#közlekedési kultúra

[gtabudapest]

Csendélet (8 baleset in a row)

Tudja, hogy szar idő lesz. Tudja, hogy óvatosabban kéne... de azért is beleül és jól összetöri - másét is.

[hicapacity]

Hely neked, hely nekem, hely nekünk! A mi Heinekenünk! Igyál még egyet, és ha ezzel szégyent hozol anyucira, a vádiratban fogd rá apucira! 👌😉

Nos, én nem jártam még a Balaton Soundon (nem az én világom). De azért azt megkockáztatom, hogy a "csak" ásványvízzel bulizó, békésen táncizó fiatalok egy jelentős része nem volt színjózan. Csak éppen alkohol helyett mondjuk ekizett.

Ami egyébként sokat elmond a két szer fogyasztásának eltérő mechanizmusáról és kultúrájáról. Miközben a társadalom sokkal jobban retteg az illegális szerektől, mint amilyen az MDMA, annak a hatása alatt az emberek a legritkább esetben viselkednek antiszociálisan, önmagukat vagy másokat veszélyeztető módon, vagy válnak öntudatlanná. Persze az ilyen bulikon gyakran az ekit is mértéktelenül használják. De ez nem csak az egyénekről és nem is csak a drogokról szól.

Amikor a fesztiválokon, partikon dívó mértéktelen fogyasztási szokásokról van szó, mindig csak az egyéni felelősséget vetik fel. Pedig a környezet, a kultúra szerepe legalább ennyire fontos. Ha az egész esemény úgy van összerakva, hogy arról szóljon, hogy az ember csatak készen kitombolja magát, ha az emberek többsége ebben a mindset-ben érkezik meg - akkor az beszívja az egyént.

Úgy van ez a partikultúrával is, mint a közlekedési kultúrával. Magyarországon például a közlekedők jelentős része semmibe veszi a sebességkorlátozást. A múltkori Árpád hídon történt haláleset az extrém példa: de valójában a szabályszegés az általános, és nem a ritka kivétel. Az embert, ha autót vezet, "beszívja" ez a közlekedési kultúra: ha nem mész gyorsabban, mint a megengedett sebesség, akkor belemennek a seggedbe, dudálnak, beszólnak, villognak. A legutóbb Új-Zélandon vezetve is láttam, hogy lehetne ez másként is: ott például még a BMW terepjárósnak se jut eszébe, hogy gyorsabban menjen a pályán, mint a megengedett 100 km/h sebesség.

Lehet és kell is beszélni arról, hogy miként lehet büntetni a normaszegőket. Feltéve, ha a normák világosak és értelmesek (a drogtörvényeink nem azok, a közlekedési szabályok igen). De végső soron a közlekedési és a partikultúra sem lehet más, mint tükörképe a társadalom általános mentális állapotának. A mértéktelen drogfogyasztás bele van kódolva abba az általános fogyasztási kultúrába, ami a társadalmunkra minden más téren is jellemző.

Ételek. Ruhák. Kütyük. Az státusz-szimbólumokkal villogó értékrendszerbe. A patriarchális macsó mellkasdöngetésbe. A hétköznapok szürkeségéből az élvezet-orgiákba menekülő életmódba. A vesztes-nyertes dualista gondolkodásba. A bolygó erőforrásait sáskarajként felzabáló, a korlátlan növekedés kultuszát előtérbe helyező civilizációnkba.

[extraordinarymreast]

KILL YOUR SPEED, NOT OUR WORKFORCE! (kedvenc közúti kiírásom)

Minden mellett (értelmetlen tragédiák, hülye autósok) a közutasok elsősorban a saját vezetésüket kellene, hogy elővegyék, mert a magyarországi terelések, figyelmeztetések, kitáblázások egyszerűen minősíthetetlenek!

[avicdsgn1]

Ütik, rúgják, leköpik: a közlekedési kultúra napja alkalmából a MÁV mindenkit figyelmeztet, hogy aki bántalmaz egy ellenőrt, azt le is csukhatják A béke szigete... "vonalon utazó agresszív csoport egyik tagja dobócsillaggal támadta meg" Ez biztos egy fideszes "Nindzsa" volt :D

[kontener247]

Moldvai Csángók-Kultúra és Hagyomány a Kelet-Kárpátok Alján

Moldva, Románia északkeleti részén, gazdag kulturális és etnikai sokféleséggel büszkélkedhet. Ezen belül is különleges csoportot alkotnak a Moldvai Csángók, akiknek történelme és kultúrája szorosan kapcsolódik a keleti kereszténységhez és a hagyományos életmódhoz. Ismerjük meg közelebbről ezt a különleges közösséget!

Etnikai és Kulturális Háttér

A Moldvai Csángók olyan etnikai csoportot alkotnak, amely a magyarokhoz és a csángókhoz tartoznak, de kultúrájuk és nyelvjárásuk különlegesek és egyediek. A területen való évszázados letelepedésük során a Moldvai Csángók megtartották hagyományaikat és nyelvjárásukat, amelyek mélyen gyökereznek a keleti kereszténységben és a hagyományos paraszti életmódban.

Nyelv és Vallás

A Moldvai Csángók nyelvjárása jelentősen különbözik a környező román nyelvtől, és számos magyar nyelvi elemet tartalmaz. A hagyományos nyelvhasználat mellett a Moldvai Csángók általában ortodox keresztények, és vallásukban is megőrzik a hagyományos elemeket és szertartásokat.

Hagyományos Életmód és Szokások

A Moldvai Csángók hagyományos életmódja és szokásai tükrözik az évszázados falusi életet és a paraszti kultúrát. Gazdálkodásuk és életvitelük szorosan kapcsolódik a természethez és az évszakokhoz, és hagyományos mesterségeket, mint például a fonás vagy a szőtteskészítés, is ápolnak.

