sudartcoaching-blog

[sudartcoaching-blog]

Ismét egy alkotós hétvége ❤ #artcoaching #képzés #IndyGo

[sudartcoaching-blog]

A panaszkodás lélektana

A panaszkodás a kultúránk része, egy olyan társadalmi interakció, melyben megélhetjük közös sorsunkat, identitásunkat. Híresen pesszimista nép vagyunk, hiszen az előző rendszerben a boldogság, a siker, az egyéni érvényesülés hangoztatása elfogadhatatlan volt, ennek hatására a hétköznapi társalgások legfőbb témája a panasz lett. Pedig, valljuk be, senki sem kedveli a folyton sopánkodókat.

Természetes, hogy ha valami negatív élmény ér bennünket, megkönnyebbülést érzünk, ha valakinek elmondhatjuk. Ez még nem panaszkodás. A panaszkodásnak ugyanis az az egyik fontos ismérve, hogy öncélú, és a hatására nem változik semmi. Nem a cselekvés felé mutat, sokkal inkább a szenvedés felé. Egy igazi panaszkodónak nem lehet segíteni, hiszen kifogást kifogásra halmozva minden megoldási javaslatot hárít. Ráadásul a rossz történetek ismételgetése közben kezdi áldozatnak érezni magát, idővel pedig a környezete is így fog rá tekinteni. Aki túl sokat panaszkodik, egyre tehetetlenebbnek érzi magát, ami rossz hatással van a cselekvőképességére, a jövőbe vetett hitére és az életkedvére is.

Lelki környezetszennyezés A notórius panaszkodás az olyan rossz szemléletmód eredménye, melyben folyamatosan hiányt termelünk. Ahelyett, hogy arra koncentrálnánk, ami jó, a hiányaink és az elégedetlenségünk tölti be a gondolatainkat. A panaszkodás összefügg azzal, hogy nem akarjuk elfogadni a valóságot, azaz nem élünk békében azzal, ami van, hanem valami mást szeretnénk helyette. Eső helyett napsütést, reggel helyett estét, hétfő helyett pénteket, lakás helyett kertes házat, és a sort a végtelenségig folytathatnánk. Ha állandó elégedetlenségünket rendre a környezetünk orrára kötjük, nemcsak a magunk, de a mások hangulatát is elrontjuk. A lelki környezetszennyezés ugyan nem olyan látványos, mintha eldobnánk az utcán a szemetet, de a hosszú távú káros hatások ez esetben is felbecsülhetetlenek. Nemcsak a saját gondolatainkért és történetünkért, de egymásért is felelősek vagyunk.

Fordítsuk át! Hallgatóként alapvetően három választásunk van: vagy végighallgatjuk a panaszáradatot, és vállaljuk a negatív hatásait, vagy látszólag odafigyelünk, de közben mégsem, vagy egyszerűen faképnél hagyjuk az illetőt – de van egy negyedik út is: megpróbálhatjuk átfordítani a panaszkodó lelkiállapotát.

Sokszor félünk hangoztatni, hogy számunkra minden kerek, hiszen úgy érezzük, ha nekünk jól megy, a másik automatikusan rosszabbul érzi magát. Pedig jó híreket megosztani egymással még nem dicsekvés! A pozitív példával egymás életét is emelhetjük. Ráadásul nemcsak a közlő oldalon vannak hiányosságaink, de a fogadón is: legtöbbször nem is tudunk jól reagálni arra, ha valaki megosztja velünk a sikerélményét. Sokszor erőltetetten hangzik a szánkból, ha a másik örömére kell reagálnunk, még akkor is, ha amúgy belül őszintén örülünk a dolognak.

Sopánkodás helyett…

1. A szabadság körei A szabadságunk nem a körülményeink befolyásolásában áll, hanem a hozzájuk való viszonyulásban. Ha esik az eső, egyszerűen élvezhetjük a hangját, de lehetünk dühösek és elégedetlenek is, szidva a rossz időt. Vajon melyik a jobb nekünk? Tegyük fel a kérdést: mit tehetünk ebben a helyzetben önmagunkért? Van-e bármi, amit befolyásolni tudunk az új szituációban? Ha van, akkor lépjünk a tettek mezejére – ha viszont nincs, nem marad más, mint az elfogadás.

2. Pozitív kommunikáció Remekül kizökkent a sopánkodásból, ha jó kérdéseket teszünk fel egymásnak. Például: mi volt a legjobb a napodban? Mi az, ami jól működik, ami problémamentes?

3. Másképp reagálni Ha valaki panaszkodni kezd, adjunk valamilyen pozitív visszajelzést, például dicsérjük meg a ruháját vagy a frizuráját, vagy dobjunk fel pár kérdést a hobbijával, esetleg a legutóbbi utazásával kapcsolatban, így kizökkenthetjük a negatív spirálból. Figyeljük meg, hogyan változik meg ennek hatására a hangulat!

4. Bensőséges kapcsolat a jelennel Minél inkább a jelenben tudjuk tartani figyelmünket, annál kevesebb eséllyel kóborolnak a zabolátlan gondolatok a hiányosságok és a problémák felé. A jelenben minden sokkal egyszerűbb, hiszen ott az van, ami van. Ha a jelenlét mellett elfogadással tudjuk szemlélni a történteket, és nem ragaszkodunk mereven az elképzeléseinkhez, máris sokat tettünk az életminőségünk javításáért.

5. Panaszmentes napok Sokszor észre sem vesszük, mennyi felesleges negatív mondat hagyja el a szánkat, csak a miattuk hátramaradt negatív hangulatot érzékeljük. Ahogy a testünkkel is jót teszünk, ha néha böjtölünk, úgy lelki méregtelenítésre is szükségünk van. Próbáljunk meg egy napon keresztül semmire sem panaszkodni!

6. Hálanapló Nyissunk egy füzetet, és hetente egyszer írjunk össze legalább öt dolgot, ami azon a héten jó volt, aminek örültünk. Gyakoroljuk az írást rendszeresen, és azon vesszük észre magunkat, hogy már hét közben is azon gondolkodunk, mi kerül majd a hálanaplóba. Ha elkap a pesszimista hangulat, elég elővenni a füzetet, és felnyitni a kis pozitív hangulatkapszulákat. A hála gyakorlásával a szemléletünk is csiszolódik: a hiányok helyett a teljesség és az elégedettség töltheti be szívünket és elménket.

(Az eredeti cikkem a Ridikül Magazinban jelent meg)

[sudartcoaching-blog]

Csodás coach csoportot kísérhettem az útján az elmúlt hónapokban! Köszönök mindent, jó volt veletek! <3 #indygo #coaching #training

[sudartcoaching-blog]

Generációs szakadékok a munkahelyen

A gazdasági válság néhány éve átrendezte a munkaerőpiacot, és könnyes búcsút intettünk az addig megrengethetetlennek tűnő biztonságnak. Az internet kaput nyitott a világra, és a végtelen lehetőségek illúziójával árasztott el minket, miközben minden egyre kiszámíthatatlanabbá vált körülöttünk. Az átrendeződött erőviszonyok között azok tudnak talpon maradni, akik képesek változni és rugalmasan alkalmazkodni. A munkahelyeken az új generáció képviselői helyet, jogokat és változást követelnek maguknak, az idősebb, sokat látott munkatársak pedig a fejüket fogva nézik, ahogy a világ újra kifordul a négy sarkából. De vajon hogyan boldogulunk egymással, és hol találjuk meg a generációk közötti együttműködés kulcsát?

A különböző generációknak a múltban is mindig együtt kellett működniük, és ez korábban sem volt könnyű, a hihetetlen ütemű technikai fejlődés azonban komoly éket vert az egyes generációk képviselői közé. A fiatalok már virtuális társadalmakban élik az életük egy részét, miközben alapvetően megváltozott a gondolkodásuk és a világhoz való viszonyuk.

Tehetséges kaméleonok

Az Y generáció az angol ’youth’ (fiatalság) szóról kapta a nevét. Azok a most huszonéves vagy harmincas éveik elejét taposó fiatalok tartoznak ide, akik hazánkban a szocialista éra alatt születtek, de már a vadkapitalizmusban cseperedtek fel. Amíg szüleik, a baby boomerek a rendszerváltás viharaival küzdöttek, a magára hagyott generáció megtanulta, hogy csak magában bízhat. Bár óvodásként sokan még diavetítőről nézték a meséket, kamaszként már ott lapult a zsebükben a mobiltelefon. Az Y-osok tudatosan építik a karrierjüket, és ha valahol nem azt kapják, amit várnak, szemrebbenés nélkül továbbállnak, egyre több fejtörést okozva ezzel a cégeknek. Az előző generációknál bátrabbak, magabiztosabbak és a tekintély számukra már más jelentést hordoz. Nem csak diplomát, nyelvvizsgát és külföldi tapasztalatokat szereznek, de állandóan fejlődni, tanulni akarnak, és életük során akár többször is karriert váltanak. A hagyományos láncolatot megtörve tudásukat már nem az idősebbektől, hanem a kortársaiktól és az internetről szerzik meg. Már nem akarnak úgy élni, mint a szüleik, állandó áldozatok és méltatlan kompromisszumok helyett a jobb lehetőségeket keresik. Az idősebb generációk intő tanácsait már nem tekintik iránytűnek, hiszen pontosan látják: az élet sokuk alól egyszerűen kiszervezte a kompetenciákat.

Nemes Orsolya amellett, hogy 29 évesen maga is az Y generációt képviseli, a korosztályához kapcsolódó jelenségeket kutatja, és szervezeteknek segít a generációs különbségek megértésében és áthidalásában. Orsi szerint az egész felhajtás, ami az utóbbi pár évben a generációs téma körül zajlik, elsősorban annak köszönhető, hogy a munkaerőpiacra frissen bekerült fiatalok kultúraváltást követelnek. És úgy tűnik, ez nemcsak a feltörekvő generáció igénye, hanem a gyorsan változó piac is ezt diktálja. „A kutatások szerint 2020-ra, azaz öt év múlva az Y-osok elérik a kritikus t��meget, és a mérleg nyelvét átbillentve többségbe kerülnek a munkahelyeken. A kultúraváltás mindenképp megtörténik, de jobb elébe menni az eseményeknek. – figyelmeztet a szakértő - Ez a generáció elsőként ismerte fel, hogy a régi stratégiák a mai viszonyok között már nem működnek. Az Y-osok igazi kaméleonok, hihetetlen gyorsasággal alkalmazkodnak, és mindig van egy-egy új kompetenciájuk, amit szükség esetén elő tudnak húzni a kalapból.”

Generációk

A generációs kutatások a generáció-szintű, közös élmények, valamint a társadalmi, gazdasági és kulturális környezet mentén választják el a különböző csoportokat. Gyakorlatilag három, munkában jelenleg aktív generáció van, az 1946 és 1964 között született baby boom (népességrobbanás) tagjai, akik lassan már a nyugdíj felé közelednek; az 1965 és 1981 között világra jött X generáció; és az 1982 és 1995 közötti születésű Y generáció. Az 1925 és 1945 között született veteránok már nyugdíjasok, az 1996 és 2007 között született Z-sek pedig még az iskolapadot koptatják. A legújabb generáció képviselői, a 2008 után született alfák pedig még épphogy csak totyognak.

Ahogy a fiatalok pimasz lendülete és kócossága mindig is provokálta az idősebb korosztály képviselőit, ma is szép számmal találunk olyanokat, akik szerint a mai huszonévesek lusták, öntörvényűek és túl sokat követelnek. „Egyre több vállalatnál érzékelik, hogy a mi generációnkat már máshogy kell kezelni – magyarázza Nemes Orsi. - Magam is találkoztam olyan menedzserekkel, akik szerint ez a generáció kezelhetetlen, de én úgy gondolom, hogy nagyon is könnyű velünk együttműködni, ha nem betörni és rosszul működő, elavult struktúrába akarnak belekényszeríteni minket, hanem szabadsággal, bizalommal és partnerséggel ajándékoznak meg. Tény és való, hogy mi mást szeretnénk, mint az elődeink, és időbe telik, míg megtanulunk egymás nyelvén beszélni. Szerintem az a változás, amit a munkahelyekre beviszünk, hosszú távon mindenkinek jó. Hiszen élhetőbb, emberibb, inspirálóbb munkahelyet szeretnénk, ahol jó csapatban lehet dolgozni, és mindig van perspektíva előttünk. Nem hiszem, hogy lenne más út, mint rálépni az új ösvényre, hiszen az internet, az okostelefonok és a tudásalapú társadalom az egész világunkat felforgatta. Bármelyik pillanatban jöhet egy újabb találmány, ami mindent megvátoztat.”

Hozzátenni valamit a világhoz

Az Y generáció képviselői magabiztosan használják a technikát, nem tudnak mindent fejből, de mindenről tudják, hol érdemes keresni. Mesterien szűrik és rendezik újra az információkat, folyamatosan képben vannak, szkennelik a környezetüket, és figyelik az újdonságokat. Ennek hatására viszont sokszor felszínessé válnak, és nehezen mélyülnek el komolyabban egy-egy témában. A munkahelyeken ők azok, akik mindenhez értenek egy kicsit, de tulajdonképpen sokszor nem szakértői egyetlen területnek sem, és ezt az idősebb kollégák a szemükre is hányják. Az Y-osokat gyakran vádolják azzal is, hogy fellazult az értékrendjük, és nem tisztelnek senkit és semmit. Nemes Orsi ezzel nem ért egyet. „Én úgy látom, hogy nagyon is van értékrendünk, aminek alapjait mi is elsősorban a szüleinktől, a baby boomer generációtól kaptunk. Mi társadalmilag érzékenyebbek vagyunk, a környezetvédelem, a fenntarthatóság fontos számunkra. Megkérdőjelezünk olyan értékeket, amik pusztán tradícióból vagy tekintélyből adódnak, de közben sokunkban igazi küldetéstudat dolgozik. Nekünk már nem elég az, hogy tisztességesen végezzük a munkánkat, mi jobbá akarjuk tenni a világot. Viszont nem engedhetjük meg magunknak, hogy felesleges dolgokhoz ragaszkodjunk, egyszerűen meg kell tanulnunk úszni az árral.”

