#ma ra lo ra tov

[olokosomolo]

They are afraid haha now at this moment a really crushed and nervous white man couldn't stand that I was looking at him because he He stood in the pose of what does he want to see and I looked at me, look at me, yeah right nothing to see idiot. Looked at him off course, with a penetrating look he pulled out a pocketknife and show me the spike they losing it yayy

[verdadpresenteadv]

Lección 4: Para el 23 de abril de 2022 EL DILUVIO Sábado 16 de abril LEE PARA EL ESTUDIO DE ESTA SEMANA: Génesis 6:13–7:10; 2 Pedro 2:5–9; Génesis 7; Romanos 6:1–6; Salmo 106:4; Génesis 8; 9:1–17. PARA MEMORIZAR: “Mas como en los días de Noé, así será la venida del Hijo del Hombre” (Mat. 24:37). “Y vio Jehová que la maldad de los hombres era mucha en la tierra, y que todo designio de los pensamientos del corazón de ellos era de continuo solamente el mal” (Gén. 6:5). El verbo “vio” (Gén. 6:5) recuerda al lector cada paso de la Creación inicial de Dios. Pero lo que Dios ve ahora, en lugar de tov, “bueno”, es ra‘, “mal” (Gén. 6:5). Es como si Dios se hubiera arrepentido de haber creado el mundo, ahora lleno de ra‘ (Gén. 6:5). Y con todo, el arrepentimiento de Dios también contiene elementos de salvación. La palabra hebrea para “arrepentirse” (najam) tiene un eco en el nombre de Noé (Nóaj), que significa “alivio” (Gén. 5:29). Por lo tanto, la respuesta de Dios a esta maldad tiene dos caras. Contiene la amenaza de justicia, que lleva a la destrucción de algunos; y aun así, su respuesta promete consuelo y misericordia, lo que lleva a la salvación de otros también. Esta “doble voz” ya se escuchó con Caín y Abel/Set, y se repitió mediante el contraste entre los dos linajes: el de Set (los “hijos de Dios”) y el de Caín (los “hijos de los hombres”). Ahora la volvemos a escuchar cuando Dios distingue entre Noé y el resto de la humanidad.

[korkep-blog]

Újév kapcsán

Filozofikus alkotás, amely ismét csak azt juttatja eszembe, hogy a gondolatokon nem fog az idő.

Nyitókép: archív

  Százhúsz éves gondolatsor, amely a századfordulót megelőző évet köszönti. Filozofikus alkotás, amely ismét csak azt juttatja eszembe, hogy a gondolatokon nem fog az idő.

  Hogy a maga spirálos útján előrehaladó történelem köznapi embereit így az óév végén és az újév elején szinte ugyanazok a problémák foglalkoztatták, „Népcsaládok, nemzetek, melyek száza­dak és évezredek alatt futják meg pályájukat”, „a növekedés, fejlődés, nagyság, dicsőség és hanyatlás”, hogy „Le kell számolnunk a múlt év eredményeivel, vissza kell emlékeznünk mind arra, mi a társadalom javára vagy kárára szolgált” stb. jelenünkben majdnem ugyanezt kicsit más, modernebb szavakkal mondjuk, mondják el.

    Olvassák hát a Losonc és Vidéke 1899-es évfolyama évköszöntőjét, melyhez egy kicsit álmodozó vers is társul. A szerző neve ebben a formában bizonyára ismeretlen. Írói álnév, mely mögött a szlovákiai magyar cserkészmozgalom egyik vezető egyénisége, a Mi lapunk alapítója, fenntartója és szerkesztője, az 1919-es országváltás egyik egyénisége és szenvedő alanya, Scherer Lajos rejtőzik. Utóbbi eseménysorról hamarosan olvashatnak portálunkon.

    Boldog újévet minden olvasónknak, támogatónknak,  rajongónknak.

    A véges ember évszázadokon át lát­ta a természetben az enyészet és feltá­madás szakadatlan és egyenlő körforgását, ahhoz szabott évekre osztotta föl eszmeileg a végtelen időt s valóságban bölcsőjétől koporsójáig terjedő rövid földi életét.

