kekturanaplo

[kekturanaplo]

RPDDK-02 | Dél-Dunántúl vs. AK 1:0

Szálka -› Mórágy: 8 km

Igen, jól látjátok, megint megtörtént, legyőzött minket a természet.

Nem is tudom, egyáltalán minek csinálok bármiféle terveket, idén már annyiszor variáltunk kb. mindenen is.

Nem szaporítom a szót, a szar éjszaka, a gyomorrontás és a dögmeleg együtt betette a kaput, Mórágyig jutottunk.

Hajnalban keltünk, az éjjeli Halőrt váltó nappali Halőr nem jött felénk, de messziről odakiabált, hogy hívja a rendőröket. Komolyan mondom, kivagyok ezektől a pecás, magukat felsőbbrendűnek képzelő seggfejektől.

Még fogat se mostunk, és szerintem még sosem pakoltunk össze fél óra alatt. Útközben poénkodtunk, hogy vajon utánunk jönnének-e a zsaruk, vagy várnának Mórágyon, milyen "vicces" lenne.

Emelkedős utunk volt, és nem lett jobb a gyomrom se sajnos. Valahogy így minden egyben olyan keserves volt, hogy nem lett volna jó érzés erőltetni ezt az egész utat. Annak mi értelme, hogy szenvedésnek éljük meg?

Visszajövünk ősszel, így vagy úgy, ha tudunk sátorral, de ha vadászat miatt nem lehetséges, akkor csillagtúrában. Jövőre még így is be tudjuk fejezni simán.

Alig 4 óránkba, és két átszállásunkba telt, hogy visszajussunk Kaposvárra a kocsihoz. Esélyes, hogy fél nap majd csak az utazásra fog rámenni, de legalább folytathatjuk innen, ahogy terveztük.

Azért a héten később még elutaztunk Zalába, hogy mégse legyen ennyire felesleges a szabink, és végülis egész jó kis pár nap lett. Kutyák is jöhettek, és még nosztalgiáztunk is az OKT-n picit.

A lényeg: idén még jövünk, hacsak nem mégse! :D

[kekturanaplo]

Szálka -› Mórágy | Extra képek

[kekturanaplo]

RPDDK-01 | Az éjszaka réme: a Halőr

Szekszárd -› Grábóc -› Szálka: 27 km

Elég érdekes szabis hetünk lett... Az elején még azt hittük, egy hétig fogunk vándorolni a Dél-Dunántúlon. Szombaton le is autóztunk, Mohácsot, Szigetvárat is megnéztük. Kutyikat nem hoztuk, mert nagyon meleget jósoltak. Kaposvári szállásunk volt, autót letettük egy biztonságosnak mondott helyre, és vasárnap hajnalban elindultunk jól felpakolva.

Először Dombóvárig jutottunk, ott buszra váltottunk, ami aztán sokszor elég lehangolónak ható településeken át repített minket a már ismerős Szekszárdra. Az első pecsét beütve, indulás!

Ekkor kb. reggel 8 volt, de már elég meleg. Ahogy szép lassan emelkedett az út, a meleg is rosszabb lett. Elég szenvedősen haladtunk fel a szőlődombok tetejére. Többször is megállapítottuk, hogy milyen jól tettük, hogy a dögöket nem kényszerítettük erre a "kalandra".

Fent amúgy nagyon szép volt a táj, mindenfelé szőlőültetvények, amerre a szem ellát. A szél is lágyan fújdogált, minden jó volt.

Rövidesen a Bati-kereszt kilátóhoz kitértünk, ahol pihentünk is egy picit, pont időben, mielőtt elkezdtek áramlani a családok.

Nagyon klassz löszös mélyúton - azaz szurdikon, ahogy errefelé hívják - ereszkedtünk le, de tényleg, K pl. imádja ezeket a mélyutakat, de neki is ez volt a top. :)

Maradtunk is végig erdőben, a Sötétvölgynek nevezett népszerű kirándulóhelyig ereszkedtünk, finoman szólva is rengetegen voltak a pihenőnél. sütögettek, főztek, hangoskodtak. De muszáj volt megállnunk enni.

Ezután kezdődtek a bajok. Fizikai bajok, nevezzük nevén: gyomorrontásra utaló tünetek. De csak egyikünknél. Jó, nálam. Elég fos lett az út további része, amit a meleg csak tovább rontott.

A Haramia-forrásnál töltöttünk finom friss vizet, de sajnos nem lett jobb semmi a nap hátralévő részére. Grábóc előtt egy hatalmas réten egy nagy fa alatt le is kellett feküdnöm, de ez a jó 20 perc segített, hogy a faluig bejussunk. Itt már felmerült a kiszállás gondolata.

Nem nevezném túl csábító helynek, a legszebb látványossága a szerb ortodox temploma, de azt is csak kívülről tudtuk már csak megnézni.

Innen végülis továbbmentünk Szálkára, végig aszfaltos emelkedő, tűző napsütés. Fájdalmak.

Szálkai buszmegben megvitattuk, hogy ma már megalszunk itt, főleg, hogy nem igen megy már busz így 5 után. Végtelennek tűnt, mire odaértünk a horgásztavakhoz.

Az a baj az idilli helyekkel, hogy pillanatok alatt változnak pokollá.

Mikor bejöttünk a tó területére, sokan voltak mindenfelé. Ki horgászott, ki csak úgy hesszelt, ki a kutyáját sétáltatta. Egy bácsit megkérdeztünk, sátrazhatunk-e itt, azt mondta, szerinte senkit sem zavarunk.