Kikaparni a saját gesztenyénket

Bár az Y-osok megállíthatatlanul törnek felfelé, a legtöbb menedzseri széket jelenleg még az X generáció tagjai foglalják el. A késő harmincas és negyvenes korosztály már többnyire magasan iskolázott, nyelveket beszél, és bár nem tablettel a kezében tanult olvasni, magabiztosan használja a technika vívmányait is. Az X-esek otthonosan mozognak a tradíciók és a hierarchia világában, de érzékenyek az új kihívásokra is. Sokan a magánéletüket és az egészségüket sem kímélve lépkedtek felfelé a ranglétrán, így érthető, hogy felszalad a szemöldökük, mikor egy huszonéves munkatárs a munka-magánélet egyensúlyról csicsereg, és négykor le akar lépni az irodából. A kilencvenes évek vállalkozó rétege gyakorlatilag puszta kézzel kaparta ki magának a gesztenyét, így az X-esek igazi túlélők: megszokták a farkastörvényeket, és sokan bele is merevedtek az állandó hatalmi harcokba. Fontos számukra az egzisztenciális biztonság és a státusz, és nehezen emésztik meg, hogy a stabilitás már a múlté.

Az X generáció képiselői között még szép számmal találunk igazi, egy-egy témában mély és átfogó tudással rendelkező szakembert. Mészáros János, negyvenes évei elején járó, X-es felsővezető korán felismerte, hogy a szaktudás fontos ugyan, de korántsem elég. „Végzett, fiatal szakembereknek kezdtem kontrollingot tanítani. Az első órákra készülve persze saját élményeimből próbáltam meríteni: a tanár a tábla mellett magyaráz, és próbálja átadni a tudását és a szakmai tapasztalatait.  Számomra sokkolóan hatott, amikor érdektelen, időnként szendergő hallgatókat láttam. Ha elalszanak az óráimon, akkor amit mondok és ahogy mondom, az számukra nem vonzó, nem elég impulzív. Elhatároztam, hogy az órák adott témák, de nem meghatározott menetrend mentén zajlanak, és egyre több lehetőséget adtam az interaktív beszélgetésekre, együtt gondolkodásra. Igyekeztem képeket, metaforákat használni, és amint kapcsolódni tudtak, valahogy az egész műköndi kezdett. Azt hiszem az a kulcs, hogy az új generációk számára mindent vonzóvá kell tenni, és élménnyé alakítani.”

János nem csak a katedrán, de vezetőként és mentorként is igyekezett szemléletet váltani, és emberközpontúbb kultúrát teremtve jobban megismerni a munkatársai igényeit, és kiaknázni a generációs különbségekben rejlő lehetőségeket. „Egy gyorsan változó gazdasági környezetben egyre komplexebb problémákkal találkozunk, amiket képtelenség egyedül megoldani. A megoldás ugyanis nem egy szakmai nézőpontból érkezik, sokszor épp egy friss agyú, de tapasztalatlan kolléga dob be egy olyan ötletet, ami továbblendíti a dolgokat. Ezt nem csak az idősebb kollégák, de az én generációm tagjai is nehezen fogadják el, ugyanis sokaknak a vállalatnál eltöltött évek jelentik az értéket, és erős a „törzsgárda” és a „szaki” szemlélet.”

Túlélni a nyugdíjig

Amíg az X és az Y generáció tagjai vívják egymással a harcaikat, addig a nyugdíj felé közeledő baby boomerek már megharcolták a magukét, és a túlélésre játszanak. A legvagányabb ötvenes munkatársnak is komoly kihívás a technika egyre átláthatatlanabb útvesztőiben eligazodni, és a bizonytalanságra, változásra sokan ellenállással reagálnak. A boomerek rendkívül szívósak, és kitartóan, alázattal végzik a munkájukat. Számukra a motiváció sokszor nem is kérdés, mert a feladatokat meg kell csinálni. Mély érzelmekkel kötődnek a pozíciójukhoz, és végtelenül lojálisak a vállalathoz. Érthető módon megviseli őket, hogy a tudásuk egy része lassan elavul. Szaktudásukat szívesen adják át az ifjaknak, de sokszor kénytelenek fiatalabb kollégáiktól segítséget is elfogadni, hiszen nélkülük nem boldogulnának a számítógéppel vagy a mobiltelefonnal. Nem is csoda, hiszen néhány évtized alatt hihetetlen hosszú utat tettek meg az írógéptől az okostelefonig.

Ám éppen emiatt az Y-osok és a boomerek gyakran kölcsönösen támogatják egymást, és felépítik a maguk hídjait. A két generáció a munkahelyi közegben projektív felületet kínál egymásnak: az Y-osok a szüleiket látják idősebb kollégáikban, és vagy lázadnak, vagy éppen emiatt toleránsabbak, a boomerek pedig a fiatalabb kollégák által próbálnak közelebb kerülni a gyerekeik megértéséhez. Ezek a játszmák sok konfliktushoz vezethetnek, de alapjai lehetnek egymás mélyebb megismerésének és elfogadásának is.

Valódi együttműködésben gondolkodni

Nemes Orsi szerint a generációk közötti együttműködés alapja a kommunikáció, egymás erősségeinek elismerése és a kölcsönös tisztelet. „Szerintem itt lenne az ideje felébredni az állandó hatalmi harcok rémálmából, és végre elkezdeni csapatként gondolkozni. Egy egészséges szervezetben minden generációnak képviselnie kell magát, hiszen mindenki mást tesz hozzá a nagy egészhez. Ha egy vállalat képes integrálni a baby boomerek felhalmozódott szaktudását, az X-esek azt a képességét, hogy mindkét világban otthonosan mozognak, ismerik a dörgést, és az Y-osok rugalmasságát, akkor sikeresebb és adaptívabb lehet.

Mészáros János szerint egymás megismerése mellett meg kell találnunk azokat az értékeket, amik közös alapot teremtenek az együttműködéshez. „Ezeken a közös értékeken  keresztül  lehet ugyanis egy-egy helyzetben megfelelően kihasználni az egyes generációk különbözőségében rejlő többletet. Például  rendszerek üzemeltetésében, rutin jellegű, ismétlődő feladatok esetében a tapasztalat, állandóság viszi előre a történéseket, míg a nyitottság, az alkalmazkodás az innovációban nélkülözhetetlen. Szerintem a vezetőnek karmesterként kell irányítania a sokszínű csapatot, és a vállalati célokat figyelembe véve segítenie és támogatnia a kollégák egyéni céljainak megvalósulását.”

Persze az általánosságok mellett a generációk egyes tagjai között is óriásiak a különbségek, és sokszor a munkához való hozzáállás személyiség kérdése is. Míg a hazai munkaviszonyokból kiábrándult, értelmiségi Y-osok egy része az éppen virágkorát élő start up kultúrában keresi a helyét, és építi a saját álommunkahelyét, addig az X-es vezetők azon törik a fejüket, hogyan tudják a fiatal tehetségeket bevonzani és megtartani. Úgy tűnik sem a vállalatok, sem a dolgozók számára sincs más út, mint alkalmazkodni a megváltozott igényekhez, és közben a fontos értékek megőrzésén munkálkodni. Generációk közötti valódi, nyitott párbeszéd nélkül sosem tanulunk meg együttműködni, és amíg mindenki csak a magáét fújja, addig nem sok reményünk van a szakadékok felszámolására.

Útmutató az Y-os kollégákhoz az idősebb generációk képviselőinek

Az Y generáció tagjait már nem direkt irányításra vágynak, hanem mentorra, akitől tanulhatnak, inspirálódhatnak, de aki a szakmai segítség mellett kellő szabadságot is ad nekik. Ha Y-osokat vezet, tartsa ezt szem előtt!

Ne féljen segítséget kérni, ha technikai problémái vannak, a fiatalabb kollégák szívesen kisegítik, ettől ön nem lesz kevesebb. Fogadja el, hogy nem lehet mindenben ön a legjobb.

Engedje be a változást, ne ragaszkodjön öncélúan a megszokott dolgokhoz. Kollégái is sokkal jobban fogják tisztelni, ha a rugalmasságot látják önben.

Törődjön a fiatalabb generáció tagjaival, és merje megosztani tudását és tapasztalatát! Ha odafigyel, meghallgatja őket, egyengeti az útjaikat, és rendszeresen visszajelzést ad nekik, hálásak lesznek, és a legjobb teljesítményt nyújtják.

Hagyjon fel a hatalmi harcokkal, és ne hierarchikus viszonyokban gondolkodjon, kezelje partnerként fiatalabb kollégáit.  Adjon nekik lehetőséget, hogy ötleteikkel, más szemléletükkel hozzájáruljanak a vállalat sikeréhez!

Tippek Y-osoknak

Az ötletek önmagukban nem érnek sokat, ne csak zseniális megoldásokat találjon ki, hanem mutassa meg az értékteremtő erejüket is. Az öncélú zsenialitást az idősebb korosztály többnyire nem respektálja

Mutasson tiszteletet az idősebb kollégái felé, akkor is ha sokszor elavultnak tűnnek a módszereik és stílusuk. Keresse meg bennük az erősségeket, figyeljen, mert sokat tanulhat tőlük!

Legyen türelmes, néhány hónap alatt nem fogják előléptetni. A kemény munkával megszerzett tapasztalatai később nagy hasznára lesznek.

Ne csak elvárásai legyenek, de igyekezzen áldozatokat is hozni! Nem baj, ha védi a határait, de ha a helyzet megkívánja, egy-egy esetben maradjon benn túlórázni, és vállaljon többet!

Tanujon alázatosan, még akkor is, ha úgy érzi, hogy okosabb, tájékozottabb a legtöbb kollégájánál. Ismerje meg a szakmája mélységeit, mesterfogásait, ne elégedjen meg a felszínes tudással!

(Az eredeti cikkem a Nők lapja Pszichében jelent meg.)

[sudartcoaching-blog]

Nincs kedvem kidugni az orrom. Tervezős napot tartok :) #branding #coaching #tervezés #2017

[sudartcoaching-blog]

Iránytű útkeresőknek

Mindannyian a helyünket keressük a világban. Egy olyan világban, ami állandóan rohan, ahol nap mint nap rengeteg impulzus ér minket, és a lehetőségek olykor szorongatóan határtalannak tűnnek. 

Mint borsó és a héja

Azt a közeget, ami körülvesz és átölel, azt a társat, akivel kiegészítjük egymást, olyan barátokat, akikkel befejezzük egymás mondatát. És a helyünket keressük akkor is, amikor pályát választunk, vagy módosítunk, amikor egy új munkahely, egy vállalkozás, vagy kihívás reményében megválunk biztonságos és kényelmes pozíciónktól, és elindulunk felfedezni, mi rejlik bennünk. És akkor is, amikor harminc felé közeledve már komolyabb kérdések kezdenek bennünket foglalkoztatni, és már nem azt kérdezzük, hogy mit akarunk az élettől,  hanem lassan az kezd bennünket érdekelni, hogy az élet mit akar tőlünk, és mi dolgunk ebben a világban. Amikor már nem elég a jó fizetés, és a kényelmes iroda, amikor valami többet szeretnénk kihozni magunkból, értéket teremteni, hozzátenni valamit a világhoz, és megtalálni a szenvedélyt a munkában is. Amikor olyan minőségi, harmonikus életről álmodunk, ahol a munkánk nem akadályoz abban, hogy időnként lássuk a naplementét, vagy kifeküdjünk a rétre, és ne egy szürke irodába legyünk egész napra bezárva.

A gyerekkori álmoktól a valóságig

Bár valami égi sugallatra jómagam már gyerekkoromban tudtam, hogy pszichológus vagy (inkább és) újságíró szeretnék lenni, végül az én utam is kanyargósra sikerült, és bár néha még elkap a félelem és a megbánás az “elvesztegetett” évek miatt, valójában tudom, hogy minden pont úgy történt, ahogyan kellett. Jártam olyan főiskolára, ahol tíz tantárgyból talán egy, ha érdekelt, álltam tizenkét órákat eladóként, dolgoztam olyan cégeknek, amik kizsigereltek, olyan kollégákkal, akik folyton azt lesték, hogy mikor gáncsolhatnak el, de út közben mindig találtam néhány értékes embert, és mindig tanultam valami újat.

EMLÉKSZEM ARRA AZ ELŐSZÖR CSAK ALATTOMOSAN, GYOMORTÁJÉKON MOCORGÓ ÉRZÉSRE, AMIT AZ ÖNAZONOSSÁG HIÁNYA OKOZOTT, ÉS AMI AZ ÉVEK ALATT EGYRE MÉLYEBB FÉLELEMMÉ NŐTTE KI MAGÁT.

Partalannak éreztem a napjaimat, és egyre nyugtalanabban kerestem önmagam. És bár sodródtam, és belekaptam olyan dolgokba is, amiket aztán sosem fejeztem be, nem adtam fel, és töretlenül kerestem az utam. Tanultam lakberendezni, fényképezni, munka után cikkeket írtam, álmodoztam csokoládé manufaktúráról, kávézóról és saját könyvről is. 

A nagy ugrás

Öt évvel ezelőtt, huszonhét évesen aztán rájöttem, hogy hiába hittem azt, hogy mennyi lehetőségem van, valójában már gyerekként is pontosan tudtam, hogy emberekkel és szavakkal kellene foglalkoznom. Azt hiszem nem volt bátorságom hallgatni arra a belső hangra, és sokszor szerettem volna egyszerűen csak valaki más lenni, valaki más életét élni. Időbe telt, míg bele tudtam állni a sorsomba, és ezt azóta is tanulom.

Huszonhét évesen aztán összeszedtem minden bátorságom, és ugrottam. Bekötött szemmel, a semmibe. Az első évben két percenként akartam visszamenni alkalmazottnak. Hiányzott a közösség, az iroda, a fix fizetés, a keretek. Aztán lassan megszoktam, és megtanultam a kezembe venni az irányítást. A saját életem irányítását. Lassan építgettem a praxisomat, elkezdtem tanítani, tréningeket tartani, művészetterápiát, majd pszichológiát tanulni. És valahogy minden a helyére került. De legfőképpen én.

