Rohammentő Üditő volt vègre egy igazi, elejétől a végéig akció filmet làtni a moziban, főleg úgyhogy manapság inkább a szuperhős, a fantasy, animàciós, vígjàték tipusú alkotàsok hóditanak a vàsznon, míg sajnos a lövöldözös, tökös, autós üldözéses produkciók àtszorultak a streaming oldalalakra úgy, hogy azoknak inkàbb a moziban lenne a helyük, hiszen ltt jönne àt az igazi feelingjük, bennük szereplő hanghatásuk làtványuk Maga a Rohammentő egy olyan stilusú akció mozi, mintha összegyúrnád a Pain & Gain-t, az Utolsó Műszakot, és a Bad Boy 2. részèt, és ezeknek a közös anyagàt kapnàd. A sztori elejètől a vègèig pörög, nincs lassulàs, csak a tömèny izgalom, hogy hőseink hogyan végzik a bank rablásos balhèjuk végén. Eiza Gonzàlez remekül alakitja azt a mentős nőt, aki próbál helyt állni abban a szituációban, hogy ő csak egy túsz, és segitség a kèt rossz fiú számàra, különben màr nem èlne. Mellesleg Ms Gonzalez pàlyafutásàt a Bloodshot óta követem, hiszen amellet hogy egy igen csinos hölgy, mèg remek fiatal színésznő is, és bizom benne, hogy sok alkotàsban viszont làthatjuk Jake Gylenhall pedig ismét lehozott egy olyan örült karaktert, amilyet már az Éjjeli Féregben is láthattunk tőle. Zseniális egy színész. Michael Bay mint rendező megint megmutatta hogy mèg mindig hozza a magas minőséget, ha akciófilmről van szó, Tony Scott utàn, aki sajnos mát nincs köztünk, ő a 2. kedvenc rendezőm. Utoljára a 2019-es, Netflixes Six Undergroundot láttam tőle, aminek igazából a moziban lett volna a mèltó helye. Negativum, hogy az alkotàs elejèn szereplő mellék karakterek felejthetőek, illetve a jàtèkidő egy 30 perccel lehetett volna rövidebb is, mert ez egy 2 óra 16 perces alkotás. Illetve a mexikói rejtekhelyes, pénz átadós jelenetből, èn Bay helyében vágtam volna, és a megmaradó anyagot dvdre rakom mint bővitett kiadást #filmeseste #moziseste #mozibanvoltam #eztláttamamozikban #cinemacity #westendmozi #filmkritika #filmvèlemény #filmutàn #mozibanjártunk #mozibanegyedül #mozibannézős #moziznijo #ramblingflowblog #ikozosseg #imagyar (helyszín: Westend Cinema City) https://www.instagram.com/p/CdYhtZyo2Od/?igshid=NGJjMDIxMWI=
1 note
·
View note
𝘋𝘰𝘤𝘵𝘰𝘳 𝘚𝘵𝘳𝘢𝘯𝘨𝘦 - 𝘈𝘻 ö𝘳ü𝘭𝘦𝘵 𝘮𝘶𝘭𝘵𝘪𝘷𝘦𝘳𝘻𝘶𝘮à𝘣𝘢𝘯 Pénteken este, a màjus 5. premier után 1 nappal èn is megnéztem a Marvel Studió legújabb alkotását, a Doctor Strange - Az Örület Multiverzumàban-t, ami a Pókember, Nincs Hazaútnak a folytatása Stephen Strange varázsló szemszögèből. A sztori számomra egy kicsit sovány, a főgonosz nem is igazàn mondható igazi ellenségnek, hiszen csak egy olyan, màr minden képregényfilm rajongó szàmára ismert karakter, aki csak szeretné elérni a sajàt önérdekü cèljàt, egy újonnan belépő hősön keresztül, viszont a vilàgunkat nem akarja úgy tönkre vágni mint Thanos, vagy Ultron Viszont az akció jelenetek jók, ahogy a kritikusok àltal emlitett, eddig a Marvel filmekre nem jellemző horrorisztikus stílus is remekül nèz ki a vásznon. Végre ez egy olyan képregèny film, a Penge ès a Deadpool után, ami mer nyitni az erősebb, durvàbb kèpsorok felé, és nem csak arra figyel, hogy a gyerekek miatt mit szabad mutatni a moziban, és mit nem. Bizom benne, hogy a Marvel az elkövetkezendő nagy vásznas produkcióiban szintèn fogja használni ezt a jóval merészebb, székbe tapasztóbb műfajt. Mellesleg ahogy észre vettem, a filmben kevesebb a poèn is, pedig a koràbbi Marvel - Disney alkotàsok tele voltak vicces, humoros jelenetekkel, igy ezek hiányàban sokkal komolyabban vehető az egész cselekmény - törtènet, mèg úgyis hogy a sztori alapja, mint ahogy írtam fentebb, számomra egy kicsit kevés önmagàban. Összeségèben ez egy olyan film, aminèl vegyes érzéseim vannak, mert a bejelentések, előzetesek miatt nagyon vàrtam, de végeredményèben nem ütött akkoràt, mint a Spiderman : No Way Home, vagy az első Doctor Strange #filmkritika #képregényfilm #képregényfilmek #kepregenyfigura #moziseste #premierután #premierutánszabadon #filmvélemény #filmvelemenyem #sugarmozi #sugármozi #filmeseste #mozispohár #filmután #mozibanvagyok #mozibanvoltam #mozibanjártunk #mozibannézős #mozibanegyedül #ramblingflowblog #eztláttamamozikban #ikozosseghungary #ikozosseg #imagyar #mozifilm #mozigram (helyszín: Sugár Mozi) https://www.instagram.com/p/CdTJlX5Ixp7/?igshid=NGJjMDIxMWI=
0 notes