#hasznos

[softicyhuman]

Szeretem azt érezni, hogy még kellek valamire. Legyen az cipőbefűzés vagy csak egy plusz ember, aki elkísér, hogy ne legyél egyedül. Szeretek valakinek a hasznára válni.

Ilyenkor érzem azt, hogy ha szánalmas is, de valamire jó vagyok az életben.

[pappito]

Ha elkezdenél

ásni Győrben egy alagutat a bolygó ellentétes oldalára, akkor kb olyan messze lenne az alagút másik vége Aucklandtól, mint amennyire München van Madridtól.

[mwagneto]

Szia! Téged tartalak a rezidens tumblr budapesti szakértőnek. Felvettek erasmusra, és a következő félévben az NKE-n fogok tanulni. Miket lehet csinálni Budapesten, ami nem túl turistás lol (nem kell válaszolnod, ha nincs kedved)

uuuu bocsi kellett egy kis idő hogy összegyűjtsem ezt a választ & horror hetem volt DE. menjünk neki

szóval először is az a fő baj hogy budapest kb egész kialakítása arra szolgál hogy minél több turista menjen minél több helyre szóval a "nem túl turistás" az kicsit bonyolult, megpróbálom kategóriákba rakni

nagyon muszáj látni, turistákat is mindig ide viszek:

- budai vár & várnegyed (csomó minden van, palota, régi templomok, és most épp új palotákat építenek lmao💀 a széll kálmán térről érdemes menni oda, van busz is)

- parlament

- szent istván bazilika

- margit sziget úgy ánblokk ott kvasok minden van

- citadella/gellért hegy

- gyerekvasút annak a vonalán meg ott az erzsébet kilátó meg a libegő

- ha megnézel bármi ilyen top 10 places to see in budapest tuti lesz még vmi ami feltűnik csak elfelejtem

egyéb/random túlélő tippek/helyek amik még eszembe jutnak:

- mostmár az országbérlet jó ide is #slay

- nyilvános wc általában van a plázákban (kivéve a corvin és mostmár a westend a kurva anyjukat), de ha elég magabiztosnak nézel ki be tudsz sétálni bármilyen egyetemre/rendelőbe stb wcre nem állít meg senki, az ilyeneken kívül általában csak fizetős van

- dunaparti villamosokkal (budán 19/41/47, pesten 2) nagyon szépen lehet városnézés speedrunt csapni

- minél kijjebb mész a középtől annál olcsóbb lesz minden utcai kaja, jégkása a margit szigeten mostmár vagy 2000 forint, kinn meg 800

- ez néha igaz a boltokra is btw belvárosi tescoban 10szer annyi minden (kb bárhol ahol turisták vannak drágább minden)

- én nem eszek gyorskaját szóval arról nem tudok eleget de ezen a ponton a meki/kfc/burger king stb olyan eszméletlenül drága hogy jobban jársz ha keresel vmi nem-lánc családi éttermet és ugyanannyiért emberi adag kaját kapsz

- ^ meg pl dönerekben és kínaikban általában telepakolják akármit is kérsz

- kürtőskalács kb mindenhol van de a metró aluljárós a legolcsóbb

- két nagyon jó hangulatú teaház "altair" és "sirius" néven, mindenképp ajánlom

- ha valamiért mennél a reptérre, a térkép ezt nem írja ki de van oda ingyen BKK busz a 200E, a térkép mindenképp a fizetős 100E-t akarja ajánlani ami a turistáknak van

- JA IGEN és NE a budapest go-t töltsd le, google maps + budapest menetrend appal sokkal jobban jársz (M a logója play storeban), bérletet tudsz bármilyen masinában venni

idk más nagyon nem jut eszembe de 👍👍 érezd nagyon jól magad buda-pest lágy ölén, ha van még kérdés válaszolok szívesen

[rblc]

Július 14-én és 21-én majdnem népszerűbb lett a rezsi, mint a szex.

[ajtostolahazba]

Rákthread, apáról.

