eternalpainsworld

[eternalpainsworld]

2020.Október 26.

Ki szeretném üvölteni az összes fájdalmamat, de csak ülök némán, elfáradva és várok hogy megszűnjön ez az egész, megszűnjek én és velem együtt minden fájdalmam. Eltűnjön ez az érzés ami napról napra megöl es nem megerősít ahogy azt sokan mondják. Minden egyes nap úrrá lesz rajtam a kimerültség, mert belefáradtam megjátszani magam és előadni a jó hangulatot. Nem megy, nincs energiám mosolyogni mikor legszívesebben ordítoznék és sírnék. Valójában már ezekhez sincs energiám, úgy érzem hogy csak vagyok és létezem. Nem élek, mert nem tudom mi értelme. Legfőképp a barátaim tartanak életben és segítenek hogy ne merüljek fokozatosan lennébb a víz mélyére. De valami nagyon erősen húz lefelé és nem tudom irányítani, nem tudom kontrollálni az érzéseimet amik felőrőlnek. Úgy szeretnék mindent kiadni magamból hogy ne érezzem magam úgy mintha fuldokolnék. Fuldoklom a saját testemben és minden perccel egyre kevesebb levegőt kapok. Szorongok, mert nem tudom elfogadni magam, mert mindig külső visszajelzést várok. Másnak akarok megfelelni és nem magamnak és pont ezért nen tudok elfogadó lenni magammal szemben. A megfelelési kényszer irányít engem és ez lehúz. Elveszi a lehetőségem a boldog, önfeledt élettől. Talán egy kis időszak volt, amíg elhitetted velem, hogy bennem is lehet valami szép és különleges. De rá kellett jönnöm, hogy a szép szavak és dicséretek úgy hömpölyögtek ki a szádon, mint a cigifüst. És most mind ellilant.

[eternalpainsworld]

Ma is összetörtem. Sajnálom hogy ilyen elbaszott vagyok. Ilyen szerethetetlen szerencsétlen. Már megint nem élek. Fáj. Minden. Hogy létezem. Hogy senki se tud szeretni. Hogy nem vagyok elég. Hogy kövér vagyok. Hogy csúnya vagyok. Hogy önbizalomhiányos vagyok. Hogy naiv vagyok. Hogy egy depresszív ember vagyok. Hogy pesszimista vagyok. Hogy egyedül érzem magam. Hogy körülöttem boldog emberek vannak és én közbe haldoklom. Folytonosan. Már nagyon hosszú ideje. Érzem, hogy nehezen veszem a levegőt, már ahhoz sincs kedvem. Megerőltető. Alapból mi értelme? Hogy lehet így  élni, hogy nem is élek? Boldogtalan vagyok. Kibaszott hosszú ideje. Már az idejét se tudom mikor voltam boldog. Talán nem is volt ilyen. És ez kicseszettül szomorú és elbaszott, mint én. Nem akarok megint visszaesni a legroszabb időszakomba, de most rosszabb. Minden nap összeomlok. Nappal még elhitetem magammal is hogy majd lesz valahogy, de éjszaka már nincs erőm arra, inkább kiadom egy halk, fojtogató sírás mellett. Hogy fáj hogy nem szeretsz. Mikor mindent megtettem, de lehet hogy ezek szerint nem vagyok elég. Sajnálom hogy nem tudtam megmutatni, hogy mennyire tudnálak szeretni ha hagynád. De hát szeret a barátnőd. Szerencsések vagytok. Mindennél jobban szeretném hogy boldog legyél, de azt is szerettem volna hogy együtt legyünk azok. Hogy mindennél jobban szeressük egymást, hogy veszekedjünk, hogy énekelj nekem a csodás hangodon, vagy csak beszélj, mert azt is addig hallgatnám amíg el nem aludnék a mellkasodon, miközben a hátamat simogatod. Hogy minden napot végigbeszéljünk, mint most csak nem barátokként, hanem mindenestől. Soha nem éreztem még így, mint irántad. Összetörted a szívem. Neked adtam és te lerendezted egy találkozással. Talán úgy gondolom mostmár ennyi szenvedés után többet érdemelnék. De nem hogy többet, de semmit nem kapok. Miért van így értelme bárminek is? Már itthon se vagyok, csak aludni jövök haza, mert egyszerűen nem akarok visszaesni. Nem akarom hogy az legyen mint régebb. Nem hagyhatom el saját magam. Nem hagyhatom cserben. Bármilyen szar is, csak túl kell élnem. A kérdés hogy meddig fogom tűrni, hogy ennyire elbaszott minden.

[eternalpainsworld]

Az érzés mikor összetöri a szíved, de magához húz, megölel, letörli a könnyeid és szorosan magához húz. És ne szeress bele még jobban.

[eternalpainsworld]

Tudod nagyon szerencsés az a lány.

Ott vagy neki te. Ott vagy mikor az ölelésedre vágyik, mikor szüksége van rád. Fáj a tudat, hogy ő nézheti a gyönyörű kék szemed, ő túrhat bele a hajadba, ő hallgathassa a hangod, ő feküdhet a mellkasodon, hallgatva a szíved ritmusát és őt csókolod. Szétszaggat, darabokra tör. Nem bírom. Kimondhatatlanul beléd szerettem. Sajnálom.

[eternalpainsworld]

“Miért adtál okot arra hogy beléd szeressek, ha tudtad, hogy te sohasem fogsz ugyanúgy érezni irántam mint én irántad?”

—