cafepr
cafepr
FleishmanHillard Café
542 posts
Stratégiavezérelt kommunikációs ügynökség
Don't wanna be here? Send us removal request.
cafepr · 8 months ago
Text
Válságkommunikációs rendszert építettünk a MediaMarkt számára
Milyen hozzávalókból és hogyan lehet hatékony válságkommunikációs rendszert építeni egy elektronikai kereskedelemmel foglalkozó nemzetközi vállalatnak, amelynek több tucat hazai áruházzal és a németorsz��gi anyacéggel is forródróton kell lennie, ha beüt a ménkű? A MediaMarkt ezzel bízott meg minket és mi egy ilyen rendszert szállítottunk le nekik.
Tumblr media
Egy olyan válságkommunikációs rendszer kiépítésére kaptunk felkérést a MediaMark-tól 2016 elején, amelynek az alábbi adottságokat kellett tudni kezelnie:
Képesnek kellett lennie a kommunikáció olajozott kezelésére a németországi anyacéggel válsághelyzetekben
Megfelelő módon kellett tudnia bevonni a nagy autonómiával működő áruházakat az ország minden pontjáról a kommunikációs válság kezelésébe
Gyorsan kellett tudnia információt forgalmaznia a válsághelyzetről és annak kezeléséről több száz munkavállalója, beszállítók, partnerek és hatóságok között.
A vezetőkkel folytatott személyes interjúk, valamint a hatályos szabályozások és erőforrások felmérése alapján válságkezelési rendszert építettünk ki, amely a következőket foglalta magában:
Kríziskezelési kézikönyv, eszköztár (listák és sablonok)
Kríziskezelő csapatok kijelölését, beleértve a belső információátadás folyamatát minden fent említett szereplő között: a szerepkörök, feladatok, és felelősségek tisztázásával
Válságkommunikációs médiatréninget tartottunk a nyilatkozatra kijelölt vállalati vezetők számára
Installáltuk digitális támogató megoldásunkat, a CrisisComPass alkalmazást
Szcenárió alapú képzéseket tartottunk a krízismenedzsment csapat számára
Ezen túl a MediaMarkt válságkezelési tevékenységét is támogattuk, ha válsághelyzet adódott.
A MediaMarkt éveken keresztül az általunk épített válságkommunikációs rendszerrel kezelte a működése során fellépő válsághelyzeteket. A londoni FleishmanHillard A.R.C. (Assess, Resolve, Control) módszertanára épülő gyakorlatot globális nagy márkák alkalmazzák mindennapi krízisszituációk kezelésére, mi pedig büszkék vagyunk, hogy ezt a tudást egyre több hazai és regionális vállalat számára tudjuk elérhetővé tenni.
0 notes
cafepr · 8 months ago
Text
Hogyan kovácsolj nemzetközi hírű kórust nagyszerű szóló énekesekből?
Hogyan hangolod össze kilenc ország különböző háttértörténetű és tapasztalatú leányvállalatának kommunikációját egy központi üzenetrendszer mentén és érdekében, miközben a helyi pr-esek munkaköri leírásaiban főleg a lokális eredmények leszállítása szerepel és a helyi szintű kommunikáción nem is terjeszkedik túl jelenlegi gyakorlatuk? Az OTP Csoport számára megcsináltuk, megmutatjuk hogyan.
Tumblr media
A kihívás
Egy, az OTP Group számára már elfogadott és bevezetett brand stratégia alapján kellett életre keltenünk a csoport vállalati kommunikációs működését, ami addig a gyakorlatban nem működött – a régió kilenc országában. Az OTP által az elmúlt másfél évtizedben felvásárolt külföldi bankok egy részének volt csak tapasztalata külhoni tulajdonossal / központtal működő hálózatban dolgozni, és ezek a típusú gyakorlatok is erősen eltértek attól, ahogyan az OTP kívánta alakítani a sajátját. A csoportidentitás nagyon korlátozottan volt jelen az egyes országokban – a munkatársak nagy része továbbra is a helyi operáció üzleti és legfeljebb kommunikációs céljait ismerte és követte a mindennapok során. Nem volt egységes csoportélmény, vagy azonosulás a csoportmárkával. A mindennapi csoportszintű kommunikációs együttműködés pedig nagyrészt szokásjog alapú volt és sokszor személyes ismeretségekre épült.
Mi volt a megoldás kulcsa?
Olyan megoldást kellett kidolgoznunk, aminek során nem csak bevezetünk egy Budapesten összeszerelt nemzetközi vállalati kommunikációs keretrendszert az összes piacon, hanem létrehozunk valami olyat, amit ténylegesen magukénak éreznek, és ezért motiváltan működtetnek is az abban részt vevők minden országban. A megoldást az országok intenzív bevonása jelentette a legelső pillanattól. A másik fontos előnyünk a londoni FleishmanHillard iroda támogatása volt: harminc év nemzetközi pénzpiaci tapasztalatával rendelkező szenior partner szállt be a csapatunkba, aki már több ilyen rendszert épített fel.
A projektet vezetői interjúkkal kezdtük: minden ország banki vezetőjével, majd az OTP Bank központi üzletágvezetőivel, végül pedig az egyes leánybankok kommunikációs vezetőivel interjúztunk a projekttel kapcsolatos elvárásaikról, az ahhoz kapcsolódó saját javaslataikról, tanácsaikról. Az interjúkból rengeteg hasznos információt szereztünk, amelyek helyenként jelentősen módosították a projekt súlypontjait, tartalmát. Például így egészítettük ki a célcsoportok és földrajzi célterületek körét a régión kívüli nyugat-európai és tengerentúli elemekkel.
A buy-in-t követően egy több hónap alatt előkészített, intenzív kétnapos, személyes workshop-sorozattal építettük fel az összes érintett kommunikációs csapattal együttműködve, az ő ötleteikből és preferenciáik mentén a már meglévő csoportértékekből kiindulva az OTP Csoport vállalati kommunikációs narratíváját, témapilléreit és fő üzeneteit, valamint az ebből következő lehetséges csoportszintű kezdeményezéseket. A következő hónapokban több egyeztetési körben véglegesítettük ezek közül a legfontosabb témákat, amelyek a következő években a csoportkommunikáció fókuszában állnak majd a régión belül és azon túl egyaránt.
A tartalmi készlet mellett a rendszerről sem feledkeztünk meg: a kommunikációs vezetőkkel több körben egyeztetve egy hatékonyan működtethető, rugalmas, szintezett kommunikációs rendszert dolgoztunk ki. Ebben a rendszerben az egyes leánybankok részt vesznek a csoportszintű kommunikáció tervezésében, oda menet közben is be tudják szállítani ötleteiket, javaslataikat akár csoportszintű, akár néhány ország részvételével kivihető kommunikációs kampányokra. E közben tiszta szabályok szerint zajlik a központi tartalmak csoportszintű felhasználása, elegendő mozgástérrel azok lokalizációjára azok helyi röpképességének biztosítására. Egységesítettük a tervezési, nyomon követési és jelentési folyamatokat és megjelöltük a rendszer működtetéséhez szükséges erőforrásigényeket.
