#CSALÁDI NAP

[gerincgeneralis]

Szakma volt. Nyújtás Pajtás.

Csepeli családi napon mi voltunk a svédek, aki arra járt, kapott egy hun svédet! 🤩

[bdpst24]

EGYSZÜLŐS CSALÁDI NAP A LIGETBEN

EGYSZÜLŐS CSALÁDI NAP A LIGETBEN

VELÜNK STARTOL A NYÁR  Az Egyszülős Központ a nyári szünet első napján, június 22-én a Városligetbe várja a családokat.  Az egyszülős családi napon 10:00 és 13:00 óra között minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást kínálunk. A napot 10:15-kor közös bemelegítéssel kezdjük, majd 10:30-kor a Ringató program következik. 11:00-kor egy izgalmas rendőrségi kutyás bemutatót láthatunk a Magyar…

[markoferko]

Isaac barátom pénteken lediplomázott Bécsben, ezzel ő lett az első azande antropológus (ami elég vicces, hiszen).

Pénteken kapta meg a papírt a CEU-n, ő az első dél-szudáni diák az egyetem történetében a koordinátorok szerint. Teljesen hihetetlen a története, és az egyik legjobb dolog életemben asszem, hogy picit segíthettem ebben.

2019-ben hallottam először Isaacről, az Ugandában, dél-szudáni menekültek között kutató antropológus barátom említett egy fiatalembert, akivel egy menekülttáborban találkozott. Kockás jegyzetfüzeteket írt tele interjúkkal, meg egy kölcsönbe kapott mikrofonnal népdalokat és meséket gyűjtött. Bruno haverom készen volt a csávótól, felvette kutatási asszisztensnek, és gyűjteni kezdett neki valamilyen egyetemi alapképzésre, hogy talán valamilyen módon egyszer majd Európában tanulhasson. Issac addigra kétszeresen menekült, egyszer még pár éves korában Kongóba menekült az egész családja a Lord's Resistance Army elől, apja meg is halt pár éves korában, egyedül maradt sok testvérével és anyjával, egészen kicsi korától kezdve dolgoznia kellett. Az iskolája egy mangófa alatt volt, a szabadban, egy tanár jutott mind a 200 diákra. Legalább franciául megtanult. Utána visszatért Dél-Szudánba a függetlenség kikiáltása környékén, és még középiskolát is elkezdhette pár év csúszással, és egy családi jóakarónak köszönhetően nem Yambióban (ahonnan származik), hanem Yei-ben tanulhatott egy bentlakásos gimnáziumban. Ahogy érettségizett, elérte a polgárháború Yeit, és 2017-ben átmenekült - ezúttal egyedül - Ugandába. Hivatásos menekült lett, emiatt semmilyen munkát nem vállalhatott Ugandában, csak telt az idő. Szabadidejében a többi azande menekült élettörténeteit, meséit, álmait, dalait rögzítette, több ezret. Csak úgy, mert érdekelte. Szóval befizettük a legmegfizethetőbb ugandai olyan BA képzésre, aminek bármi kicsi köze is van ahhoz, amivel később foglalkozni szeretne. A hetednapi evangelisták egyeteme hirdetett BA in Peace and Conflict Management Studies kurzust, oda. 2021-re végzett, ekkor írtam rá először. Addigra elkezdett egy blogot vezetni az azande népcsoport szokásairól. Megbeszéltük, hogy jelentkezik a CEU-ra, a költségekkel ne törődjön, majd ha esetleg összejönne az ösztöndíj, akkor majd erre visszatérünk. Megírtam életem legjobb recommendation letter-jét. :D

Annak rendje és módja szerint fel is vették, ráadásul olyan ösztöndíjjal, ami a megélhetését is fedezi (nagyon szerényen) Bécsben. Az első keserű pirula a vízumjelentkezésnél érte, mert az osztrák konzul Kampalában közölte, hogy a dél-szudániaknak Etiópiába kell menniük vízumért, hiába ugandai lakcímmel rendelkező menekült. Elutaztattuk, tettünk egy csomó pénzt a számlájára, hogy úgy tűnjön, mintha lenne neki, így tudott vízumért jelentkezni. Az osztrák hatóságoknak lett volna 12 hete dönteni, szeptemberben elindult a suli, de vízum még sehol sem volt. Isaac a menekülttáborban egy áram és internet nélküli kunyhóban lakott, minden nap 10 kilométert gyalogolt egy Total benzinkútig, hogy be tudjon lépni online. Az egyetem olyan október-november magasságában mondta, hogy ez így nem megy, de várják szeretettel egy évvel később, az ösztöndíj is megvárja.

Decemberben hívta a nagykövetség, hogy megkapta a schengeni vízumot, és legyen nagyon hálás. Mondta, hogy kösz, és akkor egy év késéssel, de megy szeptemberben tanulni. Mondták hogy semmiképp, mert schengeni vízummal a kiállítás dátumától számítva 3 (vagy 4? már nem emlékszem) hónapon belül be kell lépnie az EU-ba, különben a vízum elveszik és sose kap újat. Pánikba esett. Szereztem neki ingyen egy szobát Budapesten, meg elintéztük a CEU-nál, hogy felvették egy online is végezhető vizuálantropológiai kurzusra április 1-től, így teljesen legális volt a tartózkodása. Pénze nem volt persze semmi, de az utazásig hátralévő időre szerzett egy melót Dél-Szudánban egy kutatóintézetnél. Repjegyet meg vettem neki Európába.

Szóval minden sínen volt, ekkor, 2023 márciusában találkoztunk végre először élőben, két évvel azután, hogy elkezdtük szervezni a tanulmányait. Kutatni mentem Dél-Szudánba, de nem Yambióba. Viszont mondta, hogy mindenképp találkoznom kell az anyjával és a nagyanyjával, mert azt hiszik, szervkereskedő vagyok. Erre nem lehetett nemet mondani, lementem négy napra, de megdumáltuk, hogy akkor segít egy régóta tervezett kutatásban (ezt azóta megírtam, és Isaac is írt egy tanulmányt akkori kutatásáról).