Pénteken volt 2 hete, hogy megkapta az új kemót, ami már a 3. verzió, de végre CT után ült össze az onkoteam. Pénteken kapta. Szombaton semmi, vasárnap semmi, hétfőre totális lerobbanás, semmi étvágy,nem érzett ízeket, napi 20 órát feküdt, aludt. Gyenge volt, elesett, de a legfőbb, hogy olyan mértékű depresszió lett úrrá rajta, hogy teljesen kiborultam. Ez után kerestem pszichológust, kedves, szimpi, kérdez, figyel...azt hiszem fogunk tudni együtt dolgozni. A lényeg, hogy eltelt 2 hét, elfogyott a pontosan kiszámított post kemó gyógyszer, és apa jól van! Visszatért az étvágya, mocorog( vagyis tesz-vesz), alig fekszik, nem fullad annyit, jól alszik, az életkedve is jó, pozitív a hozzáállása...szóval talán alakulgat Pénteken este küldött fotókat (megtanulta ezt is, hogy a mobil milyen hasznos). Mielőtt átküldte nem szólt, hogy mit küld, sokként ért, hogy 1 délután alatt kihullott az összes haja. Ő azt mondta: végre, sokkal hamarabb várta. Közölte, hogy innentől mindenki bekaphatja, ő nem titkol semmit, badass lesz, kendőt köt. És élvezi! Rengeteg munkám van a szakemberrel, én ezt a hullámvasutat nem kezelem jól, hogy egyik nap halálra váltan, fuldokolva beszél, most meg happy optimista. A -33kg nagyon meglátszik, de most megint a hullám tetején vagyunk. 3-áig most pihentetés, regenerációs időszak, jókat eszik, molyolgat a műhelyben. Múlt héten vittem nekik egy okos tv-t, ráfüggtek a Netflixre, darálják a sorozatokat, kinyilt nekik a világ! Oyan büszke vagyok, hogy az okostelefon után megint van vmi, ami kihívás szellemileg, és gond nélkül megugorják. Az apukámnak ma van a névnapja. Most el tudom hinni, hogy még van rengeteg időnk! 😊 itt egy kép róla, hogy mindenki, aki azt hiszi az élete szar, merítsen erőt ebből a 78 éves vagány pasiból, hogy ezredjére is feláll, mert élni akar!

Szeretlek apa, boldog névnapot!❤️

[sztivan]

vajon hol ment félre a dolog, azt, hogy szeretünk mozogni meg egyáltalán használni a testünket, hol öltük ki az emberekből és mit lehetne tenni, hogy visszahozzuk?

mert gyerekként nyilván mind szeretünk mozogni, ez oké, ahogy az is, hogy tizenévesen, amikor mindenki permanensen fáradt, nem. de utána?

hát használni a testünket nem csak hogy hasznos, hanem tényleg annyira jó, óriási örömforrás, és mégis, csomóan valami olyan szörnyű dologként tekintenek erre, amiben még csak boldogság sincs

erős tippem arra, hogy hol rontottuk el, a heti negyven órás munkaidő, de a kérdésem nyitott

[dorka]

hihetetlen, de igaz

12 eves gyerekunk 2x (nekem 1x es apjanak 1x) megkoszonte, hogy nem TikTokozunk es letiltottuk a youtube es hasonlo "short form" mediarol.

azt mondta, hogy az elso honap maga volt a pokol (szoltunk neki elore es elmagyaraztuk miert dontunk igy), es az elmult egy-ket hetben (sajat szava) "megvilagosodott", hogy azok az emberek, akik ezeket nezik, kiegett agyuak es egyszeruen elviselhetetlen, hogy memekben meg ot masodperces hangmintakkal kommunikalnak es DE JO, hogy o nem ilyen es halas, hogy neki nincs. (nincs telefonja sem meg, asszem egyedulikent az osztalyban.)

mondjuk ha semmi mast nem erunk el gyerekneveles teren, akkor ezt fogom majd kiallitani, mint eredmeny.

