magical-tale

[magical-tale]

Ma betelt a pohár...

Egy jó időre végeztem a társkereső oldalakkal. Őszintén mondom, tele van az összes topánom az unintelligens, bunkó, tapló pasikkal. Jönnek a mézes-mázos dumájukkal, amikor be akarnak cserkészni. Ha közlöd, hogy bocsi, de te nem őt keresed, akkor a bunkója elhord mindennek. Ha felteszel egy olyan kérdést, hogy az ország másik feléről miért éppen téged szúrt ki, amikor többet ért volna, ha valaki közelebb élőt keres, ismét minden vagy, csak nagyságos asszony nem. Ilyenkor mindig előjön az a bizonyos Isten és az ő állatkertje! Csak sajnos ezek két lábon járó állatok, akiket nagyon sokszor inkább zárt osztályra kéne pakolni ahelyett, hogy az emberek között hagyjuk mászkálni őket. Aztán elkezdek gondolkodni azon, hogy ezek az embernek nevezett csírák vajon milyen környezetben nőhettek fel? Az apjuk mennyire kezelhette az anyjukat tárgyként, tulajdonként? Mekkora lehet ezeknek a pasiknak az önbecsülésük, ha képtelenek a helyükön kezelni a dolgokat? Az elutasítást csak az tudja kellő intelligenciával fogadni, aki jóban van saját magával. Legalábbis szerintem. Nos, akkor engem az utóbbi években úgy látszik, csak önbizalomhiányos, bunkó pasikkal hozott össze az internet útvesztője. A gond csak az, hogy sem ápoló nem szeretnék lenni ebben a diliházban, sem pedig ápolt. Belefáradtam, hogy nem tudok összefutni egy ép lélekkel rendelkező, saját magával jóban lévő, egészségesen gondolkodó férfival. Egyáltalán léteznek még olyanok? Néha kétségeim vannak efelől. A másik, hogy mindig azt hallom, ne foglalkozzam a barmokkal, ne vegyem magamra, amiket mondanak, amilyen reakcióik vannak. Nos, nem tudom, ki hogy van vele, de amikor elkezdi valaki szidni a sok évvel ezelőtt elhunyt Édesanyámat, aki a világ egyik legjobb anyukája volt, olyankor kezdi az agyamat elönteni a vörös köd, és legszívesebben a kezeim közé kapnám az illetőt és még a szuszt is kiráznám belőle. Aztán veszek egy mély levegőt, és még mindig normális stílusban közlöm a véleményem, majd ezek után többé nem foglalkozom vele. Ha valakinek nem jössz be, kapsz egy elutasítást, vedd már tudomásul felnőtt módjára. Ne kezdd el szidni sem őt, sem bármelyik felmenőjét, mert ez gusztustalan, aljas dolog és köze nincsen a felnőtt viselkedéshez. Az a baj, hogy a legtöbb ember csak a kora szerint felnőtt. Viselkedésben a legtöbb hatalmasat bukik. Bántott nagyon ez a mai incidens azzal a pasival, aki írt nekem az egyik oldalon. Úgyhogy tényleg ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Regisztrációt is megszüntettem azon a bizonyos oldalon, úgy döntöttem, ha csak ilyen pasikat találhatok az interneten, akkor inkább maradok egyedül. Én legalább tisztelem és becsülöm, na meg szeretem is önmagamat. Soha nem aláznék meg senkit semmivel, a saját frusztrációimnak engedelmeskedve. Valószínűleg azért, mert ilyen érzéseim nincsenek. Végül is nem magányos vagyok egyedül, csak páratlan! :) Üzenem minden olyan frusztrált pasinak, aki lekurvázza, szidja, melegebb tájakra küldi a nőt, aki elutasítja, hogy az ilyen elmeállapotot a pszichiáterek sikerrel kezelik! Talán nem ártana felkeresni egyet, vagy akár egy pszichológust, hogy kiderítse a szakember, mi okozza, hogy valaki ennyire bunkó, tapló emberré válik...

[magical-tale]

Bakker, már megint...

