joislenne

[joislenne]

0:28

Szükségem lenne rá, hogy például az ehhez is hasonló magányos, viharos estéken mellettem legyen valaki, aki azt súgja, “nincs semmi baj, itt vagyok.” És aki mellett majd nem érzem végre az engem körülvevő világot oly’ veszedelmesnek.

[joislenne]

https://iglovequotes.net/

[joislenne]

Tegnap este a fények játéka vitt el egy romantikus utazásra. A hajnalban éppen megcsillanó fénycsóvák csendes játékot játszottak arcodon. Érintésed erős volt mégis mikor a bőr találkozott a bőrrel az olyan gyengéd volt,mint ahogy a rózsát simogatják meg az emberek. Csend volt. Mindketten egymás szemébe néztünk,mintha elveszni kívánnánk. Egy vissza nem térő érzés volt bennem,melynek édesanyja a pillanat apja pedig te voltál,én meg a boldog bába ki végignézte a szülést. Halk volt minden. Suttogtam. Nem azért,mert bárki hallott volna szimplán féltem tőle,hogyha túl hangosan szólalok meg elijesztem a pillanatot,mint egy őzgidát az erdőben. A pillanat. Melyről már oly sok szót ejtettem. Mondtad,hogy írjak erről. Akkor nem akartam,de lehet szavak se jöttek volna ki belőlem melyeket begépelhetem. Nem akartam írni,most pedig ha becsukom a szemem a múló gyönyör rázza meg fáradt testem. Mert nem feltétlen te hiányzol most,hanem az a fény mely akkor két lélek között híd volt. Egy út,melyet közösen választottunk,mely egy apró pillanatig tartott. Amíg nem kezdtem el beszélni oly sokat. De szerintem ezt számlámra nem terhelheted. Annyi szó,annyi érzés volt bennem és mint mindig féltem,hogy halálom oka a némaság lesz. De voltak pillanatok melyek csendesen teltek. Azokban rengeteget merengtem. Az ajkaid figyeltem,melyeknek íze már-már megszokott lesz nekem,mégis minden csókod olyan,mint éhező gyereknek az étel. Térjünk vissza a fényekre. Mert azok voltak,mely a pillanatot színessé tették. Utat mutattak a sötét hajnalban. Az emberek aludtak,mi pedig égi szférában sétáltunk kézen fogva. Mikor mondtad,hogy szeretsz az őszinteség könnyeket fakasztott. Az érzés: leírhatatlan. 10 oldalon át tudnám sorolni őket,és kifejteni mi miért volt. De nem teszem. Hogy miért? Mert az az este már a feledésbe veszett. Reggelre,mint a hajlani fény tűnt el egyik pillanatról a másikra. Biztos vagyok benne,hogy egy csillag éppen útnak indult. Nem tudom miért de éreztem,hogy a világ kicsit megfordul,kicsit más irányba kering,sőt váltig állítom,hogy egy másodpercre még meg is állt. Hogy miért? Szerette volna megcsodálni az utópikus pillanatot,kicsit magának érezni. Bárki megkérdezné,hogy ez igaz-e vagy csak képzeltem legszebb álmaimban akkor hezitálok. Reggel gondolkoztam,hogy vajon a fantáziám szülte-e gyermeket vagy pedig a valóság. De amikor becsuktam a szemem s te már elmentél az ágyból rájöttem. A fények nem hazudnak. Ők halkan súgták fülembe az igazság apró hangját. A tökéletesség nem létezik. De cáfolatom erre már megvan. Igazából most visszaolvastam ezt és szomorú vagyok. Nem az elmúlt gyönyőr miatt,mert akkor szép valami ha múlandó. ( Igazából ezt tudom csak az ember halálának elfogadni,mert oly gyönyürű az emberi élet,hogy egyszer el kell múlnia) Azért vagyok szomorú,mert a fonémák,morfémák,lexémák,szintagmák,a mondatok a szöveg semmi nem adja vissza ezt. Nem gondoltam volna,hogy lesz majd olyan,hogy a szöveg felesleges és a beszéd már már unalmas. De megtörtént. Még egy kérésem lenne nem hozzád,hanem a fényekhez. Gyertek vissza és ha kételkednének szavamban mutassátok meg azt amit tudtok, és ha éjszaka a magány gyilkolja a lelkem kérlek az ablak pici részein mutassátok meg: Egyszer egy férfi őszintén elmondta,hogy szeret. Ha ti mondjátok akkor elhiszem.