A kunyhója előtt találkoztunk, kezében egy nekem készített, kicsinyített gugu dobot fogott. A korábban már említett haveromtól kapott életében először egy okostelefont, aminek kitanulta a kameráját, és a semmiből forgatott egy teljesen nézhető dokumentumfilmet ennek a ceremoniális dobnak a történetéről és készítéséről:

Bécsben a reptéren vártam egy hónappal később, a nyár eltelt munkával és Balatonnal (a kép a balatonfelvidéki Köveskálon készült, ahol kislányom és Brunó kislánya Isaacen doboltak). Csodálatosan nem volt képben Európával, nem ivott még soha szénsavas vizet, nem értette a mozgólépcső működését, és még ezer dolog minden nap. Kurva sokat röhögtünk. Szeptemberben végre elkezdte a sulit, és azt hittük, innen minden sínen van.

Sokat panaszkodott fáradtságra, de hát azt hittem, sokszorosan menekült, nyílván fáradt. De szeptemberben végre lett biztosítása, ezért elment életében először egy orvoshoz. Kiderült, hogy születési szívhibája van, lyukas a szíve, és nem pumpál rendesen, és 30 év alatt el is deformálódott. Azonnal meg kell műteni, közölték vele, mert hónapjai vannak hátra. Mondta, hogy neki most szemesztere van, majd annak a legvégén lehet csak műteni, mert nem lesz több esélye tanulni. A vizsgaidőszak első napján megműtötték, nyílt szívműtét, leállítással, műszívvel, mindennel. Az intenzív osztályon már írta az esszéit. Pár héttel később felhívott, hogy a másik vonalon éppen valami ápolóval beszél, és mondjam már el neki, mi is az a szanatórium. Mondtam neki, hogy nincs időm elmagyarázni, de mondjon igent.

Innentől már tényleg fáklyás menet volt, nyáron terepmunka otthon, másodévben még több esszé és tanulás, majd belerokkant, de lediplomázott, 3.79-es átlaggal (a 4.00-ból), A- szakdolgozattal. És szeptemberben kezdi a doktorit Durhamben, az oxfordi egyetemhez tartozó Pitt-Rivers múzeummal közös finanszírozásban. Persze csak akkor, ha kap angol vízumot. Elviekben arra már jelentkezhet Kampalában. Nagyon csípem ezt a csávót.

Bécsben nagyon sokat segített @krumplicukor, mindenféle hivatali ügyekben, meg ha kellett Isaacnek egy jó szó, akkor kérés nélkül repült <3

[ajtostolahazba]

Hazamentem anyuhoz. Kitakarítottam, ablakot pucoltam, a tesómmal rendbe tettük a kertet. Együtt voltunk, jókat dumáltunk, röhögtünk is. Aztán kimentünk a garázsba ketten, molyolni valamit, ott mindketten elsírtuk magunkat, hogy apa hogy szerette volna ezt a napot. És hogy minden, minden rá emlékeztet...belépni a házba, az az illat, megfogni egy fogót a műhelyben, kigyomlálni a féltve nevelt kövirózsáit..."apa fel szokta gyújtani a pampafüvet...apa ide szokta tenni a slagot...apa elküldte volna a kretén szomszédasszonyt a búsba .."

Aztán kimentünk hozzá a temetőbe. Ez nagyon hülyén hangzik, de a legjobb része volt a napnak. Nem tettem be a kocsiba a vizet, így nagy röhögések közt megnyertem az utat a kúthoz. És utána leültünk ott a sírra (mindig, szertartásosan mondjuk a befedett sírnak az apa kolumbáriuma elött, hogy "jó napot, bocs, ideülhetünk?") - és rágyújtottunk, ott beszélgettünk, anya sztorizgatott valami nyakatekert családi históriát...és hihetetlenül kék volt az ég, melegen sütött a nap, és éreztem apa mosolyát, hogy ott vagyunk, együtt. És az öcsém felnőtt a feladathoz, vigyázunk anyura... Boldog -szomorú nap volt, mert nagyon hiányzik apa...de ott volt.

Gyászolni szar. Mert nem múlik.

De gyászolni jó is...mert egyre többször látom a fehér haját és a széles mosolyát, mint azt az összetört testet, amit végül porhüvelyéül itthagyott. A kerek nevetését hallom a suttogó, erötlen hangja helyett... szóval visszaadja nekem azt, aki ő volt nekem. Az apukám.

[annaszemete]

nem szoktam ilyet ide, de

hosszú nyafogás arról, hogy elegem van a gyereknevelésből, és utálom, hogy milyen szülő lettem

nehezített pálya, hogy másfél hete beteg vagyok, és szüleimnél is voltunk néhány napot, ahol kb unlimited screentime és édesség van, ami ugye remek hatással van mindenki idegrendszerére, főleg az adhds fiaméra

szóval néhány hete leültem a gyerekekkel arról beszélni, hogy mi motiválná őket a rendrakásra, főleg fiamat, mert szó szerint gázolunk a szobájában a legók és a játékok között, és a padló minden egyes négyzetcentiméterén van valami, és állandóan rátaposunk valamire, és hiszek benne, hogy a rendezetlen környezet tényleg terheli az idegrendszert, és túlingerli, hogy minden szarral tele van a szoba. próbálom leszarni, de tényleg, két hónapja nem tettem rendet a szobájában, de közben tudom, hogy ebből úgysem "tanul" semmit, ez nem így működik, hogy jól van, majd rájön magától. tudom, hogy ez neki sem jó, de egyedül nem tudja megoldani, segíteni kell neki, és meg kell tanítani neki bizonyos life skilleket, hogy majd jól funkcionáló felnőtt legyen belőle. de ez most jelenleg úgy néz ki, hogy időnként rendet rakunk valamennyire, majd ő egy délután alatt szétbassza, és érted, sziszifusz legalább a jó levegőn görgette a sziklát a hegy tetejére, de próbált volna minden nap rendet rakni a legók között.

