janosbogarka

[janosbogarka]

Búcsú egy szerelemtől

Elidegenedés, kihűlés. Távolodás, mélyrepülés. Szomorú dal, Szerelmes tájkép. Ostobaság, érdektelenség.

Szerelem vége, jövő eleje. Múlt fájdalma, idő zenéje. Dallamok sokasága, De csak a csend képzete.

Emberséged, szerelmed elengedése. A fájsz, a sírsz érzése, A téged nem érdekel hideg ítélete. Visító kén, maró üszök, tábla csikorgása, És végül a kezed ellökése.

[janosbogarka]

Szolgakeringő

Rámzuhansz, és pocsolyává olvadunk. Felszív az ágy, szétfolyunk és kavargunk.

Valahova tartunk, mégsem tudom, hogy egyről a kettőre hogy jutunk.

Zavarban vagyunk, egymásnak és egymásból zavarunk, de talán mégis maradunk.

Helyben futunk, hátrafelé táncolunk, de szédelegve előrefelé zuhanunk. Egymásért egymásnak kérdés nélkül behódolunk, de felszegett fejeinkből alább sosem adunk.

Keserédes szolgakeringőt táncolunk.

[janosbogarka]

Heartbreak blues, No.∞

Már megint ugyanott vagyok. Szívhang lett a szívzörej, Csak én hallgatok. Mindig azt hiszem, ez volt az utolsó, De a szívem hülye, Én meg sosem tanulok. És most az újdonság varázsával te fájsz, Tőled sajgok, és tőled mennek félre a dallamok.

[janosbogarka]

Longing

Már tudom, milyen lenne megérinteni, Mert a fejemben annyiszor lejátszottam. Érzem az ujjaim alatt a borostádat, A tenyeremben az arccsontodat.

Az arcéleid nyilakként rajzolódnak ki előttem, És már csak azt nem tudom, előremutatnak-e, vagy visszanéznek rám, És azt mondják, elkiabáltam.

[janosbogarka]

Én mindig csak akkor írok, ha fáj. És te fájsz. Nehéz vagy. Szorítasz, mint egy infartkus. Megint a mellkasomban. És én emlékszem, hogy milyen volt, amikor a mellkasomon. Az a súly, ami azt mondta, te és én mindörökké, belém költözött. Lekúszott a bőröm alá és felsértett. Lemarta magát az irhán, a zsíron át, és minden zsigeren keresztül. Feltépte az összes letapasztott idegszálamat. Összekócolva hagyta őket, mint azon az éjszakán én a hajad. Megrepesztette a bordáimat, porította őket, mintha főzetbe kellenének. Lecsurgott, és lassan, komótosan körbefogta az egész szívburkomat. És most annyira, de annyira fuldoklom.

[janosbogarka]

Rekviem egy betört üvegért

Hóként hullanak rólad a női hajszálak, Mégis tudom, hogy az enyém vagy. Idegenek állnak sorba, hogy megtudják, ki vagy, Mégsem kell semmit tennem, hogy igazán lássalak.

Előttem állsz, minden titkodban meztelen, És én nézek rajtad keresztül, Mint egy szilánkos fülkeüvegen. Látom, hogy a repedések hol futnak, És nem tudom, betörsz-e, ha a kezem rádteszem, Vagy begyógyul a törés, ahol az ujjaimat hagytam.

[janosbogarka]

A nő utánam

Tudtam, hogy már nem vagy az enyém,

De ő tette igazzá.

Beékelted közénk, mint egy pajzsot.

Felhasználtad, hozzám vágtad, mint egy olcsó rongyot.

Vagy inkább egy drága kifogást.

Régi darab volt már, de elő kellett szedned, mert meggyötört a hiányom.

Rám zártál minden kitalált ajtót, hogy én bevágjam az igazit.

Így ez most már az én hibám.

Szóval itt van köztünk. Nevén nevezett pajzs. Fejemet hasító bárd.

De ha hozzám érsz, csak én vagyok.

Pedig csak megölelsz.

Csak búcsúzunk.

Vajon a ti búcsúitokban én is ott vagyok?