Ennek szellemében még másfél óra semmittevés után felhúztuk a sátrat. Fogytak az emberek, ahogy sötétedett. Hamar el is aludtam, nagyon hosszú és nehéz nap volt.

10 körül egy mogorva hangra ébredtünk, miszerint itt nem szabad sátrazni. Rögtön kipattant a szemem, hiszen sehol sem volt erről információ, tiltás, beleértve a tó bejáratát sem. Ez nem hatotta meg az éjjeli rémet, szerinte

meg kellett volna kérdeznünk a Halőrt (igen, nagybetűvel, mert kb. úgy festette le, hogy a Halőr itt a mindenható),

tudhatnánk, hogy a Halőr "ott van elől",

tudhatnánk, hogy van ilyen, hogy halőr,

tudhatnánk, hogy 500 méterre a tó másik oldalán van kemping.

A mogorva Halőrt nem hatotta meg, hogy

nem vagyunk pecások, nem fogunk horgászni,

fáradt túrázók vagyunk, akik csak egy nyugodt éjjelt akarnak itt eltölteni és reggel húzunk el korán,

a kemping miatt kitérőt kellene tennünk és sötét van, nem szeretnénk pakolni.

A bunkó Halőr inkább azt mondta, "felír" minket. De hogy ez mit jelentett, nem derült ki, mert el is ment onnan. De emlegette a rendőröket, gondolhatjátok, hogy nem volt könnyű elaludni, de inkább a bírság, mintsem felkelni és áthurcolkodni máshova.

K tök normális hangnemben kommunikált vele, de a Halőr nagyon paraszt volt, igazi Harcos, érve nem sok volt, csak hajtogatta a magáét.

Azért a maradék időben egész jól aludtunk.

[kekturanaplo]

Szekszárd -› Grábóc -› Szálka | Extra képek

[kekturanaplo]

RPDDK | Bevezető, avagy na toljuk le még ezt a laza 540 km-t!

Nagy izgalmakban vagyunk, ugyanis, ha minden jól megy, június 1-én vágunk neki a Dél-Dunántúlnak!

Csupán 542 km van vissza a Körből. Ez már semmi!

Már beléptünk a Fb csoportba, és már egy ideje próbálom követni, olvasgatni, hogy ne hangozzon teljesen idegenül 1-1 település neve.

Úgy nézem, itt is lesznek felkapott szakaszok, Mecsek ugye, az Őrség... És hát lesz izgalmakban kevésbé bővelkedő is. Ami persze teljesen normális.

Bár az élet felülírja majd biztos, de jelen állás szerint 21 nap alatt befejezhetjük.

7 nap: Szekszárd - Kaposmérő (sátorban nyár elején)

4 nap: Kaposmérő - Palin (nyár vége felé, csillagtúrában)

7 nap: Palin - Katafa (sátorban, ősszel)

3 nap (esetleg 4): Katafa - Írott-kő (télen valamikor, ha esik a hó)

Természetesen körül is nézünk, ahol csak tudunk (Mohács, Pécs környéke, Kaposvár és környéke, Zala, Őrség)

Amennyire nézegettem a csoportot, sokszor kerül szóba, hogy mennyi minden bezárt, boltok, kocsmák a kis falvakban... Nem tudom, ez valójában mekkora macerát fog okozni majd, de igyekszem tájékozódni, ha lesz honnan.

Elvileg jó sok forrás is lesz az út során, legalábbis az első 7 nap során. Remélem, tényleg működik, amire azt írják.

Kutyák hogy jönnek-e velünk, na az jó kérdés. Az első távra jöhetnének simán, de ha nagyon meleg lesz, akkor nem tesszük ki őket ennek.

A csillagos távra a nyáron biztos nem jönnek, akkor tuti meleg lesz és nem tudunk velük sajnos buszozni.

Az őszi sátrast is át kell gondolni, mert sokat olvastam, hogy arrafelé voltak kutyás kalandok.

Szóval szorítsatok, hogy ne legyen túl meleg június elején!

[kekturanaplo]

AK | Teljes távos összegzés

Szarvas -> Szekszárd: 362 km | Sátoraljaújhely -> Szekszárd: 934 km

Érzések, gondolatok a 2. feléről

K: Ez a második fele az AK-nak valahogy sokkal rövidebbnek érződik, mint az első - bár ebbe valószínűleg az is belejátszik, hogy Szarvasnál jelöltük a féltávot, holott az már bőven odébb volt.

Úgy érzem kevesebb "megpróbáltatás", határfeszegetés jutott, már ellőtte minden puskaporát az Alföld az első felén. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne kínlódtunk volna a szántókon a hőségben, vagy szentségeltünk, amikor alig lehetett kikerülni a pocsolyákat az úton, de már nem akartuk többé ezek miatt feladni - beletörődtünk, hogy ilyen az AK.

A szeptemberi brutál esőknek köszönhetően beleszőttünk egy kis téli túrát is. Szerintem magunktól nem jöttünk volna egyébként télen, így ez szerencse volt a szerencsétlenségben, mert nagyon szép volt a deres táj, meg a fagyos napkelték.

Összességében jó volt ez a második fele is, de talán több emlékezetes pillanat volt az elsőben.

A: Valóban, a fele inkább Körösladánynál volt, de mivel ezeket a szakaszokat egy időben csináltuk, és Szarvason végeztünk, azért lett az a felező.