...egy évvel öregebb lettem. Nem is értem! Hová a fenébe tűnt el a többi, már megélt évem? Mikor lettem én annyi idős, amennyi a papírjaim szerint vagyok? Főleg, hogy az éveim legalább egy harmadával fiatalabbnak érzem magam. :) Neeeeeeeeeeeem, azért sem írom le, hogy valójában hány éves vagyok. Annyira az nem is fontos. Azt mondják, a kor, az csak egy szám. Nem jelent semmit. Valamit azért mégis jelent. Méghozzá azt, hogy egyre kevesebb időm van ezen a bolygón. - Hogy egyre kevesebb az időm arra, hogy minél több megírt könyvet hagyjak magam után. - Hogy egyre kevesebb az időm arra, hogy végre ne egyedül császkáljak ebben a létezésben, hanem megtaláljam azt, akivel boldog lehetek. - Hogy egyre kevesebb az időm arra, hogy végre valóban éljem az életem, és úgy éljem, ahogy szeretném. - Hogy egyre kevesebb az időm arra, hogy megszerezhessem álmaim rönkházát, méghozzá valami olyan helyen, ahol nincsen közvetlen mellettem a szomszédom, ahol nyugalom van, madárcsicsergés, állatok (és itt nem a kétlábú, emberformákra gondolok), ahol az ihletem nem akarná szabadságolni magát, mert a nap bármelyik percében tudnék írni. Mert lenne rá időm. Tehát, egyre kevesebb az időm arra, hogy mindezt anyagilag is elérjem. Na, azt hiszem, ez a legnehezebb kis hazánkban... Azt mondják, a remény hal meg utoljára! Nos, akkor reménykedem tovább, hogy valami csoda folytán csak össze tudom hozni, amit szeretnék! Jobb  ötletem egyelőre nincsen...

[magical-tale]

Könyvekkel hogy állsz?

Íróként nagyon is a szívemen viselem, hogy aki csak teheti, olvasson minél többet. Egyik nagy előnye, hogy olyan hatalmas szókincset tudhatsz majd a magadénak, hogy bárkinek “lyukat beszélhetsz a hasába”. Simán kimagyarázod magad bármiből, ha tetszik valaki, olyan szépeket mondhatsz neki, hogy simán leveszed a lábáról. Sőt, olyan, már szinte nem is használt szavakat tanulhatsz, amire bárki felfigyel, ha használod, hiszen nem ismeri. Ezen kívül rengeteg olyan ismeretre tehetsz szert, amit sem az iskolában nem tanítanak, sem máshol. Ráadásul ezt nem sulykolják beléd, hanem önszántadból úgy tanulsz, hogy észre sem veszed, mert közben jól érzed magad. Olyan világokba léphetsz be, amikről sosem hallottál. Beleláthatsz mások fantáziájába, megtudhatod, hogy az adott írónak milyen gondolatai vannak. Úgy magába szippanthat egy-egy történet, hogy szinte fáj, amikor a végére érsz, mert nem akarod elhagyni, mert jól érezted ott magad. Ma elolvastam egy urban fantasy történetet. Nem akartam, hogy vége legyen, annyira kikapcsolt. Simán felkapott és elvitt ebből a világból egy másikba, ami tele volt olyan dolgokkal, amik közel állnak hozzám. Mégis olyan volt az egész, mintha a valóságot élném át. Holnap nekiállok a következő részének, mert nem akarok sok időt eltölteni nélküle. Ez is egy kapcsolat. Kapcsolat a könyvvel, a történettel, a benne található szereplőkkel. Viszont ezek sosem csalnak meg, nem vernek át, nem hazudnak és nem hagynak el. Olyasmit adnak, ami pozitív energiával tölt fel, s ez az energia néha mintha szárnyakat adna. Szóval azt mondom, kezdjetek el minél többet olvasni. Azt mondod, te nem szeretsz olvasni? Nem biztos. Lehet, hogy csak még nem találtad meg azt a könyvet, ami valahol csakis rád vár, hogy felszabadíthasson és elrepíthessen valahová, ahová másképp sosem juthatnál el. Ha megtalálod, érezni fogod a kötődést! Annyi életet élhetsz, ahány történetet elolvasol! :)

[magical-tale]

[magical-tale]

Szerinted?