Eredmények
Az elkészült rendszertervet mind az OTP Bank kommunikációs vezetői testülete, mind a bank irányító testülete elfogadta és azt bevezették a csoportszintű vállalati kommunikációs működés felállítására. A folyamatban végig részt vevő leánybankok kommunikációs vezetői pozitív visszajelzéseket adtak a folyamatról és annak eredményéről. A rendszer elindult és annak elemeinek bevezetése folyamatos. Bár a helyi üzleti tervek teljesítésének elsőbbsége képes az ehhez szükséges erőforrásokat elszipkázni, a közös eredménynek tekintett tartalmi és rendszerelemek kialakításában végzett intenzív és inspiráló közös munka végérvényesen elindította azt a folyamatot, ami az OTP Csoportot egy igazi közösséggé tudja formálni a következő években.
0 notes
cafepr · 9 months ago
Text
Amikor akár 17 ország kommunikációját is Budapestről koordináljuk
Hogyan építesz olyan kommunikációs rendszert, ami egy kisebb kontinensnyi országban tudja egységesíteni, mégis lokálisan releváns módon koordinálni egy szervezet vállalati kommunikációját? Nekünk sikerült: nyolcadik éve csináljuk és most neked is elmondjuk hogyan.
A kihívás
A feladat nehézsége abban állt, hogy hogyan lehet viszonylag korlátozott büdzséből vállalati kommunikációs aktivitásokat folytatni több éven keresztül, Budapestről irányítva az ügyfelünknek támogatást nyújtó ügynökségi hálózatot, egyszerre akár 17 országban. Az EIT InnoEnergy fenntartható energiagazdálkodásra fókuszáló tevékenysége nem minden piacon tudott ugyanúgy releváns lenni: kevés volt a mindenki számára egyaránt érdekes tartalmi elem, portfoliócég, vagy cégben részvényes nagyvállalat. Ebből kellett a szervezet hírnevét öregbítő, és a scale-up-keltetőbe elegendő jelentkező céget biztosító kommunikációt építeni a régióban és azon is túl.
Mi volt a megoldás kulcsa?
Egy olyan rendszer (HUB-ügynökségi modell) kiépítése jelentette a megoldást, ami biztosította a központi tartalmak egységességét és a hálózat következetes működtetését, viszont egyúttal elegendő rugalmasságot adott a helyi piacok számára ugyanezen anyagok kiegészítésére és részleges módosítására, hogy a lokális relevancia is meglegyen. Gyakorlatilag szintezett kommunikációs rendszert alkalmazunk immár nyolcadik éve. A kommunikációba bevonjuk az EIT InnoEnergy helyi partnereit is, akik az ottani kommunikációs ügynökségi partnereink munkáját nyilatkozók biztosításával, adott országra vonatkozó adatok és információk megosztásával segítik. A helyi csapatokat aktívan bevonjuk az egyes aktivitásokról szóló ötletelésekbe – ők tudják megmondani, hogy melyik téma hogyan lesz röpképes a piacukon, és ahhoz mire van szükségük az ügyfél oldaláról. A rendszer működtetéséhez a hosszú évek alatt kiérlelt eszközöket, platformokat használunk, amelyek a feladatok kiadásától, a nemzetközi eseményszervezések koordinálásán keresztül a standardizált eredménybeszámolókra is kiterjednek. Kiépített rendszerünk jól skálázható: volt év, amikor 17 országot koordináltunk Budapestről: a Baltikumtól kezdve a Balkánon át Kis-Ázsiáig.
Eredmények
Az EIT InnoEnergy mára a világ egyik legnagyobb szereplőjévé vált a saját piacán. Portfoliójában mintegy háromszáz induló szakaszból kibontakozó, nemzetközi piacra lépést tervező scale-up található. Kommunikációs megoldásainkkal folyamatosan hatékonyan voltunk képesek támogatni a szervezet fejlődését, tükrözve a változó üzleti stratégiát. A Budapestről irányított kommunikációs munka eredménye mind megjelenésszámban, mind minőségben felveszi a versenyt a nyugat-európai hálózat teljesítményével. Ennek is köszönhető, hogy büszkén mondhatjuk: az EIT Innoenergy-t több mint nyolc éve tudhatjuk megbecsült ügyfeleink / partnereink között.
Tumblr media
0 notes
cafepr · 9 months ago
Text
Újabb mérföldkőhöz ért a Balaton Anita vezette kommunikációs ügynökség, a FleishmanHillard
A Café Csoportból tavaly kivált, korábban Café PR néven ismert, többszörös év ügynöksége, hazai és nemzetközi szakmai díjakat magáénak tudó csapat végleg maga mögött hagyva a m��ltat ismét megújult. FleishmanHillard néven, továbbra is az egyik legnagyobb nemzetközi kommunikációs ügynökség budapesti, független irodájaként folytatják a munkát. Új üzletágakkal kiegészülve, tapasztalt szenior kollégák igazolásával, megújult, moduláris szolgáltatáskínálattal nyújtják mindazt, amitől elismert szereplővé váltak a piacon az elmúlt 25 évben.
„Talán arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy mindazt a rengeteg tapasztalatot, lelkesedést és tudást, amit elhoztunk magunkkal a mostanra lezárt Café-s éveinkből sok, hosszú távon velünk lévő ügyfél ismeri el, mint valódi üzleti előnyt teremtő értéket” – mondta Balaton Anita a cég alapító ügyvezetője. „A másik büszkeségünk az a vezetői és középvezetői csapat, amelynek – többek esetében – évtizeden átnyúló munkáját a FleishmanHillard amerikai központja a világon egyedülálló módon ismerte el: úgy vehettük fel a nevüket egyedüliként a világon, hogy azért sem tulajdonrészt, sem licenszdíjat nem kértek tőlünk. Idén 15 éve vagyunk e nemzetközi hálózat tagjai. Az a tudás, innovációs erő és a világ legnagyobb márkái által használt megoldások, amit rajtuk keresztül kínálni tudunk itthon, tapasztalataink szerint olyan előnyt biztosítanak ügyfeleink számára, amelyhez versenytársaik hazánkban nem férnek hozzá. Ez a legnagyobb előnye a FleishmanHillard-hoz tartozni” – tette hozzá.
A 2001-ben alapított kommunikációs ügynökség új képzési üzletággal, valamint social és digitális megoldásokra szakosodott csapattal erősített az elmúlt egy évben. E mellett továbbra is fejlesztik a több nemzetközi és hazai díjjal elismert insight alapú stratégiai kommunikációs kínálatukat, a FleishmanHillard egyedi válságkommunikációs gyakorlatát és rendszerépítési szolgáltatását, a belső kommunikációs és employer branding-, valamint a nemzetközi ügynökségi hálózatok működtetését, akár másfél tucat piac kommunikációját koordinálva Budapestről.
