#macska fajta

[imagella-blog]

Olajfestmény egy devon rex macskáról

Devon Rex Macska #Devon Rex macska #olajfestmény #macskaművészet #háziállat portré #műalkotás #macska rajongó #állatfestmény #kortárs művészet #képzőművészet #macska fajta

[arassea]

egyetlen valid fajta macska a void, nagy szemekkel

HAPPY INTERNATIONAL CAT DAY! VOID CATS, based on the two weirdos I live with. Coming soon to sticker sheets! Please don't repost or take them, or share them without crediting me. I will laywer you.

[onsieluenkeli]

Amikor Szentesi macska, de morcos és harcos hangulatban, az mindig azt jelenti jobban van, és kifelé tart a rosszból. 💯

.

Tudom, már meséltem hogy Unokatesóméknak van egy Bill G. támogatta rákkutató magánklinikájuk Airdayben, és ők is azt magyarázták anno hogy a génekben ott van ez, és iszonyatosan sok féle-fajta létezik, és típus, és kezelés rá. Magát a hibás géneket sajnos nem lehet kiírtani az emberekből, viszont ami aktiválja a rákot, sok esetben a vírusok... Azzal érdemesebb foglalkozni, azt a pontot valahogy deaktiválni. Azt a részt kutatják. És pont azon merengtem egyszer, hogy akinél valami beindította ezt, az bármikor elkaphat hasonló sz@rt is... Nem? Ain’tudom, csak eszembe jutott. Karikó Katalin is most már ebben az irányban kutat, ez volt az álma, és eléggé bizakodó... Németországban pedig olyan kísérleti gyógyszerek vannak már, hogy képesek több mint tíz évig is életben tartani a betegeket azzal, hogy rákkal is küzdenek. Ennyire le tudják már lassítani az egész betegséget. Ilyenekre kell gondolni💪🏻. Me na nehogymár...

.

[itspetraveler]

Bali-városi részek, Indonézia, Ázsia

Csütörtökön este átrepültünk Indonéziába, Balira. A repülés 3 órát vett igénybe este 6 órától, majd további 3 órára volt szükség - az útlevél ellenőrzés, a vízum és a biztonsági ellenőrzés miatt - hogy eljussunk a szállásunkra Ubud-ba.

Bali Indonéziához tartozó sziget, trópusi éghajlattal, vulkanikus eredetű hegyekkel, esőerdőkkel, hosszú tengerparti szakaszokkal, vízesésekkel, rengeteg rizsfölddel és szentélyekkel. Közkedvelt sziget a turisták körében, hiszen mindenkinek tartogat a sziget látnivalót és kikapcsolódási formát akt��v és passzív nyaralás-pihenés keretében.

Bali fővárosa és legnagyobb városa Denpasar, de a turisztikai központja Ubud, így nekünk is arra esett a választásunk, hogy az első pár napot Ubudban töltjük el. A szállásunk egy kis családi vállalkozás által üzemeltetett apartman volt, közel a városközponthoz.

A pénteki nap Ubud felfedezésével telt. Első állomásunk a Monkey forest - Majomerdő - volt. Kicsit “féltem” a nem mindig barátságos majmoktól, de az erdőben a területhez képest szerintem nincs sok majom és csak akkor őrülnek meg, ha a szemükbe nézel, vagy ha közelről akarod őket lefotózni. Utóbbi esetében félő, hogy eltulajdonítja a telefonodat. Szerencsére egyik sem történt meg velünk. Kis - távolról - aranyos állatok voltak.

Második állomás - ami az egész délutánt körülölelte - a rizsföldek közötti séta volt a Campuhan rizsföldön. 3-4 órát sétáltunk, mialatt átjutottunk Ubudból egy másik városba, ami a cél is volt.

Indonézia fő termése a rizs, nagyon sok háznál meg is terem a rizs és azt el is fogyasztja a család. A mondás úgy tartja, hogy ha nem ettél rizst egy nap, akkor nem is ettél semmit.

A célunk az Alas Harum Bali - Cretya Ubud - volt Tegalalang városában. Ez a hely is tulajdonképpen egy rizsföld, ami köré épült egy szórakoztató központ, benne: infinity pool-lal, többféle hintával, étteremmel, mini kávé készítő bemutatóval. Minden zöld és természetközeli nagyon. 1-2 óra alatt körbe lehet járni és a végén a kalóriát vissza lehet tölteni vacsora vagy/és desszert formájában.

A szombati napon egy egész napos - 8-9 órás - autós túrára mentünk. A repülőtéri taxisunk - inkább hívom idegenvezetőnek - felajánlotta, hogy elvisz minket egy egy napos túrára megmutatva Bali északi részének szépségeit. 9 órakor vett fel minket a szállásunknál és indultunk Taman Ayun Temple nevű szentélyhez. A területen több pagoda - többszintes tetős főként fából vagy téglából épült építmény - található, valamit egy folyó övezi. Éppen táncos ünnepre készülődtek, így ünnepi(bb) díszbe volt öltöztetve a hely. Érdekesség, hogy itt Balin minden háznak rendelkeznie kell egy kis szentéllyel, lehet kicsi vagy nagy, de ha az utcán sétálsz, könnyen lehet, hogy betévedsz egy családi házba, mert azt hiszed, hogy látnivaló. Itt jegyzem meg, hogy a nap folyamán a helyiek virágdíszt helyeznek el a házuk bejárata elé, jelezve a “rossz erők” elűzését. A virág mellé gyakran füstölők is társulnak.

A szentély megtekintése után egy kávé ültetvényre autóztunk el, ahol a képen látható kávé fajtákat kóstoltuk meg. Egyszerre kicsit sok volt a 7 fajta kávé és a 6 fajta tea, plusz megkóstoltuk a híres macska kaki kávéját (Luwak kávé) is. Nekem az avokádó és a kókusz kávé tetszett a legjobban.

Kávézás után ismét rizsföld látogatás következett, jó, hogy minden napra jut egy rizsföld. Bár itt jutna 4-5 is, de akkor nem lehetne mást megnézni. A mai rizsföld neve: Jatiluwih rizsföld. Ez a legnagyobb - 60 hektár területen elfekvő - és a legmagasabban lévő - 700 méter magasan - rizsföld Balin. Az elhelyezkedése lépcsős, háttérben látható - ha nem felhős az ég - a Batukaru hegyvonulat. A rizsföld területén különböző hosszúságú És domborzatú túraútvonal között lehet választani, mi egy órás sétát választottunk. Nagyon nagyon szép a látvány.

A rizsföldet újra szentély követte, de ennek érdekessége, hogy egy tavon terül el: a Beratan tavon a Pura Ulun Danu Beratan szentély. Én ezt is szentély komplexumnak nevezném. Több szentély van és mellette különböző szórakozási lehetőségek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Itt már kicsit fáradtak voltunk, így csak körbesétáltunk és készítettünk pár képet.

A szombati nap utolsó állomása a Leke leke vízesés volt. Nagyon magasról indult a fél órás túraútvonal. A fáradtság nem, de az 509 lépcső nagyban segített lejutni és megcsodálni a közel 50 méteres vízesést.

A vasárnap utazással, majd pihenéssel telt, de erről majd később.

[csacskamacskamocska]

Kismacskát mentettem álmomban

Hajnal felé tudtam elaludni. Nem tudom azt mondani, hogy valamin zakatolt az agyam, egyszerűen hiába voltam nagyon fáradt, az elalvás valahogy mégsem ment. megnéztem még vagy három Dextert, bosszankodtam egy kurvanagy logikai hibán. Gondolkodtam rajta, hogy az érdekességet amit nemrég olvastam, hogyan lehetne novellává gyúrni. Mi legyen az akció? Mert a science megvan, de sztori még nincs. Valahogy ki kéne törni a számomra megszokott és kedvelt témakörből. Végre elaludtam. Az álmomból semmi másra nem emlékszem, csak arra, hogy egy kismacsaka szorult valahogy a lift tetjére és azon agyaltam, hogy hogyan szedjem le onnan. Folyamatosan kétségbeesetten nyávogott. Én bent voltam a kívül-belül króm liftben. A macsek a lift tetején. Nem lehetett tudni, hogy odaszülte az anyja vagy hogy került oda. Kitaláltam, hogy mgállítom a liftet két emelet között, és akkor a liftszerelő kinyitja a külső ajtót és leszedi a macsekot. De a kismacska nem várta meg ezt az akciót, hanem a lift tetejéről valahogy bemászott a csukott külső meg belső ajtó közé. Ha kinyitom a belső ajtót (valahogy) akkor a macska esetleg lezuhan és lejebb nincs másik lift ami megfogja. Esetleg. Ha kívülről nyitják ki, akkor ugyanez. A macska nyávogott, az agyam kattogott. Hülye, idióta, tetves kismacska! Hogy nem tudott ottmaradni a seggén amíg jön a segítség, neki kommandóznia kellett, csak mert hallotta a hangomat. Végül résnyire kinyitottam a belső ajtót (álomban minden lehet) és a kismacska a tenyerembe pottyant. Teljesen átlagos, millióegy cirmos macska, szanaszét álló szőrrel, semmi extra. Tenyérnyi volt, és tudtam, hogy csak a baj lesz vele. Az a fajta amit megmentesz, aztán a nyakadon marad, pedig nem te választottad, de felelős leszel érte mert nem vagy képes, hogy sorsára hagyd.

Ez egy megfejthetetlen álom. Nem látom benne az elmúlt napokat, sem a személyes drámáimat és a macska sem varázsolt el, még picit csalódott is voltam, hogy milyen kis vakarék. Biztos valami jutalomra számítottam, hogy egy különleges mentőakció után valami unikornismacska lesz.

Bánki azt mondja, hogy ő is narcisztikus, csak kézben tudja tartani, van rálátása. Hogy kiéli a narcizmusát az előadásaiban, a publikációiban. Élvezi a figyelmet, de azt munkával igyekszik megszerezni. Volt egy barátom, aki pl felvállalta, hogy a saját anyját eladná egy sikeres posztért. Röhögtünk is ezen jókat. Az tényleg felszabadító, ha valaki nem bújik hazugságok mögé, hanem elismeri, hogy kell neki az elsimerés meg a figyelem. Szenzációs jókat posztolt, tényleg jó agya volt. (volt, mert mostanában az ismerőseim zöme párra talált és ő is abbahagyta az elismeréshajhászást) A barátnőm azt mondta, hogy azért is költöznének velem mert ő tart tőle, hogy elmagányosodik a férje mellett. Mármint, ha csak a férje van akivel tud élőben beszélgetni. Aki meg egy hallgatag pasi. Arra gondoltam, hogy ez borzasztó, hogy valaki mellett ezerszer magányosabb az ember, mint, ha egyedül van. Mert kapcsolaton belül ott van az a nyomasztó érzés, hogy nem így kéne lennie. Ha meg nincs senkid, akkor csinálod amihez kedved van és nincs olyan érzésed, hogy elhanyagolnak meg el vagy magányosodva mert vársz arra, hogy a másiknak alkalmas legyen az élet az életre.

Nem vagyok nagy macskás, bár volt nekem is macskaszerelmem, akit sosem felejtek, de a kutyák után nem kéne macska, max ilyen házkörüli.

[angelofghetto]

“lett” egy macskánk

Vidék. Itt a macsok úgy mászkálnak keresztbe-kasul a telkek közt, hogy érezzük, az egész térség a birtokuk. Van errefelé egy fekete, több cirmos, mindenféle tarkák, meg egy olyan világosvörös foltos.

A minap a kerítés mellett egy döglött egérkére leltünk. Vakondot, csillagászati mennyiségű gilisztát és békát már találtunk, a telek pedig gyakorlatilag totálisan alá van aknázva hangyabolyokkal.. de egeret még nem találtunk. Tegnapig. Mikor is ott feküdt szegényke a nemrég kaszált gaz között.

Késő délután, mikor hátramentünk megszemlélni, hogy a vihar elmosta-e a frissen vetett lucernát (amivel majd mulcsolunk), mellénk szegődött vöröske. Először messziről, kicsit ijedősen, de aztán már közel is jött, és kezdett dörgölőzni. Aztán előre szaladt a ház felé, és nekiesett az eresz cső alá tolt műanyag lavórnak, amiben színig állt a friss esővíz. Csak ivott és ivott, és mi összenéztünk, hogy akkor az egér lehet hogy nem is itt pusztult, talán nem is telken belüli, hanem macska-ajándék. Az a fajta, mikor a macs megszán minket, ostoba, tehetetlen embereket, akik még egy nyomorult egeret sem vagyunk képesek elkapni, és a lábtörlőre (ezesetben fűre) helyezett zsákmánnyal próbál megmenteni a nyilvánvaló éhhaláltól. Talán ez a hála az esővizes ellátásért.

Mikor teleitta magát, visszajött értünk, és a belső udvar kerítésig követett. Látta, hogy onnan már elboldogulunk.

Alapjában utálom a macskákat, de ez a kis élőlény valamiért barátkozni akar. Meglátjuk.