Kulturális Örökség és Megőrzés

A Moldvai Csángók kulturális öröksége és hagyományai kiemelkedő fontosságúak nemcsak a helyi közösség, hanem Románia és a régió számára is. Az utóbbi években egyre több erőfeszítés történt annak érdekében, hogy megőrizzék és támogassák ezt a különleges kulturális és etnikai közösséget, beleértve a nyelvjárás és hagyományok oktatását az iskolákban és az értékesítését a turizmusban.

Történelmi Háttér és Kulturális Örökség

A moldvai csángók története és identitása szorosan kapcsolódik a régió történelmi és kulturális kontextusához. A moldvai csángók történelmi gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza, és szoros kapcsolatban állnak a keleti kereszténység hagyományaival. A területen évszázadokon át való kulturális és etnikai sokszínűség jellemzi a moldvai csángók életét, amelynek része a román, magyar, szláv és más etnikai csoportok közötti kölcsönhatás.

Hagyományőrzés és Kulturális Fenntarthatóság

A moldvai csángók számára a hagyományőrzés és a kulturális fenntarthatóság kiemelt fontosságú. A közösségek sokféle kezdeményezést és programot hoznak létre annak érdekében, hogy megőrizzék és továbbítsák hagyományaikat és nyelvjárásukat a következő generációk számára. Kulturális fesztiválok, rendezvények, nyelvi oktatás és kézműves foglalkozások révén a moldvai csángók aktívan részt vesznek identitásuk és kulturális örökségük megőrzésében és megerősítésében.

Kihívások és Kilátások

A moldvai csángók számára számos kihívás és lehetőség áll fenn az identitásuk és kulturális fenntarthatóságuk szempontjából. Az egyre modernizálódó világban az ősi hagyományok és életmódok megőrzése és átadása kulcsfontosságú a csángó közösségek jövője szempontjából. Ugyanakkor az etnikai és kulturális pluralizmus Romániában lehetőséget kínál arra, hogy a moldvai csángók továbbra is gazdagítani tudják az ország kulturális és társadalmi sokféleségét.

Gazdasági és Infrastrukturális Fejlesztés

A moldvai csángók régiója számos gazdasági és infrastrukturális kihívással néz szembe, amelyek hatással vannak az életminőségre és a közösségi fejlődésre. A munkanélküliség és a gazdasági elmaradottság néhány közösségben jelentős probléma, és különféle gazdasági fejlesztési projektekre van szükség a régió felvirágoztatásához és a munkahelyteremtéshez.

Az infrastrukturális fejlesztések, mint például az utak, a közlekedési hálózat és az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása is kulcsfontosságú a moldvai csángók régióinak fejlődése és gazdasági fellendülése szempontjából.

Az Oktatás és a Nyelvhasználat Fontossága

Az oktatás és a nyelvhasználat kulcsfontosságú tényezők a moldvai csángók kulturális és nyelvi örökségének megőrzésében és fejlesztésében. Az oktatási intézményekben történő anyanyelvi oktatás és a hagyományos kulturális tananyagok bevezetése segít az új generációkban a moldvai csángók nyelvének és kulturális gyökereinek megtartásában és ápolásában.

Emellett fontos, hogy a moldvai csángók kulturális és nyelvi identitása tiszteletben legyen a romániai társadalom egészében, és hogy a kulturális sokszínűség és kulturális örökség védelme intézkedések révén támogatást és elismerést kapjon a kormány és a társadalom részéről.

A moldvai csángók kulturális és etnikai csoportként jelentős kihívásokkal és lehetőségekkel néznek szembe a jövőben. Az identitásuk és kulturális örökségük megőrzése és fejlesztése kulcsfontosságú a közösség fennmaradása és jövőbeli fejlődése szempontjából. Az oktatás, a gazdasági fejlesztés, a kulturális megújulás és a nemzetközi kapcsolatok kritikus szerepet játszanak abban, hogy a moldvai csángók továbbra is gazdagíthassák Románia kulturális és etnikai sokszínűségét, és megerősíthessék identitásukat és közösségi öntudatukat.

[itspetraveler]

Szingapúr, Ázsia

Szingapúr Dél-Kelet Ázsiában található mini városállam. A világ egyik leggazdagabb állama. Azt olvastam róla, hogy igazi “all inclusive” állam, mert minden megtalálható benne: modern városrész felhőkarcolókkal, rengeteg park és közeli természet, tengerparti sétányok, luxus szállodák, plázák, piacok, Indiát és Kínát idéző negyedek, megelevenedik a kultúra és az ázsiai konyha gasztronómiája is.

A két hetes utazás utolsó - közel - három napját itt töltöttük el. Szeptember végén még javában tombol a 30 fok, így tudtam még szerezni egy kis színt felkészülve az otthoni őszi időre.

Az első nap reggelén repültünk Baliról Szingapúrba, kicsit hosszabb volt a repülőút, mint két óra. Nagyon vártam már Szingapúrt, sokat olvastam róla és igazán látni akartam ezt a várost. A repülőgépről leszállva először a Jewel Changi terminálra mentünk, mert itt található a világ legszebb és legmodernebb repülőtér terminálja. Egy több tíz méteres vízesés fogadja az ide látogatókat, amit egy dzsungelszerű kert vesz körül rengeteg fával, virágokkal. Szingapúr már a repülőtéren magasra teszi a mércét és még be sem ért az ember a városba.

Később metróval bejutottunk a városközpontba. Fura volt a Balin megszokott közlekedési labirintus után kötött pályás járművel utazni. A hotelben a recepciós lány tájékoztatott, hogy túlfoglalás miatt egy másik helyen lesz a szállásunk… Kicsit bosszús voltam, de szerencsére nem volt sokkal messzebb a helyektől, amit elterveztem, hogy megfogunk látogatni.

