bizonysagomfellegei - Tumblr blog

[bizonysagomfellegei]

megállíthatatlan!

Azt hiszem a szív tudja, hogy tartozik valahova, hogy oda van forrasztva egy másikéhoz és ez nem valami levetkőzhető állapot. Ez akkor is úgy van, ha nem vagy itt. Akkor is, ha egyáltalán nem látlak, ha nem akarsz szólni hozzám. Akkor is ott vagy a lényem legmélyén és mindenhova magammal viszlek. S ettől is én vagyok. 

A szív sose mond le a másik feléről. A szív nem törődik bele egy pótolhatóba, egy helyettesítőbe. A szív akkor is remél, ha van másik, ha lehetne cserélni, ha létezik alternatíva. Az csak szájhúzogatásra és szemlesütésre való. Azon gondolkodni kell. Afelől nem lehet dönteni. Sóhajtani, igen! A szív nem ismeri a helyettesítés fogalmát. A szív kizárólagos. A szív felülírja az értelmet és a vizuális valóságot. 

Akkor is remél, ha nincs világosság, ha nagyon kusza minden. Akkor is...ha te sehol sem vagy és én ott állok a fagyos éjszakában bámulva a megduzzadt holdat.

[bizonysagomfellegei]

Nem tudok úszni, de hátracsaptam magam. Bele a mély vízbe... és egyáltalán nem tudom, hogy lesz. (17.01.'17)

[bizonysagomfellegei]

A szívem csak úgy kopácsolt, ahogy rám zuhant a látvány. Hogy is lehetne elmagyarázni? Valami megfoghatatlan fehér lepel telepedett a horizontra, de közben lebeg, és mégis jól kivetőek a hegyek kiemelkedései. Semmi sem tartja, s mintha súlytalan lenne. Nem is próbáltam a tudományos boncolását, én csak úgy hívom: füstöl a hegy. Mind közül vele vagyok legkevésbé objektív. Beleolvadok a látványba. Nem, nem fotóztam le. Ezt csak  a szem érti meg. Kép nem adhatja vissza ezt a gyönyört. Dermedten meredek magam elé és szemeimmel iszom a látvány minden másodpercét, majd eltűnik és újabb csodák terülnek elénk. 

Az autó simán megy. Nekem mind jobban zakatol a bensőm. Hogy vágyik oda, hol a gondolatok szabadon szaladgálhatnak, hol minden olyan érintetlenül tiszta; igen, ki a vadonba, a levele vesztett és örökzöld keskeny- vagy éppenséggel túlzottan széles ösvényekre. Ilyenkor nem bánom, ha csak csendben  jössz mellettem. Nem bánom, ha nem beszélsz. Ezt a hangot szeretem a legjobban, legszebb zeném. S ha kérnéd, hogy elmagyarázzam, mi ez az ellenállhatatlan hívása ennek a vad szelídségnek, sosem tudnék választ adni, pont, ahogy a szerelmet sem lehet értelmezni, egyszer csak megszületik.

Némelykor túlzott a szél, máskor vetkőzni kell, a Nap kibabrál a kabátba bújt testünkkel. Egy-két, már-már olvadó jégréteg, folt feltűnik az ösvényen, máshol a meleg sártócsává olvasztotta. ... Ja! és ott van a szél, ami észrevétlen belopózik hajunk össze szála közé és bőrünkig kívánkozik. Hogy én mennyire szeretem ellenállhatatlan illatát!

A vízesés több, mint gyönyör. De, a csúcs! Oh, igen, a csúcs! Van egy felfoghatatlan vonzása. Mert fent mindig, minden más. Te is. Ott fent megszűnik az idő. Te csak látogató vagy, aki csodálsz és tisztelsz. Neked ott nincsenek jogaid. Átértékelődik a mád és holnapod. Ott fent leülsz és magadba roskadva hallgatod a zabolátlan csendet.

Ha odafenn vagy, lefekszel, szembe a világító kék éggel, mi az első, ami eszedbe jut?