[rebaktomi]

Új felszállók menetjegyét kérem

-…ami a legfontosabb, hogy ne rágjuk az ember szájába, de ne is hagyjuk kétségek között. Legalábbis ne túlságosan. Látja, most sem megy… lényeg, hogy egyértelmű legyen, de mégsem. Mint az álom maga. De hogy adjuk ezt az olvasó tudtára?

- Mondjuk így.

- Hm…érdekes. Visszaolvasná, kérem?

- Emlékeztetem, hogy azt megtiltotta nekem.

- Vagy úgy. Most az egyszer tegyünk kivételt.

- Rendben…de azért ezt jegyzőkönyvbe veszem. Honnan olvassam, úrfi?

- Mindegy, ahonnan értelmes…

- Az nem lesz könnyű…lássuk csak…”Egy dologhoz sosem értettem. Ez így nem igaz, sok dologhoz nem értek. Sőt kimondhatjuk, a legtöbb dologhoz nem értek. De az íráson belül maradva - nem mintha annak szakértője lennék -, szóval hogyan kezdjünk el írni egy álomjelenetet? Dőlt betűvel, haha, az majd mindent elintéz…nem…ezt ne írja le…”

- Mondtam, hogy ne írja le!

- Pardon…khm.”…Megfelelően szürreálisnak kell lennie, ehhez kétség sem fér. Kár hogy az sem megy. Ami a legfontosabb, hogy ne rágjuk az ember szájába…” Innen meg már itt volt. Akarom mondani, ténylegesen.

- Értem. Mára ennyi. Köszönöm, Gondnok. – hősünknek fogalma sem volt róla, honnan tudta a kellemes idős ��riember nevét, már amennyire ezt lehet annak nevezni. Sőt, hősünknek fogalma sem volt semmiről. Egy kis szoba hatalmas ablaka előtt állt, de csak a behúzott függönyt bámulta. Mögötte a Gondnok ült egy megviselt tölgyfaasztal mögött, egy méregzöld írógép fölé görnyedve, amiből végtelennek tűnő papírfolyam tekergett, szőnyegként terült el a padlón. A helyiség lepattogzott falai csak néhol látszottak, mindenhol könyvek és iratok, dossziéhegyek tornyosultak. Zavaró félhomály uralkodott, odakintről zene szűrődött be, ismeretlen. Keringőre alkalmas. Hősünk egy sűrű deja vu ködben érezte magát. Mint aki hirtelen ébredt az álomból, és nem emlékszik, hol is van pontosan. Csak fordítva.

- Ez az én szobám?

- Nem, úrfi, az enyém. Bocsásson meg a rendetlenségért, de a Leltár miatt bolondok háza van, ha lehet, még nagyobb, mint úgy általában.

- Miért hív úrfinak?

- Mindig így hívom.

- Hát persze. Nézze Gondnok, kicsit szétszórt vagyok most. Milyen leltár?

- Persze hogy szétszórt. Erre ne fájjon a foga. Ez még várhat. Most az a legfontosabb, hogy kipihenje magát. Jöjjön, magára fér egy kávé, és nekem sem árt egy kis szünet.

Az ajtó kulcsra volt zárva, kétszer. „A Gondnok mindig is magának való ember volt”- jegyezte meg hősünk gondolatban. Bár most látta először, még sem nevezhette idegennek az ősz hajú úriembert, sőt. „A Gondnokot mindenki ismeri” – folytatta az elmélkedést. Bár öreg volt már, egykor jó erőben lehetett, erről vastag karjai és széles válla tanúskodott. Csíkos öltönyt viselt, rajta vörös hálóköpenyt. Hatalmas szemüvege folyton lecsúszott apró orráról, ilyenkor mindig halkan szitkozódott, de azt is olyan méltósággal, mint egy igazi angol úriember.

- Gondnok, ön régen úszott?

- Nem tudom. Még nem mesélte el. – fordult vissza sunyi mosollyal hősünk felé, miközben nagyot kattant a zár. Két dolog szökkent be rögtön az ajtón keresztül: vakító fény és hatalmas ricsaj, amit az ajtó előtt várakozók csaptak. Voltak ott nők, férfiak és gyerekek, de sokan mások is, akiket hősünk nem tudott hova tenni. Lények. Állatok, fél állatok, fél emberek, de a helyzet megengedte, hogy ne döbbenjen meg ilyen apróságokon. Volt ott egy menyasszonyruhába öltözött nő. És egy sárga öltönyös férfi. Szárnyaik voltak. Mikor meglátták a Gondnokot, harsányan ráförmedtek, láthatóan nagyon türelmetlenek voltak. De az öreg ügyet sem vetett rájuk, csak kilépett egyet balra, hogy hősünk is jól látható legyen. Aki észrevette, elhallgatott, aki nem, az idővel észrevette magát és szégyenkezve elcsendesült. Hátulról egy alacsony köpcös törpe elkiáltotta magát hogy: „mi a görcs folyik ott?”, de hamar oldalba bökték. Már csak a keringő hallatszott.

- Egy időre szünetel a Leltár. De ne menjen senki sehova. A látszat ellenére minden a legnagyobb rendben. – elfojtott bosszankodások kísérték a Gondnok szavait. – De ez valószínűleg egy hazugság volt.

Hosszú, végeláthatatlan séta következett a szűk folyosón, ami labirintusszerűen kanyargott. Hősünk igyekezett lépést tartani kísérőjével, aki egy pillanatig sem tekintett hátra, és olyan fürgén vette a kanyarokat, mint aki gyermekkora óta ismerné őket. Valószínűleg így is volt. A zene hol felerősödött, hol elhalkult, néha az imént ott hagyott tömeg zúgolódása is újra felcsendült. A falak színe olyan volt, mint a régi könyvek lapjainak. Az illatuk is, üres képkeretek lógtak rajtuk.

- Szedje a lábát, le ne maradjon. Tudom, hogy szeret eltévedni.

- Hová tűntek a festmények a falakról?

- Ó, azok? Egyébként érdekes, hogy az embert mindig csak a kép érdekli. Pedig egy tökéletesen megmunkált keret is lehet épp olyan szép, sőt. Gondoljon csak bele: hány világhírű festmény keretét látja maga előtt? Pedig az is mesterember munkája. De az ő nevükre nem emlékszik senki.

- Látom ért a tereléshez.

- Mindent Öntől tanultam, úrfi.

Ekkor hősünk úgy érezte hirtelen kiszalad lába alól a padló, az egész folyosó megremegett, egy pillanatra a fény is kialudt. Megkapaszkodott a falban, amin kisebb nagyobb repedések keletkeztek. Pár másodpercig tartott az egész.

- Ez meg mi a franc volt?

- Arra tippelnék, egy vonaton aludt el. Így van?

- Igen, azt hiszem.

- Mindjárt gondoltam. Vigyázzon a hülye cicákkal.

- Miféle… - a következő pillanatban egy tucatnyi macska fordult be a folyosón és rohantak tovább az ellenkező irányba. Némelyikük hátrafordult és nagyokat fújt hősünkre.

- Különös hely lehet ez.

- Nos, nem mindig van ekkora zűrzavar. Csak mindenkit meglepett a látogatása. A macskákat tudom, hogy nem szívleli. Sajnos úgy tűnik, Leltár idején mindig felbukkan egy egész sereg belőlük, fogalmunk sincs, honnan. És igen, a festmények is rendre eltűnnek. Minden, minden olyan kaotikus most. Mintha egy szerelmes asszony szívében lennénk, nem igaz?

De hősünk már nem figyelt kísérőjére. A folyosó végére értek, ami egy hatalmas terembe nyílt, a végén hosszú, magas bárpulttal. Megterített asztalok sorakoztak a falak mellett, félbehagyott vacsora nyomait mutatták a tányérok és az üres pezsgőspoharak. De sehol egy lélek. Középen hatalmas márványlépcső szelte ketté a termet, mely a földszintre vezetett. A zene lentről jött. Hat nagy csillár világította be a teret, de az égők fele már kiégett. Néhol omladozott a vakolat, a hatalmas ablakoknak csak a felében volt üveg, a többit lepedőkkel takarták, melyekkel kacérkodott a kívülről jövő szellő. Az egyik párkányon két macska játszott, a függönyöket tépték. Az egész helyiség úgy nézett ki, hogy egyaránt állhatott volna megnyitás és bezárás előtt is.

- Tudom már, hol vagyunk.

- Tudom, hogy tudja, úrfi.

- Nem így képzeltem el.

- Nos, mindig máshogy képzeli. Ma így. – közben lassan sétáltak a bárpult felé, a Gondnok hol felszedett pár poharat a földről, hol beléjük rúgott. – De mondom, a mai különleges helyzet. Sajnálom, hogy így kell látnia.

- Hová tűnt mindenki? Nagy mulatság lehetett itt.

- Jesszus, még az is. Valószínűleg már a bálteremben vannak odalenn. Már aki nem a dolgozószobám előtt ácsorog.

- Nem fog válaszolni egyetlen kérdésemre sem, igaz?

- Mit szólna egy jó erős kávéhoz?

A bárpult tényleg hatalmas volt, de egy bárpultnak hatalmasnak kell lennie, hogy sok titok elférjen mögötte. Jelen esetben csak egy titkot őrzött, egy nőt, aki magányosan üldögélt egy láda pezsgő mellett, és egy pohár szélén táncoltatta vékonyka ujját, hogy hangot csaljon ki belőle, eredménytelenül. A Gondnok fölé hajolt, és széles vigyorral köszöntötte:

- Maga meg mit bujkál itt, kedves?

- Ez soha nem ment nekem. Miért nem akar megszólalni?

- Azért, mert a pohár nem hangszer, csak ami benne van, legfeljebb az bírhatja dalra a májat, és még ahhoz is elengedhetetlen a törött férfiszív. Na, álljon föl.

A nő kisebb-nagyobb sikerrel felemelkedett, és hősünk is megpillanthatta. Fekete báli ruha volt rajta, és egy álarc, amit rögtön lekapott, amint hősünkre akadt a tekintete. Kósza barna tincseit gyorsan a füle mögé dobta. Egy ideig méregették egymást, ahogyan az férfi és nő között lenni szokott. Ez a nő az a fajta volt, akiért a férfiak összeverekszenek, vagy leisszák magukat. Akiért tönkre mennek a barátságok, aki miatt el kezd dohányozni az ember. Akiért megtanulunk táncolni.

- Most biztos azt gondolja, álmában sem látott még ilyen gyönyörű nőt. Érti… – próbált meg viccelődni a Gondnok, hogy megtörje a csendet. De nem aratott sikert.

- Szóval igaz a hír. Tényleg itt van. – szólalt meg végül a nő, továbbra is hősünkön tartva a szemét.

- Mégis milyen hír? Épp hogy csak leérkeztünk a szobámból, nem tudhatta…

- A macskák, Gondnok úr, a macskák. Ne becsülje alá őket. És azt is üzenik, hogy ne merje hülyének nevezni őket még egyszer.

- Amint békén hagyják a függönyöket. Mondja kedvesem, ma milyen nevet választott magának? Szeretném bemutatni az úrfinak.

A nő a pultra könyökölt, ajkaiba harapott és kacéran összehúzta szemöldökét, jelezvén hogy most nagyon gondolkodik. Majd kézcsókra nyújtotta a kezét a hősünknek.

- Úgy döntöttem, ma Dita leszek. Megtiszteltetés önnel találkozni.

Ditának kezet csókolni olyan érzés volt, mintha egy ki nem mondott hazugságot lopnának le az ember ajkáról.

- Enyém a megtiszteltetés. Bár kicsit sértő, hogy nem árulja el az igazi nevét.

Dita nagyot nevetett, és nevetett vele az egész terem is.

- Nem hiszem, hogy Önnek joga van bárkit is kioktatni a titkolózásról. És egyébként is, nekem Dita a nevem. Ma ez.

A Gondnok megköszörülte a torkát.

- Valóban így van, úrfi. Megjegyzem kegyetlenség, hogy „Dita” annyi nevet kapott, amennyit csak akar, nekem meg egy sem jutott.

Dita szemtelenül válaszolt, de jól állt neki.

- Magához illik a Gondnok. Különben is, ez így van rendjén. Először a fogadóját kéne elneveznie, mert így nem valami kreatív. Gorkij utcai fogadó. Unalmas.

A Gondnok már épp válaszolni készült, de ekkor egy fiatal vékony pincér szaladt fel a lépcsőn, levegőt kapkodta. A Gondnok elé állt, pár másodpercig szólalni sem bírt, aztán végül kinyögte.

- Gondnok úr, a bálteremben… szóval épp a zongorát akartuk betolni, amikor is… szóval nincs meg a zongora.

- Tessék? Hogyan tud eltűnni egy zongora? Hihetetlen, mi megy ma itt. És amúgy is, fiam… legalább egy tucat zongora van ebben az átkozott fogadóban, vigyenek be egy másikat, én erre most nem érek rá.

- De Gondnok úr, nem érti…

Dita hidegen odavetette.

- Ma a Hangoló játszott volna.

- Pontosan – a fiú még mindig lihegett – és ez a másik, hogy… hogy ő is eltűnt.

A Gondnok pár pillanatig a falat bámulta a fiú válla mögött, aztán annyit mondott csak:

- Most elmehet.