Nekem nagyon tetszett minden rész, onnantól, hogy homokot érintett a lábunk Ópusztaszernél. A sok erdő, a tanyavilág, természetesen a homokbuckák, a fenyők.... Minden. Én is örülök, hogy eljutottunk ide télen is, és még inkább, hogy kaptunk szép zúzmarás tájat.

Kicsit sajnálom, hogy a Gemenci erdőt nem sikerült annyira élvezni, és végig rohantunk rajta. Mentségünkre szóljon, hogy az utolsó napokra már bennünk volt az is, hogy végezzünk már, meg azért nem volt könnyű a két kutyával se. Remélem, hogy egyszer még nyugalomban is körülnézhetünk itt, meg a kisvasúttal is elpöfögnék.

Összességében

A: Örülök, hogy a sátrazással különlegesebbé tettük ezt a kéktúrát. Megterhelő volt rengetegszer, az biztos, de megérte szerintem. Sokat tapasztaltunk önmagunkról, hogy mennyi mindent kibírunk, ha igazán akarjuk. Külön jó volt, hogy egymást segítettük, amikor a másik elérte a mélypontot, próbáltunk erőt adni. Nekem pedig voltak bőven mélypontok a sok-sok vízhólyag miatt, de lelkileg is a szántóknál.

Hányszor megfogadtuk ezalatt a 4 év alatt, hogy többé nem jövünk az AK-ra, ha újra nekivágunk az OKT-nak... Kíváncsi leszek, mennyire tartjuk majd magunkat.

De egy biztos: aki azt mondja, hogy az Alföld milyen egyhangú lehet, hatalmasat téved. Erdők, mezők, homok, szántók, gátak, országutak váltják egymást. Hogy lenne ez unalmas?

K: Huh, hol van már a Nagy-nyugodó, meg az első kilométerek a tűző napon. Jól elhúzódott ez a kis "síkságon sétálás". Az utolsó, befejező szakasz még eléggé leválik a korábbiaktól, azok már a beleolvadtak a régi szép idők kalandjaiba.

Nehéz ügy ez az Alföld, ha kifogja az ember a megfelelő időjárási ablakot, akkor nagyon szuper kis kikapcsolódás, olyan borzasztóan nem is megterhelő, csak menetelni kell, és élvezni a tájat, ami azért az előítéletekkel ellentétben elég hangulatos tud lenni. Viszont ha hőség van, vagy esik az eső, akkor az útvonal kitettsége miatt nagyon hamar pokollá tud válni - legalábbis a következő árnyékig, pihenőig, sátorhelyig, ahol már megint "nem is olyan borzasztó ez".

Akárcsak az OKT, ez is rengeteg felejthetetlen élménnyel és tapasztalattal gazdagított és eljutottunk olyan helyekre is, ahova tuti hogy egyébként soha az életben nem jutott volna eszünkbe elmenni.

Az Alföld ma már sokkal többet jelent nekünk, mint egy hatalmas zöld folt a térképen, hiszen (hogy Bill Bryson-tól kölcsönözzek): mentünk fagyban és mentünk hőségben, jártunk délen és jártunk északon, meneteltünk amíg a lábunk vérzett. Végigtúráztuk az Alföldet.

A - Néhány szubjektív kedvenc és kevésbé kedvenc:

Kedvenc tájegység: Illancs, Ecsegfalva-Szarvas között a gát

Kedvenc nap: Kis Keceli út - Császártöltés

Egy kedves emlék: A létavértesi fogadtatásunk

Egy nem igazán kedvenc szakasz: Semelyik szántóföldes rész, ha sütött, ha esett, nem volt jó.

Egy megterhelő szakasz: Mindegyik szántóföldes rész, ha sütött, ha esett. Valamiért nagyon nehéz volt az utolsó előtti nap 27 km-re is, a vége felé.

Egy szép pillanat: a naplemente Baján, de mondhatom, hogy sok naplemente/napkelte az tudott lenni

___________

K - Néhány szubjektív kedvenc és kevésbé kedvenc:

Kedvenc tájegység: Debrecen környéki erdős részek

Kedvenc nap: ez jó kérdés...

Bojt - Berettyóújfalu - hangulatos gátak, zöld táj, kellemes, szemerkélő esős idő

Biharugra - Zsadány - ez nagyon nehéz nap volt, de utólag az egyik legemlékezetesebb

Ruzsa - Petróczi-iskola - kis kellemes, hűvös, napos, lightos nap volt, szép idővel, erdővel, kis táskával :)

Egy kedves emlék: ahogy Luna töri az utat a derékig érő vizes fűben

Egy nem igazán kedvenc szakasz: az összes, ahol 30 fok volt és szántóföldek egész nap :D - igazából a szakaszokkal nem volt bajom, csak az időjárással

Egy megterhelő szakasz: Dóci erdő - Bordány -- itt valamiért nagyon elfáradtam a végére

Egy szép pillanat: amikor egyik reggel tele lett az ég színes hőlégballonokkal

Számok

Tehát a teljes táv végül 933,64 km lett, bár irreleváns, de viccből kiszámoltam (és amúgy meglepődtem), hogy összesen 1093 m-t emelkedtünk, és 1147 m-t ereszkedtünk, saját mérés (iPhone SE+13) alapján. A legdurvább emelkedés (ha nem nézzük, hogy ebben benne van 1. nap a Nagy-nyugodó is, akkor az Ólom-hegyi szakaszon volt, 100 m.