[joislenne]

Este mikor kimegyek cigizni mindig az jut az eszembe a csillagos ég láttán,hogy hátha most is kint vagy.

[joislenne]

Mikor elköszönünk és felszállok a metróra mindig megharapom az ajkam. A hang bemondja: Klinikák. Becsukom a szemem és eldöntöm leszállok.Esküszöm neked minden egyes elköszönés után a Klinikákon felállok. Mert vissza akarok menni. Mint a bumeráng. Nem azért küzdöttem 3 hónapot,hogy most elköszönjek. Hiányzol. De úgy tényleg. Az hogy reggel 6 kor felkelek arra,hogy hideg van,mert minden takaró rajtad. Mikor felébredek előbb,mint te egy kicsit elmerengek. Rajtad. Rólad és a legnagyobb szó amit kimondhatók: rólunk. Mert gondolkozom. Egy fasz vagy. Ez tény. Én meg egy nagy mérges hámozott krumpli. Emlékszel? Ezt is te mondtad. De közben ahogy figyelem hogy alszol beléd szeretek. Szorosan megölelek habár tudom ez csak percekig tart. Mégis lelkem égi szférába megy azokba a percekben. Mert ha veled ébredek reggel se zavar hogy korán van. A hajnali kis szex a kedvencem. Mert lehet már félig alszom,sőt már Gyuricza sóhaja se zavar annyira,mint azt gondoltam volna valaha. Imádom a magyar irodalmat de a nyelvet egyenesen utálom. Bárcsak lenne egy lap amire kitehetném az érzéseimet. Elárulom nem lenne rajta sok szó,mert szavak erre nincsenek. Tudod mire jöttem rá? Szerelmes még nem voltam. Voltak fiúk kiket szerettem ,kedveltem tinderen lájkoltam,de szerelmes még nem voltam.

[joislenne]

megnyugvás

[joislenne]

