelen kiömlött belőlem ennyi szó, sérelem, de most ismét zokogok. - NYOLC TÖLTÉNY! – üvöltök, majd megragadom a karját, és beleményesztem a körmeimet.

-Annie… Ez igaz? – suttogja kétségbeesett hangon Shawn. Próbál a szemembe nézni. Két oldalról megfogja az arcomat, majd felfelé húzza a fejem.

-Hagyj! –sikítom erőtlenül, de a szemébe nézek. össze-vissza folynak a könnycseppek az arcomon.

-Sajnálom! Nem tudod, mennyire gyötör ez engem. Istenem, bár tettem volna valamit, hogy megmentsem őket! – arca eltorzul a fájdalomtól. Enyhül a sírásom. Már hangtalanul folynak a könnyeim. Ő törölgeti, d ehiába. Mindig jönnek újabb cseppek.

-Meghaltak. Miattad. – suttogom.

-Mivel engesztelhetnélek? – kérdezi rekedten.

-Neked is meg kell halnod. – felelem, mintha megvilágosultam volna. Fájdalmat látok az arcán, de csak egy pillanatra.

-Rendben. – suttogja. Az ágyon keresgél, majd visszafordul hozzám. A kezembe adja a kést.

-Hasítsd fel az ingem! – kér. Nem értem, miért. Észreveszi, mert magyarázni kezd – Rájössz valamire.

Szétvágom az ingét, kellemes hatalomérzettel tölt el, ahogy az anyag szétszakad. Kézzel húzom szét még jobban. Shawn kibújik belőle, megfordul.

Vágásokat látok. Egy hatalmas vágás, mely akkora lehet, mint az alkarja, végigvonul a hátán keresztbe. Sok kisebb van a hátán. Égésnyomok is.

-Apámtól kaptam. – közli egyszerűen, mintha valami ajándékról beszélnénk – Számomra az élet nem jelent semmi jót, Annie.

Hirtelen felindulásból átölelem a hátát. Hozzá bújok, belélegzem a faillatot, amit magából áraszt, mintha csak eső után kimentem volna az erdőbe, egy sötét éjszakán, pont olyan ez. Csak a hold világít. Csak ez választ el attól, hogy elszenderedjek.

Elalszom.

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Egy kis nosztalgia :)  Szintén egy régebben elkövetett írásom teszem esti olvasnivalóvá: 

Érzem, hogy menthetetlenül hullik darabokra minden. Nem tudom megállítani. A szerelem, az a titokzatos valami, ami hozzád láncolt most elhomályosuló, törött, megtaposott kép csupán. Az arcod nézem. Az arcot, amit ujjaimmal ezerszer bejártam újra és újra csukott szemmel, hogy soha ne felejtsem. Emlékszem minden apró barázdára és huncut szarkalábra, a finom ráncokra a homlokodon, ami megjelent rajta, ha aggasztott valami. Emlékszem, hogy addig csókoltam a puha szádat, míg nem nevettél megint. Ma nincs ok az örömre... A mindig ragyogó szemek most fénytelenek és tompák a fájdalomtól, amit okoztam. Csak állok némán, pedig annyi mindent mondanék. De, már késő. Játszottam - a törékeny bizalom húrján - felelőtlenül, könnyelműen, vadul. Te mégsem szóltál, milyen hamisan cseng a dallam.

Ma hallom.

Ma elszakadt a szál, és én nem tudom visszapörgetni az időt. Pedig, úgy akarnám a tegnapot.

Az utolsó esélyt. Amit, lehet végleg eljátszottam.

Szíved még érez?

Dobban értem?

Egy apró, lobbanó láng, ég-e még?

Csak jóvátehetném.

Azt ígértem, hogy a tenyeremen hordozlak, és a csillagokat egyenként az öledbe teszem nap-nap után. Azt ígértem, soha nem adok rá okot, hogy megbánd, amiért az enyém lettél. Most mégis… mégis, a szemed azt üzeni, hogy elfelejtettem azokat a csillagokat. Fáj a tudat - igazad van. Pedig, nem hazudtam… akartam...

Ha tegnap lenne, a lábad elé borulnék, és azért könyörögnék: bocsáss meg nekem. Akkor is, ha lehetetlen.

Szerelmed utolsó, lobbanó lángja szemedben izzik. Halványan. Félek, megmenthetetlenül. Elrontottam. Tönkretettem valamit, ami szép volt, mert nem figyeltem eléggé rád. Ránk.

Szeretném hinni, hogy még nem hullott darabokra minden. Hogy az élet, amit felépítettünk nem pereg ki a kezünk közül apró homokszemekként, megfoghatatlanul. Szeretném hinni, hogy az a titokzatos erő, még egymáshoz láncol minket, ha láthatatlanul is...

Hogy legyen időm.

Időm, lehozni Neked a csillagokat.

2014.