[magical-tale]

Már tíz hónapja, hogy...

...az utolsó bejegyzésemet írtam az oldalon. Valahogy nem éreztem szükségét, hogy bármiről is sóderoljak. A semmit pedig utálom ragozni (vannak, akik imádják). :) Ma a legjobb barátom beszélgetőtársai (akiket én is nagyon bírok) megjegyezték (pontosabban csak egyikük), hogy ideje lenne, ha végre posztolnék is valamit. Eddig ok, de mégis miről írjak? :D Arról, hogy beteg voltam? Ugyan kit érdekelne az, és ráadásul dög unalmas sztori. Újévi fogadalmakról? Nekem csak egy van, de az örök életű: hogy nem fogadok meg semmit. :D Valami azért van, ami boldoggá tesz, és ami miatt megteszek mindent, amit kell. Idén úgy tervezem, hogy ismét megjelentetek egy könyvet, aminek a szerkesztésébe hamarosan bele is kezdek. Igaz, csak év vége felé szeretném piacra dobni, de így legalább lesz időm rendesen előkészíteni mindent. :) Igazság szerint azért két dolog beárnyékolja ezt is. Az egyik, hogy karácsony előtt elveszítettem az Édesapámat. :( A másik, hogy sem a veszteségem, bánatom, sem az örömeim tekintetében nincs mellettem még mindig egy társ, akivel átélhetnék mindent. Kaptam már ajánlatokat az elmúlt egy év alatt, többször is, de elegem van a futóbolondokból, a perverzekből, a szexmániásokból, abból, hogy a férfiak többsége egy kalap alá veszi a nőket, és szinte mindegyiket prostinak nézi. Elegem van abból, hogy árucikknek tekint a “kedves” férfinem, vagy éppen szexjátéknak. Egyik sem vagyok, és soha nem is leszek. Igen, nagyon jó lenne valaki, aki megértő, aki kedves, aki őszinte (hát talán ilyet a legnehezebb találni), aki tudja, mi az a tisztelet, s viszonozni is tudja azt, amit elvár egy nőtől. Viszont nem vagyok megalkuvó, szimbiózisban sem élek a férfiakkal, így igenis vannak elvárásaim. Bárki nem jó. Csak azért, hogy ott legyen mellettem, nem adom fel sem saját magam, sem az elveimet. Engem nem erre neveltek. Sőt, ha mondhatom, akkor engem még NEVELTEK! Megtanították, hogy értékes vagyok, hogy ne váltsam magam “aprópénzre”, hogy ne alázzam meg magam csak azért, mert egy pasi ezt akarja. Ha minden nő önérzetes lenne, ha ismerné a saját értékét (és nem pénzben kifejezve, mert olyan nincs), ha nem dobná sutba a büszkeségét, ha büszke lenne a nőiségére, akkor lehet, hogy nem tudnák a férfiak eljátszani a kisded játékaikat, mert nem lenne hozzá hallgatóságuk. Természetesen tudom, hogy ez fordított felállásban is létező probléma, de mivel nem foglalkozom nőkkel, így csak az ellenkező nem aljas húzásaival szembesülök. Szinte naponta. Néhányan olyan hangnemet, stílust engednek meg maguknak a nőkkel szemben, amitől elég rendesen kinyílik az a bizonyos bicska a zsebemben. Egy kis tartózkodás, titokzatosság sosem ártott egy kapcsolatnak sem. Aki úgy érzi, hogy nem ér egy fabatkát sem, az dobja magát oda bárkinek, csinálja fűvel-fával, akár felőlem bokorral is, de én soha nem fogok ezek sorába beállni. Nincs az életemben férfi? Tényleg nincs. De rongyemberek nem is kellenek. Ki tudja, egyszer majd csak eljön végre az a férfi, aki lenézés helyett megbecsül, aki ha velem van, nem a többi nőt stíröli, aki keresi a lehetőséget arra, hogy velem legyen. Nem mással, csakis velem. Nos, amíg ő eljön, addig inkább marad az egyedüllét, ami egyre sűrűbben jelzi, hogy ez így nem nagyon jó. Viszont még mindig jobb, mint egy lekezelő, lenéző, kihasználó párkapcsolatban élni...