Hát ahhoz képest, hogy ez 15 nappal kevesebb volt, árban megközelítjük az OKT teljes költségét!! Féltávnál még milyen elégedett voltam... 645 130 Ft, ami 36 napra elosztva olyan 18 000 Ft/2 fő. Brutális emelések voltak az elmúlt években, jól látszik itt is, de ne menjünk bele... A szállások, ahhoz képest, hogy főleg sátraztunk, nagyon sokba lettek, pedig csak a nulladik vagy az utolsó napi esetleges szállások árát vettem ide. OKT-n viszont rengeteg szakaszt tudtunk megoldani fizetett szállás nélkül, azért ez is benne van.

Viszont ugye minden része iszonyat messze van tőlünk, ezért a benzin költség sem kevés.

36 túranap alatt jártuk végig, pedig az első tervek (bár ki emlékszik már arra??) szerint 30 nap is elég lehetett volna, de akkor még naivak voltunk.

Nulla barátunkat sikerült rávenni, hogy velünk jöjjenek. NULLÁT!

2137 kép készült.

12 nap esett az eső, h jól számolom, durva!

A videó

Tervek

Természetesen megyünk a DDK-ra, méghozzá hamarosan. Természetesen végig fogjuk csinálni a Kört. És természetesen már nagyon várjuk, és egyben nem várjuk, hogy vége legyen.

[kekturanaplo]

AK-36 | Az Alföld esszenciája

Szomfovai erdészházak -› Keselyűs -› Bárányfok -› Szekszárd: 24 km

Eljött hát ez a nap is... Ma befejezzük az AK-t. Franc se hitte ezt 4 évvel ezelőtt, mikor Cigánd előtt gyalogoltunk a semmiben a tűző napon :)

Azért így reggel még nem éreztünk semmi különöset, még korábban keltünk, hogy minél kevesebbet kelljen gyalogolni a tűző napon.

Folytattuk az aszfaltos gátjárást Keselyűsig, a felkelő nap szép fényeket alkotott.

Keselyűsnél füves (vizes) gátra váltottunk, annyira belefeledkeztünk a mendegélésbe, hogy nem sokon múlt, hogy ne tévesszük el a hirtelen letérést az erdőbe.

Szokásos pocsolyás erdészeti utak... Szerencse, hogy az erre már nem működő kisvasút nyomvonalán tudtunk haladni párhuzamosan.

Kutyák kissé megőrültek amúgy, és összevissza rángattak. Ez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ne tudjuk a Gemencnek ezt a részét sem rendesen kiélvezni.

Pedig nagyon klassz volt, különösen Bárányfok környékén. Egy hatalmas vaddisznó csapatot is megriasztottunk, hálisten jóval beljebb voltak. Arra elég volt, hogy utána néha random belefújjak a sípba, hogy még véletlenül se higgyék, hogy már nem vagyunk itt.

Bárányfoknál kellett visszatérni a gátra, ami nem aszfaltos volt itt már szerencsére. Nagyon vicces, hogy szó szerint bárányok legelésztek itt.

Na kb. innentől kezdtük el azért picit érezni, hogy ez itt a finis. A hatalmas repcemezők mögötti Szekszárd látképe nagyon megkapó volt.

Ennyi turistával, mint ezen a gáton, az egész AK alatt nem találkoztunk. A hosszú hétvége első napja volt ez. "Nem régiben" még tök máshol jártunk egy ilyen május 1-én. Most májusfákat nem láttunk.

Egyszer csak a gátat elállta egy kapu, amit ki kellett nyitni. Itt jött el az a pont, hogy a kutyákat ölben kellett átcipelni egy ilyen rácsos vízbeömlőn vagy minek nevezzem, nehogy a lábukat törjék itt a végén.

Felbukkant az M6, alatta pihentünk az árnyékban. Hamarosan elhagyjuk a gátat, és kezdődik a szántók melletti útvonal a városig. Meh.

Ez a mai táv igazából a teljes alföldi táj palettát felvonultatta. Ha ki akarod próbálni az AK-t, ez a szakasz ideális. Volt gát, aszfaltos és füves, volt erdő, erdészeti utak, kis ösvények, sár, meleg, szántóföldek mentén is kellett menni, kevés árnyék és a végén településen át. Tényleg mindent is bemutatott.

Jó volt a szántós részből kiérni, Szekszárd ipari külterületére. Nem éppen a legszebb része a városnak, de hát ez van. Mielőtt az utolsó 2 km-t megtettük volna, még pihentünk egy nagyot az egyetlen árnyékban, amit találtunk.

Utunkat a Rockenbauer Pál tiszteletére készült kopjafánál fejeztük be hivatalosan. Ez már a 4. emlékhely a tiszteletére, ahol jártunk.

„Az hol én elmegyek, még a fák is sírnak, gyenge ágairól levelek lehullnak...”

A vasúton benyomtuk az utolsó pecsétet is. Itt sem volt érzelgős búcsú, mint az OKT utolsó napján se. De azért jó érzés, hogy sikerült befejezni 2025. május 1-én, valamikor 13:00 óra magasságában. Majd még írunk egy összegző bejegyzést is.

2-kor jött a vonat, addig az árnyas peronon döglöttünk. Pont betalálta a kutyákat egy kislány, és ezáltal az anyjával hozzánk csapódtak Bajáig, folyamatosan beszéltek és beszéltek.

A kocsinkat nem lopták el, jó hír!

Visszaautózunk Szekszárdra, megváltás volt a zuhany az apartmanban, amit mindenkinek ajánlok. Itt maradtunk két napig, bejártuk Szekszárdot, voltunk szurdikokban, elmentünk Kalocsára, ismét fürödtek a kutyák a Dunában, és a Szőlő-kilátót is meglestük.

