Don't wanna be here? Send us removal request.
Photo

sziasztok, mosolygós szép napot kívánok mindenkinek, dorina vagyok, és a mellékelt fotón azok a szavak láthatóak, amiket tegnap mondott nekem valaki.
gondolom sokan tudjátok, hogy létezik érzelmi bántalmatás, manipuláció és kihasználás. azt is gondolom, hogy sokan sajnos tapasztaltatok is ilyesmit, akár romantikus, baráti, vagy családi kapcsolatban. ez a fajta abúzus sokkal kevesbé feltűnő, mint a fizikai, éppen ezért kevesebb figyelmet is fordítunk rá, pedig szerintem éppen olyan fontos lenne beszélni róla, és megelőzni. hosszú hónapokig, évekig élünk ilyen kapcsolatokban, mert nem hisszük el, hogy az, akit szeretünk, így bánik velünk. kifogásokat és magyarázatokat keresünk, magunkat hibáztatjuk először. a legöbbeknek egyedül szinte lehetetlen egy ilyen toxikus kapcsolatból kilépni. (itt megjegyezném, hogy órák óta próbálom posztolni ezt, csak rettegek attól, hogy megtalálja, és újra fenyegetni kezd)
éppen ezért döntöttem úgy, hogy ezt a lapot több száz példányban lefénymásolom, és budapest különböző pontjain elhelyezem. szeretném felhívni a figyelmet a verbális bántalmazás súlyosságára és szeretném, ha beszélnének róla.
jó lenne, ha ez a poszt nem veszne el csak úgy, meg persze, ha esetleg - névvel, név nélkül, nemre és korra való tekintet nélkül - páran csatlakoznának is.
ennyi köszi
211 notes
·
View notes
Text
Semmihez sem kell nagyobb erő, mint hogy nevetés mögé rejtsük szomorúságunkat.
9K notes
·
View notes
Text
Imádom, amikor kisöpri a hajam az arcomból, és megcsókol
475 notes
·
View notes
Text
Szeretlek. És ez azt jelenti, hogy nem csak a szép dolgok miatt vagyok melletted. Itt vagyok, bármi történjék.
5K notes
·
View notes
Text
💞
A legjobb barátság akkor születik meg, amikor valaki azt mondja: "Tényleg? Hát te is? Én azt hittem, csak én vagyok ilyen."
2K notes
·
View notes
Text
Örülök, hogy mindenért (de tényleg) én vagyok a szar.
Még azért is ha mondok valamit
273 notes
·
View notes
Text
Szokasos esti setamra indultam, de nem gondoltam hogy ez most mas lesz, egy olyan nap, amit orokre megjegyzek. Felvettem a cipom, es el indultam. Ugyanugy volt minden, mint mindig. Ugyanazon az utvonalon haladtam mint fel eve minden egyes nap. A gyerekek jatszottak, lattam a kutyat setaltato embereket. Fel uton jartam, amikor meglattam az idos bacsit, aki a felesegevel minden nap ugyan arra setal, mint en. De most az aranyos neni nem volt vele. A bacsi lehajtott fejjel lassu leptekkel setalt. Rossz erzes fogott el, ezert felenken leszolitottam a bacsit, es megkerdeztem, hogy mi tortent a felesegevel, hogy egyedul setal. A bacsi elmeselte, hogy az idos holgy mar nincs az elok soraban. Megkerdeztem hogy setalhatok-e vele. Beleegyezett es meselt nehany tortenetet kettejukrol. Utunk vege fele azt mondta nekem "Koszonom hogy vegighallgattal, es setaltal velem. Jegyezz meg egy dolgot. Ha szeretsz valakit, mond el neki. Nem tudhatjuk, mikor veszi el tolunk ot az elet. Eld az eleted, mond ki batran amit gondolsz, es ne szomorkodj, ha valaki elhagy. Akit az elet neked szant, veled lesz. Egy teljes eleten at. "
Ez de gyonyoru
13K notes
·
View notes
Text
Amíg egyes emberekhez közeledsz, másoktól akaratlanul is távolodsz.
1K notes
·
View notes
Text
Csak arra nincs időd, amire nem akarsz szakítani.
2K notes
·
View notes
Text
Szar érzés, hogy neked mindegy az, hogy találkozunk-e vagy sem.
123 notes
·
View notes
Text
Sajnálom hogy folyamatosan csalódást okozok neked. Hidd el egyre jobban utálom magam minden egyes új hiba után.
13K notes
·
View notes
Text
Mesélj az életedről!
Romokban van. Ez már történelem ,nincsmit erről mesélni.
0 notes
Text
Nem veszíthetünk el valamit, ami soha nem volt a miénk.
561 notes
·
View notes
Quote
-Mit érzel mikor tükörbe nézel? -Hm… Undorító Ormótlan Gusztustalan Visszataszító Gyomorforgató Nézhetetlen Elviselhetetlen Pfujj Bleh Ronda Csúnya Ocsmány Ordenáré Förtelmes Szörnyű Otromba Csúf Rút Rusnya Éktelen Randa Borzalmas Ízléstelen Rémes Gnóm Szerencsétlen Használhatatlan Értékelhetetlen Alpári Szánnivaló Sajnálatraméltó Alkalmatlan Hasznavehetetlen Semmirevaló Semmirekellő Hányingerkeltő Formátlan Aránytalan Kövér Dagadt Duci Vastag Telt Széles Vaskos Termetes Tank Hegyomlás Nagy Dagadék Hájas Sovány Piszka Csontos Fogpiszkáló Cérnaszál Ropi Nyüzüge Gizda Nyikhaj Vékony Nyúlalkatú Vézna Deszka Lapos Anorexiás Bordahuszár Tönk Szörnyella Rossz Pocsék Szar Idétlen Aberált Nyomorult Selejtes Hülyén nézel ki. Nem elég jó. Nem kielégítő. Túl sok. Túl nagy. Túl széles. Túl… Elfújja a szél. Csont és bőr. Szél a falhoz vágja. A lábad nem szúrja a segged? Az alföld megirigyelné az alakod. Elöl szappanoznak, hátul habzol. Hova lettek a melleid? Hol hagytad a feneked? Hánynom kell tőle. Nem bírom nézni. Annyira ronda/rondák. Áhh… Ehh… Jajj! Bújj el. Ásd el magad. Ezt te sem gondoltad komolyan. Lehányjalak? Pofán hányjalak? Hogy nézel ki? Úristen… Jesszus… Jézusom… Édes Istenem… Anyám… Vicc. Pff… Poén. Csak ezt ne. A helyedben nem lépnék ki a lakásból. Jól áll a távolság. Fogyj le! El ne gurulj.
(via kingamyself)
9K notes
·
View notes