#csúcspont!!!
Explore tagged Tumblr posts
oszodi-beszedeim · 1 month ago
Text
Tumblr media
0 notes
oszodi-beszedeim · 6 months ago
Text
0 notes
oszodi-beszedeim · 8 months ago
Text
0 notes
oszodi-beszedeim · 1 year ago
Text
0 notes
oszodi-beszedeim · 1 year ago
Text
Tumblr media
Azt hiszem életemben először van az, hogy ténylegesen kötődöm egy barátnőmhöz. Olit nem számítom, soha nem is létezett. Az elmémet már sikerült arra átszinaptizálnom, hogy benne a kezdetektől fogva csak O. maradt, akinek Oli egyfajta hamis alteregója lehetett valamikor, amely alteregóról alig egy-két foszlány maradt meg. De Luna ezt a pár foszlányt is lassan exstirpálja belőlem. Anélkül, hogy egyáltalán tudna erről a valakiről, akit éppen erodál.
Luna számomra egészen különös módon romlatlan és persze tudom, hogy ez még a rózsaszín köd fázisa (bár vele már egyszer túl voltam ezen), de úgy érzem, vagyok már annyira kiégett és kérges, hogy ez a rózsaszín kevéssé tompítsa el az agyam. Valamennyire azért tompít. A csókjától például mindig mámorba esek, amiben az összes többi csók emléke megszűnik, én meg olyan leszek, mint egy szűzfiú.
Tumblr media
Olyan ez nekem, mintha egy nagyon nagyon hosszú böjtölést követően jött volna el az advent. Nyilván ez még nem a karácsony. De valamerre haladok. Nem tudom merre, a fényt még nem látom. De nem a gödör mélyén fekszem és jelenleg nem az elmúlást várom. Hanem azt, amikor a következő hétvégét együtt töltjük.
0 notes
oszodi-beszedeim · 1 year ago
Text
Tumblr media
El se hiszem. 8 hónapot kellett várnom, de visszakaptam Lunát.
Tumblr media
Luna életem nagy lehetősége, minden téren megvan benne a perspektíva. Most már nem a Nagy Őt várom az üstökösszerű berobbanással. Csak nyugalmat szeretnék és egy jó szexmentes kapcsolatot egy szép lánnyal. Ő biztosan nem hibátlan és nem minden téren ideális, de a fundamentális pontokban az. Azokban hibátlan.
Ezért írom, hogy életem nagy lehetősége, mert benne minden lehetőség megvan, hogy kiszorítsa az életemből azt a vákumot, ami az emberijátszmákat vonzotta maga után.
Természetesen Ash ismét elkezdett red flagezni. De nem érdekel. Ha most Luna itt marad mellettem, akkor végleg kukázhatom Asht. És akkor talán a Tumblrömet is. Végre.
0 notes
fovarosiblog · 2 years ago
Text
Tumblr media
De hogy még a tüzijáték is csak a Nemzeti Ripityom jegyében történhet, kurucos zenére, hát faszom bele, ezt is sikerült fideszesíteni, ebből is nemzeti giccs lett.
Tumblr media Tumblr media
És a végén még a szentkorona drónokból, ahogy átalakul, átmozog egy baszom nagy keresztbe, kábé az volt az a csúcspont, ahol azt mondtam, hogy én elmegyek Ripityomügyi Megbízottnak.
23 notes · View notes
uveggyapot · 4 months ago
Text
szerdán leugrottam ebédszünetben a sparba, és álltam a pékáruk előtt, mert fogalmam sem volt hirtelen, hogy amúgy mit is szeretnék, meg egyáltalán, hogy miből választhatok. egy néni pont oldalt állt, és szedegette a zsömléket, de a világ legtörékenyebb nénije volt kb., tőlem sokkal alacsonyabb és vékonyabb, remegő kezek. lassan szedte őket, mert elég magasan voltak, ráadásul ez a tipikus magától záródó ajtók voltak a tartón is, ami eléggé megnehezítette a dolgát, de azért haladt vele… egészen addig, míg a papírzacskó el nem szakadt. volt olyan zsömle, ami a lábánál lévő kosárba esett, de a legtöbb a földre hullott és szétszóródott. nemhogy senki nem rohant segíteni, de két tőlem jóval fiatalabb ki is nevette, illetve egyből arrébb ugrottak, hogy mindenki számára egyértelművé váljon, nem ők okozták a zűrzavart. jah, de nem is tették könnyebbé, na mindegy. még nem ez volt a csúcspont. odamentem a nénihez, és megkérdeztem, hogy segíthetek-e, aki persze, nagyon hálás volt, és mondta, hogy igen. kivettem a kezéből az elszakadt zacskót, és először felszedtem a földről azokat, amik szétszóródtak, hogy ne legyenek útban senkinek. egy öltönyös fickó elég fölényeskedő hangnemben odaszólt, hogy akkor legalább egy új zacskóba szedjem a zsömléket. mondtam neki, hogy ezeket csak azért szedem fel a földről ebbe, hogy senki ne lépjen rá, de mindjárt szedünk