azazut - Tumblr blog

[azazut]

Közvetlenül a járőrautó mögé állt meg. Kiszállt, egy a város felé elzúgó kamion kavarta széllökés majdnem kibillentette az egyensúlyából, ahogy az őrmester felé próbált eljutni az autóút szélén. Távolabb egy zseblámpa csóváját látta imbolyogni a sűrű hófüggöny mögött az úttól jobbra, kicsit feljebb.

-          Jó reggelt Uram! Arra van! - Mutatott a fény irányába az őrmester. A testvérem ott maradt kint, én várom az ügyeletes jelzését mikorra érnek ide a mentők. Vigyázzon uram, minden rohadtul csúszik!

-          Jó reggelt! Köszönöm fiam. Megnézem én is mit találtak, maga csak figyelje azt a rádiót.

Egy újabb kamion húzott el nagy sebességgel mellettük hólevet permetezve rájuk. Dániel kilépett az autóút melletti vékony földsávra, onnan óvatosan leereszkedett az útmenti árokba, majd felkapaszkodott a túloldalán.  Kétszer majdnem visszacsúszott, de végül sikerült megállnia valahogy. Ahogy felemelkedett, arcába csapott a földek felől süvítő szél. Lehajott fejjel közelítette meg a másik rendőrt, aki észrevette őt és elésietett.

-          Jó reggelt uram, erre jöjjön, amerre világítok! Vigyázzon, mert könnyen orra lehet bukni, csupa göröngy itt a hó alatt!

-          Jó reggelt! Mutassa fiam, merre van?

-          Ott fekszik uram! – mutatott a zseblámpával egy pár lépéssel távolabbi pontra.

-          Adja ide azt a lámpát és álljon feljebb, megyek megnézem.

-          Igenis uram, tessék!

Dániel tett még néhány lépést a maga elé tartott fénykörrel. Ott hevert előtte. Az oldalán feküdt, lassan teljesen betemette a hó. Érdekes volt a testhelyzet, ahogy ott hevert, oldalra fekve, mintha épp csak aludna, de látszott, hogy nem ez a helyzet. Tudta. Annyiszor látta már. Baleseteket, ahogy a test összetörve hever, tartás nélkül, élet nélkül. Még az alvó testben is ott az a feszültség, ami az élettelenben már nincs, mert összeesik, kibicsaklik, elmúlik belőle. Barna kabát, fekete prémszegélyű csizma, sötétzöld farmer. Látható sérülések nincsenek, nincs vér, már legalábbis ott ahol az egyre vastagabb hó látni engedett valamit. Valami meghökkentő abszurd békesség volt abban, ahogy ott hevert, mintha csak pihenne. A hó paplanként fedte be, a kezét, a haját. Szőke félhosszú haj. Dániel megkerülte és az arcába világított.

Meg lehet szokni. A halál arcába tekintést követő nagyon rövid pillanatot, amikor végigzuhan benne a harag, a keserű kiábrándultság, a gyomorszorító feldúltság, hogy aztán rögtön átvegye ezek helyét a mélységes csönd, ahol elhalkulnak a dolgok. Mindig elveszni, és mindig megérkezni. Ez a legnehezebb. Aztán ebben a csöndben a halál keltette gyors érzelmek visszhangjain érkezik az a nyugalom, ahol ő dolgozni kezd. Eltávolodik, mélyre húzódik önmagába, csak az összpontosítás létezik, majd újra kinyílik minden, következik a figyelem teljes kiterjesztése, a józanság, az ész hadba indulása. Dániel így működött. Nem volt érzéketlen, nem távolította el magától, csak nem lélegezte olyan mélyre a halált. Régen beengedte a szívébe, de már nem hagyta, hogy újra és újra megdermessze, vagy kizökkentse. Nem volt kívülálló, de nem is hagyta magát minden alkalommal megtörni. Sok halált kellett átélnie, hogy megtanulja végső soron minden elmúlás egy és ugyanaz.