szóval együtt kitaláltuk, hogy beépítjük a rendrakást az egyik létező jutalmazási rendszerünkbe (ha jól sikerült a reggeli készülődés, akkor kapnak egy mosolygós fejet, és 10 mosolygós fej után közös otthoni mozizás van otthon popcornnal, igen, akár hétköznap, és meg lehet enni a vacsit a tv előtt, őrület, imádják). szóval nem büntetek, hanem jutalmazok, mert adhds gyereknél ez működik, oké. írtam egy listát mindkét gyereknek személyre szabva, ami részletezi, mit jelent a rendrakás: játékokat dobozba bebaszni, dobozokat a helyére betenni, szemetet kivinni a szobából stb, öt pontból áll az egész. nem azt várom, hogy rendezetten pakoljanak össze, hanem azt, hogy ne a földön legyen minden, hanem a nagy tárolódobozokban, szóval tényleg csak meg kell fogni és bedobni, na.

megbeszéltük, hogy ez tarthatónak tűnik-e, van-e kérdés, oké, ez jó lesz.

na aztán a hetünk eleve tök szar volt, post-nagyszülő szindróma, és a késleltetésre való képesség teljes hiánya. iskola után de most azonnal menjünk fagyizni, de most azonnal akarok édességet, menjünk boltba, és vegyünk VALAMIT, ha nem veszünk fagyit, akkor itthagyom a táskát az utca közepén stb és még csak 10 perce szedtem őket össze a suliból érted.

közben szereztem hangosmeséket, ruminit, doktor proktort stb, mert kiderült, hogy szeret mesét hallgatni pl autózás közben is, és hát logikus, mert inger, érdekes, és elviselhetőbb tőle az unalmas minden más. szóval szereztem könyveket, ráapplikáltam az egyik telefonra, ami közös használatú, utánanéztem, hogy milyen appokat ajánlanak lejátszásra, letöltöttem, importáltam, kipróbáltam, remek. az volt az ötletem, hogy hallgathat hangosmesét rendrakás közben, milyen jó lesz, így legalább lesz benne valami buli, valami érdekes, hú mekkora zseni vagyok baszki. én is szívesebben csinálom a házimunkát podcast hallgatás közben.

csütörtökön direkt elmentem értük korán, hogy legyen idő mindenre, hazafelé erről beszélgettünk, hogy akkor ez a mai program, legyen rendrakás, hadd adjak érte mosolygós fejecskét. hát ő inkább mégsem akar rendet rakni, mármint úgy evör, beszélgetünk erről tovább, hogy azért ez nem így működik, akkor lesz csak családi mozizás, ha volt rendrakás stb. oké, de kettő mosolygós fejet kér érte, ami tudod mit? fair enough, tényleg nagy feladat a rendrakás, boldogan adok érte két fejet, hát jól van. oké, de nem ma akar rendet rakni. inkább holnap. vagy majd hétvégén. majd vasárnap. kezd kurvára elfogyni a türelmem, tényleg rugalmas vagyok, de ehhez most ragaszkodom, hogy ez ma történjen meg. sőt, hangoskönyvet is szereztem hozzá, nem próbálod ki? nem, kizárt dolog, nem lesz tőle jobb, bele sem akar hallgatni.

úgyhogy ebből lett az, hogy bezavartam a szobájába, és addig nem jöhetett ki, amíg rendet nem rakott. időnként bementünk, segítettünk, megmutattuk, mit hova, de nem, nincsen addig tv, meg nincsen addig más, és IGEN, AMIT A FÖLDÖN TALÁLOK AZT KI FOGOM BASZNI A KUKÁBA KISFIAM, LESZAROM. Mi, anya, mindent, ami a földön van?? az ágy is a földön van, meg a fotel, meg a szekrény, akkor azt is kidobod??? NE OKOSKODJÁL, TŰNÉS PAKOLNI FIAM BAZDMEG, majd utána bevettem egy xanaxot és csak sírtam

ja, estére rendet rakott

[diogenesz2020portugal]

Végtelenül szomorú vagyok

Többedjére kerül elém Orbán családi képe a tuktukos csávókkal készült fotóval párosítva. A szerző, Dorr Zsolt szerint

A kép (amit szándékosan nem teszek ide) nagyjából 1300 megosztásnál jár, a kommentek pedig nagyon elkeserítőek. Ez egy dolog, de az sokkal fontosabb, hogy többen nem értik, miért rasszista ez a bejegyzés. Persze gondolatjátékként feltehetjük, hogy Dorr itt a több ezer éves indiai kultúrára, a fantasztikus 'indiai' zenére, Ravi Shankar háromszoros Grammy-díjas indiai szitárjátékosra és zeneszerzőre, vagy akár Rabindranáth Tagore indiai költő fantasztikus életművére utal, de tartok tőle, hogy neki ezekről fogalma sincs. Ma Agyarországon nagyjából ugyanannyian utálják a cigányokat, mint a melegeket vagy a nemváltó óvodások szüleit. (A cigányok nyelvileg észak-indiai népekkel rokonok, de genetikailag nem egyezőek. Ezek feltételezett, de nem bizonyított őshazája India északnyugati része, különösen a mai Pandzsáb, Rádzsasztán és Gudzsarát államok.) A leegyszerűsített gondolkodás szerint az indiaiak cigányok - és fordítva. Dorr posztja (és annak sikere) a legalantasabb gyűlöletre épül. De facto nem mond ki semmit, csak összekacsint a rasszistákkal: ugye ti is tudjátok, hogy a büdös cigányokról beszélek? Ez a fajta megnyilvánulás nem áll messze attól, amikor valaki nem zsidóként emleget egy csoportot, hanem tetűhintásoknak vagy belvárosi értelmiségieknek nevezi őket. Leszarom, Orbán milyen származású, tőlem lehet cigány, lengyel, pakisztáni vagy osztrák. Orbánt ugyanis nem a (vélt) származása határozza meg, nem azért utáljuk, mert finn vagy csád gyökerekkel rendelkezik, hanem amiatt, amit tesz. Amiatt, hogy nem csak hazudik és lop, nem csak kivégzi a demokráciát, de olyan gyűlöletet gerjeszt nap mint nap, ami a társadalomba szivárogva megteszi a hatását, ami miatt Magyarország még évtizedekig nem lesz 'normális' ország.

Aki Orbánt cigányozza, az Orbán gonoszságát szolgálja.

Lehet blokkolni/kikövetni.