„Nem akarok Shakespeare-t idézni, de igaz: bárhogy is nevezzenek minket, ennek a cégnek az értékét azok a szakemberek adják, akik az elmúlt évtizedekben itt voltak és ma is itt vannak. Mi vagyunk a garancia arra, hogy a FleishmanHillard továbbra is mély ügyfélértésen és kemény munkával feltárt, valódi felismeréseken alapuló, az ügyfeleink üzleti céljait hatékonyan támogatni képes, mérhető megoldásokat szállít – hosszú távon fenntartható módon. Olyan tartós és kölcsönösen előnyös kapcsolatokat alakítunk ki ügyfeleink legfontosabb célcsoportjaival, amelyek folyamatosan erősödő üzlettámogató és reputációfejlesztő hatást képesek generálni” – mondta Balaton Anita.
Az ügynökség tapasztalatai szerint ügyfeleik sokszor szeretik kisebb szolgáltatási egységekből összeállítani maguknak az optimális megoldást – akár kisebb projektekre, akár hosszú távú stratégiai együttműködésekre. Éppen ezért készülő új honlapjukon is már ilyen, moduláris alapú kínálattal találkozhatnak majd az érdeklődők. Ezen túl a nemzetközi hálózat segítségével, a korábbi ügyféligényeknek megfelelően továbbra is biztosított az amerikai, londoni és brüsszeli kollégák bevonása a hazai munkákba, ami még tovább erősítheti a hazai vállalatok kommunikációs megoldásait a FleishmanHillard segítségével.
Tumblr media
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Szöveghatások – PR és az irodalom
Tumblr media
Mikor tudod, hogy jó egy műfordítás?
Ha él a szöveg, hat rád, magával ragad. Ha világot teremt, mint Göncz Árpád a Gyűrűk Urában. Ha újra akarod olvasni, alá akarod húzni, meg akarod jegyezni egy-egy mesterien frappáns mondatát, mint Pék Zoltán Holdpalota (Paul Auster) fordításából, például. Vagy, ha olyan bravúros, hogy még az eredetit is túlszárnyalja, mint Karinthy Mici Mackója.
És mikor nem jó? Ha vársz egy könyvet, érdekel, az eredetit dicsérik, mégis csalódást okoz neked. Vagy, ha túl egyszerű, döcög, esetleg erőltetett. Ha akaratlanul is mögé látsz, olvasás közben azon gondolkozol, hogy hangozhatott ez eredetiben, mert magyarul idegenül hat. Van ilyen is.
A jó hír, hogy több a jó könyv, több a jó fordítás, mint amennyi időnk valaha is lesz olvasni, ezért, ha nem hat rád vagy nem élvezed, amit épp olvasol, csak keress egy másikat.
Szakmailag is fontos ügy számunkra, hogy mindig legyen igényes választék, legyen miből válogatni, ezért idén ügynökségi összefogásban a Noguchival és a Ferlinggel közösen támogatjuk az Élet és Irodalom kezdeményezését, amiben a méltatlanul háttérbe szoruló műfordítói munkára hívjuk fel a figyelmet.  
Az Írók Boltjában zajló, az ÉS-ben megjelenő Könyvtolmácsok beszélgetéssorozat következő része szeptemberben várható. A korábbiak az alábbi linkeken olvashatók:
Nádori Lídia, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnöke, alapító tagja, Ingo Schulze és Terézia Mora fordítója.
Greskovits Endre, Salman Rushdie és többek között Cormac McCarthy fordítója.
Addig kövessétek a FleishmanHillard Café nyári könyvajánlóit a social felületeinken: Facebook, Linkedin
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
ICON Real Estate Management: szakértői pozícionálás stratégiai alapokon
Két éves közös munkánk során számos területen támogattuk az ICON-t, biztosítva a vállalat számára a kommunikációs támogatást üzleti céljai eléréséhez.
Tumblr media
2022 elején az ICON Real Estate Management a FleishmanHillard Café-t választotta a vállalat kommunikációját támogató ügynökségének. Ebben az időszakban az ICON új, még kevésbé ismert szereplőnek számított az ingatlankezelési és -üzemeltetési piacon. Workshopok és kutatások alapján dolgoztuk ki az ICON Real Estate Management kommunikációs ökoszisztémáját, amely lehetővé tette, hogy a vállalatot és szakértőit hosszútávon tudjuk a piac meghatározó though-leadereként pozícionálni, valamint olyan üzenetrendszert hoztunk létre, amely egyértelműen megkülönböztette az ICON-t a versenytársaitól.
Tumblr media
Az ICON kommunikációja mellett az American Chamber of Commerce Workspace and Facilities Management Committee kommunikációját is támogattuk, miután Kákosy Zsolt MBA MRICS, az ICON property management senior igazgatóját részben a FleishmanHillard Café erőfeszítéseinek köszönhetően az AmCham szakmai bizottságának elnökévé választották. 2022 októberétől részt vettünk a testület szakmai programjainak megtervezésében és szervezésében, valamint az eredmények kommunikációjában, ezzel is építve az ICON, közvetve pedig az AmCham reputációját is.
Az ICON erős kommunikációs alapokra építve vált a magyarországi ingatlankezelési és létesítménygazdálkodási piac elismert szereplőjévé. Az eredmények bizonyítják, hogy a megfelelően kidolgozott és következetesen végrehajtott kommunikációs stratégia kulcsfontosságú az üzleti célok elérésében.
Köszönjük a bizalmat és a sikeres együttműködést!
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Kríziskalamajka II. - Hogyan álljunk neki?
A sikeres kríziskezelés egyik fontos lépése, hogy megállapítsuk milyen típusú krízissel van dolgunk, és hogy ahhoz mérten milyen stratégiát kell alkalmaznunk.
Ez egy rendkívül fontos lépés, hiszen meghatározza, hogy egy vállalat felelős vagy áldozat szerepbe helyezi magát, és ebből a narratívából meséli el a történetet. Kommunikációs szempontból három kategóriába sorolhatjuk a kríziseket, elsősorban kiváltó okuk alapján:
vis-mayor katasztrófa, vagy más külső körülmény;
egyéni hiba/szabotázs;
vállalati működésből eredő krízis.
Egy szervezet szempontjából a "legkönnyebb" az elsőre hivatkozni, hiszen kinek jutna eszébe a vállalatot hibáztatni egy külső természeti katasztrófa, vagy éppen egy kibertámadás esetén. De, főleg Magyarországon, nagyon népszerű megoldás a bűnbakkkeresés, egy elszigetelt munkavállalóra, vagy éppen alvállalkozóra hárítani a felelősséget, mondván nem tudtuk mit csinál, sőt mi több nem vagyunk felelősek érte. Hasonlóan mint a Succession című sorozatban, amikor az egyik gyerekre, aki éppen a családi megavállalat egyik vezetője próbálják rátolni a felelősséget. Azonban ennek a taktikának éppen ez a kockázata.
