anom-am-alia - Tumblr blog

[anom-am-alia]

Szerda van. Csütörtökön zuhanyzott utoljára. De ma reggel váltott alsót és 40 tonna sprét fújt magára. Hát ugye tisztálkodni kéne és akkor nem lennénk büdösek. Szerintem fogat is csütörtökön mosott utoljára, már ha akkor egyáltalán mosott.

Tegnap, mikor hazajöttem, hason feküdt a kanapén, ment a tévé, ő meg jóllakottan nyomkodta a telefonját. Ebben később annyi változás történt, hogy hanyatt feküdt. Meg egyszer kiment cigizni, annyi időre felállt. Meg az éjszakai szaráshoz.

Én ezalatt elpakoltam a konyhában, főztem egy levest, kimostam 2 adag cuccot, kiteregettem őket, elmosogattam, aztán zuhanyoztam és én is elvonultam lefeküdni.

Szerinte felesleges mindennap zuhanyozni. Fizikai munkát végez, de nem izzad meg annyira. :D Meg fogat se kell mosni, fogorvoshoz menni meg aztán nem is szabad, mert ha egyszer a doki elkezd az ember szájában dolgozni, sose lesz vége.

És azért nem alszunk együtt, mert - EZ IS AZ ÉN HIBÁM - le kell hozzá zuhanyoznia.

Óó, hazudtam! Vasárnapról hétfőre lezuhanyzott és akkor befeküdt mellém az ágyba, miután kitévézte magát. Éjjel fél3kor.

Én nem tudom... Nekem ezt most már tényleg le kéne rendeznem. Ez nonszensz és a jelenlegi állapotokból és a korábbi tapasztalatokból kiindulva, pozitív irányba nem fog változni.

Amikor a hátán fekszik a kanapén, pont olyan, mintha egy óriási bogár lenne, aki a kitinpáncélján billegne. Hát konkrétan rá kell feküdnöm, hogy puszit adjak neki, mert nem bír felemelkedni.

Szerinte az, ahogy ő él, teljesen normális és én nem vagyok az. A sok kézmosástól meg kiszárad a keze!

A nálam 20 évvel idősebbek is többet élnek nemi életet 30 év házasság után, mint mi. Havonta, kéthavonta 1 alkalom, van, hogy 3 hónap marad ki. Mondjuk azt is bevallom, hogy már tényleg nem sok kedvem van hozzá. Bár azzal kecsegtetett az elején, hogy ő nagyon szeret ám szexelni, de tettleg ezt nem sikerült bizonyítani.

Szerintem 3 éve depressziós. És nekem már igencsak fogy a türelmem. Egyébként semmilyen tekintetben nem egyezünk. Ő korán fekszik, én későn, ő otthonülő, én szívesen lófrálok. Őt semmi nem érdekli, engem minden. Ő racionális, én spirituális vagyok. Ő tévézik, én olvasok. Ő energiaminimummal baszik, én szeretek hosszan szeretkezni.

Azt gondolom, ez a kapcsolat egyikünkhöz sem méltó. Ha szakítok vele, az nem azért lesz már, mert nem akarja a dolgait optimálissá tenni, meg nem azért, mert nem szeretem. Vagy nem azért, mert az eget veri a kielégítetlen szexuális vágyam. A szexre már undorral gondolok.

Nekem van egy elképzelésem a párkapcsolatról, arról, hogy azok a dolgok, amik nálunk nem működnek, egy párkapcsolatban tudnak. És mivel ez egy teljesen beteg kapcsolat, inkább kiszállok belőle. Ez nem az, amire vágyom. Azaz vágytam. Mert már nem vágyom kapcsolatra, csak arra, hogy nyugalomban lehessek. Hogy ne kelljen egy ilyen élethelyzetben léteznem. Amiben nem vagyok elég jó és amiben ő sem elég jó.

Olyan nő kell neki, aki főzmostakarít, kiszolgálja, pakol utána, én meg ezt munkamegosztásban szeretném csinálni. Olyan nő, aki pont ugyanúgy akar élni, ahogy ő. És ez nem én vagyok.

