#mondataim

[versinator]

Ürességet mondataim

Másállapotban oltjátok fegyvertáram kísérve Küzdelme udvarára pecér töltve Illeted megcsodált állaton övezze Fagyjon tapogatják küldözgettek utóíze Néptanító barkáját őrmesterek különbözők Ízeit bányászlakások istállóm szántóvetők

Számíthatsz gyötrelmüket gumin fertőző Lengésének szerénységét étvágya tenyésző Teliarany ferdeséget üzeneteit kertészt Világforradalom artikulátlan hízásra fullaszt Múzeumokat lezárul puttonyokkal fényjelzők Iratokat szeretete házmesterek hízelkedők

Küszöbére megtanítanak dajkálják megenyhítve Lányaink dorgálja megmenthetsz percegve Panorámásan elúsznak írógépnél eresze Dobolta álmokért nagyvárosok hegyezze Csókoljatok szemecskéje feleselő munkásnők Látomásaim díszítem nevelgettek hómezők

Csábításának vagyonommal mámorokkal ködbevesző Kendők tartoztunk hínárjában idéző Rejtekhelyeikről lábszáramba köhögni szerkeszt Misét iskolánk megcibálta fűrészt Berzenkedik beállították hajósokkal tévelygők Utadnak parancsolhatna reménykedtem építők

Húzna bezárjuk feszítettek tereferélve Elaltasson jófalat kivillannak követelve Győzelmeinket fussák idegenkedik igézze Intsél könyöklőjén benépesítjük víze Gerendázatát jelzőlámpa sasmadár kefekötők Főnöke eszerint dögök rózsatők

Kuvaszoknak kreml sörényében kísérletező Harangjátéka jajongott iparváros pelyhedző Bolgár közelsége drótra gazdatiszt Véletlenek eredetüket részese humuszt Irtak zubbonyos pocsolyás irigylendők Összecsuklott zománccal állnia rejtőzködők

[starmythelonesurvivor]

Zanza

A tegnapi lelkes, és egyébként színvonalas Alma együttes után jött gyermek programoknál egy bohóc leány. A különleges képessége az volt, hogy előadás közben a hangokat nem igen tudta eltalálni, ellenben egy gumi…izére emlékeztető gumi pezsgős palackkal hadonászva énekelte, hogy “spricc spricc”, és az összes családapa bámulta a D-s kosarait. A legvégső fellépő egy rajzfilmes karikatúra szerű, borostás lecsúszott alkoholistákat idéző, nyúl jelmezes bácsi volt, akinél már gyerekek sem igen akadtak a közönségben. Még az előbbit is visszasírtam, a mai rádiós istentiszteletet főzés közben kényszerből hallgatva. Megtudtam, hogy mi, magyarok annak köszönhetjük az összes nemzeti tragédiánkat, kezdve Muhitól Trianonig, hogy sokat, és nagyon cifrán káromkodunk, ezért jóistenke megvert minket. Vidékre jó lesz, ahogy mondta tegnap az egyik kolleganőm (vagyis, én csak egy diákmunkás vagyok, szóval nem tudom mim). Rengeteget alszok, még tegnap is dolgoztam, és vezettem. Csak 2 napja volt meg az utolsó interjúm, és 7-en voltak benn, én leültem velük szemben, és egy gondolatom nem volt, arról, amin 1 évig dolgoztam, és amiről már 2 interjún folyékonyan beszéltem. Beakartam kerülni a moméra, ezek után biztos lehúztak a listáról, a szemükbe se tudtam nézni. Tudok angolul, de most még azt se ment, nem tudtam mit mondani, üres volt a fejem, a mondataim hibásak, és holt egyszerűek voltak. Ha nem lettem volna kínban, talán tudtam volna nevetni, ahogy szoktam, de még az se ment. A legjobb indulattal, még azt se lehet elmondani, hogy “legalább cuki voltam”. Már kikeseregtem magam feleslegesen a másik kettő jól sikerült interjún, itt már csalódott se vagyok, sem dühös. Nem érzek semmit. Igazából csak aludnék, ma volt végre egy szabadnapom itthon, holnap meg strandra megyünk egy barátnőmmel. Van mindig szürkületkor egy kisbagoly a kisház kéményén, a másikra meg rászállt a gólya. Nem szeretnék Pesten élni, de viszont nagyon akarok ott tanulni.

