dolphinganz

[dolphinganz]

Haiku #3

Rohanás

Előz, s dudál   gyorsan sebességet vált   este a város

Kávézó

Csészék csörrenése   végtelen szürkeségben   töri meg a zajt

Néni sétáltatás

Száguldó tacskó   sétáltatja a nénit,   lába megremeg

[dolphinganz]

Haikuk #0

2018.12.20

Po-shient kérdem Milyen lett az étkem? Csámcsog, s habzsol

2018.12.21

Havas kis házak Tájváni pajtásnak Mindet mutatom

2018.12.22

Ünnepi csapat Elkent, s víg arcokkal Habzó sört vedel

2018.12.23

Noel már díszben Ajándékon papír Szívemen a pír

2018.12.26

Macskák dörgölnek RL-ben elvernek De szar ez a film

2018.12.28, Tata

Komor a Fényes Szépen fut a ménes A kezem alatt

2018.12.30, Galyatető

Jeges kerítés Fák tetejét súroló Téli szellentés

[dolphinganz]

Haikuk #2

Rászáradt Rászáradt tésztát A tányérról súrolni Fáradt éjjelen

Macska Macska, én látlak Te látsz e engem viszont Vagy csak untatlak

Téli bicikli Szakállamra fagy A téli, jeges szellő Ahogy tekerek

Poloska Villamos csendjét Egy zizzenő poloska Töri meg gyorsan

2019.01.03.

[dolphinganz]

Haikuk #1

Hó ropog Tomboló csendben Frissen hullott hó ropog Merev fák között

Jégcsap Fém tetőn koppan A jégcsapról cseppenő Finom vízeső

Menet Havas erdőben Emberek menetelnek Hegynek felfelé

Téli patak Száraz galyak közt Nedves falevél alatt Csorog a patak

2019.01.01

[dolphinganz]

Green Friday

Hölgyeim és Uram, kezdődjön a show, kezdődjön a lélegzetelállító mutatvány, a minden képzeletet felülmúló varázslat.

* távolból visszhangzó ördögi kacaj *

Két huszonéves fiú olvassa a fényújságot a Hyperloop budapesti megállójában. * Már csak három nap Zöld Péntekig. Vásároljon akár nyolcvan százalékos kedvezménnyel ivóvizet. Nincs sorban állás, nincs stressz, most expressz 3 hónapos intersztelláris házhozszállítással Mars - Poszeidon raktárunkból. *

- Hallod...tényleg, mindjárt Green Friday, basszus, ilyenkor szoktam megvenni a szemét jegyeimet a Vénuszra. - Te a Vénuszra küldöd? Lehet nekem is oda kellene. Chen mesélte, hogy két éves szerződéssel az a legolcsóbb. Egyelőre csak a Holdra szoktuk. Drága, de gyors. - Bakker, nekünk pár éve annyira nem volt pénzünk, hogy csak egy illegális rakétára tudtam tetetni, hogy megússzuk büntetést. - Ne már! Olyanra ami az űrbe szórja szét? - Igen, tudom, tudom, para! Rosszul is érzem magam amikor mutatják azokat a képeket ahogy ország méretűre összeállnak fent. De nem fogom többet. Amúgy se bírom ezt a Muskot. - Vaszilij Musk-ot, a szemét maffiást? Tudtad, hogy a nagyapjának köszönhető, hogy egyáltalán megúsztuk a 2040-es válságot? Ha nem kezdi el a Marsi víz olvasztást és a szemét kompokat 2030-ban, nekünk annyi. A srác is igazából az ő régi rakétáit használja ezekhez a nyomorult Wastepad-ekhez.

Finom hussanással besiklik az állomásra az ütött kopott, kapszula alakú, hyperloop szerelvény. Az utasok felszállás után sorban befekszenek helyeikre, s a csuklójukban lévő csippjük segítségével bekötik magukat a vonat eNeuron rendszerébe. - Te mit csinálsz út közben? - kérdezi Ming, Chentől miközben teste elernyed és egyedül elméje, illetve az abban zajló beszélgetés marad aktív. - Szerintem ayahuasca-zok. - De jó! Nem szoktál így, út közben rosszul lenni tőle? - Nem, dehogy. Mire beérünk Philadelphiába pont vége is van a teljes tripnek, csak le kell lőjem az eNeuront. Multkor a csúcsponton minden féle értelmezhetetlen 4DX üzeneteket küldtem a haveroknak. - Para...jó, hogy kimaradtam. Én tolok egy kis VXR-t. Ez az új repülős cucc a Birdy-vel nagyon bejövős. Teljesen mintha sas lennél, nagyon élethűen megcsinálták. - Hm. Honnan jött ez neked? - Ja, mióta megörököltem az apám hologrammjait a kihalt madarakról nagyon rápörögtünk Mej-jel. Majdnem minden hétvégén elővesszük. Neki a galambok, meg a sirályok a kedvencei. Tudod, szeret elvont lenni. Van egy 2021-es felvételünk is, az évfordulónkra vettem neki. Nem kevés bitcoinunkba volt... - Wow! Én még nem is láttam állatokat soha, de mivel a Nagy Központi Állatkertbe négy éves várólista van, ez egy ideig így is marad. - Hát élőben én sem, ezért jó a Birdy. - A listáról jut eszembe, ne felejtsetek el helyet foglalni az Apple Store-ba, az ingyenes légtisztító cserére, ha már bemegyünk az eNeuron chip csekk miatt. - Basszus, ne is mond, nekem múltkor elromlott és mentőt kellett hívnom. Kiérkezésig egy ilyen iAir cuccal lélegeztettek. - Micsoda? Most szórakozol? De hát kihagytál karbantartásokat, vagy hogy? Azt állítják, hogy ezek sose romlanak el. - Ja, évek óta nem nézettem meg...tudom, az én hibám, de annyira utálom az altatást. Valami csapágy beakadt a nyaki turbinában. - Uh, jó, hogy megmaradtál azért öcsém. - Na, kezdődik, jó utat! - Jó utat, Táváris!

* a távolból újra felsejlő ördögi kacaj *

[dolphinganz]

Íjnye

Az Amerikai Turisztikai Ügynökség pályázatot hirdet az USA új turisztikai világmárkájának kidolgozására.