Tanulom magam

Nem mindig van időm mindenre, amit szeretnék, de annak, hogy a saját lábamon álljak, ára is van. Meg kellett tanulnom meghúzni a határaimat, nemet mondani, és ez a mai napig nem megy mindig úgy, ahogy szeretném. Nem vagyok szupernő, van, hogy elfáradok, de magam döntök a saját időmről, magamnak tűzök ki célokat, és magam építgetem az utat, amin aztán lépkedhetek. Ez nem mindenkinek való, és nem is gondolkodom úgy, hogy ez lenne az egyetlen üdvözítő út. Ha tudatosak vagyunk, és képesek vagyunk önazonosak maradni, akkor élhetünk kerek, teljes életet akkor is, ha történetesen egy multi alkalmazottai vagyunk, vagy ha az anyaságnak szenteljük az életünket. De nagyon fontos, hogy legyen valami az életünkben, amit szenvedéllyel csinálunk, még akkor is, ha az nem a munkánk. És ha arra vágyunk, hogy tegyünk valamit a világért, akkor ne legyünk restek elmenni önkénteskedni, vagy megtalálni a módját annak, hogy segíthessünk.

Rengeteg olyan emberrel találkozom, akik hozzám hasonlóan gondolkoznak, de az elképzeléseiket valamiért nem tudják tettekre váltani. Akik évek óta azon rágódnak, hogy nem elég jók, akik félnek elhagyni a biztos, de langyos életüket. Sokszor azért, mert nincs meg a “hívás”, mert nem tudják, mihez kezdjenek magukkal, mert nem találják az ügyüket. És sokszor azért, mert bár tudják, a félelem mégis legyűri őket. Sokszor a napok csak telnek, de nem változik semmi. Nem könnyű ebben a gyorsan változó világban tájékozódni, biztos pontokat találni, és bár sokszor érezhetjük úgy, hogy az életünk felett nehezen tartjuk a kontrollt, igazából a biztonságot csak önmagunkban találhatjuk meg. Sokan elmennek a kiégésig, addig a pontig, amíg lelki és fizikai egészségük lesz a tét. Pedig mindig dönthetünk másképp is. És az utolsó pillanatig biztonságnak tűnhet az, ami valójában egy börtön.

Az a fránya félelem, az csak egy érzés

Szerintem az nem baj, ha félünk, de van egy pont (hogy hol, azt mindenki csak maga tudja), amin túl egyszerűen össze kell szedni a bátorságunkat, és elkezdeni olyan életet élni, amilyet szeretnénk. Van egy pont, amin túl már nincs min gondolkodni, hanem el kell indulni, és meg kell próbálni. Akármit. Valami mást. Mert ezen a ponton túl a stressz, az elégedetlenség, a boldogtalanság, a magunknak tett, de be nem váltott ígéretek és a fiókban piehnő álmok visszaütnek. Nincs tökéletes pillanat, nincs kockázatmentesség, nincs ígéret, és nincs garancia. Kényelmetlen lesz, és piszok nehéz. Bizonytalan, és félelmetes. Vagyis életszerű. De ha elég kitartóan próbálkozunk, akkor előbb-utóbb sikerülnie kell. És sokszor csak akkor jövünk rá, hogy mi való nekünk igazán, és mi nem, ha már a fejünk búbjáig benne vagyunk. A sikereim mögött nem csak a kitartásom, a támogatóim, a tehetségem, de a kudarcaim és a sikertelen próbálkozásaim is ott állnak.

Coachként az elmúlt években rengeteg útkeresővel dolgoztam, és bár a végső életcélt megtalálni azt hiszem hosszú és nehéz út, és talán nem is érdemes ilyen nagy kérdésekre ráfeszíteni magunkat.  Sokszor elég, ha megvan egy jó irány, és onnan minden alakul a maga útján. Nem látjuk be az egész utat, de nem is kell, majd út közben artikulálódik a lábunk alatt. Töretlenül hiszek abban, hogy soha nem késő újra kezdeni, irányt váltani. Az élet az elágazó ösvények kertje, ahol nincsenek rövid és királyi utak, de vannak érdekes kanyarok, inspiráló útelágazások, és vannak jelzőtáblák is, csak sokszor elfelejtjük leolvasni az üzenetüket. Önmagunkat keresni és megtalálni nem azt jelenti, hogy minden tapasztalatot és tudást oda kell dobni, és mindent előlről kezdeni. Az én olvasatomban munkahelyet, karriert, irány változtatni annyit jelent, hogy felnőtt, önismerettel rendelkező emberként újra gondoljuk hogy miért vagyunk itt, hol a helyünk, és miben igazán vagyunk jók. A felelősség - ahogyan az egészségünkért, a kapcsolatainkért, az életminőségünkért is - egyedül a miénk. Persze a nagy ugrás, a bátorságpróba után többnyire azért valami mégiscsak megtart. És ahogy az ikonikus Zorba a görög című filmből is megtanultuk: kezdjünk el táncolni, a zene pedig majd megjön valahonnan.

Az eredeti cikkem a http://slowblog.blog.hu oldalon jelent meg.

[sudartcoaching-blog]

Dolgozz lassan! - 2. rész

Mire figyelj, hogy hosszú távon is örömödet leld a munkádban, hogyan kerüld el a kiégést és az infarktust, hogyan könnyítsd meg az életedet a munkahelyeden? Olykor egyszerűnek tűnő tanácsaink, amelyeknek betartása sokszor mégsem könnyű, pedig alapvető fontosságú.

Előző cikkünkből kiderült, hogy új jelentéssel kell felruháznunk a lassú munka fogalmát, ami nem csak a munkavállalónak, hanem első hallásra meglepő módon a munkáltatónak is elemi érdeke. Mit tehetsz még, hogy kényelmesebben és jobban dolgozz?

Szünetek nélkül nem megy

A nagy hajtásban néha elképzelhetetlen felállni és kényelmesen megebédelni a konyhában vagy egy közeli étteremben, pedig többnyire ez is csak döntés kérdése. Ha meg tudod tenni, hogy ebédszünetre kizárod a munkát, sokkal frissebben állsz neki a délutáni feladatoknak. Ha következetesen élsz az ebédszünet jogával, és nem fogadsz telefonokat, e-maileket, és nem meetingelsz közben, egy idő után a kollégáid is megszokják ezt, és tiszteletben tartják, esetleg követik is a példádat. Ne úgy akarj fontosnak tűnni, hogy még ebédelni sem engeded el magad. Ha még arra is marad pár perced, hogy sétálj egyet, garantáltan nem koppan majd a fejed az íróasztalon. Persze akadnak extrém helyzetek és fontos határidők, de a többi napon engedd meg magadnak, hogy normális ember módjára egyél.

Nem csak az ebédszünet, de a többi, rövidebb szünet is elengedhetetlen ahhoz, hogy élhető tempóban teljenek a napok. Sokan még pisilni is elfelejtenek kimenni, vagy órákig étlen-szomjan görnyednek a monitor előtt. Legalább óránként egyszer állj fel a helyedről, mozgasd meg a tagjaidat egy kicsit, igyál egy ráérős teát, vagy végezz légzőgyakorlatokat. Van olyan ügyfelem, aki azért itta méz nélkül a teáját, mert úgy érezte, nem engedheti meg magának azt a fél percet, míg mézet csorgat az italába. Az élet ebben a tempóban pont ilyen ízetlenné válik, és ezeken az apró, hétköznapi döntéseken sok minden múlik.

Törj ki az irodából, ha tudsz

Főleg külföldön ismert a „törj ki az irodából” trend, ami a SlowWork egyik fontos üzenete. A saját laptoppal, mobiltelefonnal rendelkező munkatársak nem csak home office-ból, azaz otthonról dolgozhatnak, de időnként meglátogatnak egy-egy coworking, azaz közösségi irodát, ahol friss impulzusokat és új kapcsolatokat szerezhetnek. Az ilyen élmények megtörik a napi rutint, és feltöltik a munkavállalót.

Coworking iroda

A coworking (közösségi munkavégzés) egy olyan munkastílus, amelynek során egymástól függetlenül dolgozó emberek egyazon térben vannak, és munka közben ismerkedhetnek, tapasztalatot cserélhetnek. A coworking közösségi munkaterekben (coworking spaces) zajlik, amik átmenetet képeznek egy bérelhető iroda, egy klub és egy kávéház között. Elsősorban azokat a távmunkásokat és neonomádokat célozza meg, akiknek az otthoni munkavégzés túl ingerszegény, a kávéházak pedig a zaj, füst és más zavaró tényezők miatt kényelmetlenek. (Forrás: Wikipedia)

Természetesen nem csak közösségi irodából, de kávézóból, vagy jó időben akár parkból vagy a teraszról is lehet dolgozni. Persze fennáll a veszélye, hogy egy csomó minden elvonja a figyelmed, esetleg nincs megfelelő infrastruktúra, de ha a munkád megengedi, érdemes néha élni a lehetőséggel. Nem csak az önálló munkát, de a hivatalos találkozókat is jó, ha az irodán kívül időzíted, addig is kiszabadulsz a taposómalomból. Persze ahhoz, hogy ezekkel a lehetőségekkel élj, nem elég az önszorgalom, bizony kell egy támogató vállalati kultúra is. Ha kitörni nem tudsz, legalább időnként változtass helyet, és költözz más asztalhoz. A lényeg, hogy minél többször törd meg a monotóniát.

Stressz: megszüntetni nem tudod, kezelni igen

A pszichológusok, orvosok, hr-esek nem győznek eleget foglalkozni a témával, itthon mégis sokszor süket fülekre talál a sok figyelmeztetés. A munkahely az első számú stresszforrás, és dolgozz bármilyen lassan vagy tudatosan, biztosan lesznek olyan időszakok, amikor nem tudod elkerülni a nyomást, és kialakul a stressz. A stresszt folyamatosan kezelni kell, nem csak akkor, amikor már fizikai tünetek formájában teszi pokollá az életed.

A magas vérnyomás, a kézremegés, a fokozott izzadás, a hátfájás, a nyugtalanság, a gyomorbántalmak, az állandó kimerültség, a fejfájás mind lehetnek az állandó stressz következményei. Tanulj meg valamilyen relaxációs technikát, sportolj, lazíts, pihenj eleget, vagy hosszabb távon nem fogod bírni a gyűrődést, és az egészséged látja kárát.

Az autogén tréning például tanulható csoportban és egyénileg is, a módszer pedig mindössze napi pár percet vesz igénybe. Egy kis gyakorlással már néhány perc alatt ellazíthatod a stressz miatt befeszült izmokat, megnyugtathatod a szervezeted és elcsendesítheted az elméd. Segíthetnek a légzőgyakorlatok, a jóga, az agykontroll vagy bármilyen meditáció is. A lényeg nem a módszer, hanem az, hogy rendszeresen végezd a gyakorlatokat. A rendszeres relaxáció nem csak a stressz legyőzésében segít, de fokozza a koncentrációt is, így többszörösen megtérül a befektetés.

Az időrablók felszámolása

Nyilván nem tudod megoldani, hogy ki se nyisd a böngészőt a munkahelyeden, de igyekezz reális korlátok közé szorítani a munkahelyi internetezést. Minél több böngészőablak van nyitva, annál valószínűbb, hogy a figyelmed folyamatosan több dolog között ugrál, és miközben úgy tűnik, hogy számos információhoz jutsz, gyakorlatilag az agyad sokszor képtelen feldolgozni azt, és csak a feszültség nő benned.

A Facebook-csapdát is biztosan ismered, de amikor már tizedszer görgeted végig a percek óta nem változó hírfolyamot, és kezdesz ideges lenni attól, hogy nem történik semmi érdekes, ideje észbe kapni, és valami értelmesebb elfoglaltság után nézni.

Az internet csak egy példa, érdemes azonosítani a saját időrablóidat, és elkerülni azokat. Ha túl sok időt töltesz értekezleten vagy mások problémáinak megoldásával, időnként tedd fel magadnak a következő kérdéseket: ez az én problémám? Biztos, hogy nekem kell foglalkoznom vele? Biztos, hogy szükség van rám ezen az értekezleten?

A hétvége és a szabadság nem kiváltság

Meglepő kijelentésnek tűnhet, de a hétvége, a szabadnapok nem arra valók, hogy behozd a lemaradásokat. Ha nem távolodsz el rendszeresen a munkától, könnyen fásulttá válhatsz. A pihenés, kikapcsolódás nem csak az egészséged, közérzeted szempontjából fontos, de az új impulzusok, friss ingerek segítenek abban is, hogy ne szűküljön be a gondolkodásod, és új ötleteid legyenek. Ha másképp nem megy, egy-egy szabadnapot eladhatsz magadnak (és a főnöködnek) úgy, hogy inspirálódni mész.

Ha nagyon kimerült vagy, menj el néhány nap szabadságra, ha pedig gondban vagy a szabadnapok mennyiségével, és megteheted, ne rettenj vissza attól sem, hogy néhány nap fizetetlen szabadságot kérj. Külföldön, elsősorban a felsővezetők körében már gyakoriak az ún. career break programok is, ami a munkáltató által támogatott hosszabb szabadságot, nyelvtanulást, vagy szakmai szerepváltást, utazást jelent. Ami rövid távon luxusnak tűnik, hosszú távon mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak kifizetődő. Kérdezd meg a hr-est, és tájékozódj a lehetőségekről, mert az ilyen programokat sokszor nem verik nagydobra.

Te határozod meg a terhelhetőséged

Ha nem mész szabadságra, éjjel-nappal dolgozol, azzal nem azt üzened a környezetednek, hogy nélküled megáll az élet, hanem azt, hogy a végletekig terhelhető vagy. Nem meglepő, hogy ehhez a kollégák könnyen hozzászoknak, és gyorsan természetessé válik, hogy te vagy az, aki mindent elvállal, akire mindent rá lehet sózni. Ennek az önmagát gerjesztő folyamatnak jobb már a kezdet kezdetén elejét venni, és világosan kijelölni a határokat. Ehhez persze nem árt tisztában lenni a saját határaiddal, és tisztelni őket.

Amennyire lehet, tudatosan figyelj arra, hogy ne vállald túl magad, mert a be nem tartott ígéretek nem csak nyomasztanak, de a hírneved is rombolják. Igyekezz csak arra igent mondani, amit tényleg meg tudsz csinálni, és ésszerű határidőket szabj magadnak, így elkerülheted az állandó lemaradás, a végtelen to do-listák és a hosszas túlórák csapdáját.

