nemmondommegannacska - Tumblr blog

[nemmondommegannacska]

03.12-14

Nagy változások nincsenek. 

Még mindig röhögő görcsöt kapunk, ha meglátunk egy tehenet, ahogy becaplat a képbe, vagy mászik a lépcsőn. 

A Gangesz időnként változtatja a színét: pár esős, mennydörgős nap után iszapos, sárgás-barna lett a korábbi méregzöld víz. 

A majmokkal még mindig hadilábon állunk.

Kellemes koncertekkel szórakoztatnak minket. 

A jóga órák kemények, de én azt szeretem! Napköszöntés, fejen állás, hátrahajlások (teve), csípő nyitás mindenféle verzióban, hasizom, csavarások, eke póz, halasana....Még nem volt túl sok kartámasz, várom a kézenállást. Segédeszközökkel, taradícionális vonalon. Hibajavítás, páros gyakorlatok. Kevés az egy hónap mindenre.

Már vagy 5 mantrát el tudok játszani szitáron és egy raga-val is próbálkozunk, ami jó nehéz. Kezdem érteni ezt a raga dolgot, de csak, mert Gábor, a szolfézs-mester elmagyarázta, amikor befeszültem, hogy én ezt nem értem és soha nem is fogom és amúgy is csúúúúnyaaa ez a skáááálaaaaa! Tanuljunk már valami máááást! (jövő héten már más nóta lesz)

Jól le lehet mérni a hullámzó hangulatomat azon, hogy milyennek érzek egy órát. Tegnap pl tök jól ment a szitár és imádtam, hogy ilyen nehéz dalt tanulunk, tiszta eufória volt, full koncentráció, ma viszont nem volt agyam, nem tudtam a tempót tartani, nem találtam a hangokat, szenvedtem. Bénán ment ugyanaz a feladat, ami tegnap még simán. Frusztrált lettem és legszívesebben földhöz vágtam volna a hangszert, látta a kissrác is, hogy torzul a fejem, de amúgy nagyon béna tanár, csak berakták, hogy kezdjen velünk valamit - Buwan a szitár király, ő meg az unokaöccse, aki láthatóan még életében nem tanított, mert nem nagyon tud vezetni minket, nem instruál, káosz van. Időnként Buwan tartja az órát és akkor megtanulunk fontos szabályokat, amikről mindaddig szó se esett. 

Meditáción is ma totál feszült voltam: azon meditáltam, hogy mi a faszért kell egy fallal szemben ülve aum-oznom 45 percen keresztül, miközben küzdök azzal, hogy ne azt érezzem, amit érzek és ne arra gondoljak, amikre folyamatosan gondolok. Megjegyzem, a tegnapi (első) meditáció óra sokkal jobb volt, folyamatosan mozogtunk, táncoltunk, inkább volt ötritmus vagy transztánc jellege, mint meditáció. 

A mai viszont nehezebbnek bizonyult, mint bármelyik eddigi óra. Egész energikus voltam felkelés után, és - sajnálatomra - a medi óra az asana helyett volt, és nem utána. Ahogy tegnap a kundalini meditáción átjárt a tánc öröme, a szeretet, az eufória, éreztem mindenféle energiákat mozogni, kapcsolódást, csakrákat, (és a többiek is, ez kiderült), na hát ez a passzív meditáció felért egy kínzással. Semmit nem éreztem, csak ellenállást. Van hova fejlődni, de hát mondták is, hogy ez a jóga csúcsa, nem az ászanázás. Számomra az a legnagyobb feladat és kihívás, hogy ne csináljak semmit. Értelmezhetetlen már leírva is :D

Kiültünk a kávézóba a Ganga partra. Normális, olasz kávét adnak, nem neszkávét, az orrunk előtt őrlik meg a  kávé szemeket és mindent lehet kérni kókusztejes variációban - ha épp nem fogytak ki a kókusztejből -  kókuszvirág cukorral, a habba virágot rajzolnak, ritka kincs és nagyon közel van, nyammmmiiii. 

Az indiai emberek itt aranyosak és van egy olyan szokásuk, hogy szeretnek fehérekkel fotózkodni. Sokszor előfordult velünk és az osztálytársainkkal is, hogy egy csapat indiai, vagy egy család köré gyűlt egy szelfi erejéig. 