🥹😮

egyebkent ezek hasznos linkek:

Webinar: common sense media - The Skills Your Children Need Before Getting a Smartphone

Article:

[turistakrem]

Japán első nap (az igazi)

Előrebocsátom, hogy teljesen zavarba hoz az érdeklődésetek. Ezt a blogot annak a 8 embernek kezdtem el írni 10 éve, akik folyamatosan érdeklődtek az utazásaimról azért, hogy ne kelljen 8-szor leírni ugyanazt. Tegnap óta viszont 100-zal több a követők száma - kicsit bénító így írni, de egye fene, folytassuk.

Ott tartottam, hogy a későbbi géppel késve indultunk Sanghajból és a leszállás után jött a határellenőrzés, szalagok között S alakban kanyarogva. Volt időm, megszámoltam: 90 emberből állt egy sor és 11 sorban kanyarogtunk és mosolyogtunk össze ugyanazokkal, egyre kevésbé őszinte mosollyal. Nagyon gyorsan és hatékonyan dolgoztak a határőrök, de így is másfél óráig tartott, amíg megkaptam a pecsétet az útlevélbe. Aztán még egy online kitöltendő vám-deklaráció várt, de az már ment percek alatt.

A történetem megértéséhez szükséges némi személyes szálat is megpendítenem. A felnőtt, huszonéves gyerekemhez jöttem, aki 5 éve, 2019 nyarán jött ki szerencsét próbálni. Már 2020 tavaszára megvolt a jegyem, de a covid hamarabb ideért és a japánok voltak azok, akik a leghosszabb ideig tartották fent a karantént - a történelmüket ismerve talán még élvezték is, hogy nem jöttek be külföldiek. A karantén 2022 novemberi feloldásával aztán lettek más, személyes bajok, amik akadályozták a kijutásomat, de most eljött végre az idő. Szóval, ha kérdezné valaki, hogy “mibű” - hát a gyerekem iránti szeretetbű, abbó.

Az 5 év utáni viszontlátás jelenetét ugorjuk is át, az nagyon személyes és nem vagyok író, hogy bármit is tudjak érzékeltetni az eseményből, csak játsszátok le a fejetekben.

Sajnos a “későbbi géppel jöttem, na und” -tétel Tokióban nem így megy. A világ legnagyobb városában éjfél után nincs tömegközlekedés a reptér és a város között. Mondom: nincs. Niente. Keine. A következő alternatíva kínálkozott: megvárjuk az első vonatot 5.30 körül vagy kifizetjük életem legpofátlanabb taxiszámláját. Osztottam-szoroztam és az jött ki, hogyha most nem megyünk haza kialudni magam, akkor még egy nap el lesz cseszve, de minimum a délelőtt. Szóval vettem egy nagy levegőt és rányomtam az Uber “megrendelem” gombjára és máris több, mint egy heti minimálbérrel lett könnyebb a kártyám. De éjjel 2-re már ágyban voltunk, hogy 9-től nyakunkba vehessük a várost.

Ez itt az kilátás az erkényről éjjel.

Reggeli után első utunk egy nénihez vezetett, akinek ajándékot hoztam, aki egyidős az anyukámmal. Ismeretlenül és ellentételezés nélkül segítette a fiamat az elmúlt időben jó tanácsokkal, ismeretségekkel, ajánlásokkal. A néni veje magyar, nagyon szeretik egymást, ezért van egyfajta pozitív attitűdje a magyarok iránt. A fiam pedig tisztelettudó és figyelmes - szóval kölcsönösen hasznos barátság lett közöttük.

Ültünk, beszélgettünk, kiderült, hogy mérnök vagyok - erre a néni fogta a telefonját és áthívta egy mérnök ismerősét. Aztán kiderült, hogy tudok németül: a néni fogta a telefonját és áthívta a barátnőjét, aki tudott németül, hogy gyakorolhassa a németet. Az én szívem tényleg csordultig telt szeretettel a néni iránt, aki olyan volt, mint a kisgyerek, aki előveszi megmutatni minden játékát a vendégeknek.