    Népcsaládok, nemzetek, melyek száza­dok és évezredek alatt futják meg pályájukat, szintúgy alá vannak vetve az enyészet törvényének: nincs örökélet a földön; szüntelen körforgásban váltakoznak a nemzetek életében is a növekedés, fejlődés, nagyság, dicsőség és hanyatlás korszakai.

    Ha már a millióból álló s a dicsőség a verőfényén magasra emelkedő nemzetek is meghódolnak a természet örök törvénye előtt, mennyivel inkább a gyönge ember, kinek a múltak emlékezete és a jövő re­ményei közt ingadozó, bizonytalan rövid életidő: engedett a gondviselés, s kik kö­zül nemcsak a gyöngét hervasztja el idő előtt az enyészet fuvalma, hanem azokat is, kiket földi- hatalmasságoknak tartunk, a sors egy villáma az enyészet sírjába döntheti minden pillanatban.

    A régi kor hitregéi gyermekeit unokáit elemésztő vén ember alakjában fes­tették az időt; ma már a hit világánál meggyőződvén, hogy mindent, mit a múlt adott, a jelen nyújt és a jövő ígér, ezen fölöttünk uralkodó nagyhatalom kezéből nyerjük, nem rettegve többé, hanem hálás érzéssel szentelünk ünnepet minden újév napján az emlékezetinek és reménységnek: az életpályánkon vezérlő két geniusnak.

    A világ hatalmasai is megünneplik a véghetetlen idő rövid évfordulóját, többé kevésbé őszinte nyilatkozatokkal üdvöz­lik azt és a multak példáiból tanulságot merítve, megújuló erővel és bizodalommal fognak a jövő munkájához.

  De nevezetes napja az újév első napja a társadalomnak is.

    Le kell számolnunk a múlt év eredményeivel, vissza kell emlékeznünk mind arra, mi a társadalom javára vagy kárára szolgált, s kutatva az okokat, tapasztalatainkból kell okulnunk, hogy újabb működésünk áldásos legyen s bizalommal tekinthessünk a jövőbe.

    Igaz alig van társadalom, a mely elmondhatná magáról, hogy sohasem tett olyat, mit megbánnia kellene: így kétségtelenül a multat is szigorú bírálat alá kell venni; de viszont az is igaz, hogy a mult tanítója a jövőnek, nagy elbizakodottság volna tehát, ha a múlttól tanulni nem akarnánk.

  Forduljunk az újév első napján irány­adó jó tanácsért az emlékezel jó szellemé­hez.

    És ha látjuk, hogy a társadalom az elmúlt évben sem munkálkodott eredmény nélkül, a magvető aratott, a múltban ültetett csemeték édes gyümölcsöt hoztak, akkor a reménység jó szelleméhez.

    És ha látjuk, hogy a társadalom az elmult évben sem munkálkodott eredmény nélkül, a magvető aratott, a multban ültetett csemeték édes gyümölcsöt hoztak, akkor a reménység jó szellemének vezetése alatt alatt hittel és és bizodalommal lépünk át az újév küszöbén.

    De nevezetes napja ez magának az egyes embernek is, kit rövid életpályáján éveinek szaporodása mindig arra emlékeztet, hogy az idő föltartózhatatlanúl halad.

  Az emberre családja, hazája, nemzete, vallása és az emberiség iránt tartozó kö­telességei annyi feladatot halmoznak, hogy azoknak teljes betöltésére rövid életében csak törekednie lehet. És ha mint bölcs jönne is az ember a világra, ki a gyermekjátékok, ifjúi élvezetek s a férfiúi tevékenység életszakaszait mathematikai pontossággal kimérve kiszámíthatná, hogy mielőtt a hanyatló korba lép, mindezen kötelességeknek ké­pas lesz és meg is fog felelni – az élet bizonytalansága számtalanszor megzavarná cirkulusait.

