antimarkovnikovrule

[antimarkovnikovrule]

[antimarkovnikovrule]

"How do I not become an arshole?

Just try and stay honest. 'Couse once you start lying, it's...it's very hard to stop. You know when you're young...you thonk that everybody out there really...really gets you. But, you know, actually, only a handful of them do. All the people who like you, despite your faults. And then if you discard them, they will never come back. So, when you meet those people...you should just hold on to them. Really, really thightly. And don't let them go."

Remi from Sex Education S2E8

2021.01.23.

[antimarkovnikovrule]

Bolhából elefánt

Ez most nem arról fog szólni, hogy egy jelentéktelen dolgot miért szoktak sokan felnagyítva lereagálni, bár bele lehetne menni, hogy miért használjuk egyáltalán ezt a címben említett kifejezést, ha abból indulunk ki, hogy mindenkinek meg van a joga arra, hogy bármekkora dolgot úgy reagáljon le ahogyan. Hiszen az érzések validak és nem szabad elbagatelizálni azt sem, ha valakinek éppen akkor az a legnagyobb problémája, hogy lepattant a körméről egy pontban a lakk. Mert lehet, hogy ez az apróság, ami máskor esetleg nem váltana ki ekkora reakciót, az most az utolsó csepp volt.

Egyszerűen van olyan, hogy már minden elég. Hogy azt érezzük, csak legyen már vége, legyen nyugtunk és azok számára, akik belső harcként élik csak meg a kudarcokat, de nem képesek magukból úgy igazán kiadni és ezáltal segíteni a feldolgozásban, ezek a dolgok még rosszabbak tudnak lenni.

Van az úgy, hogy hétfőn megbukik az ember akár egy projekt kapcsán, vagy egy vizsgán, majd kedden kap egy rossz hírt az orvosától, amin elkell gondolkoznia. Szerdán úgy tűnik egy kis pihenési lehetőség van ennek a két napnak a feldolgozására, de utána jön a csütörtök, amikor a busz korábban jön, késik a munkahelyről, egy időpontról, pénteken pedig tovább kell bent maradni, esetleg még mindig feladatokat kell ellátni, miközben a többiek pihenhetnek. Aztán ott a hétvége, a pihenés jegyében telhetne, de szombaton is tanulni kell, akkor van idő arra, amit a házon kívül hét közben nem lehet megtudni, a szekrény sarkába is belerúg emberünk, aminek köszönhetően úgy belilul a köröm, hogy ráállni sem tud így a takarítás még nagyobb leányálommá válik. Vasárnap pedig igenis elég az, hogy a két órával korábban nagy gondossággal lekent körömlakkból egy kis darab lekopjon. Mert ez már a sokaid ilyen hét, hogy a sokadik ilyen nap és az a kicseszett körömlakk is lejött a helyéről.

Még ez is!

Érdekes statisztikai elemzés lehetne, hogy napi szinten a vizsgált alanyok, akik természetesen különféle korosztályból és társadalmi szintből jönnek, hányszor használják ezt a kijelentést, vagy ennek valamilyen formáját.

Az igazság, hogy nem lehet tudni, hogy mikor adja be derekát az elme és zuhan meg akár úgy is, hogy több napos agonizálás lesz az eredménye. Természetesen nem ez a megoldás, ahogyan az sem, hogy a frusztráció máson legyen levezetve, de az igazság, hogy elkerülhetetlenek az ilyenek. Akinek sikerül, kérem írjon, hogy annak módját megoszthassam azokkal, akik nem képesek erre és marad a határozatlan ideig tartó melankólia, amikor már a buszon is azt érzi az ember, hogy jönnek a könnyek.

De addig is, marad a sok mély levegő, egy esetleges sétával megfűszerezve egy HIMYM rész kíséretében.

U.I.: Ted módszere mindenesetre nem az igazi, még ha sokan így is tesszük, erre ő is rájön és arra is, hogy a dolgokat sokszor elkell tudni engedni.

2021.01.21.