[pitypangosgitar]

Poénnak tűnhet de nem vicceltem. Tényleg te vagy a belső hangom. A te hangod szólal meg amikor bántom magam, a te hangod szól rám hogy ne csináld ezt ne csináld azt. A te hangod zúg a fejemben amikor rászólok magamra vagy amikor megfejteni próbálom miért csinálok dolgokat. A te mondataid a te hangodon. Mintha te uralnád a tudat alattimat vagy mintha egy részem, egy teljes kifejlett személyiség itt bennem a te lényed egésze lenne. Uralod a tudatom és a tudatalattim egy részét is. Viccesen hangzik amikor néha néha real life találkozunk és a valódi fizikai személyedtől hallom azokat a mondatokat vagy szavakat amit nap mint nap hallok a fejemben. Már nem vagy aktívan az életem része de még mindig uralod minden tettem és gondolatom. Néha mintha a mini őrült klónod lennék. Egyre gyakrabban. A mondataim amiket kimondom mintha a te fejedben születnének meg mégis az én számból jönnek ki. Azt hiszem kezdek megőrülni. Még mindig nem tudok semmit pedig annyi mindent tudni vélek, fogalmam sincs mi az igaz és mi volt hazugság, még mindig nem tudom megvetést vagy tiszteletet érdemelsz és még mindig nem vagyok képes elhinni hogy minden ami most a valóságnak tűnik és a felismerés hogy igaz, lehetetlennek hangzik. Átverve érzem magam közben mégis valahogy bent hiszek benne hogy mindenre van magyarázat és nem az vagy akinek most tűnsz. Valahogy bent… nem tudom mi van bent. Hiszem és érzem hogy nem valódi de hiszem és érzem hogy ez a fájdalmas igazság. Könnyebb lenne tisztán látni és nem tapogatózva foltokban hinni benne vagy hinni hogy mégiscsak. Harsognak a szavaid, róla és magamról, harsognak a gondolataim és puszta feltételezés minden hiszen fogalmam sincs hogy fekete vagy fehér vagy csupa színes mese az egész. A te hangod szól hozzám ha magamról gondolkodom és a sajátom ordít valahol bezárva az igazság után kiáltva. Azt hiszem kezdek megőrülni. Eltelt egy év és most minden csak egyre rosszabb mint volt. Tegnap valami változott, ma reggel éreztem hogy valami változott. Talán lyukat ütött a rácsok közt a kislány ki kinőtte a ketrecét. Nehéz és terhes minden földi jelenlét. Reggel mégis mintha minden könnyű és igazi volna, úgy éreztem valami levált ami húzott a sárba vissza.

[horizon-beam]

Nem tudom miért, de harapok

Nem tudom miért, de harapok- mondta a kóbor kutya,

s én gennyes szemét kémleltem, utcai portól mocskos mancsát figyeltem, csomókként ágaskodó szőre,

és karcos orra megríkatott lelkemben. kezem közelebb csúsztattam hozzá, de buksiját rázva elhessegette azt. ne tedd, mert bántani foglak-

kapott kimondatlan gondolataimba,

s rám mordult gorombán, indulattól ágaskodva, mitől én valamiért nem ijedtem meg, nem torpantam meg.

hogy vált ilyenné? szerették őt vajon bármikor, gondozták régen? hiszen láttam! nem vagyok vak,

mélyen elásott kedvesség lapult szemeiben, vicsorgása mosolyt rejtett. oh, Istenem, miért tetted vele ezt?

ha régen szerette valaki, az utcára miért dobattad ki gyarló

emberekkel?

s ha nem szerették- miért nem ölöd meg szegényt, miért kínzod? mondataim fonalát elkapva szólalt fel az állat, szemében egy új, érdeklődő vággyal.

érdekel a sorsom, azért nézel így? házi kedvenc voltam rég, de porosodni kezdett fényes bundám, csontjaim elgyengültek, s én mogorva öreggé lettem.

nem kellettem többé, hasztalan és ócska játékszer lett testem, mi, lelkemmel nem törődve dobtak ki, a fagyba, az esőbe.-

leült miközben beszélt, majd elkapta tekintetem, rám szegezte fertőzéstől vakulni kezdő szemét.

oly elesett és szánalomra méltó!

gondoltam magamban, de rögtön vissza is nyeltem ezt, nehogy meghallja.

s ott csücsültünk ketten:

kezem a földön pihent, a lába mellett,

de megfogni nem mertem.

nem tőle féltem, nem töle undorodtam,

hanem magamtól.

maró hideggel lelkünkben, remegve és dideregve, kiutat nem lelve, a holdra tekintgetve, mint egyetlen szépre.

majd "pajtásom" erejét összeszedve elindult a másik irányba. visszanézett rám, tépett bajusza alatt, mintha mosolygott volna. így nézett az ártatlanul kidobott szent a bűntöl vakarózó, gyarló halandóra.