  Szükséges azért, hogy az újév első napját tegye az ember az önbírálat, a ma­gába szállás, az önmagával való kibékülés ünnepévé, s akkor önbizodalommal tekinthetünk az ismeretlen jövő kétes ho­mályába, s emberi kötelességeinknek élve remélhetjük, hogy törekvéseinket siker fogja koronázni. Így aztán megtörténhetik, hogy nem kell a múltra kínosan vissza­emlékeznünk s egy pillanatra sem tévedünk oly sötét helyekre, hova a reménysugarak be nem hatnak.

    De az egyes személyeken s társadalmi munkásságunkon át van még egy út, mely tovább vezeti a kicsiny embert: a hazához, mely fölséges tárgyról soha egy perczig sem szabad megfeledkeznünk, nem pedig éppen az újév első napján. Tudjuk, mily féltett kincsünk nekünk a mi imádott magyar hazánk. Szálljon e szent hazáért s mindazért, mit benne bí­runk, hő ima az istenhez, hogy áldja meg e hazát és nemzetit boldogsággal, dicsőségére.

    Boldog új évet kívánunk!

    Boldog újévet

  Az ó év utolsó estéjén  elalván

És az uj év felől eképen álmodám.

  Egy nagy fényes angyal a magas menyekből

A földre lebegett

Es a Jövendőről s minden emberekről

Ekép intézkedett:

  A családos apák, családjuk körében

Gond nélkül éljenek;

Pénzük mindig legyen és adót ezentúl

Sosem fizessenek.

  Pinzéjük jó borral s házuk vidámsággal

Mindig telve legyen,

S tajtékpipájukban — saját termésükből —

Jó dohány sercegjen.

  Az anyák jól adják férjhez lányaikat

S oly vőket kapjanak,

Akik anyósaknak egyetlen szavára

Mindjárt tánczoljanak.

  A lányok szivüknek egész érzésével

8 hűen szeressenek;

S akit megszeretnek — ha mindjárt királyfi —

Azé hogy legyenek.

  Az ifjak pediglen agglegények soha

Hogy ne maradjanak.

Fürjre vadászhatnak, ámde hozományra

Ne vadászgassanak.

  Bírák s tanítók jobb fizetést s nagyobb

Tekintélyt kapjanak,

Amazok a nagyok, ezek a kicsik közt

Hűn bíráskodjanak.

  Minden hivatalnok, állami, megyei

Csak délig dolgozzék

S nagy fizetést kapjon, mert kell, hogy délután

Kicsit szórakozzék.

  A földművesnek minden elvetett mag

Százszorosát adja.

A szőlőművesnek minden szüretkor, hogy

Telve legyen kádja.

  A kereskedőknél a vevők készpénzért

És sokat vegyenek;

Portékájuk, pénzük sok legyen, váltóik

Többé ne legyenek.

  Ezeket álmodtam s ahogy felébredék

Elmultak az álmok

  E kedves lap minden vevőjének boldog

Újévet kívánok.

  Csipkay Lajos

  Összeállította Puntigán József

[labellezadelatora]

Jukat

bs'd Shalom. Agradezco todos sus comentarios y estímulos sobre mi parashá y por acompañarme semanal caminar juntos a través de la Torá. Les ofrezco a todos la oportunidad de compartir en la mitzvá de honrar a un ser querido, patrocinando mi Divre Tora de la  parashá semanal, para shelema refua (curación), o para shiduj, Atzlaja (éxito), etc. Mi revisión semanal llega a más de 5.000 personas en Inglés y Español en todo el mundo. Siéntete libre de reenviar este Divre Tora basado en las ensenanzas del Rav Yonatan Gefen a cualquier otro correligionario. Disfrutalo y Shabat Shalom.