Miután lepakoltuk a táskáinkat és felfrissültünk, kora délután indultunk az első napi programra, ami a Forma 1-es pályabejárás volt. Nagyon szeretjük a Forma 1-et és két hete volt a Szingapúri nagydíj. Szerencsére a munkások nem dolgoznak túl gyorsan ezért még sok részt láthattunk az utcai pályából. A bíróság épületénél csatlakoztunk be a pálya nyomvonalra, majd áthaladtunk az Andersen hídon a Fyler (óriáskerék) irányába. A célegyenesnél még voltak lelátók, ahová be is ültem, dehát hiába vártam az autókat…

A pálya hossza 4,9 km így az első napra megvolt rendesen a napi sétaadag. A séta közben persze már láttuk a Marina Bay-t is, de annak a résznek a felfedezése a következő napra maradt.

A második napot egy botanikus kertben kezdtük, ahol a Fort canning tree tunnel-t akartuk megnézni. Ez a kert alatt futó alagút, spirál alakú lépcsős kivezető nyílással. Elég sokan voltak itt, így nem sok időt töltöttünk el.

Elhaladtunk a nemzeti múzeum mellett, közeledtünk a városközponthoz, ahol először szerettem volna bejutni két templomba, de egyik sem volt nyitva sajnos. A katedrális pedig jelenleg olyan rekonstrukció alatt áll, hogy itt sem volt szabad a bejárás.

A következő célpont a Merlion park volt, ahonnan már tökéletes kilátás nyílik a Marina Bay-re. A Merlion parkban áll egy oroszlános szökőkút szobor, de szerencsétlenségünkre ez is átépítés alatt áll, így alig vettük észre, hogy ott van. Nem tűnt eddig a pontig túl szerencsésnek a nap.

Sétáltunk tovább az öböl mentén a több mint 30 fokban a Gardens by the Bay felé, ami a következő állomás volt. Ezen a területen parkok, napenergiát gyűjtő mesterséges szuper magas fák, üvegház, kisebb patakok találhatóak. Fel tudtunk menni lifttel az egyik fa tetejére, ahonnan 360 fokos kilátásunk volt egész Szingapúrra. Nagyon nyugodt ez a hely, a város szívében, de mégis messze a zajoktól.

Az öböl kertek után a Marina Bay Sands observation desk következett, talán a legjobban várt nevezetesség. Az MBS Szingapúr jelképe szinte, egy három “talpon álló” luxusszálloda, aminek a tetején egy hajó alakú épület van. A hajó tetején egy infinity pool-lal.

A hotel legfelső szintjén található látogató központba lehet felmenni, ahonnan szintén belátni a várost és benne a Forma 1-es pályavonalat is. Az 56. emeleten voltunk és csodaszép volt a kilátás.

A hotel lába alatt a hely egy plázának is otthont ad, ahol elfogyasztottuk az ebédünket így már több mint 10 km-rel a lábunkban.

Még egy érdekes épületet megnéztünk a közelben az ArtScience Museum-ot, ami lótuszvirág alakú. A múzeum előtt van egy kis tó, aminek vízén szintén lótuszvirágok vannak.

Eléggé elfáradtunk késő délutánra és a napi látnivalók is elfogytak, így a villanyfényes esti séta előtt pihentünk a szállásunkon kicsit.

Este a Merlion parkból csodáltuk a várost:

A harmadik napon már nagyon fáradtak voltunk, két hete szinte mindig kirándultunk és mentünk valamerre. Erre a napra nagyon kevés látnivalót terveztem be délelőttre. Délutánra pedig pihenést és készülődést a hazaútra.

A szállásunktól nem messze található a Sultan Mosque (mecset) az Arab utcában. Kis terület tele arab éttermekkel, árusokkal, piacokkal és a mecsettel. Ez a városrész a szomszédos Little India területtel igazi Távol Keleti hangulatot kelt.

Folytattuk a sétát a Clarke Quay felé, ami folyami kikötő a város folyópartján. Tettünk egy kis kitérőt a Chinatown felé is, ami a Kínai életérzést nyújtja. Ezek a kisebb városrészek a felhőkarcolók árnyékában vannak, de szerintem elég jól visszatükrözik Szingapúr sokszínűségét.

Visszafelé a szállásra az Orchard Road-on sétáltunk - inkább vonszoltuk magunkat - ami a vásárlók kedvenc helye. 1,5 km hosszú útszakasz tele plázákkal, luxus butikokkal. Szerencsére Szingapúr elég drága, úgyhogy csak sétáltunk az utcán.

Éppen visszaértünk a kisebb zivatar előtt, így a délután a pihenésről - és blogírásról - szólt.

Este még tettünk egy rövid sétát a városközpontban, majd másnap indultunk haza.

Szingapúr nagyon tetszett! Igazi modern nagyváros, tényleg tele mindenféle lehetőséggel a kikapcsolódásra. Ha egyszer eljutok Ausztráliába vagy Új Zéland-ra választanám Szingapúrt átszállásra.

[bdpst24]

Május 11. A Közlekedési Kultúra Napja

Május 11. A Közlekedési Kultúra Napja

a közlekedésben és a mindennapokban is a kulturált viselkedésre hívja fel a figyelmet a kampány.  A Közlekedési Kultúra Napján, május 11-én, a közlekedőket és a közlekedésben dolgozó szakembereket ünnepeljük. Idén 106 szervezet, 110 aktivitást szervez, közöttük a MÁV, a Volánbusz, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a BKV, a közút kezelők és városi közösségi közlekedési vállalatok, a KTI,…

[sronti]

Nehéz vitatkozni vele, mindenre panaszkodtam már itt sokszor, amire ő is, nagyon feltűnők a hibák a járdán parkolással, a soksávos utakkal a belvárosban, a Dunapart autósításával, az se lepett meg, hogy a tömegközlekedés viszont tetszett George-nak. A bringázásra 2/5-öt adott, szerintem az sok szempontból még romlott is, mióta eljöttem. Nem feltétlenül az infrastruktúra miatt, hanem mert az autók száma nagyon megnőtt és a közlekedési kultúra még romlott is azóta.

[lacindonesia]

Emlék a múltból 12.

Bandung, 1996.

