#BÚÉK
Explore tagged Tumblr posts
Text
hagyomáááány, hagyomány
"Hagyomány nélkül olyan ingatag lenne az életünk, mint hegedűs a háztetőn."
Gyerekkoromban tök alap volt, hogy augusztus huszadikán ágyból néztük a tűzijátékot. Olyan helyen laktunk, ahonnan oldalvást rá lehetett látni a Gellérthegyre, és bár már megvolt a pizsamaosztás, úgysem aludtunk volna a durrogástól. Aztán elköltöztünk, felnőttünk. A gyerekeimet még kis korban kivittem a rakpartra baráti társasággal, de valahogy kikopott ez a szokás, most meg még a politika is belerondít. Elvesztette a régi varázsát.
Ilyen hagyomány volt nagyiéknál a húsvét. A vacsora az öreg házban, a locsolkodás ugyanazokkal a versikékkel, és úgy tettünk, mintha nem ugyanaz lenne évről évre, de fix keretet adott az életnek, mérföldköveket az úton. Amíg éltek. És Fater, aki minden április elsején azzal ébresztett minket hajnalok hajnalán, hogy "Gyerekek! Esik a hó!!!" És vihogtunk, és úgy tettünk, mintha még aludnánk, mert már túl nagyok voltunk, és túl sokszor hallottuk ahhoz, hogy elhiggyük. Ugyanígy a mindennapi esték szerves része volt a Tévémaci fagottzenéje.
És sziveszter éjjelén végignevetgéltük az egyre csökkenő minőségű műsorokat, majd a tévével együtt számoltuk vissza a perceket, és január elseje nulla óra nulla perctől együtt énekeltük a himnuszt a szimfonikus zenekarral, persze tiszta hangon, szépen, mert nálunk valahogy mindenkinek köze volt a zenéhez. Koccintás a pezsgővel (a gyerekek is belenyalinthatnak egyet csak az ünnep kedvéért). Hosszasan aludtunk utána, és a pizsamás délelőttök szerves része volt a bécsi újévi koncert Apuval, míg Anyu zörmöcölt a konyhában, és a készülő ebéd illata úgy kúszott be a szobába, mint a Strauss dallamok a fülünkbe, és néztük a szép ruhás balerinákat, nevetgéltünk a szerzeményekben elrejtett zenei humoron, mikor pl. üllőn verte ki a ritmust a zenész, vagy beépítette a zeneszerző a csappantyúval ijesztgetést a régi korokban elbóbiskoló közönség megébresztésére, vagy hallgattuk az elmaradhatatlan Pizzicato-polkát, a Radetzky-marsnál együtt tapsoltuk ki a menetritmust a jól öltözött, felékszerezett bécsi nagyérdeművel, akinek a szembe forduló karnagy beintett, hogy mikor kezdje. És jött a koronaékszer, minden idők leghíresebb és legszebb keringője, a Kék Duna, amit megint csak együtt dúdolt a család, és ami évekkel később a 2001 Űrodüsszeia Kubrick mozi egyik ikonikus jelenetét is olyan kiválóan aláfesti, és aminél kicsit mindig elfelhősödnek a szemeim, és jön az otthon-érzés.
Aztán ez is elmaradt. Férj, gyerekek, válás, gyomor-nyomor. Lettek új rituálék, de van ami még ott legbelül visszahozza a gyerekkort, mint a húsleves illata a vasárnapok hangulatát.
Míg ezt írom, a neten élőben követem ama bizonyos újévi koncertet Bécsből, de már nem Wili Boskovsky vagy Lorin Maazel, de nem is Claudio Abbado vagy Herbert von Karajan dirigál, és nem Apuval hallgatom, nézem. Bár megtehetném.
A világ változik, az életünk változik, mi is változunk, és a fontosságaink is változnak. Minden mozgásban, ezért kellenek a kapaszkodók. A régi és új hagyományok, vagy a visszahozottak, amíg végleg el nem tűnnek az emlékezetünkből.
41 notes
·
View notes
Text
Szexben gazdag boldog új evet kívánok mindenkinek!

2 notes
·
View notes
Text

Boldog új Tumbler-évet tumblisok
5 notes
·
View notes
Text
2025
Boldog Új, sikeres, békés(ebb) évet kívánok mindenkinek!

0 notes
Text
🎆 B.U.É.K.
#magyar tumblisok#magyar tumblr#magyar#szilveszter#újév#pécs#tüzijáték#búék#video#videó#2023#január#01
0 notes
Text
HAPPY NEW YEAR // BOLDOG ÚJ ÉVET // FELIZ AÑO NUEVO
well. this was one hell of a year I'll be honest. but, I made a fuckton of art and I couldn't be prouder of myself! and I'm looking forward to making more, no matter what happens
also this year was. a very red/blue one for me it seems! further details under the cut but holy fuck i genuinely needed to think the pieces i choose for this one because i made so much shit this year its incredible
okay now some statistics:
items in 2024 art folder: 319 (just to put things in perspective, my 2023 folder had 194, 2022 had 36 but i only really started that digital art grind in the second half of 2023)
items in MPD folder: 618 (total) 391 (from 2024)
top 1 fixation: SAYER - 170 related items in MPD folder - 206 related items in 2024 folder
character drawn the most (educated guess): Jacob Hale . his ass is my blorbo of the year and honestly i dont regret a single thing about this
honestly. i didn't prepare anything special. i just want to say thank you to everyone who supported me through this year, including old friends, new ones, mutuals, followers, people who just dropped by to say a nice word or two . and ofc the idiots (affectionate) i share a body with
#ghosts art#ghost once said#posting a couple minutes early because i want this to be the last post of 2024 HAHHAHSADH#and my siblings calling me to drink some champagne#ill see you all in a few minutes :)#thank you#búék!!!!!!!!!
11 notes
·
View notes
Text
well it's officially 2025 here too... happy new year everyone
9 notes
·
View notes
Video
youtube
Motoroztunk egyet újév napján, mert egész évben azt fogod csinálni, amit az év első napján csinálsz. Mi motorozni fogunk idén is!
0 notes
Text
Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!
0 notes
Text

BÚÉK Mindenkinek☺️😘♥️✨🍀
27 notes
·
View notes
Text

A rég nem használt ikeás lampionokkal kisérletezek- rendes láng van benne. A bambusszal a háttérben igazi japános a hangulat…
Ja, BÚÉK!!!
4 notes
·
View notes