[bizonysagomfellegei]

Újra lett egy reggel. Kinyíltak a szemek. Még az ablakon keresztül is virító fehérséget látok. Lehet ennyire fehér az ég? Időnként apró- majd nagyobb fekete repülő pontok vándorolnak az ablak bal sarkából míg teljesen eltűnnek a jobb felén. Bolha és bögre nagyságúak. Az ablak résnyire nyitva így a beszűrődő  zajok leleplezik kilétüket: ezek a korai korom varjak. Szédülnek át a tiszta égen.

A tegnap fáradtsága már csak néhol fájdalomként emlékeztet a teljes kimerültségére. De mi ez a szülőfájdalomhoz mérve? Ez is egy újat hozott. Beköszöntött november első napja is a csípős hidegségével. 

A madarak továbbra is szelik át az ablakom horizontját s én hallgatom a reggeli csendet. A szobát betölti a friss kávéillat.

Ma minden megdöbbentően fehér lett! 

[bizonysagomfellegei]

Tegnap rájöttem, hogy milyen sok időm van. Meg, hogy tulajdonképpen kaptam egy új életet a meglévő éveimhez.

És nem, nem tudod letörölni a mosolyt az arcomról, megbékéltem magammal. Tudod...már nem baj, ha például túl hosszú egy munkanap.

Pont ettől lesz más, mint a tegnap. Legalább megnézhetem a vörösre festett horizontot, ahogy a Nap lebukik.

S az sem baj, ha pont akkor kezd esni, mikor útnak indulok.

Hamarosan egy tömény frissesség fogja betölteni a levegőt, s így pont élvezhetem.

Nem bánom, ha a szél folyton az arcomba fújja a hajam, megtanultam ezt is élvezni, mókás kis játék.

Nem baj, ha sehogyan sem tudok annyit enni, hogy elérjem az ötven kilót.

Jó a negyvenhét, negyvennyolc, vagy negyvenkilenc és fél is. Így is folytatom a szaladást, mert élvezem!

És jó az este negyed tízes kávé is. Jöhet!

Nem baj, ha a tempóm nem éri el a másét, és az sem, ha még nem tartok ott, ahol te.

A viszonyítási pontom én magam vagyok. Te nem lehetsz boldog helyettem.

Nem kell mindennek tökéletesnek lenni. Akarok nagyokat, de most pont itt vagyok boldog! Az maradok!

[bizonysagomfellegei]

Hiszek egy olyan világban, ahol az embereknek érték a hűség, a család egy kincs, a házasság szövetség, és ahol egy férfi egy nőt egy életre választ. Ahol a szem tisztasága nem luxus, a szív őszintesége nem egy álca; ahol a felkelő nap nem ad okot káromkodásra, sem egy mellé rúgott gól. Hiszem, hogy minden meghozott döntésünkért számon leszünk kérve; meg azt is, hogy az eljövendő világ az igazi, s a gonosz megítéltetik.

Hiszek abban a világban, ami nem velejéig gonosz, és akkor is megyek tovább, ha mindenki más velem szembe jön és nem mellettem!

[bizonysagomfellegei]

Furcsa érzés az, mikor rád köszön a tegnap, és villámként tőr rád a magyarázhatatlan megértése. Hirtelen többet értesz, mint amire nem is gondolsz. Nem kell keresni valaminek az értelmét, ami elmúlt. Mert úgy szakad rád az igazság teljes őszinteségével, hogy semmi kételyt nem hagy maga után. Ilyenkor fog el egy döbbenetes némaság, ahol a szavak jelentőség vesztettek, csak figyelem a semmit, elmerülök a megállított időben: úgy visszamennék, csak egy igazán kicsit változtatni! … hát ismétlés volt, csak egy tiszteletkör… mert, ha görcsbe rándult a gyomrom, akkor földbe is gyökerezett a lábam.

Valahogy csak meg kell tanulni azt a leckét! Restellem, de elég hosszú volt az ismétlés. A tegnapi én, ezt nem értette volna meg, most sem! 

[bizonysagomfellegei]

Az értékrended a legnagyobb igazmondó arról, hogy ki vagy...