Irány a DDK, amit ha minden igaz, egy hónap múlva el is kezdünk. Juhhúúú!

[kekturanaplo]

Szomfovai erdészházak -› Keselyűs -› Bárányfok -› Szekszárd | Extra képek

[kekturanaplo]

AK-35 | Az utolsó előtti nap

Bajai átkelés -› Pörböly -› Szomfovai erdészházak: 26.5 km

Isten áldja a nyugtatót! Különben igen csak nehéz lett volna felkelni a kialvatlanság miatt. Még így sem volt olyan könnyű.

Rögtön a hídon átkelve kitérőt akartunk tenni a Pörbölyi Titánhoz, ami egy hatalmas fekete nyár. Tervünk kudarcba fulladt a leghatalmasabb pocsolyánál, amit valaha láttam, és amit kerülni egyik oldalról sem lehetett, legalábbis nagy táskával és kutyával egyensúlyozva. Távolabbra nézve, lett volna még pár hasonló. Jó gyorsan elengedtük, talán majd egy másik életben egyszer eljutunk még ide. Legalább nem kellett kihagyni a kék egy részét így, megnézhettük magunknak Baja-Dunafürdőt is.

Széles, pocsolyákkal tarkított erdészeti utakon ment az út nagyrészt, jól szétjárt, kerék nyomvonallal tarkított sártengerben. Néha 1-1 pillantást tudtunk vetni a Cserta-Dunára. Amikor viszont letért a kék ösvényre nagy ritkán, az igazán szép volt, jó volt ott lenni. Szóval kicsit kettős érzés volt végig a gemenci régió.

Kifejezetten örültünk, amikor Pörbölynél aszfaltra léphettünk. Az Ökocentrumban hatalmasat pihentünk, közben több ott dolgozó is megcsodálta a kutyákat. Mondjuk ez sokfelé így volt, amerre jártunk. Két hátizsákos husky azért nem mindennapi látvány az országban :)

Találkoztunk egy nyugdíjas párral is, akik az ellenkező irányból jöttek, és mondták, hogy arra nincs sár, csak aszfalt lesz majd. A hölgy már a 2. körét csinálja, nem semmi!

Az út füves gáton vezetett innentől, felbukkant a kisvasút nyomvonala is itt-ott már. Nyárilegelőnél a Rezéti-Dunában gyönyörködtünk.

Lassi megálló után pedig visszatértünk jó öreg aszfaltos, meleg gát barátunkra. Néha azért itt is lementünk az oldalába, még a nagy gazban is jobb volt haladni így.

A Lankóci gátőrháznál kaptunk friss vizet, mert szokás szerint Pörböly-Szekszárd között elvileg nincs lehetőség már vizet vételezni, megint csak mázlink volt, hogy pont kijött az ott lakó. Így már ki tudjuk húzni holnap mire beérünk.

Erőnk a végét járta, miközben az utolsó km-eket róttuk, ráadásul megjelentek a 100 méterenként kirakott mérőkövek, amik esküszöm még nehezebbé tették az egészet. Van fogalmatok róla, hogy 500 m milyen kegyetlenül hosszú és fájdalmas tud lenni?

A szomfovai erdészházaknál van az Asszonyfalvi emlékhely, napi végállomásunk. Vannak padok is a nagy fa alatt... Csak sajnos a hatalmas fűben nem túl idilli, és az sem, hogy minden hemzsegett a hangyáktól. Muszáj volt a padokat elengedni, és közvetlenül az emlékhely mellett sátrat állítani.

Nem tudom eldönteni, hogy melyik nap volt nehezebb, ez itt, vagy a tegnapi, vagy az Ólom-hegyi?

[kekturanaplo]

Bajai átkelés -› Pörböly -› Szomfovai erdészházak | Extra képek

[kekturanaplo]

AK-34 | A híd túl messze van

Ólom-hegy -› Ósükösd -› Bajai átkelés: 32.5 km

A nappal keltünk ismét. K esküdött, hogy egy béka brekegve a sátorra ugrott hajnalban, majd továbbállt. Hát nem tudom :D A matracom picit engedett az éjjel, ezért elég fázós éjszakám lett. Valahogy meg kell szabadulnom tőle, és venni egy normálisat.

Szépek voltak a reggeli fények, kivételesen a sátor sem lett vizes ilyen hatalmas magaslaton :) Nem úgy, mint a cipőm. Minden nap átázott, nem térek ki erre többször. Vigyetek cserezoknikat, ez a lényeg!

Kellemes erdőben, ilyen-olyan utakon haladtunk, jó sok munkagép ment el mellettünk, nem csoda, hogy úgy néznek ki az utak, ahogy. Vagy hogy útszélességű pocsolyákat kell kerülgetni egyfolytában. Közben azért próbálod megoldani, hogy a pórázon vezetett kutyád se feltétlenül rongyoljon át mindegyiken, inkább kevesebb sikerrel.

Sükösdre érve ismét pihentünk egy nagyot a templom mögötti parkban. K elugrott boltba is. Vízzel megint rendesen fel kellett szerelkezni, hiszen nap végéig már nem lesz sehol.

Nagyon meleg volt. Végig egész héten amúgy. Szántó mellett poroszkáltunk a Szent Anna kápolnáig. Itt is hatalmas volt a fű, mint mindenfelé amerre jártunk. Úgy látszik, ezeket csak később teszik rendbe.