[antimarkovnikovrule]

Anyagi világ

avagy Érzelmes anyagi világ

Gyúl, ég, izzik. Majd szépen elalszik, Van az a hőmérséklet, amin, egyszerűen nem létezik. Az a nyomás, amin, cseppfolyósodik. Érték, amin, értelme veszik. Körülmény, amin, nem működik. Van hogy, megszűnik minden kvalitás, ha hozzá adsz nem veszi be, vagy éppen elnyel mindent. Van hogy, kevered, amíg van hatás, hagyod, hűlve megpihenve, vagy csak... egyszerűen élvezed, bármi is legyen.

- 2020.09.17. -

[antimarkovnikovrule]

Fantomkéz

Van egy olyan tudományos megállapítás, ami szerint, ha valaki elveszíti egy test részét, teszem azt a kezét, akkor utána még érezheti, hogy ott van, akár fizikai fájdalmat is érezhet egy már nem létező részében. Ezt fantomkéznek nevezik és igazából érdekes kísérletekkel el is lehet hitetni az aggyal, hogy amit magam előtt látok kezet az a sajátom, igazából eléggé könnyen becsaphatóak vagyunk.

Néha úgy érzem, mintha egy fantomkézzel nyúlnék előre. Érzem a kezemet, de egyszerűen nem látom és nem érem el. Csak egy nagy feketeség van, amiben kapálózom fölöslegesen. z agyam néha elhiszi, hogy a kezem egyre közelebb van, sőt talán azt is, hogy el is értem és érzem azt a valamit, ami felé szinte már kínosan ragaszkodva nyújtózom. De utána egy pillanat alatt feloltják a villanyt és rá kell döbbennem, hogy nem, hogy nem értem el, de még csak ki sem nyúlt a kezem az irányába.

Ironikus bele gondolni, hogy a saját részem, az agyam szórakozik velem és még csak nem is tud róla. Tehát haragudni sem lehet rá, mivel tudtán kívül teszi. Vagy pont, hogy elkéne szörnyedni, hogy képtelen a fejlődésre? Hogy képtelen arra, hogy az evolúcióba kapaszkodva képes legyen megtanulni, hogy ugyanazoknak, a már régóta vizsgált trükköknek ne dőljön be?

Lehet hibást keresni. Mondhatom azt, hogy igazából én nem tehetek arról, hogy valamiről azt hittem, hogy van, közben meg nincs is és foghatnám az agyamra, de még így leírva is röhelyesen hangzik.

Az életfilozófia, miszerint minden úgy történik, ahogyan lennie kell talán erre is igaz. Valamiért ilyen az agy, valamiért nyúlok, de mégsem, érzem, de még sincsen a kezemben és valamiért látom magam előtt a jelenetet, hogy a korom sötétben ott a kezem és kitartóan megy valami felé.

Talán az agyam már rég tudja, hogy mi az, amit keresek a feketeségben, csak ő meg ezzel trükközik velem, hogy néha kihozzon a sodromból.

És ha már itt tartunk lehet tényleg az egerek uralják a bolygónkat egy kísérlet miatt.

De az is lehet, hogy ez az egész valami játék, amin mások jól szórakoznak.

A lényeg, hogy menni kell, csinálni kell és egyszer kifizetődik és végre abban a pillanatban, amikor feloltódik a fény, bizony a kezemben fogom tartani azt, amit annyira szeretnék, amit annyira keresek és ami felé vezet a célom.

[antimarkovnikovrule]

Életem legszebb bókja!

- 2020.07.05. -

[antimarkovnikovrule]

"It's the simplest feeling to just be." ~Kunal

2020.07.02

[antimarkovnikovrule]

[antimarkovnikovrule]

Ironikus, hogy mikor a leginkább igyekszünk nem egyedül lenni, akkor vagyunk a legmagányosabbak.

[antimarkovnikovrule]

[antimarkovnikovrule]

Aren’t we all the same?