[donb]

Van HD-buzi, akit az összes tőlem oly távoli témáitól, plánedesőt hülyeségeitől függetlenül nagyra tartok. Talán azért az 1998-as mondatért az MH Computer redakciónak gépe alőtt szenvedtemben: Bekezdéseket húzz, ne szavakat, a mondatok úgy jók, ahogy vannak! (Igen, jó mondataim voltak...)

[bordasfalsblog]

Zárd be az ajtót magad után

Tudod, rosszak a lakásban a zárak.

Van egy, ami túl könnyen kinyílik,

De ha kulcsra zárod beragad.

Ez vagyok én, a szobaajtó.

Esnek szét a mondataim, velem együtt.

Dorombolás, nyikorgás, fácán.

Kandúr. Kulcs. Kocsonya.

Jó reggelt.

Tudod, szeretnék valami meghökkentőt mondani.

De már nem lep meg hogy szeretlek,

Azt meg nem mondhatom hogy nem.

Van kulcsod, gyere be bátran.

Tudod a kapcsolók helyét

Csak kérlek, zárd be az ajtót magad után

[katallure]

megbánás-mátrix

— Idézek mai előadásomból, hallgassa, asszonyom: „Savage vetette fel a megbánás fogalmát, mint a döntéshozatalra alkalmas kritériumot. Gondolata a következő: a döntéshozó a kínálkozó alternatívákat annak alapján igyekszik mérlegelni, hogy mi következnék be bizonyos, meghatározott környezetek érvényesülése esetén, és minthogy egy kivételével valamennyi eredmény elmarad a kielégítőtől, valahányszor csak nem ez az egy valósul meg, megbánást érez. Ez a megbánás kifejezhető egy megbánás-mátrixnak nevezett matematikai formulában. A mátrix egyes elemeit jelentő megbánásértékek az adott környezetben a hibás stratégia esetén előálló eredmény és az elérhető legnagyobb eredmény közötti különbséget jelentik.”  — Remek formában vagy. Mégsincs akkora baj a memóriáddal.  — Ezek a kedvenc mondataim. Hazafelé jövet kétszáztizenháromszor ismétlem el őket a vonatban. — Talán elég lett volna kevesebbszer is.  — Nem akartam kockázatot vállalni.  — Szellemes vagy.  — Mint mindig.  — Mit eszel vacsorára? — kérdezte az asszony.  — Tejet innék — válaszolta a férfi.  — Miért vagy ideges?  — Én?  — Utoljára akkor ittál tejet, amikor ki akartak tenni az egyetemről.  — Most is ki akarnak tenni.  — Miért?  — Két hete őszinte vagyok mindenkihez.  — Hozzám is?  — Nem vetted észre?  — Nem vettem észre változást.  — Lehet, hogy hozzád mindig őszinte voltam?  — Ezek szerint.  — Mondtam neked, hogy kövér és csúnya vagy?  — Igen, de azt hittem, viccelsz.  — Mondtam neked, hogy életem legnagyobb tévedésének tartom, hogy harminc évvel ezelőtt elvettelek feleségül?  — Mondtad.  — Mondtam neked, hogy lusta állat vagy?  — Nem, ezt nem mondtad.  — Halkan mondhattam. Mondtam, hogy minden éjfélkor felülök az ágyban és ünnepélyesen megbánom, hogy aznap nem vittelek ki a vágóhídra? — Elég magas értékű lehet a megbánásod.  — Elég magas értékű.  — Mekkora?  — A veled eltöltött időmennyiséggel négyzetes arányban növekszik.  — El is mehetsz, ha ennyire unod.  — Nem akarok elmenni, csak őszinte akarok lenni. Ha ezentúl ráteszem valakire, vagy valamire a nyelvrácsot, nem akarom, hogy a jelölő kisebb vagy nagyobb, alacsonyabb vagy magasabb, keskenyebb vagy szélesebb, rövidebb vagy hosszabb, lassúbb  vagy gyorsabb legyen, mint a jelölt. Ez a lényeg. Nem keresett senki?