Hősünk nem értett semmit, de a ma este már úgyis erről szólt. Arra azért rájött, hogy valami nagy gond van, mert a Gondnokot először látta tanácstalannak az este folyamán. Igaz, ez is csak pár másodpercig tartott. Végül összeszedte magát, és félrehívta Ditát. Ügyelve arra, hogy hősünk ne halljon meg semmit, annyit mondott:

- Dita, nekem ezt most meg kell oldanom.

- Nekem is komolynak tűnik a dolog.

- Jól figyeljen rám. Azt akarom, hogy főzzön neki egy jó erős kávét. Nem maradhat itt.

- Azt majd ő eldön…

- Dita! – és megragadta a karját – Ígérje meg, hogy főz neki egy kávét.

- Értse meg, a szívem szakadna meg.

- Ez egy ilyen este, Dita. Ígérje meg.

- Megígérem.

A Gondnok elejtett egy megkönnyebbült mosolyt, habár tudta, mennyit ér ez a női ígéret. Aztán hősünkhöz sétált, vállára tette a kezét.

- Úrfi, szívesen itt maradnék, de mindketten tudjuk, hogy ezt a történetet sem én írom. Minden kérdésére megvan a válasz, de ne rajtam, vagy ezek között a falak között keresse, amelyek olyan könnyen törnek, mint az álmok maguk. Jó volt Önnel így is találkozni. – közben megtörölgette szemüvegét. – de jegyezze meg, a Gorkij utca: zsákutca.

Nem hagyott válaszra lehetőséget, megveregette hősünk vállát és máris gyors léptekkel a lépcső felé vette az irányt.

- Gondnok!

Az öreg a válla felől, továbbra is sietve válaszolt:

- Igen?

- Hogy meséljem el hát a történetet az úszókarrierjéről?

- Még mindig nem érti, hogy megy ez, igaz?

Széles mosollyal távozott.

  Jó pár perces csend következett, de az a fajta, ami nem kínos, kevesen ismerik. Dita csendben ügyködött a pult mögött, lassan a kávé is elkészült. Hősünk egy szalvétából csinált hajót, aztán lassan tépegette. Most először zavarta, hogy kevesebbet tud, mint mindenki más.

- Szép öltöny. – szólalt meg végül Dita, miközben két csészét törölgetett.

- Nos, mégiscsak bál van, nem igaz?

- Szeretem az álarcosbálokat. Ilyenkor mindenki őszintén felvállalja, hogy hazudik.

Hősünk megengedett magának egy mosolyt, amit hamar elfojtott.

- Ne csinálja.

- Mit?

- Ezt. Ne féljen nevetni. És ne féljen attól, hogy mások meglátják, hogy nevet. Mintha bűntudata lenne. Nagyon szomorú. Tudom, ön is az, de maga esélyt sem ad a változásnak. Nem gondol, csak magára. Tessék, itt a kávéja. Édes, mint az egyetlen vidám verse, amit ki tudja kinek írt.

- Köszönöm. – belekortyolt. – De ez nem kávé. Ebben nincs koffein. Már a szagán érezni.

- Nem adhatok koffeineset. Nem akarok. Megígértem a Gondnoknak, hogy kap egy kávét, de csak ezt adhatom.

- Miért nem tud itt senki értelmesen beszélni…Csak nem fél, hogy felébredek?

- De, pont ettől félek.

- Csak vicceltem.

- Ez nem vicc… Nézze, megszokhatta volna, hogy itt van pár különös dolog. Ez egy törvényszerűség az álmokban, amit tudós emberek biztosan a pszichológiával magyaráznának, de így szebb. Az álmokban minden erősebb. A kávé is.

- Szóval, ha most innék egyet, felébrednék?

- Több mint valószínű, igen.

- Akkor önök sosem isznak itt kávét? Mármint, rendeset.

- Dehogynem… Mi már ébren vagyunk. – az ajka mosolygott csak, a szeme nem. – A Gondnok szerint az, hogy itt van, nem helyes. Ne értse félre, nincs itt olyan, aki magát jobban szeretné, mint ő. Hisz részben ezért van a Leltár is, meg persze miattunk.

- Elárulja, mi ez az egész?

- Nem mondhatom el…nem mondhatok el mindent. De az ilyen időkben, az ilyen viharos időkben, mint ez is…a Gondnok szereti együtt látni a dolgokat. Hisz tudja milyen, mindent szeret leírni. Tudom, erősnek látszik, de rettentően fél.

- Mitől?

- Fél, hogy elveszít magából valamit. Úgy gondolja, ha feljegyez mindent…rólunk…a történeteinket, a maga történeteit, azzal létrehoz valamit, amibe lehet kapaszkodni. Neki kell vigyáznia magára, mert ön nem teszi. Ön még annyit sem képes tenni magáért, hogy néha mosolyogjon. A Gondnok mindig azt mondja, a maga fajtájának van egy sajátossága: szeret eltévedni. És az ilyen a legnehezebb, mert az ember sohasem téved el kétszer ugyanarra a helyre. Önt nehéz megtalálni. Tudja, hogy értem. Azok az emberek, és a többiek a Gondnok ajtaja előtt, biztosan ismerősök voltak, ha nem is mind.

- Ön is ismerős.

- Persze, hiszen engem már olyan vágyak ihlettek, amik miatt most ide került. Legalábbis a Gondnok ezt mondja.

- Több ilyen leltár is volt már, igaz? Pontosan mennyi?

- Erre már igazán tudhatná a választ.

- Igaza van…de ez utóbbi valamiért más. Mitől?

- Ön nem is olyan okos, mint ahogyan azt itt hiszik. – egy pimasz mosoly kísérte e szavakat, de nem tartott sokáig. – Ha az lenne, azt is látná, mennyire fáj nekem, hogy ezeket kérdezi. Boldog vagyok, hogy itt van, de elszomorít, amiért itt van. És ha most elmegy… Felesleges is megpróbálnom elmagyarázni, hogyan múlik itt az idő.

Lassan sétált az asztalok felé, csendben, lépte óvatos volt, nem úgy, mint szavai. Végigsimította ujjait a hófehér terítőkön, a székeken, mindenre rácsodálkozott, akár egy gyermek. Hősünk, ha tudott volna, akkor sem mondott volna egy szót sem.

- Most üres keretek lógnak a falakon, igaz. Bármit beléjük képzelhetek. De előtte a festmények olyan nőket és férfiakat ábrázoltak, akik soha sem mosolyogtak, soha nem néztek egymás szemébe. Nincs ennél szomorúbb. És tudom, ha hazatér, tovább festi ezeket a képeket. Mert önnek a titkok kellettek mindig, nem igaz? Szétkürtölni a világnak, hogy magának titkai vannak, aztán hallgatni, hallgatni addig, amíg végül a szilánkok törése vet véget a csendnek, és azt sem bánja, ha az ön szívének szilánkjai. Pedig ha itt maradna, idővel ez a hely is a valóság része lenne, de nekem az sem baj, ha örökre így marad, mint most. Számomra sosem volt még szebb a Gorkij utcai fogadó, a betört ablakaival, kóbor macskáival, szakadt függönyeivel és üres képkereteivel. Én még sohasem éltem máshol, mint ez a hely. Én még sohasem éltem. S csak találgathatok, hogyan zárja majd a történetem, vagy elkezdődött-e egyáltalán. Odafönn minden szobában lakik valaki, arra várva, hogy megénekelje neki a boldog életet, a legtöbbjük ajtajára még kilincset sem rakott. Csakhogy ön még saját magától is sajnálja a nevetést. A sebeit kapargatja, aztán siránkozik, hogy sohasem gyógyulnak. Nézzen rám, vagy ne. Csak ne nézzen át rajtam. A világ összes nevét nekem adta, mert gyáva volt azt kiválasztani, amitől a legjobban félt. És engem már az is boldoggá tenne, ha egyszer azon szólítana. Talán attól rettegek, hogy ön már mindent tud rólam, mert a maga sorsát írja majd meg az enyémben is. Úgy könnyebb elfogadnia, ha mások könnyében tükröződve látja. Ezt élvezi.

A lépcső korlátja mellett állt, háttal hősünknek, aki továbbra is a bárpultnál ült, és Dita szavaiba kapaszkodott. Csak még nagyobb lett a teremben az üresség. A zene hangját is elnyomta. Lassan sétált oda Dita mögé, közben jól megfontolva gondolatait, amiket úgy sem lesz mersze szavakba önteni. Megérintette a nő derekát, gyengéden. Dita megfordult, és arcán már nyoma sem látszott annak, amiért kénytelen volt háttal állni. Őszintén mosolygott.

- Dita, ha tehetek önért bármit…

- Tud táncolni?

- Megtaníthat.

Lassan tették meg lépteiket lefelé, ahol egy kisebb terem várta őket, szemben a recepcióval. Balra nyílt a bálterem, ahol már javában zajlott a mulatság, rengeteg álarcba rejtett nő és férfi töltötte be a teret. Mintha egy egészen más helyen lettek volna. Mintha éveket jöttek volna azon a lépcsőn. Mindketten feloldódtak kicsit. Boltív vezetett át a terembe, mely alatt egy magas kék öltönyös úriember állt, szinte vigyázban. Szívélyes mosollyal üdvözölte őket:

- Hölgyem, Uram.

- Jó estét! – viszonozta a mosolyt Dita is, s már indultak is volna, mikor a férfi megállította őket.

- Elnézést, láthatnám a jegyüket? – szólt erőltetett udvariassággal.

Hősünket különös kábulat fogta el.

- Az én jegyem itt van, az úr pedig velem érkezett. Különben is, hát nem látja, ki ő? – Dita kezdett kicsit ideges lenni.

- Sajnálom hölgyem, de jegy nélkül nem engedhetem be. Még álarca sincs.

- Ó, ha tudná, mennyi van neki. – mosolyodott el Dita és hősünkre tekintett. – Jöjjön csak.

De ő nem mozdult. Nem is tudott volna már, annyira szédült. A szavakat is nehezen formálta, de a búcsúra még maradt idő. Bárcsak ne maradt volna, olyan fájdalmas volt.

- Menjen csak, Dita. Ez nem az én bálom. Ma este másé a maga tánca.

- Hogy érti ezt?

- Ígérem, hogy odabenn megtalálja, amit mindig is keresett. Ma már lerántott egy álarcot. Ne féljen újra megtenni. Viszlát.

Amikor újra kinyitottam a szemem, már a Nyíregyháza - Vásárosnamény 36015-ös számú piros Bzmot kabinjában ültem, a szimpatikus tekintetű kalauz menetjegyemet noszogatta ki belőlem, s lassan rájöttem, szerelmi bánatomra újra törékeny álmaimban kerestem vigaszt.

[petcare4all]

A katicabogarak mérgezőek a macskára?

A katicabogarak mérgezőek a macskára?

A macskád is vadászott és evett Katicabogár mostanában? És most azon tűnődsz, hogy mérgező-e a macska barátod számára. A legtöbb esetben a katicabogarak nem mérgezőek, de enyhén mérgezőek , így ha macskája elfogyasztotta, az irritáció enyhe vagy súlyos tüneteitől szenvedhet , vagy ami még rosszabb. Az ázsiai katicabogár mérgező lehet a kisállatára. Van néhány fajta mérgező hiba, beleértve a…

[imagella-blog]

Abesszin macskák gyűjteménye – fotók és digitális illusztrációk

Díszítsd otthonod vagy irodád stílusosan a(z) abesszin macska fotó grafikai csomaggal, amely lenyűgöző minőségű képeket kínál poszterek és fali dekorációk készítéséhez. Válassz művészi illusztrációkat , macska portrékat , vagy vicces macska karikatúrákat , hogy feldobd a helyiség hangulatát. A csomag minden formátumot tartalmaz a tökéletes nyomtatási eredmény érdekében, beleértve a nagy felbontású PNG képeket és a vektoros SVG, EPS fájlokat, amelyek biztosítják a grafikák éles és tiszta megjelenését bármilyen méretben. A fekete-fehér sziluett képek különösen jól illenek modern, minimalista dekorációkhoz. Válaszd a(z) abesszin cica kép grafikai csomagot , hogy otthonodat vagy irodádat egyedi és inspiráló művészeti alkotásokkal díszíthesd. Tökéletes választás minden enteriőr stílushoz!

[labjegyzet]

Október 6-án jelenik meg Magyarországon az új Guinness World Records 2022 (GWR2022) kötet!

Guinness World Records feltárja előttünk a világ minden tájáról az idei rekorddöntőket, megismerhetjük az inspiráló történeteiket és a hihetetlen teljesítményt a sikereik mögött.

A könyv legújabb kiadása tele van elképesztő rekordokkal, amelyek segítenek az olvasóknak, hogy felfedezzék a körülöttünk lévő csodálatos világot. Az elmúlt év nehézségei ellenére Guinness World Recordsnál a megszokott módon folyt a munka; munkatársak minden hónapban több ezer jelentkezést dolgoztak fel. Így született meg ez a sajátos egyveleg kiemelkedő személyiségek, tehetséges kisállatok, lenyűgöző járművek és legendás sportolók szereplésével.