Minden munkakörnek vannak olyan adottságai, amelyeken nehezen lehet csak változtatni, de a kereteken belül van valamennyi mozgástered, amit érdemes kihasználni, és az igényeidnek megfelelően alakítani. Persze a világ azt sugallja, hogy ha nem dolgozol éjjel-nappal, keresnek mást, aki hajlandó erre, de érdemes feltenni magadnak a kérdést, milyen árat vagy hajlandó fizetni egy magasabb beosztásért. Ezekbe az irreális, hosszú távon teljesíthetetlen elvárásokba sokszor a kollégák kergetik bele egymást és önmagukat. Nem nagyon hallani olyanról, akit azért rúgtak volna ki, mert kivette az ebédszünetét.

(Az eredeti cikkem a player.hu site-on jelent meg)

[sudartcoaching-blog]

Dolgozz lassan! - I. rész

Mire figyelj, hogy hosszú távon is örömödet leld a munkádban, hogyan kerüld el a kiégést és az infarktust, hogyan könnyítsd meg az életedet a munkahelyeden? Olykor egyszerűnek tűnő tanácsaink, amelyeknek betartása sokszor mégsem könnyű, pedig alapvető fontosságú.

Az időhiány, az állandó rohanás, a taposómalom nem újdonság senkinek, úgy tekintünk rájuk, mintha nem lenne más választásunk, mint felvenni az őrült tempót. A kapkodás, a felületesség meghatározza az étkezési és a közlekedési kultúránkat, a médiafogyasztási szokásainkat, de leginkább a munkánkat. Az idővel vívott állandó csatából nem lehet kimaradni, az idő lett a modern ember első számú ellensége. A siker mércéje észrevétlenül az lett, ki hány órát tölt a telefonon lógva, hány száz e-mailt kell naponta megválaszolnia, és hány órát tölt meetingeken. Minél elfoglaltabb vagy, minél többet rohansz, annál fontosabbnak látszol. És annál jobban fenyeget a kiégés veszélye.

Lassú élet, minőségi hétköznapok

Az egyre gyorsuló világra már 1986-ban megérkezett az ellenreakció: amikor a McDonald's Rómában az első gyorsétterem megnyitására készült, tüntetők tiltakoztak a gyors étkezés és a multik egyeduralma ellen. A SlowFood kezdeményezésből lassan nemzetközi mozgalom lett, megszületett a Cittáslow, azaz a lassú város fogalma. A lassúság nem fizikai lassúságot jelent, a fogalom az élhető várost takarja.

A lassú élet-mozgalom követői szerint a gyors tempó mellett nincs időnk élvezni az életet, elvesznek a színek, az ízek, az illatok, a hétköznapi örömök. Követőik szerint tudatosabban oda kellene figyelnünk a munka és a magánélet egyensúlyára, többet kellene törődnünk a szeretteinkkel, több időt fordítanunk a kikapcsolódásra és a rekreációra.

Kinek van ideje lassan dolgozni?

Innen már csak egy ugrás volt az új szemlélet átszivárgása a munka területére: megszületett a SlowWork fogalma. A SlowFood még rendben van, már az anyukád is megmondta, hogy enni lassan, nyugodtan kell. A lassú munka hallatán viszont felszaladhat a szemöldököd a homlokod közepére. Kinek van arra ideje, hogy lassan dolgozzon? Pedig a lassúság itt sem nem szó szerint értendő, a fogalom ennél jóval komplexebb jelenséget takar.

A SlowWork követői világszerte arra bátorítják az embereket, hogy kevesebbet dolgozzanak, többet lazítsanak. Szlogenek: kevesebb túlóra, több szünet, rekreációs lehetőség, a munkahely és a privát szféra hatékonyabb elkülönítése

Mindez remekül hangzik, de tudjuk, hogy manapság örül, akinek van hol dolgoznia, és nagyon kevés vállalat teszi lehetővé a SlowWork szellemében történő munkát. A rendszert valószínűleg nem tudod megváltoztatni, ez igaz, de egy kis odafigyeléssel és tudatossággal sokat tehetsz azért, hogy a munkahelyi életminőséged javuljon.

A munka és magánélet egyensúlya közös érdek

Sajnos kevés vállalat gondolkodik igazán hosszú távon az alkalmazottaival, sok helyen a dolgozókat egyszerűen lecserélhető alkatrésznek tekintik. Szerencsére azért egyre több cég ismeri fel a munka és a magánélet egyensúlyának fontosságát. Az, hogy legyen privát életed, első blikkre magánügynek tűnhet, de nem az. Aki stabil párkapcsolatban, családban él, jobban tűri a stresszt, a megpróbáltatásokat, és erős háttérrel a kihívásoknak is jobban meg lehet felelni. Az állandóan dolgozó kolléga egy ideig jövedelmező a vállalat számára, amikor azonban kiég, vagy súlyos egészségügyi problémái lesznek, gyakorlatilag használhatatlanná válik, ennek pedig nemcsak emberi, de anyagi vonzata is van a munkáltatóra nézve.

Kiégés

A kiégési szindróma (angolul: burnout) tünetegyüttes, amely hosszú távú fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében létrejövő fizikai-érzelmi-mentális kimerülés. (Forrás: Wikipédia)

Bár úgy tűnik, hogy legtöbbször a vállalatok kényszerítik a dolgozókat arra, hogy éjt nappallá téve dolgozzanak, sokszor a munkavállalók maguk választják ezt az utat. A magánélet ugyanis zűrös terület: ha nincs rendben, néha könnyebb a munkába menekülni, mint megoldani az otthoni, nyomasztó kérdéseket. Az ok egyszerű, a munka világa viszonylag átlátható, világos az input és az output, jól szervezett struktúra és közösség van, nagyjából ismertek az elvárások, jó esetben még visszajelzést is kapunk, és a munkánknak egzakt módon kifejezhető értéke van.

Tehát nagyjából működik a rendszer. A magánélet már jóval ingoványosabb terület, átláthatatlan elvárásokkal, érzelmi zűrzavarokkal, nehezen feltérképezhető tennivalókkal. Így érthető, hogy a privát életében összezavarodott ember a munka átlátható, jól szervezett világába menekül, és ott keresi az érzelmi biztonságot.

A túlzásba vitt hatékonyság ellenkező hatást válthat ki

A szakemberek már egy ideje rájöttek arra a paradoxonra, hogy az egyre hatékonyabbá és gyorsabbá váló munka egy ponton túl önmagát akadályozza. A rengeteg meeting, e-mail, jegyzőkönyvírás, az állandó multitasking nem hogy javít, de sokszor egyenesen ront a munka hatékonyságán. Minden egyre bonyolultabbá, körülményesebbé válik, az adminisztrációs terhek nőnek, mindig mindenki elérhető, csak közben a valódi, hosszú távú fejlődést hozó munkára nem jut elég idő.

Egy átlagos munkahelyen rengeteg dologra oda kell figyelni, sokszor nincs idő és tér az elmélyült, önálló munkára, állandóan csörög a telefon, kétpercenként érkezik egy sürgős e-mail. A figyelem a folyamatos és gyakorlatilag feldolgozhatatlan információdömpingnek köszönhetően egyre horizontálisabbá válik, és a munkavállalók egyre nehezebben mélyülnek el egy-egy fontosabb feladatban.

A saját idő tervezése

Az állandóan érkező e-mailek, a folyton csörgő telefon gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy sürgős dolgok mellett a fontos, nagyobb lélegzetű feladatokkal is legyen idő foglalkozni. A fontosabb szakmai döntésekhez, az üzleti tervezéshez, a kommunikációs anyagok megírásához elmélyült munkára lenne szükség. Ilyenkor a megfelelő mennyiségű, zavartalan idő és a csend elengedhetetlen lenne.

A naptárad szervezésekor ne csak az értekezletekkel vagy az üzleti tárgyalásokkal számolj, különíts el saját időt, amikor zavartalanul és kapkodás nélkül tudsz egyvalamire koncentrálni. Ha teheted, érdemes erre az időre egy kisebb tárgyalót foglalni, és felhívni a kollégák figyelmét arra, hogy a következő egy–két órában nem vagy elérhető. Túl fogják élni.

Több személyes kapcsolat

A SlowWork követői azt tanácsolják, állandó e-mailezés helyett igyekezz növelni a személyes kapcsolattartás arányát, és ha a kollégád néhány méterre ül tőled, akkor inkább sétálj oda hozzá, ahelyett, hogy a százegyedik e-mailt küldöd el neki. Persze ne szakítsd állandóan félbe, kérdezd meg, hogy alkalmas-e az idő a beszélgetésre. Ezzel nem csak a saját terheidet csökkented, de a kollégád bejövő leveleinek számát is. Persze vannak dolgok, amiket írásban kell intézni, de sokszor a szóbeli kommunikáció is elegendő, ráadásul gyorsabb és egyszerűbb, és azonnali reakciót tesz lehetővé, nem kell újra és újra felvenni a fonalat.

A személyes kapcsolatok nem csak a hatékonyságot növelik, de a kollégák közötti jobb viszonyt is elősegítik. A felelős vezetők pontosan tisztában vannak azzal, hogy a jó munkahelyi légkör, a szorosabb emberi kapcsolatok nagyban elősegítik a dolgozók érzelmi egyensúlyát, a jó csapatmunkát, és indirekt módon az összteljesítményt.

Törd meg a napi rutint

A monoton, rutinszerű munkavégzés egy idő után úgyis az agyadra megy. Ezért ahelyett, hogy túlságosan ragaszkodnál a napi rutinhoz, igyekezz variálni a tennivalókat és váltakoztasd az unalmasabb és az érdekesebb feladatok elvégzését.

Érdemes önmegfigyelést tartani néhány napig, és feljegyezni, a nap melyik szakaszában vagy a legaktívabb, és arra az időszakra ütemezni a nagyobb terhelést, kreativitást, aktív gondolkodást igénylő feladatokat. Az ebéd utáni punnyadásban és a nap többi, inaktívabb szakaszában pedig jöhetnek a rutinfeladatok. Nem csak egy napon belül, de a munkahétre vonatkozóan is érdemes a feladatokat az aktuális teherbírásodnak, motivációdnak, tempódnak megfelelően alakítani. Persze ne ess át a ló másik oldalára, a folyamatosan halogatott feladatok egész nap nyomasztani fognak.

Multitasking: jól hangzik, de nem hatékony

Bár szinte elképzelhetetlen, hogy egyszerre ne legalább három dologgal foglalkozz, a feladatok közötti állandó ugrálás egy kicsit sem hatékony, ráadásul az idegrendszerre is rossz hatással van. Rengeteg felesleges idő és energia elmegy azzal, ha folyton leteszel egy feladatot és felveszel egy másikat, vagy telefonálás közben e-mailt írsz, ugyanis csak látszólag dolgozol nagyon aktívan, egyikre sem tudsz igazán figyelni.

Lehetőség szerint törekedj arra, hogy egyszerre egy dologgal foglalkozz. Ha nekikezdtél valaminek, és belátható időn belül el tudod végezni, ne szakítsd meg azzal, hogy minden beeső e-mailre azonnal válaszolni akarsz. A jól végzett munka felett érzett öröm csak a befejezett faladatokért jár, a félbehagyott teendők a halogatás, a szétesés és a stressz nyomasztó birodalmába vezetnek.

(Az eredeti cikkem a player.hu site-on jelent meg)

[sudartcoaching-blog]

Pszichoterror a munkahelyen 2.

A mobbing sajátossága, hogy a folyamat előrehaladtával egyre nehezebb kezelni a helyzetet. A pokolból sokszor egyetlen kiút a felmondás. Jobb megelőzni a bajt.

Előző cikkünkben tisztáztuk a mobbing fogalmát, amely a munkahelyi gyakorlatban etikátlan viselkedést, szélsőséges, agresszív kommunikációt jelent, amely kisebb csoportok, de jellemzően leginkább egyetlen személy (mobbingáldozat) ellen irányul. Bár a munkahelyi pszichoterror nagyon gyakori jelenség, a vállalatok, a társadalom, sőt a szakmai szervezetek is sokszor szemet hunynak a jelenség felett, a törvényi szabályozás pedig nem biztosít megfelelő védelmet.

Mielőtt a mobbing gyakorlati kezelésére térnénk, fontos kiemelni, hogy a szakemberek a megoldási stratégiák kidolgozása helyett többnyire a jelenséget kiváltó okok feltárásával és megértésével, valamint a megelőzéssel foglalkoznak. Ennek oka, hogy a mobbing nagyon komplex és rendkívül nehezen kezelhető jelenség, így a mobbingellenes erőfeszítések elsősorban arra irányulnak, hogy a pszichoterror ki se alakulhasson az adott munkahelyen. Az egyéni szintű beavatkozási javaslatok, a mobbing áldozatainak szóló megoldási stratégiák pedig azért hiányosak, mert a pszichoterror egyik mellékhatása éppen az, hogy az áldozat elbizonytalanodik önmagában, és nem tud önérvényesítő módon fellépni a támadóival szemben.

A mobbingnak több szakasza van, és az egyes stádiumok más-más beavatkozást tesznek lehetővé. Egyéni szinten gyakorlatilag a pszichoterror kialakulásának elején van lehetőség a beavatkozásra, ahogy a helyzet súlyosbodik, úgy nő a vállalat felelőssége a kérdés megoldásában, és úgy válik a mobbingáldozat egyre védtelenebbé és tehetetlenebbé. Az áldozatok bár nem tudják megoldani a helyzetet, magukért azért tehetnek: még idejében felmondhatnak, bírósághoz fordulhatnak, vagy pszichológus, tanácsadó segítségét kérhetik a történtek feldolgozásához.

