melankolia72

[melankolia72]

Nem,ez már jó ideje nem az a szint amit elbirok. fáradt vagyok,nem akarok már ide se irni.

[melankolia72]

Nem tetszik ez a bipolár-borderline-ptsd kombó.

[melankolia72]

Asszem megint nem hatnak a gyógyszerek.

[melankolia72]

Egész életemben nem voltam még ennyire fáradt és depresszív. Minden perc maga a pokol.

[melankolia72]

Tudom,hogy senki nem ért meg de már lassan én se magam. Azt mondták jobb lesz,ez nem végleges,a hozzá állásom rossz,túl fiatak vagyok ,más örülne ha élhetne és én valahogy minden ilyen mondatot magamba szívtam. Jó tanácsként kezeltem. Próbáltam így aztán próbáltam úgy is. Voltam magammal engedékeny és voltam magammal szigorú is. Hallgattam másokra,aztán csak magamra. Most pedig nem tudom kire kéne hallgatnom. Egyátalán vane olyan ember aki érdemben tud mondani bármit nekem? Azt hittem könnyebb lesz de minden eltelt évvel csak keményebb gyógyszerek és komplexebb kórkepek sorakoznak fel körülöttem. Egyetlen egy dolog maradt meg biztosan ,hogy már az elején is gyógyithatatlan volt minden cimke amit a papriokra írtak,az idő eltelésével pedig semmi reményt nem maradt arra,hogy egyátalán haladhatok a gyógyulás felé. Megtanulhatok ezzel együtt élni,kezelhetem a tüneteket de egyik sem fog elmulni. 19 évesen teljesen kiégtem és ez nem normális. Senkit nem tartok hibásnak de már magamat se akarom okolni. Fáradt vagyok,minden értelemben. Most már csak aludni szeretnék,egész nap folyamatosan. De az inszomnia ezt sem hagyja,muszáj ébren haldokolnom. Tudom,hogy el kéne hinnem ,hogy ez az új komplexebb diagnózis és a gyógyszerek segítenie fognak de én ebben nem tudok hinni. Nem vagyok ennyire naív. Ez sose lesz jobb. Elfogadtam,hogy így kell le élnem egy életet. Csak még meg kell gyászolnom azt aki sose lehettem/lehetek és azt az életet amit soha nem kaphattam/kaphatok meg.

[melankolia72]

Bizonyítani akarom magamnak,hogy nem a halál az egyetlen megoldás. De minnél jobban próbálkozom annál inkább ez tűnik a helyes megfejtésnek.

[melankolia72]

Rettegek ,hogy megint elveszítem magam de ez már régen bekövetkezett. Nem tudom ki vagyok.

[melankolia72]

Ez is pont olyan nap

Emlékszem a napokra, amikor belenéztem a tükörbe és nem láttam benne önmagam

[melankolia72]

Egy év után megint gyógyszert szedni egy bonyolultabb diagnozissal pont nem jött jól. De teljesen mindegy igy is ugy is csalódok a saját agyam müködésében.

[melankolia72]

Nem akarom és nem tudom meddig bírom. De érte még maradok egy kicsit.❤

[melankolia72]

De most komolyan akkor van még ennek értelme? Minden nappal egyre biztosabb vagyok benne,hogy kurvára nincs.

[melankolia72]

A Ptsdből való gyógyulás:A páciens megtanulja kezelni a tüneteket.

Anyád faszát azt. Ez mióta gyógyulás? A gyógyulás nem az amikor elmulik a betegség? Egy náthából se ugy gyógyulsz ki ,hogy megtanulod kezelni a szájbakurt orrdugulást...

Reménytelen.

[melankolia72]

Elfáradtam és egyre biztosabb vagyok abban,hogy csak egy kiút van.

[melankolia72]

Nem is az a baj,hogy csalódottság kevereg bennem sértettséggel. Sokkal inkább az,hogy olyan ismerős ez mint egy rokon. Ez pedig csak melankóliával tölt el. Majd jó barátként kopogtat a közöny ami segít beletörődni abba,hogy túl ismerős ha nem értik meg amikor nekem fáj valami.

[melankolia72]

Nem értesz. De nem baj. Én nem magyarázok többet,úgy se hallasz.

[melankolia72]

Igazából senkit nem érdekelnek az érzéseim. Mindegy ,hogy magányos vagyoke,dühös,megbántott. Senkit nem érdekel. Mindeki csak a sajátjával van elfoglalva. De ez tök jó nem? Végülis,akkor engem végső soron miert kellene ,hogy érdekeljen bárki más érzelmei?

[melankolia72]

Agorafóbia-Magány

Nem tudom meddig folytathatom.

Túl nagy a csend mi folytogat.

Oltogatom a csikkeket egymás után.

Összezár a ház,a falak, a szobám.

Minden mi ragyogott bennem,most kopár.

S mond ha így nem,akkor hogyan tovább?