[mirabellomonferrato]

Rengeteg por van

Volt hely, amire azt mondták az olasz ismerőseim, hogy "ott mindig köd van!". Nos, a rengeteg porra senki sem készített fel. Ez nem a felújítással járó por, sem nem azzal, hogy naponta kell söpörni a lépcsőt (többször is kéne), mert a kutyák felhordják a koszt a kertből meg mi is a melóscipőnkkel (nekem melóspapucsom van, remélem nem töröm ki a nyakam). Ez vastag, csikorgó, homokos por minden vízszintes felületen. Nem tudom honnan hozza a szél. Ahogy többet volt nyitva az ablak, megjelent. Tegnap felszereltem a szúnyoghálókat, függönyöket az ajtókra. Most van egy tucat legyünk és szúnyogunk, amit bezártunk a lakásba. :D Amúgy itt laknak a világ legbambább legyei. Kézzel el lehet kapni őket.

Tegnap este nagy ordibálás meg sírás volt. Nehéz volt eldönteni, hogy családi viszály vagy mi lehet. Tényleg nagyon hangos volt az egész, úgyhogy Bé ki is ment az utcára megnézni, mi történt. Sokan álltak az egyik szomszédos háznál, és a sírásból meg egyebekből az derült, ki, hogy egy kisgyerek kiesett az első emeleti ablakból. Sírt a gyerek, sírt az anyja és mindenki kiabált. Sem azt nem tudjuk, hogy mekkora gyerek, sem azt, hogy kijött-e a mentő vagy mi volt a gyerekkel. Kb egy óra múlva csend lett. Megnéztem reggel, hogy nincs-e valahol hír a történetről, de nem volt, viszont arról volt hír, hogy tegnap Torinóban is kiesett (ő talán nem véletlenül) egy 19 éves lány az ablakból, ő meghalt :( És az is kiderült számomra, hogy Olaszországban meglepően sok kisgyerek esik ki ablakokból. Ha ezt a házat nézem, teljesen érthető. Nagyon alacsony a parapet. Amúgymeg hajnalban kelek, süt a nap, ordibálnak a madarak, fáj a kezem, a teraszon iszom a kávémat* és szép az élet. :)

*12000 forintot költöttem kapszulás kávéra mert Béék azt isszák és nekem nem állt össze a fejemben, hogy 12000 forint egy dobozzal (100 db). A 2500 forintos Aldis szar neszkávém tökéletesen megfelel nekem, semmivel nem jobb élmény, kár belém a kapszulás. Engem az ízesített kávék meg konkrétan elborzasztanak. Igen, úgy jöttem a csodás kávék hazájába, hogy nem érdekelnek a kávék se. Meg a pizzák se. És a napozás se. Az viszont nagyon érdekel, hogy tengeri herkentyűket lehet kapni, elég olcsón és meg kéne tanulni elkészíteni.

[stickalittle]

Kivettem három nap szabadságot.

Szerdán leszüreteltem két almafát és egy körtefát. Fel a létrára, egy vödörrel leszedni, le a létráról, le a pincébe, kipakolni a vödröt, fel a pincéből, fel a létrára, stb. Megvolt a lábnap.

Csütörtökön elmentem az OBI-ba, vettem térkőhomokot, és márványzúzalékot, mert anyám szerint szégyen a családi sírunk, így szerdán a sírt ganéztam ki, a járólapok közét gyomtalanítottam, kiöntöttem térkőhomokkal, körülötte kigazoltam, bevágtam körbe fóliát, hogy ne jöjjön ki a gaz, majd a fóliára ráment a márványzúzalék, hogy anyám meg legyen vele elégedve, és ne csak sima sír legyen, hanem A SÍR legyen!

Pénteken elhoztam a vegytisztítóból három faliszőnyeget (én nem tudom, miért vannak ezekért oda az öregek), és felbénáztam őket a falra. Könnyebb lett volna, ha van segítség, aki odafogja, de találékony vagyok, megoldottam egyedül.

Aztán a 14 méter rozsdás gázcsövet ledrótkeféztem, végigkentem rozsdamaróval, végigkentem alapozóval. Besötétedett, úgyhogy szombat délelőttre maradt a fedőfesték. Mivel 5 méter magasan van, hát itt is történt egy kis létratorna mászással meg méterenként a gecihosszú létra tologatásával.

Végül szombaton levezetésként letoltam még vagy 2000 négyzetméter füvet.

Á, nem való nekem ez a szabadság dolog!

[szonikusfiatalsag]

miközben a fiatal generáció egyre inkább a csökkentett alkoholtartalmú vagy alkoholmentes borok iránt érdeklődik a kurva anyjukat, derul ki lejjebb

E-pincekönyv projekt rendben :D hatalmas a beruházásigénye, és nagyon lassú a megtérülés, hiszen azokat nem lehet azonnal érvényesíteni az árakban Igen, vannak Európai Uniós és nemzeti támogatások, amelyek nélkül gyakorlatilag kitermelhetetlen lenne az ágazatnak a fejlesztése

gazdasagi sikertortenet ES karos is, remek

Egyre égetőbb probléma, több ágazati szereplő is kitért már rá, hogy folyamatosan csökken a legfiatalabb generáció körében az alkoholfogyasztás

Pont most indítunk egy komoly belföldi promóciós projektet, melyben a fiatalabb fogyasztókat ösztönözzük, hogy borászati termékeket fogyasszanak

Illetve lennének még olyan ezt segítő intézkedések, amiért a borszakma már régóta lobbizik, például a zéró tolerancia eltörlése.

Igen, nem biztos, hogy a magyar társadalom érett arra, hogy a zéró toleranciát eltöröljük, de én, mint borász, mint bortermelő, azt gondolom nem feltétlenül rossz irány az, ha mondjuk egy kiránduláson az ebéd mellé elfogyaszthatok egy pohár bort és utána még autóba ülhetek.