A mobbing szakaszai 1. A konfliktus kialakulása: minden egy munkahelyi konfliktussal kezdődik. A konfliktus elmérgesedését még maguk a résztvevők is megállíthatják, nyílt, őszinte beszélgetéssel, vagy a vezető bevonásával. Ebben a szakaszban kiemelt szerepe van az asszertivitásnak (önérvényesítő magatartás) és a megfelelő konfliktuskezelési stratégiáknak. Az egyénnek ebben a szakaszban még lehetősége van megvédeni magát. 2. A második szakaszban az ellenségeskedés állandósul, a konfliktus kiterjed, és fokozatosan kialakul a pszichoterror. A mobbing kialakulásáért általában nem az agresszort, hanem magát az áldozatot okolják, és összeférhetetlenségre hivatkozva stigmatizálják. Az érintett teljesítménye hanyatlásnak indul, pszichológiai, fizikai állapota romlik, az önbecsülése csökken, a munkahelyi csoportból kiszorul, szociális hálója lassan széthullik. A kollégák eltávolodnak az illetőtől és passzív vagy aktív támogatójává válnak a mobbingnak. Ebben a szakaszban az egyének általában már nem tudják megállítani a folyamatot, de a szakszerű vezetői beavatkozás, vagy külső szakértő (pszichológus, coach, mediátor) bevonása még segíthet. 3. A harmadik fázisban a vezetésnek valamilyen módon már muszáj beavatkoznia. Sajnos sokszor az agresszor felelősségre vonása helyett, a törvényes eljárást kikerülve, az áldozatot igyekeznek eltávolítani a munkacsoportból. Az áldozat ekkorra már pszichésen és fizikailag is rossz állapotban van, és többnyire betegállományba vonul. 4. A negyedik szakasz a végső stádium. A munkavállalót elbocsátják, vagy a felmondás mellett dönt, rosszabb esetben tartósan munkaképtelenné válik, és kiesik a munkaerőpiacról. Ilyenkor a veszteségek az egyén számára már óriásira nőnek, a vállalat veszteségei pedig számszerűsíthetőek. A helyzetet kezelni már nem lehet, csak szakszerű segítséggel feldolgozni.

Teljes védelem nincs, de tehetsz magadért

Bárki válhat áldozattá, a pszichoterror okát nem az áldozat személyiségében kell keresni. Többnyire az elégtelen szervezeti felépítés, a gyenge konfliktusmenedzsment, a kiélezett verseny és a munkanélküliségtől való félelem generálják a mobbingot. Egyéni szinten viszont vannak olyan személyiség jellemzők, amelyek hajlamosítanak az áldozat szerepére. Az asszertivitás, a megfelelő önérvényesítés és a magabiztosság nem jelentenek tökéletes védelmet, de csökkentik az áldozattá válás esélyét.

A határozott, magabiztos fellépés elengedhetetlen, az agresszorok ugyanis éppen az alárendelődő viselkedéstől bátorodnak fel, és lendülnek támadásba. A testbeszéded nagyon is árulkodik rólad, érdemes ennek a területnek a fejlesztésével tudatosan foglalkozni. Figyelned kell az egyenes testtartásra, a nyílt tekintetre, a megfelelő hangerőre, hanglejtésre és a mimikára is. Ebből a videóból kiderül, hogyan függ össze a testbeszéd a hatalommal és a magabiztossággal:

Áldozat típus vagy?

Nagyobb eséllyel válhatsz áldozattá, ha az alábbi tulajdonságok jellemzőek rád: Érzékenység, rossz stressztűrés, alárendelődésre, beletörődésre való hajlam, negatív önkép, alacsony önbecsülés, passzivitás, kudarckerülés, bizonytalanság, elégtelen érzelemkontroll, konfliktuskerülés.

Az asszertivitás és az érzelemkontroll mindig jól jön

Az érzelmek kontrollálása, megfelelő kifejezése nem könnyű feladat, de tanulható. A túlérzékenység, a sértődékenység, a mimózaság vagy a túlzott lobbanékonyság, az idegeskedés, a gyenge stressztűrés növeli az áldozattá válás kockázatát.

Statisztika alig van, de a számok riasztóak

Egy felmérés szerint 2004-ben az Európai Unió területén mintegy húszmillió eurós kárt okozott a mobbing, és 48 ezer ember vetett véget életének munkahelyi pszichoterror miatt. A legtöbb eset ráadásul feltáratlan marad, így a statisztikákban sem szerepel.

Az érzelmek nyílt kifejezése ebben az esetben valóban a gyengeség, a sebezhetőség jelének számít. Ha van pókerarcod, azt viszont vedd fel nyugodtan, mert elbizonytalanítja a támadókat. Az érzelemkontroll mellett érdemes konfliktuskezelési stratégiákat elsajátítani és tudatosan megelőzni a nézeteltérések elmérgesedését. Sok mobbingáldozat küzd azzal, hogy nem tud nemet mondani. Az asszertivitás lényege, hogy úgy érvényesíted a jogaidat, hogy közben nem sérted meg másokét. Fontos, hogy vissza tudd utasítani, ha valaki jogtalan kérésekkel fordul hozzád. Amíg nem tanulsz meg határozottan nemet mondani, számíts rá, hogy kihasználnak, a kelleténél több munkát aggatnak a nyakadba, vagy számodra kellemetlen feladatokat bíznak rád.

A legelején még megállíthatod

Munkahelyi nézeteltérésnél érdemes minél előbb nyílttá tenni a konfliktust, és megpróbálni tisztázni a dolgokat. Beszélj nyíltan, de ne mutasd a gyengeség jeleit, légy határozott és tárgyilagos. Ha többen is ellened vannak, lehetőleg egyesével beszélj a kollégáiddal. Jól jöhet, ha szövetségeseket keresel, és megpróbálsz néhány embert magad mellé állítani. Hatékony eszköz lehet még a kizökkentés, a humor is: ha inzultálnak, igyekezz tudatosan valami nagyon meglepő, nem várt módon reagálni. Ez csak akkor fog működni, ha kellő magabiztossággal tudsz visszavágni.

A konfliktuskezelési technikák, trükkök, csak alkalmi konfliktushelyzetben, a mobbing kialakulásának kezdeti szakaszában működnek, ha már hat hónapja, heti rendszerességgel érnek támadások, már pszichoterrorral állsz szemben, amit egyedül nem tudsz megállítani. A legfontosabb, hogy ha felismerted a mobbingot, ne magadat hibáztasd, mert ezzel csak tovább rontod a dolgokat. Újra fel kell építened az önbizalmadat, mert ez az, ami lassan, de biztosan csökken a folyamat során. Menj el tanulni, válassz olyan hobbit, amiben sikereid vannak, keress támogató közeget, befogadó közösséget, ahol újra magadra találhatsz. A legapróbb sikerélményeket is vedd észre! Fontos, hogy vezesd le a stresszt, sportolj, relaxálj. Ez nem oldja meg a munkahelyi problémát, de mérsékelheti a benned keletkezett károkat.

Nem minden konfliktusból lesz mobbing

Konfliktus minden munkahelyen kialakul, ez a csoportdinamika természetes velejárója. A konfliktus azonban két egyenrangú fél között következik be, míg mobbing esetén valaki elnyomott, alárendelt helyzetbe kerül. A rendszeres támadások során az elszenvedő egyre gyengül, a nyomás pedig egyre nő, így az egyenrangúság kérdése már fel sem merül, a hatalmi viszonyok eltolódnak.

Ha az életed már pokollá vált

Ha úgy érzed, pszichoterror áldozata vagy, és a konfliktus már annyira elmérgesedett, hogy egyedül nem boldogulsz, kérheted a hr-es vagy a vezetőd segítségét, néhány multinacionális cégnél lehetőség van ombudsmanhoz is fordulni. Mielőtt felsőbb szintre viszed az ügyet, igyekezz minél konkrétabban összegyűjteni a téged ért inzultusokat. A beszámolód legyen tárgyilagos és nagy érzelmektől mentes, szorítkozz a tényekre. Véletlenül se kelts olyan benyomást, mint aki árulkodik, mert nagyon rosszul veszi ki magát.

Ha vannak szövetségeseid, szemtanúid, sokkal könnyebb dolgod lesz, de számíts rá, hogy ilyen ügyekre nagyon nehéz megnyerni bárkit is. Mindenki az állását félti és senki nem akar bajba kerülni. Készülj fel rá, hogy nagyon kellemetlen lesz a folyamat, és semmi nem garantálja, hogy az agresszort valóban felelősségre vonják. Sajnos van olyan durva helyzet, amikor a legjobb tanács, amivel szolgálhatunk, hogy mentsd a bőröd, mert semmilyen munka, pozíció, fizetés nem ér annyit, hogy tönkremenj. Akár a küzdelem, akár a felmondás mellett döntesz, érdemes pszichológus vagy tanácsadó segítségét igénybe venned, hogy feldolgozd a történteket.

A jogszabály nem sokat ér

Magyarországon a munkahelyi pszichoterror még mindig tabunak számít, nem alakult ki a megelőzéséhez és kezeléséhez szükséges kultúra, hiányoznak a szakosodott intézménye és szakemberek, nincs megfelelő tájékoztatás, társadalmi felelősség, és hiányos a törvényi szabályozás is. A munkavállalónak joga van a fizikai és pszichikai egészségét nem veszélyeztető munkahelyhez, ez Európa több államában már a munkavédelmi törvény részét képezi. Magyarországon a munkavédelmi törvényen kívül az egyenlő bánásmód követelményéről szóló 2003. évi CXXV. törvény tartalmaz a munkahelyi mobbinggal kapcsolatos meghatározásokat. A jogszabály definiálja a zaklatás, a jogellenes elkülönítés, valamint a megtorlás fogalmát, de a pszichoterror számos esetét nem fedi le. A jelenlegi szabályozás nem nyújt megfelelő védelmet a munkavállalók számára.

Az agresszor gyenge, segítségre szoruló ember

Nem csak az áldozat, de az agresszor is segítségre szorul. Az agresszív, másokat elnyomó, hatalmaskodó emberek félnek és bizonytalanok magukban, ezt kompenzálják bicskanyitogató viselkedésükkel. Az áldozatra jellemző passzivitás és a bántalmazó által képviselt agresszió két véglet, a kiváltó okok viszont sokszor hasonlóak. Ez azonban senkit nem ment fel a felelősség alól.

Aki mobbing áldozata, az hajlamos az üldözőit démonizálni. Ilyenkor az áldozatban torzult kép alakul ki, ami sokszor teljesen elszakad a valóságtól. Segíthet helyre billenteni az egyensúlyt, ha a támadó(i)dra esendő, gyenge emberként tekintesz.

A bossing a legdurvább

A bossing a mobbing egyik speciális formája, amikor egy vezető zaklat egy, a hierarchiában alatta elhelyezkedő alkalmazottat. A bossing általában akkor jelentkezik, ha egy, a vezetésre alkalmatlan, frusztrált, hatalmaskodó, agresszív ember kerül vezető pozícióba, aki korábbi sérelmeit akarja megtorolni, vagy hatalmával kisebbségi komplexusát próbálja kompenzálni. Az üvöltözés, a fenyegetőzés, a kritizálás, a bűnbakképzés és a szexuális zaklatás mind a repertoár része. A szakemberek szerint az áldozatra nézve a bossingnak vannak a legsúlyosabb következményei.

Hol marad az egyéni felelősség?

Bár a szakértők egyetértenek abban, hogy a mobbing kialakulásáért elsősorban a vállalatok a felelősek, és egy jól szervezett, humánus munkahelyen, kompetens vezetőséggel fel sem merül a pszichoterror lehetősége, mégsem lehet elmenni az egyéni felelősség mellett. A mobbing folyamatnak mindig van egy vezetője, aki az agresszor szerepében tetszeleg. Hiába a munkanélküliségtől való félelem, a stressz, a feszült munkahelyi légkör vagy az elszenvedett sérelmek, az agresszor felnőtt ember, aki felelős azért, ahogyan másokkal bánik.

De sokszor az agresszornak olyan követői is akadnak, akik bár nem értenek egyet a bántalmazóval, esetleg lelkiismeret-furdalást éreznek, mégis részt vesznek a mobbingban, vagy egyszerűen csak nem tesznek semmit. A követők sokszor ugyanúgy félnek attól, hogy áldozattá válnak, vagy azt gondolják, hogy a hallgatásnak nincs ára, ezért nem vállalják a szembefordulást. Pedig az elején még egyetlen bátor kolléga vagy vezető is meg tudja állítani a folyamatot. A mobbing nem csak a cég, az áldozat, vagy a vezetőség problémája, hanem a munkatársaké is. Lehet, hogy ma végig nézed, hogy tönkretesznek valakit, és legközelebb te következel.

(Az eredeti cikkem a player.hu site-on jelent meg)

[sudartcoaching-blog]

Pszichoterror a munkahelyen I.

A munkahelyi pszichoterror sajnos gyakoribb, mint gondolnánk, mégis alig hallani a témáról. A vállalatok és a munkatársak többnyire értetlenül és tehetetlenül állnak a jelenség előtt, az áldozat pedig képtelen megállítani a destruktív folyamatot.

A pszichológiai terror, idegen szóval mobbing a munkahelyi gyakorlatban etikátlan viselkedést, szélsőséges, agresszív kommunikációt jelent, amely kisebb csoportok, de jellemzően leginkább egyetlen személy (mobbing-áldozat) ellen irányul. Az agresszor nem feltétlenül egy személy, gyakran egy kisebb csoport áll a pszichoterror hátterében. A mobbingot elszenvedő munkatársat gyakori támadások, verbális erőszak, negatív kritika, piszkálódás éri kollégái vagy vezetői részéről. A mobbing nagyon változatos formákat ölthet: van, akit egyszerűen levegőnek néznek, míg másokat nyilvánosan megaláznak, a skála a rosszindulatú pletykáktól egészen a fizikai fenyegetésig, megfélemlítésig terjedhet.

A szakirodalom szerint ahhoz, hogy pszichoterrorról lehessen beszélni, a támadássorozatnak legalább hat hónapon keresztül, heti rendszerességgel fenn kell állnia. Persze ennél jóval kevesebb idő is elég ahhoz, hogy valakit kicsináljanak. A hosszú időn át, rendszeresen ismétlődő bántalmazás nem játék: komoly lelki, mentális, pszichoszomatikus és szociális problémákhoz vezet. A mobbingban mindenki veszít: az áldozat, a kollégák és a vállalat is.

Mobbing aktivitás kategóriái A mobbing meghatározása Dr. Heinz Leymann német munkapszichológus nevéhez fűződik. Az általa megalkotott LIPT-kérdőívek szerint 45 különböző aktivitás létezik, és ezeket az alábbiak szerint kategorizálhatjuk:

A kommunikációs lehetőségek csökkenése (a menedzsment nem ad lehetőséget a kommunikációra, verbális támadás a megbízásokkal kapcsolatban stb.)

