hannablankasstuff - Tumblr blog

[hannablankasstuff]

Feljöttem a színpadra, s innen nézek szerte szét, s hallgatom az emberek mozgásának lágy neszét. Hüpsz, ez nem az a vers, viszont most mindenki engem néz s én mosolyogva nézem rátok, mint a lenyugvó nap sugara s innen különböző dolgokat vélek felfedezni a nézők szemében.

A tekintetek mindent elárulnak, az előítéletek egymással verekednek. Ki lehet ez?! Fura alaknak tűnik. S nézd meg a ruháit, egy kopott farmer, meg egy egyszerű póló. Kilósban szerezhette, mert ez biztos nem Háendem. Annyit is ér. S tényleg így lenne?! Ettől függ minden?!

Más arcán azt látom, hogy tiszteletből marad, másképp már kint kortyolgatná a sörét egy cigaretta társaságában. De nem leszek hosszú. Még 2 perc, gyújtót is adok, csak ne nézzenek így rám.

Jól csinálod az mindenkinek tetszik, de ha nem szép az alakod s esetleg a hajadat sem volt időd kivasalni reggel, akkor már nem érsz semmit. A Gucci cuccok hiányáról már nem is beszélek.

Mit tud tenni az, aki önképzavaros?

Ül, tűr, éhezik és szuszogáskor is csak kevés levegőt mer venni, nehogy túlhaladja a napi párszáz kalóriát.

És mit tud tenni az, akinek ez mind nem elég?!

Nekem személy szerint nem. Nem elég 50 kiló csont és bőr, egy műmosoly és egy konyhamérleg a hátizsákban.

A lelked érdekel, a szíved dobbanásai, a gondolataid és minden ami te vagy a többiek véleményezése nélkül.

Látszik rajtad, ha jól érzed magad s az is, ha nem, csak úgy teszel mintha. Azoknak elégis ez, akik csak a felszínt nézik s a csajok melleit.

Otthon önmagad lehetsz s mégsem vagy, az utcán feszengsz, mert shortot vettél fel s mert valaki 2 másodperccel többet nézett, mint a megszokott. Az intézményekben hallgatsz, nem tudod a nyelvet, vagy csak nem érdekel amit mondanak. S minek válaszolj arra, ami nem érdekel?!

A Tarján Zsófi igazságaira építeni a napokat, mert amit a Hánibíszt énekel, az úgy van. S csak amikor úgy van, s hááát. Általában úgy is van. Megérkezett a parancs: Ül, nyugszik, csihan, így van rendjén. Nem mocorog pláne, hallgat, de ha mond is bármit, biztos nem igazat. Ebben hiszünk mi s közben elfelejtjük, hogy egy tévedés is lehet gyönyörű és kedves a szívnek. Mert napjainkra már minden egész eltörött, minden ami jó volt, meg szép, azt csúnyának látjuk. Ezt tette velünk a TV, meg a média. Nagyszájú, tömeggyártmányokká formált a világ.

Ha a kedves nézők úgy érzik, ez így van rendjén, én ígyis-úgyis lemegyek a színpadról, s várom mindazokat, akiknek gyújtót ígértem.

[hannablankasstuff]

Mit is kérdeztél?

A kedvenc színem?

A szerelem.

S ha ezt nem érted,

sosem szerettél igazán.

Elveszni

Eltűnni.

Elbújni.

Felszivódni

Megváltozni.

Megnyugodni.

Beleszeretni.

Mindez lehetséges egy ölelésben,

Abban az ölelésben.

Az Övében.

De mindez csak álom.

S talán nem is bánom.

Fekszem egy kőkemény ágyban.

Mintha csak egy börtönben lennék.

Önmagam és mindenki más börtönében.

Nehezen lélegzem és forgólódok.

Hiányzol mellőlem, nincs aki átöleljen.

Te jársz a fejemben és a társaságod gondolata.

Szeretlek, de ehez nem csak én kellek.

Figyelj rám, minden lélegzetvételemre,

Mint ahogy én figyelek, amikor mellettem fekszel.

A gondolataim közt fuldoklok.

Nem köt le a jelen.

Visszalépek.

Nem kötnek le az emlékek.

Kettőt ugrok előre.

A jövön tunôdök.

Egy hét múlva is szeretni fogsz még?

S még ezen kívül is

Kérdéseim vannak.

Rengeteg kérdés.

De nem várok rájuk választ.

Vagy úgyse kapnék.

Vagy talán nincs is ki válaszoljon.

Esetleg nem létezik magyarázat.

Kiírja a wikipédia, hogy szerkesztés alatt

Esetleg ajánl más témákat.

[hannablankasstuff]

Tudod, vannak szavak, amelyek meghatároznak engem.

Minden pillanatban azt érzem, hogy különleges és értékes vagyok. Várj. Mégsem.