A pályázatra a három hónap alatt több száz munka érkezik.

A leadási határidő lejárta után egy héttel azonban, az alkotók nagy meglepetésére az ügynökség közli, hogy a legkülönbözőbb sasokat, baseball és amerikai foci játékosokat, prériket és kanyonokat, WOW, AWESOME és OMG feliratokat tartalmazó pályamunkák közül egyet sem tartott a díjazásra méltónak.

- Klisés, klisés, unalmas - mantrázza a zsűri bizottság elnöke.

Az ATÜ így rövid közleményt ad ki, hogy a munkát külön az általa kiválasztott pályázóval folytatja.

A Demateria nevű indiai, kínai és japán közös tulajdonban lévő neonomád, organikus grafikai stúdió kezdi hát meg az arculat kialakítását.

***

A 195 éves, 20 évig lóhere alatt érlelt whisky-t szürcsölő elnök, s a republikánus párt benzingőztöl pödrött bajszú, kalapos vezéralakjai nézik épp az ovális irodában, az elkészült logót és a hozzá tartozó imázsfilmet.

A képsorokon marhaszállítókban jógázó párok, erdő szélén, sátrakban lakó vegetáriánus indiánok, lovakkal közlekedő polgármesterek és mexikóiakkal teázó texaszi ex-fegyencek integetnek bájosan, majd az ÍJNYE! felirat rajzolódik ki egy usánkában rénszarvast etető alaszkai sörfőzde tulaj feje fölött.

A vetítés végeztével éljenzésbe tör ki mindenki.

- Íjnye! Ez oszt’ már valami...valahogy így mondják ezek a magyarok ugye? - harsogja az elnök, Herold W. Mansworth.

A Demateria stúdió japán vezetője, aki a hasított bivalybőr kanapén lótusz ülésben figyelte a koravén amerikai pénzpápák reakcióját, csak ennyit mond:

- Igen, így!

- Mestermunka, igazi mestermunka - mondja Mansworth, majd mosolyogva átadja az ,,Igaz Amerikai Hazafi” kitüntetést Hiroyuki-nak.

A japán meghajol, majd visszaadja azt az elnöknek.

- Köszönöm Elnök úr, de nem fogadhatom el, nem kitüntetésekért, nem tárgyi javak halmozásáért dolgozunk, ezeket a Demateria meghaladja.

A Hiroyuki körül álló amerikai jachtperselyek, olajszivattyúk és dohánystexelők egytől eggyik elhallgatnak, majd magukba mélyedve meghajolnak.

- Nagyszerű ember... - suttogja az egyik, whiskylehelletű társa fülébe.

***

Az alabamai Colombus-ban járunk. Egy kertvárosi család fogyasztja épp hétvégi ebédjét. Bár a fogyasztja helyett inkább termeli lenne a helyes kifejezés.

A fiatalabbik fiú nem szereti a csirkét, így már iPhone XRS-én küldözget animált kaki emojikat barátainak, miközben apja és bátyja két pofára tömi az ételt.

* Mindig is inspirált Magyarország ezer éves történelme, erős keresztény kultúrája, s minden viszontagságot átvészelő népe. Oly sok év elnyomás és elcsatolt terület után még mindig áll ez a büszke nemzet. Megtiszteltetés hát, hogy a feladattal megbízott cég, a Demateria egy magyar szlogent választott Hazánk, Amerika nemzetközi kampányához. Külön öröm számunkra, hogy Magyarország kormányunkkal nagy egyetértésben harcol a nemzeteink kultúráját veszélyeztető liberális eszmék és a migráció ellen.* - harsogja a tévéből az elnök.

- Kapcsoljátok már ki ezt a szart. Mi ez a hülyeség már megint? Íjnye? 10 millió dollár, 3 hónapnyi pályáztatás és további 5 hónap külön tervezés után ennyire tellett? Íjnye? Ez lenne Amerika? Erre képes nagy nemzeti republikánus pártunk?

- Valaki nézze már meg Magyarországnak mi a szlogenje, úgy hallottam most ott is frissítettek - kiált oda az anyuka a konyhából.

- WOW - köhögi az iPhone XRS mögül a nem rég még Darth Vader maszkba tátogó fiatalabbik fiú.

- Wow? Mármint Wow, Hungary?

- Igen, apa, elismétlem akkor újra: WOW - flegmázik a kissrác.

Íjnye!

[dolphinganz]

Polgártársaim és más állatfajták

— Ez egy igaz történet. Az itt bemutatott események 2018 őszén, Budapesten történtek. A túlélők kérésére a neveket nem változtattuk meg. —

Izzadtan, szuszogva, 170-es pulzussal fordulok rá esti futásom utolsó emelkedőjére. Egy totyogó unokájával sétáló magas férfi sejlik fel a távolban. Ahogy közeledek egyre ismerősebb.

Basszus... Ez ő...

Igen...határozottan ő az. Mondjak neki valamit? Mindjárt odaérek...gyerünk...

Rám néz és mosolyog. Hirtelen végtelen nyugalom áraszt el, mintha egy lassított videóba kerülnék. A szemébe nézek és visszamosolygok.

Mivan velem? Hiszen minimum valami frappáns beszólás járt volna neki. Vagy egy kérdőre vonás. Ne adj Isten, egy kiadós számonkérés. Ej, mi van veled ember? Egy Mosoly? Nyugalom? Ez komoly? Mégis hogy képzeled, hogy egy unokájával felszabadultan sétáló embert nem lincselsz meg. Testőrök sehol. Micsoda kihagyott ziccer.

Miközben az elmémben fejlődő bébi buddha épp a démonaimmal küzd én utolsó erőmből felmászok a kilátóra. A “csúcson” rövid friss levegő kúra után, döbbenten észlelem, hogy az épület alatti réten egy instagram mámorban égő anyuka épp live videót közvetít a fűben játszó gyerekeiről. -Marcikám menj kicsit balrább, kicsi szívem, nem vagy benne a képben. Igen, így drágám, nagyon ügyes vagy. Hát most mondjátok meg, nem cukik... -Anya, ez milyen bogár - mutat a bal oldali fiú maga mellé, de Miss LássaMindankiAGyönyörűFiaim épp a live közvetítés kommentjeit olvassa lelkesen.