Ezen mi eléggé elcsodálkoztunk, hogy vajon miért ekkora érdekesség - vagy szerencsét hozunk? - aztán arra jutottunk, hogy valszeg nem nagyon látnak fehér embert. 

Valaki még otthon azt mondta, hogy Rishikesh olyan, mint Siófok. Most már értem, hogy mire gondohatott - sok a belföldi és a külföldi turista is. Namármost képzeljük el, hogy a Zala megyei kis faluban lakó család ellátogat a tanyáról Siófokra, ahol fekákkal találkoznak - valami ilyesmi lehet ez is. Eddig csak a filmekben, meg a neten látták. 

Pont a vírusparán járt az agyam, amikor egy ilyen csapat a mellettünk ülő szőke turistalányt betalálta. A lány annyira közvetlen volt, hogy az indiai kisfiúnak puszit is adott, teljesen közel mentek egymáshoz, aztán minket is invitáltak, összeálltunk egy kép erejéig, puszi részünkről nem volt, de kézfogás igen - elköszönés és megköszönésképp - nem lehetett nem elfogadni és viszonozni. Nesze neked korona, hát itt pont ennyire megy a stresszelés a helyiek részéről. Van nálunk trutyi - fő a biztonság alapon nyomunk egy kis fertőtlenítőt és megkínálom a szöszit is.

Visszafele megint röhögőgrcs - tehénke jön le a lépcsőn, imádom! 

Kicsit szomorú vagyok, tegnap Magdalenával nagyon jót jammeltünk, impróztunk - én fuvolán, Gábor harmóniumon játszott, Magdaléna, kis sámán csajszim! énekelt. Csoda ez a lány! Holnap haza megy. 

Tegnap gyors és nehéz döntést kellett hoznia: mielőtt ellehetetlenedik a haza jutása lelép, félbehagyva a kurzust - rengeteg járatot töröltek Finnországba, Dánia is zárta a határt, az Ukránok is. Teljesen megértem: ott náluk az egyik legjobb az egészségügy, ritkán lakott és pár nappal a haza útja után lesz egy workshopja, amire már eladta a jegyeket - nem ragadhat kint, nem ragadhat karanténban, neki nagyobb kockázat maradni, mint menni. 

Ja, és egyedül van. Itt rajtunk kívül mindenki maga van, senki nem jött a párjával, a testvérével, a barátnőjével, a kiskutyájával. Irigyelnek is sokan minket, Maura mondta, hogy annyira cukik vagyunk, ahogy bújunk meg szeretjük egymást, hogy nagyon elkezdett hiányozni a pasija. 

Amikor mondjuk jóga után ölelkezünk meg bújunk, sokszor néznek minket és olvadoznak, mint ha édes kölyök kutyákat látnának, úgy örülnek nekünk: you are sooooo cuuuute felkiáltással. 

Ha Gábor nem lenne itt, lehet, hogy én is menekülőre fognám - noha otthon jelenleg rosszabb a helyzet, mint itt. 

Bár ebben egyáltalán nem lehetünk biztosak - teljesen irreális számokat mutat India a korona fertőzöttek számára vonatkozóan - 1 milliárd fős lakosságra van durván 70  eset és 2 halálos áldozat. Hiszi a piszi. Oroszország meg Afrika is szerintem  detto - a népességhez és / vagy a területhez képest nagyon kevés az eset. Vagy nem is tesztelnek, vagy leszarják az eseteket és nincs karantén, vagy nem regisztrálják, vagy nem jelentik le. De ne legyen igazam. Mert ha igazam van és pl Delhiben felütötte már rég a fejét, az elég kellemetlen.  

Az a tervünk, ha itt beütne a crach, hogy felmegyünk a hegyekbe - Zsófi pasija Bhatwarit  javasolta, a nepáli határ irányában. Én simán el tudom képzelni, hogy ott vészeljük át az őrülett valami cuki ashramban, ahol van kaja meg szállás meg net. Meg természet, hegyek, vízesések, patakok. Kevés ember. 

Apu is azt mondta, hogy jelen állás szerint talán jobb, ha kint maradunk. 

Mivel otthon semmi munka, a seggünkön ülni és parázni itt is tudunk. Csak legyen mit enni, meg legyen wc papír :D

Na de tovább, mi is a helyzet itt.....