A történet azonban váratlan fordulatot vett, ugyanis a németül tudó néni egy 89 éves egykori operaénekes volt, aki Bécsben végzett és gyakorlatilag az összes német operaszínpadon megfordult, dolgozott Karajannal, dolgozott Patrice Chéreau-val - szóval teljesen leolvadtam tőle. Kifejezetten választékosan beszélt németül és olyan sztorijai voltak… Egy kicsit már kínos volt, ahogy egymásba feledkeztünk, a fiamnak és a barát-néninek kellett jelezni, hogy most már menjünk, mert más kalandok is várnak Tokióban.

A közlekedés - csodálatos. Vasárnap volt, nem utaztak sokan, amit Budapesten már egy közepesen zsúfolt időszaknak mondanék. Ülőhely nincs és mozgatni kell az állókat le- és felszállásnál, viszont még nem voltak fehér kesztyűs tolóemberek a peronon. Apropó peron: zöld festéssel jelzik, hogy hol várakozhatsz a szerelvényre, hogy a kiszállók gyorsan el tudják hagyni a peront. A beszállni akarók az ajtó jobb- és baloldalán felsorakoznak(!) a zöld festésen és ütemesen beszállnak, miután a kiszállók távoztak az ajtóval szembeni piros sávon. Fillérekből megvan és tökéletes.

A Meiji Jingu volt az első dolog, amit Japánban megnéztem. Ez ugye a sintoista főszentély, ahol maga a Meiji császár mutatta be az áldozatokat az Égnek. Ezt már százszor láttam képeken, szóval nem borított meg. Viszont. Amekkora mákom van, a szentély parkjához tartozik egy írisz-kert, ami ritkán virágzik, de akkor nagyon. És hát nagyon virágzott, köszönöm Meiji-császár.

A szentély és kertje után megnéztünk egy új plázát egy sarokra innen. Tudom, a pláza ciki, de az Immersive Experience nevű állandó kiállítás és a többszintes tetőkert ad némi distinkciót mondjuk az Alléhoz képest.

Onnan ugrás a Császári palota melletti parkba, ahol főleg a sztorizás ment, de azért persze figyeltem is arra, ami körülöttem van.

Estére Shubuya. Azt hittem elviselhetetlenül fáradt leszek, de ez a fortyogó negyed annyira felpörgetett, hogy alig akartam hazamenni. Ezen a képen nem egy tér van, hanem az emberek éppen átkelnek a híres haránt-zebrás kereszteződésen.

Nem tudom érzékeltetni a háromdimenziósságát ennek a világnak. 3-5 szinten halad a forgalom minden ponton, abból kettő kötöttpályás, 1-2-3 gyalogos szint. A google maps is csak rétegenként tudja ábrázolni. (1-B5)

A plázák tkp felhőkarcolók alsó emeletei, de sok magasházban van sky roof, ahová simán és ingyen felmehetsz lifttel. Ha itt nem ugrik be az Ötödik Elem, az Andor vagy a Szárnyas fejvadász vertikális városa, akkor nem láttad ezeket a filmeket.

És aztán mindig van valahol egy tér egy tetőn, ahol leülhetsz és lehűtheted a felpörgött CPU-kat az agyadban. És elmondhatod a gyerekeknek, hogy mennyire hiányzik, de hogy 24 óra is tökéletesen elég volt ahhoz, hogy megértsd, miért akar itt akar élni.

[kepeslajoska]

Egy hasznos GIF

[trilliannnn]

Nem tudom, mikor láttam utoljára ilyen hasznos videót.

Adott is pár ötletet, bemegyek egy-két helyre, úgyis egzotikusabb környéken vagyunk. Igaz, inkább indiai, mint arab.

[son1cthehedgeh0g]

Az van,hogy kb egy hónapja lett egy másodállásom: egy kertészetben dolgozom hétvégenként. Sosem voltam egy dísznövény szakértő,és,bár értékelem a szépet,valahogy nem váltottak ki belőlem instant birtoklási vágyat a virágok. Eddig. Ráadásul a sírba kergetem a főállásomban dolgozó kollégáimat olyan hasznos infókkal,hogy mitől időzített az időzített krizantém és hogy tudták-e,hogy a bársonyvirág másik neve a büdöske.