[magical-tale]

Önkéntes otthonlét...

Na, nem teljesen önkéntes a dolog, de mivel a főnökség úgy döntött, vigyázni kell ránk is, a családunkra is, így felfüggesztették a munkavégzést és mindegyikünk otthon tartózkodik. Nem mondom, hogy rossz egy kis rendkívüli pihenés, de az anyagi része nem lesz sétagalopp. Viszont lesz egy kis időm, hogy folytassam a következő könyvem kéziratát, na meg a lakást is ideje gatyába rázni. Szóval, unatkozni tutira nem fogok. Az emberek nagy része viszont teljesen meg van hülyülve ezzel a bevásárlási lázzal. Elhiszem, hogy jó, ha van otthon egy kis tartalék, hiszen az nekem is van. Nem csak most, hanem mindig. De amit az emberek művelnek, az már vérlázító. Ne is beszéljünk azokról a kereskedőkről, akik a jelenlegi helyzeten akarnak nyerészkedni. Kihasználják az emberek félelmét, kétségbeesését, és a csillagos egekig emelik az árakat. Mi ez, ha nem gerinctelen viselkedés? Az ilyenek igenis megérdemelnék a több százezres bírságot. A vezetésnek is ezekkel kéne foglalkozni többek között, nem pedig a pánikkeltéssel. Mert valljuk be, elég profi szinten művelik ez utóbbit. Tetszik azonban, ahogy néhány művész áll hozzá a kényszerű otthonléthez. Élő videókban koncerteket adnak. Van, aki a szobájából, van, aki kicuccol lakásának erkélyére. Vannak élő színielőadások, komolyzenei koncertek, de a youtube-on például nagyon sok színházi előadást lehet felvételről megnézni. Az idős, leginkább veszélyeztetett embereket pedig nem értem. De komolyan, mégis mi jár a fejükben, amikor a piacon flangálnak, vagy csoportosan kiülnek a parkokba. Mikor kapnak már észbe, hogy a mi otthonlétünk, hogy minél kevesebbet járunk ki a lakásunkból, leginkább értük történik? Őértük, akik magasról tesznek az egészre, és nem fogadják meg senki tanácsát. Nagyon sok esetben sajnos az idős ember egyáltalán nem egyenlő a bölcs emberrel, hiába hiszik ezt magukról. Fel kéne fogniuk, hogy gyermekkorunkban ők irányítottak minket, most viszont nekik kéne megfogadniuk azt, amit mi mondunk és teszünk értük. Tisztelet a kivételnek, mert nagyon sok idős ember szó nélkül megteszi, amit a biztonságáért meg kell. Mindenféle panasz és ellenkezés nélkül. De sajnos nagyon sokan nem. Valamire azért jó is ez a kényszerpihenő (bár jobb lenne, ha más körülmények között jönnének rá az emberek). Vagyis talán észreveszik a családok, hogy családok. Hogy vannak gyerekeik, hogy azokkal a gyerekekkel lehet foglalkozni is, mesét olvasni nekik, játszani velük. Talán végre észreveszik, hogy ideje lassítani, hogy ideje az életet ÉLNI, nem csak túlélni! Mindenkinek azt kívánom, egészségesen vészelje át ezt az időszakot, mindannyian új lapokat kaptunk, hát éljünk velük! Éljük úgy az életünket, ahogy azt igazán kell! Vegyük észre, mi az igazán fontos, és mi az, ami nélkül nagyon jól ellehet az ember! Vigyázzatok magatokra!!!!!

[magical-tale]

Új év, új lehetőségek...