[antimarkovnikovrule]

Valaminek a kezdete

Nehéz folyamat az elengedés. Van, akinek könnyebben megy, van, aki meg sose lesz rá képes. Az idő valóban segít, tényleg hagyni kell magunkat, hogy agonizáljunk, hogy túllépjünk, hogy feledjünk. De az igazság, hogy van, amit csak akkor lehet, ha engedjük magunknak. A bűntudat, az önsérelmezés és utálat, bizony ezek mindig felhánytorgatják a dolgokat és ezekért mi vagyunk felelősek.

Idő kell a gyógyuláshoz és ahhoz, hogy eljussunk a pontig, amikor azt mondjuk: Ezt már nem bírom. De miért kell ezt az állapotot megvárni? Miért nem lehet túllépni ezen érzelmeket és miért hagyjuk, hogy tovább mérgezzük sajátmagunkat?

Talán azt hisszük, ha elég sokáig mar és tép, akkor egy idő után azt érezhetjük, hogy elég volt és készek vagyunk az elengedéshez, mert eleget bűnhődtünk. Bűnhődtünk és én bűnhődtem a saját démonaim jóvoltából, amiket szépen táplálok és egyre többször jutok el a csúcspontig, pontosabban jutottam.

Elértem egy olyan szakaszba, ahol azt mondom, hogy elég. Eleget bántottam magam, eleget érzelgősködtem magamat ócsárolva és ha tovább folytatom ezt az életformát, akkor olyan leszek, mint azok, akik huszon évesen öregeknek tűnnek a sok lelki nyavajájuktól. Egyetlen egy fájdalom, múltbéli cselekvés sem ér annyit, hogy az egész életemet tönkre vágva megsemmisítsen.

Meg kell bocsátanom önmagamnak. Mindenért… mindenért.

Ez egy hosszú folyamat, de végre találtam rá módot, pontosabban mindig is az orrom előtt volt, de valahogyan sose ragadtam meg.

Szeretném, ha a szó, hogy elengedni, vagy szeretlek, illetve a sose vagy egyedül, az rám is igaz lenne és ráléptem arra az útra, ami ezekhez vezethet el. Gyakorlás, tanulás, elfogadás és még sok minden más vár rám, ahogyan rengeteg bukás és újabb fájdalmak, de valahol csak elérek odáig, hogy ezeket másként tudom majd kezelni. Másokért, de legfőképpen önmagamért.

Mert hát ki más lenne örökké velem, ha nem saját magam. Legalább mi viseljük el, szeressük egymást és legyünk békében.

[antimarkovnikovrule]

[antimarkovnikovrule]

I need something good. I’m on it!

[antimarkovnikovrule]

Nem értem, ha azt mondják szeretik a hosszú elkalandozásokat a gondolatok hihetetlenségei közt, akkor miért hagynak ott, ha ezt teszem.

[antimarkovnikovrule]

Wind Flower

Maybe I'm that girl,

That dances in an empty salon

To music nobody ever listens to

And enjoys every second

Maybe I'm the one who cries

In a blue tinted resteraunt

Staring into stale hamburgers

And calling it the epitome of luxury

Perhaps I'm one that walks through cities

And marvels at neon lights and nightclubs

In denim dresses, or on a lonely Ferris wheel

My night will never be more alive

Maybe I'm the one

You find plucking flowers from bushes with none left

Who walks on roofs, on trains

Rosy, yet golden

Why don't my eyes bloom like roses?

I'm definitely one of the girls in your favorite bar

Drinking away like dandelions to a whistle

Always dressed disheveled, yet polished

The one who sings, in a horrible tune, who lets out a drunken trill

"Why are we the only ones dancing?

Maybe our tears are just tunes on a piano,

maybe we will pit-pat our ways into the hearts of those who bloom under whisky licked lips.

But tonight,

Let's fill our lungs with liquor and love,

Let's let the flowers of the wind bloom"

(let's fill our lungs with piano tunes and let's live like we are children: let the wind flowers bloom and we will find our way, whether we are crying or dancing: let's find our way through bars, cities and salons: let's blossom like we never did before)

-AureateStatic