csakegylany2

[csakegylany2]

Lassan már szavakkal se tudom kifejezni, hogy mennyire utálom az embereket.

[csakegylany2]

Biztos velem van a hiba …

@mindigvankiut

[csakegylany2]

Az a probléma velem, hogy óceánokat úszok át olyan emberekért, akik egy hídon nem kelnének át értem.

[csakegylany2]

Nem tudom mit csináljak, nem tudom hogy döntsek. Ha maradok azzal is ártok magamnak. Ha megyek azzal is, de legalább élnék kicsit. Nem tudom mi legyen.....

- Saját

[csakegylany2]

A falat bámulom, és az agyamban ezer gondolat kergeti egymást.

[csakegylany2]

A baj az hogy én mindenkit csak szeretni akarok

Engem viszont senki nem akar

[csakegylany2]

Kéne ide tumblr-re egy barát kereső funkció, hogy a közös traumákkal rendelkező emberek egymásra találhassanak.

Így végre mindenkinek lenne valakije aki megérti és nem ítélkezik felette.

Sőt, talán együtt gyógyulhatnánk!

[csakegylany2]

Csak ki akarok feküdni veled a mezőre és nézni az eget, közben elmondani egymásnak minden gondolatunkat.

[csakegylany2]

Néha úgy érzem, hogy a legnagyobb ellenségem a saját agyam...

[csakegylany2]

Olyan sokszor vagyok/voltam már egyedül, hogy társaságban egyre jobban szorongok

[csakegylany2]

Sokszor nem azért nem írok, mert nincs mit, hanem mert amit legbelül érzek, arra nem találom a megfelelő szavakat. Vagy egyszerűen csak van, hogy azt érzem, hogy még a szavak is feleslegesek....

[csakegylany2]

Minél mélyebbre kerülök annál jobban nem érdekel semmi

[csakegylany2]

Mostanában nem az vagyok aki voltam, és főleg nem az, aki lenni akarok..

[csakegylany2]

“Futni, futni és futni szeretnék, elfutni minden és mindenki elől, a problémák, a hamis barátok, az iskola, a család, a fájdalom, az üresség elől.”

—

[csakegylany2]

Aztán elmentél, és újra fájni kezdett a fejem, újra hiányzott a cigi, újra sötét és üres volt a szobám, újra egyedül maradtam a gondolatokkal. Nélküled.

[csakegylany2]

Nagyon nehéz elsétálni onnan ahol azt hitted a szíved haza talált.

[csakegylany2]

írni, olvasni, szeretni, alkotni- erre vágyom most