Ez a shatkarma téma nekem nagyon bejön! Már mindenféle módon ki tudom magamat pucolni egy kis langyos sós vízzel: 

 - egyik orrlyukból a másikba - megy, mint az ágybaszarás

- szájba vett vizet az orron át kinyomni - elég trükkös, de már simán megy

- orron be, szájon ki - ez könnyű

Csodálatosan kipucol! Minden reggel megcsináljuk, baromi hangulatos, ahogy együtt öklendezik, fújtat, szörcsög, turházik meg köpköd az egész csapat a jóga terem előtti tornácon, miközben a majmok ölik egymást a fákon hintázva :D :D 

De a hatása! Szerintem gyerekkorom óta küzdök az eldugult járatokkal - valójában nem is tudtam eddig, hogy milyen, amikor teljesen tiszta és átjárható az orrom. Julit is megtanítom esküszöm, talán leszokik az orrcsepp baromságról!

Utána kapalbhati, uddiyana bandha, nauli - a has behúzása és a hasizmok jobbra - balra mozgatása is nagyon jó gyakorlat, ma ráéreztem! Masszírozza a beleket, támogatja az emésztést, a vérkeringést és az izmokat - de még migrén ellen is jó. 

Egyébként sok mindennel úgy vagyok, hogy “na, már ezért megérte ide jönni” - sok olyasmit tapasztalok, ami fontos tanulás, hasznos technika, igazi tartalom, amit haza tudok vinni a tarsolyomban. 

A nagy teszt persze az lesz, hogy mit tudunk majd beépíteni a hétköznapi életünkbe. - Pl a heti egy Pongrác közösségi házas ászana óra mellett fogunk-e otthon gyakorolni. Kérdés, hogy visszaáll-e a hétköznapi életünk, mert most ha haza mennénk, akkor se ugyanaz az életforma várna, mint amit otthagytam. 

Pont mondtam is Fekának, hogy figyelni kell itt, hogy mit kíván az ember - azt mondtam, hogy elegem van a shopból meg ebből a folyamatos munka mániából  - tessék, nincs semmi munka. Nyavalyogtam a légszennyezés miatt - két hét alatt fellélegzett a bolygó, Peking időtlen idők óta nem volt ennyire szmogmentes. Azt kívántam, hogy ne az az élet menjen tovább, ami akkor volt, amikor kimentem - hát nem lesz olyan, szinte biztos - de még az se biztos, hogy haza jutunk az eredeti terv szerint. Utazni akartam - noha úgy volt, hogy ez csak belső utazás lesz, nem látunk sokat Indiából - nagyon úgy néz ki, hogy tovább utazunk és megnézhetem a hegyeket, a Himalája lábát.. Azt kívántam, bárcsak a zene valahogy visszagyűrűzne az életembe - noha nincs semmi időm zenélni, sűrűbb időszakban hajat mosni se - tessék nekem fuvola, szitár, ének!  :) Azt kívántam, hogy találjam meg a társamat és tessék, mindehhez itt van nekem Gábor, szuper társ, szuper pasi, imádat van!

Egyelőre optimista vagyok, igyekszünk minden helyzetből kihozni a legjobbat, menni az áramlattal és nem aggódni :) 

[nemmondommegannacska]

Összefoglaló

03.03-03.11

Úgy döntöttem, hogy nem írok mindennap most már....

Egyrészt, mert már a beszokás nagy részén túl vagyok és sokkal kevesebb a feldolgoznivaló, másrészt, mert egyszerűen kevés az idő. 

Én meg úgy néz ki nem tudok kicsit írni, pár mondatban összefoglalni, hanem ha már lúd, legyen kövér alapon részletesen mesélek. 

Sok minden történt velünk, próbálom címszavakban, aztán majd kifejtem később. Szóval vicces, hogy aki olvassa a blogbejegyzéseimet, később újraolvassa, nem lesz kétszer egyforma. 

Most először vihar van. Hatalmasakat dörög az ég, ami itt eddig nem volt jellemző, max egy kis esőcske. Most rázza az épületet egy-egy mennydörgés. Borús  a közhangulat is. Eddig nem ejtettem szót a koronavírus paráról, de most már kikerülhetetlen. Pláne, ha később, évek múlva újra olvasom ezt az útinaplót, érdekes lesz, hogy eddig nem említettem. 