Nem mellékesen egy évvel kevesebb az életemből, úgyhogy a maradékot valahogy értelmesebben kéne eltölteni, mint az előzőeket. Jó, volt nagyon sok értelmes dolog, amiért érdemes volt élni, de mostanában mintha kezdene megkörnyékezni a magány. Eddig csak egyedül voltam, magány nélkül. Mostanában meg mintha be akarna surranni ő is az ajtómon, és félek, ha beeresztem, többé nem tudom kiebrudalni az életemből. Szóval az új év alkalmából sem teszek fogadalmakat, inkább a vágyaimat írom le. Szeretnék végre találkozni egy olyan férfival, aki meglátja bennem az értékeket, aki nem egy húsdarabnak lát (még ha nem is vagyok kicsi), aki észreveszi, hogy nő vagyok, akinek érzései és nem utolsó sorban gondolatai, értelmes gondolatai vannak. Nem vagyok már tini, nem ringatom magam igazából olyan álmokban, hogy a herceg egyszer csak megérkezik. :) Nem kell herceg. Nekem az is elég, ha tisztességes, van munkája (nem akarok senkit eltartani, mint ahogy engem sem kell senkinek), megnyerő a külseje és a kisugárzása (nem a világszépet keresem), akiben megbízhatok, mert nem él vissza a bizalmammal, s akivel végre együtt lehetne nevetni. Szóval egy olyan férfira van szükségem, akinek (Bridget Jones szavaival élve) úgy vagyok jó, ahogy vagyok. :) Vajon összefutok még vele ebben az életben? Nagyon remélem, hogy igen, mert soha, senki nem tudhatja, mennyi adatik még meg ebből az életből, amit nem egyedül, magányosan szeretnék majd befejezni.  De azért, hogy nehogy már valaki depisnek higgyen, mert nem vagyok az, vannak jó dolgok is. Hamarosan szülinapom lesz (sokadik). :) Aztán idén megjelenik egy újabb könyvem. Elismerik a munkámat, sokaknak van szüksége rám, s ezek mind-mind nagyon jó dolgok. Irányítani tudom az életemet, csak kéne bele valaki, aki mellettem áll mindenben, akár jó, akár rossz dologról van szó. Mondjuk simán elfogadnék egy ilyen valakit születésnapomra, a hónap végén! Addig még van idő, hogy ideérjen.... :D Mindenesetre mindenkinek nagyon boldog, szeretettel teli új esztendőt kívánok! :)

[magical-tale]

Végre történik valami...

Elég hosszú ideje nem írtam már bejegyzést. Valahogy nem igazán volt olyan téma, amit érdemes lett volna boncolgatnom. Ismételni pedig nem akartam magam folyton, bár a melegekkel kapcsolatos diszkrimináló viselkedés sajnos folyamatos téma lehetne, ami részemről eléggé elítélendő dolog.  Most azonban olyasmi történik velem, ami számomra nagyon fontos és boldoggá tesz. :) Végre összegyűjtöttem azt a bizonyos összeget, ami az új könyvem kiadásához kell, s hamarosan elindítom az egész projektet. Sajnos nem egy egyszerű menet a könyvkiadás Magyarországon. A legritkább esetben talál az ember olyan kiadót, amelyik nem kér előre pénzt, amelyik úgy dolgozik, hogy az eladott példányokból vonja vissza a nyomtatási költséget. Az ilyen kiadó sajnos ritka, mint a fehér holló. Éppen ezért most nekem is a pénzes verziót kellett választanom, ha azt szeretném, hogy az olvasók is kezükbe vehessék a könyvet. A lényeg, hogy végre összejött, és hamarosan a boltok polcain lehet majd. Mivel azonban itt nick-nevekkel vagyunk, én sem fedem fel a kilétemet, sőt, azt sem írom le, hogy milyen témájú könyveket írok. Egyszerűen az a fontos, hogy örüljetek velem, amiért ismét sikerült elérnem egy célt, amit kitűztem magam elé. :)

[magical-tale]