A családi idillről Budapest gyönyörű íveire vetem tekintetem, majd elindulok visszafelé. Egy kislány szalad felém boldogan. 10 méterenként legugol és kavicsokat gyűjt. Anyukája lassan cammog mögötte, közben telefonján görget valamit. Annyira benne van, hogy majdnem az oszlopot is megfejeli. -Anya, vigyázz! Riadtan felnéz és félreugrik. Egy pillanatra kiszabadul a képernyőcsapdából, lányára néz, sóhajt egyet, majd vissza is húzza a digitális elme-dementort.

A hegyi állatkert végére érve egy ösvényen vezet keresztül utam. Itt a változatosság kedvéért turházó munkások oltogatják egymást cinikusan.

A lakásba felérve egészen groteszk kép tárul elém. Az esti futásom egyetlen pozitív élménye az unokájával sétáló Gyurcsány Ferenc.

[dolphinganz]

Szorgos népünk győzni fog!

7.50 * szundi *

8.00 * szundi *

8.10 * szundi *

8.20 Na jó, most már felkelek

* 10 perc Facebook görgetés *

8.30 Ah, nincs időm már rendesen reggelizni, benyomok egy szelet lekváros kenyeret és indulás.

-Szia Szívem! Ja, légy szíves mosogass el, már nem volt időm.

* lift *

8.34 (a garázsban) * 5 perc bénázás a slusszkulcs keresésével, pár messenger üzenet megírása közben*

8.41 (a dugóban állva) - Meeeenyé’ már paraszt, ne nézzél...talán ha nem a telefonodat nyomkodnád...

* piros lámpánál instagram pörgetés *

* parkolás *

* 10 perc meghalt/kirabolták/oroszlánszületett görgetés a garázsban*

9.00 (munkahelyi becsekkolás közben a szobatársnak) -Jaj, ne is mondd, annyira nincs időnk semmire, hogy a hálóba már műanyag növényeket vettem. Kinek van ideje locsolni.

* 50 perc munka *

* 20 perc Facebook *

* 10 perc traccsparty a kollégákkal *

* 20 perc munka *

* 20 perc webshop nézegetés, mert kellene egy új kanapé *

11.00 (kávészünet a kollégákkal) - Te bakker ez az új srác egész nap facebookozik, én nem tudom, hogy tud így dolgozni...

* 10 perc Youtube *

- Hú, ezt láttad már, nagyon beteg, gyere...

* 40 perc munka *

* 10 perc Messenger *

* 10 perc Facebook görgetés*

* 10 perc “munka”, mert nem igazán áll rá az agyam *

12.30 Ebédszünet

- Te, nálatok is pusztulat van a héten? Bejött egy csomó megrendelés, meg a főnök is adott egy kiemelt projektet...pusztulat

* csámcsog *

* csámcsog *

- Képzeld haverom ilyen lovasíjász lett. Minden héten négyszer jár edzésre, meg minden hónapban egy hétvégét lent van a völgyben. Nem tudom hogy csinálja. Biztos a korán kelés...Az Nekem sose ment.

* 20 perc Tinder *

13.20

-Haló, itt a SecurET Kft, riasztást észleltünk a nyaralójában. Most ér ki a kollégánk a helyszínre, amint tudunk pontosat,hívni fogom!

* 5 perc munka *

13.30

-Üdvözlöm, csak a robotfűnyíró volt.

(a szobatársnak) - Hallod, az a rohadt robotfűnyíró. Megveszem 800 000 Ft-ért. Jó mondjuk csak 630 volt, mert az asszony elkönyvelte cégesnek. Mindegy, szóval megvesszük, hogy szép legyen a kert a Balcsin, erre folyton elszakítja a vezető drótját aztán elbóklászik a riasztási zóna fele. Egyre jobban idegesít, de erre sincs időm. Több mint egy óra mire mindenen végigmész...talán egyszer a hétvégén...

Hallod, amúgy a robotporszívó meg bevált, sosincs vele semmi. Ami óta megvettem egyszer sem porszívóztunk. Már csak valami felmosó robot kellene. Gondolkozok is, hogy fizetek egy takarítónőt.

* 30 perc munka *

- Ah nem bírom, innom kell egy kávét. Kijössz velem?

* 10 perc traccsparty a kollégákkal *

* 40 perc munka *

* 10 perc Facebook *

15.20 (telefonon) - Ne haragudj Lacikám, a héten nem tudok veled teniszezni menni, tele vagyok. Igen, igen. Jólvan! Majd beszélünk. Csókollak!

* 10 perc Youtube *

- Hallod, ez durva, azt mutatja, hogy milyen Magyarország méretű szemétsziget úszik a tengeren. Én nem tudom miért olyan nehéz odafigyelni erre...

* 40 perc munka *

16.20 (chatelés az asszonnyal) ,,Na jólvan, akkor hazaértél?” ,,A fűnyíró megint megcsinálta a bulit...” ,,Igen, igazad van Drágám, de tudod, hogy nincs időm kézzel nyírni” ,,Na sietek. Mit csinálunk este? Egy film?” ,,Ok, puszi”

* 50 perc munka *

* táskát összepakol *

17.30 - Szevasztok, jó pihenést! Szia Lacikám, aztán ésszel este.

* lift *

* kocsiba beszáll *

18.00 (otthon) - Szia! Főztél vacsit?

- Nem, hosszú napom volt, bevásárolni sem tudtam még...

- De Facebookozni látom van időd.

- Jaj, szállj le rólam, te is egész nap azt nyomkodod.

- Hát, fele annyit mint te az biztos...na elmegyek akkor bevásárolok. Te meg rendelj egy pizzát akkor vacsira, jó?

- Ok.

* lift *

* autó *

* bevásárlás *

* autó *

* lift *

19.30

- Ki akartam menni futni, de elfáradtam, semmihez sincs már kedvem. Pizza megjött?

- Igen.

* zabálás *

20.00 - Mosogass te, én elfáradtam.

- Ok.

* 20 perc meghalt/kirabolták/oroszlánszületett görgetés *

20.20 - Már nagyon sok az üres borosüveg, elviszed valamikor a szelektívbe?

- S mégis mikor Drágám, melyik életemben? Dobd csak ki a kukába, az a pár darab nem számít...

