delfinterapeuta

[delfinterapeuta]

Ideális térszeleteket rajzolok

lassan definiálódott a

kérdések ponthalmazát ölelő,

homogén koordináta rendszer.

most ideális térszeleteket rajzolok benne a plafonon.

egyik választ sem fogadom el elsőre,

bárhogy is tör elő,

de minden hallgatás végén rend lesz egyszer.

 a kételkedés maradványködében

táguló tér, pontról –pontra nyúlik

az ekvilibrum kényelmesen,

törvényszerűen elérhetetlenné.

most ideális térszeleteket rajzolok a plafonon,

válaszspórákat lövell minden mi pontosan most múlik,

mégsem értelmezem már kényszeresen.

 a szavak, kimerülő csillagait dédelgetem,

pulzárjaik emlékeztetnek a rég még kimondhatóra.

így csak a tétova, hangtalan rajzolgatás marad.

de minden hallgatás végén rend lesz egyszer.

most ideális térszeleteket rajzolok a plafonon.

holnap újra érvényes lehet, mi az igazságból kivonható ma.

és minden holnapban maradok az ki, a ponthalmazára mered.

[delfinterapeuta]

Tatarozás

Bonts ki egy zacskó mesekekszet. Míg csutkáig rágod a körtédet, néhány élhető zónát megszerkesztek, és visszaadjuk az állatait a körtérnek. Monokróm rögvalóba körömvágó ollóval kivágott szivárványokat csempészek be. Előhívok egy korábbi, zsibongó világot, mit hallgatással csempéztem le. Ez tatarozás, ez kiszámított, iránytalanságba mutató folyamat: nézd, már növesztem a bölcsességfogamat. Fájva fáj benne, hogy a gyökérzete mulandó, és legszebb csillagjaim mögött elöregszik a foglalat. A közpadokra gesztenyeembereket ültetek. Nézik a tatarozást. Az építőkockákkal már más játszik, munkájának zaja beveszi magának a füleket, éjjel-nappal hallani: amint konstruál, lármázik. Megstoppolom az eget, nagy, sárga korongot rá, és hajtogatok mellé madarakat. Szépíteném a világot. De a tatarozás zajában valójában szorongok. Így nevelek a kisvérkörön körömvirágot, mert minden tatarozás közepette vázam közepén asztal, annak közepén váza áll: benne virág, ahogy nagyanyám szerette.

[delfinterapeuta]

Füvészkert

Terraformálódott a belső tér.

Lelkének füvészkertjében a kozmonauta

légzését hallgatja, míg körbe néz.

Az olvadás átverésébe fagyott tájon;

a szabadság dermedtségében

kalodában rekedt a bimbózás.

Így szorult be felszabadító sóhaja.

Nem kulcsolódnak ujjperceibe a kopár ágak,

hiába a cirógatás.

Önmagába törött belső virágzását megérteni,

nincsen elegendő szófaja.

A haladás kint, három lépés fel-alá,

odabent ácsorog, amíg múlik a táj.

Egyszerre kint s bent nem érthet eleget.

Fülledtség nyújtózik el, az esőztető elromlott,

elbontott sziklakertek földkúpjai közül

ki-ki pillant, miként köröz az erkélyen.

A füvészkertből tanösvény vezet tovább,

igazságokkal miket valaki már elmondott.

Elhúzódó tartásjavító órákon át, majd

a felegyenesedést gyakorolja, midőn

légzését hallgatva kertet rendez.

Az emlékek avarját összehúzza,

emelőt csinál a Napnak, talajt forgat,

megmetszi túlzó álmait, vizet szerel.

És megtanul állni akkor is, ha a szeretet

techtonikus lemezei közül néhány összecsúszna.

Egy ideig odabent marad. Nézi, szokja.

A tanulást nem szervezi ki.

Légzését hallgatja és újra körbe néz.

[delfinterapeuta]

Kis-Burma

Bruxizmus zajától zümmögő Jeruzsálem-telep, a szorongás szagát belőle az utolsó sóhaj kifújja. Reggelre rehabilitált forma, funkció. Titokzatos emlék marad, mint a Kis-Burma szárnyvonal, de bejárható. Aszfaltban szárba szökkenő, hurrázó, fényevő, zöld nyakkal növekvő, zivatart is kedvelő, a jelen porában megkapaszkodó, reggelente kertekben az első mosolyt kikeltető óravirág szeretnék lenni. Kérdések és kételyek a díszlet mögött. A lételméleti iskolában hallgatásgyakorlat. Déli sötétségben a jövőnél fűtő, ki még nem gazsulál és nem hajolgat, csupán csapást próbál rajzolni a jövő vaktérképén.