Ha TE mellettem vagy, kettőnk értékét számolom magaménak. Ha egyedül ülök az ágyamon, a csendben és sötétben, azt érzem, csak én vagyok és a magányom. Szóval mégsem vagyok egyedül. Elszórakozunk itt ketten a nagybetűs Magánnyal. Mesél nekem, én megitatom pár könnyel s így élünk mi egymás mellett.

Olyankor mégsem vagyok annyira értékes, mint amit másoknak sugárzok.

Elvárják, hogy jó legyek. Kedves, segítőkész és mindíg jókedvű. A FASZT. Magam szeretnék lenni, ne ismerjen senki és azt lássák, aki a múltam nélkül vagyok.

FELELJ MEG! ÁLLJ BE A SORBA! HAGYD A KREATIVITÁST A FRANCBA! -ordítják felém és nem hallom már a saját gondolataimat sem ebben a ricsajban.

CSEND LEGYEN! NEM HALLOD?! FEJEZD BE!

...Mostmár elmondhatom, hogy milyen állítólag szabadnak lenni ebben a rohanó világban?

Demokráciában élünk mi. Szabadfordításban ez azt jelenti, hogy a te szabadságod addig tart, amíg nem zavarja más ember szabadságát.

Egy barátom azt mondta, az vagy és azzá válsz, amivé szeretnél. De hogyan, ha a kezem bilincsben és a lépéseimet is számontartják?!

Próbálkozom azért, mást nem tehetek.

Egyszer majd megnövök s nagy leszek

S miután eltáncoltam ezt mind veled,

Megállhatok végre, leülhetek s léphetek egyet a sakkfigurával, mely az életemet befolyásolja majd.

Erre lépek, jönnek a következmények:

Lemegyek innen, mindenki tapsol, de főleg azon röhög majd, ahogy a szerény személyem eltaknyol. Összeszedi magát, arrébb sunnyok, lennebb húzza blúzát, leporolja magáról a port s próbálja elfelejteni ami most volt. A röhögést, mi a lelkemen egy nagy folt, elfelejtem majd, mikor a nagyi egy új pulcsit horgolt. Várj... Mamám nem is tud horgolni...

Arra lépek majd inkább s viselem következményeit, bár az előző lépés kék foltjait később szedem majd össze, amikor a sikátorban egy nemtudomki ver össze, mert nem adtam neki egy szál cigit s ő kínjában, ahogy forgott a szeme a nikotinhiányban, meglökött, én elestem s innen tovább kerestem a szavakat, amivel kimagyarázhatnám otthon magamat.

De hát mégis előre lépve elmegyek s többet nem is vesztek észre. Felhúzom az ernyőm, megtörlöm a szemem, beállok a sorba s szidok minden esőcseppet sorra.

Okolom őket, okolom magamat s ahogy fogom a kanalat, hogy belemerítsek életem értelmének keverékébe, elejtem s csak halkan hebegem, hogy ne hallja más, csak te figyelj rám egyszer.

Na, kezdjük el mégegyszer.

[hannablankasstuff]

Mit is kérdeztél?

A kedvenc színem?

A szerelem.

S ha ezt nem érted,

sosem szerettél igazán.

[hannablankasstuff]

Örök

Te vagy az, akit keresek másban.

A madarak gyönyörű dalában,

A fák sűrűre nőtt lombjában,

S a hangyák, a hangyák szorgos kis munkájában.

[hannablankasstuff]

Lost

Elveszni a ködben,

Az alkony varázsában,

A szemei tükrében.

[hannablankasstuff]

Otthon

Felhő vagyok,

Néha puha bárányra hasonlítok,

Máskor meg lehet, hogy kifakadok.

.

Szél vagyok,

Meleg nyári napon mindenki szeret,

De van, hogy átkoznak egy kis viharért.

.

Tömbház vagyok,

Életekre vigyázok nap, mint nap.

Ide jössz haza s mégsem szerettél soha.

[hannablankasstuff]

Füstfelhő

Egy buszban ülök,

Robogok az ismeretlentől az ismert fele,

S mindeközben arra gondolok,

Ott vársz-e majd integetve,

Amikor megérkezek önmagamhoz.

[hannablankasstuff]

💔

Egy este alatt elveszteni,

Ami a legfontosabb volt számodra

Beletörődni mindabba, ami volt

És lemondani arról, ami lehetett volna.

[hannablankasstuff]

Minden

Minden, ami zaj,

Minden, ami zene,

Minden, ami tánc.

.

Minden, ami buli,

Minden, ami pia,

Minden, ami társaság.

.

Minden, ami én vagyok,

Minden, ami te,

Minden, ami mi vagyunk.

.

Mind-mind szép emlék

És beleépül az emberek tudatába,

Az marad veled,

S előbb, vagy utóbb

azzal halsz majd meg.

.

Zajos életedhez csendes temetés,

Zenész karrieredhez néhány felvétel,

Táncaid videói az emberek telefonján.

.

A bulik sose múló handulata,

A pia bűze, ami körülzsongott,

A társaság nevetésének visszhangja.

.

A mosolyom egy pár fotón,

A csókjaid után való vágyakozás,

Az öleléseinkben végződő találkozások.