Indonéziában bal oldali közlekedés van és többnyire rettenetes forgalom, valamint csapnivaló közlekedési kultúra: mindezt nehéz megszokni. Épp ezért a mai napig tűnődöm azon, mi is vehetett rá, hogy volán mellé üljek. Igaz, csak egyszer történt meg, és csupán néhány sarok távolságra. Viszont busszal… A sofőrt azzal beszéltem rá, hogy mi, magyarok gyártjuk az Ikaruszt, így a véremben van a dolog. Igazából a meggondolatlan veszélykeresés volt a véremben, húsz évesen sebezhetetlennek éreztem magam… Hál’ Istennek, mindenki túlélte.

[gtabudapest]

Csak egy hétköznap délután a környéken…

[tarcablog]

Naparcú tiniboszi a megbélyegzés ellen

A többszörösen díjazott nigériai-amerikai SFF-szerző, Nnedi Okorafor ifjúságifantasy-sorozatának bevezető része varázslatos analógiákkal szól arról, hogy amit mások kigúnyolnak, az az erőd forrása is lehet; hogy a tudás vagyon és hogy lányok is focizhatnak. Az Akata boszorkány írója azt is tudja, hogy mindehhez nyugodtan elhagyhatja a műfaj kötelezőit, hogy a nyugat-afrikai folklórból építkezve valami igazán üdítőt mutasson.

A főleg ismeretterjesztő profilú Pallas Athéné Könyvkiadótól (vagy Pallas Athéné Books, röviden PAB) nem vitatom el a gondos munkát – kiemelném a színes és szép borítón, az „akatában” megbújó tipográfiai játékot – azonban félreirányult. Ahhoz, hogy ez a regény könnyen elérhető legyen és elérhetőnek is mutatkozzon, nem elégséges, hogy főleg a PAB várbeli boltjának polcain áll, menedzserkönyvek között. Könyvtárgynak sem kamasz kezek forgatására csábít: a nagyobb alak, a keskeny, elnyűhetetlenre ragasztott gerinc, a nagy tükröt kitöltő apró, komoly betűk egy másik közönségnek ismerős markerek. A pirospöttyösökön edződött, puhasághoz szokott olvasóréteget el is riaszthatja a vacsorához ki nem nyitható, kávé vagy laptop mellé le nem fektethető kiadvány. Ezt a könyvet két kézzel kell lapozni és tartani, hogy ne csukódjon be. Okorafort az Agave Kiadó vezette be Magyarországon, így lehetséges, hogy A halálmegvetőnek köszönhető létező olvasóközönségre számított a PAB, és aki megtalálta, az a külcsínytől függetlenül meg is szerethette az Akata boszorkányt.

A kiadóváltás új fordítót is hozott. Az afrikai kultúrát kevésbé sikeresen képes közvetíteni Imre Eszter magyarra ültetése, mint Ballai Máriáé A halálmegvetőben, bár ez magas léc, árnyalatnyi különbségekről van szó. A szövegben hagyott kultúraspecifikus kifejezéseket, például a rapát, a nairát és az ogát látszólag teljesen következetlenül hol beolvasztja a font, hol kurzívval szedi. A dőlt használata ráadásul túlterhelik az szöveget, mert az idézetek, a könyvcímek és egyes érzelmileg töltött mondatok is így kerülnek kiemelésre. Az átírás szintjén jól példázza a fordítások közti árnyalatbeli különbségeket a zsuzsu-juju szópár használata. Ez az afrikai folklórelem, amely leginkább tárgyakhoz kötődő varázserőként írható le, kulcsszó Okorafor képzeletvilágában, két-három oldalanként előfordul. Míg Ballainál ez magyar fonetikával zsuzsu, addig az Imre Eszter által alkalmazott ‘juju’ írásmód feltételezi a kiskamaszról, hogy tudja, külföldi eredetű szóval áll szemben, melynek írásképe nem egyezik a kiejtésével – pedig ebben az esetben erre pont nem figyelmezteti dőlt szedés. A fordítói munka árnyalatnyi félresiklása azért válik jelentőssé, mert az Akata boszorkánynak építőkockája a nyugat-afrikai kultúra, nem csupán kulisszája, ugyanakkor olyan természetességgel vannak adagolva a specifikusságok, hogy a nyugati ember is felveheti a fonalat. Ennek köszönhetően a regény 242. oldalára elkerülhetetlenül magára szed valamit a helyi lakhatási és közlekedési, szülő-gyerek és tanár-diák viszonyokról az olvasó, azt viszont már a fogékonyságára bízza Okorafor, hogy utánamegy-e valaki például az okralevesnek vagy megelégszik pusztán azzal, hogy az egy étel. Ez a gördülékeny olvasmányélmény veszik el sajnos a fordítás és tördelés során meghozott elidegenítő döntések következtében.

Valódi ifjúsági regény az Akata boszorkány. A tizenkét éves főszereplő, Sunny belépése a varázslatba – melynek létezéséről korábban nem tudott, a családjában tabu – a felnőtté válása lépcsője. Ezen az úton idegenvezetőivé szintén varázsló fiúbarátai, Sasha, Orlu, és Chichi, a kortalan lány lesznek. Chichi segít Sunnynak a beavatása után megemészteni az átváltozást, ő mondja ki, hogy ez “Önmagad kezdete is.” (56.) Finom megoldás ez a megfoggalmazás, mert befelé mutat, nem külső nagykorúsításra. A fekete család albínó lánya számára mégsem ellenséges a fény, mint addig hitte: azért olyan világos a bőre, mert szellemarca, azaz varázsos valódi énje maga egy nap! Végre kibékülhet tehát a testével, sőt, „hiányossága” képességének forrásává válik: bőre színtelenségének köszönhetően láthatatlanná tud válni. A tanulás mellett ez a korszak az első pizsipartik, az első megmérettetések, az első csókok ideje, meg az igazán szoros barátságok kialakulásáé: ebben a regényben a személyes kapocsnak varázslatos ereje is van, hiszen Chichi és Sasha, Sunny és Orlu nem csak két-két páros felállást, de egy négyfős, erős boszorkánygyülekezetet is alkotnak. Ezért választják ki a vének őket, hogy első szintű varázslóként vegyék fel a harcot a környékről gyerekeket rabló Fekete Kalap Otokotóval.