Mennyire hihető, hogy a tágabb szervezetben senki más nem volt felelős, senkinek nem volt rálátása, vagy még rosszabb, nem ösztönözte azt a cselekvést, ami a krízishez vezetett? Hasonlóan a fikcióhoz, a rosszul megválasztott stratégia a valóságban is súlyosbíthatja a krízist, hiszen egy ilyen helyzetben, szigorúan kommunikációs szempontból a legfontosabb kincs a hitelesség. Ha ezt elveszíti egy vállalat, onnan nehéz a visszaút. Tehát a kérdés adott. Hogyan lehet rövid idő alatt hatékonyan megállapítani, hogy milyen típusú krízisről van szó.
Ilyenkor kap szerepet a rendszer, hogy időben lehessen észlelni a kialakuló válságot, a megfelelő kérdéseket lehessen feltenni a megfelelő, rendelkezésre álló embereknek, majd a válaszokra alapozva hatékony, hiteles stratégiát alkotni. Mi a FleishmanHillard Café-nál ezért hiszünk a rendszerépítésben, és nem az előre megírt helyzetekre készülésben, valamint a kemény kérdésekben és valódi válaszokban.
youtube
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Kríziskalamajka I. - Miből lesz a krízis?
Gyakori kérdés, hogy vajon mi számít krízisnek, hol tudjuk meghúzni a határt?
Ha minket érint a helyzet, könnyen gondolhatjuk, hogy akár egy negatív cikk, vagy rossz hír is indokolja, hogy élesítsük a kríziskommunikációs rendszereinket (már ha van persze). Ugyanakkor érdemes tudni, hogy egy 2023-as kutatás alapján minden egyes, címben szereplő, negatív hangvételű szó, átlagosan 2,3%-al növeli az adott cikk olvasottságát. Tehát érthető módon a sajtó, és az olvasók mindig jobban fognak érdeklődni egy olyan cím iránt, ahol negatívan lehet bemutatni egy helyzetet.
Vagyis akár egy teljesen pozitív hangvételű, proaktív kommunikációból is születhetnek negatív cikkek. De ez nem jelenti önmagában, hogy egy krízishelyzettel van dolgunk. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni, nem kell kezelni.
A legtöbb krízishelyzet issue-ként kezdi az életét, hasonlóan a Dűnében látott homokféreghez, ami kis homokplanktonként kezdi pályafutását, és a legtöbből nem lesz hatalmas, Timothée Chalamet-t csatába cipelő behemót. Ugyanakkor ezeket a helyzeteket, ha a szervezet időben észleli, és kezeli, akkor normál üzletmenet keretén belül, kisebb reputációs veszteséggel kezelhetőek.
De, ha egy szervezet nem fegyelmezett, nem figyel oda az issue-kra, akkor abból bizony elég súlyos válság is lehet. Lásd még egy másik filmes hasonlatban, amikor a West-Wing-ben szép lassan abból lesz krízishelyzet, hogy az elnök vajon szereti-e a zöldborsót. Vagyis érdemes már az issue-kra odafigyelni, kezelni, de ezeket a helyzeteket nem érdemes még a teljes fegyvertárunkkal lőni, hogy maradjon tér az eszkalációra, vagy éppen ne maga a kríziskezelés legyen az, ami felfújja az ügyet.
Mi a FleishmanHillard Café-nál ezért tartjuk fontosnak a folyamatos figyelést, és a gyors, adekvát reakciót az issue-ra. Ehhez azonban szükség van a megfelelő protokollok és rendszerek előzetes építésére.
youtube
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Kollégánktól búcsúzunk
Erős voltál!
Minden alkalommal jókedvvel, mosollyal fogadtad a legnagyobb akadályokat is, amelyeket eléd gördített a sors „Én kibírok mindent, ezt is legyőzöm”-mondtad minden újabb nehézségnél. Mi is erőt tudtunk meríteni belőled amikor találkoztunk, vagy csak váltottunk pár szót.
Kitartó voltál!
Más beleroppant volna a tudatba, Te még egy hónapja is azt mondtad, hogy „most ki kell bírnom, aztán megerősödőm, és újult erővel megyek neki a nagyvilágnak!”
Bátor voltál!
Hősiesen küzdöttél, minden nap mosollyal az arcodon és a szívedben, de ezúttal a betegség erősebb volt. Még nálad is, de csak másodjára.
Bátorságodból, kitartásodból, az életigenlésedből mind erőt merítünk most, hogy már nem vagy velünk. Hiányozni fogsz Eszter ❤ Ölelés. Nézz le néha ránk, maradókra, és mondd, ahogy mindig szoktad: „Jó jó okéska 😍 !”
Csák Eszter 2021-óta volt a back office csapatunk tagja. A gyilkos betegséggel egyszer már sikeresen megküzdött, de az alattomos kór újra megtámadta, és ezt a harcot sajnos elvesztette, bár ő végig bizakodott, és mi is reménykedtünk vele együtt, az utolsó pillanatig.
2024. július 18-án ment el, fájdalmasan fiatalon. A 38. szülinapját már nem élhette meg ☹. A kedves nevetése, jókedve, soha nem csüggedő, példamutató ereje velünk marad.
Tumblr media
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Így mutattuk meg Budapestnek, hogy hogyan találhatják meg a belső egyensúlyukat a Lenorral, a nyugalom szigetén
Egy 2024 júniusi, szombati reggelen, nyugtató, meleg szellő járta át a várost. Ezen a napon rendezték meg ugyanis a YogaFest-et, Magyarország legnagyobb jóga fesztiválját, melynek különlegessége volt idén, hogy a Lenor volt az egyik főszponzor a rendezvényen, amelyhez egy igazán különleges aktiváció is dukált. Hogy hogy nézett ki és miért voltak ott? Az utóbbi kérdésre a válasz természetese a FleishmanHillard Café. Az előbbi pedig a kattintás után látszik majd.
Tumblr media
A kihívás
A Lenor új termékcsaláddal jelent meg, melynek egyik legfontosabb vonása, hogy még hosszabb illatélményt biztosít a felhasználok számára, ezzel hozzájárulva a napközbeni hajtás okozta stressz csökkentéséhez. De hogyan mutassuk meg mindezt a közönségnek, hogyan tegyük kézzel foghatóvá? Erre kaptunk megbízást.
A megoldás
Az illatoknak számos hatása lehet az életünkre, éppen ezért volt egyértelmű számunkra, hogy a Lenor új termékcsaládját, mely a relaxációt és a belső egyensúly elérésének örömét hangsúlyozza olyan helyen mutassuk be a közönségnek, ahol a tisztaság, a pihenés és az életöröm áll a középpontban. Így összekapcsolva a márkát ezekkel a pozitív gondolatokkal.