Jukat-La Importancia de Perdonar Nuestro Parsha detalla otro ejemplo de cómo el pueblo judío se quejó de su situación en el desierto [0]: "Viajaron desde el monte Hor por el camino  del mar de juncos para rodear la tierra de Edom, y el espíritu del pueblo se amilano. El pueblo habló en contra de Di-s y Moshé: "¿Por qué nos has sacado de Egipto para morir en este desierto? No hay alimento ni agua, y nuestra alma está en su límite con la comida insustancial". Di-s envió a las serpientes ardientes, contra el pueblo y mordieron al pueblo, y una gran multitud de Israel murió. El pueblo se acercó a Moshé y dijo:"Hemos pecado, porque hemos hablado contra HaShem y contra ti. Rezale a HaShem para que nos quite las serpientes. "Y Moshe rezó por el pueblo". Rashi nos dice "Y Moshé rezó": "De aquí vemos con respecto a alguien de quien la gente pide perdón, que no debe ser demasiado cruel en perdonar". Cuando el pueblo judío habló contra HaShem y Moshe Rabenu, el castigo fue inmediato y devastador. Di-s envió serpientes venenosas mortales para atacar a los quejosos. Entonces reconocieron su pecado y le pidieron a Moshé que rezara por ellos, y él estuvo de acuerdo. Rashi cita al Midrash Tanjuma, explicando que Moshé inmediatamente los perdonó, enseñando que cuando una persona es perjudicada por su compañero, no debe obstinadamente negarse a perdonarlo, debe hacerlo o bien se le considera cruel. Hay un principio fundamental donde la Tora relaciona una halajá o una idea en hashkafa resaltando un ejemplo extremo de una situación, y entonces podemos aplicar esa lección a través de un kal vajomer a otros casos. En nuestro Midrash, Moshé ciertamente habría sido justificado al no perdonar al pueblo. En primer lugar, ellos veían sus grandes bondades como actos de crueldad. Moshé los llevó al desierto para salvarlos del faraón y se quejaron de que los llevó a morir allí. Él les proporcionó el mana santo y ellos gimieron que era un alimento antinatural. Eran culpables de motsi shem ra, [1] además de lashon hara. El Rama escribe que aunque uno debe perdonar a los que pecan contra él, no es el caso con respecto a motsi shem raa. [2] Sin embargo, Moshe Rabenu inmediatamente los perdonó y rezó por ellos. [3] Es difícil imaginar que uno podría cometer una injusticia más grave de lo que el pueblo hizo contra Moshe, kal vajomer (cuanto mas), cada individuo se espera que perdone a los que le hacen daño. Rashi añade que la negativa a perdonar a otros es considerada crueldad. Uno que no perdona está realmente dañado espiritualmente, como el Rambam escribe en Shmone Perakim que el alma, como el cuerpo físico, puede ser afligido por la enfermedad y luego curarse. El perdonar es la cura para la enfermedad del alma (véase Maharsha en Megila 17b). La Guemará en Shabat 149b dice que quien es la causa del castigo de otro judío no puede habitar en la presencia de HaShem en el Mundo Porvenir[4]. Por ejemplo, si Reuven maltrata a Levi y merece ser castigado, Levi también sufrirá al provocar el pecado de Reuven, a menos que perdone a Reuven[5]. La siguiente historia demuestra cuán seriamente nuestros líderes de la Torá tomaron este asunto. El rabino Jaim Soloveitchik relató la siguiente historia sobre su padre, el rabino Yosef Dovztl, autor del Bet HaLevi. Una vez estuvieron juntos estudiando en la yeshiva de Slutzk cuando uno de los carniceros de la ciudad entró en la sala y comenzó a gritar y avergonzar al Bet HaLevi. Acusó al Rav de sentenciar injustamente, pues lo había juzgado a él y a otro carnicero el día anterior. Afirmó que aunque era inocente, lo había declarado culpable porque el otro carnicero había sobornado al Bet HaLevi. Cuando oyó de lo que el carnicero le acusaba, el Rab se puso el sombrero