- A múltkor is ezt mondtad.

* 20 perc meghalt/kirabolták/oroszlánszületett görgetés *

20.40 - Te, hallottad megint milyen törvénymódosítást terveznek? Abszurd. Vasárnap az egyetlen nap amikor ráérek, tudok boltba menni. Erre boltzár. Elmentek ezeknek teljesen otthonról. Ennyit ér a szorgos ember. Ennyire becsülik a magyar munkaerőt. Vásároljon a munkanapján előre, amikor meg ráérne...dögöljön csak otthon. Ha megszavazzák lehet vasárnap is bejárok. Legalább előbb összejön az új Mercire. Tudod arra gyönyörű elektromosra, ami neked is tetszik.

* 90 perc filmnézés *

* ásít *

22.10 - Nem bírom tovább, feküdjünk le.

* 15 perc egymás melletti “közös” facebook az ágyban *

* csók *

- Hagyjál, fáradt vagyok, semmi kedvem, ma tiszta ideg voltam egész nap, nagyon sok a meló, majd...holnap...

* Zzzzzzzzz *

[dolphinganz]

Előre elvtársak, előre...

- Hallo, hallo, Mr Ganz, ahh good morning I’m Chan from Hongkong, how are you doing...TŰ TŰ TŰ

A piros lámpánál egy kigyúrt fazon a Hummer-ből kikönyökölve ugat egy szakadt bringásnak. A sarki zöldséges határozottan köszön el, miután eEelfelejtett visszaadni. A mosógépszerelő szemöldökét ráncolva, szigorú fejjel állítja, hogy ez bizony szerencsétlen eset: sokba lesz. A pilóta selymes hangon hadarja el az immár 40 perce, a 31 fokos repülőgépen aszalódó embereknek, hogy kellemes utat kíván.

Ittál már? Igyál! Mi van buzi vagy? A falfestő professzionálisan szisszenti a negyedik sörét, délután kettőkor a félkész nappaliban. A pórázra kötve, táskáidat lehugyozó vakarcs gazdija viháncolva ,,JajNemSzabadTeButus”-ozik odébb a tetthelyről, mintha mi sem történt volna. A zebrán átkelő embersor között vérfagyasztó magabiztossággal átszáguldó bringás,az előbb még a taxist oltogatta, hogy az nem tud közlekedni. - Egy igazi milánói makarónit kérek, ahogy kint Itálijában készítik. A gyökérkezelést elrontó fogorvos rideg professzionalizmussal ad teljes áras ajánlatot a gyulladást megszüntető műtétre: 15 perc, 60 000 Ft. A szamuráj nevű telefonszervíz fél áras aksicseréje után meghal a telefonod - úgy látszik a telefont is félbesuhintották az ár elvágásakor. - Pincér, porszemek úsznak a grappámban. A biztosító megnyugtat, nem kell megnézni a lakás biztonsági szintjét, az majd kárigénynél ráér. A mise után egy órán át még ne lopj, ne rontsd már el a chillt!

Iszol te rendesen? Na, mondom én, hogy buzi vagy...

[dolphinganz]

Lélektánc

Csend. Néma, boldog csend. Ezt éreztem a Máltatábor egy hete után hazaérve.A testem fáradt volt, a fejem még zizgett, de lelkem virágba borult. Oly annyira elburjánzott rajta ez a szeretet-, hála- és öröm-növényzet, hogy ez egyből minden rétegem problémáját megoldotta. Enyhítette sajgó lábam fájdalmát, tompította az otthoni teendőkre és az első munkanapra rápörgő elmém zakatolását és még a napi 6-7 óra utáni egyre csak összegyűlő fáradtság sem uralkodott el rajtam.

Ej - gondoltam magamban, ha mindenki tudná, hogy ilyen egyszerű egy hét alatt feltöltődni boldogsággal, nem lennének luxus autók, nem lennének 200 méteres jachtok és az emberek nem ölnék egymást egy kis extra olajért, vagy egy jobb állásért. Idejüket nem csak a több bevétel és még nagyobb dicsőség elérésére szentelnék, hanem tudnák, hogy segíteni, adni ilyen egyszerű és nagyszerű dolog. A modernitás egyik legnagyobb, vagy talán legnagyobb problémája ez. A lelkünk kiszárítása, összeaszalása, majd végső kivágása. A materialista világ - ahol csak azt nézzük kinek Mekkora, kinek Hány - ugyanis nem tud pénzt, extra profitot csinálni a megfoghatatlan dolgokból, a lelkünkből, a törődésből, a megértésből, a szeretetből.

- Jobb ha elfelejted ezeket az ezo szarságokat öregem, inkább dolgozz, törtess, költs, fogyassz, s akkor olyan boldog leszel mint ez a rád vigyorgó modell - üvölti feléd az utcán, a telefonodban, vagy az interneten majdnem minden óriásplakát és hirdetés. Egy nép kultúráltságának szintjét az mutatja meg, hogy hogy bánik elesettjeivel és rászorulóival. Erős gondolat. Sajnos már nem emlékszem kihez tartozik. Köszönöm hát Nektek, hogy virágba borítottátok lelkemet, ráébresztve mennyire fontos eme részünknek folyamatos gondozása, s megmutatva milyen nagyszerű dolog segíteni. Azt hiszem olyan lesz ez mint az első szerelem, örökre belém ég, örökre megváltoztat. Eggyé válunk, s a most még burjánzó “lélekvirágzat" ha el is hervad, évelő lesz, gyökerei sosem halnak el...

[dolphinganz]

Family member vs professional

Manapság ritkán látogatok fel a twitterre. Ma megtettem, de rögtön az első poszt mellbevágott. Egy menő, nagy nevű grafikus trollkodik azzal, hogy ,,Amikor a családtagod megkér, hogy csinálj logót az új cégéhez, mert az neked úgyis pikk-pakk megy”.

Ok, első körben átérzem, sűrűn előfordul, hogy az emberek alábecsülik a design, vagy branding munkát és azt hiszik, hogy pl. egy cégnevet, vagy egy logót kitalálni az így bármikor kisujjból 10 perc alatt...Hát Nem, nagyon nem... Le is nyitottam a kommenteket, kiváncsi voltam mit ír a nép. Twitteren azért a “szakmai posztokhoz” ilyenkor elég nagy számban szakmabeliek irogatnak, így általában egy kicsit színvonalasabb a kommentmező mint más fórumokon...

