Amúgy sem szerettem annyira a húst, persze meg- megettem, de most így betegségem közben és már utána is, ha csak rágondolok összeszorul a gyomrom, és hányingerem van, mintha nagyon rosszat ettem volna.
Nekem nem sikerült, avagy karanténnapok egy szobácskába bezárva betegen, egyedül, kanosan és magányosan rossz wifivel és temérdek hisztivel a zsebemben. :(
Elérkezett a nap, amikor megnőttek a számok már itt is, azonnal bezárják az éttermeket / kocsmákat / gymeket, kaja kizárólag elvitel. Fura. Magyarországon októberben (?) történt és azóta ez van, sőt, egyre szarabb ott a helyzet, most itt is kezdődik. Azért sokkal felelősségtudatosabbak az emberek, reméljük nem tart majd fél évig. Pedig már pont dicsekedtem a tesóknak, hogy mennyire király már, mehetünk bebaszni meg vacsizni bármikor.
Vagyis a downtownban, a sok autó között. Egyáltalán nem volt ijesztő. Egyébként már jártam egyet a kisutcában, hogy megszokjam az automatát, valamint tegnap éjszaka én voltam józan és vezettem éltemben először éjszaka az esőben. Az utat alig láttam, de megoldottam, Matyi is rám bízta a kocsiját, de azt hamarabb mondtam volna félelmetesnek.
Őszinte kell hogy legyek, de vagy 50x könnyebb itt minden, hatalmasak az utak, be tudom venni normálisan a kanyarokat, látszik, hogy nem lovaskocsikra tervezték a várost, van egyenes meg kereszteződés. Lehet csak az automata miatt, de mindenki sokkal nyugodtabb. Betartják a szabályokat, a jobb kéz helyett aki előbb ér oda annak van elsőbbsége, na ezt képzeljétek el Magyarországon, mennyi baleset lenne, mert én értem hamarabb ide te geci. Ja és 15km/órával lépheted túl a sebességhatárt, bárhol.
Mégis képesek és tudnak nyugodtan vezetni az emberek. Hihetetlen!
megkezdődött a nagybetűs életke. Igazából 18 nap volt, de fogjuk rá, jó lesz ez így is. Elköltöztünk. Ki a karanténból, egyenesen a hálószobába, ahol a következő életszakaszunk elkezdődött. Van itt még rajtunk kívül egy lakótárs a másik szobában, nevezzük Matyinak, biztos sokat fogok mesélni róla. Matyi szereti a port, olyannyira, hogy az első éjszakámon sikerült nagyjából 4 órát aludnom – kisebb megszakításokkal – köhögés és prüszkölés nélkül. Csoda egy éjszaka volt, egyébként reggel 7 óra van még most, szóval előttem a nap, megyek porszívót venni. Meg egyéb tisztítóeszközöket, mert ő mindenre a jól bevált windexet használja.
Még több jó hír, hogy teljes valószínűséggel ma már itt parkolhat a mesebeli kicsikocsim, ami, elmondások alapján amilyen szép kívülről, olyan elbaszott belülről. Pont, mint egy jó kurva, hát már most szeretem.
Még nem tudom mit érzek. Össze vagyok zavarodva. Izgalmas, felnőtt élet vár rám, na majd most megtudom, hogy milyen is dolgozni meg albérletet fizetni, na nem mintha nem lett volna már ilyen 2 évvel ezelőtt. Csak azóta elmúlt, kényelmes volt a nagyiszálló, meg hát munka sem akadt minden fán, vagyis inkább én voltam túl válogatós de tudod, je ne veux pas travailler.
A végére szeretnék adni egy jutalom macskás kontentet, amikor ugyanis a barátnőmmel mentem egyet webcamcigizni, és lekapcsolt kint az érzékelős lámpa, jobbnak láttam kinyitni a bejárati ajtót hogy én is lássak, meg ő is engem. Mindeközben halkan nyávogva beiszkolt egy cica, aki azonnal a szobánkban landolt az ágyon. A ház tartozékai 2 macska és 2 kutya, akik néha megjelennek, ezt mind tudjuk, na de nem is ismerjük még őket, szóval csak reménykedtünk abban, hogy jó cicát simogatunk!
Az, hogy tizenötödike helyett most csütörtökön utaztunk kedves Trudeau, meg az új törvénye miatt, mindent felborított. Olyan gyorsan találkoztam annyi emberrel ahánnyal csak nem szégyelltem, reménykedve, hogy nem lesz adok-kapok kicsikovid. Tulajdonképpen annyira nem érdekelt, meg úgy igazán őket sem, csak el akartam búcsúzni a barátaimtól, az emberektől, akik megmutatták a budapesti életem során, hogy szerethető vagyok és kihúztak a szutyokból, amiben dagonyáztam.
Olyan, mintha egy STOP gombot benyomnának a reptéren, megállna az idő, kiszállsz, hopp egy új dimenzió vár 14 ezer kilóméterre az otthonodtól, a szociális közegedtől. Kicsit álomszerű, kicsit valóságos, minden felfoghatatlan és más, boldogsággal tölt el,de végtelen szomorúsággal is egyaránt.
Szerencsére sikeresen átengedtek a határaikon, még úgy is, hogy véletlenül egy olyan gombot nyomtam meg a regisztrációnál, amivel automatikusan egy X-et váltottam ki a nevem mellé.
Azóta csak eszem az avókádós bageleket, a miniborsókat, a juharszirup izű baconöket, meg még a jobbnál jobb finomságokat, közben nézem a kisállatcsatornát, bámulok a semmibe és várom, hogy 14 nap múlva elkezdődjön a munka, meg a hivatalos nagybetűs élet.