A YogaFest 2024 eseményén, a látogatók nemcsak a jóga nyújtotta harmóniát élvezhették, hanem megismerkedhettek a megújult Lenor Perfume Therapy termékcsaláddal is. A Lenor stand a pihenés szigete volt a fesztiválon, ahol a vendégek számos izgalmas aktivitáson vehettek részt, valamint megtapasztalhatták, milyen hosszan tartó frissességet és nyugalmat biztosítanak ezek az új öblítők.
A Lenor standon különböző programokkal vártuk a látogatókat:
Lifestyle kvíz: Vendégeink egy szórakoztató kvíz segítségével megtudhatták, melyik Lenor illat illik legjobban az egyéniség��khöz a kedvenc jógapózuk és színük alapján.
Photo booth: A Lenor Perfume Therapy öblítők által inspirált színekben pompázó virágfal előtt fotózkodhattak, és az elkészült képeket emlékül magukkal vihették.
Chill corner: Nyugágyak, élő gyep, babzsákok és finom Lenor illatok biztosították a tökéletes relaxációt.
Színes virágkompozíciók: A termékekkel harmonizáló virágdekorációk tették még varázslatosabbá és kiemelkedővé standunkat, miközben az Akvárium Klubot virágillattal borították be.
Tumblr media
Hogy növeljük a láthatóságot, és a Lenort még szorosabban kössük a témához, szakértői előadást is szerveztünk. Dr. Szabó Anikó vegyészmérnök és jógaoktató előadásából megtudhattuk, hogyan hatnak az illatok az érzékeinkre és miként segíthetnek a mindennapi stresszoldásban. A Lenor Perfume Therapy öblítői kifejezetten azoknak tervezték, akik számára fontos a hosszan tartó frissesség, különleges illatélmény és a kikapcsolódás a mindennapok állandó rohanásában. Az új formula kifejlesztése során a legmodernebb parfümtechnológiát alkalmazták, hogy a ruhák akár háromszor hosszabb ideig megtartsák kellemes illatukat. Az eredmény egy olyan Lenor termékcsalád, amely biztosítja a tartós és intenzív illatélményt.
A Lenor standnál FleishmanHillard Café koordinálásában több népszerű influencer is megfordult, akik kipróbálták a stand aktivitásait és tapasztalataikról a közösségi médiában is beszámoltak. Természetesen a termékcsalád öblítőit otthon is tesztelték és megosztották követőikkel tapasztalataikat az új, relaxáló illatok kapcsán.
A YogaFest 2024 és a Lenor Perfume Therapy együttese egy felejthetetlen élményt kínált minden látogatónak, akik megtapasztalhatták a hosszan tartó frissességet és a belső egyensúly elérésének örömét. 🌸🧘‍♀️
Az eredmény:
Az aktiváció során a helyszínen több száz látogató találkozhatott a megjelenéssel, és sok száz fotót készítettek magukról, melyeket elvihettek emlékbe. A sajtó és social aktivitásainkon keresztül több tízezer ember találkozhatott az üzeneteinkkel.
Tumblr media
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
Leállt a rendszerünk, éljen a rendszerünk!?
Szinte az egész világot megbénította péntek reggelre a Microsoft rendszereit érintő biztonsági frissítés hibája. A helyzet technikai elemzése, vagy éppen BCP vizsgálata külön téma, ugyanakkor az ilyen hirtelen, váratlan és elsöprő helyzetek mutatják meg, miért is fontos, hogy egy vállalat rendelkezzen egy stabil, erős és folyamatosan karbantartott kríziskommunikációs stratégiával, ami nemhogy nem lassítja, hanem ilyen helyzetekben segíti a gyors és hatékony reagálást.
Tumblr media
Péntek reggelre a CrowdStrike nevű vírusvédelmi rendszer frissítése szinte teljesen lebénította a Microsoft alapú nemzetközi és hazai IT rendszereket. Repülők nem tudnak elindulni, televíziók nem tudnak sugározni, gyakorlatilag mindenfelé kiesések és káosz uralkodik. Arról, hogy ki hogyan kezeli a helyzetet még korai lenne értékítéletet mondani, hiszen a helyzet folyamatban van. De egy kérdés rögtön adódik.
Hogy készülhetünk egy ilyen helyzetre kommunikációban?
Sokan gondolják, hogy éppen az ilyen, ha úgy tetszik katasztrófa-jellegű események mutatják meg, hogy milyen nagy kockázata van egy kríziskommunikációs rendszernek, vagy más szóval hívjuk stratégiának, hiszen egy rendszer, vagy stratégia természetszerűleg nehezíti a gyors reakciót. Hiszen ki láthatta volna előre ezt a helyzetet!?
Ahogyan a médiatréningek során szoktuk mondani. Éppen ellenkezőleg. Ez olyan, mintha azt mondaná egy pilóta, hogy neki nem kell kiképzés, kézikönyv és checklistek, hiszen az csak gátolja, hogy egy válsághelyzetet ösztönből oldjon meg. Valószínűleg ez a szemlélet nem töltene el senkit maradéktalan nyugalommal az utasok közül.
Mi a FleishmanHillard Cafénál valljuk, hogy minden krízisre nem lehet konkrétan felkészülni, hiszen az élet mindig felülírja még a legvadabb képzeletet is. Ki gondolt volna egy Covid szintű vírusra 2020 előtt? Ehelyett, egy olyan kríziskommunikációs rendszer jelenthet megoldást, ami kellően flexibilis és megfelelő keretet ad ahhoz, hogy akár a legelképesztőbb helyzeteket is tudja kezelni a szervezet.
Egy ilyen, rendkívüli krízis mutatja meg, hogy milyen nagy előnye lehet egy olyan vállalatnak, aki rendelkezik egy ilyen, már előre kidolgozott és folyamatosan frissített rendszerrel, amelynek segítségével: Felismeri, Kezeli, majd Leköveti a krízishelyzetet.
Hiszen az ilyen vállalatoknak többek között már eleve felállt észlelési és eszkalációs lánca van, előre rendelkeznek a legfontosabb stakeholdereket, érintetteket és a helyzet megértéséhez elengedhetetlen ellenőrzőlistákkal, sőt akár még holding-statement sablonokkal is. Ha ezt a munkát valahol nem végezték el, ott a reggel igen stresszes, cím és szám kereséssel indult.
 Emellett jelentős a kockázata annak, hogy ilyenkor, a kapkodásban valaki, valami kimarad, egy döntéshozó nem elérhető, nem tudja mi a dolga, majd későn érkezik meg a reakció, vagy éppen nem vesz figyelembe, minden ilyenkor fontos szempontot, legyen szó a fogyasztókról, vagy éppen állami szervekről. Ilyenkor követik el a legendás hibákat a vállalatok. 