A rekordokkal teli tíz fő fejezetben olvashatunk a környezetvédelem bajnokairól, ökoharcosokról, akik azért küzdenek, hogy bolygónkat jobbá tegyék; a világ természeti csodáiról a legintelligensebb lényektől a legmérgezőbb növényekig; a legmagasabbakról és a legalacsonyabbakról – rekordbíráink Földünk legapróbb és leghatalmasabb termetű embereit is mérték és mérettették meg hivatalosan is hitelt érdemlően; popkulturális ikonokról – a világ legsikeresebb mozifilm-sorozatairól, azok szereplőiről, videójátékairól, játékairól és márkáiról; portrét kapunk fiatal rekorderekről – olyan influenszerekről, vállalkozókról és előadóművészekről, akik még nem múltak el 16 évesek, de már most igyekeznek pozitív irányba változtatni a világot; valamint találkozhatsz sportvilág hőseivel – az év legkiemelkedőbb sportteljesítményeivel és legnagyszerűbb sportembereivel.

A Guinness Rekordok Könyve 2022 szerkesztői idén a környezetvédelmet választották fő témának, így az első fejezet bolygónk – ahol élünk – ökoszisztémáját mutatja be, továbbá néhány ember kiemelkedő munkáját, aki a pozitív változások érdekében fáradozik. Emellet még arra is törekedtek, hogy a környezetvédelmet szem előtt tartva gondoskodtak arról, hogy a papír- és gyártási folyamatok etikus forrásból származzanak és környezetkímélőek legyenek.

Bemutatunk pár rekorddöntő szupersztárt és érdekes történeteiket

LOLLIPOP AND SASHIMI (Kanada) – leggyorsabban megtett 5 méter rollerrel (kutya-macska páros) – 4.37 másodperc

Lollipop (kutya) és Sashimi (macska) két rollerrajongó házikedvenc Kanadából. A gazdájuk, Melissa Millett kutyakiképző és nagy meglepetésére a két állat maga álltak elő a trükkel. Mindketten élvezték a rollerezést már önmagában is, majd egy napon együtt pattantak föl a járgányra. A gazdájuk szerint Sashimi igazi diva, lelkesen tanul új trükköket és szereti bosszantani a kutyákat. Lollipop egy átlagos kutyus, de az akadályoknál rettenthetetlen és még akkor is rollerezik, ha a gazdája kimegy a szobából.

BETHANY LODGE (Egysült Királyság) – a bukfencezve megtett leggyorsabb 100 méter – 42.64 másodperc és legtöbb négyütemű fekvőtámasz hátra szaltóval 30 másodperc alatt

Bethany Lodge (28 éves) kislány kora óra tornázott. A koronavírus miatti lezárások idején Bethany nehezen találta meg a motivációt, hogy az edzéstervét folytassa és állóképességét korábbi szinten tartsa, mivel a konditermek, ahova edzeni járt, zárva voltak. A fenti rekordok megdöntése lett a célja, hiszen ezekért már érdemes volt dolgozni és ráadásul nem igényelt különleges felszerelést, eszközöket. Emlékeztetőt kapunk általa, hogy a testmozgásnak nem kell fáradságosnak lennie, hiszen az lehet szórakoztató vagy épp szokatlan! Amikor hallotta, hogy szerepelni fog a GWR2022-ben, nagyon megtisztelve érezte magát. Barátai és családja büszkék rá és néhányukat gondolkodásra késztetett, hogy ők maguk is megpróbálkozzanak valami hasonlóval. És a sportoló is pontosan azt remélte, hogy az embereket új célok elérésére inspirálhatja.

LAETITIA KY (IVORY COAST) – legtöbb ugrókötelezés saját hajjal, fél perc alatt

Laetitia Ky egy igazi művész Abidjanból, aki arról híres, hogy mindenféle szobrokat, alkotásokat készít a hajából és emellett modelkedik, tartalomgyártó és színésznő. Ez a rekord a hajszobrászat és a ugrókötelezés kombinációjából született, Letitia befonta és meghosszabbította a haját,  hogy „kötelet” képezzen belőle, amin átugorhat. A hajszobrászat terén a gyaramtosítás előtti afrikai kultúra hajviseletei ihlették meg. Már négy éve gyakorolja ezt a művészeti ágat és a családja imádja a képességeiért.  Sok fajta és összetett alkotásokat, frizurákat hoz létre, amelyek elkészítési ideje a 20 perctől 3 óráig is eltarthatnak. Laetitia csodálatos érzésnek és komoly érdemnek tartja, hogy megdöntötte a rekordot.

ZION CLARK (USA) – a leggyorsabb 20 méter kézen járva– 4.78 mp

Zion Clark (23) Ohioból kaudális regressziós szindróm nevű ritka genetikai rendelleneség miatt lábak nélkül született. Az édesanyja nem tudott róla gondoskodni, ezért korán állami gondozásba került. Clark pozitív gondolkodása segített neki túlélni. Általános iskolában ismerte meg a birkózást és sok edzés, illetve versenyek után a főiskolára hihetetlen birkózóvá vált. Kitartása és a sport iránti szenvedélye meghozta gyümölcsét, Clark már úgy készül, hogy ő lesz az az első amerikai atléta, aki  a 2024-es Olimpián bírkózásban és a paralimpián kerekesszékes kaleszteniaka (saját testsúlyos) versenyszámokban is indul. Clark úgy érzi, hogy egy elit csoport tagja, azáltal, hogy bekerült a GWR 2022-be.

Az új Guinness World Records 2022 kötet október 6-án jelenik meg, addig 30% kedvezménnyel előjegyezhető!

A képek forrása: GWR

[bubikort]

csütörtökön érkezik hozzánk a kisbaba. 

annak ellenére, hogy nem kaparós fajta, lett neki egy ilyenje

(és igen, ha nem gugolsz, vagy nem vagy macska, akkor nem látszik a cable management)

és ami a legfurcsább. szereti, ha a pocakját simogatják! 

na. haladnak a dolgok. holnap fél12-re megyünk háztűznézőbe, meglesni ezt az indokolatlan nagyszemű jószágot. cicawc-t megvettük, hordozó van már kölcsibe, obiban megnéztük, hogy miből lehet fasza kaparót/bújót építeni.

[prologusblog]

Ez a könyv annyira megfoghatatlan, rabulejtő. Nagyon nehezen találom a szavakat most, amikor belefogok az értékelésbe. Nem is hiszem, hogy sikerül átadnom, azt az érzést, hangulatot, amit a könyv magában rejt.

Így kérlek, bocsássatok meg, de hogy érezzétek a regény lelkületét egy hasonlattal kell kezdenem.

Ez a könyv egy kavics. 

Mit látunk? A kavics színét, formáját. Van-e rajta dudor vagy mélyedés, esetleg a kő anyagát is megállapíthatjuk, ha értünk hozzá. De ha valaki figyelmes, akkor hallja, hogy a kavics mesél. Erin Morgenstern pedig egyike ezeknek a figyelmes embereknek. Mert ő hallja, mit suttog a kis kavics.

A kis kavics régebben egy nagy sziklaszirthez tartozott, egyik oldalon belekapaszkodott az anyaföldbe, másikon pedig a tenger ostromolta. Reggel köszönt a napnak, éjszaka pedig a csillagok és a hold volt a társasága. Majd a tenger kitartó munkájának köszönhetően, szépen lassan elkezdett mállani, darabjaira bomlani. Végül egy hangos csattanással belezuhant a tengerbe. Ezután sokáig nem találkozott se a nappal, sem a csillagokkal vagy a holddal. A tenger lett az egyetlen társasága. Ő viszont nem gyengéd szerető. A szirtet szaggatta, görgette, dobálta, míg darabjaira nem hullott. Szétszakadt, részeire bomlott. A darabjai aztán külön életre keltek, a történetüknek mind közös volt a kezdete, de más a vége. Mindegyik más felé tartott, még kisebbek lettek, vagy megmaradtak nagyobbnak. A tenger némelyeket homokká őrölte, másoknak megkegyelmezett. Legömbölyítette éleiket, simává csiszolta a felszínüket. Egyik egy kislánynál kötött ki, aki aztán kincsként őrizte ládikájában. A másik örökre a tenger fenekén maradt, és soha többé nem látta viszont a csillagokat. Volt amelyik úttá lett, sok új társsal, míg másokon növények nyíltak, ők üdvözölték újra a napot, holdat s a csillagokat.

A történet is egy kaviccsal kezdődik, amit te magad megvizsgálhatsz, aztán az írónőnek hála megismered szépen lassan a többi darab történetét is, míg el nem jutsz a sziklaszirthez, a történet elejéhez, egészéhez. Erin Morgenstern állíthatom, hogy a történetmesélés új világát nyitotta meg előttem, amit most meg is köszönök neki! Mert egy maradandó élményt kaptam, tele mesével és lehetetlenekkel, amikben hinni kell (mert a “v” betűs szót soha nem mondjuk ki). 

Kicsi kavics, te mit tennél, ha egy könyvben magadról olvasnál?

Ezzel a felütéssel kezdi meg meséjét az írónő. Bevallom, roppant mód tetszett ezva nyitás. Nem mindennapi kérdés, az biztos. Végre egy olyan igényes könyvet tarthattam a kezemben, aminek a szókincse is meghaladta az átlagos fantasyktól megszokottat, így igazán felüdülés volt olvasni. Ami még nagyon tetszett benne, hogy a történet sem egy már hatszor lerágott csont, szerelmi hatszöggel és rengeteg nyafogással. Ezek a drámák általában azért alakulnak ki mert női főszereplő van benne (tudom ez kicsit gonosz a nememre nézve, de sajnos így igaz), így kellemes volt végre férfi karakter szemszögéből követni az eseményeket.

A könyv cselekménye több szálon is fut, egyrészt Zachary – szigorúan a hosszabb változat, a Zachet nem szereti – a 25 éves média szakos hallgató szemszögéből pörög a cselekmény, másrészt pedig a történetben szereplő könyvek meséit valamint egyéb kitekintések részeit olvashatjuk.

Miről is szól a regény?

Zachary talál egy könyvet a könyvtárban, aminek se írója, se címe a borítón, még a könyvtár rendszerében sem található. Ebben a rejtélyes könyvben, különböző, látszólag összefüggéstelen történetek találhatóak egy Csillagtalan Tenger nevű helyről, kalózokról, szerelemről és bánatról. Akkor kezd érdekes lenni a cselekmény, amikor Zachary megtalálja benne a saját múltjának egy darabkáját. 

Igen, erre vonatkozott a kérdésem! Mint már említettem, borzasztóan izgalmas kezdés. Úgy sejtem, hogy én is mint Zachary először leblokkolnék és azt hinném ez csak valami vicc. Igen ám, de a könyv sokkal régebbi mint ő maga, hogy szerepelhet tehát benne egy, az ő gyerekkorában megtörtént esemény, amiről egyébként sem tud senki más?

Így kezdődik el a nyomozás, ami végül elsodorja őt egy titokzatos világba. A könyvet (Édes bánatok) pedig mi is végig olvashatjuk, egy-egy Zacharys fejezet közé ékelve. Alapvetően nem szeretem a több szálon futó könyveket, kizökkent a történetből, ezzel döcögőssé és nehézkessé téve a regényt.

Itt viszont (szerencsére) nem ez történik, az egyik szál szépen hozzáad a másikhoz és inkább kitekintésként szolgál a fő cselekményből. Mint ahogy a kis kavicsok állnak össze egy nagy egésszé.

Zachary, későbbiekben Ezra, nagyon édes, kifejezetten az a csendes introvertált fajta, akinek közben hatalmas képzelőreje van és szíve. Első perctől fogva megkedveltem, főleg, hogy nem veti meg az alkoholt és inkább részesíti előnyben a szemüveget, mint a kontaktlencsét!

Szerencsére a másik két szereplő sem marad le utána.

Mirabel, a pink hajú harcos amazon. Ő az, aki rögtön felfordulást okoz, ahova csak érkezik. Mint egy igazi forgószél, kedvencem, hogy bevallása szerint egy aranytojásból bújt ki, melyet egy norvég macska melengetett tizennyolc hónapon keresztül. A macskával azóta sincsenek jóban.

Végezetül pedig Dorian, vele az elején bajban voltam, nem tudtam eldönteni, hova tegyem. Aztán azzal lopta be magát a szívembe, hogy kiderült a cipője alatt egy ötujjas lila zoknit visel. Hát ilyen zoknival, kit nem lehet azonnal  megszeretni, kérdem én?

Nagyon élveztem ezt a könyv a könyvben helyzetet, rengeteg kis információ, utalás van benne elrejtve, amikre ha felfigyeltem, külön öröm töltött el. Biztosan el fogom még olvasni, és meg vagyok róla győződve, hogy minden olvasásnál újabb és újabb részletek fognak a szemem elé kerülni, amik addig elkerülték a figyelmemet.

Felteszem újra a kérdést, ti mit tennétek egy ilyen helyzetben?

Kíváncsian várom a véleményeteket, illetve ha érdekel titeket Zachary további sorsa, akkor itt tudjátok megrendelni, az Agave Könyvek jóvoltából.

Csillagtalan Tenger Ez a könyv annyira megfoghatatlan, rabulejtő. Nagyon nehezen találom a szavakat most, amikor belefogok az értékelésbe. Nem is hiszem, hogy sikerül átadnom, azt az érzést, hangulatot, amit a könyv magában rejt.