Azt, hogy a bor ismét a családi kultúránk része legyen a borászatoknak, a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kőkemény munkával újra fel kell építenie

kurvara nem eri meg termelni, tamogatasok nelkul kipurcanna az iparag, a fiatalok nem annyira alkoholizalnak mar, vezetni nem lehet bealkoholozva, de EN EN EN NEKEM HADD LEGYEN AZ A MUNKAM HOGY SZOTYMOGJEK ROHADT GYUMOLCSOKKEL ES AZTAN VEDELJE MINDEN SZERENCSETLEN, FIATAL ES IDOS LEHETOLEG MINDEN KURVA NAP JA MEG TURJA LE A SZALAGKORLATOT IS BEBASZVA ("egy pohar bor") A SOK PARASZT HOGY EN EN NEKEM JOL MENJEN

'nyadpicsaja, TE FASZ Míg Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban természetes, hogy a hétvégi bulikon, vacsorákon az asztalra kerül egy kis adag kokain, addig nálunk sajnos ez eléggé ritka jelenség. Azt, hogy a kokain ismét a társadalmi kultúránk része legyen, a dílereknek, a kartelleknek és a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a „Fehér Por Nemzeti Tanácsa” kőkemény munkával újra fel kell építenie. Nyilván nem megy ez egyik napról a másikra, de ha összefogunk, a hétvégék újra fehérben fognak pompázni!

ugye milyen rohejes, na ilyen a borfogyasztas eltunesen is karogni

[angelofghetto]

szeretlek Tátá

Mindig olyan nagy családot szerettem volna sok gyerekkel, mint az olasz filmekben. Hatalmas asztal, körülötte tesók és uncsitesók serege, hozzájuk tartozó anyukák, mindenki egyszerre beszél. Valaki szeletel valamit egy vágódeszkán, más kavartyul egy nagy tálban, a nyalakodóknak a kezére csapnak. A papák kint szerelnek/építenek valamit kalákában, néha valaki bedugja a fejét: "mikor lesz már kész az ebéd?" Állandó nyüzsgés, hangzavar, a gyerekek viháncolnak, vízfestékeznek, gyurmáznak, fűben hemperegnek, fára másznak, dobolnak és csattognak minden elképzelhető konyhai eszközzel, a kutyák ugatnak és kergetőznek, és sok a nevetés.

Nem így sikerült. Viszonylag ingerszegény volt a gyerekkorom, amiből könyvek olvasásába, fantáziálásba és a kreatívkodásba menekültem. Igazából sosem értettem azt a szót, hogy unalom. Talán csak az unalmas emberek unatkoznak, a többiek feltalálják magukat, legalább fejben. Szülni akartam magamnak egy ilyen családot. Sajnos túl későn derült ki, hogy a választott apuka ebből inkább mégsem kér.

Imádtam szülő lenni. Még nagyon élénken éltek bennem a saját gyerekkorom egyszerű vágyai és bosszúságai. Sokkal inkább voltam játszótársa a gyerekeimnek, mint szigorú szülője. Azt mondják, ez nem jó, de én azt hiszem, áldás, ha az ember képes megőrizni valamit a gyermeki ártatlanságából, a nyitottságából, az örökös mindent megérteni akarásból, a csodavárásából.

Most hogy lett onokám, hivatalosan is visszatérhetek a gyerekes hülyeségeimhez. Nagyinak lenni jobb, mint szülőnek: kevesebb a felelősség, és több a móka-kacagás. Legyenek csak a szülők a rossz zsaruk. :D

Ma kiszökött a házból a kismanó, és beosont hozzám, nagyokat kacagva a sikeres akcióján. Egyszerűen megjelent mellettem pizsamában, papucsban (és persze a collie segített neki, mert egyedül nem érte volna fel a kilincset).

Nevetve zuhant az ölembe hatalmas öleléssel, rám nézett azzal a huncut kihívással a szemében, és kigurult belőle az őszinte szó: "szejetjek Tátá".

Hogy miért pont ezt a nevet aggatta rám, nem tudom. Mama, Papa, Tátá. Mintha a zenei múltamra utalna :D Máskor meg ha betoppanok hozzájuk, mindent elhajít, visítva szalad hozzám kitárt karokkal, hogy Nagyíííííí !!

Nem nagyon lehet még érteni a beszédét, de erősen próbálkozik. Ha valami nagyon tetszik neki, azt mondja "miecce", ami azt jelenti, még egyszer. Mikor befejezte az evést, azt mondja: "ejégót" (elég volt). Legelőbb a kutyák nevét mondta ki hibátlanul, remekül ugat, iszik a kutyatálból, ha kicsit nem figyelünk oda, és a foga között hozza a játékokat. Mint a Kis kedvencek titkos élete 2-ben.

Ma elsétáltunk a boltba kettesben. Van itt egy olyan háztartási-illatszer-édesség-konzerv-tészta-üdítő-állateledel mindenes. Manyikával mentünk, a banyatankkal. Odafelé nem húzhattam, csak ő egyedül. Eltolt, hogy csak egy lépésnyiről követhetem, mert ő bír "egyegyül" menni.

A boltban ő bepakolt (abból a magasságból, amit ért), én kipakoltam. Elmagyarázta nekem olaszosan gesztikulálva, hogy Anya melyik mosóport szokta venni. WC-papírt együtt választottunk ő választott, mert neki a kacsás tetszett. Mikor megpillantotta a Kinder meglepetést, szinte ugrált a boldogságtól. Meglepően hibátlanul mondta ki "tojás! tojás!", és fel kellett venni ölbe, hogy felérje, és naná hogy a leghátsót szemelte ki.

Hazafelé is ő akarta húzni Manyikát, látszott, hogy félútnál már elég fáradt, de nem akart tudomást venni ilyen apró nehézségről. Közben megbeszéltük, hogy az egyik magas toronyban bimm-bamm van, a másik magas torony, aminek a tetején egy sima labda van, fölötte meg egy tüskés, abból meg szép zene jön.

És el kell énekelni a bimbam dalt együtt: "Jár a toronyóra, bimmm-bammm, bimmm-bammm. Jár a falióra bimbam-bimbam, bimbam-bimbam, és a kicsi zsebóra egész nap azt mondja tikitiki-tikitiki-tikkk."

Aztán meglátta, hogy a családi autó már a felhajtón áll. Felnevetett, majd a kabátomnál fogva magához húzott, és jelentőségteljesen közölte velem, mint valami reménytelen gyengeelméjűvel: "Haza Anya. Hoz kaját. Vauvaunak is." Felnevetett, mintha valami remek viccet mondott volna, és már tolt is hazafelé kabátostól, Manyikástól, két kézzel, tiszta erőből.