Szociális kapcsolatok fenntartásának ellehetetlenítése (a kollégák nem állnak szóba a személlyel, ezt esetleg a menedzsment tiltja, a többi dolgozótól távoli szobába helyezik)

A jó hírnév fenntartásával kapcsolatos effektusok (pletykák, gúnyolódás, tréfák gyártása etnikai hovatartozásból, tájszólásból, beszédstílusból, járásból stb.)

Munkával kapcsolatos effektusok (munkamegbízások elmaradása, lényegtelen feladatok kiadása)

Testi egészséggel kapcsolatos tényezők (veszélyes megbízások, fenyegetés, támadás, szexuális zaklatás stb.) (Forrás: Wikipedia)

Van, aki megbetegszik, van, aki az italhoz nyúl

Az áldozat a folyamatos mobbing hatására, egy komplex lélektani folyamat következtében fokozatosan tehetetlenné, és egyre kiszolgáltatottabbá válik. Az inzultált munkatárs folyamatosan feszült, szorong, gyomorgörccsel megy be dolgozni, romlik a teljesítménye, elveszti a motivációját, és kilátástalannak érzi a helyzetét. A teljesítőképesség fenntartása érdekében az is előfordul, hogy az érintettek alkoholhoz, gyógyszerhez vagy kábítószerhez nyúlnak.

Emellett hosszú távon pszichoszomatikus tünetek nehezítik az életüket: az állandó stressz hatására vérnyomásproblémák, alvászavarok, gyomorbántalmak léphetnek fel, azaz az áldozat szó szerint belebetegszik a mobbingba. Sajnos az igazságtétel és a hepiend is rendre elmarad: a bántalmazott kolléga munkaképtelenné válik, betegállományba kerül, jobb esetben felmond, és másik munkahelyet keres magának.

A fizikai tünetek mellett komoly mentális problémák is fellépnek: az áldozat önbizalma napról napra épül le, viselkedése bizonytalanná válik, teljesítőképessége hanyatlásnak indul, gyakrabban vét hibát, ezzel további okot szolgáltat a bántalmazásra. Az öngerjesztő folyamat hatására a mobbing-áldozat ördögi körbe kerül. Az érintettek előbb-utóbb szociálisan izolálódnak, túlérzékennyé, paranoiássá, bizonytalanná vagy éppen agresszívvé válhatnak.

Ha nagy a nyomás…

A mobbing sok mindenből fakadhat: a nagy nyomás, a folyamatos stressz, a rendezetlen konfliktusok, a pontatlan munkaköri leírás, az elégtelen kommunikáció, az egyenlőtlen terhelés, vagy az előítéletek mind-mind táplálhatják a pszichoterrort. A folyamatos teljesítménykényszer, a kiélezett verseny, a munkanélküliségtől való túlzott félelem is vezethet a folyamat kialakulásához. Van, hogy nem strukturális problémák, hanem egy-egy kolléga rosszindulata, agressziója gerjeszti a mobbingot, de a probléma többnyire összetett: egyéni és vállalati szinten is találunk kiváltó okokat. Minél nagyobb a nyomás, a stressz, annál valószínűbb, hogy az ostor valakin csattanni fog. A kiszolgáltatott, valamilyen kisebbséghez tartozó, gyengébb egyének fokozott kockázatnak vannak kitéve.

A bajt csak tetézi, ha a vezető nem veszi észre, mi folyik körülötte, vagy érdektelenséget mutat, és a mobbingot nem tekinti a hatáskörébe tartozó problémának. A vezető konfliktuskezelésén is sok múlhat: egy konfliktuskerülő vezető könnyen megijedhet attól, hogy a békebíró szerepét játssza. A leggyakoribb sajnos mégis az, hogy maga a vezető él vissza a hatalmával, és válik agresszorrá. Ebben az esetben sajnos a kollégák joggal félhetnek a szankcióktól, és sokszor nincs senki, aki be merne avatkozni a folyamatba.

A férfiak sincsenek biztonságban

Bár a nők fokozott veszélynek vannak kitéve, a férfiak ugyanúgy válhatnak áldozattá. A kutatások szerint gyakorlatilag bárkiből lehet mobbing-áldozat. Ha kiközösítésről vagy pszichoterrorról hallunk, gyakran hajlamosak vagyunk azt gondolni, az elszenvedő fél tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került. Pedig nem kell összeférhetetlennek lenni ahhoz, hogy valakit bántsanak, elég, ha az illető kicsit gyengébb érdekérvényesítő, bizonytalan, valakinek útban van, vagy valamilyen kisebbség tagja.

Gyakori jelenség az is, hogy a különleges képességű, kompetens, intelligens munkavállalók válnak mobbing-áldozattá. A bántalmazás hátterében ebben az esetben a félelem áll. A rátermettebb kolléga jobb esélyei miatti szorongás következtében a többiek ellenségesen, agresszíven kezdenek fellépni az illetővel szemben, és szisztematikusan ellehetetlenítik az életét. A pszichoterror célja, hogy az áldozatnak rossz hírét keltsék, teljesítőképessége csökkenjen, szociálisan elszigeteltté váljon, és végül elhagyja az adott munkahelyet.

Megváltó elbocsátás

Tamás egy németországi szálloda munkatársaként vált mobbing-áldozattá. Mire felismerte, hogy mekkora a baj, már komoly fizikai és lelki tünetei voltak. „A kollégáim mindig lekezelőek voltak velem, mindent velem csináltattak meg. Miközben én dolgoztam, ők csak lopták a napot. Rendszeresen megjegyzéseket tettek rám, kritizálták a munkámat, volt, hogy mondvacsinált okokkal felnyomtak a főnöknél. Hosszú hónapokon keresztül ment ez így, miközben lassan elviselhetetlenné vált a helyzet. Egyre tehetetlenebbnek éreztem magam, elbizonytalanodtam, a szorongás állandósult.

Úgy éreztem, talán én csinálok valamit rosszul, és a helyzetemen az sem segített, hogy vendégmunkás voltam. Végül összeszedtem magam, és beszéltem a menedzseremmel, aki megértő volt, sajnálatát fejezte ki, és megígérte, hogy beszél a kollégáimmal. Mielőtt bárkit is felelősségre vontak volna, egy hirtelen, sokunkat érintő leépítés oldotta meg a helyzetet: egy percig sem bántam, hogy szabadultam, napok választottak el a felmondástól. Nem tudom, hogy az ügyem szerepet játszott-e abban, hogy engem és több kollégámat is elküldték, de nem is érdekelt, csak az lebegett a szemem előtt, hogy végre vége ennek a rémálomnak.”

A mobbingban mindenki veszít

A mobbing nem csak az áldozat életét teszi tönkre, de az egész cégre hatással lehet: a pszichoterror rombolja a munkahelyi kapcsolatokat, a csapatmunkát, a hatékonyságot, az általános hangulatot, és jellemzően visszaesik a munkamorál is. Nem nehéz belátni, hogy a vállalat produktivitása, zökkenőmentes működése lehet a tét. Egy kiszivárgott mobbing-ügy rossz hírét kelti a cégnek.

Egy olyan munkahelyen, ahol a pszichoterror egyszer megjelenik, és nincs, aki megállítsa, nagy eséllyel újra kialakul a jelenség. A kollégák az egyre fokozódó feszültségben ugyanis egyre jobban félnek, sokszor agresszívebbé, kegyetlenebbé válnak, mindenki a túlélésre hajt. Ahol farkastörvények uralkodnak, ott nem kell csodálkozni azon, ha az emberek kivetkőznek magukból.

A munkáltató sokszor homokba dugja a fejét

A munkahelyi elnyomást sokszor maguk a munkavállalók követik el. A munkáltató felelőssége mégis elvitathatatlan a kérdésben. Már maga a vállalati kultúra, a megfogalmazott értékek, a vezetői kommunikáció stílusa, a munkavállalókkal való általános bánásmód, a környezet is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakul-e pszichoterror jelensége. A mélyebb szervezeti problémák nagyfokú pszichés megterhelést, fokozott stresszt jelentenek a munkavállalóknak, ami jelentősen megnöveli a mobbing kialakulásának esélyét.

A vezetőség sok esetben nem is értesül a problémáról, vagy ha mégis, legtöbbször szakértelem, eszközök vagy stratégia hiányában nem avatkozik be. Egy külső szakember bevonása segíthet, de a cégek általában nem veszik erre a fáradságot. A probléma az, hogy a mobbingot legtöbbször nem elég egyéni szinten kezelni, mivel többnyire a rendszer vagy a menedzsment elégtelen működéséből adódik a baj. A strukturális beavatkozás, a felelősségre vonás pedig olyan fájdalmas folyamat, amit a vállalatok szeretnek megúszni, így a struccpolitika mellett döntenek.

Folytatjuk.

(Az eredeti cikkem a player.hu site-on jelent meg.)

[sudartcoaching-blog]

Előzd meg a kiégést!

A XXI. században a kiégés már nem csak a segítő foglalkozásúakat veszélyezteti. A teljesítménykényszer, a stressz, a munkamánia és a fokozott érzelmi megterhelés a burnout kialakulásának ideális körülményei. Hogyan lehet a lelkes munkavégzéstől eljutni az unott depresszióig? De leginkább hogyan nem?

Ha már szinte természetes, hogy hétvégén is dolgozol, ha a munkahelyeden kibírhatatlan a nyomás, ha reggelente gyomorgörccsel mész be dolgozni, ha nagy az érzelmi teher, téged is fenyeget a kiégés-szindróma. A túlhajszoltság, az irreális munkahelyi elvárások, a növekvő stressz, a terhelhetőség határainak kitolása, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiánya olyan jelenségek, melyek egyre több embert érintenek. Bár a burnout-szindrómát, azaz a kiégést eredetileg a segítő foglalkozásúak körében kezdték vizsgálni, a fokozott stressz, az elszemélytelenedés és a növekvő megterhelés következtében a tünetek bárkinél jelentkezhetnek.

Burnout „A Burnout- (kiégés) szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.” (Herbert Freudenberg meghatározása)

Orvosok, tanárok, segítők és a munkaholisták

Nem véletlen, hogy a burnout kutatása eredetileg a segítőkhöz kapcsolódik. A segítő személyek azért veszélyeztetettebbek, mert folyamatos érzelmi megterhelésben élnek, és a szociális, egészségügyi szféra anyagi helyzete és a rendszer túlterheltsége következtében általában agyonhajszoltak és alulfizetettek is. Ez önmagában is veszélyes kombináció, de ha nem lenne elég, sok segítő a saját testi és lelki igényeit teljesen elhanyagolja, és csak a munkájának él – így egyenes út vezet a kiégésig. A fokozott érzelmi megterhelés nem csak a segítőket, de a vezetőket, az ügyfélszolgálaton dolgozókat, és mindenkit érint, aki emberekkel foglalkozik.

Azt, hogy a teljesítőképességednek megvannak a maga határai, nyilván nem szívesen hallod. Hajlamosak vagyunk robotoknak tekinteni magunkat, és figyelmen kívül hagyni a szükségleteinket. Az állandó rohanás, a multitasking, a kiéleződő verseny, a bizonytalanság már önmagukban is hatalmas terheket rónak ránk, mindez egy nagy adag teljesítménykényszerrel és megfelelni vágyással együtt már nem gyerekjáték.

A burnout stádiumai Idealizáció szakasza: túlzott lelkesedés, fokozott teljesítmény. A realizmus fázisa: amikor a lelkesedés alábbhagy, az egyén tisztában van képességeivel, kompetenciájával, tevékenységének lehetőségeivel és korlátaival, valóságos képet alkot önmagáról és a munkájáról. A stagnálás vagy kiábrándulás fázisa: amikor a munka már nem jelent örömet, a motivációk csökkennek, a szakember feladatait rutinszerűen végzi. A frusztráció fázisa: a szakember ingerlékeny, feszült lesz, stressztűrése csökken. Az apátia/fásultság fázisa és/vagy a pálya elhagyása: az illető már a magánéletben sem talál semmi örömet. (Forrás: Wikipedia)

Te vagy a szerencséd kovácsa

A kiégésnek egyrészt egyéni, másrészt szervezeti szintű okai is vannak, ezek rossz konstellációja vezet leggyakrabban a burnoutig. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a lelki problémákat mindig könnyebb megelőzni, mint kezelni, így jó esetben a hangsúly a prevención van.

Egyéni szinten sokat tehetsz magadért, elsősorban azzal, ha személyiségednek, teherbírásodnak, ��rdeklődési körödnek megfelelő hivatást választasz. Az önreflexió, az odafigyelés a saját igényeidre elengedhetetlen, így még idejében észlelheted, hogy gond van, és megállíthatod a destruktív folyamatot. Fontos az is, hogy a munkád és a magánéleted igyekezz szisztematikusan elválasztani egymástól. Ne vidd haza a munkát, a hétvégék és az esték legyenek szentek, bármennyire is nehéz, törekedj a munka-magánélet egészséges egyensúlyára.

Ha tanárként, orvosként, segítőként, szociális munkásként dolgozol, és lehetőséged van rá, járj szupervízióba, kérd a kollégáid, mentoraid támogatását, keress segítő csoportot, kezdeményezz esetmegbeszéléseket. Amennyire lehet, tartsd tiszteletben a saját határaidat és érzelmi teherbíró képességed. Ha sok emberen akarsz segíteni, gondolkozz hosszú távon, és ne merítsd ki az egyetlen erőforrást, ami rendelkezésedre áll: saját magadat.

Vedd észre a tüneteket

Testi és szellemi kimerültség, közömbösség, feszültség, fáradtság, fejfájás, testsúlyváltozás, alvászavarok, gyomorpanaszok, pszichoszomatikus betegségek, ingerlékenység, cinizmus, az emberi kapcsolatok minőségének megromlása, a munkahelyhez, kollégákhoz való negatív viszonyulás, pesszimizmus, a teljesítőképesség csökkenése, az elköteleződés csökkenése, indokolatlan szakmai önértékelési zavar, rezignáltság.

Ha túlságosan meg akarsz felelni, ha a tökéletességre törekvésed már-már beteges, ha mindig mindenkinél jobb akarsz lenni, ha állandóan versengsz a többiekkel, érdemes elgondolkodni azon, hova vezet mindez hosszú távon. A munkához való hozzáállásod felülvizsgálata elengedhetetlen: felejtsd el az idealisztikus elképzeléseket, az irreális célkitűzéseket, igyekezz közelíteni a realitáshoz, és tartsd tiszteletben a saját határaidat.

