kuramathekami-blog

[kuramathekami-blog]

Menekülés Innsmouthból

Itt ülök a sötét szobába, dörömbölnek az ajtómon, de nem nyitom ki. Jobb a biztos ponton biztonságban lenni, mint az őrült tömeg elől menekülni. Hiába vagyok nagy tudású, jól kiképzett FBI ügynök, azért na... A dörömbölés abbamarad, így újra megnyugszom. Ki tudja hány napja vagyok elbújva, de eddig ez volt a legparább szitu, amióta ide tévedtem. A macskaköves úton hallom, hogy hogy a lábdobogás már arrébb van tőlem. Huh!

Majd súlyos percek telnek el. A csőcselék hallom, erre felé mozog. Ekkor bekopog egy nő az ajtó.

Halló, Marie Lambeau vagyok! Itt van Craven ügynök?

Gondolkodok, mitévő legyek. Egye fene, kiszólok.

Mit akar tőlem?

Ember, itt a hajó, csak magára várunk, hogy elhúzzunk innen.

Végre! Megszabadulhatok ettől a helytől. Kinyitom az ajtót a nőnek. Előttem egy csinos, előadóművész.

Mehetünk! - mondom neki, majd átrohanok a szomszédos épületben.

Ember, mit csinálsz? Itt fogunk meghalni!

Nem mehetünk el anélkül, hogy a Marsh családról infót vinnék el! Ebben a könyvtárban biztos lesz.

Az épületben sötét van, így mivel alig látok, begubózok a sarokba. Marie kint van.

ISTENEM, ITT FOGUNK MEGHALNI!

Ekkor messzebbről egy másik női hangot hallok.

Jövök én segíteni.

Berohan a hang tulajdonosa. De aztán rájön, hogy semmit se lát ő se, mert valami fényforrást elfelejtett magával hozni.

Majd beront egy csürhe, és püfölni kezdik a nőt.

Ne aggódj, Rita, mindjárt elkezd égni az épület, és akkor látni fogsz! - kiált neki Marie.

És igaza lett. Az épület lángra kap, és máris látom, hogy egy sérült, a tébolytól nem mentes nő próbálja kikerülni a tömeget, hogy kutasson a polcon, de mind hiába.

Majd Marie valami istentelen szöveget kezd el mormolni, és a tömeg a tűz, mágia és ütéseknek köszönhetően elpusztul.

Ez az! - kiáltom.

Itt mintha az idő alternatív idősíkba került volna. Miközben Rita megőrül, az információ meglesz.

Hősiesen hátra hagyva az őrült nőt és a sérült Marie-t, elrohanok a dokkok felé, ahol a hajó van.

Elrohanok egy leharcolt kínai nő mellett. Már nem kell sok, csak egy ugrás és a hajón vagyok, és elhagyhatom ezt a szörnyű helyet.

Aztán ugrás előtt megcsúszik a lábam, és az utolsó dolog, amit hallok, hogy a fejemet beverem a hajó oldalába, és holtan süllyedek el az innsmouth-i vízben.

Hát, ez volt a nagyszerű, jól képzett Craven ügynök hősi története.

[kuramathekami-blog]

Az őrület kúriája

- Boldog születésnapot! - kiáltják egyszerre az ismerőseim.

El nem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Itt van mindenki, aki számít, és ami a legjobb, csoki torta az asztalon! A kedvencem.

Már indulok is felvágni, mikor telefoncsörgés rondít bele a képbe.

És felébredek.

A csokitorta illata már messze jár. Messze, mint a pihentető alvás, ami rám várt.

Ránézek az órára: este 10 óra 37 perc.

Remek.

Ki lehet az, aki éjnek éjjelén zargatja a másikat.

- Halló? - mondom álmosan, miután felvettem a kagylót.

- Szia Lily, bocsáss meg a késői zavarásért! A segítségedet szeretném kérni egy fontos ügyben!

Fantasztikus, gondolom. Ilyenkor bezzeg eszedben vagyok, de az nem volt eszedben (ahogy senki másnak se), hogy ma van a születésnapom. Pedig a mai napom olyan katasztrófa volt. Le is mondtam bármi jó dologról, csak a csoki tortámra vágytam volna...

Louise, egy régi barátom, még az egyetemen ismertem meg. Azóta a rendőrségen dolgozik. Valami olyasmiről hablatyol, hogy Arkham külvárosában a társai kimentek nyomozni, ám valami fura dolgot hallottak, így gyorsan elhagyták a helyszínt, lezárták, senki se be, se ki (ki akarna kijönni???), így hát megkér engem és egy közös barátunkat, Marie Lambeau-t, hogy nézzünk már körbe a házban, mi is történhetett.