Ahogy az albinizmus Sunny számára szép nappá válik, Okorafor tendenciózusan sikerrel fordítja át a megbélyegzettet potenciállá: a kötetcímbe is emelt akata nagyon erős joruba szitokszó az Amerikába szakadt afrikaiakra. A kötet Nigériájában ezt a New Yorkban született Sunny és a Chicagóból érkező Sasha testesítik meg. Azonban hiába próbálják őket kicsúfolni a többiek: Sasha büszkén parádézik az amerikai divattal, melyet a helyi fiúk csak imitálni tudnak, és a káposztasalátát, a sült csirkét teljesen magától értetődően helyezi a garrival meg egusival egy szintre, ha az afro konyha teljes kínálatát kell bemutatni. Sasha és Sunny az amerikaiságukkal együtt tekintik a fekete kultúra teljes jogú tagjainak magukat, így válik az akata stigma helyett kétlakivá. Az afroamerikaiak szociokulturális helyzete minden bizonnyal személyes kérdés is az Egyesült Államokban született Okorafor számára. A Fekete Párduc képregényadaptáció egészen messzire vitte a kérdésfelvetést, és felvetette, hogy az afrikaiaknak felelősségük van az amerikai feketék gettósításáért. Nem véletlen a gondolatközösség regény és képregényfilm között: Shuriról, a Párduc húgáról az Akata boszorkány szerzője is írt képregényfüzeteket a Marvel felkérésére, hiszen az abban képviselt afrofuturizmust Okorafor is szívesen alkalmazza. Ennek az alzsánernek a segítségével a húsbavágó társadalmi kérdéseket a valós korlátokat elemelve vizsgálhatják meg az alkotói. Például ha egy földönkívüli technológia mindenkihez egyaránt eljutna Lagosban, akkor mi történne? Megszűnnének az anyagi különbségek? És akkor mi történne?

A 2011-es Akata boszorkányban a -futurizmus még nincsen uralkodóan jelen, mint a szerző későbbi műveiben, de az afro- jellegzetesség átütő. A felütés üdítően kilép az SFF európai-amerikai gyökerei által megszabott, „hősök a rosszindulatú Más ellen”-ként narratíva kereteiből (legyen az sötét varázslat, földönkívüli invázió vagy megkergült robot). Ebben az Afrikában gyökerező szövegvilágban a szülők szigorúak és testileg is fenyítenek, a mesterek időnként kegyetlenkednek és feltétlen engedelmességet várnak el, a szabályok nem engedik meg a tanulóidő alatti mulasztásokat, a hibáknak életveszélyes következményei lehetnek, ahogyan a pankráció is vérre megy. A metaforák viszonylag könnyen lefordíthatóak: a varázstalanok vak tucatemberek, bárányok, a varázsosok éles fókuszú, szellemi keccsel bíró tudós leopárdok. A becsületes útról letért tudósok a bárányok világában igyekeznek anyagi hatalmat szerezni, főleg kőolajban utaznak és Amerikával üzletelnek. A véráldozatok árán megidézett, világvégét hozó maskarának pedig egyenesen „olajos, zsíros szaga van, akár a kipufogógáz”, és mozgása közben „gyökerestől kitépett növényeket, fűcsomókat szór maga körül.” (223.) Az afrofantasy szépen érvényesül: a Nyugat-Afrikának környezeti krízist okozó kőolaj-kitermelés az afrikai folklórban szereplő maskarák képében tör a szereplőkre, akik varázslattal le tudják győzni. Más fénytörésben látszanak a társadalmi egyenlőtlenségek is: Chichi családjának szegénysége a leopárdok között elhivatottság, Sunnynak pedig boszorkányként éjszaka is, egyedül is kell mozognia az utcákon. Sok további, apró gyöngyszemet is fellelni a szövegben, melyek előzetes ismereteinket játékosan emelik be és keretezik át: a szennyezett paprika mint főzési hozzávaló például az „elöntési területekről” származik, ahol a használt varázsfőzetektől nagy mennyiségben szabadulnak meg. A belőle főzött leves nagyon könnyen robban.

A leopárdközösség sem mentes az előítéletektől: Sunny szabad leopárd, azaz varázstalan szülők gyereke, azon túl, hogy Amerikából visszaköltözött afrikai és nő. A kívülálló érzés nem ereszti, allergiás a jujura, folyton tüsszög, ha nagy mennyiségben leng be egy helyet a varázslat. A társadalmilag tudatos próza az író kézjegye: az Akata boszorkány focimérkőzése példaértékű jelenete annak, hogy a csapatkapitány a lányt a valós képességei ismerete nélkül akarja elutasítani. Végül teljesítheti a beválogatási feladatot, ám míg a többi jelentkezőnek, a fiúknak cseleznie kellett és gólt rúgnia, neki egy védőn és egy kapuson kell átjuttatnia a labdát és úgy kapura lőnie – csak ha a nehezített terepen bizonyít, állhat helyt a nála idősebb és nagyobb fiúk között. Okorafor érzékletesen és a célkorosztály számára befogadhatóan vezeti be a nemi egyenlőtlenségek kérdését. Sunny, amikor ezen a nehezített terepen a csapatkapitányt lenyűgözve teljesít, magában mégis csalódik, mert nem sikerült gólt lőnie. Két nála idősebb és nagyobb fiú ellen, akik csak kis híján védték ki a kapura lövését.