a néninek új zacskóba új zsömléket. erre a fickó forgatta a szemét, hogy és akkor ezt ki fogja kifizetni? mondom uram, 5-600 Ft-ot? (egyébként is megdöbbentő volt, hogy valaki, aki nagyon igényesen van felöltözve, karóra, minden, annak miért is ez a legnagyobb problémája, meg hogyha már nem segít, akkor miért tart fel, de mindegy) mondtam neki, hogy természetesen SENKI, a néni határozottan nem a földről fogja hazavinni, amit szeretne venni. félre fogjuk tenni, és szólok az egyik eladónak, hogy ez történt. még azt is hozzátettem, hogy balesetek történnek, és hogy feltételezem, hogy a sparban napi szinten előfordulnak hasonlók. nem tetszett neki a válasz, és nagyon lekezelően mondott még valamit, amit már nem hallottam (vagy inkább nem akartam hallani), aztán elviharzott. összeszedtem a zsömléket a földről, és félretettük, meg szóltam az eladónak, aki szó nélkül, kedvesen elvitte, majd valóban szedtem a néninek újakat új zacskóba a tartóból. közben nekem mondogatta, hogy ő mennyire sajnálja, bocsánatot kért tőlem, amiért feltart, és hogy ez az egész az ő hibája, mert remeg a keze a kemoterápiától. mondtam neki, hogy ne foglalkozzon senkivel, ez az egész bárkivel megeshetett volna, velem is, nem történt semmi baj. hálás volt, és nekem is jól esett, hogy segíthettem, de még így két nappal később is rettenetesen idegesít az egész. én értem, hogy nincs senki homlokára írva, hogy mivel küzd meg, de nem lehetne, hogy kicsit, csak egy kicsit, emberségesebben állunk a másikhoz? mondjuk úgy, ahogy adott helyzetben nekünk is jól esne. csak így ennyit…
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
The relation between nature and human being: Agnieszka Lepka
42K notes · View notes
kanyecc1st · 2 months ago
Text
Szerkesztői update - május
Arra gondoltunk, hogy összefoglaljuk az aktuális és tervezett projektjeink állását. Kezdjük is az előrendelhető címekkel:
A következő két megjelenésünk 𝗧𝗵𝗲 𝗪𝗶𝘁𝗰𝗵𝗲𝗿 / 𝗩𝗮𝗷𝗮́𝗸: 𝗧𝗼̈𝗿𝘁𝗲́𝗻𝗲𝘁𝗲𝗸 𝗥𝗶́𝘃𝗶𝗮𝗶 𝗚𝗲𝗿𝗮𝗹𝘁𝗿𝗼́𝗹 𝗜-���𝗜. lesz. A Pauker nyomdában készül, ugyanott, ahol az Invincible is. A külcsín az utóbbival megegyező formátumú, a limitált kiadás műbőr borítást kap, fényes, ezüstszínű prégelt Witcher lógóval. A hónap végére ígérték az elkészültét. Ezt követően jön egy minőségellenőrzés részünkről, majd szállítjuk a raktárunkba és indítjuk a csomagküldést felétek.
Witcher előrendelés itt: https://szukits.com/the-witcher-tortenetek-riviai-geraltrol-elorendeles
Nyomdai előkészítés alatt van az 𝗔𝗩𝗔𝗧𝗔𝗥 - 𝗔𝗮𝗻𝗴 𝗹𝗲𝗴𝗲𝗻𝗱𝗮́𝗷𝗮: 𝗘́𝘀𝘇𝗮𝗸 𝗲́𝘀 𝗱𝗲́𝗹. Szintén a Paukerben készül, várhatóan június folyamán fut be. Az 5. kötettel teljessé válik a gerinckép is.
A díszdobozhoz is megtaláltuk a megfelelő nyomdai partnert. Ahogy korábban említettük, a képregények táblaborítójával megegyező vastagságú falakat kap, magyarul jó masszív lesz. Az elkészítéséhez elküldjük az 5 kötetet, ezeket egymás mellé téve pontosan lemérik, így egészen biztos, hogy tökéletesen passzol majd.
Avatár - Aang legendája előrendelés itt: https://szukits.com/avatar-aang-legendaja-5-kotet-es-diszdoboz-elorendeles
Büszkék vagyunk erre a sorozatra, az 5 kötettel olyan mintha az Aang legendája kapott volna egy újabb teljes értékű évadot.
Június végére tervezzük 𝗔 𝘁𝗲𝗹𝗷𝗲𝘀 𝗔𝗹𝗶𝗲𝗻𝘀-𝗴𝘆𝘂̋𝗷𝘁𝗲𝗺𝗲́𝗻𝘆 𝟮. 𝗸𝗼̈𝘁𝗲𝘁𝗲́𝘁. Emellett gőzerővel dolgozunk a folytatásokon is, hiszen 𝗶𝗱𝗲́𝗻 𝗺𝗶𝗻𝗱 𝗮 𝟳-𝗲𝘁 𝗸𝗶𝗮𝗱𝗷𝘂𝗸! Bár a történetek már korábban megjelentek, most mind új fordítást kaptak. Több nyelvi olvasaton és korrektúrán esnek át, az aliensonline főszerkesztője pedig egy alapos szaklektorálást is végez. Javítunk olyan hibákat, amiket még az eredeti angol kiadványok szerkesztői sem vettek észre.
A teljes Aliens-gyűjtemény előrendelés itt: https://szukits.com/a-teljes-aliens-gyujtemeny-2-kotet-elorendelheto
A 𝗕𝗹𝗮𝗰𝗸 𝗛𝗮𝗺𝗺𝗲𝗿 𝗹𝗶𝗺𝗶𝘁𝗮́𝗹𝘁 𝗸𝗹𝘂𝗯𝗸𝗶𝗮𝗱𝘃𝗮́𝗻𝘆𝘂𝗻𝗸 fordítása kész, és már több nyelvi olvasat is volt. Jelenleg még dolgozunk rajta, aktuálisan a nevek egységesítését végezzük. Afelé hajlunk, hogy bizonyos neveket megtartunk angolul (pl. Black Hammer), míg mások magyar fordítást kapnak (Anti-God/Anti-Isten). Remélhetőleg júliusban meg tud jelenni.