[gay-guy-in-it]

Én és a Prosztata dildó esete

Szösszenetemet azzal kezdeném, hogy hosszú és boldog párkapcsolatban élek. Azaz a szexuális életünk kezd a romokban lenni, de az vesse rám  az első követ, aki 6+ éve együtt van valakivel jóban, rosszban. 

Ezt valahogy mindig csak a filmekben láttam, akkor még persze kamaszként röhögtem, túlfűtött szexuális vágyaim tető fokon voltak: majd pont én ne napi kétszer? Ezután eltelt pár év, megtaláltam társamat, egyetemre jártunk, részben lediplomáztunk, összeköltöztünk, berendeztük a lakást IKEA-s bútorokkal, vettünk egy PS4-et, van egy macskánk aki a legjobb fej macska világon, fizetjük a hitelt, adózunk és dolgozunk, vagyis főképp, én jelenleg itthon ülök két hetet kényszer szabin, hogy az államvizsgára készüljek erről majd a jövőben mesélek. Tehát éljük minden napos boldog meleg életünket. 

Viszont nehéz volt nekünk kiszakadni az egyetem “gondtalan” életéből, vagyis nem volt miből. Nekem egyetem alatt már előfordult, hogy két szakmabeli (IT) munkahelyem volt dolgoztam nappal, tanultam estig. Ilyenkor a kis etye-petye kimaradását könnyű volt mindig valamire fogni. Hisz hulla fáradt voltam, a párom megértette és támogatott végig. Aztán jöttek a kilók, a nincs-időm elmenni a fodrászhoz és egykori (tényleg) szexi énemből lett egy átlagos srác, aki hülyére dolgozza magát és van heti 1 max 2 együttléte.

Persze edzeni elkell járni, oda kell figyelni az étrendre stb stb... Na most nekem erre nagyon nincs energiám, időm. Legyen meg ez a kibaszott diploma, utána ráérek foglalkozni. Viszont közeledett az évfordulónk, ezért tűzoltásba kezdtem. 

Hat év, nagyon hosszú idő, és panaszra nincs okom, tényleg nagyon jól megvagyunk. Ezért miért ne gondolhattam volna úgy, hogy egy prosztata vibrátor feldobhatja szexuális életünket? Jó infós lévén végletekig utána kutattam az interneten, melyik a legjobb kivitel, anyag összeállítású, vibráljon-e, lehessen-e fokozatot irányítani, esetleg távirányítású? Aztán nagy nehezen megszületett a döntés: REBEL - PÉNISZES PROSZTATA VIBRÁTOR (FEKETE) hétezer-négyszázkilencven magyar forintért.

Hogy mi állt pont a modell döntése mellett? Azt sorolhatnám, de első sorban nem szerettem volna magam nagy költségekbe verni, hisz lehet be se jön az egész, és pénzkidobás lesz. 

Na már most a nagy dátum közeledett, a megrendelés elmaradt. Bevallom kicsit vonakodtam a gondolattól, most ez tényleg kell nekünk? Örülni fog neki? Hova rendeljem? Munkahelyemre? A lakáshoz? Kártyával fizessek? Biztos ez a legjobb ár? Annyira elmadat, hogy az évfordulónk napján pánikba estem. Fogtam a kabátom és elmentem a legközelebbi szex shop-ban. Valamiért egyáltalán nem volt bennem a félsz, hogy valaki meglát, de deles baráti ebédem előtt egy órával mentem, biztos ami biztos alapon. A bolt nem mondanám, hogy el volt rejtve. Már a sétáló utcán egy nagy fekete tábla jelezte: SEX SHOP. Akkora nyíllal a táblán el se tudtam volna téveszteni. Egy gangos udvarba léptem be, ahol különböző irodák / boltok voltak kialakítva. Itt még nagyobb tábla jelezte a helyes irányt: SEX SHOP AZ UDVARBAN. Megtaláltam, beléptem. 

Bevallom elsőként arra számítottam, hogy egy élete unt pláza-cica fogad majd miközben az újságját ujján nyalogatva monoton lapozgatja, aki annó nem vette a fáradtságot, hogy megcsinálja az érettségijét rendesen, és ez jutott neki. Magyarán le se szarja mit csinálok én ott bent, csak a kassználá megkérdezi: “Péjpesszes a kártya?” Viszont ledöbbentem mikor egy széles vállú, köpcös hölgy fogadott kedvesen. Mellé még bájosabb (bár már ötvenes éveihez közelebb lévő) nő toppant egyből kérdéseket szegezve nekem: “Miben segíthetünk, mit keres?”. Lányos zavaromban csak annyit mondtam hirtelen: “csak nézelődök, köszönöm”. Persze, szex shop-ba nézelődni szokott járni az ember, és ha talál pont a méretére való jockstrap-et akkor megveszi. Ezt nyilván Ő is tudta és csak ennyit felelt: “ ha bármi segítség kell csak szóljon”. Én pedig csak bollintottam és körbe jártam a boltot. Hát igen, innentől kezdve pedig pont olyan volt min ahogy elképzeltem: a fal piros, sötét van és minden egymás hegyén hátán. A bolt nem volt több pár négyzetméternél így hát gyorsan körbe jártam. Persze nem találtam semmit. Így odaléptem a nagyobb darab nőhöz és elmondtam neki igényemet: “ Prosztata vibrátort keresek”.  Valamiért a fejembe az volt, hogy majd kaján mosollyal, vagy itélkező tekintettel tekint rám, hogy egy 20-as éveiben járó fiatal mit képzel magáról, hogy ilyet keres. Ehelyett egy korrekt biccentést kaptam és mintha csak a húspúltnál kérdeztem volna meg a hentest, milyen felvágottak vannak elkezdte sorolni: “Milyen méretre lenne szükség? Vibrációs vagy csak manuális? Jöjjön, jöjjön mutatom a fajtákat”. Hirtelen nem is tudtam már mit akarok, annyi fajta volt. Kértek egy kis magányt, hogy döntésem megszülessen.  Hát a magány, na az kellett, hogy ne lássák a dudorodó ...  Szemem, dudorodó szememet. Mert hogy itt legalább kétszer olyan drága volt minden mint a neten. Persze, értem miért, értek én mindent, na de azért ez csak meglepett. Üres kézzel csak nem távozhatok, saját önbecsülésemet nem rombolhatja le egy méregdrága  egy szex shop polcán lévő prosztata masszírozó! Nagy nehezen csak sikerült döntést hoznom, kiválasztottam a második legolcsóbb modellt (mert azért milyen gáz már ha legolcsóbbal jövök el...) 8500 forint: nem vibrációs sima egyszerű szilikon. Kicsit zavarodott voltam még, de azért csak oda ballagtam a kasszához. Ott az idősebb hölgy újabb tájékoztatást adott: “Van otthon valamilyen síkosító? Ugyanis ezt a nélkül nem szabad használni!” Hebegtem-habogtam. Évek óta nem használunk már síkosítót, csíp, émelygős szaga van ragad, nehezen lemosható, az ágyneműn meg meglátszik. Szóval kecsesen kitértem a válasz elől: “Hát, nem biztos, hogy van otthon elegendő”. Erre kérdések százait kaptam: “vizes alapú, szilikon, latex-bőrbarát....”. A köpcös nő észrevette zavaromat, majd levett egyet a polcról, orrom elé nyomta: “ez megfelelő lesz?” Én csak az árcímkét láttam: 8800 Ft.  Most leszögezném, nem vagyok valami tudatos vásárló. Igen mondtam hát rá. Már a fekete, nem átlátszó zacskóba kerültek a termékek, ütötték az összeget és ment a PayPass. 

Otthagytam 17 ezret, jézusom, csak a barátom meg ne tudja, mert kiherél. Ilyen hülyeségekre ennyit költeni, és lehet be se válik. Foghattam volna a fejem, de nem tettem, mivel később mikor az sétáló utcán bandukoltam a baráti ebéd felé - táskámban a kéji ör��mökkel - jó érzés töltött el. Annyira természetesen fogadták a boltban az én számomra (nekik szerintem semmi féle képp, mert kaptam szex szoba szórólapot) különös igényeket, hogy ez megnyugvással tölt el. Néha jó ebben a világban ahol már azért vagyunk előítéletesek emberekkel, mert azok előítéletesek emberekkel egy ennyire természetes közegben járni.  Igen, egy szexshop eladói teremtik meg számomra a teljesen előítéletes mentes természetes közeget. Fura-fura világban élünk. 

[macskatudomany]

Gyakori fajta az ablaki macska

[aretsorozat]

50. 4/4.

Miskakancsó egy rigóval cseveg. Hanga M. Edina meg a stúdió vendégeivel.

Belép a Lápi Lidérc, és nagyot csavar. Web-karácsony a kalácsom, avagy Brillantin, a kékseggű ördög szívfacsaró meséje, amely könnyben áztatja a Rétet.

 ÉS A FÉNYHOZÓVAL MI LESZ?

 Amidőn Miskakancsó karácsony napjának hajnalán lesétált a patak partjára, hogy szokása szerint vizet vigyen fel a többieknek reggeli teára, no meg mosdáshoz, fogmosáshoz, elvégre azért adott neki a teremtő a hombár nagy testéhez igen hasas feneket és pocakot, hogyha bort nem is lötyögtethet benne az emberi fajta jobb kedvét elősegítendő, hát legalább imigyen legyen azok hasznára. És ugyan ki érdemelné meg jobban ezt a csekély kis kényeztetést, mint szegény Pokolba szippantottak, menekültek, száműzöttek- szóval a sorstársai.

Bár maga Miska nem így került Sherwoodba. Hogy hogyan?

Hát úgy, hogy egyszer csak egy mese őt megteremtette. Mert így is meg lehet ám születni. Aki nem hiszi, az nézzen most Miskakancsóra. Nem arra, aki még mindig ott ácsorog az iskolai földrajz-rajz szertár fémpolcán, ráadásul azóta is lerajzolatlanul, mert Ákos tanár úr teljesen megfeledkezett róla. Hja, kérem, aki várandós kisapa, annak bizony olyannyira szanaszét van a figyelme, hogy nyugodtan kijelenhetjük, nem figyel semmire, de még azt is elfelejti.

Ez a Miskakancsó, a mese szülte nagyon is létezik, nagyon is eleven és felettébb tevékeny, mivel szorgalmas és a szíve aranyból van. Nahát ezért jár le minden hajnalban a patakhoz, remélem, ennyi magyarázkodás végre elég lesz.

Na szóval, Miskakancsó barátunk dúdolgatva meregette magába a kristálytiszta, nyomelemekben dúskáló patakvizet, miszerint:

 Új bor, óbor

Vedelheted olykor

Barátok közt, lakomához

Vagy csak úgy a vacsorához.

 Amikor azt hallja, hogy: isten-isten.

Körülnéz a Miskakancsó, hogy ki szólt így, mivel a közelben senkit se látott.

Ilyen korán még amúgy se kel fel senki a Mézeskalács Haramiák közül.  Mivel eléggé elkényelmesedtek, amióta Miska visszaszállította nekik Brillantint, a kékseggű kémet és rájuk köszöntött a tél. Úgy vélekedtek, a negyvenezer ördögök serege csak nem támadja meg őket tavaszig, pláne úgy, hogy fogalmuk sincs, a nagy erdő mélyén vajon hol bujkálnak. Bizony könnyelműség volt tőlük, hogy már őrszemeket se állítottak, mert ugyan kinek van kedve éjjel, vagy akár nappal is valami fára tákolt lesben cidrizni. Pláne, hogy kapcsolat teremtődött az igazi, avagy otthoni valósággal, hacsak néhány órára is. Hiszen ami egyezer előfordult, az többször is lehetséges, tehát csak idő kérdése, hogy az égen ismét megjelenjen az ablak, ami Benjamin, vagy valaki más szobájába nyílik, annak számítógépes monitorján keresztül. És ha nyitva áll az ablak, azt már csak nem lesz lehetetlen kitalálni, hogyan mászhatnának azon a Pokolba szippantottak végre haza.

Hát így aztán nem is állt Miskakancsó közelébe senki haramia, aki a bordalát imigyen köszöntötte volna. Ezek szerint a füle csengett ilyen furcsa módon?

Miskakancsó még egyszer körülnézett, hátha a tréfás haramia még bújócskázik  is vele, de nem.

Na jó. Akkor csak hallani vélte az „isten-istent”. Sebaj, töltögette magába a patak vizét tovább, és folytatta a kis bordalát is.

 Új bor, óbor

Sose elég olykor

Koccintanál egyre

No, de ezt még gyorsan nyeld be

Aztán, komám, hadd töltsek!

 - Proszit!

- Egészség!- vágja rá automatikusan Miska, mivel nála ez nyilván szakmai ártalom, vagyis amolyan feltételes reflex, ha ugyan nem egyenesen ösztön, Miskakancsó ösztön, amely beleégetődik az agyagba, annak Miskakancsóvá gyúrása után, mint kutyába az ugatás, macskába a nyávogás, bociba, hogy búúú, madárba, hogy trilla…

Apropó, madárba!