Annyira okos. Még a korához képest is. És a kis kezeit már egészen mütyi kora óta olyan kifinomultan használja, mint egy japán mester. És a tekintetei! Van a "most hülyének nézel, mi?", meg a "tuti hogy ezt nem eszem meg", meg az idegenekkel az a végtelenül ítélkező, kételkedő nézés, amitől muszáj nevetni. És van az a fajta, ami olyan, mintha kisütne a nap.

Szinte percről percre tanul dolgokat, alig tudom követni. Amit egyszer lát, azt leutánozza, megjegyzi, eszméletlen sebességgel. Sosem értettem, miért gügyögnek elmebeteg módra a kicsiknek. Nem hülyék, csak fiatalok. Az agyuk mint a szivacs. Elképesztő, ahogy összerakják a világot, és jönnek egymás után a kérdések, mert a világ érdekes.

Hazaértünk. A kinder tojást kikotorta Manyika aljából, és diadalmasan vitte a konyhába: "Anyáé!" És még jószívű is.

Aztán felém fordult, puszit dobott fél kézzel, pápát intett, és odavetette: "Mennyé aza!"

Csak így. Már hátat is fordított, és ment segíteni főzni. Egyedül üti fel a tojást, kevergél a habverővel mondjuk palacsintatésztát vagy krémeket. Mindent akar ő is csinálni, de nem játszásiból, hanem igazán. Nagyban. És még nincs kétéves.

[videkma]

Karcagi programajánló- Taktoros ügyességi verseny és családi nap lesz október 8-án

Mutatjuk mikre számíthat ha kilátogat a karcagi lógerbe.

[sziklaszilard]

Na az van, tegnap volt 3 hete, hogy leszoktam a cigiről.

Nem gondoltam, de csak az első 2 nap volt igazán nehéz. Olyan első hétnél már éreztem, hogy egész jól megy, azóta meg úgy kábé semmi dráma. 30 év dohányzás után ez olyan gyanúsan könnyű eddig. Néha ráütök a bal zsebemre, ahol a cigi szokott volt lenni.

Vannak stresszek, magánéleti/családi, munkahelyi, és a munkahelyi az persze a négyzetén is, de nem extrém, sőt, poén, hogy kinevethetem a környezetem, hogy nem értik (már aki), a motivációimat, vagy a nemlétező motivációimat.

Az egyetlen nehézség, hogy igyekeznem kell összegyeztetni a nempiálással-nemzabálással, mert a cukromra is rá kell néznem, és az abbahagyás miatti kényszerességet is kerülnöm kell.

Inkább futkorászok (eddig 4 alkalom, össz ~ 11km), amikor összejön.

Na eddig így, hestegnemleszhesteg :D

[brgzmpff]

mi történt angliában?

már az elején nyűgös voltam, de csak azért szántam rá magam, hogy kimenjek a megnyitóra, mert rádöbbentem, hogy nem láttam anyámat 6 éve, és ez a két szál együtt nekem anglia most. még most sem tudom, hogy milyen érzéseim vannak, de röviden: nem bánok semmit.

hosszabban.

jó, hogy mentem, mert különben nem ért volna ki postával munkám a megnyitóra. kedden beadtam a képet, feltettük, mentem is tovább anyámhoz. feszt idegben voltam, mert nem szeretek utazni, de sikerült jó vonatra, jó buszra szállni, nem késtem le a repülőt sem.

Marcus a galériás igazándiból kedvesen fogadott, nagyon menő a galériája, van kutya, vannak kanapék, irdatlan nagy a hely és sokan voltak ott nappal készülődni a megnyitóra.

anyám. hát ez a rész nehéz. megöregedett. alig hagyja el a lakást, nagyon nagy, és a két cica nem minden nap cserélt alommal és az egész nap ketten bent dohányzás az még nekem is erős volt elsőre. nyilván az is nehéz volt, hogy anyám inkább lemondta volna a találkozást két nappal előtte, mert annyira szégyellte igazándiból a mindent. kurva aranyos volt amúgy végig, jó volt beszélgetni, de voltak órák, amikor magamban ordítottam, hogy nem tudom, hogy fogunk-e még valaha egy asztalnál ülni, és most most most kellene minden fontosat megkérdezni tőle, de nem bírtam megszólalni, csak az dübögött a fejemben, hogy haza akarok menni.

meglepően drágult minden amúgy angliában.

2 nap anyámmal után sikerült sokkal olcsóbban visszavonatozni londonba, és durva, hogy két vonatjegy ára között mekkora különbség tud lenni.

a megnyitó. nagyon jó volt látni a gyűjtőimet, akikkel az internet sodort össze és idővel eléggé meg is kedveltük egymást. jó volt látni az orosz művész barátnőmet és amikor ketten maradtunk, mesélte, hogy egy ukrán lánynak szervezett kiállítás sorozatot angliában, én meg hogy tolmácsoltam a pályaudvaron meg támogattam embereket, de hogy kicsit néztünk egymás szemébe csendben és nem tudtuk jól szavakba önteni azt a rengeteg érzést, amiből talán a szégyen a legegyszerűbb, amit orosz migránsként érzünk ukrán migránsokkal találkozva. meglepődtem, hogy ez mennyire erős és fontos része a mindennapjainknak. hogy annyira zsigeri ez az érzés, hogy ott állltunk és tudtuk, hogy mit érez a másik. és egyikünk sem sírta el magát.

nem tetszett a képem a falon. csalódott voltam, és elkezdtem kísérletezni, és az egyik gyűjtőmnek mutattam, hogy így meg úgy jobb, és erre hozott egy széket és lekapcsolta a lámpát, 2 perccel a megnyitó zárása előtt, és BAMM. Megérkezett a kép, ott lett az az élmény, az a folyamat, amiről magyaráztam, és ez olyan lett, mintha kihúztak volna egy szálkát a szememből.

nehezen oldódtam fel, szorongtam a közegben, Marcus művészei egyrészt angliaiak, másrészt ismerik egymást, így nem nagyon van rutinja a külföldi művészek fogadásában, vagy más a kulturalis kodjuk, volt egy lenyugozo festőfiú, aki mindenkihez odament és bemutatkozott. csak lestem és amultam, de nem ment.