Black Hammer előrendelés itt: https://szukits.com/black-hammer-1-kotet-elorendeles
Az 𝗜𝗻𝘃𝗶𝗻𝗰𝗶𝗯𝗹𝗲 𝟯. 𝗸𝗼̈𝘁𝗲𝘁𝗲 már kész, több lektor által átnézett fordítással rendelkezik, és még vár rá egy végső korrektúrázás. Az első kettővel megegyező kivitelben készül a Pauker nyomdában. Várjuk már a megjelenést, ebben a kötetben találkozik Mark újra az édesapjával.
Elárulhatjuk, hogy már a 𝗻𝗲𝗴𝘆𝗲𝗱𝗶𝗸 𝗸𝗼̈𝘁𝗲𝘁 fordítása is elkészült, de még rengeteg munka vár ránk, mire ez végleges formát ölt. Egy azonban biztos, a sorozat kötetről kötetre egyre jobb lesz, ezt már az animációs sorozat évadaiban is tapasztalhattátok, ahol a 3. évad vége az eddigi csúcspont. És akkor, amire mindenki kíváncsi: Conquest történetszála a 6. kötetben kap helyet és még ütősebb lesz mint az animációban!
Invincible előrendelés itt: https://szukits.com/invincible-legyozhetetlen-3-elorendeles
The Boys - A Fiúk 3. kötet
A fordításon és nyelvi lektoráláson természetesen már a 𝗧𝗵𝗲 𝗕𝗼𝘆𝘀 𝟯. 𝗸𝗼̈𝘁𝗲𝘁𝗲 esetén is túl vagyunk, már az utolsó korrektúra alatt van. Ebben a kötetben tűnik fel Stormfront, a Herogasm esemény, és ismerjük meg a fiúk több tagjának is az eredetsztoriját. Emlékezetes kötet lesz, az biztos! Remélhetőleg július második felében megjelenhet.
Ami a folytatásokat illeti, a 𝟰. 𝗸𝗼̈𝘁𝗲𝘁 fordítása már itt elkészült és elindultak a nyelvi lektorálás munkálatai. Ha minden jól megy, tempósan érkezhetnek a sorozat kötetei.
The Boys előrendelés itt: https://szukits.com/the-boys-3-kotet-elorendeles
A napokban vált előrendelhetővé Jeff Lemire másik legendás kötete, a 𝗚𝗶𝗱𝗲𝗼𝗻 𝗙𝗮𝗹𝗹𝘀. A fordítás már elkészült, és a további munkálatok is elindultak. A sorozat képi világa és az abban használt betűk egyediek, nem kis munka, hogy ezeket pontosan rekonstruálni tudjuk a magyar beírás folyamán. A történet annyira jó, hogy csupán a nyers szöveget olvasva (képek nélkül) azt mondták róla kollégáink, hogy egy ütős novellaként is helyt állna. Lemire egy zseni, mind ezt, mind Black Hammert a képregényírás csúcstermékeként tartjuk számon. (És a szakma is, elnézve az Eisner-díj esőt, amit kapott.)
Gideon Falls előrendelés itt: https://szukits.com/gideon-falls-1-elorendeles
És akkor lássuk az előkészületben lévő köteteket:
Fontos projekt számunkra az 𝗘𝗻𝗲𝗿𝗴𝗼𝗻 𝗨𝗻𝗶𝘃𝗲𝗿𝘀𝗲 (𝗧𝗿𝗮𝗻𝘀𝗳𝗼𝗿𝗺𝗲𝗿𝘀, 𝗩𝗼𝗶𝗱 𝗥𝗶𝘃𝗮𝗹𝘀, 𝗗𝘂𝗸𝗲), szeretnénk, ha nyár végén meg tudna jelenni az első kötet. Mivel egy teljesen egyedi kiadványról van szó (ilyen gyűjteményes formában Amerikában sem jelent meg), így rengeteg szerkesztői munka vár ránk. Viszont a jó hír, hogy a fordítás már elkészült. Dolgozunk a lektoráláson, aztán indul a kötet beírása… Természetesen alkalmazkodunk a korábbi terminológiához, ahogy már jeleztük.
Hamarosan indulnak a munkálatok a 𝗦𝘁𝗿𝗮𝗻𝗴𝗲𝗿 𝗧𝗵𝗶𝗻𝗴𝘀 - 𝗔 𝘁𝗲𝗹𝗷𝗲𝘀 𝗴𝘆𝘂̋𝗷𝘁𝗲𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗻, terveink szerint a záró évaddal egyidőben megjelenhet magyarul.
Ezeken kívül előkészületben van még a 𝗖𝗵𝗲𝘄, 𝗥𝗲𝘀𝗶𝗱𝗲𝗻𝘁 𝗔𝗹𝗶𝗲𝗻, 𝗥𝗮𝗱𝗶𝗮𝗻𝘁 𝗕𝗹𝗮𝗰𝗸. Mindhárom sorozat nyitányához van már a fordításunk, és a háttérben zajlanak a munkálatok. Közülük valamelyik akár idén is elindulhat, a sorrendet itt elsősorban az előjegyzések állása dönti el.
A Fight Club 2, Middlewest, Mágia árnyalatai várhatóan jövő évre maradnak.
Jelezzétek felénk, ha időről időre szeretnétek ilyen posztot olvasni.
Tumblr media
0 notes
angelofghetto · 6 months ago
Text
Nem terveztem megnézni ezt a videót, de valakinek az ajánlására mégis megtettem. Nem bántam meg. A járvány alatt hírzárlat volt a kórházakban, most megtudhatunk ezt-azt első kézből, Kulja András doki személyes élményei, egészségügyi dolgozók, volt betegek, hozzátartozók beküldött levelei által. Ez nem egy "ellenvideó", ahogy hallottam emlegetni, hanem egy visszanéző tényfeltárás, annak a hiánynak a pótlása, amit valós időben nem kaphatott meg a közvélemény. Eleinte kicsit döcögősen, technikai bakikkal indul, statisztikák nemzetközi összehasonlításával. Aztán elég hamar előjönnek a pofátlan nyerészkedésekkel kapcsolatos szálak, a túlszámlázott beszerzések, a közvetítő cégek, a sok parazita, figurák, akik nem hogy érzéketlen, de embertelen módon vették le a sápot, miközben ezrek küzdöttek az életükért.