Feltették a kérédést: ki vagyok?  Most pedig a folytonos írásba temetkezem. Engedem,hogy gondolataim szabadon ömöljenek a tengerbe. Se cenzúra,se magány csak a csóktalanság amit itthagytál. Ki vagyok? Bárki. Vagyis lehetnék. Mondjuk úgy neked a bárkid. A hideg éjszakád mikor a takaró alól kilóg a bal lábad. Mert éppen gondolkoztál. Lehetnék a csillag mely a legfényesebb. De lehetnék az őszinteség,melyet veled osztanék meg. Mert igen fáj. Fájdalom könycsepjeim csorognak arcomon. Mi vagyok? Vagy ki? már a kérdés is sértő. Senki. Senki voltam,senki leszek. Egy fejezet nem érő ember az életedben. Mert nem fogok annyit érni. Nem érem el,hogy annyit éljek. Tisza-virág életű. Mint minden mit itt tartok számon. Hogy ezt miért írtam bele énse értem.  Csak írok,írok,írok. Gépiesen. Mi vagyok? Neked? Ugyan már a kérdés önmagát cáfolja meg egy éjszaka. Mert hideg van. Közel a tél. Nem nem Trónok harca utalás. Mert én MÁS vagyok. Nem úgy,hanem így. Látod ? Defferencia vagyok. Oximoron. Kizárom magam mielőtt létrejönne. mert füles bent a világ kint a Hold fent . Kezem halkan simul a billentyűzet gomjai között. Halkan akár a madárcsicsergés reggelente. Mert szépen szürödök be a szobába. Halkan,lassan,majd mint hurrkán tör ki s csendesedik mint egy vulkán.  Ki vagyok? Isten. Maga a megtestesült eszencia. A végeláthatatlan szenvedés és káröröm okozoja. A halál lánya kit még a halál is megvet. Mert 3.nevem a fekete özvegy. Mert hogy hangzana,hogy fehér özvegy? Mi vagyok? A mindenségnek a legkisebb foltja. Szürke,színtelen. De a szürke más alapból színtelen. Mondd: csukd be a szemed mondom csukd be a szemed. Mert ténylegesen: képzelj el engem színtelennek. Most mondom rossz. Azért mert gondolataid fonala fekete fehér ha szintelet mondok. Te kis rasszista. Mert csukd be a szemed. Mosz mozgok. Látod? örök mozgában vagyok s téged kerülgetlek mint még soha semmit. Mert teát iszom miközben a pulcsid kéred. Mid vagyok? helytelen. akkor mondom így: ki vagyok? nemtudom. Évek ota keresem önmagam. De eddig csak önnön vallomat leltem meg két üres mosoly és egy igaz könycsepp mellett. Feltettem a polcra. Oda hol a vidámságom hagytam. Mert évek óta nem sírtam. Nem tudok. Lassan ütöm a klaviaturát. Hangtalan mint egy zérő morféma . Nincs jele,hogy a jelenben vagyunk. Nincs maradása a ki nem mondott gondolatoknak. Mert én folyamatosan írok. Azon gondolkoztam,hogy vajon pislogok? Vajon lelkem tépik darabokra a démonok? De hisz Isten vagyok,ki a halált szolgálja szüntelen. Mert nekem ez annyira olyan,mint az abortusz: egy megnem születet gyermektől miért kérdezed meg,hogy ki Ő? Hiszen még egy baba,beszélni sem tud. Ja várj,tudom mit felejtettem el. Egy Höldtöltés éjszaka megölted. Azt mondtam megölted. Ne nézz rám. Attól meghalt.  Ki vagyok? A tenger vagyok akin csónakázom. De hideg van,tél és lassan esik az eső. Nem látok semmi ,lámpán pedig nincsen. Tudod mi a rossz? Hogy eltévedtem egy rengedeben. Ábel a rengetegben. Lili a rengetegben. Ha egyszer mész haza és fejedben megfogan a kérdés,hogy ki vagyok tedd azt amit velem tettek: Vidd el abortuszra és nem gondolkodj. Nem gyilkosság. Hisz csak a gondolatát irtod ki.

[joislenne]

Annyi gondolat kavarog bennem évek óta. A csóktalan magány tépi darabokra már ígyis véres szám. Mert magányos ki boldogok közt él. Mert hiába minden erőfeszítés az éjszaka hideg a nappal rövid a rózsán pedig ezer s ezere tűske. Mert minden pillanat amit itt töltesz a személy poklod. Isten maga küldött ide. Végre megkapod elégtételed. Mert már a szomorúság is bűn.

[joislenne]

Lassan ősz lesz. Lassan halálra fogok fagyni.

[joislenne]