Sokkal izgalmasabb tétje van ennek, és sokkal átélhetőbb, mint a halálveszély, amibe a szerkezet tetőpontjának szánt leszámolás során kerülnek a szereplők. Okorafor mintha nem sikeresen adaptálódott volna a fiatalabb célcsoporthoz korábbi, felnőtteknek szóló regényei után, mintha ez korlátokat emelt volna számára, melyekhez nem sikerült volna „lejjebb csavarnia” az ívet és téteket, elvesztve így a szövegvilág belső hitelességét. E mellett a szöveg másik fő hiányosságát az jelenti, hogy sorozat első része, és egymagában nem áll meg. Az első kötet vége trilógiában sosem befejezés, itt viszont lezártságérzetet sem ad, inkább csak elvágja a történetet. Lóg a levegőben.

Két kontextussal szeretnék még elszámolni. Van itt egyrészt egy másféle, egyszerre intermediális és technológiai utalás. Nem csupán megbecsülés jár a tanulásért, értékét kézzelfoghatóvá teszi, hogy a tudásért kapott chittimet használják fizetőeszközként a leopárdok. Ez az írói világteremtő gesztus ugyanakkor túlságosan egyértelművé teszi a fejlődési narratívát, limitálva az olvasó saját értelmezési munkáját: minden alkalommal, amikor valamelyik szereplő rájön valamire, megtanul egy varázsigét vagy elsajátít egy újabb készséget, azt a levegőből hulló, patkó alakú, fém chittimek teszik egyértelművé. Ez a fizetőeszköz sosem okoz fájdalmat, amikor lezuhan. Ha elképzeljük a réz, ezüst és arany csilingelést, ahányszor csak egy szereplő elért valamit, máris a videójátékok atmoszférájában találjuk magunkat, vagy legalábbis annak irodalmi megfelelőjében: a litRPG műfajában, mely dramatizálja a videójátékos mechanizmusokat, narrálja a játékmenetet, akár Ernest Cline Ready Player One-ja. Sunny bátyjai folyton videójátékoznak, Sunny pedig maga válik így játékkarakterré. Kérdés, hogy ez az „analóg litRPG” az olvasóknak kapcsolódási pontot ad vagy kisiklik.

Másrészt a szabad leopárdemberekről könnyű a Harry Potter-világ sárvérűire gondolni. A Harry Potterhez hasonlítgatni a Nsibidi-sorozatot ugyanakkor túlságosan leegyszerűsítő: a hasonlóságok hol az azonos életkorú szereplőknek köszönhetőek, hol a valóságba helyezett fantasy lecsapódásai a narratíván. Nem kisebbíti a Rowlinggal való összehasonlítás Okorafort, viszont elkendőzi a méricskélő elől azt, amiben a közös kereteiken belül eredeti tud lenni a nigériai-amerikai szerző, röviden: az erényeit. A következetes és lélektanilag pontos szereplő- és kapcsolatháló-ábrázolását, az atmoszférateremtését.

Azt illene írnom, hogy várom a folytatást, az Akata harcost. És persze legyen így, mert mindig hiányérzetet keltenek a magyar fordításban ilyen-olyan okból lezáratlanul maradó sorozatok. Mégis inkább azt kívánom nekünk, hogy magyarul is olvashassuk a Zahra the Windseekert és a Binti-trilógiát, díjnyertes történeteket megillető kötetgondozással.

[nyuszimotor]

Ezt az őrületes nagy erőt kamatoztathatná pár hónapnyi közmunkán, ha már ilyen hasznos tagja a társadalomnak

[csajokamotoron]