Az akkumulátor is lemerül, ha nem töltik fel rendszeresen. A rekreációt segíti a sport, a relaxáció, a megfelelő mennyiségű alvás, és a hosszabb, éves normál vagy szükség esetén akár fizetés nélküli szabadság is. A munkahelyi életminőség, a szünetek, az ebédidő tiszteletben tartása is fontos kritériumok, a SlowWork szemlélettel nagy mértékben csökkenthető a kiégés kockázata.

A vállalati kultúra sem mellékes

A burnout megelőzésében nem csak a munkavállalóknak, de magának a vállalatnak is nagy szerepe van.  Ha a szervezet olyan csúcsteljesítményre kalibrált, lélektelen gépként működik, melynek alkatrészei (dolgozói) szabadon lecserélhetőek, akkor nem sok jó vár a munkavállalókra. Szerencsére ma már jó néhány vállalat felismeri, hogy a legfőbb érték a humán erőforrás, és érdemes pénzt, időt és energiát fektetni a dolgozók jóllétébe. Az ideális az lenne, ha a szervezetek természetesnek tekintenék a dolgozók fejlesztését, továbbképzéseket biztosítanának, ha külső vagy belső szakemberek, munkapszichológusok, coachok segítenék a munkavállalókat.

Hosszú távon olyan cégnél érdemes dolgozni, ahol látod a munkád közvetlen hatásait, meg tudod élni az autonómiádat, látod magad előtt a lehetőségeket, rendszeresen kapsz visszajelzéseket, és persze anyagi megbecsülést is. Ha szoros kapcsolatot ápolsz a kollégáiddal, jó a csapatszellem, és figyeltek egymásra, annak is van egy erős megtartó ereje. Egy humánus, támogató szervezeti kultúra hosszú távon is produktív, egyenletesen fejlődő, kiegyensúlyozott munkavállalókat eredményez, akiket messze elkerül a burnout. A segítő szakmák esetén különösen fontos lenne a szervezet támogató hozzáállása.

Úgy éreztem, hogy minden kicsúszik a kezem közül

Bálint egy alapítványnál dolgozott vezetőként. “Egy ideig minden a terv szerint haladt. Élveztem, hogy fontos munkát végzek, nem volt probléma a mindennapos túlóra, minden plusz feladatot elvállaltam, állandó pörgésben éltem. A magánéleti kudarcok csak rátettek egy lapáttal: mivel nem volt stabil barátnőm, nem tűnt rossz ötletnek, hogy hétvégenként is bejárjak az irodába, és mindig volt mit csinálni. Nem vagyok mártír, egyszerűen imádtam a munkámat, és kiemelkedő teljesítményt akartam nyújtani. A nyári szabadságokat gyakorlatilag végig aludtam, aztán alig vártam, hogy mehessek vissza a »bányába«.

Nem sokkal azután, hogy vezető lettem, éreztem először azt, hogy tehetetlen vagyok, megingott a magamba vetett hitem, és elkezdtek kicsúszni a dolgok a kezem közül. A mindennapi megterhelő ügyek, a segítségre szoruló ügyfelek gondjai mellett a kollégáim problémái is a nyakamba zúdultak, miközben nekem nem volt kihez fordulnom a gondjaimmal. Persze voltak jobb és rosszabb időszakok, de a tendencia sajnos utólag már világosan látszik. Egyre többet stresszeltem, emiatt gyakrabban hibáztam, ettől még frusztráltabb lettem és elbizonytalanodtam. Egy idő után az idegeskedésből valahogy átcsaptam a totális apátiába, olyan volt, mintha minden szürkévé vált volna körülöttem, semmi nem érdekelt többé.

Ezt én nagyon nagy krízisnek éltem meg, mert semmim nem volt, csak a munkám, és hirtelen jelentőségét vesztette, amiért olyan keményen dolgoztam. Először a normál szabadságaimat vettem ki, majd betegszabira mentem, hogy pihenjek. A kedvem, a lelkesedésem nem tért vissza, így kisebb kényszerpihenő után, szervezetet és pozíciót is váltottam. Az elejétől fogva sokkal jobban odafigyelek arra, hogy ne vigyem túlzásba a munkát, ha kell, kényszerítem magam a pihenésre. Nem könnyű ezt a túlműködő gépezetet leállítani.”

Nem vagy itt jó helyen

A kiégés okait nem mindig a személyiségvonásokban vagy a szervezeti kultúrában kell keresni, nem ritkán előfordul az is, hogy egyszerűen nem ott vagy, ahol a helyed lenne, és ez okozza az állandósuló érzelmi fásultságot. Ha a kiégés jeleit tapasztalod, és nem segít a tehermentesítés, akkor itt az idő, hogy átgondold a karrierutad, és megfontold az esetleg szükségszerűvé váló karrierváltást. A pályaelhagyás mindig fájdalmas, és veszteségekkel járó folyamat, de ha anno társadalmi vagy családi nyomásra választottál szakmát, és képtelen vagy azonosulni a szakmai szerepeddel, jobb észhez térni, mint így leélni az egész életedet.

A teljes apátia megelőzhető azzal, ha kilépsz, de fontos tudni, hogy a burnout nem csak egyszer következhet be egy ember életében, hanem ciklikusan ismétlődhet, főleg, ha a történtek hatására a személyiségben nem történik mélyebb változás. A szakemberek szerint körülbelül hétévente nem árt céget, pozíciót vagy akár szakmát váltani. Sokat segíthet az is, ha a munkád mellett van valamilyen szenvedélyed, ha új dolgokat tanulsz, ha rendezett a magánéleted.

Egy súlyos burnout akár a depresszióig, munkaképtelenségig vezethet, kezelése komplex és sokszor hosszadalmas, és szakember beavatkozását igényli. Inkább kapcsolj időben, és figyelj oda magadra!

A teljes cikkem a player.hu siteon jelent meg.

[sudartcoaching-blog]

A patchwork karrierről

A külföldi trendek azt mutatják, hogy egyre inkább a sokoldalú, svájci bicskaként működő munkavállalóknak áll a világ, akiknek a karrierútja nem írható le egy lineáris vonallal. A jelenségnek neve is van: ez a patchwork-karrier.

Itthon még ma is az a nézet uralkodik, hogy az ember válasszon egy tisztességes szakmát, és foglalkozzon egész életében azzal. Arra, aki szakmai szerepváltáson töri a fejét, vagy egyszerre több területen is helyt áll, még mindig ferde szemmel néznek. Pedig a külföldi trendek azt mutatják, egyre inkább a sokoldalú munkavállalóknak áll a világ, és semmi furcsa nincs abban, ha valaki egyszerre foglalkozik tanácsadással, könyveléssel, miközben harmincévesen újra egyetemre jár és mellette festeget.

Persze nem árt, ha megvan a fő vonal, hiszen egyszerre több fronton nagyon nehéz átütő sikereket elérni. Arra bátorítunk, hogy érdemes szellemi kalandozások útján meghódítani ismeretlen kontinenseket is. Ha másért nem, magáért a felfedezés öröméért.

A patchwork-karrier

Bár a szocialista éra munkavállalói hagyományai, a biztonságra, kiszámíthatóságra való törekvés még élénken élnek a fejünkben, az információs társadalom, a globalizáció merőben új igényeket támaszt a munkavállalókkal szemben. Ma már szinte elképzelhetetlen a régi modell, miszerint az ember egyetlen munkahelyen dolgozva élje le az életét. A mai munkavállaló szakmai haladását egyetlen lineáris vonallal már lehetetlen leírni.

A trendkutatók szerint az új kihívásoknak azok fognak tudni megfelelni, akik kreatívak, rugalmasak, széles látókörűek és folyamatosan képzik magukat. Az új típusú munkavállaló nem egyetlen szakterületen akar a csúcsra jutni, hanem több területen is megméretteti magát, miközben folyamatosan fejleszti a képességeit, és keresi az újabb kihívásokat. A szakemberek nevet is adtak az új jelenségnek: ez a patchwork-karrier.

A patchwork-karrier általában a magasan képzett, jó képességű, kreatív és ambiciózus munkavállalók sajátja, akiket nem elégít ki egyetlen karrierút, hanem több tapasztalatra, tudásra, kalandra vágynak. De a több lábon állás, vagy a karrierváltás nem csak az egyéni ambíciók sokszínűségéből, hanem az állandó bizonytalanságból is adódhat.

Ha az A terv mellett van B, C, vagy akár D terv is, az túlélési stratégiának sem utolsó. Az állandó változásban nagyon nehéz ugyanis megjósolni, hogy a ma piacképes szakma néhány év múlva mennyire lesz keresett. Ráadásul a munka világa is egyre komplexebbé válik, és egyre több rétű kompetenciára és tudásra van szükség ahhoz, hogy valaki helyt álljon, még akkor is, ha az illető egyetlen szakterületen belül kíván érvényesülni.

Ingres hegedűje Az Ingres hegedűje kifejezést arra a helyzetre szokás alkalmazni, amikor egy művész, aki a maga területén jelentőset alkotott, valami más területen elért teljesítményére a legbüszkébb. Jean Auguste Dominique Ingres, aki fiatalon a toulouse-i opera második hegedűse volt, később, sikeres festőként is meg volt arról győződve, hogy ő igazából hegedűs.

Minden idők egyik legzseniálisabb fizikusa, a relativitáselmélet atyja, Albert Einstein szenvedélyesen szerette a zenét, maga is tehetséges hegedűs volt. Ottlik Gézát a világ egyik legnagyobb bridzsjátékosaként tartják számon, játékelemzéseit leesett állal olvasta a bridzsvilág. Manapság is bővelkedünk az ilyen történetekben, nem egy üzletember büszkébb mondjuk a sportteljesítményére, mint az üzleti sikereire.

Kockázatok és mellékhatások

Szakbarbárokra természetesen szükség van, hiszen számos olyan tradicionális, nagy erőfeszítést és koncentrációt igénylő szakma van, ami egész embert kíván. A patchwork-karrier sokkal jellemzőbb menedzsereknél, művészeknél, tanácsadóknál, mint mondjuk az orvosoknál. (Itt fontos megjegyezni, hogy egy orvosnak nem csak szakmailag kell a csúcson lennie, de jól kell kommunikálnia, nem árt, ha empatikus, egy osztályvezető főorvosnak pedig szüksége van vezetői képességekre, prezentációs készségre, és még számos más kompetenciára, amik több más szakmára is alkalmassá tehetik az illetőt).

Ez viszont nem azt jelenti, hogy ne lenne mindannyiunknak szüksége arra, hogy új impulzusokhoz jussunk. Ahhoz, hogy a gondolkodás nyitott és rugalmas maradjon, érdemes időnként valami merőben új dologba fogni, még akkor is, ha csak hobbi marad. Az új területen megszerzett képességek, szaktudás ugyanis sokszor visszahat a gondolkodásra, ami pozitívan befolyásolhatja az eredeti szakmát is. A tanulás, az állandó inspirációs forrás biztosítása különösen fontos a kreatív munkát végzők számára.

Azoknál, akik egyszerre több dologgal is foglalkoznak, fennáll a veszélye, hogy a sok feladat között a figyelem túlságosan is horizontálissá válik, és egyre nehezebb lesz egy valamiben elmélyülni. A szétforgácsolt energiáknak köszönhetően a kiemelkedő eredmények elmaradhatnak. Aki túlvállalja magát, az nehezen koncentrál arra, amit csinál, mert állandóan ezer dolog jár a fejében.

Az, hogy valaki alkalmas-e többfajta munkavégzésre, természetesen egyénfüggő. Sokaknak egyszerűen nem való az atipikus foglalkozás, mert egy munkahely is bőven elég, és inkább a családra, a magánéletre szeretnének koncentrálni. És persze a karrierváltásnak, vagy a több lábon állásnak is megvannak a kimutatható veszteségei: a pálya elhagyással sokszor feleslegessé válik a szaktudás, elveszik a kapcsolati tőke, egy új szakma elsajátítása jelentős anyagi terheket ró a munkavállalóra, az állandó munka pedig könnyen a magánélet rovására megy.

Végre összeállt a kép László eredeti végzettsége szerint közgazdász, de hamar kiderült, hogy a steril irodai világ nem való számára, ezért a munka mellett egy tervezőgrafikus-képzést is elvégzett, és éjszakánként a számítógép előtt ült. Később grafikusként helyezkedett el, majd egyre jobban érdekelni kezdte a fotózás, így azt is kitanulta. Mellette időnként reklámszövegeket írt, és egyre gyakrabban találta magát a konyhában. Kiderült, hogy László különleges érzékkel hangolja össze az ízeket, így jelenleg egy szakács barátjával már a leendő éttermüket tervezgetik.

Azt mondja, a környezete sokszor a fejéhez vágja, igazán eldönthetné már, mit akar, és a külső nyomás miatt sokáig ő is úgy érezte, hogy az állandó nyughatatlanság és útkeresés már-már kóros. Azóta rájött, számára az élet így teljes, hogy egyszerre sok mindent csinálhat, és az étterem tervezésénél például nagyon jól jönnek mind a gazdálkodási, mind az arculattervezési ismeretek. Így az apró mozaikdarabokból lassan összeáll az egységes kép, és a sok területen megszerzett tudás végre integrálódhat.

Tanulás, egy életen át

A fejlett országokban az oktatás már korántsem ér véget az iskolarendszerből való kilépéssel. Az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) a változó igényekhez való rugalmas alkalmazkodást segíti elő. Tanulás címszó alatt nem csak a klasszikus iskolarendszer képzéseit értjük, hanem ide tartoznak a szakmai továbbképzések, a tanfolyamok, a nyelvtanulás és a különböző tréningek is. A coaching-szemléletben azt mondjuk, azt tanuljuk, hogyan kell tanulni. Tanulás közben nem csak a szaktudást szerezzük meg, de jó esetben a kompetenciáink is fejlődnek, és a különböző helyzetekben rengeteget tanulunk önmagunkról is.