Ósükösd volt a rövidtávú célunk, de addig nem csak a végtelen szántókon, hanem a vizes-gazos Vajas-fok csatorna gátján is túl kellett jutni. Egyszerre volt ilyen és ilyen élmény ez az útvonal.

A valaha szebb napokat megélt turistaház teraszán megpihentünk. Csak a gondnokkal találkoztunk, aki füvet vágott. Egy Fb oldal szerint 4 évvel ezelőtt ez a hely még virágzott. Nagyon durva! Most meg kosz, lelakott minden... A Covid tehette be a kaput?

Nem siettük el az indulást, hiszen lényegében innentől Bajáig aszfaltos, baromi hosszú, 13 km-es gáton kell haladni, a kemény napsütésben. Ráadásul autók is járnak rajta, nem is kevés.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó volt ez a rész. A talpamnak se esett jól a kemény aszfalt. Szerencsére egy szakaszon tudtunk menni az oldalában futó nyomvonalon, ami full árnyékos volt.

Érsekcsanádnál kitértünk a Veránka-szigetre, ahol a kutyák tudtak pancsizni a Dunában. Na meg inni. Na meg a kutyaflaskákat feltölthettük folyóvízzel. Legalább ennyit tudtunk szerezni, így ők is többet ihattak.

Azt gondolhatnátok, hogy itt újult erőre kaptunk mindannyian, de ez nem igaz. Innentől vált még nehézkesebbé a haladás a hátralévő 8 kilin.

Az a rohadt híd, azt hittük már sosem érjük el. És még kerülni is kellett alatta, hogy eljussunk a Gemenci Vándorponthoz, ahol aludni terveztünk.

Bár jeleztem, hogy ma itt aludnánk, mégis látszólag mindenki meglepődött. A biztonsági őr bácsi aranyos volt, sokat dumáltam vele, míg K hősiesen elugrott a közeli Tescóba nagybevásárolni.

Csodaszép naplementénk volt a Duna felett. Az egyik legszebb sátorhelyünk...

DE az éj SÖTÉT és tele van ISZONYATTAL.... A sátorhelyeknél áll egy lámpa, ami ugye bekapcsol este. KÖZvilágítás címen. Telibe világította a sátrat. Vakító fényáradatban kellett volna aludnunk. Nekem amúgy is gondot okoz alvásnál a legkisebb világosság is néha, hát még ez... És akkor ehhez jött a hídról idehallatszó, egész éjjel folyamatosan közlekedő kamionok, autók zaja. Teljesen kivoltam, végül nyugtatót kellett bevennem, és a pulóveremmel takarni a szemem, hogy ki tudjam magam pihenni.

Még ilyen helyet, amit egyszerre imádsz és gyűlölsz, hirtelen nem tudnék mondani. Csak erős idegzetűek aludjanak itt, szemfedővel és füldugóval felszerelkezve.

[kekturanaplo]

Ólom-hegy -› Ósükösd -› Bajai átkelés | Extra képek

[kekturanaplo]

AK-33 | Rémszerencse

Császártöltés -› Hajósi pincék -› Ólom-hegy: 31.5 km

5 körül keltünk. Kellemes hűvös reggel volt. Hétfő, és mi nem a gépünk elé ülünk, hanem indulunk egy újabb hosszú napra, és ez annyira jó érzés volt! Míg K a sátrat pakolta, elugrottam boltba egy kis munícióért.

Örülök, hogy a faluban sátraztunk, és nem erőltettem, hogy a horgásztavakig kijöjjünk. Egyrészt fájdalmas plusz kilométerek lettek volna, másrészt nem volt túl gondozott a környéke, jó nagy gaz volt mindenfelé.

A reggeli harmat pillanatok alatt átáztatta a cipőmet. Tisztára a Sárrétre emlékeztetett, csak éppen nem esett. Kicsit azért az élvezeti értékéből veszített így a táj, pedig a nagyon szép, virágos Hajósi kaszálókon át vezetett hosszan az út. Én csak azt vártam, hogy érjünk már ki innen, és vehessem át a zoknimat.

A Hajósi pincefaluban aztán megszáradhattam végre. Jó ötlet volt 3 pár zoknit hozni. Reggeliztünk is itt, csináltunk pár képet, vizeket feltöltöttük.

A Duna-völgyi-főcsatorna mentén haladtunk jó sokáig ezután a nyílegyenes úton. Érsekhalma Hild nevezetű részéhez értünk, ami ilyen ipari telep nagyrészt. Onnan még róttuk az aszfaltot pár kilométeren át, mire a falut elértük.

Mily szerencse, hogy itt is van egy király árnyas park, ahol pihenhetünk! Még sátrat is tudtunk szárítani, hogy aztán K megszabaduljon plusz 2 kiló súlytól, ami helyett ugyanennyi, ha nem több ivóvizet tölthetett.

Bizony innen már nem lesz vizünk, és még bőven a táv fele hátravan. Olyannyira nem, hogy sajnos ki kell majd térnünk Rém felé is még egy víztöltésre. Nyilván a kutyák miatt még több vizet kellett cipelni, annak ellenére is, hogy ők maguk is cipekedtek - persze módjával. Luna nem iszik olyan sokat, de Zamir... mint egy teve.

Elég semmilyen út volt, homok, meglepő módon több emelkedővel tarkítva. Egy helyen találtunk egy 200 milliós fedett pihenőt. Szerintem 3 különböző helyre is juthatott volna 1-1 asztal és pad, nem mind oda.