És nekem erről a nürnbergi per jutott eszembe. Mengele, aki meglógott a következmények elől, de élete végéig rettegve nézegetett a háta mögé, és a többi főbűnös, akik öngyilkosok lettek, hogy felettük senki ne ítélkezzen, vagy a "csak parancsot teljesítettem" szöveggel próbálkoztak.
Tömeggyilkosok, hullarablók, paraziták.
Megy tovább a videó, és már nehéz hallgatni megindultság nélkül. Andrásunk visszaemlékezik, Péterünk felolvas a levelekből. Néha nagy levegőt vesznek, némi spéttel szólalnak meg újra, furán elszorult torokból, szűken artikulálva. Már én sem nyelem a könnyeimet, hadd menjen. Aztán legörgetek pár hozzászólásig, és ott is vannak történetek.
Kapásból az első: "Covid ápolónő voltam, szinte végig könnyeztem az élőt, sok fájó emléket újraéltem. Vannak betegek, akiknek az arcát, félelmét soha nem fogom tudni elfelejteni. Örökre velem maradnak. Ez nem győzelem volt, hanem egy kollektív veszteség és az azt követő PTSD, aminek hatását évtizedekig fogjuk nyögni."
Már senki nem akar hallgatni.
Egy kisebb csúcspont, mikor András arról beszél, a dagi könnyen dobálózik emberéletekkel, könnyen villog sikerpropagandával, soha nem kellett telefonban halálhírt közölnie utolsó pillanatig reménykedő hozzátartozóval, fognia a haldokló kezét, belenézni a szemébe miközben fuldoklik, és közben iszonyú tehetetlenséget érezni orvosként, és dühöt állampolgárként. Igazából a daginak dolgoznia sem kellett soha. De végülis mihez ért egyáltalán?
1 note · View note
csajokamotoron · 8 months ago
Text
Tumblr media
Az "anyaútként" ismert 66-os út 2026-ban lesz százéves. Ez a történelmi út több mint 2400 mérföldet tesz meg Chicagótól Santa Monicáig, és sok Harley-Davidson motorost inspirált arra, hogy megvalósítsa álmát, és egy nap végigjárja ezt a legendás útvonalat. Ha neked is bakancslistás ez a túra, akkor olvass tovább! A 66-os út jelentősége A gyakran "Mother Road"-ként emlegetett 66-os út nem csupán egy egyszerű út, hanem az amerikai történelemben mélyen gyökerező kulturális szimbólum. Az 1926-ban megnyitott útvonal több mint 2400 mérföldet tesz meg az Illinois állambeli Chicagótól a kaliforniai Santa Monicáig. Különböző tájakat, városokat és közösségeket köt össze, és hidat képez a vidéki területek és a városi központok között. Ez az ikonikus út forradalmasította az amerikai utazást, és kalandorok generációit inspirálta. Ez nem csak egy útvonal, hanem egy út tele történetekkel, amelyek minden városban és minden sarkon megtalálhatók. Az olyan híres filmek, mint az "Easy Rider" és a John Steinbeck könyve alapján készült "Érik a gyümölcs" beágyazták a 66-os utat a popkultúrába, és varázslatos, szinte mitikus hangulatot kölcsönöztek neki. Ezek a filmek örökre megformálták az országúti utazás képét, valamint a szabadság és a kaland iránti vágyat, amelyet az útvonal megtestesít. Végül, de nem utolsósorban a 66-os út a találkozás és a csere helyszíne, ahol a világ minden tájáról érkező utazók találkoznak, hogy felfedezzék Amerika lelkét. Akár a híres benzinkutak egyikénél áll meg, akár egy hagyományos vendéglőben fogyaszt el egy hamburgert, a Route 66 felejthetetlen élményeket és a modern világban gyakran elvesző nosztalgiát kínál. A 100. évfordulóra tervezett ünnepségek A Route 66 100. évfordulójának ünneplése már javában zajlik, és az előkészületek egy érdekes eseményekkel teli évet ígérnek. Az egyik csúcspont az AAA Route 66 Road Fest lesz az oklahomai Tulsában, 2026 júniusában. Itt változatos programra lehet számítani, amely zenét, ételeket és régi autókat tartalmaz. Oklahoma, a 66-os út legtöbb vezethető kilométerével rendelkező állam, az évfordulós ünnepségek középpontjában áll, ahol az év folyamán számos fesztivál és rendezvény lesz. https://csajokamotoron.hu/tudod-mikor-es-miert-epult-a-legendas-66-os-ut/ A tervezett tevékenységek között szerepelnek történelmi felvonulások, kiállítások, művészeti installációk és filmvetítések, amelyek a 66-os út gazdag történelmét és kulturális jelentőségét emelik ki. A Clintonban található Route 66 Múzeum is különleges kiállításokat kínál majd az út történetéről. Az utolsó szakasz a kaliforniai Santa Monicába vezet, ahol a 66-os út véget ér. A Santa Monica Pier sok motoros számára népszerű célállomás. Tippek a Route 66-os útvonal bejárásához - Korai tervezés: Tervezd meg előre az útvonalat, hogy ne maradj le a legjobb látnivalókról. - Foglalj szállást: Foglald le idejében a szállást, különösen a népszerű városokban. - Élvezd a helyi konyhát: Élj a lehetőséggel, hogy kipróbáld a hagyományos éttermeket az útvonal mentén. - Tedd meg a biztonsági óvintézkedéseket: Ellenőrizd a motoros felszerelésedet, és figyelj a közlekedési szabályokra. - Kulturális interakció: beszélgess a helyiekkel, hogy többet tudj meg az útvonal történetéről. A Route 66 100. évfordulója 2026-ban egyszeri alkalom a Harley-Davidson motorosok számára. Ez az út számos eseményt és látnivalót kínál, valamint lehetőséget ad az amerikai kultúra első kézből való megismerésére. Ügyelj arra, hogy tapasztalt idegenvezetőt válassz, és tájékozódj az utazás részleteiről, hogy felejthetetlen élményekben legyen részed. Szöveg: Harleysite, Címlapkép: 123rf Read the full article