...én azt hiszem

[bizonysagomfellegei]

Nem hiszem, hogy valaha alkalmasabb lesz, mint pont most. Azt sem, hogy holnap több lesz a bátorság, esetleg elkötelezettség. A holnap mindig homályossá teszi a tegnap eldöntöttet. Ugye, ma nem is tűnik annyira fontosnak? Áh, egyáltalán nem életbevágó!...sok a buborék és hab, elveszett a lényeg.

Ha azt hiszed a holnap könnyebb, hát a ... <talán majd máskor> mindig erősebb lesz és kész legyűrni. Te meg ugyanott vagy ahol tegnap, és azelőtt. Észrevétlen is belemész a játékba.

Ha csak a függőleges vonalat nézem, a vízszintesek fel sem tűnnek, pedig végig ott voltak.

Pont most van.

[bizonysagomfellegei]

Néha elég csak túlélni a napot. Elég kiúszni a bánat elkeserítő tavából. Elég csak ismét rátalálni arra a kis reménycsóvára, ami mosolyt rajzol az arcodra, hogy újra kedves lehess... akkor is ha túl szürke minden körülötted, kihült a tenyered, érdes, és nincs, aki megszorítsa.

Az alagút még igen sötétnek tetszik, távol a fénysugár.

Holnap majd többet mosolygunk. Holnap több lesz a meleg. Talán már holnap Te is ott leszel és együtt keressük meg az utat a Haza fele. A mienkhez!

[bizonysagomfellegei]

Ideje megfordulni. Szembe kell nézni az “Everest”-el!

[bizonysagomfellegei]

Nálam ott kezdődik, ahol látni már amint a hegyek egybeolvadnak a fehér felhőkkel, vagy ahol a felhők egyszerűen rászakadnak a magas ormokra. Ott, ahol a levegő megtelik élettel, van egy hideg zamata, mintha át akarna mosni, le akarna hűtni fuvallataival, megannyi valódi illatával. A sok közül, mégis van egy tömény virág illat, ez az, mi tüdőd legmélyéig hatol. S újra kifújsz. Az is, mikor csak te vagy meg a csend, ...vagy az a madárka, aki neked hattyú táncot repül az égen és szerenádozik fejed fölött 2000 méteren. S az, mikor a legtisztább és legvadabb magasságok között térdig gázolsz a sebes patakba, talpadat ismerteted a ritka látványú tavacskába felgyűlemlett iszappal. Ott felnézel az égre és meghajtod magad ama Hatalmas előtt, Aki miatt létezel.

Neked mi a szabadság érzés?

[bizonysagomfellegei]

So...there is only one type...

[bizonysagomfellegei]

Láma

Esős párás hétköznapi este, lassan már éjjelbe rohan. Az autó ablakai, legfőképpen a szélvédő bepárásodik a megszámlálhatatlan emberi kilélegzéstől. 

Már hosszú ideje beszélgetünk. Lassan vacogni kezdek a volán mögött. Menni kéne, de azért hallgatnám a boldogságod és igazán szívből örülök...végre megszeretted. Úgy igazán, és már nem látod benne a hibát. "Olyan édes..." - hallom vissza és elképzelem azt a komoly úriembert. Bár annyira másak vagyunk, te voltál az egyetlen mély, hűséges barátom. Nem azért váltottam múlt időre, mintha a jelenben nem volnál az, csak készítem magam a távolságra és az esedékes hiányodra. Megérdemled a jelened, a jövőd még inkább. Megérdemled a csillogást a szemedbe, ami még a kedves beszédnél is többet mond. Együtt letöröljük a bepárásodott üvegfelületeket, készülsz menni, de akkora az örömöd, hogy reggelig beszélhetnénk. Azzal sosem volt gond. Előre húzom a hátam mögül a biztonsági övet. Egykor te hoztál haza és beszélgettünk autóban éjszakába nyúlóan. Amolyan vasárnap esti/éjféli őszinte perceknek halmaza volt. Mindig reményteljesen szaladtam fel. Van jövőm. A temérdek nehézség ellenére, a beszélgetések után erről tökéletesen meggyőződtem. Nem kellett bizonyíték. Azon az estén először álltam a te kapud előtt. Szerepet cseréltünk. Azt hittem sose növök fel rá. 'Hogy is lehetnék én képes erre?' (gondolkodom) Egyszer csak hirtelen valami ott belül megváltozik és már nem hat rám olyan mélyen a külső világ. Nem hagy mély nyomot az atyai "szigor" vagy "nyers feddés". Bármi, ami addig megsebzett. Akkor is képes vagyok rá. Lehet, hogy elrontom, tévedek. Lehet hogy rám "tülkölnek". Bizonyíték, hogy vagyok, létezek!