A lábam persze kikészült, a talpamon lettek vízhólyagok. Belegondoltam, hogy még milyen kurva messze van Szekszárd... K-nak jutott eszébe, hogy vegyek be ibuprofent, így a hátralévő napokat ezzel meg paracetamollal csináltam végig.

Nézegettük folyamatosan a térképet, hogy ahol elkanyarodik a kék, vannak valami épületek, hátha az egyiknél valaki tud vizet adni, és nem kell emiatt Rém felé 3 km extra kitérőt tenni.

Hatalmas mázli, rém szerencse, hogy pont ott voltak az erdészek, és tudtak adni 2 liter hideg vizet, ráadásul ki sem fizethettük. Csak a méltóságunk miatt nem borultunk a pasi nyakába :) Mondta is, hogy megérti, hogy nem akartunk kitérni, és ő maga is az Ólom-hegyet ajánlotta sátrazásra, ami nekünk is a tervünk volt. (Egyébként a térképen jelzett épületeknél nem lett volna víz.)

Nem is nagyon volt máshol lehetőség errefelé amúgy megaludni, hacsak nem mész be a fák közé a gazba.

A "hegy" az Illancs legmagasabb pontja a maga 174 m-es magasságával. Egy geodéziai torony van fent, és mint minden ilyen torony, ez is csak saját felelősségre mászható meg, hiszen ezek nem kilátónak készültek, éppen ezért veszélyesek is. Na, egyikünk se akart felmenni.

A szokásos esti rituálé után megint hamar nyugovóra tértünk. Egy fokkal nehezebb volt elaludni.

[kekturanaplo]

Császártöltés -› Hajósi pincék -› Ólom-hegy | Extra képek

[kekturanaplo]

AK-32 | Mi is "elillantunk"

Kunfehértó -› Pici Paci Porta -› Kéleshalom -› Császártöltés: 34.6 km

Hú, nagyon vártuk már ezt a hét szabit, hiszen nem titkolt célunk volt befejezni az AK-t a következő 5 nap során. De sikerült?

Szombaton lejöttünk Bajára körülnézni. Kutyákkal. Mire észbe kaptunk, sikerült bemelegítésképpen 15 km-t sétálgatnunk, a Nagy-Pandúr-szigeten és a Sugovica sétányon, no meg az un. belvárosi részen. Hát nem volt túl nagy élet, pedig hétvége volt és ragyogó napsütés.

3 nap múlva érkezünk gyalogosan majd ide, ezért úgy gondoltam, hogy az autót közel hagyjuk a Vándorpontnál, ahol kempingezni fogunk, így nem is kell minden cuccot vinni. A Gemenci erdészetet felhívtam, persze nem engedték, hogy ott parkoljunk, a közeli Tescót ajánlották, ahol már 2 óra parkolás után is jól megbüntethetnek, hát kösz.

Végül a vasútnál hagytuk, elég biztonságosnak tűnt a képeken. Igaz mégis vinni kellett kb. mindent, de legalább mikor visszaérkezünk Szekszárdról, ott vár a kocsi helyben.

Alapvetően vonattal el lehet jutni kora reggel Kunfehértóig innen, ami azért is jó, mert két kutyával buszozni nem lehet elvileg, bár megkockáztathatod, de a sofőr jóindulatán múlik, még úgy is, hogy egy családból való kutyákról van szó. De hogy az élet ne legyen túl egyszerű, Jánoshalmától ettől a héttől kezdődően vonatpótló busz jár. Ez igazából egy megállót jelentett, és érdekes, a vonatpótlón lehet vinni két kutyát, pedig ugyanolyan busz. Na mindegy, nem panaszkodok, örülök, hogy eljutottunk végül a startba.

7 körül már neki is vágtunk a távnak. Nem a főúton, hanem beljebb a falu egyik utcáján mentünk a temetőig, onnan földúton jutottunk vissza a buszmegállóig, ahol télen fagyoskodtunk.

Hát, ezen a héten nem fogunk fázni, ezt jósolta az összes időjárás modell. Túl meleg is volt április végéhez képest sajnos.

Aránylag árnyas fák között vezetett az út Kunfehértó strandjához, bár a tóhoz odamenni nem tudtunk, kutyával behajtani tilos. Megreggeliztünk egy kocsmánál végül.

A kutyák egyébként teljesen meg voltak indulva, alig lehetett bírni velük. Főleg Luna megy, mint az ökör, Zamir másképp akasztja ki az embert a járásával.

Továbbra is árnyas fák, hatalmas mezők mellett haladtunk a bájos Pici Paci Portának hívott...ööö nem is tudom minek nevezzem helyig. Talán meg lehet itt szállni, de nem biztos. Sok rosszat olvastam a helyről, hogy bár tök üres az egész, sehol senki, nem szabad leülni a padokra, asztalokhoz, mert lecsesznek érte. Nem nekünk turistáknak van, hanem...? Kinek? Ki a jóistennek? Mindenesetre mondtam K-nak, hogy le ne merjen ülni, pecsét és spuri innen. Kár, pedig klasszul néz ki.

Innentől jött az Illancs legszebb része. Egyszerűen jó volt menni, fenyőillatban, homokban, kellemes szellőben, lengedező árvalányhajak mellett. Még friss az élmény aránylag, de nekem ez a Kéleshalomig tartó rész most a kedvencem.