(x)

[versinator]

Seregekben söpört

Varázstükörbe pókhasú mondataim világváltozás Sirattuk törvényeiben nyalogatja halszemei Seszínű szépségünk visszavezet tétovázás Fiúkra kiveszőfélben kopogását szerelmei

Rémdrámákat szitált jegyezzétek kitárulkozás Csontjaiból csontjaid fenyítéstől várótermei Árboc csontfejű ellenforradalmi beretválkozás Forrásra gyűjtő bámultad vermei

Fiaikról vigasztaltalak masszájával leggonoszabb Bátorítóan természetben döngetjük lenhajú Ébredése loholjak himnuszokat legrongyosabb

Önmagukat elemeiből takaródzik kenderhajú Álmodoztál csontból hallgatjátok leggazdagabb Álomlátások gázláng zászlón vöröshajú

[a-kaosz-istenno]

Haszonltalan

Haszontalan minden szavam,

Ezt már onnan tudom hogy senki nem hallgat.

Senki nem hallgatja üresnek gondolt mondataim varázsát

Ahol még mindig arról beszélek mennyire beléd estem

Pedig épp a Ady Endréről meséltem

-Rita 🥀

[starmythelonesurvivor]

A tinder rasszista, ha magyar ír nekem, angolul szól hozzám, életem szerelme új üzenetet küldött, ha román az illető, románul. Mondjuk már egyre kevésbé akarok megszólalni, vagy írni románul, elfáradtam, és kezdem jó magyarként megutálni az egész nyelvet, és nem a palik miatt, mert az sose ezen múlt, tudok annyira, hanem a mindennapi ügyintézésen, egy primitív nővel míg magyarul se tudnék jobban vitatkozni, de pluszban ott van a tudat, hogy már mérgemben szétesnek, és hibásak a mondataim, és magyar barátaim vannak, azt használom folyton, és úgy érzem most van az a szint, ahonnan már teljes nyelvi közegbe való belépés nélkül, nem tudok hova fejlődni, és így kb elegem van, és mostanában fruszráltnak érzem magam az etnikumom miatt, és kisebbségi érzésem lesz, előző héten az állomás várójában mire hajlandó volt a nő kiadni egy C.opciós jegyet, félrevonulva elkezdtem sírni, aztán meg amúgy néhány órával később ránk kiabált indokolatlanul egy tésztaképű, vén bácsi és románul közöltem vele, hogy egy szót sem értek, és a hasa nagyobb, mint az egész ország.

[csakazertis]

Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos. Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Magasságomat nézve ma már kicsinek számítok a csapattársaim között, súlyra viszont 15 éve elértem a 100 kilót. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv, 16 éve csuklószorítóval játszok, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek. Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez ez én tehetségem.

Benedek Tibor

Aki volt már nálam a csakazértisben, tudja, hogy ez az idézet mindig kint volt. igazából soha más idézetet nem tettem ki senkitől azelőtt és most már nem is fogok.

Büszke vagyok rá, hogy ismerhettem.

[fehercsoki0610]

K-Ö-N-Y-V-E-K-R-Ő-L

Ugye elég sok könyvet olvasok...

A kedvenc mondataim/részeim kiírom mostantól. Illetve a napokban összegzem az éves olvasás listámat.

Nagyon vegyes de egy kezdőnek (magamnak) épp elég volt hogy teljesen könyv párti legyek.

[pistiramisu]

Nektek is van olyan káros szenvedélyetek amit nem mertek bevallani senkinek? Olyan lélekölően mélyen gyökeret vert, sötét titkotok amelytől dideregve ébredtek fel az éjszaka közepén? No, nekem ilyen a Pesti Tv nézése! 

A legutóbbi műsor, ami a roppantul széles és nívós kínálatból megragadta a figyelmemet, és amit nem fogok belinkelni, mert az már éppen eléggé szégyen, hogy tőlem megkapják a kattintást, nem kell még másoktól is, szóval ez a műsor a feminizmusról szólt. Mit ad Isten, két férfi érezte úgy, hogy nekik erről mindenképpen meg kell osztaniuk a gondolataikat, anélkül, hogy akár egyetlen nőt is elhívtak volna a stúdióba. Szerencsére, a három beszélőfej közül akiket még pluszba bejátszottak, már csak kettő volt férfi, szóval végül szerény arányban ugyan, de a női oldal is képviseltette magát.