Nem volt rá okom, itt most sincs pánikhangulat, Indiában nem sok esetet regisztráltak, az 1 milliárdos lakossághoz képest a 60 fő elenyésző. Persze, ha lehet hinni az adatoknak. 

Napról-napra hihetetlenebb híreket kaptunk: pár napja kiderült, hogy az olasz fiú nem tudna hazamenni, ha most kéne: beutazási tilalmat rendeltek el. Ricsivel eddig is beszéltünk róla, hogy mi lesz, ha....egy svájci esemény töröltek a vírus para miatt. De nem gondoltuk, hogy két nap alatt veszélyhelyzetet hirdet a mi kormányunk is, és eltörölnek minden 100 fő fölötti beltéri és 500 fő fölötti kültéri eseményt. 

Sajnos a shop és a visual poi is rendezvényekből él, tegnap beszéltem Julival, a szállodaipar félárbócon, az emberek nem mernek utazni, lemondják a foglalásokat. Kinga, aki AirBnb-ztet szintén arról számol be, hogy nincs vendég. Fekával ma cseteltem, üres a belváros, alig van fuvar. Az egyetemeket bezárják, az állami intézményekben kötelező home office van. 

Én nem a vírus miatt aggódom, hanem a gazdasági válság miatt, amiatt, hogy a tőzsdék zuhannak, a pénzpiac és mindenféle piac pillanatok alatt összeomolhat, hogy ez az egész mennyire messzire gyűrűzik, nem tudhatjuk, de gyorsan terjed a pánik, talán sokkal gyorsabban, mint maga a vírus. Vajon ez megmenthet tényleg minket? 

Első sorban Ricsit sajnálom. Nálunk, ha beüt a crach, családi összefogással megtartjuk egymást. Ő egymaga van, ha nem tudja fizetni az albérletet (és miből tudná, ha semmi tartaléka és semmi bevétele?) akkor csak reménykedhet a tulaj jóindulatában, hogy nem veszi el a fedelet a feje fölül. És mennyien lehetnek még így....? 

Na mindegy, én jógázok és danolászok tovább :D Sokkal többet úgyse tehetek. 

Emlékszem, egyszer volt egy szitu, mikor Nórával Acsáról Vácra busszal mentünk. A sofőr őrülten vezetett, gyorsan vette be a kanyarokat. Én persze élveztem a hullámvasutat és bíztam a sofőr sokéves rutinjában, Nóra már kevésbé és végig aggódta az utat, sápitozva. Nem értettem, hogy ennek mi értelme. Vagy menjen oda, és szóljon neki, hogy vezessen már normálisan, vagy bízza magát a sorsra, vagy akár élvezze a hullámvasutat, hisz azzal nem csökkenti a kockázatát egy balesetnek, hogy aggódik. 

Így vagyok - úgy általában - az aggódással. Ha aggódok úgy, hogy nem tudok tenni, javítani a helyzeten. Most ez egy kicsit más. Sokkal több a bizonytalanság. Nagyon nehéz nem aggódni, meditálás és mantrázgatás közben nem arra gondolni, hogy vajon haza tudok-e majd menni, vagy mire megyek haza, ha igen. 

De most tegyük félre az aggódást és  jöjjön a mese :) 

Már egész sok mindent el tudok játszani szitáron és tökre élvezem :) Egyre szebben is szól, egyre kevésbé szenvedek a fogással, már érzem, hogy hogy tudom úgy megtámasztani, hogy a nyakán aztán kényelmesen tudjak le-föl szánkázni. Egy szitáros a koncert elején rárakja a húrokra az ujját és a végén leveszi. Szóval csak csúszkálni kell, meg pengetni. Ha a középső ujjat leteszem, onnantól már csak “visszafelé”, a mutató ujj irányába folytathatom a játékot. Kezdem érezni, érteni, élvezni :) 

Gábor maradt a tablánál, de ez az egyetlen óra, amikor külön vagyunk. 

