inandoutofcontext

[inandoutofcontext]

Layla Martínez - Szú

"… ebben a házban nincs túl sok tennivaló, csak annyi, hogy felszítsuk magunkban a haragot. Ezzel én meg is volnék."

Az élet generációk óta a túlélésről szól. Túlélni a nyomort, az éhséget, a háborút, az erőszakot, a megaláztatást, a kihasználtságot. A ház nem örökség, hanem börtön. Ami az otthon kellene legyen, az csak egy újabb csatatér a múlt kísérteteivel.

Talán az egyik legszebb körülírása a megérzésnek(?)/ intuíciónak(?), amit valaha olvastam.

Ez a két mondat kb 40 oldalnyi távolságra van egymástól (az első az unoka, a második a nagymama nézőpontjából), nekem viszont olvasás közben azonnal összekapcsolódtak a fejemben.

Ebben a házban mindig mindenki elfojtja az érzelmeit. Generációk óta ugyanazokon az ismétlődő megaláztatásokon mennek keresztül, ugyanazoknak az embereknek hunyászkodnak meg, és minden energiájukat felemészti, hogy táplálják a haragjukat és bosszúvágyukat ezek ellen az emberek ellen. Nagymama és unoka között nem marad hely a megértésnek, az egymás felé fordulásnak. Csak a harag, az undor és az utálat hajtja őket az újabb és újabb töréspontok felé.