A villág legismertebb motorkerékpár márkái

Hogy ki milyen motorkerékpár márkát ismer, az eléggé egyéni dolog, függ attól, hogy ki hány éves, milyen stílusú motorokat kedvel, de még attól is, hogy hol él. Azért azt elmondhatjuk, hogy van néhány márka, amit a legtöbb motorrajongó ismer. Ezeket próbáltam meg összegyűjteni. A motorkerékpárok az utak és kalandok szabadságát jelképezik, miközben számtalan ember számára jelentenek szenvedélyt és életstílust. A motorozás nem csak egy közlekedési eszköz, hanem egy különleges élmény, amelyhez hűségesen ragaszkodnak az emberek szerte a világon. A motorkerékpár-márkák között számos ikonikus és elismert választás található, mindegyikük sajátos stílust és történelmet képvisel. De nézzük meg részletesen a világ legismertebb motorkerékpár-márkáit, hogy mi teszi őket olyan népszerűvé és egyedivé. Harley-Davidson Az amerikai Harley-Davidson márka talán a legikonikusabb motorkerékpár-márka a világon. 1903-ban alapították, és azóta a "Harley" vagy "Hog" becenéven ismert motorokat gyártják. A Harley-Davidson motorok hűségesen képviselik az amerikai kulturális ikon státuszát. A nehéz, V2-es motorjaik és karakteres megjelenésük miatt a Harley-Davidson motorok örök divatban vannak. Az egyedülálló hangzásuk is emblematikus a motoros közösségben. Az amerikaiak számára a Harley-Davidson sokkal többet jelent, mint egy egyszerű motorkerékpár-márka. Ez az értékrend és az identitás része. A Harley tulajdonosok számára a motorkerékpárjuk egy életstílus és szabadság szimbóluma is egyben. A "Harley-kultúra" szerte a világon hűséges követőkre talált, és a motorosok a "Ride Free" életstílust hirdetik. Honda A japán Honda a világ egyik legnagyobb és legismertebb motorkerékpár-gyártója. A Honda motorok kiváló minőségükről és megbízhatóságukról híresek. Az általuk kínált széles választék a könnyű robogóktól a teljesítményorientált sportmotorokig terjed. A Honda CBR, CRF és Gold Wing modellek világszerte hatalmas népszerűségnek örvendenek. A Honda a motorozás széles skáláját lefedi, így mindenki megtalálhatja a számára ideális motort. Azok számára, akik a kényelmes és hosszú utakat kedvelik, a Honda Gold Wing ideális választás. A CRF sorozat enduró motorjai pedig azoknak nyújtják a kalandokat, akik inkább a terepen kalandoznának. A Honda a megbízhatóság és a sokoldalúság szinonimája a motoros világban. Kawasaki A japán Kawasaki is egy népszerű és elismert motorkerékpár-márka. A cég számos motor típust gyárt, és elérhetőek a különböző igényeket kielégítő modellek. A Kawasaki motorok híresek sportos megjelenésükről és dinamikus teljesítményükről. Az ikonikus lime-zöld színű motorjaik és a Ninja és Z sorozatok a legismertebbek a motoros közösségben. A Kawasaki kínál sportmotorokat, túramotorokat, endurókat és versenymotorokat is, így mindenki találhat olyan modellt, amely megfelel az igényeinek. A Ninja modellek a sportmotorok királynői, míg a Versys és GTR1000 túramotorok a hosszabb utakhoz kínálnak ideális kényelmet és teljesítményt. BMW Motorrad A német BMW nem csak autókat, hanem kiváló minőségű motorkerékpárokat is gyárt. A BMW motorok kiváló teljesítménnyel, kényelemmel és innovatív technológiákkal rendelkeznek. A BMW GS sorozat az egyik legnépszerűbb túramotor a világon, míg a S 1000 RR sportmotor a sebesség szerelmeseinek kedvence. A BMW Motorrad azt a filozófiát képviseli, hogy a motorozás a szabadság és a kaland része. A GS sorozat túramotorok ideálisak hosszú utakhoz, off-road kihívásokhoz és felfedezők számára. Az S sorozat sportmotorjai sebességet és kifinomult technológiát kínálnak. Az Adventure motorok pedig azoknak szólnak, akik a világ felfedezését tűzték ki célul. Ducati Az olasz Ducati motorkerékpár-márka a szenvedélyről és a sportos teljesítményről szól. A Ducati motorok a versenypályán és az utakon egyaránt meghódítják a szívét azoknak, akik a sebességet és a stílust keresik. A Monster, Panigale és Scrambler modellek különösen híresek. A Ducati az olasz dizájnt és a teljesítményt ötvözi egyedi motorokban. A Monster modellek az egyszerűség és a sportosság jegyében készülnek. Az ikonikus Panigale modellek a versenypályák hősei, míg a Scrambler sorozat a retro stílust és a városi motorozást képviseli. A Ducati motorokat gyakran a művészet és az innováció egyesítésének tekintik. Yamaha A japán Yamaha a motoros világ sokszínűségét képviseli. A Yamaha gyárt sportmotorokat, túramotorokat, robogókat, endurókat és még sok más típust. A sportmotorok terén a Yamaha YZF sorozat ismert és elismert, míg a Yamaha Ténéré és MT sorozatok túramotorokban jeleskednek. A Yamaha a technológiára és a versenyekre helyezi a hangsúlyt, és ez tükröződik motorjaik teljesítményében. Az YZF sorozat sportmotorjai kiválóak a versenypályán és az utakon is. A Ténéré túramotorok megbízhatósága és teljesítménye ideális a hosszú távú utazásokhoz, míg az MT modellek a városi motorozás rajongói számára kínálnak kiváló megoldást. Suzuki A japán Suzuki egy másik ismert motorkerékpár-márka, amely a kiváló minőségéről és megbízhatóságáról ismert. A Suzuki motorok a versenypályákon és az utakon is sikeresek. A GSX-R és a V-Strom sorozatok különösen népszerűek. A Suzuki motorok elérhető áron kínálnak jó teljesítményt és megbízhatóságot. A GSX-R sportmotorok a sebesség és az agresszív stílus kedvelőinek készülnek. A V-Strom túramotorok ideálisak a hosszú utakhoz és az off-road kihívásokhoz. A Suzuki motorok erősek és megbízhatók, és a jó ár-érték arányuk miatt is vonzóvá teszi őket a motorosok számára. KTM Az osztrák KTM a motokrossz és off-road motorok specialistája, de kínálnak kiváló minőségű túramotorokat és endurókat is. A KTM motorok erősek és megbízhatók, és a Ready to Race mottóval hirdetik magukat. A KTM motorokat a kihívások és a versenyzés szerelmeseinek tervezték. Az off-road motorok nagy teljesítménnyel és tartóssággal rendelkeznek, hogy azok a motorosok is élvezhessék őket, akik inkább a terepen járnak. Az Adventure modellek a hosszú távú túrázók számára kínálnak kényelmes és sokoldalú megoldást. A KTM motorok megszerezhetik azok szívét, akik a kihívások és a kalandok iránt érdeklődnek. Az itt bemutatott motorkerékpár-márkák csak néhány a világ legismertebb és legnépszerűbb választásai közül. Minden márkának sajátos stílusa, filozófiája és hűséges követői vannak. A motorkerékpárok nem csak közlekedési eszközök, hanem életstílus és szenvedély is, és ezek a márkák hozzájárulnak ahhoz, hogy az életstílusod megnyilvánulhasson. Bármelyik motorkerékpár-márkát is választod, ne felejts el megfelelő védőfelszerelést viselni és biztonságosan közlekedni az utakon! Read the full article

[petrany]

Jártál már itt így? Nem jártál még itt így.

[videkma]

Szerinted melyik legyen az év körforgalma? (Április 15-ig a javaslatokat várják, 19-től pedig szavazni is lehet azokra)

Szerinted melyik legyen az év körforgalma? (Április 15-ig a javaslatokat várják, 19-től pedig szavazni is lehet azokra)

Vidék.MA hírportálunkat arról tájékoztatták, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében pályázatot hirdet az „Év körforgalma” címmel. A pályázatra április 15-ig várja a szakmai munkacsoport a javaslatokat az országos és helyi közutak, valamint a közforgalom elől el nem zárt magánutak kezelőitől, üzemeltetőitől,…

[fovarosiblog]

Miért gondolják sokan azt, hogy a Városligetbe épülő múzeumok merénylet a park ellen? Hiszen - és ezt nem győzi ismételgetni a Liget Budapest projekt - csak oda épülnek épületek, ahol eddig is voltak. Mondjuk ez sem igaz: az átadás előtt álló Néprajzi helyén soha nem állt épület, a Sztálin szobor és a Felvonulási tér kialakítása előtt - ha tetszik ‘44 előtt - park (zöldfelület) volt az is. Ahogy a “csak oda” máshol is úgy igaz, hogy kétszer nagyobb helyre, kétszer magasabban.