A jala neti (sós langyos víz egyik orrlyukból a másikba) után a shatkarma órán kipróbáltuk a szájba be, orron ki verziót is és nekem működött, sikerült elsőre! Ráadásul kicsit be volt dugulva az egyik orrlyukam és teljesen kipucolt, nagyon jó érzés, azóta teljesen rendben vagyok, ezeket a járat tisztítási technikákat otthon is alkalmazni fogom, bizarrnak tűnik, de zseniális! És egyáltalán nem fájdalmas, vagy kellemetlen. 

A majmokkal most már háborúban állunk :D Benderlogh népe rettenetesen szemtelen. A fekete fejűeket nem is nagyon látni, azok ritkák, a piros fejűek igazi köcsögök! Magdalena mesélte, hogy belógott egy a kávézóba, lenyúlt egy sütit, aztán miután a csajszi visítva kizavarta, még visszajött, hogy van-e valami szajré. A szemtelen mindenségit!

A gondnok mondta, hogy a csúzlitól félnek, ismerik, szóval, ha megmutatod a csúzlit, már az is hatásos. Küldetés indul: utcai árusnál csúzlit keresünk. Én találom meg végül, amikor már szinte feladjuk. Elnevezem “monkey remover”-nek. Kipróbáljuk, működik, de nem elég az ijesztgetés. Kell töltényt szerezni és tényleg lőni. Amikor élesedik a harc, fedezékbe húzódik a kis rohadék, majd onnan kukkol kifele. Végül eloldalognak csapatostul - a remover működik, de érezni, hogy a csatát megnyertük, de a háborúnak még közel sincs vége. 

Ma arra lettünk figyelmesek jóga óra közepén, hogy miközben a solar salutation A B variációt tanuljuk, egy majom horda lepi el az épületet és a tetőn sétáló példány egy fehér rucit hurcol magával, egyszer az egyik ablakon, aztán a másikon lóg a fehér nadrág, mint valami függöny. A smaragdzöld papagáj raj szép hátteret biztosít a jelenetnek, de nehéz röhögve egyensúlyozni trikonászanában! 

A szobánkba érve látom, hogy a száradni kiakasztott ruháimat széthordták, a tanga bugyimat a kertből vadászom össze, a tegnap vett fehér felsőt a ház mögött találjuk meg, sajnos használhatatlan állapotban, hatalmas lyukat cincáltak rá. Hmmm. Megvan az első áldozat. Én eddig kimaradtam a csúzli-buliból, Gáborra hagytam a piszkos munkát,  de ezennel hadat üzenek!!! Reszkessetek, majmócáááák!

A durgha energiáknak ezennel utat engedek! 

A fehér ruckók, amiket a szőrös dögök lenyúltak a Holi bulba kellettek.Előző nap megkértek minket, hogy fehér ruhában legyünk. Na, nekem olyan nincs, úgyhogy ellógtuk a raga órát és kimentünk. Ez volt az első óra, amit ellógtunk, erre azért büszke vagyok :D 

A 6:00-ás jóga órán ászanázás helyett szertartást csináltunk. Egy nagyon erős, nagyon szép szertartást. Először egy lepedőre virágszirmokból alakzatokat raktunk. Tara Ji, a tanár egy csillagot formázott, ami az Anahata  (szívcsakra) szimbóluma. Aztán elkezdődött a szertartás. A csillag közepébe beült valaki, szemét becsukva, kezét lótusz mudrában tartva  és a többiek, vagyis mi elkezdtünk egy mantrát énekelni (a táblára fel volt írva, ha valaki elbizonytalanodott volna, hogy a 3 szó közül épp melyiket kell énekelni). 

Mantrázással egyidejűleg elkezdtük körbe, minden irányból virágokkal dobálni, a virágszirmokat szórni rá, és aztán mindenki egyenként odahajolt (négykézlábazott) hozzá és valami kedveset súgott a fülébe. Kb 15-en voltunk, mindenki egyenként sorra került, sokan sírtunk is, nagyon megható dolgokat kaptunk, gyönyörű megerősítéseket, mély, igazán kedves szavakat, amik a mantrával és az egész szeánsszal jó mélyre beszúrtak. 