Nagyon egyetértek ezzel a bejegyzéssel, hiszen saját bőrömön tapasztalom a dolgokat. Nem vagyok egy modellalkat, hát nem is akad meg igazán a férfiak szeme rajtam. Nem érdekli őket, hogy a belső tulajdonságaim milyenek, mennyire tudok szeretni, mennyire szeretek értelmes dolgokról beszélgetni, olvasni, zenét hallgatni, énekelni, mennyire hivatásomnak érzem az írást... és még mennyi minden másra nem kíváncsiak, csak azért, mert nem vagyok egy vékony cicababa. Mi ez, ha nem negatív diszkrimináció??? Természetes reakció, hogy az ember először a külsejét csekkolja le valakinek, hiszen azt látjuk meg először. De a legtöbben, ha ez a külső nem az a média által propagált ideál, már nem is adnak neki esélyt semmire, pedig könnyen lehet, hogy egy olyan társra találnának az illetőben, amilyenre születésük óta várnak. S ha nem társra, hát talán egy nagyon jó barátra találnának rá a személyében...  Remélem, egyszer én is összetalálkozom végre azzal a férfival, aki nem egy éjszakás kalandra hajt, aki meg akar ismerni alaposan és akinek jó vagyok úgy, ahogyan vagyok. :)

Idézetek 10

“Életed legnagyobb hibáját akkor követed el, amikor valakit a külseje alapján ítélsz meg, és sem időt, sem esélyt nem adsz belső értékeinek felfedezésére.”

(by devilgay71)

[magical-tale]

Újra itt...

Kb. ezer éve írtam utoljára bejegyzést. Nem igazán volt témám. Ami lett volna, az nem publikus, de gondoltam, ideje már megmutatni, hogy még élek. :)

Szóval hamarosan szabadság. Két és fél hét a munkahelyem nélkül. Azt hiszem, nem túlzok, ha úgy várom ezt az időszakot, mint más a Messiást. :) Nagyon rám fér már a pihenés. Annyira fáradt vagyok (főleg agyilag), hogy még írni sem igazán van hangulatom. Nem ide, hanem a írói munkásságom gyümölcseire gondolok. Pedig kellene, mert a kiadó vár tőlem néhány történetet, egy majdani, új kötetbe. Halvány sejtésem sincs még, hogy egyáltalán miről fogok írni abban a kéziratban, de majd csak beindulnak a fogaskerekek, ha már egy-két napot pihentem. :)

Viszont még mindig keresem azt a férfit, aki mellett lehorgonyozhatnék. Akinek jó vagyok úgy, ahogyan éppen vagyok. Kissé túlsúlyosan, kevés szabadidővel rendelkezve, de nyitottan az új csodákra. Nem csak a homoszexuális emberekkel szemben gyakorolja a társadalom a diszkriminációt, hanem a túlsúlyosokkal szemben is. Na és persze még annyi mindenkivel, aki más. Sosem fogom megérteni, miért ennyire szörnyű, ha valaki más, mint a nagy átlag. Saját magamat tekintve nem csak a testalkatom miatt vagyok más, hanem a gondolkodásom, mentalitásom, meglátásaim, az életről alkotott véleményem miatt is. Tudjátok mit? Büszke vagyok arra, hogy más vagyok! Büszke vagyok arra, hogy nem állok be a sorba, nem vonulok a nyájjal, mint a birkák, nem nézem közömbösen a vágóhidat! Büszkén vállalom, hogy néha csodabogár vagyok, hogy merek vitatkozni, ha úgy érzem, igazam van, hogy nem hagyom, hogy bárki keresztültaposson rajtam! Merjétek vállalni és legyetek büszkék arra, ha nem akartok hasonlítani a tömeghez, ha különcök vagytok, vagy bármiben mások a többieknél!

A Világ Attól Szép, Hogy Különbözőek Vagyunk És Nem Egy Kaptafára Készült Bábuként Éljük Az Életünket!!!!!!!

( A kép csak illusztráció, nem én vagyok rajta.)

[magical-tale]

Soha az életben nem fogom megérteni az ilyen szülőket! Már, ha annak lehet nevezni őket. Tényleg undorító, felháborító és vérlázító viselkedés. Ez biztos. A nemi hovatartozás rohadt módon nem határozza meg, hogy ki milyen ember, mit érhet majd el élete során. Remélem, ez a srác is megmutatja majd a drága szülőknek, hogy többre viszi, mint ők és nélkülük is boldog, teljes ember lesz. Bár jelenleg a lelkiállapota minden lehet, csak nyugodt és kiegyensúlyozott nem!!!!

action

UNDORÍTÓ !!!