Az ott, a patakpart mellett álló mogyoróbokor ágán nem egy feketerigó az ottan? Miska bátyánk jobban odanéz, és látja, bizony, egy feketerigó néz vissza rá, a fejét kissé oldalt hajtva, és a kis gombszeme meg oly vidáman csillog,

mint aki éppen megengedett magának egy ártatlan huncutságot.

- Ja, te vagy az? – ismer rá Miskakancsó a sokat emlegetett madárkára.

- Szevasz- köszön rá a rigó. Aztán nyájasan egymásra bámulnak, mint két olyan ismerős, akik ugyan sokat tudnak egymásról, de sok szót még sose váltottak.

Így aztán nehéz a csevegéshez témát találni. Miskakancsó azonban egy igen udvarias lény is, nem csak hombár nagy és aranyszívű, tehát megpróbálja.

- Boldog karácsonyt!

- Neked is.

- Meg persze újévet.

- Azt, azt… viszont én is.

Na, ezzel ez a témakör nagyjából kifújt, hacsak valamelyik fél nem kezd

valahogy belebonyolódni. Például, hol töltöd a karácsonyt, kivel. Ugyanez újévben. Mit főzöl mit eszel, mit iszol és hol és kivel. Esetleg az újév kilátásai?

Az talán jó lesz. Miskakancsó tehát erre kanyarítja a beszélgetést.

- No és vajon szép tavaszunk lesz-e? – érdeklődik, mintegy költőien tehát.

- Talán szép.

- Mert ilyenkor télen nektek rigóknak se lehet könnyű.

- Ja, télen elég szar nekünk is.

- Se egy giliszta, rovar, lárva, magok meg a fene se tudja, hogy ti rigók még mit esztek…

- A fene se tudja, ami csak akad.

Ezen bizony elbólogatnak egy percig, de csak úgy képzeletben, mert ki látott még feketerigót bölcsen bólogatni, nem beszélve egy Miskakancsóról, akinek mégis csak túl merev a nyaka az efféle csacska testbeszédhez.

Az egy perc leteltével Miska úgy dönt, visszakanyarodik az alaptémához, miszerint boldog a karácsony, és ezt az opciót valósággá izzítja.

- Hanem talán mégis csak boldog lesz ez a karácsony, nem?

- Reméljük.

- Tudod, nekünk ott a Mézeskalács réten.

- Ja, ott.

- Mert csinálunk ám.

- Tudom.

- A Kampó gyerek, tudod, az Andor, a „fővadászunk”, szervált egy olyan másfél méteres lucfenyőt valahonnan.

- Láttam.

- Pedig ez itt, a tölgyerdő mélyén nem volt könnyű, mi?

- Ja, ügyes gyerek.

- Na, és akkor feldíszítjük ám! Meg lesz a haramiáknak ünnepi kaja.

Meg a Bendő atya még misézni is fog ám! És tisztára frankón jönni fog majd mindenkihez a Jézuska, mert mink is sorsot húztunk, hogy ki kit ajándékoz meg. És képzeld, én a Szép Juhász nénémet húztam, aki egy tökre kifehérült jó boszorkány néne lett. És tudod, mit kap tőlem, az én Jézuskámtól?

Itt a patak partján találtam egy kavicsot. Ami pont úgy néz ki, mint egy macska.

Hát nem pont úgy, de rá lehet fogni. De hogy kerepel a szám, bocsi, kicsi riró!

- Ó, jól esett hallani.

- Tényleg?- Vajon tudnak-e a rigók udvariasságból füllenteni. Nos, ez tud, de hát róla azt is tudjuk, hogy nem egy közönséges rigó. – Na és neked hogy lesz a karácsony, madárka?

- Ebből én nem kerítek nagy flancot.

- Mert ha van kedved, közénk reppenhetnél. Mindenki csakis örülne neked, tényleg.

- Kedves vagy.

- Akkor jössz?

- Lehet.

- Gyere bátran!

A rigó enyhén felborzolja a tollát, aztán kissé megrázza a szárnyait.

- No és azt a lúzer kékseggűt ki húzta vajon?- kérdezi úgy, mintha tényleg csak a kellemes társalgás folytatása kedvéért, jobb híján jutott volna az eszébe.

Ám Miskakancsó ezen igen meglepődik.

- Mármint az ördögünket?

- Hát őt.

- Hát őt… őt senki nem húzta.

- Mért nem?

- Szerinted neki is jár a Jézuska?

- Szerinted nem?

Miskakancsó ezen a kérdésen még annál jobban meglepődik, mint az előzőn.

- Hát…de hogyan járna?

- Ugyan mért ne?

- Mert ő ördög!

- És! Akkor őt már nem is anya szülte?

- Nem tudom. Az szülte?

- Nem vágyik szeretetre?

- Egy ördög?

- Családi melegre, ölelésre, érdeklődésre, hát hogy vagy, kedves ördög?

- Úgy érted, hogy…

- Ejnye, Miska, legalább karácsonykor!

- Azt mondod?

- Ez, ha másnak nem is, neked igazán az eszedbe juthatott volna, Miska.

Elvégre te egy aranyszívű hombár vagy. Nem beszélve arról, hogy te fogtad el szegény Brillantint, te hoztad ide vissza, tehát miattad szenved hónapok óta

szörnyű rabságot.

- Ajaj.

És mert Miska csakugyan aranyszívű, és ez egy picit se megjátszás nála, holmi szerep, kamu, vetítés, bohóckodás, csepűrágás ötért, bizony nagyon elszégyellte magát. Hogy tényleg. Brillantint is nyilván anya szülte, vagy legalábbis csak megszülte, teremtette valami, valaki. És vágyódik a szeretetre, a melegségre, a megértésre, valakire, akihez úgy szólhat, hogy az a másik közben úgy néz vissza rá, hogy őt elfogadja. És hisz Brillantin lényének igazságában.

Igen, ki kell mondani: még Brillantin bűneit is megváltotta Jézus, különben az egésznek nincsen semmi értelme. Azt nem lehet mondani, a te bűneid okésak, az ördögé meg nem. Hát valami érthető okból gonosz a Gonosz is, nem?

Na ugye. Lucifer különben is a fényhozó, és Krisztus megváltotta őt is, akkor egyáltalán nem rossz srác- eme logika szerint.

Így aztán Miskakancsó egyre mélyebbre pirult, és csak hümmögött, meg olyanokat motyogott, hogy a mindenit, meg tényleg a rigó kíváncsi tekintete előtt, aki most a másik irányba döntötte oldalra a fejét, és nem úgy, mint aki huncut, hanem, mint aki ravasz. De Miska ezt így nem vette észre, mert hogy annyira megszégyenült.

                                       o

 SZÓVAL MÉGIS CSAK ROSSZUL FŐZÖM

 Juli emeli meg a hangját és a főzőkanalat, pedig egyiket se akarja.

- És ha idén is fanyalogva eszitek a halászlevemet, akkor tényleg befejeztem, többé nem főzök-  a hangját azért, mert keményen elhatározta, hogy idén karácsonykor nem veszekszik. Egyszerűen nem lehetséges olyan apropó, ami kihozza a sodrából. Semmi. De tényleg. Viszont azt máris érzi, hogy valamit már megint elrontott. De mit? Na, ezért emelte meg a főzőkanalat. Hogy megkóstolja a levet. De persze túlemelte, mivel a Doki beszólt, hogy úgy szagolja, mintha egy picit odaégett volna valahol a pirospaprika.

De hol? Vajon hol? Miben van piros paprika, ami éppen fő? A gyümölcskenyérben, ami éppen sül? És mire jók ezek a sanda, sunyi álérdeklődések?

Az enyhén odaégett pirospaprika ízű halászlé kóstolója a túlemeléstől persze a konyhakövön toccsant. Hirig úr az asztal alól a hangra kinyitotta a jobb szemét, mivel oldalt fektében éppen az volt fölül, azonosította a toccsanás hangját, miszerint halászlé, ami hiába jó zsíros, sajnos megint nem finom, ami enyhe

eufémizmus e leves ízére nézve, mivel csaknem ehetetlen. A konyhakövön landolt kóstoló kedvéért feltápászkodni és azt fellefetyelni, amire Juli megérkezik a felmosó ronggyal, felesleges, mi több, kerülendő. Ezért hát csak mordult egyet, és visszaszunyált a jó melegben. Az asztal alatt ugyanis

a gyümölcskenyér illata uralkodik, ami viszont ismét remekmű lett.

- Julikám, imádjuk a halászleved- hazudik a Doki, és nem sül le a képéről a bőr.

Pedig az minden karácsonykor csaknem ehetetlen. De legalább nem mérgező.

Tehát le lehet tuszkolni. Juli halászlevének ehetetlensége régebbi hagyomány, mint Lang nagyi kalapja, ahonnan a család tagjai a megajándékozandó

tagot kihúzzák. Hány éve is? Harminc? Több? Hát amióta nem Etus főzi a menüt huszonnegyedikére, mivel akkor ő a vendég, aki a bejglit hozza, és aki huszonötödikére a vadast elkészíti.

Pedig Juli mindent pontosan úgy csinál, ahogy azt kell. Egy patikus nem tartja be pontosabban a receptúrát, és mégis. Na jó, idén simán odakapott a paprika, tehát attól rossz. De máskor?

- Jövőre veszek a csomó halászlé kockát, mindenkinek két szelet pontyot bele, és a fene se kínlódik- indul el Juli csakugyan a felmosó rongyért, és közben szerencsére lehiggad, így visszatér az eredeti elhatározásához, hogy idén semmi nem hozhatja ki a sodrából. A Doki meg se mukkan, sőt, póker arcot vág, de közben lenne ám még egy olyan beszólása, hogy „mi lenne, ha idén is…?”,

elvégre nyitva még a bolt, vehet kockát és halat, ezt a míniumban pácolt, rosszul kiégetett falazó tégla ízű levest pedig el lehetne tüntetni az utcai csatorna lefolyóban. Ám ilyet még elgondolni is alig merészel, hátha meglátszik rajta, mert azt csak szeretné az öreg, hogy póker arca legyen. Bár az lenne! Akkor nem nyugdíj előtt álló főorvos lenne, hanem mondjuk Las Vegasban milliárdos.  Tehát ő is úgy érzi, jobban jár, ha témát vált, mint ahogy ugyanebben a percben Miskakancsó is szeretné elterelni a csevegés fonalát arról, hogy Brillantin ördögöt is megváltotta Jézus, tehát a kékseggűt is megilleti a karácsony.

Ám ahogy Miskakancsónak nem sikerül ez a feketerigó tekintete előtt, azonképpen a Dokinak se.

- Szóval akkor ma nem Julcsi vezeti az esti műsort? – kérdezi, és ismerjük be, ez bizony harmatgyenge próbálkozás még akkor is, ha a felesége keményen elhatározta, hogy nincs az az apropó, hogy.

- A halászléről volt szó- dobja le a kőre Juli a felmosórongyot, aztán bal lábával rátapos, és vikszelő mozdulatokat tesz.

- De azt hittem, azt már tisztáztuk.

- Nem, nem tisztáztuk.

- Jövőre jó lesz a kockás leves, hozzá a halszeletek.

- Jó?

- Jó.

- Szóval mégis csak rosszul főzöm.

Hát ez kész. Ilyen simán, gyanútlanul besétálni a csapdába, kábé negyven év házasság után, erre is csak a Doki képes. Erre már Hirig úr is felnyög az asztal alatt, aki eddig is csak tettette, hogy alszik. De most felhagy ezzel, a fejét felemelve bámulja meg ezt az öreg lúzert, aki az ő szíve csücske, ember barátja.

Na, ebből hogy keveredsz ki, ásít egy nagyot, és némi kíváncsisággal ereszti vissza a fejét a két mancsa közé.

- Dehogy, Julikám! Csak arra gondoltam, minek strapálod magad.

- Nekem a karácsonyra főzni nem strapa.

- Ezt se úgy értettem, hogy úgy strapa, hanem hogy…ott van még az a sok más minden…a gyümölcskenyér, a hidegtálak, a mézes krémes, a takarítás…

- Mivel az eszedbe se jut segíteni.

- De hát te mondod, hogy nem kell, inkább pihenjek.

- Az igaz. De most is nekem kell ezt a fontot feltörölni.

Doki megbámulja a felmosórongyot, ami még mindig fel-le csúszkál a konyhakövön, és arra gondol, ha ő így vikszelné a foltot Juli előtt, tuti megkapná, hogy így, ilyen slendrián módon is csak egy férfi képes működni, mert nem padlófényezés ez, hanem felmosás, és netán letörne-e a dereka, ha lehajolna, és feldörzsölné azt a zsírfoltot? Mert így csak elmaszatolja, az biztos, tessék, nézze csak meg!

- Hagyjad, akkor feltörlöm én…- sóhajt egy nagyot.

- Nem látod, hogy már törlöm?

Vikszeled! – ordítna rá, ha nem lenne karácsony napja, és különben meg úriember, aki nem emeli fel a hangját, hacsak nem muszáj, még a felesége előtt se, még negyvenévnyi házasság után se. És most karácsony is van, meg dehogy is muszáj. Egy buta halászlé folt miatt? Ugyan kérem.