Hát...nagyjából a harmadik hozzászólás után sokkot kaptam. ,,Küldd el neki a díjtáblázatodat, aztán kérjen árajánlatot” ,,Kamuzd neki, hogy nagyon elfoglalt vagy, nem érsz rá most sajnos. Hahaha én mindig ezt tolom” A kedvencem: ,,Meg kell tanulnod elkülöníteni a professzionális Te és a családtag Te éned, különben sok fejfájásban lesz részed”

A több mint 20 komment között senki (jó, ok most már egy,  mert természetesen nem bírtam megállni) nem említette azt, hogy azért a családtagoknak és a közeli barátoknak való “professzionális” segítség is lehet teljesen normális és Igen, kapaszkodjunk Ingyenes. Persze mint mindenben itt is fontos a mértékletesség. Illetve ha valaki direkt haszonszerzésre használja a szívességedet, abban az esetben szerintem csak nagyon rászorulónak “alap” egy ilyen jellegű support. Ellenkező esetben erős a kihasználás gyanuja...

De az, hogy már abból indulunk ki, hogy ha valaki szakmai segítségre szorul akkor A) fizessen, hiszen ezt te sok ideig, sok energiával tanultad és komoly pénz áll az eszközeidben (maga a posztíró véleménye) B) hesegessük el, hogy nem érünk rá C) küldjük át a konkurenciához, hogy ne legyen kellemetlen ha fizetnie kell. Szóval ez valami elkeserítő.

Emberek, ébredjünk fel. Ennyire nem lehetünk pénzközpontúak, ennyire nem lehetünk kapitalisták! Majd az orvos gyermekünk pénzt fog kérni tőlünk, hogy megmondja milyen betegségünk van? Az IT szakértő testvérünk csak akkor fogja beállítani a WiFi routerünket ha elutaltuk neki a munka előlegét? S a szakács apukánk ha főz nekünk egy fullos vacsorát, a végén megkérdezi, hogy ,,kártyával, vagy készpénzzel”?

Lehet, hogy csak Amerika halad ebbe az irányba (a poszt írója és kommentelőinek nagy része ugyanis ámérikai) ezt nem tudom. De, hogy nagyon nem szeretnék egy olyan társadalomban élni ahol mindenki csak pénzért, csak professzionális keretek között hajlandó bármit megcsinálni a másiknak, mert pénznyomtató droidként úszik a modernitás árában, az biztos. Ráadásul most a szűk családról és a  közeli barátokról van szó. A tágabb segítséget, a társadalmi felelősségvállalást ne is említsük, attól félek ezekben a körökben az szitokszó....

[dolphinganz]

Tubi-tubi (záró)

Búsan suhognak a fák. Egybefüggő szürkeség ült a környékre. Az ereszen kopogtat, majd a teraszajtón folyik végig az egyre jobban ömlő, friss nyári zuhatag.

-Esik! Le kell söpörni az erkélyt! - kiált fel egy őszhajú néni, s rohan az ajtó felé. -Kinga néni, Kinga néni! Hova tetszik menni? Kint most hűvös van. - szól rá kedvesen egy gondozó a terem túl oldalából. -A víz...le kell söpörnöm, még mindig rossz az a tető, be fog folyni az ajtón. - panaszolja határozottan, majd bőszen keresni kezd valamit a sarokban. A gondozó közben odaér mellé, s finoman megfogja bal karját: -Kinga néni, tessék leülni, nincs semmi gond, nem fog befolyni a víz. Nem tetszik inkább megnézni az Esmeralda-t a tévében? -Ki maga? Mit keres a lakásomban? Azonnal távozzon! Csak tudnám, hogy hova tettem megint azt a nyavajás partvist - motyogja immár magában, s már folytatja is a kutatómunkát.

***

Vihar utáni mély csönd honol. Még madárcsicsergést sem hallani, csak pár csiga mászik az ablak alatti bokor levelein. A folyosóról tompa zajok szűrődnek be, a személyzet már készíti a reggelit. Kinga néni az ágy szélén ül, a földet nézi és némán pityereg. Kezében kenyér darabokat morzsol.

Hirtelen halk kopogtatás hallatszik az ablak felől. -Tubi, tubi - dalolja. Felpattan és rohan a zaj forrása felé, rosszkedve azon nyomban el is illan. Egy gyönyörű barna tojó bontogatja az ablakpárkányon, a bokorból vadászott csigáját. Észreveszi a nénit, de mintha csak ismerné, nem ijed meg tőle, folytatja a táplálkozást. -Tubi, tubi, tubi - folytatja Kinga néni, miközben nyitja az ablakot és töretlen lelkesedéssel szórja a párkányra a kezében már finomra morzsolt kenyérdarabokat. A feketerigó a zajra ugyan odébb repült, de csak pár métert. Most egy közeli faágról les. -Igen, tudom, a csirkét jobban szereted, de most az nincs, csak kenyeret tudok szerezni. Látva, hogy a madár az ágon maradt, visszaballag az ágyhoz, leül, s csendben figyeli ahogyan a tojó, a csiga utolsó részeit is elfogyasztja. Nem értem, hogy kerültek ide ezek csigák. Biztos az alsó  szomszédnak a paradicsomjairól, - mormogja magában - kellett neki úgy teleültetni azt az erkélyt minden féle növénnyel. Aztán az a leander is, mondtam neki, hogy inkább tegye az udvarra, de Ő richtig csak ott növeszti. Nem lesz az jó ott... A feketerigó közben már végzett áldozatával. Óvatosan visszarepült a párkányra, s kelletlenül belecsipeget a kiszórt morzsába. Mintha nem is az étel érdekelné... -Egyél szépen madárkám - suttogja Kinga néni, s sugárzó öröm ül az arcára.

Felcsapódik a szoba ajtó, s egy gondozó lép be. -Jó reggelt! A reggeli tálalva, tessék jönni, finom virslis tojásrántotta van ma. -Elment... -Jaj, csókolom, megint a rigókat tetszett etetni? Nem való azoknak a kenyér morzsa, találnak elég táplálékot az erdőben. Na tessék jönni szépen, jó?! Némán elindul az ajtó felé, de pár lépésenként megáll és visszanéz az ablakra.