Elhagytál én,s én visszatértem.  Elküldtél de maradásom lassan rendszerré vált volna. Azt mondtad fussak mégis lassan kocogtam és néha néha visszapillantottam. Hiányzol. Mondtad majd lelkem tépted ki a helyéről. Azt mondtad szeretsz . Nem erre én se emlékszem. Te tetted. Te öleltél,vigyáztál rám mikor a Hold már az égen járt. Megcsaltalak mert anno mást is szerettem. Azt az egyet bánom,hogy születésem nem a te csillagjaid alatt történtek. Mert mikor megcsókoltál az volt az első levegővételem. Az első veszekedés volt mikor elöszőr felsírtam. Azt kérted távozzak mégis érzem ezek olyan szavak melyek be tartva soha nem voltak. Ezek azok melyeket nem tölti meg az érzelem. Érzem ,hogy érzed amit érzünk. Többeszémba váltjuk egymást mégis tárgyesetet akarsz mikor nekem te magad vagy pont az az alany aki az esetem. Szemeid csillognak,lelked lángol mégis messze a távolság mint 2 csillag közt. Mert mi innen közelinek tekintjük a múló eget. Pedig mindezek távol élnek. Azt mondtad pihenjek meg a válladon mégis érzem vállad kikapod mikor fejemet tevém le. Azért kell megpihennem mert egyszerűen a gondolatoktól nehéz az agyam amikben te jársz. Bárcsak az ágyam lenne nehéz attól,hogy minden reggel benne fekszel. Mert fáj. S a fájdalomra nem megoldás a kötszer vagy bármi boldogság. Mert már elküldtél engem ,de érzem a küszöbön állok te az ajtó előtt. Becsukod? Becsukod! Becsukod. Már lassan minden nap csukolok. Emlegetem,mikor azt hittem minden rendben. A hitem voltál s mégis csalfa szavak mondatják veled: menjek.  Te sem akarod,hogy elmenjek világgá,hogy mást lássak olyannak amilyen te voltál. Én sem akarok semmi de a küzdelmet nem tudom túlélné e gyenge testem. Mostanéban betegeskedek. A fájdalom már minden testrészem kettétépte. Olyan ez mint egy beteg elhagyott gyermek. Ki fog gondoskodni róla ha már ki világhozta is elhagyta? Kitől várjam a megváltást ha a csillagom számomra leáldozott?  Fényét látom minden este a szobámba besütni. Mert a hiányod az ami tartja bennem a lelket. Mert legalább tudom,hogy hiányzom.  Erre mondanám a jó édes anyám: Magyar mentalítás. Az,hogy tudom neked is szar ,nem segít nekem de legalább tudom nem csak nekem.  Elküldtél s kérdem én visszatérjek? Minek? Mikor szívem már fáj és koporsót még nem rendeltem meg neten.De egyszerűen ha száz csillag is lehullik és ezer könycsepp is távozik arcomról akkor is visszatérek. Mert ez nekem a fél éves tradició. Lassan hagyománnyá válik,de mit sem számít.  Most sötét minden,hideg,és ha becsukom a szemem arcod apró szeplői derengenek fel nekem. Egy dolog nyugtat: semmi. Egy dolog izgat: te.

[joislenne]

Tehetetlenségi törvény ami két ajak közé befér. Két ki nem mondott akarlak közé. Halk suttogás és a szél viszi a lehetetlent. Szép csendesen. Halkan száll s már mire odakapod két barna szemed tovább állt. Mert a tiltott édes de amit megkaptál már keserédes. Akarod mert tiltott a születendő gyermek foganatja. Mert a lehetetlen adja a tehetetlent. Hold fent,hol lent s a Hold fent. Csillagok hullanak,rettegés a sötéttől. Pedig csak azért félsz a sötétben mert olyan válsz mint a lelked: mocskos. Ki nem mondod de akarod. Nem engedjük magyarán tiltott. Becsukod a szemed ,levegő ki be áramlik tüdödben. Mégis a cigi füst gyorsabban terjed.  Én fázok,te fázol mi fázunk. Mindketten egymásba fonodba öleljük át egymást egy titkos csók kíséretében. Megtehettünk volna és ez volt ami visszatartott. Mert az esély adja a lehetetlent. Az hogy megteheted adja a tehetetelnség vonzástörvényét. Mert vonz a vonzhatatlan. Az aki csettint és bolygok állnak sorban szétett lábakkal. Ő meg csak mondja szépen az abc-t, de te tudod,hogy az L-ig már úgyse jut el. Mert megengeded,hogy ő menjen el hamarabb. Kinyitja a szája ajtaját,és te ahelyett hogy bemennél a küszöbön állsz. Elfelejtettem.. A kulcsot hova is tettem. A nyakán hagytam volna fogaimmal? Vagy esetleg a szívébe tettem volna részegen mikor megkérdeztem megcsókolhatom-e? De a kulcs sehol a Hold fent és a tehetetlenség vonzásba csap át. Olyan ez,mint amikor megiszod a mérged és beveszed a gyógyitó elixirt. 1-1. Mintha mi se történt volna.Azért ilyen kusza minden mert fejemben nem tesznek rendet, Igazából a takarítónő kijelentkezett. Ő nem vette be a gyógyszert. Megint ott vagyunk ahonnan évekkel ezelőtt elindultunk. A kigyó a saját farkába harap. A kör saját magát kezdi el újra és újra. Én érintő vagyok te húr amit pengeteg. Néha napján pedig szerepcsere. Két egyenesen vagyunk melyek soha nem találkoznak. Mindketten a végtelenbe tartanak. Hiába,hogy egyezik a végtelen maga a Hold fent mi meg lent. Mint mondtam a Hold fent mi meg lent. Ez válik szép lassan a mantármmá. Minden este mondogatom halkan miközben már a Hold lent a Nap fent de én még mindig a kettő között. Olyan ez nekünk mint a pokol. Se eleje se vége és a kettő között állunk tétován halkan,azon a padon ahol a 200-asom hagytam.  Mert a gravitáció nem törvény hanem szokás. Igazából lebegünk s ha lebegünk akkor Mi vagyunk fent a Hold és Nap lent. Csak nekem az a végeláthatatlan vágyam van,hogy egy szinten legyünk. Mint a libikoka. A lebitáció tökéletességét nem találjuk. Egymást keressük egymás mögött s mégis néha egymás szemébe tévedtünk el egy Holdtöltés éjszaka. Mert a telhetetlenség egyenlő lesz a tehetetlenséggel s máris látod se Nap se Hold csak a puszta magány ,de mikor éjszaka könycsepjeid gyűjtöd össze,hogy a vita alkalmával hozzávágod gondold el: lehet megmaradt a királyságod és önbecsülésed de őszintén..Ettől melegebb lett az ágyad?