A halál egyszerű, mert feldolgozhatatlan. Ezt kellett megtanulnia. A sok veszteség közt pedig mindig van egy személyre szóló, amiben az embernek magának kell összetörnie.  Az Úr adta az Úr elvette fiam, hallotta édesanyja hangját. A rémálmok pedig csak rémálmok, tette hozzá magának. Minden veszteség értelmetlen, minden halál egyszerű. Az az ember, aki egyszer végképp összetört, aki elvesztett mindent, azt már nem képes jobban szétzúzni mások halála. Dániel pedig, ha így tekintjük, darabokban volt. Paradox módon talán ezért is tartották őt sokan az egyik a legjobb bűnügyi nyomozónak.

Visszasétált az őrmesterhez, visszaadta a zseblámpáját. Látta, hogy a járőrautó mögé egy másik autó áll le, átverekedte magát újra a csúszós földesárkon, felkapaszkodott az autóhoz. Odaszólt a járőrnek.

-          Hívja nekem az ügyeletest fiam!

Aztán odalépett a férfihez, aki épp kiszállt a kocsijából. A helyettese volt az, Bujtás alezredes. Kezet nyújtott neki.

-          Jó reggelt Gyurka! Mit találtatok?

-          Az egyik lányt.

-          És?

-          Meghalt.

-          Biztos az egyik lány az?

-          Biztos. A ruha, a haja stimmel. Aztán az orrpiercing. Ő az. Ismertem is. A lányommal jár egy iskolába. Együtt röplabdáztak.

-          De melyik lány az? Csak nem a…

-          Nem. Ez az idősebbik..

-          És mi történt vele?

-          Nem tudom. Elsőre úgy látom, valaki kitette itt. Aztán itt hagyták. Várjuk a doktort.  

-          Megölték?

-          Egyelőre nem tudom. Lehet hogy baleset, de lehet más is. Lehet hogy itt halt meg, lehet hogy máshol. Nem egyszerű. Fogalmam sincs milyen nyomot fogunk tudni megmenteni.

Bujtás Zoltán feltekintett az égre. Szakadt.

-          A kurva életbe!

-          Valahogy úgy…

[azazut]

Dec 23.

A berekszentmártoni  rendőrkapitányság épülete a főtérről nyíló mellékutcában volt, nem messze a lakásától.  Bár igazából ebben a városban semmi sem volt messze semmitől.  A település teljes hosszán áthúzódó főút csendes volt még ezen a korai órán, a határátkelő felé egyelőre gyér volt a forgalom, a kamionok többsége már hajnalban áthaladt, már amelyik nem a tavaly átadott elkerülő úton ment, az újabb hullám pedig még nem kezdődött el. Bár ma még lehet itt komoly meglepetés gondolta, ahogy felnézett az égre. A fene egye meg ezt is! A hó már akkor szemerkélni kezdett, amikor kilépett a házból, most hogy leparkolt a kapitányság előtt a szemerkélés kitartó havazássá erősödött, igaz még csak alig pár centi hullott, ám az előrejelzés egész napos havazást ígért.  Leállította az autót, de még egy ideig nem szállt ki, nézte a parkoló melletti utcalámpa fényében forgó-kavargó hópelyheket, aztán a műszerfalon lévő órára nézett, 4:37. Világéletében korán kelt és járt be dolgozni, de amióta nem tud aludni csak alig pár órát éjszaka, általában már öt körül bent volt az irodájában. A hűlő motor halkan pattogott, kikapcsolta az ablaktörlőt. Holnap karácsony. A lányára gondolt, és arra, hogy még elugrik venni valamit napközben, amikor kopogtattak az autó ablakán. Összerezzent, oldalra nézett és látta az ügyeletese izgatott arcát, amint fedetlen fővel állt a havazásban, kabát nélkül. Ahogy belenézett a fiú szemébe hirtelen átsuhant rajta valami rossz előérzet. Nesze neked nyugodt karácsony. Elnyomott magában egy káromkodást és kinyitotta az ajtót.