***

-Kereste a Bendegúz. Visszahívjuk a délutáni tea után? -Ki az a Bendegúz? -Az unokája, Kinga néni. -Ah... - összeráncolja a szemöldökét. -Visszahívjuk? A néni megrázza magát, s kifacsarodva elfordul. -Akkor megírom neki, hogy majd telefonáljon holnap, ebédidő előtt. A néni nem reagál, csak ugyan abban a kifacsart pózban, mereven bámul ki a társalgó Dunára néző, óriási üvegablakain. -Helyes, kedves fiú, ne tessék rá haragudni, hisz minden évben meglátogatja és folyamatosan telefonál is. -Ő, meg az apja...öregotthonba akarnak vitetni, el akarják venni tőlem a madaraimat. Nem, nem hagyom, azoknak a madaraknak szűkségük van rám,  húsz éve én etetem őket. -De Kinga néni, hiszen már négy éve itt tetszik lakni nálunk. Hétfőn beszéltünk erről. Tudom, hogy nehéz, de mi segítünk. Ha el tetszene járni néha a délutáni foglalkozásainkra a többi lakóval, sokkal jobb kedvre derülne. A Zsigmond téren is voltak barátai nem? Itt is ugyan úgy lehetnének. -Hajnikám... - mormogja Kinga néni és csak még jobban kifacsarodik -Sajnálom, Hajni nénivel nem tetszik tudni beszélni már.  Tavaly márciusban...de erről is beszéltünk hétfőn Kinga néni. Na tessék a kedvemért leülni kártyázni a többiekkel.

2018.07.07.

[dolphinganz]

Mikor jössz haza kisfiam? (Tubi III. rész)

Egy ötven körüli jólöltözött, sportos férfi, s egy már bőven szép korú öreg néni ül az ötödik emeleti erkélyen. Kínos csend honol már hosszú percek óta.

A férfi érzi, hogy mondania kellene valamit, de valahogy nem jut semmi sem az eszébe. Zavartan elnéz a Komjádi uszoda felé, mintha csak látott volna ott valamit, de az öreg néni  nem követi tekintetét. Csak némán mered maga elé. Valami végtelen fájdalom sugárzik az arcából...

-Jaj anyu, még mindig csirke-maradékkal eteted a galambokat? -Mert mivel etessem? -Hát leginkább semmivel, piszkos, undorító állatok, egy halom betegséget terjesztenek. De ezt úgyis tudod, már ezerszer elmondtam. Ha már eteted, magvakkal... -Magvakkal? Én nem eszek magvakat Kornélkám. -Nem te mama, a madarak, ők szeretik a magvakat. -Még mit nem, majd külön vegyek nekik eledelt mi? Persze...jó lesz nekik az ételmaradék. Mindig is megették. A csontokat meg ledobom az utcára, a kutyáknak. -Ezt nem hiszem el - csattan fel az üzletember külsejű Kornélka - még erről se szoktál le? Egyszerűen fel nem fogom honnan jött neked ez a dobálás. Egy társasházban laksz, a város közepén, az ötödiken, az isten szerelmére, ez nem egy tanya ahol bármit kiszórhat az ember az udvarra... -Jól van, dobjunk ki mindent szépen a kukába. Németországban biztos így csináljátok ti okosak mi? - csattan fel a néni. -Igen mama, Németországban az öregek elmennek szépen az öregotthonba, kártyáznak, beszélgetnek, teniszeznek, nem csirkecsonttal dobálják a járókelőket. -Már megint az öregotthon. Nem megyek fiam öregotthonba. Hányszor mondjam még el. Itt nőttünk fel apáddal, itt öregedtem meg, itt is fogok meghalni, nem valami puccos, divatos trottyszállóban. -Ott legalább lenne társaságod. -Ugyan...meg húzogathatnám a strigulákat, hogy a héten hányan haltak meg, mi? Kinek kell ez...Amúgy pedig most is van társaságom. -A galambok? -Igen, a galambokkal évek óta nagyon jóban vagyunk, már egyik-másik a tenyeremből is eszik. De tudod jól, hogy minden délután kint ülünk a kertben. Ugyan a Piroska a férje halála óta nagyon furcsa, sokat iszik és össze-vissza beszél, de Hajnikával jól elvagyunk. Igen. -Értem. Hajni néni még mindig havonta egyszer mossa csak a haját? -Mit tudom én fiam, nem foglalkozom én ilyenekkel, amúgy is rossz a szeme anyádnak már...mit csesztetsz ezekkel a hülyeségekkel. Azt mondd inkább mikor jössz haza? -Jaj anyu... -Ne jajongj, neked ez a hazád fiam, nem Németország, ha ezt látná nagyapád ne tudd meg mit kapnál. -Hagyj már a papával, amúgy is bírta a németeket. -Szóval mikor jöttök haza? Vagy Lotta-nak nem elég tiszta a budapesti ivóvíz, ez a baj ugye? Nem elég lazák az iskolában, hogy beírassa a kis Bendegúzt? Erről van szó nem? Pedig már BIO bolt is nyílt a Kolosy téren. Sőt a múltkor láttam friss Leberkäse*-t a piacon a hentesnél. -Nem erről van szó. Annyiszor megbeszéltük. Azért élünk ott, mert egyszerűen tízszer annyit tudunk keresni ugyan azzal a munkával. Jobb iskolába tudom járatni a gyerekeket, biztonságosabb autóba ültethetem őket, s nyáron sem az unalmas Balatonra kell ledöcögnünk, hanem megengedhetünk magunknak akár egy Maldív-szigeteki nyaralást is. -Na már a Balatonnal is bajod van. Ezt is Lotta ültette a fejedbe mi? Gondolom nem elég tiszta és nem elég sós a kifinomult német fejének. Jaj fiam, mi lett veled, rád sem ismerek. Megjelensz a puccos ruhádban, a puccos karóráddal, aztán osztod itt nekem az észt, hogy hogyan kellene éljek. -Nem osztom az észt mama, aggódok érted. -Aggódsz? Aggódsz...? Itt a néni hangja elcsuklik, s mély, ordító zokogásba kezd. A fiú ledermed,  már legalább húsz éve nem látta sírni édesanyját. Láthatóan nem tudja mit tegyen, odamenjen, mondjon valamit... Végül csak sóhajt egyet, s lehajtott fejjel nézi az erkély járólapjainak repedéseit. -Menj el! - mondja a néni, s az ajtó felé mutat - Menj el Kornél! -De anyu... -Menj el fiam, s ne gyere vissza többet. Csak a fájdalmat hozod... Megtörten, remegő kézzel indul hát ki a lakásból a férfi. Nem néz vissza, nem néz semerre. Felveszi bőrdzsekijét és sötétkék esernyőjét, majd finoman, az ajtót maga mögött behajtva távozik.