Azt gondolom, hogy minden más megközelítés, mint a korábbi korszakok tévcselekedetei során odakerülő burkolatok, romok lebontása és a helyére gyep, fa, cserje ültetése egy közpark ellen mindig erőszaknak minősül. Egy park a zöldfelületei miatt park, ezt igényeljük ott, erre van ott szükség. Ezt nagyjából minden európai városban ugyanígy gondolják. Sőt továbbmegyek, a Városmajor tervpályázat előkészítése során az állami fél és a XII kerületi önkormányzat is arról tett tanúbizonyságot, hogy osztja ezt a véleményt. A Városligetnél, a világ egyik első közparkjánál miért gondoljuk mégis azt, hogy egy történeti közparkot csak és kizárólag új épületek parkba építésével lehetséges felújítani? Miért lett ez a rehabilitáció során az ultima ratio?

A Zene Háza azzal az igénnyel épült, hogy betöltsön egy olyan funkciót, ami eddig nem…ööö…nem tudom befejezni mondatot, hogy igaz legyen. Tulajdonképpen nem világos, hogy a Zene Háza milyen űrt akar betölteni, ami eddig ne lett volna már betöltve a magyar zenei kulturális életben. Kétségtelenül izgalmas épület nem igazolható funkcióval és rossz helyen.

Koncerthelyszín? Edukáció? Közgyűjtemény? Mindegyik van, sokszorosan is. Városligetünk viszont csak egy van. Közparkunk is nagyon kevés az igényekhez képest. Ha valóban az a cél, hogy a Városliget a magyar kultúra kiemelt helye legyen, úgy hogyan maradt ebből ki a kertkultúra? Hiszen ez itt a világ egyik első közparkja. Amire ebben a minőségében lehetnénk büszkék, történeti kertként.

New York nem engedte meg egy építész zseninek, hogy a Central Parkba építse fel a Guggenheim Múzeumot. Mert nem arra való a park. Félrértés ne essék, a Central Park ebben az időben szintén nagyon elhanyagolt volt. De felújították. Közparkként. Egy másik építész zseni fél évszázaddal később egy európai ipari kisvárosban folyóparti rendezőpályaudvar helyére építhette fel azt a másik Guggenheimet, ami megkoronázta a posztmodernt és elindította az európai kultúrális beruházások reneszánszát. Mindkettő teljesítmény mögött ott volt egy olyan urbanisztika attitűd, ami a Liget projektből hiányzik. A hely határozta meg mit lehet és hová. Az egyik nem rövidített meg egy parkot, a másik felemelt egy ipari zónát és jó hellyé tette. S ez, ennek a gondolatnak a hiánya sajnos provinciálissá, balkánivá teszi a Liget Budapest projektet a mostani állapotában.

Szeretném nagy betűkkel odaírni minden közparki közberuházást irányítónak a falára azt a szót, hogy TERHELÉS. A Városliget felújításának azzal a jelszóval vágtak bele, hogy a park lepusztult. Tény. A parkot érő terhelés, a túlzott beépítés, a rengeteg rendezvény pusztította le. A Főváros összes fejlesztési dokumentumában az szerepelt hosszú évtizedeken át, hogy a Városliget TÚLTERHELT, meg kellene szabadítani a terhelés egy részétől, az oda nem való, máshol is működni képes funkcióktól (ilyen volt a PeCsa, a Bolhapiac, a Hungexpo, a P+R parkolás, a Közlekedési Múzeum, az átmenő forgalom) hogy újra közparkként tudjon működni. A rehabilitáció ezek helyett új, a korábbinál jóval nagyobb épületekkel, még több rendezvénnyel és még több közparki funkcióhalmozással kíván “rehabilitálni”. Azaz a TERHELÉS megnövelésével. Sikerülhet ez? Sajnos nem.

Paradox módon amennyiben csak a Zene Háza és a Néprajzi valósul meg ebből a beépítési tervből, akkor ténylegesen (és nem csak papíron) jobb lehet a közpark helyzete (zöldfelületi aránya), mint a kiinduló állapot. Nem optimális, de egy fokkal jobb. Ha azonban a többi tervezett projektelem is megépül, akkor a végén kapunk sok céltalan és nehezen igazolható épületet, de a közparkot közben elveszítjük. Megtörtént már ez egyszer, pont a Milleneum idején. Nehéz volt belőle visszamászni, csak 1980-ra sikerült. A BNV kitakarításával és a park akkori rehabilitációjával. Már léptünk ugyanabba a folyóba. A túlzott terhelés rövid idő alatt a kiindulási állapotnál is nagyobb mértékben lakja le a zöldfelületeket. Ha másból nem, a már elkészült közparki részek amortizációjából láthatja az intő jeleket a Városliget Zrt is. Ha látja is, nem érdekli. Most számolatlanul költhető a pénz a gyepcserére, faápolásra, öntözésre. Ha ez sem elég, akkor műfűre. Nem lesz mindig így. Nagyon hamar nem. Bárki bármit is mond vagy óhajt. Nincs az a pénz, ami kompenzálna egy ekkora terhelést. Szóval ideje lenne fékezni. A Közlekedési az Északi Járműjavítónál remek példája annak, hogy a fékezés nem jelent “nem haladást”. Sokkal inkább a karambol elkerülésének egy remek, s ami a lényeg: mindenki szimpátiájával találkozó módját mutatja. (Bardóczi Sándor, Facebook)