laniuscolluriovers

[laniuscolluriovers]

2011. augusztus 17.

Sárgafeketerigó

Nézd csak beszállt egy rigó szép sárga rigó nincs rá szó röpköd mindenhova, illeg elfárad leszáll ujjamra, pilleg

rózsás érzés önt el engem tőle szép hangú madár, marad örökre? Ül ott egy darabig, elönt a hév kellhetne neki tőlem egy név 

Állj, csak nem kedveltem talán?! Megtorpanok itt áll nekem a talány Ezt kihasználja felröppen feketén arany színét levetve repül el e lény

 a sárga fénytől lángra kap minden égek én, nem fáj, csak belül perzsel itt hagyta mi jó volt, de ment tovább mi voltam én, csak pihentető faág?! 

kiröppent, bevágom az ablakot engem rigóm örökre elhagyott elalszanak a lángok csendesen elbóbiskol égetése is itt bennem 

Mikor minden rendjébe visszatért Elfeledtem képét hangját mindenét Feltűnik az ablaknál egy kopogtató Visszajött megint a sárgafeketerigó

[laniuscolluriovers]

csak fáj

nem is gondolkozom már, csak fáj az ami nem is volt, nem is lesz. fáj mert elveszett ami nem lehetett. elmondanám, de az üres füleket nem tölti meg megszámlálhatatlanul éreztek már így, de az én szívemmel mégis enyém ez a kín az öröm boldog tengere ezer színnel vett körbe mégis szurokká vált, beleragadt a szívembe kellemes meleg volt, most forró és mar mellkasom éget, ujjaim hegye mégis hideg bármihez nyúlnék esetlen, kevés és rideg hát csak nézem csendben az éjszakát piszkálgatom szívem fekete fájó burkát

[laniuscolluriovers]

Versek a gimiből II.

Agyfasz

Gimis évek! Tapsolj hogy most vagy mosolyogsz míg szíved megfagy nem melegíti senki és miért tenné ha elzárva gyűlik minden bánattengerré fekete a kedv mint a puskapor fojtsd le szerrel, szexszel, szesszel golyónak csak eszed kezed kell és szorítod szívedre ha neked nem is fáj aki benne él legalább eltalálod és ha már nem csak kezedre tapad de szádban is érzed a fémes ízt akkor leszel kész akkor lesz az igazi száműzetés agyadba és libidódba

2011. április 3.

Immortality

The sky rained blood for a thousand days i have been killed in a thousand ways please let me finnally show you that one of you can be one of us too

the gods are cruel the blood is spilled all kindness in my heart is killed please let me finally show you that one of us can be one of you too

Our heart is the only shady edge that can resist the mortality's catch Oblivion is the way to kill the gods Memory is the way to rise above us

2012. szeptember 6.

A hideg érintése, mint a nyár utolsó hónapja

Milyen értéktelen az élet ha belülről éled milyen értékes lehetsz másoknak ki tartja ezt soknak Sokknak hogy ellenük dolgozol magadban kárt okozol motoz benned egyáltalán a gondolat, minek okozod a gondokat? Teszed mert jólesik? Talán figyelnek figyelnek biztos és ítélnek mert ha amit magaddal teszel, velük is kárt teszel bennük is gondolj másokra akkor gondolsz magadra és talán nem maradsz magadra azok között akiknek csak kívülről kellesz mond meg, kell ez? Azok is figyelnek rád ha hülye vagy de ami kell nekik az nem agy szépen nézel ki, közéd bátran fekhet de aki aggódik semmit sem tehet? hol áll a világ amikor a segítő kézbe harapsz akkor igazán a földön maradsz inkább ölelnéd azt aki karjában tart most mint lesöpörd mint asztalról a koszt mert a fájó vérző szívednek az kell talán hogy a szerelmest gyötörd bután tenne ő érted sok jót de te vérébe mártod a sót érdemli ilyen a segítő szót??

2011. április 23.

Ördög, nemezis, mumus

Bár létezne a tisztítótűz, mely minden heget elűz, mert teljesen összeégetett, a szívemre öntött méreg

Mostam, kötöztem, vakartam, csak az elmúlást akartam, Tagadás feledés alkohol lett és te az, aki iszákossá tett!

És ahogy kinyitom szememet nem tudom, az ördög vagy te környékezett-e meg újra, hogy elátkozzon egy napra.

Óh, te vagy a Nemezis! Van még ezer neved is. Hogy válik hó feketébe?! Hogy az ölelés öldöklésbe?!

Mumus vagy te, vészhozó! Fekete szívet vájó holló! Legnagyobb félelem reménye a kis talánnak a lehetősége.

2012. június 13.

