csakegyidezetes

[csakegyidezetes]

Vihar dúlt a lelkemben, a szívem mezőit eső áztatta.

A fák lelkem erdejében nem bírták tovább, gyökerestül estek a földre, én pedig a padlóra rogytam súlyuk alatt.

Az eső könny formájában áztatta arcom, a villámok szemeimben cikáztak.

Nem volt senki, aki felszárítsa könnyeim, nem volt senki, aki végigülje velem a vihart a védelmező kunyhóból szívem rejtett kis zugában.

Amit Neked rejtegettem.

Egykor megfogtad a kezem és megvártad, amíg a lelkem nem tombol többé.

Egykor szivárványt hoztál az eső után, egykor nem engedted, hogy a kidőlt fák utadat állják a hozzám vezető úton.

Most azonban a szivárványt csak magamban találom meg, a kezemet nem fogja senki.

Most a kidőlt fák mindenki útját állják, senkinek nincs bejárása a kunyhómba.

A kunyhóba, ami egykor a miénk volt.

A kunyhóba, ahol a kandalló elfeledtette velünk az eső hidegét, a kunyhóba, ahol a gyertya fénye elfeledtette velünk lelkem felhőinek sötétségét.

Ma a kunyhó hideg, a gyertya már nem világít olyan fényesen.

Te voltál a melegség, Te voltál a világosság, és akárhányszor vihar tombol bennem, tudd: a fák között mindig lesz egy ösvény Neked.

Egy ösvény a kunyhónkhoz.

[csakegyidezetes]

Egy nyitott könyv voltál.

Ismertem minden lépésed, ismertem minden válaszod.

Ismertem a légzésed és ismertem a tetteid, amelyek hatással voltak enyémekre.

Ismertelek, talán jobban mint a tenyerem.

Egy nyitott könyv voltál előttem, a történetünk közös fejezetekben folytatódott.

Ismertem a válaszaid és ismertem minden rezdülésed.

Akkor is ismertelek, amikor Te nem ismertél magadra.

Ismertem minden oldalad, sőt mindbe szerelmes is voltam és reméltem, hogy egy nap majd Te is ugyanazzal a szemmel nézel magadra, ahogyan én nézek Rád.

Egy nyitott könyv voltál előttem és én imádtam írni a történetünket.

Ha egy nap leteszem a tollat, tudd: csupán kikopott a tinta.

[csakegyidezetes]

Én voltam a szellő a szélkakasodhoz.

Akármerről közelítettelek meg: az ellenkező irányba fordultál.

Kitartottam, mindent bevetettem, igyekeztem kiszámíthatatlan lenni, de Te átverhetetlen voltál.

Csak távolról figyelhettelek, bele kellett törődnöm, hogy egy angyalnak nem az ördög mellett a helye.

Márpedig én maga voltam az ördög.

Túl ártatlan voltál, a glóriád a fejed fölött díszelgett, a szárnyaid vakítóan fehérek voltak az én sötét lelkemhez képest.

Beletörődtem.

Néha muszáj lemondanunk arról, amit a legjobban szeretnénk.

De remélem egy nap majd rájössz, hogy én voltam az egyetlen szellő, ami nem irányt akart mutatni.

Egyszerűen csak azt akartam: felém fordulj végre.

[csakegyidezetes]

Sosem hittem, hogy egyszer megkaphatlak.

Valószínűtlen volt minden pillanat, amit elképzeltem a Te arcoddal.

Irreális várakozással telt az időm.

Hiszen Rád vártam.

Rád, aki visszautasított, aki azt mondta századjára is: nem.

Ránk, ami egy olyan egyenlet volt, amelyet a legképzettebb matekos sem tudott kiszámolni.

De Te mindenkire rácáfoltál.

Rám is.

Az irreálisnak tűnő várakozásomra.

Mindenki hitetlenkedett, pedig a valóság volt.

Az én valóságom voltál.

A várakozás elmúlt, a bizonyosság vette át a helyét.

Mindig jó matekos voltál.

Megoldottad a lehetetlennek tűnő feladatot.

Te voltál az ismeretlen.