0 notes
csajokamotoron · 9 months ago
Text
Tumblr media
Az "anyaútként" ismert 66-os út 2026-ban lesz százéves. Ez a történelmi út több mint 2400 mérföldet tesz meg Chicagótól Santa Monicáig, és sok Harley-Davidson motorost inspirált arra, hogy megvalósítsa álmát, és egy nap végigjárja ezt a legendás útvonalat. Ha neked is bakancslistás ez a túra, akkor olvass tovább! A 66-os út jelentősége A gyakran "Mother Road"-ként emlegetett 66-os út nem csupán egy egyszerű út, hanem az amerikai történelemben mélyen gyökerező kulturális szimbólum. Az 1926-ban megnyitott útvonal több mint 2400 mérföldet tesz meg az Illinois állambeli Chicagótól a kaliforniai Santa Monicáig. Különböző tájakat, városokat és közösségeket köt össze, és hidat képez a vidéki területek és a városi központok között. Ez az ikonikus út forradalmasította az amerikai utazást, és kalandorok generációit inspirálta. Ez nem csak egy útvonal, hanem egy út tele történetekkel, amelyek minden városban és minden sarkon megtalálhatók. Az olyan híres filmek, mint az "Easy Rider" és a John Steinbeck könyve alapján készült "Érik a gyümölcs" beágyazták a 66-os utat a popkultúrába, és varázslatos, szinte mitikus hangulatot kölcsönöztek neki. Ezek a filmek örökre megformálták az országúti utazás képét, valamint a szabadság és a kaland iránti vágyat, amelyet az útvonal megtestesít. Végül, de nem utolsósorban a 66-os út a találkozás és a csere helyszíne, ahol a világ minden tájáról érkező utazók találkoznak, hogy felfedezzék Amerika lelkét. Akár a híres benzinkutak egyikénél áll meg, akár egy hagyományos vendéglőben fogyaszt el egy hamburgert, a Route 66 felejthetetlen élményeket és a modern világban gyakran elvesző nosztalgiát kínál. A 100. évfordulóra tervezett ünnepségek A Route 66 100. évfordulójának ünneplése már javában zajlik, és az előkészületek egy érdekes eseményekkel teli évet ígérnek. Az egyik csúcspont az AAA Route 66 Road Fest lesz az oklahomai Tulsában, 2026 júniusában. Itt változatos programra lehet számítani, amely zenét, ételeket és régi autókat tartalmaz. Oklahoma, a 66-os út legtöbb vezethető kilométerével rendelkező állam, az évfordulós ünnepségek középpontjában áll, ahol az év folyamán számos fesztivál és rendezvény lesz. https://csajokamotoron.hu/tudod-mikor-es-miert-epult-a-legendas-66-os-ut/ A tervezett tevékenységek között szerepelnek történelmi felvonulások, kiállítások, művészeti installációk és filmvetítések, amelyek a 66-os út gazdag történelmét és kulturális jelentőségét emelik ki. A Clintonban található Route 66 Múzeum is különleges kiállításokat kínál majd az út történetéről. Az utolsó szakasz a kaliforniai Santa Monicába vezet, ahol a 66-os út véget ér. A Santa Monica Pier sok motoros számára népszerű célállomás. Tippek a Route 66-os útvonal bejárásához - Korai tervezés: Tervezd meg előre az útvonalat, hogy ne maradj le a legjobb látnivalókról. - Foglalj szállást: Foglald le idejében a szállást, különösen a népszerű városokban. - Élvezd a helyi konyhát: Élj a lehetőséggel, hogy kipróbáld a hagyományos éttermeket az útvonal mentén. - Tedd meg a biztonsági óvintézkedéseket: Ellenőrizd a motoros felszerelésedet, és figyelj a közlekedési szabályokra. - Kulturális interakció: beszélgess a helyiekkel, hogy többet tudj meg az útvonal történetéről. A Route 66 100. évfordulója 2026-ban egyszeri alkalom a Harley-Davidson motorosok számára. Ez az út számos eseményt és látnivalót kínál, valamint lehetőséget ad az amerikai kultúra első kézből való megismerésére. Ügyelj arra, hogy tapasztalt idegenvezetőt válassz, és tájékozódj az utazás részleteiről, hogy felejthetetlen élményekben legyen részed. Szöveg: Harleysite, Címlapkép: 123rf Read the full article
0 notes
angelofghetto · 1 year ago
Text
gondolatok a gödörből...
youtube
A válások 100%-a házassággal kezdődik.
Hatalmas reményekkel indultam a házasságnak, úgy gondoltam, megtaláltam az igazit, mert akárkit tettem mellé, mindig őt választottam volna. Egy darabig jól ment minden, aztán szép lassan előjött a sötét oldala, de akkor már házasok voltunk, és nem csak a papír köteléke kötött össze, hanem a neveltetésem is, hogy mindent meg lehet javítani, hogy a házasságot nem az önzés tartja össze, hanem az elfogadás.
