meisthefastestmanalive

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

you do not frighten the black panther.

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

Együttalvás

Tudod, mi a jó az együttalvásban? Nem az összebújás, a csókok, még csak nem is az illata, ami ott van a párnán, a takarón és rajtad, hanem amikor reggel felébredsz és ő ott szuszog melletted, te pedig csak nézed és arra gondolsz, hogy mennyire szereted.

Mindig késztetést érzek arra, hogy megsimogassam a fejed, beletúrjak a hajadba, Nehezen állom meg, hogy ne nyomjak csókot az arcodra. Néha nem is sikerül. Olyankor kinyitod a szemed, rám mosolyogsz, aztán visszaalszol, de előtte még hozzám bújsz, Olyankor félig rád fekszem és várom, hogy magadhoz húzz, hogy átölelj és, hogy érezzem a tested melegét. Érted bármit megtennék.

Éjjelente, mikor magunk vagyunk, csupa rosszat teszünk, A rossz relatív. Van, akinek az, de nem nekünk. Ölelések, csókok, szeretkezések, minden, mit lehet, Két csók között elsuttogott szeretlek, Két test, de mégis egy lélek.

És mégis, az együttalvásban a reggelt várom a legjobban, Amikor hallom, ahogy szuszogsz, néha csendesen horkolsz, a szívem a szokottnál is ütemtelenebbül dobban. Néha túl gyors, máskor meg nem ver eleget, Van, hogy felizgatod, van, hogy nyugtatod a lelkemet, de én így szeretlek.

Tudom, hogy sokszor nehéz velem, de örülök, hogy vagy. Bármit megteszek, csak kérlek, el ne hagyj! Veled kevésbé érzem magam elveszve, Melletted nem rohanok fejvesztve, Nem tűnök annyira őrültnek és nem félek úgy, mint rég, De ha te már nem lennél, biztosan elérne a vég.

[meisthefastestmanalive]

Magány

Egymagam vagyok sokszor. Csak gondolkozom. Gondolkozom az eleten, halalon, embereken, dolgokon, esemenyeken. Azon hogy mi miert tortenik? Vagy hogy epp mi miert nem tortenik? Ez eleg leterhelo dolog, folyton azon filozofalni hogy egy apro kis veletlennek tuno esemeny mogott mi rejtozhet? Faradt is az agyam sokszor. Csak letezik, uszik az arral es nem tudja bele szolhat e a dolgok folyasaba? Megijed mindentol es mégis csendben van. Nem kiabal, egy hangot sem ad. Kivéve amikor azt hallja, hogy szeretik; akkor hevesen motoszkal benne valami furcsa erzes amit nem tud megmagyarazni es olyankor eletre hivja hangszalait es valaszol: koszonom. Mindezek alatt a szivem hevesebben ver egy gepnel is: izgatott, mindig amikor vegre nem gondolkozik az agy, atveszi o az uralmat es olyankor osztonbol cselekszik a test. Osztonbol es erzesekbol. Az a sok behatas kintrol, azt se tudni mire reagaljon. Egy dologban biztos, ha meghallja hogy szeretik, azt valaszolja: en is téged. Mindenki beszel a szeretetrol de kevesen kapnal igazan belole. En is megijedtem amikor eloszor kaptam belole. Addig mindig csak en adtam, de onnantol minden megvaltozott: uj embernek ereztem magam. Boldognak, batornak és szerencsésnek. Meg persze allatira feltem/felek meg most is. Felek az ismeretlentol, de varom. Akarom. jöjjön csak, kesz vagyok. Mert nem vagyok egyedul. Es mar nem is akarok soha többet nélküle maradni. Egy ember aki minden tokeletlensegemmel együtt is tokeletesen megfelelonek tart. Es aki hisz abban hogy ertek van bennunk es a viszonyban amit apolunk. velem nevet, nem rajtam. Es ha fel kellene sorolni mennyi mindent köszönök mar most, azt hiszem meglepodnek enis magamon hogy nem tudnám a végét. Mar nem vagyok egymagam, mar van mellettem valaki. Valaki aki miatt nem gondolkozom, csak cselekszem. Erzelembol teszek mindent. Szeretetből letezem.

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]

[meisthefastestmanalive]