Már ellenkeznék, az egész nem érdekel, van jobb dolgom (spoiler: alvás!), de sietnie kell, mert még Marie-t is fel kell hívni, de ígéri, hogy fél 11-re ott lesz. Majd lerakja a telefont.

Fantasztikus2! Ez hiányzott a születésnapomon. Morgok magamban párat, majd felöltözök, és elindulok.

Kicsivel hamarabb érek a megadott címre. Síri csend van. Miközben várom Marie-t, gondolkodóba esek, ahogy meglátom a saját tükörképemet az egyik ablakban.

Egy harmincéves éveiben járó, vállig érő, fekete hajú, kínai női vagyok, de a tükörképemre nézve egy életunt, meggyötört nő látványa fogad.

Mélyet sóhajtok. Az elmúlt napok tényleg katasztrófák voltak, eléggé lehozott az életről. Pozitívabbnak kéne lennem. Itt, Arkham városában lehet, hogy néha sejtelmes, baljóslatú dolgok vannak, de azért még így is szép ez az 1922 őszi időszak. Az életemet arra tettem fel, hogy felkészüljek a gonosz elleni csatára. Gyerek korom óta harcművészetet tanulok, mert...

- Megjöttem! - szól egy ismerős alak, és a gondolataim szerte foszlanak.

Hátra nézek. Marie az. Hát, nem is ő lenne... Ránézek, látom, hogy mint egy díva, úgy van felöltözve. Persze, biztos, éppen valami előadáson vett részt. Nem tűnik fáradtnak. Nem csoda, hiszen inkább éjszakai életet él.

Biccentek felé.

Gyorsan átbeszéljük a dolgokat, majd elindulok az ajtóhoz.

Körbe pillantunk, majd a lábtörlő alatt megtaláljuk a kulcsot, amit Louise mondott. Már nyitnánk az ajtót, ám ekkor vesszük észre, hogy nyitva van az ajtó. Jó előjel!

Belépünk a házba. Ami szembetűnik egyből: egy hosszú folyosó, balra-jobbra ajtók. egy krétával felrajzolt emberi alak a földre (a holtestté lesz), valamint egy macska.

Jobban megfigyelve, mintha lenne valami a macska nyakában, ám egy ajtó becsapódás hangja miatt páni félelemmel berohan az egyik ajtó mögé.

- Megyek a macska után, megnézem. - mondom Marie-nek, utalva a nyakában lógó valamire. De őszintén? Most egy macska társaságára vágyom, hiszen Marie-re is haragszom picit, ő se köszöntött fel...

- Rendben, én meg benézek balra - mondja, majd elindulunk.

Azért remélem, hogy egy nagyon rosszul kivitelezett meglepetés születésnapi buliról van szó.

Miután belépek az ajtón, egy hatalmas medence fogad vízzel, és a macska a medence szélén mosakszik. Szépen lassan elindulok a medence szélén, miközben Marie átordít: fura, úgy néz ki, a halottunknak nem volt meg a bal alkarja.

Ügyet sem vetve erre a dologra, odaérek a macskához és elkapom. Ki is veszem a nyakából a kulcsot (mit keres egy kulcs a nyakában), ám még mielőtt megsimogathatnám, elfut.

Sóhajtok, majd indulok tovább a zárt ajtóhoz. Az ajtó mellett egy pár kép lóg a falon. Megnézve őket, egy gyerek "élettörténetét" látom, akinek hiányzik... az alkarja? Fura, ahogy az is, hogy a szülők a tinédzser kortól nincsenek rajta.

Ekkor egy fura sikoltást hallok.

- Marie, te vagy az? - kiáltok ki a szobából.

Pár pillanattal később megszólal:

- Nem, csak találtam egy gyereket, alkar nélkül, de aztán azt mondta, menjünk innen, majd nem evilági dolgot csinált és eltűnt.

Aha. Jó, Marie ma tuti sokat ivott, engedjük el.

Belépek a következő szobába, mire tárgyak kezdenek felém repkedni. Az egyik el is talál, szitkozódok egy sort, majd a probléma megoldódik. Szinte minden tárgy már a földön van.

Az egyik szekrényt átvizsgálva egy naplót találok. Beleolvasva megtudom, hogy az itt lakó család a gyereket valami szektás ökörségre használta fel (és valószínűleg a karja is ezért hiányzik). Szóval a gyerek itt élt volna végig?