[laniuscolluriovers]

Downturn

Life you cannot taste bit by bit slowly waste washed out entirely lost and empty eternity only grey to paint it too much water taint it saltless, cause i cant cry always longing and try no mundane pain to relieve me no tears, their absence kill me

[laniuscolluriovers]

Versek a gimiből

Az igazi méreg

Feküdtél már nyugalomban ott, ahonnan az idő elszökött? Hagytad szíved elmerülni ott, honnan minden baj elköltözött? Ez nem szesz, se gyógyszer, nem drog, nem oldószer, mert az agyadat oldó szer a szívedből vált ki egyszer. Tán ez az igazi méreg. Arra kérlek, végre értsd meg, ha előtted áll a végső mérleg, lelked rá mered tenni, végleg. Még ha könnytől izzadva ébredsz arra, hogy a mámornak vége, akkor keresel tovább, és még szedsz, és ha kell, pokolra jutsz érte.

(2013. március 17.)

A Kor

Egy bűnös infúzió, szívedet elsorvasztó, az évekkel járó kor. Kinyitja a szemedet, kitágítja elmédet az évekkel járó kor. Eltöri gyermekkorod, mutat egy csúf világot, az évekkel járó kor. A felhőtlenség elszáll, a zivatar el nem áll, az évekkel jön a kor. Már csak esik, csak esik, Szív morfiumot eszik az évekkel jött a kor. Nincs valaki csak tárgyak csak önös önző vágyak az évekkel jött a kor Gyermekeké a Mennyek, de nincs maradjak, menjek, jön az évekkel a kor. Mert a mennyország az itt kicsi szívükben virít, DE évekkel jön a kor.

(2012)

[laniuscolluriovers]

Téli álmatlanság

Ahogy tűnik el a nap , süllyedek én is alá. Eltűnik ma és holnap elfolynak egysíkúvá. Merülök. Sötétedik. Lefogja minden tagom. Átjár, kitölt, befolyik, elmossa akaratom. Így telnek el a telek dermedt álomba fagyva, de a világ nem áll le, csak lemaradok róla. Jégpáncélon keresztül szemlélem örömötök. A szívem egyre merül, ha leérek összetörök.

[laniuscolluriovers]

Barom

Kínpadra feszítem magam, mondanám, hogy nem akartam, de ki hallgatna meg? A fényben hallhatatlan igazság remeg, hogy a halhatatlanságot nem kapom meg. Görcsben remeg a kezem, de, ha épp nem magam ütlegelem a világ tudását legelem, mint mohó barom a réten, a tudásra éhezve régen és még csak a felszínig se érek, mégis megfekszi a gyomrom, kérődzöm, de még kérek, mert a felszín alá túrni félek. Átlagos karokkal már kivájt lyukaknál mélyebbre nem érek hát mi értelme a létnek? De puha ágya ez a tagadásnak és szemétnek, melegen tartja a fertő a túl sokat sose kérő, csodás nyugalom, sebeim csak vakarom és még kérek, mert másoknál mélyebbre nem érek kérek, kérek, de meg nem telek, csak a vétkek és fagyos telek jönnek, remegő hidegben sebeim vakarom, az eget nézem és a csodámat akarom! Ha magadon segítesz, isten is megsegít, de az eget nézve engem onnan nap nem melegít. Isten nincs, hát minek segítenék magamon? Hisz meggyógyulna szívem, megoldódna bajom. De a csodámat akarom, tettetve, tettelen várom ez a máktea átka, mert ott van mindig a hátha magát váratva kínpadon a lelkem, mert végül megelégeltem, mocsokban fekvő, kérő, kérődző mihaszna barom a beteg állatot levágja a gazda, ha haszna nincs legalább kárt ne okozna.

[laniuscolluriovers]

Felfal az érzés

Ebben a sűrű ködben örülnék mosolyodnak, de rám a téged őrző farkasok vicsorognak, arany csillagokban keresem csak egy szavad, de rám csak az utcalámpák világítanak. Emlékeim képe mögött foszlik szét a köd, és igaz arcod abban oldódik lassan föl, új tél köszöntött a vidékre, hó nélkül, a tájon barna, nyugtalan szendergés ül. Torkomban szorong, szemem fátyla mögé megbúj, szívem markolja, gyengít, míg a szél már elfúj, azzal az utolsó emlék, illatod, elszáll, és rám sötétben vár a sok éhes farkasszáj.

[laniuscolluriovers]

Egyéniség

Formába öntött életed szélén sorja az, ami te magad vagy, és az jelentette lényed végét, amikor azt lecsiszolni hagytad... 

[laniuscolluriovers]

Mi értelme?