[janosbogarka]

Egy búcsú hasonlatai

Túl szabályos, nagyon pop, nem akarod. Eső koppanása, leejtett Biblia, elütött őz, Egyre hangosabb, erőszakos. Ez vagyok én. Jól kiismert titok. Ott marad neked, hidegen körülzsong, ha hagyod.

Ez vagy te. Elrettenés. Kolibri szárnya, remegés, majd törés. Nem lehetek a dallamod. Ez vagy te. Megfagyott lárva. Korai kirajzás, elhullás, rothadás, Közel sem romantikus.

Ez vagy te. A férfi, az erő. Megfontoltan síró, belülről nő. Babusgathatlak, hagyod. Ez vagy te. A madár, a pálcika láb a vadhajtáson. Elroppantasz, hagyom. Nincs happy end, nincs nyom. Hagyom.

[janosbogarka]

Kapcsolatok margójára

Régen mindig igazat adtál nekem, Most meg nélküled tévedhetek. De már az sem olyan, mert nem hallom, Hogy idegesen fújod ki a levegőt. Régen olyankor tudtam, Hogy valami bajom van.

*

Régen sosem adtál igazat nekem. Mindig magamnak kellett megkeresnem. De már az sem olyan, mert nélküled leszek okosabb. Képzeld, már dühöngés nélkül érvelek, Így már nem kellene idegesen kifújnod a levegőt.

[janosbogarka]

Az élet utánad

Ma végre az voltál, aki. Egy félreértett mondat, néhány eltékozolt perc. És ma végre én is az voltam, aki. Szkeptikus és tragikusan komikus, unott hősnő.

[janosbogarka]

Üres

Láttam azt a lányt, akire úgy nézel, ahogy én néztem rád. Szeretném, ha olyan szép lenne, amilyennek téged láttalak. Akkor nem érezném azt, hogy egy rosszabbra cseréltél el. Bár a külső nem sok, de neki nem látszik a lelke a szemében. Mint a testeknek, amik a Mount Everesten maradnak.

[janosbogarka]

Fotóalbum

A tájak, amikről meséltem neked, gyönyörűek. És ugyanolyan kék felettük az ég, mint a szemed. Ha a régi képeket nézem, az íriszed jut az eszembe. Pedig nem is voltál ott. Nem is vagy ott. Elrontottad nekem az eget.

[janosbogarka]

Mindig kell egy kis zavar a rendszerbe, hogy jól érezzem magam...

[janosbogarka]

Valami változás történik a megszokott kis életedben, ami meglep, letaglóz. Néha boldog hanyattesés ez, néha fájdalmas. Aztán lassanként hozzászoksz. Beleivódik a létedbe. Egy darabka „te” lesz belőle. Állandósul, természetessé válik. Később, mikor csak ücsörögsz, nézel ki a fejedből, és engeded, hogy a gondolataid szabadon áramoljanak az agyad útvesztőjében, rádöbbensz: valami megváltozott. Ráismersz újra a régi változásra, mintha a mai nap eseménye lenne. Mosolyogsz rajta, vagy fájdalmas lyukat üt a szívedbe, de ettől a perctől csapódik le benned, hogy a változás megtörtént. Ettől a perctől a változás a részed lesz mindörökre.

[janosbogarka]

Írok. Nem azért, hogy valaki olvassa, pusztán abból az okból, hogy a betűk őrizetbe vegyék a gondolataimat. Ha egy iromány olvasásra születik, célja van. Ha célja van, akkor meg kell felelnie bizonyos követelményeknek. Nem lehet spontán.

Nem írok regényt, nem írok hosszú novellát. Ha ezt megtenném, elköteleződnék a téma és a cselekmény iránt. Nem tehetném meg, hogy teljesen szabadjára engedem a gondolataimat. Ha a témám egy fecske lenne az ablakom előtt, nem írhatnék az épp eszembe jutó basszusgitár húrjáról. Pedig lehet, hogy arról szeretnék.

A hossz és a téma kötelesség. Ha kötelességből teszel valami, az meg már nem kedvtelés. Pedig én kedvtelésből akarok írni.