Hajnali négy óra van, most végeztünk. Ismét van egy 18 éves születésnaposunk. Idén már a második! A “kedves” szülei azzal ünnepelték meg fiuk nagykorúságát, hogy közölték vele, mivel homoszexuális, nincs helye a családban!!! Az érettségi vizsgái után mehet amerre lát. Biztos jó hatással lesz a vizsgaeredményeire ez a “kedves szülői gondoskodás” ! A srác segítséget kért. Köszönet és hála az STC-s csapatnak hogy 20 perc alatt 10 fővel és 3 járművel tudtunk a srác segítségére sietni. Sajnos még mindig itt tartunk! Már biztos helyen van, igaz összeomolva, de barátok társaságában, ahol elfogadják, megértik és ha kell segíteni fogják. Köszönet és hála mindenkinek aki segített az éjszaka!  THX : devilgay71

[magical-tale]

A nagy “igazságosztók” ugyebár. Legalábbis ők annak hiszik magukat, pedig csak buta, sötét tizenévesek, akikből valószínűleg buta és sötét felnőtt válik. Ilyenekkel a világ sorsa megpecsételődött. Szoktam mondani, hogy az emberiség kétharmada megérett a pusztulásra.... Szánalmasak! Akkor bátrak, ha falkában vannak, vagy éppen náluk gyengébb az áldozatuk! Neked viszont minden tiszteletem, André!

Büszkén jelentem ki, hogy megvertek.

Alapjáraton nem örülnék neki ennyire, de ezúttal nem „csak úgy” alakult ki konfliktus, hanem valami jót is csináltam.

Ugyanis a fiút, aki mellett ülök gyászos sulinapjaimon, megütötték. Hogy miért? Azért mert minden egyes alkalommal amikor hozzászólok (mert ő ezt nem teszi) vagy véletlenül hozzáérek belepirul. Nos, igen! Ebből levonhatjuk a következtetéseket.

Belékötöttek a folyosón a “helyi janik”, amiért ő így reagál a helyzetekre. Ne szépítsünk… Ment a buzizás. Nekem pedig, ha csak egyszerűen otthagyom is bűntudatom lett volna, hát még ha miattam nagyobb baja esik.

Így történt, hogy nemes egyszerűséggel odamentem és megmondtam a magamét. Azt, hogy “igazán” érett viselkedést produkálnak és akármi játszódik le a fejükben, ez nem teszi őket nagyobbá. Erre persze jött a visszavágás: akkor játszuk le mi, ha ilyen kemény gyerek vagyok és menőzés céljából még egyszer megütötte a fiút, aki ettől padlót fogott. Ekkor közöltem a kedves kompániával, hogy: „Vagyok annyira érett, hogy ne bántsam ok nélkül azt, aki bennem nem tett kárt.” és fel szerettem volna segíteni a földön ülő, kissé elkábult osztálytársamat, de már nem tudtam, ugyanis megkaptam, hogy akkor adnak nekem okot és a nálam kétszer nagyobb gyerek felkapott, neki vágott a falnak, majd elkezdett ütni. Amikor végzett, a földön fekve feltettem neki a kérdést szándékosan mosolyogva, hogy jól érzi-e magát, amiért meg tudott verni egy nála kisebb, 47 kilós fiút. Természetesen cserébe visszajött és még párszor belémrúgott.

[magical-tale]

Te vagy aki kell...

[magical-tale]

Vérnyomás az egekben...