-Majd a legközelebb én törlöm…- próbálkozik hát békítően, halkan. És úgy tűnik, ez bevált. Juli végigméri a férjét, fanyar mosolyt küld neki, és félig elfordulva tőle befejezi a vikszelést. Megszemléli az eredményt. A konyha kövén semmi nyoma a foltnak. Ezek szerint vikszelni is tudni kell. A felmosó rongyért viszont mégiscsak le kell hajolni. Hacsak az ember nem rugdossa ki a konyhából az előszobába, onnan meg a fürdőszobába, a sarokba, a vécé mellé a vödörhöz. És egy ilyen merész, komoly technikai tudást igénylő labda/felmosórongy vezetéshez azért már tényleg férfi virtus szükséges.

Julcsi tehát le is hajol a rongyért, és úgy viszi ki.

Na, ezt megúsztuk, ül le a Doki a konyhaasztalhoz Hirig úr mellé.

A kutyatestbe bújt űrpolip üdvözlésképpen odacsapkodja a konyhakőhöz

a kutyafarkát. Erre a Doki kissé lehajol a székben, hogy az eb füle tövét

megvakarássza.

Juli tér vissza. Megnézi magának a meghitt jelenetet. Szólna valamit, de lenyeli. Ebből is látszik, hogy az elhatározását komolyan gondolja, és nem keres apropót  a veszekedéshez. Pedig a most mit ülsz ott és vakargatod a kutyád fülét, amikor még be se faragtad a fenyőfát a talpazatba igencsak jó indítás lenne.

                                       O

 AZ ÖRDÖGNEK IS JÁR KONDITEREM

 Hát így aztán Miskakancsó megbicsaklott kedélyállapotban, komoly lelkifurdalástól gyötörve ballagott vissza a pataktól a Mézeskalács várba.

Mert ha tetszik, már várnak is hívhatjuk a hegyes karókkal körülvett, palánkfallal nagyjából védett tisztást, ahol a Vasorrú Bába háza állt, és ami most a fehér boszorkánnyá lényegült Szép Juhászné lakja, no meg a négytucatnyi haramiáé, akik eme erdő mélyén találtak a kékseggű ördögök elől menedéket.

Szóval ballagott a Miskakancsó szép lassan, mert hogy különben is tele volt tiszta vízzel a reggeli teához, mosakodáshoz, fogmosáshoz. De a lelke is húzta ám. Hogy hát igaza van a rigónak. Aki ugyan megígérte, hogy talán benéz, ha megjött a Jézuska, vagy a két ünnepnap valamikor, de nagyon homályos kis ígéret volt az, inkább amolyan udvarias bocsi, de nem jövök.

És akkor így cammogott be a Miska az udvarba. Naná, hogy kit látott meg legelőször. Mert hogy a tekintetével nyilván őt kereste.

Hát az udvar közepén az oszlophoz brutálisan kikötözött kékseggű ördögöt.

Aki csoda, hogy még mindig élt. Hónapja legalább a csuklóinál fogva lelógatva, hogy csak a patája hegye éri a földet. Decemberi lucsokban, éjszakai kemény fagyokban.  Hát ki itt a bestiális, a gonosz, ha nem ők, akik így bánnak egy fogollyal. És a Genfi Egyezmény? Az talán a Hell Combatra nem érvényes?

Nyilván nem. De attól ember az ember, és Miska a kancsó, hogy ne kínozza

a másikat szükségtelenül, még ha ősi ellensége, akkor se. Igaz, ha az ördögök ejtenek fogságba valakit, hát az bizony legalább ennyire cudarul járna, mint ahogy Brillantin velük. No de a példa megmutatása? Ami akár ragadós is lehet?

Amíg ezen töprengett a Miskakancsó, észre se vitte szinte, hogy már ott van

a szerencsétlen ördög előtt, aki csak azért nem volt kékre fagyva, mert már eleve kék, ugyebár. De bizony fázott szegény ördög kegyetlenül, csak úgy kocogtak össze a fogai. Ám igencsak elveszett állapota ellenére összeszedett magában annyi maradék pimaszságot, hogy a Hombárra vicsorítson, és kérdezze

- Mi-mi-mimit bámulsz, köcsög?

- Bocsánat, hogy nézlek.

- Akkor meg ne nézzél!

Miskakancsó elfordul Brillantintól, gondolván, annyi tényleg megtehet a kedvéért, hogy rá se néz. És már ballagna is tovább a hasában lötyögő friss

patakvízzel be a Mézeskalács házba, hogy ott Szép Juhász néne utasításainak megfelelően a vizet elossza, mi megy mosdásra, fogmosásra, főzésre meg teára.

És a teáról meg az jutott Miskakancsó eszébe, hogy talán annál mégis csak többet tehet szegény halálra fagyott, százszor is megkínzott kékseggű ördögért, hogy rá se néz. Ezért visszafordul.

- Mégis, segíthetnék neked valamiben?

- Mi van?!

- Kihozhatnék neked egy bögre forró teát. A csipkebogyós-kökényes bodzateánk nagyon finom.

- Akkor te mást se igyál többé életedben.

- Mért, klasszul felmelegítene.

- Pálinkád nincs?

- Az sajnos.

- Akkor húzzál az anyádba!

- Ja! Jó. Akkor…még egyszer bocs. Ígérem, én többé rád se nézek.

- Ajánlom is.

- Csak, tudod, ma mégis csak karácsony van, és…

- Leszarom.

- Szóval nyilván nektek, kékseggűeknek is szükségetek lehet egy kis szeretetre.

- Nincsen, köcsög! – vicsorog Brillantin a tőle telhető legveszélyesebb képet vágva, de közben nagyon is látszott, hogy van, pláne így, a csukójánál fellógatva

egy oszlopra, mint megvetett fogoly, kém, pária, akit csak azért nem végeztek ki

eddig, mert gyönyörködnek a haldoklásában. Az Andor Kampó, az a született hóhér különösen élvezi, hogy kínozhatja. Ennek az alaknak nem is a beszippantott haramiák között, hanem Lucifer trónusának bal oldalán lenne a helye.

- Ha nincsen, nincsen akkor nem is zaklatlak. – Miskakancsó úgy érzi, ő megpróbálta, a feketerigó nem tehet szemrehányást, ha megint találkoznának a patak partján. És elindul a Mézeskalács házikóhoz. A tábor már ébredezik.

Kakas híján a Leviatán Krokodil névre hallgató szamár iázik bele a korám reggeli csendbe. A házikó kéményéből bár bodorodik ki a füst, Szép Juhász néne ezek szerint már begyújtott a sparheltbe.  A kemencébe majd délelőtt, ahol, a házikó nem túl dicső hagyományait megtörve idén nem szép kövérre hízott Jancsik, Juliskák sülnek, hanem őrölt makkból sütött hecsedlis és kökényes kalács, a tetejükön erdei szederrel, meg makkos-gombás pizza. Lesz itt buli, dínomdánom csak azért is!

Talán Leviatán Krokodil gyengéd ébresztő szavára, Bendő atya ballag ki a fészerből, amit kinevezett paplaknak, a szamarával társbérletben. A fészer bejárata mellett jó három méter magas feszület hirdette, hogy a körben, két sorban álló padok határolta tér egy szabadtéri szakrális hellyé minősült, ahol is az isten tisztelete zajlik minden reggel és este, tehát ez a körülbelül száz négyzetméter az Úr táborhelye. Bizony, Bendő, azaz Bedeő atya nem az a figura, aki magától értetődően ne szegődött volna az idevetődött lelkek

pásztorául. Dicséretes buzgalom ez, számára magától értetődő. No és büszkén állíthatja, hogy az esti istentiszteleteken a Mézeskalács-Vára lakosságának

száz százaléka részt vett! Bizony ám! Pedig mind haramia, számkivetett, pokolra vetett alak- mondjuk őt is beleértve. És lehetne kicsinyelni az eredményét azzal, hogy naná, se tévé, se mozi, se kocsma. Szóval ilyenkor a téli sötétben nincs mit csinálni, vagy leül egy padra, jól beöltözve, és végighallgatja, miről beszél az atya, vagy nem ül le egy padra, hanem a kuckójában kucorog, és…akkor is végighallgatja, miről beszél Bendő atya, mert ahhoz, hogy ne hallja, ki kéne mennie a cölöpfalon túl, be az erdőbe vagy ötven métert, ha nem többet.

Na és azért ennyire megátalkodott ateizmus már tényleg ritka. Másodszor na és meg az, hogyha szegény Brillantin is kibírja- pedig ő ördög, akkor más is túléli valahogy Bendő bölcsességét és intelmeit. Különben úgy meg remek szórakozás. ha az ember Bendőt hallgatja, és Brillantint nézi, hogyan tekereg, fújjog, prüszköl, visít és miákol mise közben.

-Ha annyira akarsz segíteni, akkor ne teát hozzál, hallod?! Köcsög! – állítja meg Brillantin Miskakancsót a kisház felé ballagásában, és Bendő atya szemlélésében. Miskakancsó készségesen visszafordul az ördöghöz.

- De nincs pálinkánk, mondom.

- Pálinka se kell!

- Akkor mit segítsek?

- Engedj el!

- Úgy érted, szabadon?

- Úgy.

- De tudod, hogy azt nem tehetem.

- Mért nem?

- Mert…fogoly vagy.

- De szeretetre vágyom!

- Mégis?

- Azért engedj el!

- De akkor megszöksz.

- Nem szökök.

- Jaj, Brillantin barátom, én boroskancsó vagyok, nem hülye.

- Akkor meg eredj a fenébe!

- Kérlek.

- Nekem, mint fogolynak, jogom van az emberi bánásmódra.

- De te ördög vagy.

- Úgy is jogom van. Tehát jár nekem a fűtött cella, vécével. Televízió. Napi ötszöri étkezés, és jó megaviseletem esetén kaphatok levelet, csomagot, fogadhatok látogatókat, lejárhatok a konditerembe, satöbbi!

- Nem mondod.

- És ügyvéd!

- Még az is?

- És felhívnám a figyelmedet, hogy én jogerős ítélet nélkül vagyok itt

a csuklómnál fellógatva! Hol élünk, Hombár Köcsög? A középkorban?!

Miskakancsónak még a szája is tátva marad Brillantin pimasz és/mert nagymértékben helytálló érvelésétől,  no meg attól, hogy az indulattól felfűtve

megszűnt reszketni. És az a helyzet, hogy a kékseggűnek igaza van.

És ezt, ha Miskakancsóban van egy kis becsület, el kell ismernie.

- Igazad van- ismeri el Miskakancsó, mert naná, hogy benne aztán van becsület.

- Még szép.

- Ő…izé, meglátom, mit tehetek…ígérem, jó?

- Persze…

Miskakancsó bocsánatkérően és egyben bátorítóan Brillantinra mosolyog,

és harmadszor is elindul a Mézeskalács házikóba. Az ördög meg szúrósan néz utána. Naná, hogy egy picit se hiszi, a Hombár bármit is intézhetne, ami könnyít a sorsán. Ez a nagy, hasas, bárgyú agyag hombár. Ezt is csak kihasználja ez a sok ócska ember ízing töméntelen, azt ez még csak észre se veszi, hogy mekkora nagy balek. Aztán indulata múltán úgy csap újra az isten hidege, hogy egy percen belül visszapótolja azt a kevés vacogást is, amit mérgében elmulasztott.

                                       O

 KREATÍVAN, HÖLGYEIM!

 - Azért valamikor idén még összeálltok, gyerekek?- érdeklődik pikírten Julcsi a stábtól. Ha eddig nem tudták volna, ennyiből is kiderül, hogy neki sincs jó napja. Másnak sincs, de más nem főszerkesztő, tehát a pikírt megjegyzésre a majdnem szellemes választ: idén még biztos, hiszen hátra van az évből csaknem hét nap. Nos, Molyirtó Mosolyú Mónika ezt a riposztot megtartja magának.

Különben se neki címezték a sistergő cikit, hanem a bálkirálynőnek, vagyis Hanga Marilyn Edinának, aki lassan tényleg kezd úgy viselkedni, mint valami hisztis média celebritás, aki már mélyen meggyőzetve elhitte magáról, hogy neki alanyi jogon jár a hab. Például, hogy a saját műsorában úgy készítsenek elő, rakjanak a feneke alá mindent a kollégák, neki ne legyen más dolga, mint belibbenni a kamera elé, feltenni a mások által megírt kérdéseket, mosolyogni és az újabb sikert bezsebelni. És ha bármi gigszer van, jöhet a hiszti. Hogy gyerekek, ez így nem lesz ám jó. Pedig de.

Nos, lehet, hogy nagyobb cégeknél egy ilyen bálkirálynő belefér, ám a Gazdag Kábelben nincs erre kapacitás. Kár a hisztiért. Pláne, ha a főszerkesztő asszony kedélye is a Föld árnyékos oldalán tartózkodik. És olyannyira ott, hogy a hangját megemelve megismétli a kérdést, most már direkt Edinának célozva.

- Szóval lesz ma este a tévében valami, vagy mi lesz?

Hanga kisasszony Julcsit látva bölcsen úgy dönt, itt és most ez nem az ő hisztijének ideje és helye. Nyel egy nagyot, úgy válaszol.