Barbara de Angelis zseniális könyvében van egy nagyon jó hasonlat a kapcsolatokra. Minden kapcsolat egy csónak. Én ülök elől, a párom mögöttem, és mindketten evezünk, szép az idő, siklik a csónak a vízen. Aztán egy ponton elfáradok, és leteszem az evezőt abban a hitben, hogy a másik is evez. Ha ezen a ponton megáll a csónak, csak én eveztem. Lehet, hogy amikor hátranézek, már nem is ül ott senki. Ez segített nekem máshogyan látni a dolgokat. Akkor már nem hogy nőnek, emberi lénynek sem éreztem magam, és nem értettem, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe. Aztán évekkel később hallottam a nárcisztikus személyiségzavarról, és felkapcsolták a lámpát. Bakker, klasszikus. Évekig gyógyultam, és most nem áldozatként gondolok magamra, hanem túlélőként... de ez mellékszál. Onnantól már csak az vezérelt, hogy a válást a lehető legkevesebb sérüléssel ússzuk meg, és mindenkinek jó legyen. Az új tudásom birtokában már nem is csodálkoztam rajta, hogy Ex nem akarta a gyerekeket, csak a lakást.
Nagyon nem igaz, hogy a magyar bíróságok anyapártiak. Még csak nem is gyerekpártiak... de ez megint egy nagyon másik történet.
Azóta irtózóm a házasság gondolatától. Nem két ember szövetségében nem hiszek, hanem azt a tortúrát, hogy egy bíróságon tök idegen emberek évekig csócsálják a legbelsőbb magánéletemet, és majd ők jól eldöntik, hogy elválhatok-e, mikor, és milyen feltételekkel... nem hiszem, hogy létezne akkora szerelem, amiért ezt még egyszer bevállalnám. Ha vége, akkor vége. Mi mondjuk ki, ne idegenek.
Sajnos sokakban ott az elképzelés, hogy egy gyerek összetart egy kapcsolatot. A valóság az, hogy a gyerek a kapcsolat terhelési próbája: ha masszív, akkor rendben van, de ha rosszul működik, akkor összedől. Annyiban igaz, hogy a gyerek összetart egy kapcsolatot, hogy ha megromlik a viszony, soha nem tudunk megszabadulni a szülőtárstól, mert ott a gyerek... aki mellesleg áldozata a mi hülyeségünknek.
Egy sima válás is szörnyű egy gyereknek, mert a saját világa, a stabilitása omlik össze, azt hiszi, ő volt a rossz. Nem lehet megúszni traumák nélkül. De az, amikor fegyverként vagy zsarolási potenciálként használják fel egymás ellen a szülők, az megbocsáthatatlan főbűn.
A szerelemben továbbra is hiszek, a kölcsönös elköteleződésben is. Nem igaz, hogy a szerelem egy haranggörbe, ami egy csúcspont után már csak lefelé megy. Sokkal inkább szinusz. Sok csúcspontja és mélypontja van, csak az emberek többsége az első lejtmenetnél feladja. Eldobják, és keresnek egy másikat. Tudom, semmire nincs idő, egyszer élünk, blablabla... Pedig az ember időnként halálosan bele tud szeretni a társába. A legváratlanabb pillanatokban tud olyat mondani vagy tenni, amitől újra fellángol bennünk az érzés, és ez rá is ráragad.
Szerintem először is nem egyszer élünk, de minden életünknek feladata és saját íve van, tanulási folyamata, amiből vagy sikeres vizsgát teszünk, vagy ismétlünk egy keményebb szinten. Másodszor ha az első ajtócsapkodásnál minden kapcsolatot eldobunk, egy idő után elfáradunk ebben, és vagy egyedül maradunk, vagy valami büdös nagy kompromisszumban, és könnyen lehet, rájövünk, hogy a tökéletes párunk valahol az első három között volt, csak ezt akkor nem vettük észre, vagy bedőltünk annak, hogy mindig van jobb. Nem a jobbat kell keresni, hanem azt, aki passzol.
Elnéztem a szüleim és nagyszüleim házasságát, és nekik adok igazat. Ők még nem a végtelen lehetőségek csábításának kifelé figyelő világában éltek, hanem egymásra figyeltek, és befelé. Évekig udvaroltak, jegyben jártak, és alaposan megismerték egymást jó és rossz helyzetekben egyaránt, és utána kötötték össze a sorsukat élethossziglan. Hittek és bíztak egymásban, és nem gondoltak válásra, hanem megoldották a problémákat közösen, ami sikerélményt adott nekik, kompetencia érzést, és még jobban összetartotta őket.
Manapság mintha inkább traumák kapaszkodnának össze, és a másiktól várnák a gyógyulást. Ma individuumok találkoznak, és meg vannak sértődve, ha nem kapják meg, ami nekik "jár". Nem elvárni kellene, hanem kommunikálni, és együtt dolgozni az ügyön azzal a szemlélettel: ha a másik jól van, én is jól vagyok... de mindkét fél részéről.
Elnéztem a szüleimet az utolsó időkben. Azt a féltő szeretetet, a hibák, a növekvő fogyatékosságok feletti mosolygós elnézést. És ugyanezt tapasztaltam a nagyszüleimnél is. Nem egy öregedő roncsot, hanem azt a "fekete hajú kis gimnazistát" látták egymásban, mint az elején. Nem véletlen, hogy a felmenőink gyakran utánahaltak a párjuknak. Úgy összedolgozódtak az idők során, hogy a másik felük nélkül nem akartak lenni. Tőlük elhiszem a mondást: a szerelem túléli az életet.