Tudod, annyi lesz a Tied, amennyit mersz elvenni. Annyit fogsz tudni, amennyit mersz megkérdezni.

Az ablaktörlő sem akart engedelmeskedni csak sokadik parancsra. Mintha az ajtó nem lenne rendesen becsukva az anyósülésnél. Hallani a szelet, ahogy suhog. Hátul nagyon párás az ablak, hogy fogok én beparkolni így? Elfelejtettem lámpákat kapcsolni. (hogy lehet ezt elfelejteni éjjel? - látok, az utca meg van világítva) Nem bírom felfogni hogy felejthettem el. Ekkora hiba! ... A skandinávokon gondolkodom. Haza is értem. Sikerült beparkolni.

Szombaton bátorságot kiáltottak nekem. Látod, a legnagyobb félelmet is le lehet küzdeni...a BÁTORSÁGGAL.

[bizonysagomfellegei]

Korcsolyázzunk

Elszabadúltak a lovak, és csak úgy kórcsolyáznak a jégen. Mindegyre csitítom és terelem őket, síkos ez a pálya, érdemtelen elesni. Hagyni kéne másra a felszíni karcolást, a maradandó mélyedéseket, ...a jégen. Hagyni kéne, hogy megannyi szellő játszadozzon a téren, S nem tulajdonítni hivatásnak feltőrni az érintetlent. Hadd csillogjon simaságában a jéghideg réteg.

Hagyni kéne a mát, ma lenni, Úgy végigcsúszni, hogy közben fel se tünjön, hogy kemény, megbánthat, hogy nagyon hiányzik a tegnap bátórító mélysége. S közben érezni, hogy valóságosan kemény, bánt és hiányzik tegnaposan a csillogás mélysége. Itt a ma, mintha csak rád várna. 　　Szaladjunk heget vágni a élettelen jégen!

[bizonysagomfellegei]

Nevessünk együtt!

Ha mind adni tudnánk kicsit többet a feltétlenül elvártnál, átlépnénk az önzés fájdalmas határát. Ha kicsit jobban érdekelne az a "másik", akkor is ha belőle semmi haszon nem talál rád. Csupán önzetlenségből, pusztán figyelmességből. Adni valamit ami elillan, mert pillanat és mert múló, de érték, mert a tiéd, belőled egy parányi rész. Talán nem hűlne ki annyi barátság. Talán még most is együtt nevethetnénk, és nem kéne új utakat keresni, szerteágazóakat. Nem volna szükség elkerülni egymást, elfordítani a tekintetünk és csak úgy a semmibe meredni. A közöny nem nyerne teret. Lehetnénk őszinték. Lehetnénk önzetlenek. Lehetnénk mérhetetlenül odaadóak. Szeretetből.

Mennyire kiszámíthatóak vagyunk mi emberek. Pára minden leheletünk és elveszendő minden gondolatunk.

[bizonysagomfellegei]

Elgurult egy kő

Van, hogy önerőből, ágyúnak képzelve magunk nekivágunk, hogy na most megmozdítjuk a földet egy kő elmozdításával, és még büszkék is vagyunk, hogy benne van az erőnk, ezernyi sóhajunk, de valahogyan megtettük. Megtettük egyedül. Aztán van úgy is, hogy a kő magától mozdul, ahogy te megtetted felé az első lépést. Pehelykönnyű, nevetsz neki, együtt szaladtok és élvezitek, ahogy mind változik a tájkép, a sokszínű zöld, megannyi emberarc, búcsút intve a szomorúságnak. Nyílnak a zárak, kapuk, patakból csermely, folyó, folyam… Egyre többet lehet látni, nagyobb már a horizont. Lehetne lebegni.

Vállalom a kristálytisztát, az őszintét és csak Veled megyek tovább, örökké.

(valamikor nyár derekán)