zaraskor kimentem cigizni és a muveszeknek kinezo csapathoz pattogtam, hogy helo ti vagytok a helyi muveszek?:) es amikor kiderult, hogy en is az vagyok meg ki vagyok, az egyik otvos lany felsikoltott és ugarlni kezdett, hogy uristen te festetted a Waves-t, te festetted a Waves-t??? és ez az öröm ha kiszámolom az egész út költségeit egy kicsit drága volt :D

utana vacsoraztunk a kornyeken egy jot a barati parral, es loholtam is 3 órát aludni valami szobában, hogy 4-kor már útra kész legyek a reptérre.

nagyon-nagyon elfáradtam.

bónusz: a pénteki gépem 10:45-kor landolt, 15 perccel később ért földet a gyerekem és a portugálom öccse, így pénteken és szombaton a testvérnek mutogattuk a várost, vasárnap pedig egy 7 személyes családi vacsorát főztünk le @azazazanna művésznővel, ami csodálatosan sikerült, hétfőn kicsit töltöttem időt a férfival és kedden már mentem a mindennapos vemhes mamakutyára vigyázó barátnőnkhöz a Ság-hegyen, ahol idilli csendes őszi csodálatos pár napot tudtam pihenni a turné után, és a kiskutyák még azóta sem születtek meg.

Csütörtökön Rodics megnyitó!!! Gyertek!!!

[ludd-tabornok]

Kb. pontban 12:30-kor ment el a villany, először azt hittük, hogy szokás szerint a műhelyben kúrta le valaki, de aztán mire egy perc múlva letámolyogtam, hogy mi van már, miért nincs még visszanyomva, csak ott vakarta a fejét mindenki az elosztószekrénynél. Aztán gyanús lett, hogy elkezdtek jönni a családi telefonok, hogy a város másik részében, a szomszéd provinciában innen 100km-re, de még a barcelonai különítménynél sincs villany, meg a net is elkezdett akadozni. Aztán még a telekommunikáció utolsó leheletével megtudtuk, hogy az egész Ibériai -félszigeten és dél -Franciaországban sincs villany.

@hulla -val ellentétben, szakmabeliként pontosan tudtam, hogy ez egy igazi, tankönyvi blackout, amit nem pár perc lesz helyrehozni, hanem legalább fél nap, de inkább egy egész, ha nincs szerencsénk. Tanultunk erről az egyetemen, Magyarországon sokszor megfordultam az erre az esetre épített gyorsindítású gázturbinás erőművekben és az ott látottak-hallottak alapján elég rémisztőnek tűnt a helyzet.

A mi kerületünkben pontban délután ötkor jött vissza a villany, még néha meg-megbicsaklott, meg a közlekedési lámpák nem mentek még este hétig legalább. Más kerületek és a környező települések nem voltak ilyen szerencsések, este 9 körül állt helyre az ellátás. A Lidl-ben fél óra alatt elkapkodták a kenyeret és a WC-papírt. (Az akciósat nem vették észre, mert más helyen volt. A német fekete rozskenyér meg így se kellett senkinek)

A spanyolok amúgy elég derűsen viselték, aki tehette be is röffentette rögtön a faszenes barbacoa-t, amint hazaért. Persze egyébként mindenki egyből ruszki kibertámadásra gyanakodott.

Hazafelé tartva feltűnt, hogy sokak hazamentek a munkából, szinte üres volt az ipari park, a kerületben meg szokatlanul sokan sétáltak a szép időben.

Net csak 5 után volt kb. fél órán át, aztán este 9-ig semmi, se mobilnet, se kábel, eleinte még térerő sem. Az SMS-ek is alig-alig értek célba.

A futár latina este fél tízkor fülig érő vigyorral hozta a csomagomat, amit délután a kommunikáció ellehetetlenülése miatt nem tudott kézbesíteni. Lenyűgöző, hogy mennyire derűsek tudnak maradni még egy ilyen nap után is.

Kíváncsi leszek, hogy mi okozta a problémát, pár hónap múlva pontosan fogjuk tudni mi történt. A villamosenergia-rendszer dominó-szerűen tud összeomlani, ha valahol a kapacitása határán üzemel és ilyenkor kiesik egy távvezeték, vagy trafó. És mivel a termelt és a fogyasztott energia mennyiségének egyensúlyban kell lennie, ha felborul ez az egyensúly, akkor elkezdenek kipotyogni (kiesni a szinkronból) a generátorok. Amik, ha van kellő forgó tömegük, akkor lendületből jól veszik a kisebb-nagyobb döccenőket. Ilyen a hagyományos gőz-és gázturbinás generátor, a nap-és szélerőműveknek pedig gyakorlatilag semmi inerciája nincsen. Spanyolországban az összeomlás előtti percekben 72%-át adták a termelésnek az utóbbiak, ami biztosan nem segített:

[sly-ug]

Sziasztok újra!

Nem tudom , hogy maradt e még itt követőm, aki használja is ezt a platformot, de egy ilyen anonim blogot , mint egy napló mindig is szerettem volna írni...minden esetre , vagy legalább kipróbálni. Ez meg eléggé kézenfekvő lesz asszem :D .

1.rész KEZDJÜNK IS BELE!