Az érben éber vér többet remél, falon piros Rorschach-tesztnél, de ha az a por szikrát kap, csőből a harag kiugat, megharap a bolhás élet, hiába hívod az eget, éget, végzet, és feléd lép borzasztó egy ilyen végkép, végképp, talány vérkép a falon, állsz, nézed a túloldalon Párkák pengéje prédikál, végtére nekünk Sors diktál, holtodról senki nem mesél a térben éber lét többet remél.

[laniuscolluriovers]

Nincs kincs

Gyűlöllek téged, ha magam már unom, gyötrődök, félem magam és holnapom, fáj, hogy látnád ami nincs, az a kincs.

[laniuscolluriovers]

Fekete ima

Vörös szemek, hideg kezek, de nem drogoktól lüktet a sűrű vér,  mégis méregtől kapja az ütemet. Nyithatatlan kapukat dönget hideg ritmusára a szívem,  ki hallja meg a szoba mélyén? Görcsös kezem fölött mily fekete imát ajkam milyen sötét himnuszt recitál, de istent tagadja ódába borul, még hezitál a falakat döngetném ledönteném,  de a kezem véres nyoma mégis szívem falát mocskolja. A bosszú csak fejemben, vénámban csörög, össze szorított fogak között az igazság véres nyála kicsorog, utcán öklöt lengetve a láb messze nem vinne, lator! Mert csak fejben erős, zárt ajtó mögött bátor,  a lüktető méreg saját izmom oldja,  dühben fájdalomban málló testem reményeim torkán a csomót nem oldja. Hát a gép előtt évelő álmatlan súly alatt élő suttogó szájhős fekete imáját kinek rebegi?

[laniuscolluriovers]

Szívem kettőt dobban

I. Empátia, mint szöggel kivert kaloda, ha az ember nem figyel kellőn oda... Térden az esőben véres kezemet nézem, az ember bűnét és fájdalmát érzem. Egyik kezemben kés a másikon nyitott erem, úgy tűnik körülöttem a világ sötét verem. Szívem heves, egyet dobban minden emberért egyszer rohad, egyszer megváltást remél.

II. Fehér pólyában óvó ölelésért ordítja bánatát, ha kezembe fogom az ember mocska törli el tisztaságát, miért születik angyal a földre, ha ember lesz belőle? Kérdeném tőle, de póri gáncsos nyelvemnek nem ismerője, hát karomba zárom, a hó felissza a vörös mérget. Így adom örökül a tisztaságnak az emberséget. Megnyugodott. De milyen áron? A megváltást várom. Apró arcát a vörös pólyában mosolyogni látom, orcám issza bánatom és már csak egy kérdésem van, szívem hogyan dobbant amikor karomba fogtam?

[laniuscolluriovers]

Száraz szemmel

Gyermekkori patakom medrében ülök emlékeimben, ha elhagyom, örülök, de kiszárította a nap és a kor, nem maradt benne csak a por. Sok fájdalmat öntöttem bele, mind elúszott szépen vele, bennem gyűlik most a tenger, de kiszáradok tőle, és elnyel. Hadd fakaszthatnám ki újra, gyógyír lenne csobogó fodra. A kiszáradt mederben fuldoklom, de nem jön a csoda, hogy elmosson. Percről percre pergek a mederbe, elönti a tájat az éj tengere, leheveredem hát száraz szemmel, álom ül rájuk hömpölygő reménnyel.

[laniuscolluriovers]

Aki a tisztaságot kereste

A tisztaságot kereste, azt hitte elég lesz testét vízbe eresztenie, hogy szappannal lehozhatja, amit rávakolt az élet, érezte, érezte belül, legbelül kérdezte a tisztaságot azt kereste súrolta szappannal, súrolta vegyszerrel nem egyszer nem is egyfélével, csak egyre súrolta bőrét, súrolta bőrét súrolta húsát, súrolta hát, vörös köpenyben folytatta csak, vörös köpenyben áltatta csak magát tovább, áltatta makacs, magát ringatta bele katatón mozgó csuklóival ahogy végül a fájdalom a csontba nyilal kereste a tisztaságot azt kereste, kereste, kereste és testét lelkéig maratta megtalálta végre önmagát és mikor nem maradt semmi, semmi földi vagy emberi akkor kapta kézhez foltos lelkét görnyedt fölötte sírva kétrét, hogy hova dobta el életét, fehér köpenyként vette lelkét tekerte, mint hófehér köpenyét vörös testét eltakarta kifordítva és azóta azon gondolkozik miért nem jött rá korábban még időben az ő korában hogy az ember lelke nem lehet tiszta állati mivoltod nem cseréli semmi vissza, ha elfogadod talán köpennyel befordítva fogadhatod a holnapot.