[sztivan]

Azok után, hogy a Momentum is beállt az V. kerületi polgármesteri székért induló Juhász Péter mögé, az eredeti jelölő szervezet, a Kétfarkú Kutya Párt kihátrál mögüle

a kutyapárt nagy szerencséje, hogy létezik az lmp, mert így a fidesz hasznos hülyéje címért nem tökéletesen lefutott a verseny

[kiforditom-szetszedem]

2023 elég kemény volt.

A végével kezdem: megszületett második gyermekünk, Barnabás. Jelenleg alszik, de tisztában vagyunk vele, hogy ez csak egy múló állapot, mert hamarosan bömbölni fog. Őt ellensúlyozza lányom hisztérikus nevetése, tehát átlagban hóttnyugodt gyerekek, szerencsére.

Kaptam végre céges autót, mert kisakkozták, hogy jobban megéri ebbe belefektetni, mint azt nézni karbatett kézzel, ahogy évente 2-3x lerobban a sajátom s magamban kínlódok javítani, amikor nem is az a szakmám, ami a munkám s teljesítményem kárára megy. Most cserébe ez robban le évente 3x, s vihetem az ország ellentétes sarkába szervizelni, nagy haladás, mondhatom. Cserébe alig férünk benne (csomagok nélkül sem).

A kávét letettem, legalábbis 90%-ban, mert észrevettem, hogy jobban hajtom én magam annál, mint amire napi öt esspresso képes, s ha még koffeinnel is tömöm magam, a szívem már nem fogja bírni.

A házfelújítás ütemét megkétszereztem, gyakorlatilag végigdolgoztam hét hónapot szünet nélkül reggel 8-tól este 10-ig. Mondjuk, volt egy pihenőnap, amikor bérmalányom esküvője volt, meg két fél pihenőnap, amikor csak délig dolgoztam, s délután a családdal kimozdultunk világot látni. Volt még két nap, amikor mindenféléket kellett intézni. Reméltem, hogy december elejére megleszek a házzal, de csak dec végére értem el odáig, hogy összerakjam a fűtési rendszert. Talán húsvétra meglesz.

Emiatt még jobban elszigetelődtem, elvadultam, embert alig láttam. Társasági élet nulla, viszont idejében kaptam egy-két apróbb jóindulatú pofont, csillapítást, valamint figyelmet e virtuális közegben, ami elég volt ahhoz, hogy az utolsó negyedévben ne csak a házon, hanem magamon is tudjak dolgozni, ezért többeteknek is hálás vagyok, tudjátok, kik vagytok, már megköszöntem nektek, lehet, hogy furán, de így sikerült. Nem állt szándékomban creepebb lenni mint voltam.

Aztán végre többeteket is megismerhettelek immár élőben is, s felkerültetek lelki élőmegismerős hírességpolcomra Jeff Goldblum mellé, úgy értesültem, jó társaság :)

Köszönöm, hogy kibírtatok, hogy tartottátok bennem a lelket, hogy a hisztijeimet leállítottátok, hogy a dilijeimet nem tápláltátok túlságosan s hogy továbbra is szorítotok, hogy végre befejezzem ezt a többéves projektemet.

Kösz a 2023-at, kívánok mozgalmas, hasznos 2024-et! 🥳

[turistakrem]

Japán első hét

Első nap után első hét? Mi ez a léptékváltás? Máris megmagyarázom. Ha már eljöttem ilyen messzire, nem akarok egy hét után visszafordulni, viszont UK munkavállalóként nincs végtelen mennyiségű szabadságom (25 napot adnak kortól, nemtől és munkáltatótól függetlenül). Szóval azt találtam ki, hogy mivel a gyerekem úgysem ér rá (hét közben ő is dolgozik), én is dolgozni fogok és a hétvégéket töltjük együtt.

