metakommunikacio

[metakommunikacio]

Elvesztem

Tehetetlen tengődök tévedéseim tengerében.

[metakommunikacio]

[metakommunikacio]

[metakommunikacio]

Kritikus

Az állandósult kényszer, Mint műtétnél a lézer Kivájja belőlem értékeim, Végül gyógyszer tompítja érzékeim.

Leteszem.

Végleg feladom eme életem, Végre normális út mire tértem. Még nehéz nem visszanézni, Tabletták felett nem elidőzni.

Leteszem.

Nem tölt el ürességgel, Elkerülöm ügyességgel E hálátlan életet, Nélkülözhető r��szemet.

Letettem.

[metakommunikacio]

Karácsony A szeretet ünnepén ajándékoznak Miközben belül pedig haldokolnak Nem szól másról Feldíszítik a fát Ráaggatják a díszek utolsó darabját Nem szól másról A tálca sütemények készülnek Veszekedéssel önbecsüléssel sérülnek Nem szól másról Családok játsszák meg magukat Róluk higgyék a legjobbat Nem szól másról Képeken megörökítik a napot S szépnek hiszik később vakon Nem szól másról

[metakommunikacio]

Csak hagyd, hogy építsem tovább a jövőm miközben a lavina egyre jobban közeledik a hátam mögött.

[metakommunikacio]

Életben maradok, mert azt mondja szüksége van rám. Az egyetlen probléma, hogy én nem érzem szükségemet. Így még nehezebb harcolni az érzéseimmel, hogy ne taszítsanak a teljes sötétségbe.

[metakommunikacio]

Emlékedre

Örökre egy emlék maradsz, S a tél után már nem jön többet tavasz. Eltűntél és lényeddel vesztem én El a világból, miben már nincs más csak tél. Eltemet minket a hófehér halál Testedet, nekem lelkemet talán. Te utánamész a mennyország hírének, Eközben utánad sír ez az ének.

[metakommunikacio]

Amikor az apa szó láttán is könnybe lábad a szemem, tudom, hogy újra elő jön minden és ismét egy nehéz időszakhoz érkeztem.

[metakommunikacio]

Nincs oly vallás, se isten Mi megmondja kinek lelke kell megérintsen Mert nem számít kinek a szemébe nézel Vággyal tele, s érintésétől vérzel Légy a szivárvány legsötétebb Akár légy a legvilágosabb Szeretettel teli színe Neked is jár egy életed szerelme S hiába minden rágalom A szeretet mindenkinek egy álom

[metakommunikacio]

Megkínzott

Tükröm előtt állva nézem Percek alatt elvérzek Vérzek, de nincs seb miből fakadjon Halálomnak nincs mi okot adjon. Az érzelmek azok Több ezernyi arcok Miket régen sokat hordtam De már mindegyiket félreraktam. Az évek során félretettem, de megőriztem Hogy később mikor szép minden elővegyem S mikor elővettem láttam Megtört mindegyik miközben vártam. Az arcok elfolytak Az érzelmek megfakultak Belső hangok mik zavartak Már örökre elnémultak. Így felejtettem én el Hogy egy boldog ember hogyan kel Belülről meghalva, vértől áztatva élek Üresen tovább, s haladnak az évek.

[metakommunikacio]

És újra elkezdtem magam köré felépíteni a falakat, amit én naiv leromboltam, mert azt hittem most minden másképp lesz.

[metakommunikacio]

“Azt hittem, hogy rendes gyereket neveltem, de hát tévedtem.”

Köszönöm édesanyám, nagyon megdicsértél.

[metakommunikacio]

Neked csak azt kell eldöntened, hogy önmagadért küzdesz majd, vagy a hazugságodért.

Sz.E. 2018.08.31 21:12

[metakommunikacio]

Szomorú zenét hallgatva Tépem ki a lapokat szakadva Bánatomban a szavak Gondjaim tüskéibe akadnak S nem jönnek ajkamra rímek Hatalmába kerítenek éjjeli rémek A zene elhallgat Ekkor egy tücsök dalra fakad Egy papírgalacsint hajítok felé S itt terem, leül a füzetem elé Még mindig nem jön az isteni fény Egyre csak közeledik az éjjeli rém A tücsök elhallgat A halálos csend egyszer csak kifakad Telik az idő, én csak ülök A levegővel együtt én is hűlök S ekkor támad fel az ötlet fénye Egy levelet mi életemről szólna írnom kellene Egy levél mit egyetlen lánggal el pusztítanék Így nem tudná senki, a sorok között mit mondanék S búcsú gyanánt hagynám nektek Testem fájdalommal telve mit el nem rejtek A füzetem hamvai körülöttem Csak én tudhatom mit, miért tettem                                                        

(Meg merem kockáztatni azt a kijelentésemet, hogy ennek semmi értelme nincs. Nem rímel, a szótagok nem jók és … semmi értelme. De azért kiposztolom mert megtehetem.)

[metakommunikacio]

Egy örökre befejezetlenül maradt gondolat

Hajnali egy van A lámpa nem világít az utcában Inogva haladok előre Míg a csöndtől nem kapok erőre A feszültség csak egyet pattan S futok előre halkan Rohanok amíg fulladva Földre nem rogyok sötétbe takarva Tüdőmből a levegő elillan Csak tovaszáll vígan Mikor már feszít az üresség Elszáll a könyörtelen feszesség Újra megtelik a tüdőm Friss levegő gyilkos megmentőm

[metakommunikacio]

A gondolataim már nem nyújtanak biztonságot, Hisz egymással vívnak vívnak vérre menő harcot. Ordítok és zúzok belül, Míg észre nem veszik végül. De akkor már minden hiába, Észrevétlenül ugrok a halálba. S végre csend vesz körül, Ahogy testem holtan elterül. Idáig taszítottak a hangok, Mit ti okoztatok kedves barátok. Felhagytam minden boldogsággal, S megterveztem nagy gondossággal, Hogyan hagyom magam mögött, Azt mi a világban kettétörött. S utánam már csak ez a levél marad, Ami talán egy-két kézben megakad.