Ugyanis aki kezelt már krízishelyzetet, az tudja, hogy természetéből fakadóan egy sürgető, és stresszes, érzelmekkel teli helyzetről van szó, amikor az egyének nem feltétlenül a legjobb döntéseket hozzák, ha csak és kizárólag az ösztöneikre hallgatnak. 
Ehhez képest, ha az észlelés és egyeztetés körei gyorsan megvannak, meghatározott keretek között, így a vezetőknek, a kommunikációs szakembereknek több idejük marad a reagálásra, a helyzet átlátására.
Sőt, később nem feledkeznek meg arról sem, hogy a helyzetet kövessék és az alkalmazott üzeneteket, megoldásokat a helyzethez alkalmazkodva frissítsék, igazítsák.
Rendszer = védelem?
De ha van egy kidolgozott rendszerünk, akkor máris feltehetjük a polcra, hátradőlhetünk és elmondhatjuk, hogy felkészültünk? Nem. Ismét éppen ellenkezőleg, és ismét jó példa, hogy a pilóták is folyamatosan, szimulátorban gyűjtik a tapasztalatot, hogy amikor egyszer élesben szükség lesz rá, akkor tudják, hogyan kell kezelni a helyzetet. Ugyanígy a vállalati vezetőknek is érdemes legalább évente képzést tartaniuk, tesztelniük magukat és a rendszerüket, hogy amit elméletben kitaláltak, azt tudják-e a gyakorlatban is alkalmazni, ha egyszer szükség van rá. Vagy pontosítani kell a protokollokat, ellenőrzőlistákat, stb… Így amikor a mostanihoz hasonló elsöprő krízis üt be, már van hová nyúlni.
Ha mindezt megtettük, és egy összeszokott csapatunk van, akik tudják mi a dolguk, ha krízis van, akkor már jóval nagyobb esély van rá, hogy egy mostani, akár teljes rendszermegállással járó krízist is sikerrel kezel a szervezet, és minimalizálja a reputáció, vagy éppen ügyfélvesztés kockázatát.
A következő órák és napok megmutatják majd, hogy az egyes vállalatok mennyire tudják sikeresen kezelni ezt a helyzetet, mennyire volt tudatos, és megfelelő a felkészültségük. Az első reakciók alapján világos, hogy az IT típusú krízisekre sokan készültek.
A cikk korábban megjelent a Kreatív.hu-n is.
0 notes
cafepr · 11 months ago
Text
VALÓDI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK MENTÉN TÁMOGATTUK ÜGYFELÜNKET SZAKÉRTŐI SZEREPÉBEN
Visszatértünk az alapgondolathoz, miért is működünk együtt egy partnerünkkel és feltettük a legdinamikusabb napon is a kérdést, miért és hogyan támogatjuk igazán? Ezek a felvetések pedig elvezettek ahhoz, hogy beajánljuk interjú alanynak az egyik legfontosabb hazai online gazdasági médium számára a PlanRadar ügyfelünk hazai szakértőjét.
Tumblr media
Az építési, létesítménygazdálkodási és ingatlanprojektek dokumentációjához, feladatmenedzsmentjéhez és kommunikációjához támogatást nyújtó digitális platformot fejlesztő nemzetközi cég képviselőjének összekapcsolása egy kiváló szakújságíróval több okból is fontosnak bizonyult.
Az első, hogy az építőipar digitalizációja olyan téma, amiről nem lehet eleget beszélni, főként, ha megnézzük azokat a nemzetközi kutatásokat, amelyek az érintett cégek ezirányú tudatosságáról szólnak. A második, hogy vannak még lehetőségek a hazai szakértők jelenlétét illetően a releváns social média platformokon is. A harmadik, hogy az együttműködés által támogattuk partnerünk kapcsolati hálóját, és ezen keresztül üzleti céljait is.
Ezek a valódi kérdések vezettek el olyan válaszokhoz, amelyek mentén a megjelenést követően releváns partnerek vették fel a kapcsolatot ügyfelünkkel.
0 notes
cafepr · 1 year ago
Text
Az influencer együttműködésekben rejlő erő – túl a sima termékmegjelenítésen: avagy hogyan legyen sikeres mind ügyfél, mind influencer oldalon egy kampány
Az influencer együttműködések nagy utat jártak be az elmúlt szűk évtizedben, mióta először aktívan elkezdték a márkák felismerni a nagy követőbázissal rendelkező, és rájuk hatással, befolyással bíró személyeket; a velük való közös munkában rejlő erőt, vagyis az influencereket. Noha az ilyen jellegű együttműködések a különböző ügynökségek közötti határmezsgyén mozognak, révén a lehetőségek széles skálájának, PR megoldásként is gyakran élünk vele.
Tumblr media
Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy pusztán egy statikus fotón keresztül bemutatni egy terméket egy ismert személy mellett már nem elegendő. Ez az megközelítés inkább „reklám” érzést kelt a követőkben, ami arra ösztönzi őket, hogy tovább görgessenek. Túl sok ilyen tartalom az influencerek oldalán hosszú távon pedig negatívan hathat számukra is, mivel elveszíthetik hitelességüket a követőik szemében.
A kölcsönös siker kulcsa a kreativitásban rejlik. Mindkét oldalról szükség van egy közös értésre és rugalmasságra, nyitottságra, hogy olyan végeredmény születhessen, ami az ügyfél és az influencer számára is sikert hoz (a következetesség pedig még egy szelete ennek a tortának, vagyis érdemes hosszabb távon együtt dolgozni egy, vagy több influencerrel).
2023. szeptember 5-től az OTP Bank ügyfelei számára három új wallet alkalmazás is elérhetővé vált, elindult a Google Pay, a Garmin Pay és a Xiaomi Pay szolgáltatás is – vagyis ilyen eszközökön keresztül is lehetővé vált az érintéses fizetés OTP Bankos bankkártyákkal. Ennek a kampánynak az üzeneteit pedig influencer együttműködéssel is ki szerettük volna hangosítani. OTP Bank kampányok során már többször dolgoztunk együtt Puskás-Dallos Petivel, így a korábbi pozitív tapasztalatok miatt ezen a kampányon is vele terveztünk. Egy alap megközelítéssel indultunk, amit az influencer ügynökséggel és közvetetten Petivel közösen alakítottunk tovább, így született meg a végleges koncepció: Puskás-Dallos Peti és Korda Gyuri-Balázs Klári házaspárral egy közös videót készítünk, így elérve a fiatalabb és a régebb óta fiatal célcsoportot. A körülbelül 1 perces videóban a Korda házaspárnál vagyunk (fiktív helyszínen), ahol Puskás Peti egyfajta komornyikot alakít, majd egy futár érkezik hozzájuk, akinél fizetni kell – ennek kapcsán keresgélni kezdi otthon a pénzt Gyuri bácsi, mire a komornyik segít és Androidos telefonnal megmutatja Gyuri bácsinak, hogy így is lehet fizetni és nem kell keresgélni a fizikális kártyát vagy a készpénzt.