Adni is nagyon jó volt, ahogy beült valaki, azon gondolkozni, hogy mi az, ami megfogott a személyiségében, milyen szép is, milyen kedves, milyen jó, hogy megismerhettem, milyen csodálatos, hogy ezt most elmondhatom neki, látni, hogy a szégyellősebb, magát kevésbé felvállaló, önbizalomhiányos vagy extrovertáltabb emberek szemében hogy ragyog fel a hála és a túlcsordulás, hogy ezt most ő tényleg megérdemli? Hogy őt akkor most itt tényleg ennyien szeretik és látják és elfogadják? Nagyon érzékeny és megható volt az egész. 

Gábor is mondta utána, hogy előszor borzasztóan kínosnak érezte az egész szitut, meg a feladatot, de aztán, ahogy belefolyt és elengedte a fenntartásait, nagyon szép érzések, szavak jöttek és  ez tényleg egy nagyon erős gyakorlat és totál feldobódott, elérzékenyült, megnyílt. Hát, ilyen, amikor megbizsergetik az ember szívcsakráját. :) 

Aztán jött a buli, indiai mulatós zene, színes por dobigálás, kenegetés. Előhoztam a karikáimat is, a gyerkőcök persze benyúlták, édesek voltak, ahogy játszottak vele. 

Gábor nem sokáig vett részt az őrületben, elment aludni. Majdnem én is, mert fáradt voltam, de mégis hívott a buli meg a csapat. Pont a legjobbkor mentem vissza: egy hatalmas dézsában vulkáni iszapot dagasztottak, azzal locsolták kenegették egymást a tanárok, a csapat és a spanyol lánycsapat, akikkel már korábban jammeltünk. 

Megúsztam, hogy a hajam is kapjon a jóból, a bőrömnek pedig kifejezetten jót tett az iszap, olyan volt utána, mint a bébipopó. A napon táncoltunk, buliztunk vagy 2 óra hosszat, aztán mikor már ránkszáradt az iszap, lementünk a Gangeszhez és lemostuk magunkról. Iszonyat hideg volt a víz, de egy-két-há, berohantam, aztán kétszer-háromszor is bemártóztam nyakig, de minden esetben azonnal ki is jöttem, nem tudtam 5-10 mp-nél tovább bentmaradni. 

Jó buli volt, örülök, hogy végül nem hagytam ki :D

Otthon meleg zuhany, a hajamat még nem mostam meg. 

Ja, apropó hajmosás..... Vettem ugyebár egy hajszárítót valamelyik nap, kimentünk vásárolni a legdzsumbisabb városrészbe (ez még azelőtt volt, hogy felfedeztük volna Laksman Joulát).

Pici cuki hajszárító, 400 fabatkáért (1600 Ft). Az első használatot egész jól abszolválta, aztán a másodiknál már nem akart fújni. Láttam, hogy a fűtőszál bekapcsol, de azzal sokra nem megyek. 

Valamelyik reggel puffogok Gábornak, hogy elszaródott a hajszárító. Na, majd megnézi. Bekapcsolta, nem fúj. Bekapcsolta újra, erre kigyulladt a kezében. Én azt hittem, hogy szívrohamot kapok, de ő a szokásos rendíthetetlen nyugalmával kezelte a helyzetet, pánikra semmi ok. 

Később előkerült 

Miután így elültettünk szeretet-magokat. 

Szóval most már megszoktam a kemény ágyat. Kezd elegem lenni a  mindennap ugyanolyan kajából. Mobilozással feszegetem a tanárok végtelen türelmét. 

[nemmondommegannacska]

Hullámvasút

2020.03.02 Hétfő 

 A mai nap nagyon hullámzó volt – mármint hangulatilag. Hisztisen keltem, a 6-os jóga rendben volt, Tara Ji tartotta, a fehér ruhás csillogó szemű herceg (itt mindenki úgy néz ki, mint ha valami meséből lépett volna ki) az első pránajámánkat Mohan Ji tartotta, a fekete öves (na jó, fekete ruhás) jóga oktató, aki úgy elkápráztatott tegnap. (tegnap? Ja nem, tegnap szabi nap volt….). Olyan akcentusa van, hogy alig érteni, amit mond, viszont akkora átéléssel és komolysággal beszél,  hogy nagyon hiteles és figyel a visszajelzésekre, ha valamit nem értünk elmagyarázza még pontosabban.  