A széles látókör, a rugalmas gondolkodás, az önismeret nem csak a szakmai életben, de a magánéletben is egyre fontosabbá válik. Ahogy az életünk egyre komplexebb és bonyolultabb, úgy van szükségünk egyre cizelláltabb képességekre és tudásra. Az élethosszig tartó tanulás elősegíti, hogy az élet nevű játékban ügyesen boldoguljunk, és kicsit izgalmasabbá és sokszínűbbé tegyük az utazást, és elkerüljük a későbbi beszűkülést és rugalmatlanságot. A tartós stressz alatt álló vezetőket külföldön sokszor ún. carrier breaking programra küldik, ahol a vezető feltöltődhet, új ismereteket szerezhet, és megtanulhat mondjuk egy új nyelvet. Ezzel elkerülhető a kiégés, megtörhető a monotonitás és tágítható a gondolkodás horizontja.

Da Vinci a polihisztorok polihisztora

A polihisztorok legkiemelkedőbb alakja Leonardo da Vinci, aki egyszerre volt festő, tudós, matematikus, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, író és költő. Leonardót sokszor nevezik a reneszánsz ember őstípusának, akit a végtelen kíváncsiság és a felfedezés öröme hajtott, és rengeteg területen képes volt maradandót alkotni. Persze nem sok ember van megáldva ilyen kiemelkedő multitalentummal, de Da Vinci története bizonyítja, hogy az emberi elme, teljesítőképesség határtalan.

Az elme játszóháza

A modern kor embere egyre tudatosabban éli az életét, és a munkát már nem szükséges rossznak, hanem az önmegvalósítás legfőbb terepének tartja. Nem elégszik meg egy választott úttal, hanem egyszerre több ösvényt szeretne bejárni, és szüntelen keresi azt a bizonyos flow élmény. Sokan éppen a tanulásban, az új ismeretek megszerzésében találják meg az áramlat élményt, ami frissen és fiatalon tartja őket.

A munka világában tett kalandozások komoly szellemi kalandok, amik az egész személyiségre építően hatnak. Aki képes élvezni a kihívásokat és akadályokat, az a különböző szakmai szerepeiben úgy érezheti magát, mint egy gyerek a játszóházban. Ehhez persze kell az a szemlélet, miszerint az élet nem pusztán a túlélésért folytatott küzdelem, hanem igazi kaland.

Magyarországon sajnos a magas munkanélküliség sokkal inkább jellemző, mint az, hogy valaki egyszerre több dologgal is foglalkozik. De az új típusú gondolkodás a munkanélkülieket is segítheti abban, hogy az eredetileg választott szakma mellett képesek legyenek alternatívákban gondolkodni, és ha kell, akár egy teljesen új szakmát tanulni.

A patchwork-karrierbe belefér a külföldi munkavállalás, a többszöri szakmai szerepváltás, az útkeresés és a tanulás is. Az új trend azt üzeni, hogy sosem késő váltani, és megvalósítani a gyerekkori álmokat. A lényeg pedig nem feltétlenül az egzisztenciális siker, hanem maga az út.

Az eredeti cikkem a Player.hu portálon jelent meg.

[sudartcoaching-blog]

Tanácsok karrierváltáshoz

Ha állandó munkahelyi problémáid vannak, nem jössz ki a kollégáiddal, unottan mész be dolgozni, és utálod, amit csinálsz, ideje váltani. Nem biztos, hogy csak munkahelyet, lehet, hogy megérett a helyzet a pályaváltásra is. Mert a nagy karrier a jó pályaválasztással kezdődik. És soha nincs késő. Eláruljuk, hogyan kell ezt ügyesen csinálni. Paradigmaváltás következik.

A Nagy Vakfutam elkezdődik

Bűvésznek készültél, de gépészmérnök lett belőled? Azzal, hogy nem a belső igényeidnek, lelki világodnak, kompetenciáidnak leginkább megfelelő pályát választottad, nem vagy egyedül. Tizennyolc évesen nagyon kevesen vannak tisztában a képességeikkel, értékeikkel, és az önismeret teljes hiányában egyszerűbbnek tűnik arra felé menni, amerre a tömegvonzás, a családi és társadalmi elvárások, vagy éppen a fennhangon hirdetett piaci igények húznak.

Az emberek nem csak magukat nem ismerik ilyen fiatalon, de gyakorlatilag semmilyen reális információval nem rendelkeznek a választott szakmáról sem. Életünk első nagy döntését gyakorlatilag teljesen vakon kell meghoznunk, és ezen nem sokat segít az sem, hogy a Nagy Vakfutam nézőteréről a jóakaróink (család, barátok) egymásnak teljesen ellentmondó instrukciókat ordibálnak le.

Az iskolában ráadásul nem a mindenkiben ott rejlő, de nagyon eltérő módon megnyilvánuló tehetséget öntik formába és csiszolják fényesre, hanem konformista, átlagos agyakat fejlesztenek. Aki mindenben viszonylag jól teljesít, szorgalmas és alkalmazkodó, az látszólag jól is kijöhet belőle, aki viszont nem tudja simára koptatni magát, az eleve hátránnyal indul a futamon. A bürokratikus iskolarendszerrel kevésbé kompatibilis egyedek hánykolódása az érvényesülés hajtűkanyarokkal tűzdelt versenypályáján szinte törvényszerű, de lehet, hogy ők járnak jobban, mert aki túléli, az piszkosul jól fog vezetni.

Autópálya a semmibe

Ha viszonylag jól vetted a rajtot, később már az a probléma, hogy ha vakon is, de elindultál egy irányba, és időt, pénzt, energiát tettél abba, amit éppen hozott az élet, elvégezted az egyetemet, végigszívtad a gyakornoki éveket, és végre ott vagy a nyílt pályán. Leesik a szemfedő, kinyílik a szem, és körülnézel. Ezt akartad! Vagy mégsem?

Ha nem a megfelelő pályán hajtasz, akkor a rendszer előbb-utóbb valamilyen formában jelezni fog (elégedetlenség, túlzott stressz, apátia, kiégés, betegségek formájában). Viszont ahogy telik az idő, úgy legyintesz egyre jobban a váltás lehetőségére, hiszen ki akar mindent elölről kezdeni, és mit fognak szólni a szomszédok? Az első számú korlátozó hiedelem, amivel le kell számolni az az, hogy a kijelölt pályán kötelezően rajta kell maradni, mert a pályaválasztás egy életre szól, és ha mégsem, akkor már biztos késő.

Az elágazó ösvények kertje

A coaching-szemléletben a szakmai pályára (és magára az életre) nem úgy tekintünk, mint egy autópályára, ahol a megengedett sebességet túllépve száguldunk annak érdekében, hogy a többieknél lehetőleg gyorsabban eljussunk A pontból B pontba. Mert amikor egy autópályán száguldasz, elönt ugyan a sebesség és a hatalom mámora, de nem tudod élvezni az utat, a táj masszává folyik össze, nincs idő bámészkodni, megállni egy-egy szép faluban, vagy domboldalon, sőt sokszor azt sem tudod, hol jársz éppen.

A száguldás mint stratégia jó lehet, amikor valamit gyorsan, egyszerűen, algoritmizáltan kell megoldani, de az olyan komplex kérdések esetében, mint a pályaválasztás vagy pályamódosítás, nem ez az adaptív gondolkodásmód. A szakmai életben ugyanis nem az lenne a lényeg, hogy minél gyorsabban eljuss egyik pontból a másikba, mert egyrészt könnyen előfordulhat, hogy defektet kapsz – vagy esetleg felcsavarodsz a szalagkorlátra (főleg ha közben be van kötve a szemed) –, másrészt a megérkezés mámora csak egy pillanatig tart. A lényeg az, hogy megtanuld élvezni az utat, és észrevedd a megfelelő lehajtót.

A pályaválasztásra, a szakmai útkeresésre, a pályamódosításra éppen ezért úgy tekintünk, mint az elágazó ösvények kertjére, ahol számos ösvény, út, kereszteződés vár. Nincs egyetlen jó döntés, nincs kitüntetett királyi út, éppen ezért nincsenek helyrehozhatatlan hibák sem. Az elágazó ösvények kertjébe betévedő utazókat a tapasztalás vágya, az élethosszig tartó tanulás ígérete és a megismerés öröme hajtja.

A kompetenciák univerzuma a létező világok legjobbika

Mit jelent mindez a gyakorlatban? Azt, hogy ha rossz helyen is vagy éppen, és nem olyan munkát végzel, amilyet szeretnél, akkor sincs semmi gond, hiszen az elágazó ösvények kertjében hatalmadban áll változtatni, anélkül, hogy úgy érzed, bármiről is lemaradtál. Az új paradigmában ugyanis nem az a lényeg, hány éves vagy, hányadik kilométernél tartasz, és mi volt az eredeti szándékod, amikor elindultál, hanem az, hogy mennyi kompetenciát gyűjtöttél össze útközben, és mit tudsz ezekkel kezdeni.

A minőségi kompetenciák viszont univerzálisak, így simán elképzelhető, hogy a multinál, ahol stratégiai vezetőként vagy éppen tervezőmérnökként kilehelted a lelked, olyan kompetenciák sokaságát szerezted meg, amit később az önálló vállalkozásodban – mondjuk egy új étterem nyitásnál – maximálisan kamatoztatni tudsz. Itt nem elsősorban a szaktudásra gondolok, mert az viszonylag könnyen megszerezhető, hanem az úgynevezett soft skillekre, azaz a belső, nehezen megszerezhető, átadható és definiálható képességekre és készségekre.

Lépésről lépésre nem fog annyira fájni

Ha egyre jobban kikristályosodik a kép, mit nem szeretnél csinálni, az már egy újabb lépés ebben a bizonyos kertben, hiszen a „mit nem” helyett „mit IGEN” sokszor a nehéz körülmények között artikulálódik a legszebben. Természetesen egy pályamódosításra vonatkozó döntésnek vannak anyagi és biztonsági kritériuma is, világos, hogy az ember nem állhat fel a puha, meleg székéből egyik napról a másikra. De akkor hogyan csináld? Lépésről lépésre, úgy kevésbé fáj. Nem kell azonnal felmondanod, de attól is óva intenénk, hogy a sült galambot várd, mert az magától nem fog jönni, azt le kell vadászni.

Szóval, ha van valami terved, ötleted, régen megvalósításra váró álmod, vagy csak szeretnél valami újat tanulni, akkor kezdj el tájékozódni az ügyben! Jó, ha megtudod, mit és hol érdemes tanulnod, milyen kompetenciákat kell fejlesztened az ügy érdekében, milyen emberekre, anyagi forrásokra lesz szükséged. Ezzel még a világon semmilyen kockázatot nem vállaltál. Nem az számít, melyik útra lépsz, mit tanulsz, vagy milyen új elfoglaltságot találsz magadnak. Csak indulj el! Sosem tudhatod, milyen ösvények keresztezik majd a választott utat, kik jönnek majd szembe, milyen tapasztalatokra teszel szert. Nem is kell előre látnod, az első lépést kell csak megtenned. Minél többet foglalkozol az ügyeddel, annál nagyobb eséllyel realizálódik.

Az élvezet és a megvalósíthatóság kritériumai

Az új terület kiválasztáskor alapvetően két vezérelvet kell figyelembe venni. Az egyik, hogy élvezd, amit csinálni akarsz (tehát meglegyen az a bizonyos flow-élmény). Ha csak a nagyobb anyagi haszon reményében fogsz valami újba, ha az érdekel, mennyit nősz majd a csajod szemében, nem valószínű, hogy elég lesz a motiváció és a kitartás. Belülről kell berobbantani a motort. Ha nincs jobb ötleted, gondolj vissza arra, mit szerettél igazán gyerekkorodban, mi az amibe teljesen bele tudtál feledkezni akkor, mikor a megfelelés és a beilleszkedni vágyás még nem telepedett rá a személyiségedre! Amit a legjobban szeretsz, abban leszel a legjobb.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, mennyire reálisak a céljaid. Itt nem elsősorban a gazdasági környezetre vagy a lehetőségekre gondolok, mert erre megvannak a megfelelő felmérések, gazdasági modellek, statisztikai mérőszámok. Hanem arra, mennyire illeszkednek reálisan a céljaid a világodhoz. Amellett, hogy olyan dolgot válassz, amit igazán szeretsz, nem árt, ha a környezetedből is megerősítő visszajelzéseket kapsz, és számba veszed azt is, hogy az új, vágyott életed mennyire kompatibilis az egyéniségeddel, az alaptulajdonságaiddal, a legerősebb kompetenciáiddal és a csúcsértékeiddel. Az új várat az erősségeidre, a különcségeidre, és ne a külvilág elvárásaira alapozd!

Ne higgy el mindent, amit látsz!

Az instabil gazdasági környezet, az egyre kiszámíthatatlanabbnak tűnő jövő, az egyre borúlátóbb jóslatok arra sarkallják az embereket, hogy még jobban kapaszkodjanak abba, amit már megszereztek. Pedig az, hogy az állásuk megmarad-e vagy nem, sajnos a legtöbbször kívül esik a személyes kompetenciakörükön. A csavar a rendszerben az, hogy az információs társadalomban egyetlen dolog biztos: a változás. Az új kor kihívásaira nem lehet az ipari társadalom poros, naftalinszagú válaszaival reagálni, új megoldásokat kell keresni. Az információs társadalom állandóan változó világában azok találják meg a számításaikat, akik  képesek rugalmasan alkalmazkodni a körülményekhez, és sablonválaszok helyett kreatív megoldásaik vannak az élet nagy kérdéseire. Akik mernek változni, váltani, ismeretlen ösvényekre lépni.

Bár a gazdasági környezet valóban kiszámíthatatlan, nem érdemes arra pazarolni az időt és az energiát, hogy olyan dolgokon keseregj, amin nem áll hatalmadban változtatni. Lehet, hogy ebben a környezetben őrültségnek tűnik a biztost feladni a bizonytalanért, de azt se felejtsd el, hogy a helyzet bármelyik pillanatban változhat. Minél több mindent csináltál már életedben, minél több tudásnak vagy birtokában, minél több időt és energiát szánsz arra, hogy tanulj, fejleszd magad, annál nagyobb az esélyed, hogy valahol mindig pont rád lesz szükség. Az álomkarrier, ahol a munka kötelességből szenvedéllyé válik, innen már lehet, hogy csak egy lépés!

(Ez a cikkem eredetileg a player.hu portálon jelent meg)