[joislenne]

Amik boldoggá/boldogabbá tudnak tenni

Jó éjt és jó reggelt üzenetek

Forró tea egy hideg napon

Belsős viccek

Beszélgetés hajnali 3-kor

Homlokpuszi

Az illata a felsőmön

Egy ölelés

Nagyon régóta keresett zene megtalálása

Egy mosoly,ami miattam van

Egy kézzel írt üzenet,elrejtve a zsebemben,amit véletlenül megtalálok

Cicák vagy kutyák simogatása

Érezni,hogy szeretve vagyok

Forró kakaó

Egy régi felső megtalálása

Reggeli kávé

Egy jó zene

Sátorozás

Nyári éjszakán csillagokat nézni

Egy jót aludni

Ő

[joislenne]

“A szerelem nem csak ölelésről, csókokról, “szeretlek"ekből és “hiányzol"okból áll.. szerelem az, mikor pillangók vannak a gyomrodban amikor éppen Rá gondolsz..”

— (via mielottmegismertelek1230)

[joislenne]

Mikor összejöttünk egy kikötésed volt. Mi nem fogunk baszni csak szeretkezünk. Őszintén én csak néztem hátha megértem. Mára viszont már megéltem. Nem tudtam mi a különbség. Nem ugyan az? Te beteszed és úgy csinálok mint ami jó aztán fél óra múlva a mellkasodra fekszem és elmondom ma is tök ügyes voltál édes. A szexukaitás orgazmusa a veled való szeretkezls. Mert az érzelmek áramlása teszi ezt szeretkezéssé. Ez az ami eválasztja a dugástól vagy a keféléstól és a baszástól. Mikor egy csók hevesebb mint egy villanykörte másodpercek alatt felviállanó fénye. Mikor megszünik az a fogalom,hogy a te tested és megszűnik,hogy az enyém és hirtelen azt se tudom te hol kezdődsz és én hol végződők. Elfelejtem,hogy ezt azért élvezem mert te csinálod vagy mert én. Mert én minden szeretkezésben elveszek valahol. Valamikor a szemedben is elvesztem. Azóta szüntelen keresem magam de helyette találtam valami jobbat, valami tökéleteset magát az utopiát: téged. Mert őszintén hiányod nap mint nap majra a lelkem apró darabokra. Bárcsak le tudnám írni milyen rossz nélküled és el tudnom magyarázni mint érzek irántad. Igazad van a szeretelek szó nem elég. De nem halmohatom éveken át a jelzőket,hogy mennyire imádlak. Mert ezt még a 10 parancsot is megtiltja: Csak uradat istenedet imád és csak neki szolgálj. Nekem te vagy az Uram nekem te vagy az Istenem és szeretkezés közben hozzád fohászkodom. Hogy ne hagyd már abba soha. Úgy érzem csak a neked szolgálok. Már ha kapok egy feladatot azt nézem MI mit csináljunk. Az egyén elvesztette jelentőségét.  Basszameg. 2 nap és 3 éjszaka ölelhetlek meg. Pedig el kell mondanom minden pillanat nélküled maga az örökkévalóság. Minden nap hazaérek és várom. Felhívsz és látlak. Veszek neked netet sőt külön wifit vezetek be neked csak lássalak. Minden áldot este azt álmodom,hogy megcsókollak. Reggel felkelek és értem fagyos a takaró hüvös a ház. Üres a szívem és ajkamról hiányzik.. mondjuk egy harapás vagy egy neked szánt bók. Mert a bók neked nem bók hanem tényközlés. Őszintén nem értem mit tettem életembe,hogy téged kaptalak meg. Minden este imátkozom és mivel már letárgyaltam,hogy nekem Te vagy az Isten így hozzád. Imátkozom,hogy kérlek maradj még. Ne ébredjek fel reggel úgymintha nem ismernél. Csak könyörgöm maradj itt velem egyszer a végtelenbe. Fogyjunk e egy ölelésben. Szünjön meg a kettönk teste és olvadjunk össze. Csak ajkaid maradjanak velem,csak illatod legyen tartos. Bárcsak már ott tartanánk,hogy minden reggel mikor riadtan felébredek ott vagy rámmosolyogsz és én hozzádbujok. Sajnos kapzsi vagyok és mohó csak mint minden ember. De Istenem. Válaszolj. Beengedtél a Paracsidomba aztán csak úgy megfosztasz? Miért baszol ki velem? Engedj fel Pestre hozzá ha kell fizetek érte bármennyit. Csak egy csókot egy ölelést és puszit kapjak tőle.  Mert igen mondjuk ki nem csak szeretlek. De szerintem erre még nem találtak ki megfelelő magyar szót.

