nelkuledemelkedem-aztanzuhanok - Tumblr blog

[nelkuledemelkedem-aztanzuhanok]

Egy befejezetlen történet vagyunk. Egy félbe maradt mondat, egy soha be nem teljesült szép ígéret.

[nelkuledemelkedem-aztanzuhanok]

Minden éjjel...

Én mégis minden éjjel bebocsájtom ezt a szorító érzést. Mindig ugyanabban az időben érkezik, és én betessékelem. Hogy miért? Talán mert ez az egyetlen összekötőszál veled.

[nelkuledemelkedem-aztanzuhanok]

Titkos vágyakozás

Eltűntél.Hirtelen erre lettem figyelmes. A reggeli ébredés után a szokásos Insta átfutás közben elértem ahhoz a ponthoz, amikor rápillantok a profilodra, rutinból megy már, évek óta. De ma más volt. Akárhogy kerestelek nem találtalak. Nem értettem mi történik. Abban a pillanatban félbe hagyva az Instázást,siettem át Facebookra, hogy legalább ott lássalak, és megnyugodhassak hogy minden rendben veled. Hiába kerestelek, sehol sem találtalak. Mikor már huszadjára írtam be a neved és mégse volt találat akkor már gondoltam hogy most már fel kellene adni. Lehet csak azt nem akarod hogy én lássalak, és csak engem akarsz kizárni az életedből. Jó, nem mintha annyira részese lennék, de engem érdekel mi történik veled, és sokszor ott vagy a gondolataimban. Talán túl sokat is. Olyan bizonytalan az egész. Neked is van valakid, nekem is, mégis álmodoztunk együtt, aztán véget ért és most nem tudom hol tartunk. Próbálok én nem gondolni rád, de a gondolataim valahogy mégis mindig körülötted forognak. Próbálhatok én távolodni tőled, még ha nem beszélünk akkor is valami olyan szinten visszahúz hozzád, hogy nem tudok szabadulni. Aztán minden egyes nap rád kerestem mindkét helyen, míg végül egyik nap előbukkantál a Facebookon. Alig voltak ismerőseid, képed sem volt fent, gondolom nagy dolog történhetett ami ilyen változásra késztetett. Ekkor már biztos voltam benne, hogy engem is kitöröltél az életedből. Próbáltam elfogadni de azért kerestem a miértjét is. Egyik nap érkezett egy felkérésem, tőled. Nagyon boldog voltam, már csak attól is hogy ismerősnek jelöltél. De valahogy azóta sem jelöltelek vissza. Arra vágyom, hogy lássalak, hogy tudjak rólad és most mégis én magam vagyok az egyetlen ami gátolja ezt. Hogy Miért? Tudod nagyon nincs, semmi sincs rendben. Egy olyan kapcsolatban ahol minden nap azt kapod hogy ugyis elfogod hagyni a másikat, és megfogod csalni. Egy olyan kapcsolatban próbálok túlélni. Ahol minden nap számon kérnek hogy ismerősök vagyunk-e, beszélek-e veled, gondolok- e rád, nem miattam törölted-e le magad. Félek kilépni a bizonytalanságba.Hiányzol nagyon, a beszélgetések, a világnézeted, és az a valami amit legutóbb láttam a szemedben. Nem tudom milyen lehetsz most, hol tarthat az életed, lenne e még benne számomra hely, de szeretnék tudni rólad.

[nelkuledemelkedem-aztanzuhanok]

Néha elárul mindent egy tekintet

“Néha elárul mindent egy tekintet”…. és mennyire igaz. Volt valami a szemében, a tekintetében, amitől úgy éreztem, most más. Végre azt láttam a szemében amit eddig soha. Amit mindig is szerettem volna. Csak néhány röpke perc volt, ő a saját életében én is az enyémben és néhány percre újraélhettünk mindent, csupán néhány perc, de mégis milyen hatással volt rám… éreztem, újra éreztem azt ami köztünk volt. Csak mosolyogtam. Mosolyogtam mert boldogsággal töltött el hogy láthattam. Ha csak telefonon keresztül is, de láthattam. Láthattam a szemeit, amelyből sugárzott az értelem, az erő, az elszántság, és a gyengédség. De mégis más volt, volt benne valami különleges. Mintha érzett volna valamit irántam amiről Ő ugyan nem, de a szemei árulkodtak.Talán még benne is élnek az emlékek. Talán már ő is máshogy gondolná. Talán már kitudná nyitni előttem a szívét. De lehet ezt az egészet csak én láttam bele, az Ő gyönyörűen ragyogó szemeibe. Ábrándoztunk, elhagytuk a realitás talaját, elképzeltük mi lenne ha .... , ha mi ketten újraélhetnénk mindent. De az estének vége lett, mindketten visszatértünk a saját keserédes világunkba. Bár ez a néhány varázslatos perc a valóságban véget ért, de a szívemben azóta is minden nap újraéled.

[nelkuledemelkedem-aztanzuhanok]

“Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog

És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!”