-          Főnök, hálistennek, most akartam hívni, amikor láttam, hogy beáll.

-          Jó reggelt magának is főtörzs! Mi olyan sürgős? Megengedi azért, hogy kiszálljak? 

-          A lány. Megtalálták. Most jelentették be, hogy… Tudja, az egyik lányt, aki…

-          Nyugodjon meg, és ne hadarjon. Megbeszélhetjük ezt bent?

-          Persze, hogyne, bocsánat, ne haragudjon főnök, én csak azt gondoltam, szóval, hogy tudja...

-  ��       Jól van, tudom, köszönöm főtörzs, mindjárt elmondhatja. Semmi baj. Jövök és bent megbeszéljük.       

Az ügyeletes két hónapja került ide hozzá a kapitányságra, rendes, egyszerű, nyugodt srácnak tűnt. Ledobogták a havat a bejáratnál, aztán beléptek az épületbe. Bent is hideg volt, szinte látszott a lehelet a levegőben.

A főtörzsőrmester gyorsan meg is jegyezte:

-          Nem tudok melegben dolgozni főnök! Olyan álmosság tör rám, inkább letekerem a fűtést. Így szoktam meg. A fiúk, ha bejönnek feltekerem, de ha egyedül vagyok jobb szeretem így.

-          Jól van. Legalább forró kávé van lefőzve?

-          Persze alezredes úr, rögtön töltök.

-          Ne fáradjon, töltök én magamnak. Inkább mondja, mire véljem ezt a fogadóbizottságot? Lassan mondja, nem kell kapkodni.

-          Igenis alezredes úr! Szóval megtalálták. Az egyiket. Tíz perce telefonáltak, hogy egy lány teste fekszik a kamionpihenőtől feljebb.

Egy pillanatra megállt a kávé kitöltésével és ránézett a fiatal rendőrre, aki még mindig izgatottan állt egyik lábáról a másikra az asztala előtt. Várta, hogy megszólaljon a felettese. Az alezredes levette a kabátját.

-          Szóval az egyik lányt… Üljön le fiam!

Kitöltötte a maradék kávét. Odalépett a falon lévő termosztáthoz, feljebb tekerte kicsit a fűtést.

-          Jól van Bakos. Tegyen részletes jelentést!

-          Igenis főnök! Uram. Jelentem ma reggel négy óra tizenhat perckor névtelen állampolgári bejelentés érkezett telefonon.

-          A központi segélyhívóról?

-          Nem uram, közvetlenül ide a kapitányságra telefonáltak.

-          Értem, folytassa.

-          Egy magát meg nem nevezni kívánó férfi azt állította, hogy a Berekszentmártonra északról bevezető főút 74 es kilométerénél lévő kamionparkoló mellett kicsit feljebb egy test fekszik. Az úttól beljebb az árok után pár méterrel. Azt is megjegyezte, hogy szerinte az egyik eltűnt lány az, felismerte a plakátról. Próbáltam kikérdezni részletesen, de letette a telefont. A szolgálatban lévő járőröket rádión értesítettem, akik négy óra huszonkettőkor jelezték vissza, hogy a helyszínre indultak leellenőrizni a bejelentést.

-          Kik vannak járőrben?

-          A Szabó testvérek.

Ránézett a faliórára 4:45.

-          Honnan vették az értesítést?

-          Az újváros végén voltak a kinti benzinkútnál, amikor hívtam őket alezredes úr! .

Akkor nagyjából csak most érkeznek oda.

-          Értesítette a kapitányságvezetőt?

-          Még nem uram! Először önt akartam hívni, amikor láttam, hogy beáll a…

-          Jól van főtörzs! Tehát ennyink van. Egy névtelen telefonáló és egy feltételezett holttest. Ennyi?