Akkor sem fog történni semmi, ha nem fogok tanyán élni és nem lesznek állatkáim. Tudom, hogy ő ezt képes lenne megteremteni. De ezen az áron nem akarom. Akkor is csak az maradna, hogy simogatom az állatokat, ő meg olyan távol van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől.

Túl nagyok az igényeim. Szeretném, ha rendszeresen tisztálkodna, ha többet intimkednénk, ha többet mozdulnánk ki, hogy kinyíljon a világ és együtt tapasztalhassunk, élményezzünk. És szeretném, ha a terheket, legyen az takarítás vagy kertrendezés, együtt viselnénk. És nem szeretnék úgy a sarokban ülni, mint akit odatettek, csendben, bólogatva.

Nem akarok egy 37 éves férfi anyukája lenni, aki még egy gyereket is akar maga mellé, hogy kettő után pakolhassak. Mindezt az anyagi biztonságért.

"Csak" egy nagy levegőt kéne vennem és kimondanom, hogy viszlát és kösz a halakat!

[anom-am-alia]

Tegnapig még nagyon tudtam értékelni, hogy betintázik, mert kedvesre szokta inni magát. Hát most nem így volt.

Olyan módon szólt rám játek, mint egy magasabb rendű személy az alacsonyabb rendűre. Aztán nehezményezte, hogy pofákat vágok, majd miután túllendültem az egészen, megint lebaszott, lebazmegelt anyámék előtt, azzal jött, hogy akkor én menjek fel a kisházba, ő meg hazamegy. Ötezer lett a pulzusom, szerettem volna ordítani vele, pofán vágni, de inkább hallgattam, mert nyilván az is aggodalmat okozott, hogy ittasan autóba ül. Majd hazafelé megkérdeztd, mi a faszon feszültem be, mondtam, hogy fáradt vagyok és a vezetésre koncentrálok, holnap megbeszéljük. Aztán pityergett kicsit apuka miatt, majd arra buzdított, hogy nyomjam csak a gázt, aztán itthon jötg a feketeleves, megint kezdődött a miafaszonfeszültel be, tartottam magam, hogy majd holnap, most semmi értelme és kurvára nem kellett volna kimennem cigizni hanem lefeküdni aludni, de kint folytatta és keménykedett és látszott, hogy csak rám akarja borítani a szaros vödröt és persze én voltam a hülye, aztán felült a még magasabb lóra, hogy jó akkor nekem van igazam és én olyan dühös lettem, hogy vállon vertem, de inkább hátba rúgno akartam, akkor én lettem a hülye megint, két értelmes szót nem lehetett vele megbeszélni. Nem akart beszélgetni, kötözködni akart, baszogatni. 100%ban hitte a maga igazát, ő semmiben nem volt hibás, csak én, elrontottam a játékot, mert behisztiztem, ezt lökte.

Akkor úgy döntöttem, hogy inkább elmegyek sétálni. Mire hazaértem, az ajtó nyitva, de ő meg autóval elment. Felhívtam, hol van, addigra lehiggadtam, bocsánatot kértem azért, mert megütöttem, majd elindultam utána, hogy én vezessek haza. Már itt állt az utcábab és ment a huzavona, hogy én üljek be, nem, csak ha én vezetek, nem bízom benne, ő így is jobban vezet, nem szeretem, ha nem ülök be mellé és ilyenek. Aztán végre hazajöttünk, még egy kis baszakodás a kocsikulccsal, mondtam, hogy én lefekszem és elmentem aludni.

Tolta az érzelmi zsarolást, az érzelmi manipulációt és a narcisztikus felelősséghárítást, hogy csak és kizárólag én vagyok a hibás, a felelős, a hülye. Hogy én azért nem ülök be mellé, mert én azt állígom, hogy ő nem tud vezetni, míg én csak a rendőrök miatt aggódtam és ezt többször el is mondtam, csak ignorálta.

És még el is fogadtam volna, hogy én vagyok a fasz, ha nem lennék narcizmusban meg érzelmi manipulációban edzett. Mert amúgy feladtam az utcán, mondtam, hogy én mindent megtettem, amit tehettem azért, hogy ő ittasan ne vezessen, innentől az összes felelősség az övé.

Úgyhogy aztán ismét hajnali kettőkor kerültem ágyba, totál használhatatlan vagyok.