A videót Puskás-Dallos Peti IG és TikTok, a Korda házaspárnak pedig TikTok és FB oldalain osztottuk meg, így lefedve a közösségi felületeket is – az eredmények pedig minden oldalon elismerésre adtak okot. Peti IG oldalán az elérés, az interakció és a lejátszások száma is a szokásosnál magasabb eredményt hozott, a videó a 17. legnépszerűbb tartalom volt a megelőző 3 hónapot tekintve a felületen, tehát átlag feletti és kiemelendő volt, ráadásul egy olyan időszakban (december, karácsony közelében), ahol tapasztalatok szerint minden felület kicsit alul szokott teljesíteni – és ezen környezetben sikerült ilyen erős eredményt elérni a videóval. Továbbá többek között ilyen kommentekkel alatta:
Ez mennyire aranyos reklám😂🥰🥰
Ez eszméletlen jó lett. Zsenik vagytok. 👏👏🔥❤️
A fentebbi példa is mutatja, hogy valóban van erő és lehetőség az influencer együttműködésekben, és kreatív megközelítéssel win-win eredményt hozhat, mind ügyfél, mind influencer oldalon – a mi dolgunk pedig, hogy ezt az összeköttetést és kapcsolatot megtaláljuk és végig vezessük.
0 notes
cafepr · 1 year ago
Text
A fenntarthatóság utolérte a KKV-szektort is
Fontos, a hazai KKV-szektor jelentős részét érintő kérdésre hívta fel a figyelmet az AmCham Workspace and Facilities Management bizottságának ülésének témája. A nagyvállalatok ESG jelentéstételi kötelezettsége mintegy 50 ezer hazai kis- és középvállalatot érinthet a következő években, elsősorban azokat, amelyek beszállítói nagyobb cégeknek.
Tumblr media
Kákosy Zsolt MRICS, az ICON Real Estate Management senior igazgatója, a bizottság elnöke a téma ingatlanpiaci vonatkozásairól beszélt, a világ egyik legnagyobb ingatlanpiaci szakmai szervezetének a RICS Benelux elnöke, Joël Scherrenberg MRICS köszöntötte a megjelenteket, míg a meghívott jogi szakértő az ESG jelentéstételi kötelezettségek részleteit ismertette a tagokkal.
A nemzetközi FleishmanHillard hazai partnereként valljuk, hogy a PR jóval többet jelent sajtóközlemények írásánál és küldésénél. A fenti példa is alátámasztja az ICON esetében, hogy a stratégián alapuló tervezés, a következetes stakeholder management eredményeképp nagy hatást érhetünk el, fontos, széles közönséget érintő témára hívhatjuk irányíthatunk figyelmet B2B területen is.
0 notes
cafepr · 1 year ago
Text
Új ügyfelet köszönthetünk: a Richter Gedeon HR területet támogató ügynökségének választotta a FleishmanHillard Cafét
Év elejétől új ügyféllel bővült a portfoliónk: a Richter Gedeon, Magyarország egyik legjelentősebb gyógyszeripari vállalata a FleishmanHillard Cafét választotta a HR területet támogató ügynökségének, így nap mint nap együtt dolgozunk a Richter belső kommunikációs, illetve employer branding feladatain.
Tumblr media
A több mint 120 éves múlttal rendelkező, hazai központú gyógyszercég összesen mintegy 6000 munkavállalót foglalkoztat magyarországi telephelyein.
Hatalmas öröm számunkra, hogy egy ilyen jelentőségű, magyarországi központú, de a világ több mint 50 országában jelen levő multinacionális vállalattal dolgozhatunk együtt. Ezzel a megbízással új szintre lép az a közel nyolc éve tartó tudatos építkezés, amelynek célja, hogy a hazai és a régióban működő vállalatok is megkaphassák azt a kimagasló szintű employer branding és belső kommunikációs támogatást, amelyre a FleishmanHillard név a garancia.
0 notes
cafepr · 1 year ago
Text
A hitelesség hatása: a nyugdíjcélú-megtakarításokra
A FleishmanHillard Café és az OTP Nyugdíjpénztár idén dolgozik együtt immáron tizedik éve. Egy évtized hosszú időnek számít, de a kommunikációs szakmában valóságos örökkévalóság. Honnan hova jutottunk el, és hogyan lehet egy single-issue ügyfélen tíz éves eredményeket elérni?
Tumblr media
A FleishmanHillard Café és az OTP Nyugdíjpénztár „modern” kori közös története 2014-ben kezdődött. Modern, mert korábban dolgoztunk együtt az OTP Magánnyugdíjpénztárral is, de ez egy külön történet. Egy évtizeddel ezelőtt, egy nehéz helyzetben lévő szektor, aggódó szereplőjével ültünk egy asztalnál, aki nyitott volt az új megoldásokra. A szektort, és ezen belül annak legnagyobb szereplőjét az OTP Nyugdíjpénztárt több tényező is hátráltatta:
Lakossági bizonytalanság: pár évvel a magánnyugdíjpénztári reformok után a potenciális ügyfelek, sőt a meglévő pénztártagok is bizonytalanok voltak a szektor jövőjét illetően
Piaci bizonytalanság és információhiány: többek között éppen a lakossági bizonytalanság következtében 2008 és 2014 között folyamatosan csökkent az új belépők száma, 2014-ben valamivel több mint 5 000 új taggal gyarapodott az OTP Nyugdíjpénztár taglétszám
Öregedő ügyfélkör: Az egyik legrégebbi pénztárként az OTP Nyugdíjpénzár rendelkezett az egyik legmagasabb átlagéletkorral is, ami hosszú távon jelenthetett kihívást.
Az együttműködés elejétől látható volt, hogy ezeket a kihívásokat hosszútávon, stratégiai alapon és nem egy-egy kampánnyal lehet megoldani. Valamint az is hamar nyilvánvaló volt, hogy a megszokott, évek óta ismételt üzenetek nem hoznak áttörést.
Üzleti cél: Az új belépők számának növelése, és a befizetések ösztönzése.
Kommunikációs célok:
Az OTP Nyugdíjpénztár, mint stabil, szakértő piaci szereplő erősítése
 A nyugdíjpénztári befizetések szükségességének bemutatása, hasznosságának kézzelfoghatóvá tétele
Hogyan?
A nyugdíjpénztár vezetőivel, az üzleti eredmények és kutatások alapján hamar nyilvánvalóvá vált, az insight, hogy az egyik fő akadály a nyugdíjcélú megkezdések útjában az, hogy a munkavállalók, de különösen a fiatal munkavállalók a kognitív torzítás csapdájában élnek. Vagyis, azt gondolják, hogy az aktuális fizikai állapotuk a jövőben is kitart, így nem kell félretenniük, hiszen nyugdíj mellett is dolgozni fognak. Igen ám, de ez a boldog nyugdíjaskor feláldozásával jár. Ezért kommunikációnkban célunk volt, hogy folyamatosan bemutassuk, hogy a boldog nyugdíjaskor eléréséhez már fiatal korban meg kell tenni az első lépéseket az OTP Nyugdíjpénztárral.