-          Ennyi uram, de a férfi azt állította, hogy…

-          Bármit is állított, attól ez még akármi lehet fiam. Mondjon még valamit a telefonálóról. Izgatott volt? Nyugodt? Idős, fiatal? Mit gondol? Figyeljen jól, ez fontos. Nem véletlenül direkt ide telefonált és nem a 107-et hívta. Valami nem stimmel itt, nem gondolja? Vagy valami önkéntes hülye szórakozik velünk, vagy tényleg lőttek a karácsonyunknak.

-          Igen uram! Nyugodt volt uram. Azt mondta, hogy megállt a pihenőnél az autójával, és ott vette észre, hogy valaki fekszik az út mellett. Odament, és látta, hogy a lány az. Ezt kétszer is elmondta, hogy a lány az, az egyik lány, aki eltűnt. Amikor megkérdeztem azt állította nem ért a testhez. Kérdeztem a pontos helyet, azt még elmondta, de hiába próbáltam vonalban tartani uram letette. A kora? Azt nem tudnám megmondani. Lassan beszélt. Idősebb talán. Nem volt egyáltalán akcentusa.

-          Azt mondta, hogy az autójával? Hogy az autójával állt meg a pihenőnél?

-          Ööö, nem, nem uram, Csak azt mondta, hogy megállt. Elnézést uram! Meghallgatja a felvételt?

-          Később főtörzs. Köszönöm. Most hívja nekem a járőröket.

-          Igen uram, értettem! SZRK. 1 hívja Ö. 62-t, SZRK. 1 hívja Ö. 62-t vétel!

-          Ö 62 jelentkezem!

-          Jelentést kérek! Ott vannak már a bejelentett helyszínen?

-          Jelentem most értünk ide. Péter elment körülnézni. Szakad az a kurva hó, tök sötét van, majdnem pofára is esett az előbb, ahogy kiszállt!

Az alezredes átvette a rádiót.

-          Itt SZRK 1. Dániel György alezredes bűnügyi osztályvezető. Jelentést kérek őrmester!

-          Elnézést uram! Jelentem uram csak most értünk ide a helyszínre pár perce. Siettünk, aztán megcsúsztunk a híd után, szerencsére nem történt gond. A társam most szállt ki a jelzett helyszínen, hogy leellenőrizze a bejelentést. Nincs itt senki, a parkoló is tök üres. Teljes üres uram. Nincs itt egy árva lélek sem!

-          Rendben őrmester. Azonnali értesítést várok. Vége.

-          Értettem uram! Azonnali értesítést! Vége.

Letette a rádiót.  Belekortyolt a kávéjába. Kinézett az ablakon, de odakint teljesen sötét volt még. Nem látta, hogy mennyire szakad tényleg az a kurva hó. Ekkor újra megszólalt a rádió.

-          Itt Ö 62! Ö 62-es rendőrjárőr hívja SZRK. –et, vétel!

Dániel letette a kávét és a rádióért nyúlt.

-          Itt SZRK 1. Dániel György alezredes, vétel. Mondja őrmester!

-          Uram… Van itt valami… Uram, azt hiszem, ide kellene jönnie valakinek.

-          Ismételje meg őrmester. Mit találtak?

-          Jelentem a társam megtalálta a bejelentő által leírt helyen a holttestet. Ismétlem. Megtalálta a holttestet.

-          Egészen biztos, hogy halott?

-          Egészen biztos uram! Kérem, alezredes úr jöjjenek minél előbb, mert mindent betemet a hó. Már most alig látni valamit.

-          Értem őrnagy. Figyeljen! Nyugodjon meg. Haladéktalanul kezdje meg a helyszín biztosítását. Kimegyek magukhoz.

-          Értettem, várjuk uram!  A helyszín biztosítását megkezdem.

-          Rendben őrnagy. Figyelje a rádiót. További utasításokat az ügyeletestől kap szükség esetén. Vége.

-          Igenis uram. Vége.

Az alezredes a főtörzshöz fordult, aki még mindig elképedt arccal nézett a rádióra, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Fiatal srác. Gondolom nyugodtabb karácsonyra számított.