y la chaqueta, se levantó y miró al suelo en silencio. El carnicero vio que él estaba de pie avergonzado, así que continuó con sus insultos. Maldijo a todos los rabinos y llamó al Bet HaLevi una persona deshonesta. Incluso levantó la mano y amenazó con golpearlo. Todo este tiempo, el Bet HaLevi se controló y soportó su vergüenza en silencio. Cuando el carnicero empezó a salir de la sala de estudio continuó pronunciando maldiciones e insultos, pero el Bet HaLevi no intentó justificarse ni reprocharle. En su lugar, fue tras él diciendole: "Te perdono, te perdono. Nadie es responsable por su sufrimiento". Al día siguiente, el carnicero conducía algunos toros que había comprado. Uno de ellos repentinamente se volvió loco, atacó al carnicero y lo mató. Este incidente angustió profundamente al Bet HaLevi. Rav Chaim relató que su padre le dijo varias veces: "Me temo que causé su muerte debido a mi animosidad". Rav Jaim le dijo a su padre que claramente le oyo perdonar al hombre. Después de mucho tratar de convencer al Bet HaLevi, este fue consolado. Pero seguía dolido por el incidente y fue al funeral del carnicero, lloró amargamente sobre su tumba y se encargó de decir Kaddish durante once meses y estudiar Mishnayot todos los días para elevar el alma del carnicero.Cada año en su yahrtzeit él ayunaba y estudiaba Tora para elevar su alma, practicando las mismas costumbres que él observaría en el yahrtzeit de su propio padre. Esta historia increíble demuestra hasta qué punto uno debe ir para no ser la causa del sufrimiento de otra persona, incluso cuando la otra persona esta claramente en una equivocacion[6]. Hemos visto lo importante que es perdonar a los demás, y las ramificaciones espirituales de la negativa a hacerlo. En un nivel más básico, la negativa a perdonar a menudo impide que se resuelvan las disputas. Muchas peleas que arruinaron familias y  amistades podrían haber sido evitadas o restringidas si las partes se hubieran perdonado mutuamente. Podemos merecer aprendiendo del ejemplo de Moshe Rabbenu y perdonar completamente a nuestros compañeros. ____________________________________________ [0] Bamidbar 21: 4-7. [1] Esto implica el hablar negativamente que es también falso. Véase Ayelet HaShachar, Bamidbar 21: 7. [2] Siman 606, saif 1. [3] De hecho, el Mishná Berura, sk.11, escribe que perdonar motsi shem raa es encomiable, lo describe como middat anava. [4] Esto es así incluso en el caso de una víctima cuyo opresor fue castigado por Di-s. Dado que la víctima era la causa del sufrimiento de otra persona (aunque justificable), también él debe sufrir. Sin embargo, esto sólo se aplica cuando la víctima realmente hizo algo para provocar el castigo del otro, por ejemplo el rezó para que Hashem castigue a su opresor. [Debemos rezar para que nuestro sufrimiento cese y no que nuestro opresor sea castigado (ver Baba Kama 93a)]. [5] Parece claro de los comentarios que esto es sólo cierto cuando la persona que fue perjudicada no hizo lo que pudo para exonerar al pecador, el ejemplo más obvio es perdonar su pecado. Si el pecador continúa obstinadamente negándose a pedir perdón, entonces la víctima no tiene ninguna responsabilidad ya que ha hecho lo que puede para evitar que el pecador sea castigado. [6] En otros ensayos hemos escrito otra razón por la cual la negativa a perdonar es muy perjudicial para la persona obstinada. Le Iluy Nishmat  Eliahu ben Simja, Perla bat Simja,Yitzchak ben Perla, Abraham Meir ben Lea, Gil ben Abraham. Zivug agun para Marielle Gabriela bat Gila. Refua Shelema de Yaacob ben Miriam, Dvir ben Leah,Elimelej David ben Jaya Bayla, Rujama Noa bat Batsheva Devorah y Dovid Yehoshua ben Leba Malka. Exito de Shmuel ben Mazal Tov.                        