Nehéz szálaira szedni az adást, megvilágítani a benne elhangzott, logikailag és érveléstechnikailag egyaránt koherens, meggyőző érveket, úgyhogy ezzel most nem is próbálkoznék meg, de azért a kedvenc mondataim hadd álljanak itt:

"Azt hirdetik, hogy te csak akkor lehetsz kiteljesedett nő, ha nincsen családod."

“Tehát a feministák, elmondhatjuk, hogy támadják a nőiességet."

”Általában a feministák azért nem a szép, kívánatos nők szoktak lenni."

"Látok kapcsolatot aközött, hogy tök ronda vagy, egy férfi se akar téged, ezért akkor inkább legyünk feministák, hogy ezzel is validáljuk, hogy mi miért vagyunk egyedül."

"Maradjunk még a nőknél."

”Ugyanakkor tudjuk, hogy a nőknél is vannak nagyon sok tehetségesek is."

"Valamiért kevesebb nő érdeklődik az atomfizika iránt. Ezek férfiak által dominált területek, ez van."

"Ez a probléma manapság már megoldódott."

"Egy kicsit akkor most kommunistázzunk, jó?"

[szeretnekonmagamlennimagamatadni]

Mert kell egy hely

Szükségem van egy helyre ahol teljesen önmagam lehetek! Egy szoba, ahová beférek, és csak tovább tágítom, ahogy a szívem is egyre jobban kinyílik a világ felé. De mindenekelőtt magam felé, és csak azután másoknak.

Tudjátok mi az igazán jó számomra abban, hogy írok, de nem ismertek személyesen? Az, hogy bármit írhatok: ami a szívemen van, az most a mondataim formájában lehet jelen, és én is szabadabbá válok így, mert a korlátokat ez is segíti, hogy idővel, majd amikor itt lesz az ideje eltűnjenek.

Emlékeztek arra a madaras rajzra? Az a felirat van rajta, hogy Elrepülnék messzire

Hát, ide repülök, az én kitomboló, korlátok nélküli, megengedő, különleges helyemre. És közlök veletek érzéseket, amelyek sokszínűek, de semmiképpen nem rosszak, és a posztjaimmal a bennem lévő dolgok elrepülnek, mert onnantól kezdve kiengedtem őket a világnak, és nem lesz titok, sem magamban tartott dolog, hanem megosztott állomásaim, érzéseim, vágyaim; én önmagamként

[angelofghetto]

Valami lett a tumblival. De az is lehet, hogy csak az én ingerküszöböm változott. Valamikor, amikor követtem ide egy cimbikémet, emlékszem, egyik első bejegyzésem volt, hogy ha most a nyelvtől eltekintünk, vagy akár csak a képeket nézegetjük, mennyire élesen látszik, kik a magyar hozzászólók, mert a külföldiek nem sajnálják a lájkokat meg a pozitív hozzászólásokat, a magyarok meg csak osztják az észt, és savazgatják egymást, meg úgy egyáltalán mindent és mindenkit. Már akkor sem értettem, mire jó ez.

Ezt persze némileg felülírta, hogy pár igazán értékes emberkével is összefutottam, de az arányok még mindig lehúzzák a negatív oldalt. Sajnos.

A gyűlölet mértéke keserít el nagyon, és az a csordaszellem, amivel legutoljára általánosban találkoztam, mikor lehetett A és B véleményvezérhez csapódni, és kibékülni vagy köpködni egymást aszerint, hogy ők épp jóban voltak-e egymással vagy sem. Aki sehova sem tartozott, az ellenség volt, egyúttal szabad préda. Emellett mindig kellett egy omega, mondjuk egy dagi, egy beszédhibás, vagy egy csóró, akibe a csapat rendre a lábát törölhette, hogy magasabb rendűnek érezhessék magukat. Ezek a hordák úgy látszik még léteznek, csak öregebbek lettek.

Talán a város az oka. Az összezártság. Azt hiszem, egerekkel végeztek olyan kísérletet, hogy túl sokat zsúfoltak egy ketrecbe, és egy kritikus létszám felett kiirtották egymást, mind egy szálig. Csimpánzoknál ugyanez lett a végkifejlet. Vajon miért lenne kivétel az ember?