[joislenne]

Becsuktam az ajtót. Gondosan biztosan. Liza őszintén megvalva a szerelem fogalmát nem ismerte olyan tisztán. Látta másokon ő is próbálta már. Néha elhitette magával,hogy ez most az. De mindig volt közben más. A szerelem neki 3 nap jó legyünk poztívak 1 hét. Ebben az egy hétben égett hevesen mint a tűz a kandalóban aztán más felé kacsintott. Mikor még nem tudta,hogy a megcsalás milyen nem tette meg. Aztán már olimpiai szinten űzte ezt a sportot. Végül minden kapcsolatának vége lett. Eldöntötte. Nem kell neki férfi a boldogsághoz. De azért megsúgom halkan minden este könnyes volt a szeme. Vajon fogja valaha őt szeretni valaki? Vajon a nagy Ő egyszer megjön? Vajon a szerelemet kipróbálja? Azt mondják,hogy olyan mint egy pillangó a hasban. Mégis ő sohasem érezte. Molylepke volt már millió. Akit kedvelt meg úgy elviselt de mégse. Mégse szerette őket. Szóval miután minden I-re pontot tett miután mindent lezárt miután az ég is ketté szakadhatott volna lezárt. Múltat. Egyik este elmerengett. Végigment fejében mindenen. Mit tett mit csinálhatott volna,majd mintha tűzbe dobta volna elzárta. A sok fiút kihez valaki is köze volt. Elővett egy tiszta lapot lelkének. Majd lelkiismerete tisztulása után megfogta egyszobás lakása ajtaját mely szívében volt és bezárta a jobb pitvar kapuját,elment kulcsot eldobta majd bezárta a bal pitvart. Bezárta a jobb kamrát... Kicsit itt megpihent talán esetleg még egy könycseppet is elmorzsolt. Vége. Mindennek ami Volt vége. Úgy döntött a bal kamra ajtaja ráér. Leült bekapcsolta a tévét. Lehet még vodkát is töltöt hozzá erről nem nyilatkozom. Majd talán egy pillanatra elaludt. Alatta volt a csillagos este a hold fénye ömlött be a szobába mikor felébredt. Tücskők halkan énekeltek. Testében a keringés egy pillanatra megdermedt a hidegtől ami az ablakon jött be. Azt se zárta még be. Mikor tengerkék szemei lassan az ég felé pislogtak hirtelen zajt hallott. Megrémült és összerezzent. Tudta,hogy egyedül van . Mégis érezte a távolból ismerős szempárok figyelik. Hátán futott a hideh ,majd egy esti pillangó szállt be hozzá egyenesen a tv-re ülve. A szárnyas állat amit Lizi csak motoros bogárnak hívott mintha rávilantotta volna mogyobarna szemeit. Furcsa érzés kerítette hatalmában. A gondolat,hogy figyelik nem hagyta csillapodni. Piros ruha volt rajta mivel ez a szín jelképezte legjobban a vadságát. Mely ha valaki ismerte tudta: nem létezik. Megfogdta és ajtónyikorgás felé ment. A kulcsokra pillantott melyekkel minden ajtót gondosan bezárt. Rájött a bal kamra még pumpálja a vért. Furcsa belegondolni,hogy Liza rettteget mégse kapcsolt lámpát. Nem akart. Szerette a félelmet sőt inkább volt izgatott. Elinult a sötétben tapogatozva. Az ajtó tényleg résnyire nyitva volt de ő bezárta. A kulcsot pedig eltette. Elinult vissza majd egy halk köszönést hallot. A hang mégis annak ellenére,hogy nem kiabált mégis határozott volt,céltudatos. Megdermedt. Fogalma se volt mit tegyen. Elgondolkozott. "More én bátor vagyok,nem ijedős szar." gondolta majd mégis úgy érezte felkapcsolja a villanyt. Egy fiú sőt inkább férfi ült a kanapén. Egyenesen ránézett. Mintha ő is furcsálta volna a helyzetet. Mintha Ő is itt lakott volna csak a lakbér hiánya miatt elköltözött volna,mostmeg mint régi vendég köszön vissza. - Kiadó még ez a szoba? kérdezte egyenesen a lány szemébe bámulva. Liza nyelt egyett mert válasszt nem tudott mondani annak ellenére,hogy neki mindig volt szó a szájában. Fél,hogy egyszer megölik a szavak melyek torkában vannak így igen el kell ismerni mindig kimondta azokat.  - Miért? - szembe került a fiúhoz és őszintén megmondva le sem vette róla a szemét. Kimértem nézegette. Nem tudta. Ez vajon játék lenne vagy tényleg érdekli a lakás. - Hogy kerültél ide?  A férfi felállt és egyenesen a szemébe nézett. Szemében látta az őszinteség minden apró kis csillogását,látta a gonosz félmosoly mögött lakó embert. Mintha maga Lucifer állt volna előtte,de mégis angyali szárnyakkal látta. Elvarázsolta. A pillangó a vállára szált a lánynak. Zavartan oldalra pillantot de mintha tudomást se venne róla leszarta.  - Tudod bezártam mindent otthon, de előtte elmentem sétálni. Megláttalak ahogy alszol és gondoltam bemegyek az ajtón. Mire odaértem mindegyik zárva volt kivéve a bal kamra. Majd inkább az ablakon másztam be. Ne kérdezd. Ugyse értenéd.. Nő vagy..  Liza nem tudott mit mondani. Nem gondolt semmit hirtelen. hasához kapott. A pillangó eltűnt mintha a varázslat mely eddig mozgatta most máshol lenne.  - Igen,kiadó a szoba.  - Rendben. Mennyi havonta?-kérdezte a srác majd körbenézett. Mindent alaposan szemrevett. Ahogy a lány és körbejárta a fiút. 2 héten keresztül minden nap eljött és körbejárták egymást. Ismerte a lakást mégis kisebbnek hitte,mégis azt hitte keményebb a fal mint gondolta volna.  - Mindent bezártál?- minden este ezt kérdezte. Minden állandó este a bizonytalanság bizonytalansága volt. Furcsa,érdekes.  - Kiveszed a szobát?- Liza kérkedve kérdezte. Volt vakolatlan fal és rá fér a felújítás mégis szerinte szerethető kis lakás az ővé. A fiú kinek nevét a homály fedi csak egy dolgot kérdezett minden nap: Mi az ára? mennyi a tarifa? Mintha csak egy rossz kurváról beszélnénk.  Liza összeszedte minden bátorságát és elmondta: - Az ára? Minden reggel egy jóreggel üzenet. Minden este egy jóéj üzenet. Egy sátáni mosoly.Egy kibaszott jó szex,egy felejthetetlen ölelés. Egy szenvedélyes csók. Apró gesztusok a másik felé. A ház rég nemlátott bizalma és hűség. Kedvesség de mégis egy apró csipetnyi rosszság. Csintalan gondolatok és értelmes beszélgetések. Vigasztalás. Néha-néha egy egy könycsepp de szígoruan azért mert hiányzik a másik. Támogatás lelki támasz a szarban. A kitartás és kűzdelem. Úgy őszintén? Az egyén feladása és a Mi személyes névmás előnybe helyezése. Sok a lakbér. Havonta kell fizetni és előleget kérek. Legyen mondjuk egy családi bemutatás 2 együttalvás és hát sok-sok szeretlek szó,rengeteg szex és töménytelen érzelmes csók ja meg persze olyan ölelések melyben el akarunk vesszi Ez a kaukció. Tudom sok,de rég volt itt olyan vendég aki ezt megadta volna. Meguntam a felesleges kéréseket a reménytelenséget. Hinni akarok a szerelemben ,a lakásomban és benned. Vagyis bennünk. Azt akarom,hogy minden dolog amit mondasz  T/1-ben legyen ragozva. Mert ha hiszed ha nem szeretlek.  A férfi néhány pillanatig nézett. A fejében a gondolatok cikáztak mint az ütösök az égbolton. Aztán mintha mi sem történt volna megcsókolták egymást. Esküszöm kedves olvasó tűz volt. Olyan heves égéssel mintha a pokol tűze égetné a világot. Mégis tudták a heves égés tartós.  - 22 napot most leteszek neked.  - Én a lelkem odaadom,csak vigyázz rá, azt mondják,hogy csak egy van belőle. Végül becsukta az abalkot,az ajtót és mindent. Felkelt a nap felkelt a hold és a csillagok. Valahogy Liza talán elöszőr érezte nem csak simán szerelmes: hanem megtalálta a legnagyobb közhelyet amit valaha mondhat valaki: szerelmes.