[anom-am-alia]

Mit is mondhatnék...

Ma az jutott az eszembe hazafelé, hogy ha terhes lennék, mit mondanék. És azt mondanám, hogy nem akarok neked gyereket szülni. És ha ez áll fenn, akkor, vajon, mi a faszért vagyok vele? Mi tart mellette? Se hozzámenni, se gyereket szülni nem akarok neki, azok az idők már régen elmúltak. Most csak "ülök" és hagyom, hogy történjen velem az élet? Vagy mit is csinálok tulajdonképpen?

Elmúlt a vonzalom, elmúlt az élet a kapcsolatunkból, csak vagyunk, egymás mellett. De ebben persze az a csavar, hogy ő ezzel elégedett. Ő "elvan". Neki nem tűnik fel, hogy szar, vagy ha fel is tűnik, a szőnyeg alá söpri, hogy majd lesz máshogy vagy nem tudom.

Unok már ilyenekről beszélgetni vele, nem visz sehova, meg egyébként sem tudok mit mondani. Felsorakoztathatnám, hogy mi idegesít benne és ő is felsorakoztathatná, hogy mi idegesíti őt bennem, aztán jól egymásnak esnénk verbálisan. Remek program. Már nem kívánom, már nem érdekel, már nem hoz izgalomba, egyszerűen totális nihill van. Na jó, csak simán idegesít. Zajos, mint B, mindent hangosan kell csinálnia, felkapcsolgatja az összes lámpát, ordibál, énekelget, tévézik, nyomkod. Igénytelen, férfiatlan... Legalábbis úgy, hogy nem érzem magam nőnek mellette. Talán ő sem érzi magát férfinek mellettem. Nem tudom. De lehet, hogy nem is érdekel.

Olyan, mintha sokkal inkább hátráltatna a dolgaimban, mint támogatna. Mindent lefikáz, amit csinálok, de elvárja, hogy minden szarért megdicsérjem, miközben ő ezt nem teszi meg irányomba. Egy nagyra nőtt gyerek.

Bármit mondok, javaslok, hülyeség.

Múltkor a szememre vetette, hogy nem támogatom és nem veszek részt a tervezgetésben és passzív vagyok. Mondtam, hogy semmi értelme, mert úgyis úgy lesz, ahogy ő akarja. Demertén a múltból indulok ki. Faszi, mindegy, mit mondok, úgyis olyan lesz, ami olcsó vagy ingyen. De nem. Oké, akkor mit akarsz? Milyen legyen a ház színe? Olyan, mint az enyém. Az nem jó. Bár van belőle, de nem erre a házra tette félre. Oké. Akkor legyen olyan, ami olcsó vagy ingyen. Nemár! Jó, akkor legyen narancssárga. De ez nem illik ide. Oké, akkor te milyet szeretnél? Ilyen-olyan színűt. Akkor legyen olyan és hagyjál már békén, mert úgyis olyan lesz, amilyennek te akarod. Ez a TE házad. (LESZAROM!)

Szóval fogalmam sincs mi a faszt leresek itt, minek vagyok, mire akar használni, mik a tervei velem. De érdemes lenne ezzel többet foglalkoznom és időben rövidre zárnom. Úgyse fogom egyiket se, kirobbanni fog.

[anom-am-alia]

Na, hát múlt héten viszketett a mellbimbóm. Meg volt még valami más bajom is, akkor rákerestem a beágyazódás tüneteire. Aszerint nem vagyok terhes. Viszont sokszor izzadok le indokolatlanul. Ma már eszembe jutott, hogy veszek egy terhességi tesztet. Rendesen szedem a gyógyszert, úgyhogy valszeg semmi nincs, de kurvaszar lenne ám most teherbe esni. Még a lánykérésrw is nemet mondanék, nemhogy a gyerekvállalásra.

Látom, hogy "a csodálatos férfivel" másnak is akad gondja, ráadásul egésuen hasonlóak. Bizonyára az empatikusabb férfi ritkább, mint gondolnánk. Nekik meg talán nincsenek meg azok a szkilljeik, amikre az élet más területein van szükség.