Eddigi életem leg fájdalmasabb szakításán vagyok túl (és már szép lassan lelkileg is sikerül túltenni magamat) , mert 4 hónapja az a lány akiért mindent megtettem elhagyott , mert az önös érdekei egyszerűen fontosabbak voltak neki annál , mint amit megettem érte , és amit tudam neki nyújtani. Neki is úgy tűnt , hogy fáj ,de érdekes volt látni , hogy napról napra keresett a szakítás után is azzal , hogy szeret , és , hogy hiányzom, de aztán valami történt...mi más minthogy az, hogy 1 hónap után megismert egy srácot akivel lefeküdt , és az óta összejött vele. Ez amúgy így nem tré , túl tette rajtam magát, neki nem számított az , hogy 2 évig együtt éltünk , és többet megéltünk együtt 2 év alatt mint mással 5 alatt se biztos...elengedném DE az , hogy konkrétan azért akar velem beszélni , hogy az orrom alá dörgölje , hogy a másik csávó .: Fiatalabb, magasabb, pénzesebb, izmosabb, és , hogy neki milyen rendes már a családja.... Hát nekem ez több mint bántó volt. Az óta viszont fejlődöm magamban, vagyis rengeteg idő után úgy érzem fejlődöm. 2022 év végén, több lelki tragédia következtében szögre akasztottam a DH bicajos karierem, mert akkor azt éreztem sikertelen vagyok és kiégtem, és a 2023 as szezonra való felkészülést már el sem kezdtem. 2023 ban a Pumptrackre fókuszáltam , és a magyar bajnokságban sikerült egy elég király eredményt összebringázni anélkül , hogy különösebben edzettem volna rá, annak ellenére , hogy két versenyen sem volt jó a bicaj. Ennek ellenére újabb családi tragédia történt napra pontosan azonos napon az előző évhez képest, nem tudtam a családommal lenni, mert elköltöztem Németországba. 2024 ben már a pumptracket és a DH szakágat is abbahagytam, ez volt életem legnehezebb éve idáig, a 10 éves versenyzői, és 11 éves kerékpáros karierem megszakadt, elvesztettem az utolsó szponzoromat is. Év elején elhunyt a kutyusom akit az egész család nagyon szeretett, sajnos amikor utóljára láttam megmondtam neki , hogy itt ne hagyjon amíg vissza nem jövök, de már nem tudott megvárni. 2025 öt már 1 hónapos szingliként kezdtem meg amiben 1-2 visszatérő régi szerető barát támogatott, nagyon jól esett! Most 03.16. van és egy pár dolog tisztázódott a fejemben. -Az élet nem áll meg ,szóval ,ha csak töprengek ,akkor még több időt pazarlok faszságokra.

-Meg sem érdemelt.

-A barátaim szeretete jobban hiányzott mint az övé hiányzik! Szóval az óta belevetettem magam kb mindenbe is. (Megvettem életem első motoros bőrruháját, mert idáig mindig cross páncélba motoroztam ,de ki akartam próbálni, szóval miért is ne?! Beléptem egy RC Modellező klubba ahol mi fogjuk megépíteni a Buggy pályát és én terveztem meg a pálya új alaprajzát. Elkezdtem minden félbehagyott barátságot vagy régi konflikust megoldani, és remekül haladok, mindenkivel elástam a csatabárdot, és ma már bárkivel meg tudnék inni egy sört , csak csüccs le és menjen a duma. Van egy lány aki egészen tetszik, nem akarok belerondítani az életébe, és szerintem le is szar, de már az is csoda , hogy merek neki íni, mert hát ő kb egy külső belső 10/10-es, és még elég gyakran kedvesen vissza is ír. Minden nap edzek vagy kimegyek modellezni ami láthatóan jobbat tesz, és sok embert ismerek meg ami sokat segít a boldogságom elérésében. Készülök a visszatérésemre, beléptem a DH-s egyesületbe ahol bringáztam régen, és volt már egy minimális téli felkészülésem, most pedig 3 fő versenyt tűztem ki magamnak célul amik eléggé erősek lesznek. Valószínüleg egy új motorkerékpár kerül majd a birtokomba, de erről még később írok szerintem eleget. A versenyautóm otthon készülget, és még soha nem volt ilyen közel ahhoz, hogy azt mondjam már egészen izgatott vagyok.Ha nem is a versenyzés, de vágyom arra a feelingre, hogy kimenjek vele a tópartra, és egy szép szőke csaj szálljon ki a túloldalról, aki csak beszél és beszél és beszél , mert tudja , ha beülünk az autóba akkor nem ő beszél hanem a motor helyette! XD (poén)) Ilyen dolgok történnek jelenleg az életemben. A jövőre vonatkozó terveimet a holnap ....azaz ma esti blogomban fogom megosztani ugyan itt , mint második fejezet. Remélem lesz olyan aki olvassa , és egyenesen élvezi is majd. Fel a fejjel , és szép napot ,bármikor is olvasod <3

Üdv.: SLY

[rekkka]

Pár gondolat és esemény 2024-ből:

Január: szülihónap, volt HP-es sütizés SUGAR!-ban, dézsafürdőzés a havas Zebegényben, és a viaszmúzeum meglátogatása.

Február: anyuval voltunk élménykerámiázni, ezt tőlem kapta a születésnapjára, megvolt a tüntetés a Hősök terén, és sétálgattunk a falu körüli erdöbe

Március: beindultak a kerti munkák, elkészült a magaságyás, és belefért egy Londoni - South-endi kiruccanás is a barátnőkkel a barátnőkhöz.

Április: húsvét volt, jó idő, apu megmutatta anyósoméknak a szülőfaluját, Pusztavacsot, volt remek kirándulásunk kollegákkal a Cuha-patak völgyében, és húsvétre m. úr meglepett minket a hírrel, hogy költözhetünk új helyre, ezért még lőttünk egy közös fotót Széchenyivel.

Május: pünkösdi családi kirándulás a tiszakécskei ösvényen, barátos kiruccanás a szegedi bornapokon, és teltházas Azahriah koncert a Puskásban.

Június: IZLAND

Július: kiutaztunk Varsóba Metallica koncertre, Budapesten pedig Ed Sheerant néztük meg.

Augusztus: pizza ebédre a Motoban, családi kiruccanás Balatonboglárra, a lombkoronaösvényre, és Szegeden készült az ország cukormentes tortája, amit a forrásnal, a Reökben kellett megkóstolni.

Szeptember: vasúti híd beemelése a 11-es vonalon, áradt a Duna, és megvolt az első Innotrans kiállításom Berlinben.

Október: családi nap a Vasúttörténetiben, megint volt talpfacserélő verseny (krampácsverseny, ha úgy tetszik), ismét kirándultunk a kollegákkal, most a 35-ös vasútonal menten, itt épp a Tab melletti elhagyott szovjet laktanyát néztük meg, és a családdal még a Plitvicei tavakhoz is eljutottunk.

November: ez a hónap inkább csak volt, nem sok említésre méltó esemény történt, de eljutottunk pihenni Sikondára, legközelebb is 4 napos wellnesst kell betervezni.

December: a céges évzárók és a karácsonyi vásárok hónapja, és még 5 tepsinyi mézeskalácsot is készítettem és díszítettem az egyik ilyenre.

Remélem a 2025-ös év legalább ennyire izgalmas és élményekkel teli lesz.

(Febuár, november kimaradt, csak 10 képet tölthetek fel.)