Egy amerikai multi előnye, hogy kb mindenhol van irodája, szóval írtam az itteni kollégáknak, plusz a badge-teamnek Indiába, hogy aktiválják ide is a kártyámat - és voilá hétfőn reggel be is állítottam az irodába. Fura otthonos élmény, ahogy a wifid automatikusan kapcsolódik, amikor kiszállsz a liftből. Na, és képzeljétek adtak nekem egy irodát. Még sosem volt saját irodám, tök szép, kár, hogy ilyen sokat kell utazni érte :)

Az vicces mondjuk, hogy naponta 4-5 ember áll meg az ajtómban (senkit sem ismertem eddig a tokiói irodából), hogy bemutatkozzon és hogy megtudja, miért vagyok itt. Fun fact továbbá, hogyha 8 órával kezdesz korábban, mint a UK kollégáid, senki sem csesztet munkaidőben, lehet haladni a dolgokkal. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a főnökömmel való megegyezés szerint ha van valami sürgős, akkor legyek kedves felvenni a telefont UK munkaidőben, ami még pont az az ár, amit szívesen megfizetek :) Eddig telefon nem volt, egy pár gyors email-es vakkantást meg parkban ülve, vacsora alatt is meg tudtam oldani egyelőre.

Szóval a nap-hét-léptékváltásnak ez az egyik oka, nem történik olyan sok minden. Munkaidő után jártam a várost, ültem be vacsorázni, sétáltam tovább. A gyerekem más városban dolgozik, ott is alszik, szóval egyedül maradtam a lakásában és elkezdődött az a mindennél jobban szeretett tevékenységem, amit úgy fogalmaznék meg, hogy lakni külföldön és nem turistáskodni. Ennek minden velejárójával együtt. Előző nap kell gondoskodnod a reggeliről (meg hogy el legyen mosogatva), de te főzöd a teát, aztán metróra szállsz a többi munkavállalóval és elmész dolgozni, ott kollégákkal találkozol, ha van vállalkozó, együtt ebédeltek (eddig egyszer volt ilyen, általában mindenki hoz kaját otthonról). Aztán (ami különbözik az otthontól), hogy nem mész haza a családhoz, hanem felfedezésre indulsz, de az van a fejedben, hogy kell-e már mosni otthon, vagy holnap is ráér. Közben beszélsz a fiaddal, hogy mit hol találsz a lakásban, beszélsz az otthoniakkal, akik már felébredtek azóta. Azt szoktam, hogyha nem eszem meleget délben, akkor vacsorára ülök be valahová. Ha proper ebéd volt, akkor csak minimálban nyomom, de akkor is el szoktam tölteni a boltokban 20-25 percet, amíg mindent végigböngészek a google AR fordítójával.

A másik hobbim ilyenkor a környék felfedezése, hiába nincs az utikönyvek szerint semmi ebben a negyedben, mégis jó sétálni az utcákon, biccenteni az embereknek. Amúgy nem lakom elit környéken, japán ízlésnek itt már túl sok a külföldi.

Vagy fotózni dolgokat, amik nekem érdekesek. Pl a szemét leválogatása, hogy elvihessék mások, ami nekik hasznos. Ez pl. a ház hátsó ajtaja, ahol lakom.

Az egyik ilyen mindfuck az volt, hogy az első magányos reggelemen bambulok ki az ablakon és egyszer csak egy katolikus templom. De hol van ez. Nézem jobban: egy épület tetején. WTF. Nézem a térképet: egy szálloda. Munka után megyek oda (lentről nem látok semmit a keskeny utcák és a magas épületek miatt), kérdezem a recepciót, hogy most tényleg van egy templom a tetőn? Van, válaszolják, de nem egyházi, hanem rendezvényterem. A japán fiatalok ugyanis odavannak a nyugati külsőségekért, az esküvő tekintetében, szóval a tetőn levő templom, az étterem, minden egy komplett szolgáltatás része. Pappal? Álpappal, nyugati férfival, jelmezben, aki eljátssza, hogy összeadja őket. Nosza, nézzük meg, kértem. Semmi akadálya, mondta a recepciós hölgy, most úgy sincs ott senki, megmutatja. Szóval feljött velem, és én tényleg ledobtam az agyam, hogy az insta kedvéért mit be nem ruháznak a szállodák - ez bizonyára még ott is különlegesség, mert még távoli metróállomásokon is láttam a hirdetéseiket.