[joislenne]

Ha lenne egy kis asztal kitenném rá a lelkem. Koszos lenne,poros és szenes. Annyi embernek ártottam,annyi kárt okoztam olyanoknak akik nem érdemlik meg. Szenvedést és könnyeket hagytam magam után. Néhányan tudom mikor meghalják a nevem sírva gondolnak rám. Vagy bánják a dolgot vagy pedig örülnek neki,hogy vége. Sokan a lelken létezésében is kételkednek. A szemrebbenés nélküli hazugságok, a hitetlen mosolyok. Poros lenne mert nem adom senkinek. Bízni? Én? Miért? Hogy a fájdalom torkom tépje darabokra? Hogy szenvedés maradjon maga után? Hogy bárki is lássa gyenge oldalam és amiatt kihasználja azt? ugyan már. Lehetetlen. Szenes lenne mert mégis megégetem magam rendszeresen. Hiszek,bízok és lám mégis mindig csalodok. Mert átvernek. Mert a szeretlek szó nálam nem szó hanem érzés. És most itt a kis asztal előtt állok veled kézenfogva. Ott a lelkem melyet talán fel se ismersz hisz egy kis torz valami. Megfogom a kezed és a jövőbe viszlek. Legyen csak fél év. Látod. Veled vagyok. Menjünk többet. Legyen 1 év. Még mindig itt. legyen 10 legyen 15 legyen mikor az első gyereked fogod a kezedben.  Mert én ezen kattogok a sötét éjszakába.  Bárcsak látnád lelkem. A múltam hibáit ismered mégis mégis én annyira akarom,hogy értsd ezek mind VOLTAK: a jelenem a jövőm a te képedben áll előttem.

[joislenne]

Csönd. Szavak melyek a nyelvem hegyén vannak még nehezen jönnek ki a számon. Szavak melyek szívemben születnek. Hozzád. A mosolyod miatt. Bárcsak ki merném mondani. A lelkem pontosan akkora mint a tested. Mivel megtestesíted nekem a szívem. A lelem és a szívem szinominák. Morfémák. Lehet szabad mint ami eddig voltam. Repülte,szárnyaltam. Tettem mit tettem. Néhány államban már börtönben lennék miattuk.