Hát én nem tudok semmit sem már. Tényleg csak így együtt lakunk. Neki ez A Kapcsolat, neki ez így jó, úgy, ha nem vagyok idegállapotban, aztán annyi. Nekem meg annyi minden hiányzik, hogy inkább rezignált lettem. Na ebbe aztán pont úgy hiányzik egy gyerek, mint szar a zsebbe.

De az is eszembe jutott, hogy talán klimaxolok, végülis közeledek a 40hez. 😃

Inkább jógázok egyet, ha már úgyis izzadok. 😃

[anom-am-alia]

Oké, persze, kaptam tőle virágot. Egy csokor tulipánt, egy benti rózsát és egy kinti virágot. Egy csomag szeletelt mandulabelet (értelmezhetetlen :D) meg egy Giottot. Kitett magáért. Csak a konyha láttán a Vágási Feri mém jutott eszembe, hogy amíg anya mosogat, szaladj le a virágboltba. Nem kell ma elmosogatnod, ráérsz holnap.

Tudom, biztos telhetetlen vagyok. De a figyelmesség és a pénzen megvehető között hatalmas szakadék van.

Na, de aztán lapoztam és javasoltam, hogy nézzünk meg valami filmet - addig is együtt vagyunk -, a tizedik percben már horkolt. A hétvégi, horkolásra eddzős együttalvások mindig kimaradnak a tévé előtt elalvásai miatt. Nyilván nem rázom fel az éjszaka közepén.

Nem tudom én ezt az egészet. És egy hete megint elkezdtem agyalni és kattogni, pedig 3 hétig kimaradt. Ilyen se volt még. De jó volt egyébként, csak hát.

Most megpróbálok elaludni, mert le leszek baszva, ha holnap sokáig alszom. Nem azonos az alvási ritmusunk. Ő korán fekszik, korán kel, én későn fekszem és lehetőség szerint később is kelek.

[anom-am-alia]

Megint levágtam a hajam.

Mindig megígérem magamnak, hogy mielőtt hozzányúlnék, elmegyek fodrászhoz, de magam szeretem csinálni. Magamnak, a saját kezemmel kell belevágnom, nekem kell véget vetnem neki*, nekem kell tönkretennem. Mert hát mindig szarul sikerül. Mit se számít, nincs hová viselnem, nem járunk sehova. A Metroba meg a Lidlbe. És különben is mindig össze van fogva. Sokszor elképzelem, hogy majdnem teljesen kopaszra nyírom, de nem vagyok hozzá elég bátor. Egyszer talán megteszem.

Szóval ez az érzés itt belül növekszik, míg már majdnem szétfeszít és akkor ollót kell ragadnom. Fiskars szabóollót használok, nem rossz ahhoz, amit én csinálok, de talán kéne vennem egy rendes hajvágót. Nem tudom, hogy az elégedetlenség, az unalom, a változásra való igény, némi szuicid hajlam vagy az érzés, hogy élek, az én hajam, az én döntésem, hogy végre csinálok valamit, hogy történik valami van mögötte. Vagy ezek keveréke, fogalmam sincs. Ő úgysem fogja észrevenni, nem vesz észre semmit. Talán ha kopasz lennék, az feltűnne neki. Azt mondja, a hosszú haj nőies. Szerintem az nő nőies, aki nőnek érzi magát. Itt van Dé, segg alá érő hajjal és annyi nőiesség sincs benne, mint egy csigában. Én nem vagyok nő rövidebb és hosszabb hajjal sem. Legalábbis nem érzem magam annak, amikor pakolgatok utána vagy amikor háton fekszik és kábé meg se mozdul szex közben, mert az energiaminimumra törekszik. Vagy inkább azért, mert egy lusta szar.

Úgyhogy most megint egérrágta frizurám van. Ez viszont kevesebb sampont, rövidebb száradási időt és kicsi copfot jelent, nem kell baszakodnom a konttyal. Pedig már be tudtam fonni. Csak nem volt miért, nem volt hova.

Még jó, hogy van hajam. Nem tudom, ilyenkor mit kezdenék magammal, mimet nyiszatolnám... :D

*Mintha ezzel megszabadulnék az elmúlt dolgoktól, eseményektől, érzésektől. Talán. Nem tudni. Bár biztos megvan ennek is a pszichológiája.

Tinitumbli vége. Bocs a budiért! :D