[kritikycz]

Zhrnutie epizódy – Flash S03E23 – 98%

Záverečná epi­zó­da tretej série seri­á­lu The Flash pri­niesla dlho oča­ká­va­ný finál­ny súboj Savitara s Flashom. Ako to dopadlo?

Epizóda začí­na v par­ku, kde Barry drží v náru­čí umie­raj­úcu Iris. Lenže to nie je Iris, kto umrel. Je to H.R. Ten za pomo­ci prístro­ja z Earth-19 vyme­nil podo­bu seba a Iris. Iris je v pori­a­d­ku. Savitar pri úte­ku ukra­dol Speedforce bazo­o­ku.

Tým, že Iris žije zme­nil Barry bud­úcnosť a tie­to nové spo­mi­en­ky zís­kal aj Savitar. Nakoľko Iris žije, Barry sa nikdy nezlo­mí a na boj so Savitarom nevy­tvorí časo­vých dvoj­ní­kov - čím nikdy nevznik­ne Savitar. Je to para­dox, kto­rý vyma­že súčas­né­ho Savitara z exis­ten­cie. Savitar má však geni­ál­ny plán - vytvorí si toľ­ko dvoj­ní­kov, že bude exis­to­vať v celom časo­vom hori­zon­te - od veľ­ké­ho tresku až po koniec všet­kých vekov - mohol by tak vlád­nuť sve­tu. Savitar unáša Cisca, aby Speedforce bazo­o­ku pre­ro­bil na jeho plán.

Medzitým sa Barry roz­hod­ne, že Savitara uke­cá na to, aby sa stal dob­rým. Vyzerá to tak, že to fun­gu­je, ale je to len ďal­ší trik. Po dokon­če­ní Speedforce bazo­o­ky chce Savitar zabiť Cisca, no Gypsy ho zachra­ňu­je. Savitar spúšťa svoj veľ­ký plán, ale Cisco Speedforce bazo­o­ku pre­tvo­ril na nie­čo iné. Zo Speedforce sa dostá­va von Jay Garrick.

Jay sa pár epi­zód doza­du obe­to­val keď pre­vzal Wallyho mies­to.

Barry boju­je so Savitarom, ale Iris je tá, kto­rá stlá­ča spúšť a Savitar umie­ra. Cisco a Gypsy bojujú s Killer Frost, kto­rá sa upro­stred boja roz­hod­ne pomá­hať tímu Flash. Cisco jej dáva sérum, s pomo­cou kto­ré­ho už nemu­sí byť Killer Frost. Vynašli ho Julian a jej mat­ka. Ďalej seri­ál uka­zu­je pohreb H.R. Caitlin Snow/Killer Frost sérum nepri­jí­ma (ani ona sama nevie, kto je) a pre­to odchá­d­za.

Epizóda kon­čí plá­no­va­ním svad­by Barryho a Iris. Zrazu však nastá­va veľ­ké zeme­tra­se­nie - je to Speedforce. Energia je v nerov­no­vá­he, po odcho­de Jaya a neu­väzne­ní Savitara. Barry sa obe­tu­je a odchá­d­za do Speedforce.

Záverečné zhr­nu­tie:

Občas mi to prišlo až pre­kom­bi­no­va­né, prí­liš veľa dejo­vých zvra­tov. Inak bola epi­zó­da super - vyrie­šil sa pro­blém so Savitarom, Barry ostal dob­rý (resp. stal sa lep­ší po minu­lo­týžd­ňo­vom vykrá­da­ní Argusu). Celú epi­zó­du pri­nášal Flash nádej a potom zmi­zol v Speedforce. Televízia má veľ­kú odva­hu, keď v pod­sta­te zabi­la hlav­né­ho hrdi­nu. Ale, v komik­so­ch je málo­čo defi­ni­tív­ne. Tento cli­f­fhan­ger člo­ve­ka núti pri­jať si, aby už bola jeseň (vte­dy sa vrá­ti seri­ál Flash). Či to bude s Flashom, uvi­dí­me.

Zhrnutie epizódy – Flash S03E23 – 98% was originally published on Kritiky.cz

[olokosomolo]

YOSEEMEN! FOOD MUST BE PREPARED WITH LOVE OR DON'T EVEN TRY