Becsukom a naplót, majd megyek az egyetlen zárt ajtó felé, ami, ha jó a tájékozódásom, a folyosóra vezet.

Ekkor ajtó nyitást hallok a folyosó felől (ahol bejöttünk), majd egy férfi hangja:

- Itt vagyok, ahogy parancsoltad. Elintézem a betolakodókat.

És pillanatokkal később egy kackiás bajszú pasas kezd nekem halandzsát mondani és mágiát használni.

Na, pont ezekért a pillanatokért tanultam harcművészetet. Úgy összeverem, hogy taknya-nyála egybe folyik. Kész, ez se fog már felállni. Se így, se úgy, kacsint kacsint!

Ebben a pillanatban sistergés, majd ahogy kinyitom az ajtót, a folyosó sötétbe borul.

Mély levegő, majd a szemközti szobába átlépek, ami egy orvosi szoba.

Fantasztikus3! Az itt lakók úgy néz ki, még beteg kísérleteket is folytattak.

Ekkor meghallom Marie hangját.

- Lily, te vagy az?

- Igen, mit találtál?

- Hát, egy kis oltárt, de ott hagytam. A kertben egy csokitorta volt az asztalra téve, de nem mentem oda, mert tuti csapda, így elindultam a kertből induló, régi síneken, majd ide értem. Ja, és kigyulladt a ház.

Kapkodom a fejemet.

- Sín? Csokitorta? Tűz?

- Aha

- Milyen sín?- kinézek, valóban, sín fut a ház mellett, és egy kis kocsi áll a végében.

- Hát ez.

- Aha. És mi van a csokitortával?

- Ott hagytam.

- De... De miért? Egy random csokitorta, legalább megnézhetted volna, vagy eldobhattad volna.

- Csapda.

- Mi?

- Csapda.

- De miért?

- Mert csapda.

- ... Jó, engedjük el. És mi van a tűzzel? Miért nem oltottad el?

- Stay cool.

- Hát, a tűz mellett nehéz lesz...

- Bízz bennem.

- De fel fogunk gyulladni! Hogy megyünk ki a házból.

- Nyugi, majd ha jönnek a szörnyek, akkor elégnek benne.

- TE MEG MIRŐL BESZÉLSZ?

De Marie már indul is tovább.

Fantasztikus4. De ha ezért bukjuk el a feladatot...

Indulok a fészerhez, de az zárva van. Akkor megyek a kis kocsihoz. Zár van, de megoldom, így kinyitom az ajtót. A szobában jó pár felszerelés, de sok hasznát nem veszem, amíg a kezem itt van.

- Baj van, Lily! - kiáltja Marie.

- Mi az?

- Itt egy zár, de 3 kulcs kell hozzá. Nálad mennyi van?

- Egy. És nálad?

- Egy.

Mély levegő.

- Nagyon remélem, nem a tortában van a kulcs.

- Tuti!

Ekkor kattan valami a fészernél. Odamegyek, belépek a szobába, és egy alaktalan massza, tele szemmel és szájjal, ordítva vonaglik kifelé.

- Na b+! Ezt nem hagyhatjuk kimenni, mert gond lesz!

Megpróbálom megütni, sokat nem ér neki. Visszaüt, háttal nekicsapódok a falnak. Hát, ezt megéreztem.

A lény kimegy a fészerből. Utána rohanok.

- MI A HÍMVESSZŐ! - kiáltok fel.

Az egész rohadt telek lángokban áll. Valami a ház mellett felém repül, de mire elérne, porrá ég.

- Mondtam, hogy jó terv! - mondja Marie önelégülten.

- ÁÚ, de én is elégek! - kiáltam, majd a lény felé vetem magam és újra ütök.

Természetesen mellé megy, így még egyet rám csap. Meghaltam.

Testemet elhagyja a szellemem. Ahogy repülök felfelé, Marie-t látom, aki megpróbálom valami mágiát használni a lényen, majd ő is meghal.

- Jé, együtt megyünk felfele! - lelkendezik.

- Fantasztikus5... - jegyzem meg.

Ahogy hagyjuk el a helyszínt, a tűz elkezdi felemészteni a csokitortát, és kibukkan belőle egy mágikus kő.

- Jé, pont olyan alakja van, mint ami az ajtóba kerül.

Mérgesen Marie-re nézek.

- Jaj, most jut eszembe, ma van a születésnapod. Ehettél volna abból a csokitortából, az a kedvenced.

- B+!