Az Illancs egy kistáj az Alföldön, és a népnyelv szerint onnan kapta a nevét, hogy az ideköltöző telepesek rájöttek, hogy a futóhomokon nem tudnak megélni, ezért elillantak az éj leple alatt.

Kéleshalom egy pici település a kistáj szívében. Szerencsére klassz árnyékos parkja van, ahol jót lehet pihenni.

A települést elhagyva, a cserjékkal tarkított Kéleshalmi homokbuckák között vezetett az út, ez is nagyon tetszett.

A császártöltési pecsét érdekes módon nem a faluban van, hanem jó pár km-rel előtte. Jellegzetes a kompozíciója is. Az itteni ház kutyái elég idegesek is lettek jöttünkre, szerencsére látott/hallott az itt lakó bácsi, és megnyugtatott, hogy nem jönnek ki. Azért igyekeztünk gyorsan távolabb menni.

Az út innentől nyögvenyelősebbé vált, Zamir nagyon el is fáradt szegényem, sokszor ledobta magát az árnyékba pihegni, mondhatni, ő diktálta a tempónkat. Semmiképpen sem akartuk túlhajszolni, vizet is kaptak sokszor, és szerencsére egyszer sem volt probléma, mindig felpattant induláskor.

Meg hát ez volt a leghosszabb nap, nem csak a hajnal előtti kelés miatt, de mára azért ez a ~ 34 kili nem kevés. És ez a rengeteg új inger.... Nem csoda, hogy lefáradtak.

Császártöltésig el kellett jutnunk, mert polgi engedéllyel ezen a napon ott sátrazhatunk valahol, és vártak is minket.

Végül is eljutottunk, de igen csak nehéz volt a végén a lépkedés. Főleg az utolsó 1-1,5 km aszfalton.

Egy hölgy mutatta meg, hol tudunk aludni. Kicsit azt vártam, hogy lesz valami mosdó vagy wc is, de semmi. A Szálas Béla kilátó alatt, a tájház mögött pakoltunk le, és ennyi. Nem szívesen pisilünk ilyen kitett helyeken, de ha muszáj... Még szerencse, hogy mást nem kellett :D

Gyorsan felhúztuk a menedéket, főztünk, a dögök is ettek, K még a kilátóból is fotózott.

Jó volt behúzódni és vízszintesbe tenni magunkat. Aránylag hamar el is aludtunk, bár szokás szerint hektikus éjszakánk volt.

[kekturanaplo]

Kunfehértó -› Pici Paci Porta -› Kéleshalom -› Császártöltés | Extra képek

[kekturanaplo]

AK-31 | Legközelebb a téli világhoz

Petróczi-iskola -> Jánostelek -> Kis Keceli út (Kunfehértó): 28 km

Kicsit korábban keltünk, nehezen is ment. Mai a leghosszabb táv. Szerencsére nem volt olyan hideg, mint tegnap, viszont a köd és a fagy olyan állapotokat eredményezett, mintha vékony hóréteg lepte volna el a várost.

Közel egy óra buszozás után szálltunk le a Petróczi-iskolánál. Ez egyébként ma csárda, de ha igaz, bezárt pár éve. Azért fel volt díszítve égőkkel, fura.

2x kétsávos, közvilágítással kirakott homokúton haladtunk tanyák mentén. Köd és zúzmara mindenfelé, igazi mesebéli tájat varázsolt. Szinte végig erdőben, melegben sem tűnik olyan vészesnek ez a rész. Az tény, hogy Kunfehértóig nincs vízvételi lehetőség Ruzsától, azért az egy jó 50 km, ha valaki egyben csinálná.

Ezek a Kék Kör ismertető táblák gondolom megvannak... Ebbe a kis erdőbe került vagy 6 egyforma, lépten-nyomon ezekbe botlottunk.

Az erdő olyan volt, mintha ilyen elvarázsolt lenne, és bármikor koboldok bukkannának fel, nagyon tetszett.

Kitértünk a Jánosteleki-kilátóig, szintén csak dicsérni tudom. Jó volt a kilátás is. A lépcsőn falatoztunk, jól esett a forró tea. Bizony azért hüvi volt, és a nap nem tervezett sütni ma.

A puskaropogás is beindult, sokkal közelebbinek hatott, amerre csak j��rtunk.

A következő pecsét a Jánostelki kacsatelep mellett volt, elég nyomasztónak hatott, itt-ott kis kacsák bújtak elő, de valljuk be, olyan hatást keltett, mint egy koncentrációs tábor.

Innen kicsit egyhangúvá vált az út, egyenes utak az erdőben, lövések itt-ott, favágás itt-ott... Inkább beszéljenek a képek:

A Kis keceli úti bélyegző nagyon el nem érősnek tűnt. Aztán onnan még két km az út és a buszmegálló. Közben szerencsére kiderült, hogy az igen csak közeli lövések egy lőtérről jöttek, a vadak nevében is megkönnyebbültünk.

Persze még jó fél órát vártunk a semmiben a buszra, szarrá fagyva. Kiskunhalason szálltunk át a szegedi buszra, amin nem volt fűtés (vagy nem kapcsolta be a sofőr) az út szinte teljes egészében, csak a végén, Szegedre beérve. Jó volt kiolvadni a szálláson, mit mondjak.

Másnap még Szegednek szenteltük az időnket, és a mórahalmi Ezer év parkjának, ez utóbbi elég lehangoló, a szarvasi ezerszer jobb.

Nem akarom elkiabálni, de már csak 5 napnyi út maradt, amit tavasszal szeretnénk lejárni. Drukkoljatok!