- Végre utolértem Kovács docit.

- Adás előtt másfél órával.

- Én azt hittem, hogy őt Vera kéri fel.

- Mért hitted?

- Ő szokta.

- De nem ellenőrizted.

- Nem, bocs.

- Mert mással voltál elfoglalva?

Hajaj, Julcsinak tényleg nagyon beharangoztak. Normálisan harapós hangulatában ezt már ennyiben hagyta volna. A számonkérés, a letolás megtörtént, a tanulságot le lehet vonni, napirend letudva. De ez a mással voltál elfoglalva? – kérdés azt jelzi, hogy ez a szituáció túlmutat az egyszerű, tudd ám, ki itt a főnök, kisanyámnál, ennek itt extra célja van. Csak nem rúgja ki a szöszit?- fordul meg a lehetőség Mónika fejében, amitől kellemes, noha kissé hideg bizsergés indul meg alul a gerincétől fölfelé a nyúlt agyán át csaknem a homloklebenyéig. És ettől aztán nagyon elkezd figyelni, sőt, még azon is eltűnődik, lopva ne készítsen-e hangfelvételt, ám ezt az ötletet hallgatólagosan, is szinte azon nyomban el is veti.

Hanga kisasszony nem érzi a veszélyt, vagy csak nem törődi vele. Jómaga is felhorgad, és egy lapát szenet hajít, egy bögre petróleumot löttyint az amúgy is lobogó tűzre.

- Igen, Julcsi, mással- mondja.

- Aztán mivel, kolléga, ha nem titok?

- Jobbágy úrral, nem titok.

- Mert?

- Fogalmam sincs, hogy tartom majd kordában.

- Aha. – A főszerkesztő asszonynak itt egyet kéne értenie. Jobbágy képviselőt  eleve nehéz elviselni, pláne olyankor, ha a tévében szerepelhet. Ám azóta, hogy az egója szám szerint egyről háromra, méret szerint a toronyház magasságból az égbe emelkedett, végképp kezelhetetlen. Amikor pedig maga De Most Penész egykilós kiszerelésű pokoli húskonzerv és csillagközi próféta szólamlik fel belőle, ami egyre sűrűbben fordul elő, megfűszerezve némi hellózással, nos, akkor már nincs mit tenni. Ezt Julcsi is tudja, hogyne tudná. Ő maga is élénken tiltakozott a képviselő meghívása ellen. Ám Té úr kapott egy bizalmas telefont, miszerint könnyen előfordulhat, hogy megvonják a kábel tévé anyagi támogatását, és mint önkormányzati költségvetési intézmény, az egyet jelentene a csőddel. Már ha Jobbágy úr nincs benne a karácsonyi csevegős műsorban: akikre büszkék voltunk, vagyunk és leszünk címmel. Nem beszélve arról, hogy Té úron még mindig nincs az megbosszulva, hogy lebuktatta a képviselő urat, amint ledér hölgyek társaságában kokaint szipákol fel éppen. Mintha az ember a magánéletét nem tölthetné úgy, ahogy neki tetszik. És tényleg, ugyan miért ütközik az bármi erkölcsi törvénybe, ha valaki heteroszexuális, felnőtt férfi létére kedveli a vonzó hölgyek társaságát, és kemény munkája gyümölcseként telik neki egy kis lazulásra? Éppen azért kell az effajta kikapcsolódás is, hogy aztán az ember még keményebben dolgozhasson. És ha politikus, akkor a hon, a polgárok üdvén, az éjt nappallá téve. Na, erről ennyit. Itt a lényeg most csak az, hogy Jobbágy országgyűlési képviselő urat nem meghívni felelőtlen döntés lett volna, amivel kockáztatnák a Gazdag Kábel/Réti kurír sorsát és jó néhány kiváló kolléga munkahelyét, megélhetését.

Szóvak Julcsi mindezt nagyon is tudja, és tulajdonképpen sajnálja is szegény Hanga Marilyn Edina kollégát, de sajnos túl rossz a kedve ahhoz, hogy ennyiben maradjon: aha.  Ennek az oka pedig nem a karácsonyi műsor átmeneti előkészítetlensége, hanem sokkal inkább az, hogy otthon a családban nagy a feszültség. Nem vészes, csak amolyan parázsló. Egy picit mindenki orrol mindenkire. Nem annyira, hogy abból komoly vita legyen, csak éppen a kibeszéletlenségből adódó idegesség az, aminek Edina az áldozata.

A doki és Juli legnagyobb baja, hogy Flóra meg a vőlegénye megint nem jönnek

haza. Etus fanyalog, hogy minek is az egész karácsony, őt már ez is fárasztja. Benjamin apja morog, hogy a fia már ilyenkor se néz rá, le se szarja. Tibornak mégse jött be az a plázás nagy megrendelés légkondicionálókból, amitől ismét úgy kezdett el szorongani, mint akit a férfiasságától fosztják majd meg. Benjamin változatlanul nem tanul, nem dolgozik, csak a pornó telefon projektben segédkezik, úgy is, mint a Csiki Erdők titkos királyságának hercege- és nem viccből, vagy játszásiból állítja ezt, hanem komolyan is gondolja.

A család legnormálisabb tagja most Krisztián, a Hegyit Beszélő gyermek, aki momentán a rémes, pokolbéli rajzait leszámítva, boldog kiscsoportos óvodás korszakát éli. Hát csak ennyi. Csoda tehát, ha harapós a stáb megbeszélésén?

Nem csoda. Ezért hát az  „aha” megjegyzését ezzel toldja meg:

- Hát, tudod, ezt hívják szakmai hozzáértésnek.

Na, puff. Ez betalált. Még szép, hogy be, hiszen Julcsi ebben is profi. Tehát ha valakit meg akar bántani, akkor tudja ám, mit kell beszólni. A gyönyörű, az imádni való, a mindenki kedvence, a kábel tévé üdvöskéje Edina ugyanis minden, csak nem profi riporter. Mint tudjuk. De kit érdekel?

Hát Hanga kisasszonyt, akinek ettől jól titkolt, de gondosan ápolt kisebbrendűségi érzései vannak. Különösen Julcsival és Veronikával szemben.

Hanga kisasszony tehát először lesápad, aztán elpirul, aztán megint lesápad,

aztán az ajka remegni kezd, mint aki rögvest sírva fakad. És majdnem biztos, hogy meg is teszi, ha Té úr az űrcsótányokra oly jellemző megérzéssel és gyengédséggel közéjük nem csörtet Molyirtó Mosolyú Mónika mellől, szigorúan a nőkre zizegve-  Ejnye, hölgyeim, kreatívan, ne impulzívan, ha kérhetem!- ami annyit jelent most nála, hogy a veszekedést, mielőtt elkezdődne, már be is lehet fejezni. Mert egy űrcsótány hím általában jó főnök, feltéve,

ha űrcsótány nőstény nincs a közelben. (Ó, anyám, könyörgöm, taposs el!)

Hát így aztán Molyirtó Mosolyú Mónika csalódottan vette tudomásul, hogy ez az estéje is dög unalomban telik el majd a keverőpult mögött.  Aztán műsorzárás után hazataxizzon a garzonjába, hogy másnap korán reggel felüljön a vonatra, leutazzon az anyjához, akit fél éve már megint nem látott, viszont akivel igazán jókat lehet veszekedni, és abszolút nincs senki, aki leállítsa őket, tehát nem marad bent semmi, ami kimondatlan és ami elmérgesedhetne, mint tüske a köröm alatt, amíg újra nem találkoznak. Mónika és az anyja között ugyanis kimondatlan törvény, hogy veszekedni csakis személyesen lehet, telefon, email, sky arra normális emberek számára nem alkalmas.

[kellcamino]

Tizenhetedik nap, avagy egy boszorkány, egy macskás manus és a festők

2018.08.22. SZERDA

33 km   San Esteban de Leces → Villaviciosa eleje

Éjszaka félóránként harangoztak mellettünk [én aludtam]. Ez még nem is lenne olyan különleges, de a Márk füldugó nélkül végigaludta az éjszakát én meg füldugóval mindegyikre megébredtem...ki érti ezt? Ma reggel a Márk megint egy pokróc volt [ajaj], úgyhogy az utunk első fele azzal telt, hogy ezt tisztáztuk és a reggeli rutinon reformot hajtottunk végre. Mostantól én hajtogatom a sátorban a derékaljakat [August 8th - Day of Liberation]. Ma is gyönyörű helyeken jártunk, többek között átmentünk egy római korban épült hídon. (Amin a Márk terpeszben, a térdére támaszkodva áll.) Colugnában ebédeltünk, meg vásároltunk. Meg ma láttuk azt a nagyon öreg templomot [pfú de Jesszus, olyan öreg volt, hogy kb 921-ben épült, tehát több, mint ezer éves. Ezeréves faragások és ezeréves falfestéseket láthattunk, az egész templom hangulata rendkívüli volt. Rendkívüli! Aztán az is eszembe jutott, hogy az ősi keresztény kultúra mellett a Jézus korabeli zsidó zeitgeistot is visszatükrözte egy kicsit, mert a néni, akihez be kellett csöngetni, hogy kinyissa az ezeréves templomot úgy állt ott a terem sarkában - ahonnan mindenkit kényelmesen szemmel tudott tartani - mint egy római légiós a posztján, hogy szegény zsidók még véletlenül se érezhessék át felszabadultan őseik nyomát]. [A néni megszálló római énjét kiemelte, hogy megkérdeztem, hogy megnézhetjük-e, azt mondta, igen, kinyitotta, sehol semmi nem volt kiírva, végig csöndben álldogált, aztán amikor mentünk kifelé és megköszöntük, megkérdezte, hogy lehetséges-e egy kis támogatás. Nekem semmi bajom a támogatásokkal, megértem, de ez a fajta business plan egy kicsit deviáns. Bármit is jelentsen ebben a mondatkörnyezetben az, hogy “deviáns”.] Meg találkoztunk egy sráccal, aki nagyon éhes volt [és osztrák], mert nem volt nyitva étterem és nem volt nála más ennivaló (itt meg kell jegyeznem, hogy nem sokkal előtte hagytuk el a várost), úgyhogy adtunk neki egy joghurtot meg egy csomag kekszet. Szerencsére a jobbik énem=Márk, egy rendes tag. A mai nap folyamán, nőtt egy akkora vízhólyag a bal középső lábujjamon, hogy azt alig hittem el [akkora volt, hogy néhány nap múlva levágtuk a bőrt, formára szabtuk, összeöltöttük, beszegtük a szélét és ejtőernyőként használtuk a továbbiakban]. Ráadásba az út végére úgy fájt, hogy ott sántikáltam csak a Márk mögött és nem hittem el, hogy még nem vagyunk ott. És ahogy így mentünk mendegéltünk egyszer csak megláttunk három [jó kedélyű] bácsit festeni a domboldalban. A Márk odament hozzájuk érdeklődni a templomokról tetővel, én meg lerogytam az út közepén. Szerencsére nem volt forgalmas, szerintem ültem ott egy órát és egy kocsi sem jött. A bácsik mondták, hogy van itt egy templom a kanyaron túl. A Márk el is indult felfedezni én meg próbáltam összeszedni magam az utolsó pár száz méterre. Mire visszajött a Márk sikerült is [végigsorolni az összes halálnemet, amiben valószínűleg a Márk meghalt, mert 30 percig elvolt]. Aztán sétáltunk még elég sokat, meg láttunk egy almabor gyárat [Villa Viciosa a cider/sidra-központ] , láttuk a kis templomunkat, majd egy kiírást, hogy vagy donatívós albergue. Mivel a fürdés lehetősége mindig csábított (itt már főleg, a lábamon lévő sebek miatt) felcaplattunk oda. A host konkrétan olyan volt mint egy boszorkány, persze jóságos, de azért inkább nem kockáztattunk. Lefürödtünk, de aztán inkább visszamentünk a templomhoz [mert a javasasszonyon és egy közepesen szimpatikus németen kívül a nagy házban senki más nem volt] [mondjuk volt még egy kanári, egy kutya meg egy gitár]. Sátrat vertünk, vacsit főztünk (a Márk ma a tonhalat szerette meg) és mindeközben realizáltuk, hogy van itt vagy öt macska. Aztán meg is vacsiztunk, amikor befutott egy idősebb ember, aki közölte, hogy tegyük arrébb a sátrunkat, mert így pont zavarjuk a kilenc macskájának az útvonalát. De mindezt kedvesen kérte, meg nem támadóan, arrébb is mentünk két oszloppal. Én leadtam a drótot a Mamáéknak, hogy hol vagyunk nagyon pontosan és szóltam, ha reggel nem jelentkeznék kezdjenek el minket kerestetni. Ugyanis a manus is ott aludt a templom teteje alatt. De az éjszakánk háborítatlanul és jól telt. 

[A hapi teljesen rendes tag volt, csak nem ismertük. Úgy hívták, hogy Carlos és este a félhomályban az asztal tetején ült és sört iszogatott. A füle végig be volt dugva s zenét hallgatott. Egy nagy hátizsákban volt minden ingósága.]

[albergue 5 - 12 sátor]