-          Figyeljen fiam! Azonnal érje el a kapitányságvezetőt és a bűnügyi alosztályvezetőt, aztán rendelje be az állományt. Értesítse a technikusokat és küldjön a helyszínre egy mentőautót. Most. Szóljon az összes illetékességi területen lévő őrs vezetőjének is Aztán jelentsen nekem azonnal. Most kimegyek én is.

-          Mi legyen a határrendészettel uram?

-          A határrendészetet egyelőre bízza rám, Ha kell, majd én intézkedem.

-          A megyeieknek szóljak?

-          Most még nem. Egyelőre nem. Kimegyek, és megnézem, mi van. Leellenőrzöm, aztán visszaszólok. Majd a kapitány megmondja, hogy legyen a megyeiekkel. Figyeljen jól rám főtörzs, tegye, amit mondtam!  A technikusokat küldje ki azonnal a helyszínre utánam. Nem tudom, marad e egyáltalán valami értékelhető ebben a kásában. Sietnünk kell.

-          Igen uram! Intézkedem!

-          Rendben fiam. Azonnali értesítést kérek mindenről. Ha elérte az alosztályvezetőt, küldje őt is utánam. Értette?

-          Igenis alezredes úr.

Dániel felvette a kabátját és kiment az autóhoz. A hó már több centis volt. Szakadt. Beült a volán mögé, de még nem indította be a motort rögtön. Teljes nyugalomban akarta átgondolni a következő lépéseket. Összeszedett volt. Nyugodt. Dolgozott benne ugyan az adrenalin, de mégis teljesen nyugodt volt. Ennek örült. Aztán eszébe jutott a lánya, az ajándék, látta maga előtt az apját, édesanyja rosszalló tekintetét. Szép karácsony… A fene egye meg! A fene egye meg ezt is!

Gyújtást adott. Az autó hátulja kicsit megcsúszott, ahogy kikanyarodott a parkolóból a főútra. A havazás csak most kezdett bele igazán.

[azazut]

Dec. 20.

A lámpák fényében is egyre homályosabban látszott a ködbe boruló park. A gomolygó sárga fénykörökbe sietős alakok léptek be és ki, este kilenc óra volt, a kisváros lakói már hazaértek legtöbben, néhány kutyáját sétáltató árny, pár kocogó halad át csak ilyenkor, aztán lassan mozdulatlan lesz minden, semmi mozgás, csak a szitáló köd, a csend marad.

Az ablak előtt szokott ácsorogni ilyenkor legtöbbször. Van, hogy egy órát is csak néz kifelé a folyó menti park irányába, elnézi a lámpák fényében a fák mozgását, a sétálókat, nézi, amint előkészül minden az éjszakára. Nyáron persze más. Sokáig hallani még a felszűrődő hangokat, fiatal srácok, gyerekek, párok, sétálók és a padon ücsörgők beszélgetéseinek moraját, ám ilyenkor télen már minden csendes ebben az órában.  

Kötelékek.