1 note · View note
isuzuszembogar · 1 year ago
Text
youtube
Íme a világ legszemetebb-szarabb videóklippje a nyolcvanas évekből! Lionel Richie elviselhetetlenül nyálas, heló című dalához készült, benne egy vak, (VAK!!!) lány szerepel, mint Lionel romantikus érdeklődésének a célpontja. Az egyik csúcspont az, amikor a csinos vak lány otthonában fetreng az ágyon, és persze Lionel hívja telefonon, de simán ég az éjjeliszekrényen a lámpa, miért? De ez még oké, a végére viszont kiderül, hogy szegény csaj végig dolgozott valami szobron, amiről kiderül, hogy a csikóhalfrizkós énekes feje. Mondjuk a csajnak is csikóhalfrizurája van, de legalább nincs bajusza.
0 notes
vaningyen · 1 year ago
Text
pmáp és a kiszerezett infláció elleni küzdelem
valószínűleg sok faszságot fogok itt összehordani, de végül is mindegy.
a 2022-ben megválasztott orbán-kormány legnagyobb gazdasági sikere természetesen az infláció leszorítása, 25,7%-ról 3,8%-ra. engedjük el egy pillanatra azt, hogy miért volt a csúcspont ilyen magas és engedjük el azt is, hogy a gázárak meg más árupiaci termékek árai mennyit estek, meg bázishatás meg faszom. adjuk meg nekik ezt a hatalmas sikert.
bár valaha én jártam a közgázra meg ilyenek, azért joggal merül fel a kérdés, hogy mikóvótazmá', de szerintem az infláció elleni küzdelem legfontosabb elemei nem a rezsicsökentés(lol), az árstop (lol) vagy a kötelező akció (lol) voltak, hanem a pmáp. hiszen mit csinált ez az inflációt két évvel követő állampapír? kiszervezte az infláció elleni harcot a lakosságnak, anélkül, hogy annak a költségeivel szembesülni kellett volna azonnal. a pmáp lehetővé tette, hogy ne a kormány hajtson végre megszorításokat, helyette a lakosságot ösztönözte arra, hogy inkább takarítson meg és ne költsön.
ez persze levitte az inflációt és recessziót okozott (aminek szerintem amúgy nincs vége, hát tavaly június óta folyamatosan nő a munkanélküliség).
és itt érkezünk el 2024-be, amikor a két éves csúszás utoléri a költségvetést, és hirtelen kiderül, hogy a gazdaság nem nőtte ki a pmáp kitermeléséhez szükséges kamatterheket, de legalább recesszióban is van. élénkíteni nem lehet, hiszen a kamatokat kell fizetni és persze fasz se tudja, hogy a lakosság mit fog kezdeni a kamatokkal. tekintve, hogy feltehetően inkább a pénzügyileg tudatosabb emberek vettek belőle, aligha fog ják ezt mind elkölteni, úgyhogy a kiszervezett megszorításból nem lesz kiszervezett élénkítés. sokan lehet, hogy inkább külföldön költik el a kamatokat, vagy épp eurót vesznek.
az igazán szép az egészben, hogy jövőre még több kamatot kell majd fizetni.
végeredményben azt sikerült elérni, hogy el lehet mondani, hogy nem voltak megszorítások, de az eredmény a recesszió így is elérkezett, és élénkíteni sem lehet, sőt, a megszorítások szüksége sem múlt el. szőnyeg alá söpörték a problémát, méghozzá olyan sikeresen, hogy az csak tovább nőtt a szőnyeg alatt. az infláció legalább év/év aacsony lesz vagy három hónapig.
legalább kormányozni, satöbbi, satöbbi, szép munka, taps
1 note · View note
metalindex-hu · 2 years ago
Text
Necropsia, Hatred Solution, Blackhoney – Instant-Fogas (2023.dec. 29.)
Necropsia, Hatred Solution, Blackhoney – Instant-Fogas (2023.dec. 29.) - https://metalindex.hu/2024/01/18/necropsia-hatred-solution-blackhoney-instant-fogas-2023-dec-29/ -
A Necropsia egy meghatározó zenekar számomra a kilencvenes évekből. Akkor kezdtem igazán elmélyedni a rock- és metal zenében, amikor a banda megnyerte a Marlboro Rock-In tehetségkutatót. Megjelent az első Hammeres Demonstráció kazin a Transexpress c. daluk, ami a válogatáson számomra az egyik csúcspont volt. Aztán jött a Mélység lemezük, ami – talán nem csak szerintem – a hazai rock/metal univerzum klasszikusává érett az idők folyamán. A folytatás szerintem már nem volt ilyen jó, de azért a második album még bőven vállalható, igaz nálam legalábbis nem állta ki az idő próbáját. 
Na, a lényeg, hogy tavaly a zenekar harmincadik születésnapjának apropóján Necropsia 9230 néven Pisti – Ales – Rossi – Krisztián – Pityesz felállásban aktivizálta magát és két sikeres debreceni koncertet adott 2022 végén a Tankcsapda vendégeként. Erről a zenekar YT csatornáján találhattok felvételeket, illetve a stream oldalon is megjelent a koncertanyag. Mivel akkor kimaradt, nem nagyon volt kétségem, hogy amint Pesten játszanak megnézem őket, ha már anno nem sikerült. Erre tavaly devember 29-én nyílt alkalom, erről olvashattok most. Köszi a meghívást srácok!
A zenekari sztorihoz tartozik még, hogy tavaly egy huszárvágással énekest cseréltek, jelenleg a debreceni MOLTO (Szilágyi Pisti másik zenekara) éléről ismert Katona Péter a frontember, akivel időközben két friss dalt is kiadtak, amik nálam legalábbis egyelőre nem ütik meg az első lemez mércéjét, igaz azt el kell ismerni, hogy a koncerten egész jól működtek. De előbb nézzük a supportot, mert az Instant színpadán két debreceni csapat a doom/sludge Blackhoney és a huszadik születésnapját ünneplő progresszív math/deathcore Hatred Solution melegítette be a közönséget csakúgy, mint előző nap a odahaza a Roncsbárban.