Eszközök
Az évek során számos eszközt alkalmaztunk a célunk eléréséhez. Az első ilyen együttműködésünk a „Boldog Nyugdíjas” kampány volt, ahol megmutattuk, hogy a sikeres öngondoskodás, olyan, mint a hosszútáv futás, sok kicsi lépéssel a legnagyobb célok is elérhetőek. Emellett több, hazai és nemzetközi szinten díjnyertes kampányt készítettünk, mint a „Nem dolgozhatsz” örökké, amely hozzájárult, hogy a kampányidőszakban 60%-al nőjön az új belépők száma, és 10%-al a befizetések összege, elnyerve többek között a SABRE Awards mellett a European Excellence Awards-ot is. A Nyugdíjmentor program, ahol kifejezetten a fiatal munkavállalókat céloztuk, és aminek köszönhetően a pénztár története során először 40 év alá csökkent az új belépők átlagos életkora. Ez a kampány szintén sikerrel szerepelt mind a hazai, mind a nemzetközi versenyeken. De ebbe a sorba illeszkedik a Covid időszakban megvalósított, kifejezetten online belépést, és bizalomerősítést szolgáló „Nincs több kifogás kampány” is, ami szintén kiugró eredményt hozott nemcsak a meglévő tagság stabilizálásában, hanem a növekedésben is. 2023 végén pedig maradva a 2014-ben kitalált stratégiánál, kifejezetten a munkáltatók elérésére készítettük a „Légy része a saját nyugdíjaskorodnak” kampányt, ahol a partnerek és példaképek segítségével ösztönöztük a munkáltatókat, hogy támogassák dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait.
Eredmények
Az évek során sokszáz megjelenést, és sokmilliós elérést realizáltunk, biztosítva, hogy az OTP Nyugdíjpénztár a nyugdíjcélú megtakarítási piac egyik leghangsúlyosabb szereplője, szakértője legyen láthatóságban és véleményben is. Ez a kommunikáció segített a pénztárnak abban, hogy sem a háborús konfliktus, sem a Covid és az ezeket az eseményeket követő bizonytalanság nem tudta megingatni a tagságot. Büszkék vagyunk arra, hogy partnerként hozzájárulhattunk ahhoz, hogy már az első évben, amikor együttműködtünk, megduplázódott az új belépők száma, és a piac egyetlen szereplőjeként az OTP Nyugdíjpénztár minden évben növelni tudta taglétszámát, 2014 és 2023 vége között több mint, 21%-al, messze a piaci ��tlag felett. Ehhez pedig minden évben, 10 000 fő felett tartva az új belépők számát. Ugyanebben az időszakban 25%-al nőtt azon válaszadók aránya, az OTP Öngondoskodási Indexe szerint, akik vagy rendelkeznek, vagy terveznek nyugdíjcélú megtakarítást kötni.
A siker titka pedig a kiegyensúlyozott, egységes stratégiára alapuló folyamatos, hiteles, az ügyfelek valódi problémáira választ adó szakértői kommunikáció volt, amiben a piac legjobb szakértőire támaszkodhattunk.
0 notes
cafepr · 1 year ago
Text
ICON- FleishmanHillard Café – Stabil, hiteles alapokra épített erős szakértői kommunikáció
Az ingatlanpiac egy olyan B2B, multinacionális cégek által uralt terület, melyben fontos a tudatos tervezés, a szakértői pozícionálás, a témamanagement, valamint a stakeholder management is. A FleishmanHillard Café az ICON Real Estate Managementtel 2022 közepe óta dolgozik együtt azon, hogy folyamatosan növelni tudjuk reputációjukat a kommunikációs térben. 2023 végére megdupláztuk share of voice arányukat, valamint sajtóban való megjelenésünkkel is sikerült kiemelkedő eredményeket elérnünk.
Tumblr media
Az ingatlanpiac B2B, multinacionális cégek által uralt területén kevés szakmai médium áll rendelkezésre a kommunikációra, szűk a piac és meghatározóak a személyes kapcsolatok, ezért új szereplőként nehéz érvényesülni. Így olyan stratégiai tervet és üzenetrendszert építettünk ki az ICON-nal közösen, ami a kommunikáció központi elemévé a hitelességet, az ICON szakértelmét, egyedi piaci értékeit tette. Ennek köszönhető az ICON jelenlegi, hangsúlyos szerepe a területen. Az ICON szakértőire építve három fő üzenetpillérre támaszkodva terveztük meg kommunikációjukat 2022-ben, melyet folytattunk 2023-ban is. Elsődleges célunk iparági döntéshozók elérése célzott médiamegjelenésekkel, valamint az ICON ismertségének és reputációjának építése, megkülönböztetve a vállalatot a piac más szereplőitől. Ezt elsősorban organikus sajtómunkával, médiapartneri együttműködésekkel valósítottuk meg. Szakértőik pozícionálása mellett kiemelt hangsúlyt fektetünk értékeik bemutatására, valamint azok folyamatos alátámasztására is. Eddigi munkánk során szoros sajtókapcsolatokat építettünk ki, sajtóközleményeket adunk ki, jól célzott fizetett együttműködésekben gondolkodunk, valamint témamanagementtel, szakértői interjúkkal kommunikálunk vezető gazdasági médiumokban.
2023-ban összesen 140 alkalommal jelentünk meg híreinkkel, a megjelenések nagy százalékában szakértői idézet is szerepelt az ingatlankezelő, valamint üzemeltető partnerül vezetőitől. 14%-os share of voice-ot tudtunk elérni a tavalyi évben a multinacionális versenytársak uralta piacon. Ez az arány még nagyobbnak mutatkozott 2023-ban az iparági legfontosabb médiumok esetében. Ezzel 2022 év végéhez képest sikerült megdupláznunk a piac kommunikációs terében betöltött szerepünket. A sajtókommunikáció mellett az ICON LinkedIn kommunikációját is menedzseljük, mellyel 2023 végére organikusan 126,5%-os növekedést értünk el a követőszámban az év elejéhez képest.
Az ICON Real Estate Management kommunikációja mellett az American Chamber of Commerce Workspace and Facilities Management Committee kommunikációját is folyamatosan támogatjuk stakeholder managementtel. Kákosy Zsolt MBA MRICS, az ICON property management senior igazgatóját 2022 év végén választották meg a bizottság elnökévé, melynek kampányát támogattuk, és azóta is részt veszünk a testület szakmai program megtervezésében, valamint az eredmények kommunikációjában, ezzel építve az ICON, közvetve pedig az AmCham reputációját is.
Tumblr media
Az ICON megjelenési arányának változása az iparági kommunikációs térben a FleishmanHillard Caféval folytatott együttműködés során.
0 notes