Mai szösszenet, ami cseppet felvitte a vérnyomásomat! Nos. Anyuci bejön az üzletbe két gyerekkel. A kisebbiket ugyanazzal a lendülettel felpakolja a pultra, természetesen cipőstől. Rászólok, hogy a lábát azonnal vegye le a pultról, mert ha bejön egy ANTSZ-es, baj lesz. Erre természetesen neki áll feljebb, hogy csak két perc. Azonnal válaszoltam, a gyereknek nem a pulton a helye, hanem mellette, vagy a kezében. Ezután nem tudomásul veszi, hogy a gyereket nem pakoljuk oda, ahová a kaját tesszük, hanem lekapja a gyereket, a másikat is kirángatja az üzletből. Gyerek sír, mert nem kapott fagylaltot, anyuka meg azt hiszi, hogy igaza van. Nem tudom, miért is volt jó neki, hogy kiszúrt a saját gyerekeivel, ahelyett, hogy felnőttként viselkedett volna.  Én vagyok ennyire maradi, vagy tényleg egyre hülyébbek és sötétebbek az emberek???? Tényleg ellopták a kerítést... (Megjegyzem, Isten jobban figyelhetne az állatkertje lakóira, mert nem vágyom arra, hogy ápoló legyek az őrültek között, akik szabadon mászkálnak a világban, kerítés híján!!!!)

[magical-tale]

...

Rájöttem, hogy minden lánynak, nőnek szüksége lenne egy meleg fiúbarátra. Egyszerűen felüdülés mellettük az élet. Tehetek bármit, nem érti félre. Ha csak egy ölelésre van szükségem, megteszi, és nem veszi “felhívásnak keringőre”. Egyszerűen tudja, hogy csak szükségem van egy kis bensőséges közelségre. Ugyanezt megteszed egy hetero pasival, abban a minutumban úgy veszi, hogy többet akarsz tőle, és elkezd nyomulni. A meleg barátnál biztos lehetsz benne, hogy nem próbál rád repülni és nem érti félre a közeledéseidet. Felszabadultan tehetek bármit, nem kell attól tartanom, hogy többet képzel a dologba, mint ami éppen van. Azt hiszem, nagyon is örülök annak, hogy kiderült, a legjobb barátom meleg. Támogatom őt mindenben, mellette vagyok mindig, ahogy ő is mellettem. Köszönöm, hogy vagy nekem @devilgay71 :)

[magical-tale]

A mai nap margójára...

Február 14-e, Valentin nap. Egyedül töltöd? Na és? Hidd el, veled együtt sok millióan vannak vele így, mégsem kesereg rajta mindenki. Én sem. S hogy miért? Mert nincs szükségem egy másik ember közelségére ahhoz, hogy teljes egésznek érezzem magam. Sőt! Attól, hogy valaki megtalálja azt az embert, akivel szereti eltölteni a napjait, aki mellett biztonságban érzi magát, az nem azt jelenti, hogy a másik felét találta meg. Nem vagyunk fél emberek. Egyedül is teljes egészet jelentünk!  Valentin napon is ugyanaz vagyok, aki máskor. S mivel igenis szeretem magam, jó társaságban vagyok. Ráadásul megette a fene az egészet, ha egy társ, egy partner csak ezen az egy napon próbálja megmutatni, hogy szeret. Kérdem én, akkor mit érez az év többi 364 napján? Utálatot?  Aki úgy érzi, ünnepelje meg a mai napon a szerelmet, hiszen szíve joga. Elvégre ez az egyik legszebb érzés. Csak az év többi napján is ugyanúgy törődjön a másikkal és szeresse, ahogy ezen a napon. Akkor van értelme a Valentin napnak is. Enélkül nem ér semmit!  Ha kapcsolatban élsz, szeressétek egymást akkor is, amikor nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretnétek. Ugyanis szeretettel és türelemmel, őszinteséggel szinte mindent meg tud oldani két ember.  Aki pedig egyedül van, ne érezzen önsajnálatot. Ha szüksége van rá, ajándékozza meg saját magát valamivel, amire vágyik, még ha csak egy finom pizza is az. Máris szebb lesz a világ, ha örömet szerzel valamivel saját magadnak, ha magadban keresed a boldogságot és nem egy másik személytől teszed függővé! Tehát, MINDENKINEK nagyon boldog Valentin napot kívánok! Igenis érezzétek jól magatokat, becsüljétek magatokat, szeressétek magatokat, mert okkal vagytok ezen a világon! Nélkületek az emberiség sokkal szegényebb lenne, hiszen szükség van rátok! :) (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ma van a Nemzetközi Könyvajándékozás Napja is, s nem utolsó sorban nagyon boldog névnapot kívánok a Bálintoknak!) :)