A Blackhoney triója nem nagyon hagyott időt, ránk zúdította a súlyt. A szerzemények nekem ugyan kevés kapaszkodót nyújtottak, de meg kell hagyni, hogy jól megírták őket és az atmoszféra eléggé be tudott rántani. Ami biztos, hogy hangulatos volt a nagyjából fél órás, ám eléggé statikus előadásuk. A zene mondjuk nem igényelte a sok mozgást, sem a hosszas kommunikációt, én azért mindkettőből el tudtam volna kicsit többet viselni. Az mondjuk vitathatatlan, hogy a választott stílusukban bőven megállják a helyüket, élőben kellően erősek is, bár ahhoz nem csináltak kedvet, hogy hallgassam a kiadványaikat.
A Hatred Solution neve ugyan ismerős volt, de szerintem sosem hallottam őket. Ez a koncert sem tett rajongóvá, de elismerem, hogy profi előadás volt és igazi örömzenét kaptunk. Nekem a műsoruk második fele tetszett jobban, az abban elhangzott dalokban több emlékezetesebb dallam adott kapaszkodót. Náluk azért folyamatos volt a mozgás, amiből leginkább az énekes és a gitáros vette ki a részét. A műsor egyfajta besztof lehetett a két évtized megünneplésére, amire többször is utaltak, de emlékeim szerint friss szerzeményt is játszottak.
Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, amikor azt írom, a közönséget a Necropsia érdekelte ezen az estén leginkább. Ez persze nem is csoda, hiszen a 2022-es visszatérés óta csak két nyári fesztivál fellépésen (FEZEN és Campus) lehetett elcsípni Rossiékat, ráadásul még egy más felállásban, A reunion első fővárosi koncertje tehát egyértelműen kiemelt esemény volt a 40 plusszos közönségnél. 
És hogy milyen volt a koncert? Bevallom nagy várakozással mentem el, mert annak idején nem sikerült megnéznem a zenekart így persze akaratlanul is a Lovardás koncertek felvételeihez mértem az “elvárásaimat”. Ilyenkor ugye nehéz objektívnak maradni, hiszen egy régi kedvencem láthattam, de talán nem is elvárás ez. A lényeg azt hiszem az, hogy végeredményben egy kellemes koncertélménnyel lettem gazdagabb. Nem spóroltak, egy 20 dalos besztof szettet kaptunk, aminek láthatóan örült a rajongótábor. Szerencsére nem csak a hozzám hasonlóan régóta fiatalok voltak kíváncsiak a kultikus bandára, hanem kis létszámban ugyan, de néhány 20 év körüli érdeklődő is megnézte őket. Van remény, na!
De nézzük a koncertet. Az vitathatatlan, hogy lendületes volt a program, amibe a klasszikus első lemez és a szintén kultikussá érett A magány rítusai dalait kaptuk meg, szám szerint huszat, ha minden igaz.  Nem is sokat teketóriáztak, a második lemez nyitónótájával vágtak bele és a kellemesen úgy háromnegyedig megtelt terem meg is mozdult. Aztán a dalok variálásával sikerült is a végéig fenntartani a figyelmet és a lelkesedést, ami nagy szó szerintem és mindenképp tiszteletet érdemel. 
Láthatóan nem a nosztalgia vezérelte ezt a bulit még akkor sem, ha bőven volt benne az is. Nekem a harmadik számként érkező Változó állapotoknál indult be igazán, amikor az ezerszer hallott témák és a jól ismert szöveg elkapott és berántott.��Az ősfanoknak kedveztek a folytatásban a demos dalokkal (Rianás, Freddy) és meglepő módon a friss dal, az egyik Idegen sem ültette le a hangulatot. Nem mondom, hogy engem száz százalékosan meggyőzött, de élőben legalábbis jobban működött, mint felvételen. A folytatást nem bízták a véletlenre, mert a két lemez egy-egy olyan dala (Hamut lehel a csend, A fal dala) jött, ami igazi Necropsia sláger, ha esetükben ezt lehet mondani. 
A folytatásban is hasonlóan jó érzékkel váltogatták a két album dalait, de persze megmutatták a másik új témát is. Kb. ugyanazt tudnám írni a Kövek a zsebben c. szerzeményről, mint a másikról. Érnie kell még, de egyébként nehezen tudom elképzelni, hogy bárki is a két új szám miatt jött el. A régiekkel pedig nem tévedhettek. A végére igazi tüzijátékos parádé kerekedett, amikor a Mélység/Árnyak a tűz körül/Kitárt vénák/Esőtánc blokk következett, majd az Infernoval meg is adták a kegyelemdöfést. Persze a Trans Express nélkül nyilván nem engedtük volna haza a bandát, de nem is hiszem, hogy ki akarnák hagyni valaha is a programból azt a dalt, amivel az ország rockerei megismerték őket.
A zenekarral kapcsolatban ugye nagy kérdés volt a frontember személye. Péterrel nem jártak rosszul, a MOLTO kapcsán persze ismerhetjük a képességeit és itt meg ugye a gitáros Rossi  is viszi a témák egy részét, ráadásul Ales is vokálozott a basszusgit��rozás mellett. A jövő persze majd eldönti, hogyan tovább, de még néhány koncert szerintem még inkább összerázza majd őket. Nyilván a távolság nem segít.
Meg kell mondjam, sajnáltam volna, ha kihagyom, köszi a meghívást!
0 notes