bubizsa-szavai

[bubizsa-szavai]

2020. jan/21

Miért nem állhat meg ez az egész egy kicsit? Csak egy pár hétre, hogy kifújjam magam, hogy ne csináljak semmit, ne kelljen a pénteki tanítványaimra, vagy az egyetemre, vagy a bevásárlásra, vagy a számlákra gondolni és csak legyek. Félreértés ne essék, nem olyan dolgokról van szó, amiket nem akarok csinálni. Csupán néha úgy érzem, a világ szalad, én meg csak kapkodom a fejem.

A választ is tudom már. Azért nem áll meg, mert nincs idő. Nem szalad a világ, én se haladok lassan, csak ez az élmény, amiben most részem van. Most, mert nincs jelen és jövő. A változás az, amit mi időnek hívunk, az pedig elkerülhetetlen, nem húzható ki senki alóla.

Szeretem, ha valami kellemesen stagnál. Kényelmes, biztonságos. De akkor sehova nem fejlődünk, így a jót és a rosszat is tárt karokkal kell fogadjuk - mert ha változol, akkor az azt jelenti, élsz. A lábvíz kellemes meg minden, de az élet nem egy langyos lábvíz, hanem forró teák, hideg patakok, izzasztó zuhanyok és hóviharok sokasága. Ha mindig kellemes meleg lenne, kint és bent egyaránt, sose élhetném át azt, amikor hideg orral, átfagyva hazaérkezem a tűz fűtötte házba télen, vagy pont ellenkezőleg, amikor a déli meleg elől a hűs vályogfalak közé húzódom nyáron.

[bubizsa-szavai]

[bubizsa-szavai]

2020. jan/12

Tettünk ki a madaraknak kaját. Anyuék vették, egy fél kókusz héja, benne valami zsírban száraz kukacok.

Ezt előre tettük, a kertnek ebbe a kis részébe, ami a régi lakóknak virágos kert volt, nekünk már nem igazán az. Nem tudunk mit kezdeni velr, mert túlságosan belátni, túl fura.

Rálógattuk hát ezt a, szintén fura kukacos kókuszt egy bokorra, hogy hátha a háromkilós vadászcicánk nem zargatja majd a cinegéket. Az az egy jó ebben a helyben, hogy rálátni bentről is. Múlt télen mindig csak hátra tettünk makukát, bár ha elég türelmesen vártunk, ott is láttuk, ahogy az éhes kis madarak megérkeznek. Most itt ülök az ágyban, szokásomhoz hűen meggyőztem magam, hogy úgysem tudok már visszaaludni, és hallgatom, ahogy csivitelnek a madarak - pont a fura kókuszos kukacos bokor irányából. Gondoltam, felállok, meglesem őket. Aztán megcsapott a gondolat: Mindegy, hogy én látom-e, hallom-e, mindegy, hogy tudok-e róla, a cinegék akkor is falatozzák a kókuszból a kukacot - ezt tudom, mert tegnap megnéztem, fogy-e belőle. Vajon mennyi minden más jó dolog történik a világon amiről nemes egyszerűséggel senki sem tud? Talán még szebbé is teszi ez.

[bubizsa-szavai]

2020. jan/12

[bubizsa-szavai]

2020. jan/11

Annyira ijesztő tud lenni, hogy telik az idő, kicsúszik a kis kezem közül. Hogy 2020 kéne, hogy legyen Az Év, de már egy hét eltelt, és jóformán semmit sem tettem érte.

Hogy kivettem egy hónapot az Instagramról, mondván, ettől majd megjön az ihlet, meg a motiváció, meg Jézus is eljön ha egy, hónapig nem nézek fel egy közösségi oldalra. Persze már ott rontottam el, hogy elvárásokkal mentem neki az egésznek. Ez egy, amit tanultam, hogy minden tapasztalatot úgy éljek meg, ahogy van, és ne szennyezze be az, amit vártam, ahogy vártam , hogy történjen.

Azt vártam, hogy ebben az egy hónapban minden jönni fog, hogy majd kitalálom, mit osztok meg az emberekkel, ha visszatérek. Aztán lelombozott, hogy igazából nincs kivel megosszak, és nincs mit megosszak. Hogy ha valami szépet látok, akkor elég azt mondjam, hogy "hé, nézd már", mert akivel meg szeretném osztani ezt a pillanatot, az ott van mellettem. Ez miért lelombozó, kérdem én magamtól? Igazából nem az, és egy meleg, szeretetteljes kis érzést kelt bennem ez a tudat, de valahogy mégis itt van bennem ez a hiány, vagy vágy, vagy várakozás, minek is nevezzelek. Hogy építsék egy kis közösséget, megosszam a gondolataim más emberekkel, egymással, nem csak én, ők is, kölcsönösen.

Mindig vártam, hogy legyen mit. Hogy legyen kontent, érték abban, amit megosztok. Sikertörténet, hogyan csináltam, hogyan csinálhatod te is utánam. Mi van, ha soha nem lesz ilyen? Ha soha nem lesz mögöttem valami értékes, amibe nem lehet belekötni, ami hibátlan? Amiről szép képeket lehet csinálni?

Mi van, ha Ez az? Nem a hely, vagy körülmények, nem úgy értem.

Ha most van bennem ez a leküzdhetetlen inger, hogy valamit kifelé juttassak, adjak, osszak, akkor miért ne? Rögtön jönnek persze a gondolatok, hogyan lehetne erre közösséget, tábort, követőket építeni, milyen platformon, minden amit anno marketing órán tanítottak nekem az egyetemen: Hogy hogyan ébresszek csillapíthatatlan szükséget az emberekben aziránt, amir Csak Én tudok megadni, ezért kövess be meg iratkozz fel meg szeress. És, ha mást még nem is, ezt már tudom, hogy nem akarom, magamtól. Nem akarom ezt az elvárást sziklaként a hátizsákomba tenni, aztán túrázni indulni vele. Hogy ezzel csinálni kell valamit, hogy el kell érni valamit. Mert próbáltam már, és összeroppantott a gondolat, hogy mi van ha nem sikerül, hogy miért éppen nekem sikerülne. Micsoda pontosan? Magam se tudom, szerintem akkor sem tudtam.

A kontent megvan, mindig is megvolt. Én vagyok az, Neked meg te, meg Mi, meg Ők, meg Istenke, meg Minden. A módszer tök mindegy. A közösség meg jön, ha jön. Nekem az is jó, ha örökre négyen maradunk.

[bubizsa-szavai]

Even here, you are growing. When August is approaching and you feel a little restless thinking about how this month might end and how this year might end and how you are supposed to start again, you are growing, you are growing, in grace courage strength. And it is okay if it does not feel like it. It is okay if there are moments where you cannot see the way you have grown, because far beneath the surface the seeds have still been sown. The ground beneath your feet is still a bed for new beginnings. So much is changing around you but you are changing, too. You are so much more than the brokenness that you were certain would define you. It has not been easy for you. You have worked so hard to be the positive one. You have given your best in areas of your life where the effort was not returned. And this has made it so hard for you to keep going, and there have been days where you were not sure if it was even possible. But after everything, here you are, just a little stronger, holding on a little longer, and you still found room for hope. So take heart breathe deep you are still becoming who you were meant to be. Let July be July. Let August be August. And let yourself just be even in the uncertainty. You don’t have to fix everything. You don’t have solve everything. And you can still find peace and grow in the wild of changing things.

(morgan harper nichols)