.

És mindent, ami veled,

S a félmosolyoddal kapcsolatos,

Egy koporsó zár majd magába

És onnan már csak a klausztorfóbia számít.

[hannablankasstuff]

Viharfelhő

Ennyi volt.

Vége van.

Egy újabb csodálatos fejezet zárult le az életemben.

S mivel nem vagyok az az ember, aki bármit is megbánna,

hiányozni fog minden egyes pillanat.

Az a cuki félmosoly;

a szeretlek-ek;

a veszekedések;

a kiborulásaim;

a bocsánatkéréseid;

a győzködésed, hogy végre találkozzunk;

az autód keresése bármerre járok;

a veled szemben ülve mosolygás;

a közös képünk vigyorogva nézése minden este;

minden alkalom, amikor megpróbáltalak felvidítani;

a profilod bámulása, hogy hátha így hamarabb visszaírsz;

és a gondolat, hogy talán végre szerelmes vagyok,

ez mind-mind hiányozni fog,

mert ez az egész te vagy.

TE fogsz hiányozni a leginkább.

Minden pillanatban, míg valahogy összeszedem magam

és továbblépek.

[hannablankasstuff]

Állunk a zebránál,

Zöldre várva veled veszekszem.

Te is láttad ahogy az irónia átszaladt a piroson?

[hannablankasstuff]

Receptem:

Vegyünk elő egy nagy, ember alakú öntőformát,

tegyünk bele 200 gram lisztet,

ez a lelkem.

Adjunk hozzá 100 gram porcukrot,

a gondolataim.

Kell még egy kis citromlé,

az arcom egy átlagos nap után.

Most jön a 2 evőkanálnyi vaj,

a törődés és megértés.

3 tojás, meg egy csipet só,

ebből lesznek az emlékek.

S hogy teljes legyen, TE is kellesz bele.

A szereteted.

Keverjük csomómentesre,

majd tegyük hozzá a sütőpapírból kivágott szivet,

valahova a forma hasa és nyaka közé.

Tegyük be a sütőbe és 180°-on addig süssük,

míg a papírszív dobbanásai elnyomják a ház

fehér zajainak mindennapos zúgását.

[hannablankasstuff]

⛅

Puha bárányfelhőkön aludtam el,

Újra rólad álmodtam, hogy mellettem vagy.

Átkaroltál és megcsókoltál,

Mint az elmúlt hónapok minden éjszakáján.

Reggel különös érzésre ébredek,

A bárányfelhőm megtelt vízzel

És a vattapárna viharfelhővé változott.

Kettőt pislogok, s közben rájövök,

Hogy a párnám a könnyeimtől vizes.

Igen. Sírtam.

Sírtam, amikor rájöttem, hogy mindez

csak álom volt.

[hannablankasstuff]

Szüneten

Szüneten mindíg nagy a lárma. Kintről beszűrődik a kosárlabda pattogásának különös ütemet alkotó zaja, a beszélgetésfoszlányok keveredése és néhány cipőtalp csattanása a repedezett aszfalton. De nálunk csend van, senki nincs itt, mindenki elment, csak én maradtam, meg a gondolataim. Hiányzik a külső, erős zaj, a körülöttem levő beszélgetés összevisszasága, mely nem enged teret a belső zúgásnak. A belső hangok szerre felerősödnek. Dobb-dobb, hallom a szívem óraműszerű, állandó kattogását. Előkerülnek a gondolatok is, melyek kizárnak minden mást, így már nem hallom a kosárlabdát. Vajon hogy is volt az a ritmus? Nem emlékszem, csak az elmém pattogását hallom egyik témáról a másikra, mint egy ugrókötelező lány gumitalpú cipőjének hangja, ahogy minden suhanás után újra eléri az aszfaltot.

[hannablankasstuff]

🍷

Apró repedésekbe vésett hiány

és szikrányi remények keveréke az élet.

Mint egy cimke nélküli szérum:

Láma leszel-e, vagy boldog?! 

Egy próbát megér, 

mondta a naív és megitta az életnyi magányt.

[hannablankasstuff]

Staféta

A remény égető és nyilalló érzése,

Mely teljesen beterít és eláraszt.

Talán örökre?!

Reménykedem benned és magamban.

Bennünk, a szeretetben és a megbocsátásban.

Tűnődöm a jövőn, a jelenen és a múlt szikráin,

Itt voltál és vagy. De leszel is?!

A reményben bízni a legfájdalmasabb.

Egy talánba vetni minden erőmet,

Szeretni és... Azt mondanám, hogy szeretve lenni...

Itt lép fel a remény tüzes valója.

Éget legbelül, nem látod, én meg nem mutatom.

Talán sosem látod majd, mert nem engedem.

Egy utolsó Viszlát című boríték elpostázása,

Az buktatja majd le a rejtőzködő fájdalmamat.

S azzal majd átadom a stafétát,

Te cipeled tovább az érzéseim mázsáit.