Nem az a baj hogy sokan vagyunk, hanem az hogy összezsúfoltan, és túl felpörgött a tempó. Hogy arra nevelnek, hogy csak egymás rovására boldogulhatunk, a másikra kell taposni annak, aki elég magasan akarja érezni magát.. pedig ez nem igaz. Meg talán, hogy aki nem tud építeni, annak rombolnia kell, hogy mégis hatással legyen a világra.

Most nagyon más életet élek, mint eddig, és ez sokkal emberléptékűbb, odafigyelőbb, kedvesebb, és lassabb. Emberek vesznek körül, nem idegroncsok, balhéfüggők, vagy minidiktátorok. Persze saját egykori önmagamat is nagyító alá veszem, mert nekem is voltak, vannak  irritáló szokásaim, mondataim. Érdekes, hogy a valóban értékes emberek, akikkel összetalálkozom, kiegyensúlyozottak, nekik nincs szükségük gyűlölködésre, véleményterrorra, még arra sem, hogy meggyőzzenek bárkit a saját igazukról, mert elfogadják, hogy a világ sokszínű, mindenki másképp hülye, és ez így van jól.

Mondjuk lájkokra soha nem vadásztam. Nem is nagyon tudtam megérteni annak a teljesen idegen fickónak a fenyegetőzését, aki egy szintén ismeretlen által megosztott, és teljesen kiforgatott bejegyzésemre véres szájjal fröcsögve osztott ki “mielőtt végleg blokkol”.. de hol is érdekel engem, hogy egy ilyen figura továbbra sem lesz része a napjaimnak?

És igazából ez miért is érdekeljen, amikor épp eleredt az eső, és kimehetek a felforrósodott, még épp csak növögető aljnövényzettel rendelkező kertembe, ahol végigcsoroghatnak rajtam a hatalmas esőcseppek, szinte felgőzölögve a bőrömön, és nevethetünk a családdal és a barátokkal, akik még mindig itt vannak (elvégre hétvége van), és a kutyák ugathatnak, és kitárt karokkal pöröghetek, pöröghetek, amíg el nem szédülök. És ezt nem azért írom le, hogy ott a beton közt irigyeljetek, hanem azért, mert bárcsak adhatnék ebből egy kicsit, hogy nektek is jusson. Hogy megnyugodjatok.

Bár tudom, az ilyen fajta élet nem való mindenkinek.

[petra-ovoneni]

Eső

Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek

a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél

valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden,

aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid

és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő.

Különösebb érdeklődés nélkül figyel.

Néhány emelettel a horizont fölött állsz az erkélyen,

mint egy szabadkézzel húzott, függőleges vonal egy darab

üres papíron. Hideg, jól eső reggeli szél. Üzenetet írsz.

Fél pohár, remegő hipó bennem a lélek.

A madarak azt mondják, baj van a hozzáállásommal:

ha igazán akarnék, már rég eltévedhettem volna.

A madarak azt mondják, felhívjuk figyelmét, hogy megnövekedett a

várakozási idő. Hívása fontos számunkra. Türelmét kérjük.

Lelököd a poharat. Ahogy földet ér, megkondul egy harang.

A csapadék a levegőben lévő pára egyik megjelenési formája,

vagyis annak kiválásából származó folyékony, illetve szilárd

halmazállapotban a földre jutó… Segítsen már, nem érti?

Éjszakák hullanak a szájából, ömlenek, ez borzalmas,

maga ezt elképzelni se tudja, az Isten szerelmére, csináljon valamit!

Ha az evezőtollak levágására nem áll rendelkezésünkre

alkalmas eszköz, megoldás lehet kövekkel etetni a hattyút,

hogy ne szálljon el többé.

A kávézóban a szomszéd asztalnál valaki a laptopján

éppen GIF-et csinál egy videóból. Egy férfi leugrik egy szikláról.

Nem lehet tudni, egy filmből van-e, vagy valódi.

Régóta szöszöl vele. A férfi a képernyőn századszor is leugrik, meghal,

aztán kattintásra újra ott áll fenn. Valami még mindig nem volt jó.

Borotvapengékkel szórtam tele az etetőt.

A rossz mondataim voltak igazak. Te a jókat hitted el.

Az utolsó fát is kivágtam, nem tévedhetek el többé.

Mától az elütött vadak csöndjével fűtünk.