Nagyváradi Zsolt és Nagyváradiné Szabó Kinga, áll az ajtón.

*német húskenyér. Sütve, édeskés mustárra fogyasztják.

2018.06.02.

[dolphinganz]

A budapesti Long Beach (Tubi kiegészítő)

Norvég lazacomat, francia bagettemet, olasz gorgonzola sajtomat és fél fürt spanyol koktélparadicsomomat cipelem hazafelé.

,,Budapest tengerpartja téged is vár!” - olvasom a megálló melletti hirdetőoszlopon, ahogy lepattanok a szinte zsír új német villamosról.

Elő is kapom gyorsan hát a Kaliforniában tervezett telefonom és már keresem is, milyen áron lehet a főváros Long Beach-én, baldachinos ágyból szürcsölni a koktélokat.

Az alapár, nem is olyan vész.

Magában foglalja a hassüttetést, a mosdó használatot, s természetesen a lehetőséget, hogy további menő programokra fizesd be magad. Ha pedig megéheznél, vásárolhatsz az amerikai, francia, spanyol, vagy thai konyha remekeiből is .

Ebbe az árba persze gondosan beépítették a sóvárgást.

A tőled pár száz méterre külön fülkékben ejtőző, személyzettel rendelkező VIP luxusa iránti olthatatlan, ádáz sóvárgást. Amint meglátod, hogy az ottani kiváltságos vendégeknek pincérnő hozza a kubai rumból készített koktélokat, azonnal meg is fogadod: legközelebb a maxi belépőt veszem. Nem érdekel a deviza hitel, nem érdekel az iPhone törlesztő és igen, még az sem érdekel, hogy a múlt héten elhatároztam, spórolni fogok. Az nem állapot, hogy nekem csak ennyi jutott...

Ha szeretnéd igazi hollywoodi sztárként érezni magad a kamionokkal odahordott homokpadon, a Madeiráról hozatott pálmafák között, már jobban a zsebedbe kell nyúlnod. De hát azok után, hogy ennyire nyomorúságosnak érezted magad a normál emberek között, a normál napijegyeddel, ez már igazán nem fáj.

Oly könnyed eleganciával hárítod hát el csippantós kártyáddal a hófehér fátyolok és a bikinis személyzet egyetlen gátját, a  maxi belépőt, hogy azt egy emír is megirigyelné.

Nyílik a forgókapu.

Miss Kolgétmosoly elkísér prémium helyemre, elmagyarázza mit merre találok, majd hozzáteszi, hogy ma kedvezményes a vízisí és mivel először járok itt, felszerelést is ingyen kaphatok.

Természetesen azonnal elhencegek kiváló vízisí tudásommal.

A lehető legapróbb ruhadarabokba öltözhetett hölgy arcán valami ravasz kéj villan át:

-Érdemes akkor elgondolkozni szezonbérletünkön - mondja, s már a kezembe is nyom egy prospektust - az ár magában foglalja a korlátlan wifi használatot, telefontöltést, ingyenes értékmegőrzőt, kiemelt, a főúthoz közelebb fekvő, árnyékos parkolóhelyet, logózott mentőmellényt, az év színében a SurfAndTurf támogatásával, s havi egy páros VIP helyet a Montecarlo bár esti élő zenés show-jára.

A hadarástól elfáradva hatalmasat sóhajt, de rögtön el is szégyelli magát.

Tudja, hogy a legapróbb hiba is megtörheti a varázst. Az a múltkori egy csillagos Tripadvisor értékelés is - ami után fél havi prémiumát megvonta a főnök - csak egy apróságon múlott.

-Ha bármiben segítségére lehetek csak csengessen - mutat a baldachinos ágy bal oszlopán lévő szolid arany gombra, majd finoman, hátrálva távozik.

Ahh, otthon vagyok, mormogom magamban ahogyan elfekszem a selyem párnákon.

Ide tartozom: az elithez.

Ez az én világom.

Kinek kell a cigifüstös lépcsőház, a folyton elromló lift, Kinga néni, vagy a galambszar, ha lehet így is élni. Ó, mily mennyei kényelem, szinte érzem ahogy legalább egy hónapnyi stressz gurul le a vállaimról. Fel is csapom a prospektust.

399 870 Ft a szezonbérlet.

Szinte forr körülöttem a levegő, annyira lelkes vagyok.

Gyors fejszámolás után ki is találom, hogy észrevétlenül fogom tudni beépíteni a költségvetésbe, ha ezentúl nem veszek több növényt, állatot és könyvet, illetve nem járok többé a Komjádiba se, a sok nyugdíjas közé.

Kinek kell az unalmas olvasni való, vagy öntözendő, táplálandó élőlény ha ezentúl a budapesti Long Beach elitjének lesz tagja. Nem is akármilyen tagja, szezonbérletes wakeboard-os.

NYEKK

Egy hatalmas robaj ébreszt fel hirtelen álmodozásomból.

Megint két emelet között állt meg a lift.

Ahogy keserűen tárcsázom a huszonnégy órás felügyelet számát egy ismerős poszter furakszik a látómezőmbe a liftreklám táblájáról:

,,Budapest tengerpartja téged is vár!”

2018.05.21.

[dolphinganz]

Kinga néni és az elmúlás (Tubi II. rész)

Az elmúlt napokban nem hullott rám semmi az öreg néni felől - persze így más felől sem. Eltűntek még a galambok is. Nem hallok kaparászást, hangos tv-t, semmit...

Eleinte óriási diadalként éltem meg a dolgot. -Hurááá, győztem - gondoltam magamban, ahogyan békésen iszogattam a délutáni kávémat az erkélyen.