Amúgy egy piszok jó digitális orgona volt benne, engedélyt kaptam, hogy játszhassak rajta. Lenyomtam a Mendelssohn Nászindulót általános elképedésre. Egy fura jelenet lett az eredménye, mert leszólt a hölgy rádión, amiknek hatására lent várt minket a szálloda rendezvényes vezetője és udvariasan érdeklődött, hogy nem érnék-e rá szombaton, mert nincs orgonistájuk :DDDD Mondtam, hogy nem, mert elutazom, amit nagyon sajnáltak, de nem próbáltak meg győzködni, még a pénz se került szóba. Amúgy a Mendelssohn-féle Nászinduló egy rohadt jó darab, nem tudom mennyire tudjátok, olyan harmóniákkal indul: egy domináns-szeptimet old H-dúr akkordra, mindezt egy C-dúr darabban. Ehhez képest a Wagner-darab merő unalom. Pedig feketeöves wagneriánus vagyok. (Szerintem ez még akkor is átjön a kottaképből, ha az ember nem tud kottát olvasni.)

Pár japán ellentmodásról.

Nem lehet az utcán random dohányozni, elkerített kennelek és szobák vannak a dohányosoknak. De étteremben lehet. Köszi.

Bemész egy random telekom shopba (docomo pl): nem adunk el külföldieknek sim kártyát. Jobban utánanézel, rájössz, hogy egy lánc a BIC Camera (ejtsd biccs) árul. Odamész, megveszed, nem drága, berakod a direkt erre e célra hozott telefonodba, amikor kiderül, hogy a tethering (hotspot) le van tiltva a szolgáltatásai közül. (Az volt az ötlet, hogy nem a céges telefont roamingoltatom, hanem rákapcsolódom a helyi szolgáltatású másik telefonomra.) Az még csak hab a tetején, hogy telefonszámot nem ad a kártya, szóval nincs lokális számod külföldiként.

A közlekedés csodálatos: tiszta, gyors és pontos. Halál pontos. A metrók csúcsidőben 1-2 percenként érkeznek a peronra. Ha itt megborul valami, akkor nagyon megborul, semmilyen rugalmasság nincs a rendszerben.

A vonaljegy tök olcsó, de mindig jegyet kell venni az automatából. Ha feltöltős kártyát szeretnél, akkor csak japán mobilszámra tudod beregisztrálni, amit meg ugye nem adnak külföldninek. De még kijátszani sem tudod a rendszert, hogy valaki megkérsz, hogy vegyen neked kártyát, mert a feltöltő app csont japán, nincs nyelvváltás-opció. Szóval marad a jegyváltás az automatáknál, ami vagy elfogad kártyát, vagy nem, szóval érdemes készpénzt tartani magadnál.

Abban az utcában lakom, amin Tokió egyetlen villamospályája fut. Ez nagyon furcsa lehet a helyieknek, mert végig kerítéssel van elválasztva az úttesttől, amin csak rendes sorompókon lehet átmenni. Szóval jön a villamos, csilingelés a sorompó oszlopából, hangosbeszélő elmondja, hogy mit jelent a csilingelés, majd komótosan leereszkedik a sorompó és a szerelvény elhalad. Kb minden 100 méteren van sorompó. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a kerítés fel van futtatva rózsákkal és egy (vagy több) brigád minden nap akkurátusan metszi és gondozza a rózsákat. Egyenruhában, sapkában, kisszékkel.

Kb ez a lényeg. Tokióban mindennek van gazdája, akinek büszkeséget okoz, hogy az ő dolga hasznos, tökéletesen működik és/vagy szép.