ddraizy

[ddraizy]

Zuhair Murad | Spring/Summer 2020 Couture

[ddraizy]

Zuhair Murad | Spring/Summer 2020 Couture

[ddraizy]

Csukás István: Szerelmes vers

Ülj ide mellém s nézzük együtt

az utat, mely hozzád vezetett.

Ne törődj most a kitérőkkel,

én is úgy jöttem, ahogy lehetett.

Hol van már, aki kérdezett és

hol van már az a felelet –

leolvasztotta a nap

a hátamra fagyott teleket.

Zötyögtette a szívem, de most szeretem

az utat, mely hozzád vezetett.

[ddraizy]

Mark Bumgarner | Spring/Summer 2018

[ddraizy]

Zuhair Murad | Spring/Summer 2020 Couture

[ddraizy]

Azzi & Osta | Spring/Summer 2020 

[ddraizy]

Zuhair Murad | Spring/Summer 2020 Couture

[ddraizy]

Zuhair Murad | Spring/Summer 2020 Couture

[ddraizy]

Paolo Sebastian | The Passage of Spring 2020

[ddraizy]

[ddraizy]

Háy János: Egy szerelmes vers története

A verset, amit akkor írtam,  amikor tíz napja, vagy inkább  két hete nem láttalak, mert mondtad,  hogy kell egy kis szünet, hogy átgondold,  mi volt és mi legyen, a verset, ami arról  a tulajdonképpen közhelyes érzésről szólt,  hogy rossz nélküled, vagy más  megfogalmazásban, csak veled jó,  s eljátszott számtalan olyan szóval,  amit kizárólag akkor képes az ember használni,  amikor mélyen beleszeret valakibe,  minden más esetben ezeket a szavakat,  kicsim, csillagom, szivem,  és sorolhatnám, mindenki messze elkerüli.  A verset, amiben szerepelt egy felhívás,  hogy óvd te is ezt az érzést, mert túl  érzékeny ilyenkor minden, s egy rossz  mozdulattal végzetes hibát követhetünk el,  s csak évekkel később, mikor már régen elveszett  derül ki, hogy mennyire nem kellett volna  elutasítani egy találkozót például, mennyire  nem kellett volna azt a rossz mondatot  megírni sms-ben, de akkor már késő.  A verset, amiben volt egy hasonlat is,  hogy olyan, mint, már nem emlékszem mi volt,  de arra utalt, hogy könnyen megnyomhat az  ember egy rossz gombot, s az egyébként  rendkívül korszerű szerkezet, talán valami gépről  volt szó, elromlik, vagy helytelen,  számunkra nem megfelelő funkcióban  kezd el működni.

A verset, amit akkor írtam, s gondoltam,  megmutatom, már nem olvastad el,  mert az utolsó, a szerelmünk szempontjából  végzetes találkozón azt mondtad, hogy  soha, még soha nem éreztél így egy férfi iránt,  és ez fantasztikus, ez volt az egyik kedvenc  szavad, én nem szerettem annyira,  de erre soha nem gondoltam, hogy nem,  mert annyira szerettem benned mindent,  még azt is, amit tulajdonképpen nem szerettem  például ezt a szót, amivel most a kapcsolatunkat  minősítetted, s amihez rögtön, hogy ne árválkodjon  magában, hozzáfűzted, hogy ugyanakkor  s megint mondtál egy olyan szót, amit gyakran  az átlagosnál gyakrabban használtál más  esetekben is, hogy ugyanakkor borzasztó,  hogy ennyire egy érzés függvényébe kerültél,  s veszélyben érzed a szabadságodat,  az életed egyéb területeit, s hogy emiatt  kérted tulajdonképpen a sz��netet, hogy,  így mondtad, megéri-e ez a veszteség.  Itt gondoltam egy kérdéssel megkönnyítem,  amit mondani akarsz, hisz szerettelek.  Meg? – kérdeztem, s te akkor azt mondtad,  fájt kimondanod, láttam, hogy nem.

A verset, amit akkor írtam, később,  hisz van ez az asszimetria a megírás  és a megjelenés között, az érzés és  az érzés manifesztációja között,  becsúszik egy-két hónap, esetleg több,  a verset később egy másik lány olvasta,  és a nyakamba borult, mert nagyon szeretett,  volt benne az a mély érzés, ami bennem is,  bár most nem, hogy nem is gondolta, mert  olyan ritkán, mondhatni soha nem mutatom ki,  nem is gondolta, hogy ennyire szeretem,  el is sírta magát, mert ebben a mély érzésben  a legkülönfélébb, máskor egyáltalán  nem elfogadott cselekedetek is megengedettek,  én megfogtam a karját és távolabb toltam,  s ebbe a könnyes, szemmel láthatóan,  de a szivemben egyáltalán nem érzékelhetően  nagyon édes arcba mondtam,  hogy menj el, érted, menj el innen, és kitoltam  a lakásból a körfolyosóra, ahol nemrégen  érkezett, s úgy érezte, most élete  egyik boldog óráját közelíti meg,  s pár perccel ezelőttig, ez az érzés erősödött benne,  s most így végképp érthetetlen számára az,  ami történt.

Bezártam a bejárati ajtót, kulcsra,  s rögtön ott, az előszobakövön  csuklottam térdre, ez az a rendkívül  nevetséges pozíció, amit már a legigénytelenebb  filmek sem mernek ábrázolni, mégis,  mint az én példám mutatja: létezik.  Ebben a nevetséges pozícióban kezdtem el  zokogni, hisz összegörnyedve az előszobakövön  mi mást tehetne az ember, zokogtam bele  a padlólapokba, s még beszéltem is,  hogy gyere vissza, gyere vissza, aztán megijedtem,  talán a lány a gangon van még és félreérti,  s elkezd zörögni, hogy itt van, engedjem be,  és elhallgattam, de a könnyem tovább ömlött,  s a nevetséges pozíció is maradt, mintha  könyörületet vártam volna valakitől,  holott egyedül voltam, teljesen egyedül,  a testem, mint egy véletlen  odakeveredett bogarat, amire a lakásban  egyáltalán semmi szükség nem volt és nem lesz,  agyonnyomta az istent.

[ddraizy]

Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?… Erre kereken azt felelem, hogy nem. De megvigasztalhatom, hogy az érzéseket, néha, szerencsés esetekben, meg lehet szelídíteni és el lehet sorvasztani.

- Márai Sándor

[ddraizy]

[ddraizy]

Szabó Magda - Elfogadlak

Még nem tudom, mi vagy nekem, áldás vagy büntetés. De elfogadlak, mint erem e lázas lüktetést. Hát vonj a sűrű méz alá, míg szárnyam-lábam befenem, s eláraszt villogó homállyal az irgalmatlan szerelem.

(részlet)

[ddraizy]

[ddraizy]

[ddraizy]

Cozy Scandi Christmas home

THENORDROOM.COM - INSTAGRAM - PINTEREST - FACEBOOK