A csörgés végül abbamaradt, újra csönd lett a szobában. Felvette az asztalról a telefont, leült a kanapéra, egy pillanatig azon volt, hogy visszahívja az apját, aztán mégis kikapcsolta a mobilt. A falon túl zubogás hallatszott, valaki megnyitotta fürdéshez a vizet, az ajtója előtt a folyosón léptek visszhangoztak, beszélgetés hangjai, nevetés, aztán újra elhalkult minden, a szoba, a hűtőszekrény is mordult egyet, majd csöndesebbre váltott a zümmögése.  Meglazította a nyakkendőjét, kigombolta az ingjét, majd végigdőlt a kanapén. Karácsony. Arra gondolt, hogy ez a pár nap lehetne akár olyan is, mint régen, mint azelőtt, ugyanolyan boldog és izgalommal, várakozással teli. Tekintete megállt egy bekeretezett fényképen a komódon. Becsukta a szemét, de így is látta a tekinteteket. Apa, anya, gyerekek, mosolygós, őszinte boldog tekintetek. És eszébe jutotta a nap, amikor készült a fotó, és rögtön, hogy sohasem lesz olyan már semmi, mint akkor, azon a napon. Hiába is szeretné. Megpróbált másra gondolni, de már nem ment. A tekintetek nem hagyták nyugodni, érezte, ahogy összeszűkül a gyomra, egyre nehezebben vette a levegőt, mintha rátérdelne valami a torkára. Összeszedte magát, felkelt a kanapéról és kiment a konyhába. Kivett egy üres poharat a szekrényből megnyitotta a csapot. Engedett egy pohár vizet magának.  Nagyokat lélegzett, nagy mély levegővétel, hosszan beszív, lassan kifúj. Percekig állt a mosogató előtt, kapaszkodva a konyhapultba, fejét előredöntve, mint egy tengeribeteg a hánykolódó hajón. Aztán elmúlt.

Visszament a szobába, és visszakapcsolta a telefont.

- Szia Apa… Igen, ne haragudj, de dolgom volt… Persze, figyelek… Nem, nincs semmi baj… Tudom… Mondd csak… Én is apa.                              

[azazut]

Előszó

Fagyott keréknyomok a sárban, fölfelé végig a töltés mentén. Roppan a hártya, szilánkokra reccsen a jég a sárban meggyűlt fagyott tócsák felszínén, visszhangját gyorsan felfalják a szürke nyárfák. Levegővétel és léptek. Keze a zsebében megmarkolta a fegyvere markolatát. A fák közül lassan előbukkanó ház elhagyatottnak tűnt. Megállt egy pillanatra.

Most már nincs sok hátra.

Abban a pillanatban, ahogy ezt megfogalmazta magában, hirtelen kitisztult előtte minden. Valahogy egyszerre érzékelt mindent, egyszerre látta mindazt, ami körülötte volt, és ami a gondolataiban zajlott. Látta a lányok arcát, a saját lánya arcát is, a tájat, a mindent körbeölelő nyugodt fehérséget, a lélegzete nyomán kicsapódó párát. Levegővétel és léptek. A kimerültségen túl tökéletes nyugalom árasztotta el, most értette meg miért is van itt. Hogy miért pont ő van itt.

Már nincs sok hátra, mondta halkan maga elé még egyszer, majd kibiztosította a fegyverét. Lassan elindult a ház felé.

Szél szaladt át a felhajtó mellett sorakozó bokrokon, a távolból halk harangzúgás hallatszott, a köd pedig úgy pergett, mint a liszt, mint az ezüst.

[azazut]

Szinopszis

Karácsony előtt pár nappal egy határmenti kisvárosban két kamaszlány tűnik el egyik napról a másikra. Rendezett anyagi és családi körülmények, normális baráti és párkapcsolatok, jó tanulók. Dániel György alezredes a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője irányítja a nyomozást, aki az eltűnt személyek utáni kutatás és a veszélyeztetett gyermekek szakértőjének számít. Az egyik lányt karácsony előtt egy nappal holtan találják, a feltételezett elkövető is horogra akad, ám a fogdában öngyilkos lesz. A büntettből országos ügy lesz, kiemelt médiafigyelem kíséri az eseményeket. Innen indul a valódi cselekmény is, amely során a nyomozó egy több országon át húzódó embercsempészettel és emberkereskedelemmel foglalkozó banda nyomára bukkan. Politika, korrupció, a szálak szerteágazóak, Dániel szép lassan megszállottja lesz az eltűnt lány keresésének. Egyre messzebb is jut a banda tényleges felgöngyölítésében, megpróbálják leállítani, lejáratni, szembekerül a kollégáival is, de amint személyessé is válik számára az ügy Dánielt már nem lehet leállítani.

[azazut]

Az az út

"Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Máté 7,13-14)