Aztán teltek a napok, folytatódott ez a Csend, s én egyre riadtabb lettem. Ez már gyanús. Se galamb, se semmi...mi történhetett a nénivel.

Két forgatókönyvet festettem le gyorsan magamban. Az egyik az, hogy csak szimplán, ahogyan az a Kádár-rendszert végigvészelt idősebb generációkra nagyon is jellemző, a néni még ha sok mindenben furcsa és önző is, egy dolog azért felülírja ezt: a szomszédok felé való végtelen megfelelési vágy. Vagy félelem...nem tudom melyik, lehet mind kettő. De a lényeg, hogy működik.

A másik drámaibb: kórház, öregek otthona, vagy a legrosszabb.

S hirtelen azon veszem észre magam, hogy ádáz ellenségeim, Kinga néni, s a galambok azért valahogy számomra is furcsa módon, de hiányoznak. Valami féle groteszk együttérzés lesz úrrá rajtam. Ez az egész hang és potyogás show, oly annyira részei voltak mindennapjaimnak, hogy mintha elvesztettem volna most valamit.

-Jaj ne már, mi ez, valami csöpögős művészfilm nekrológja? Biztos felszívtál valami agykárosító vírust a sok galambszar takarítás közben - mondja morcos proli részem, de aztán mintha ő is kicsit magába fordulna.

Szokatlan, ijesztő, dermedt csend. Hát ez honol most itt a negyedik emeleten.

2018.05.12

[dolphinganz]

Kinga néni, galambok, naplemente (Tubi I. rész)

Japán sencha teámat kortyolgatva nézem az alkonyatba suhanó villamosokat negyedik emeleti erkélyemről. A zakatolás, a bronzos csillogással elhomályosuló háztetők, s az atyáskodóan föléjük emelkedő Kolosy téri templom torony, valami végtelen nyugalommal töltenek el, ezen a meleg, tavaszi estén. A szinte tökéletes idillt már csak egy dolog töri meg…

Egy az erkélykorlát sarkán impozánsan trónoló galambürülék. Igen, tudom, le kellett volna mosnom - mormogom magamban, de folyton okoskodó felem rögtön meg is állapítja, hogy ha most épp sikálok, akkor nincs naplemente. Holnapra pedig úgyis újra telepiszkítják a kis tudálékosan bólogató tollas fenevadak. Ok, akkor nem nézek arra. Amit nem látok az nincs is. Mintha csak a nagyapámat hallanám ahogy büszkén ecseteli, hogy miért nem jár orvoshoz. Esetemben akár működhetne is ez a trükk, csak, hogy azt a kupac szürke izét én már diagnosztizáltam, így most terjedő rákos daganatként tölti be egyre jobban impresszionista látképem.Elég! Felpattanok, s rohanok egy adag papírtörlőért, illetve kaparásra alkalmas célszerszámért. Fintorogva esek neki a szörnynek. #kapar #töröl #kuka #kézmosás #vissza Na, nem is volt olyan vész és még a fénykoncert is tart. Megkönnyebbülten hátradőlök hát, hogy újra kievezzek a naplemente, ezennel galambpiszok mentes vízeire, amikor hirtelen fentről… #hiss #huss …három ősz tincs hullik a térdemre és virágzó, szicíliai leanderemre. Kinga néni! Hát persze, el is felejtettem, hogy már csak Ő hiányzik a ma esti műsorszámból. Az öreglány elsőre bájos, szeretni való néninek tűnik, legalábbis amíg meg nem szólal. S hát ha az ember épp alatta is lakik, a napi szinten lesöpört galambkaki, vagy a locsolás kódnévvel ledobott dézsányi vízzuhatag, pillanatok alatt teszi a látszólag tündéri nyugdíjast az illető legádázabb ellenségévé. Jó, igen, döntetlenben a galambokkal. Szóval a hajtincsek. Elsőre felüvöltöttem volna, valami ilyen zsigerit: ,,Ez most komoly?!”, vagy ,,Na, ne már!”, de aztán persze proli részem felcsattanásait mindig megvétózza higgadt polgári énem. Így marad az okos megoldás. #papucs #kulcs #zár #caplat #csengő -Jövök, jövök - hallatszik bentről, s máris fogalmazódik bennem a kérdés: ha a néni tényleg olyan süket, hogy sosem hallja, hogy épp alatta teszünk-veszünk amikor ledobja szilárd vagy épp folyékony bombái egyikét, akkor mégis hogy a csudába hallja meg a csengőt a lakás túl feléről. Rejtély, de nem ma fogom megoldani... Egy alacsony, jól fésült, láthatóan frissen vágott hajú néni nyit ajtót. Jó az új frizurája Kingus, csak nem az utcát kellene szemetesnek használni, mint a középkorban - mondja szinte nulla másodperces reakció idővel felbőszült proli felem. Persze a polgári megint lecsitítja, majd olyan hangzatos érvekkel arat elsöprő intellektuális győzelmet, mint, hogy a harag rossz tanácsadó, meg, hogy tiszteljük az öregeket. Jöhet hát újra az unalmas verzió: -Csókolom, ősz hajtincsek potyogtak az erkélyemre pár perce, mindent beterítettek. Ne tessék ilyet csinálni! -Én, nem…nem csináltam ilyet - fogadkozik a néni, majd hozzáteszi - higgye el, higgye el - hogy növelje a hatást. Tessék, még hazudik is, akkor vajon honnan eshetett, ha felette már nem lakik senki. Maga a Jóisten vágta a haját? - hangzik a proli kánon és ezennel kivételesen majdnem meggyőzni másik felemet is. De végül…persze nyer a kifinomult megoldás: -Elhiszem! Viszlát! #caplat #kulcs #zár #nyikorgás #sóhaj #papucs Tessék…ennyi, ennyi volt, oda is lettek a bronzos háztetőim, a liliom-rózsaszín felhőim, s a narancsosan csillogó villamossíneim. Bánatosan zárom hát be az erkélyajtót. Holnap is lesz nap, holnap is lesz naplemente - mondja a buddhista nyugalmával, a budai polgár. Bizony, de holnap is lesz galambpiszok és holnap is lesz Kinga néni - teszi hozzá fanyarul vigyorogva a panelproli.

2018.04.30.