Szóval a pránajámán egy ponton iszonyatosan mérges lettem….. a légzés fontosságát, a tudatos légzést tanuljuk. Engem baromira zavar a szmog, továbbra is érzem, nyilván nem olyan vészes, mint Delhiben, de a levegő nem tiszta, és kész. Valszeg az se segít sokat, hogy egy giga nagy aggregátor van a folyosónk előtt a kertben és az is néha pöfög, néha elmegy az áram.

Szóval ezt a konfliktust sehogy se tudom feloldani magamban, hogy eljövünk a dzsuvába, hogy arról tanuljunk, hogyan tisztítsuk meg a testünket meg a lelkünket, eljövünk órákig tanulni arról, hogy hogy szívjuk be a mérgező levegőt, Mohan Ji a legnagyobb átéléssel és a legprofibb technikával magyarázza mutatja a dolgokat, majd felpattan a mocijára gondolom, mert itt alig van bicikli (miért?) alig vannak csónakok a Gangeszon (pedig elég nyugodt folyó, városon belül simán közlekedhetnének azzal….)

Nagyon fura helyzetben van a generációnk, és ez az egész szitu, ha kívülről, vagy, ha a leendő unokáim szemével nézem nagyon fura. Néhány generáción belül kinyírjuk az egész kibaszott bolygót, ha nem változtatunk. Ahelyett, hogy azon dolgoznánk, hogy hogyan fordítsuk vissza a károkat és hogyan mentsük meg, ülünk itt és meditálgatunk, ommozunk, és a saját üdvünkért fejlődésünkért teszünk. Nem tartom értelmetlennek, hogy itt vagyunk, hogy ezt csináljuk, de visszás.

Nyilván a fáradtság és mindenféle stressz és diszkomfort és hiány is most jön ki, óra végére eléggé belepörgetem magam a hisztibe, aztán ki akarok menni a kávézóba netezni, de nincs net – áram is csak hébe-hóba, puffogok, csapkodok, aztán azon dühöngök, hogy mosni kell – mégpedig kézzel.

Pár napja elmentünk a szállás mellett lévő laundry-ba, ahol nem hittünk a szemünknek: már a besétánál azt mondtam Gábornak, hogy ez tuti nem az, szerintem nem erre mutatott a nyíl, ez egy putri, szemét, göthös kutyák, omladozó ház, de ő csak megy tovább magabiztosan. Befordulunk jobbra, belátunk a „mosodába”: két csávó épp egy kupac kiborított ruha fölött vasal, vagy nem tudom mit csinál, ül a földön, a döngölt földön, mosógép nincs, vizet melegítenek, kifőzik, kézzel mossák a ruhákat.

Peter is pont velünk együtt lép be, próbálunk kérdezgetni dolgokat, mennyi egy mostás, ilyesmi, nem beszélnek angolul, nem is akarnak semmire válaszolni, 20 rupia egy mosás (= 80 Ft) ennyit tudtunk meg.

Peter teljesen ki van akadva, nem hisszük el, hogy nincs egy kurva mosógép sehol, pedig ez aztán a turistás rész, ide mindenki tanulni jön, érthetetlen…..

Szóval puffogva mosom a bugyikat, a víz hol leéget, hol hideg, szappan, kicsavar, kiterít…..nagyon fáradt vagyok, ahelyett, hogy aludnék….végemet járom. 

Gábor kérdezi, hogy tud-e segíteni, de hát ez egyemberes, ledől inkább. Az nagyon király, hogy imádja, amikor idegállapotban vagyok, illetve akkor is imád, amikor vérben forgó szemekkel „valakit ma még megölök” felkiáltással a sírás határán őrjöngök. Nem akar lenyugtatni, nem mondja azt, hogy minden rendben lesz, nem akar csitítani, megkérdezi, hogy tud-e segíteni és ha igen, akkor megoldjuk együtt a bajomat, ha nem, akkor bátorít, hogy nyugodtan toljam neki az érzelmeket, neki aztán hisztizhetek, gyerünk, ő elbírja.

Arra mondjuk kifejezetten figyelek, hogy ne rajta töltsem ki a mérgem. Attól még, hogy NEKI kiadhatom a mérgemet, nem boxzsák. Mondjuk rá nagyon ritkán vagyok mérges, ha valami nem tetszik, akkor azonnal mondom, de legtöbbször kérés formájában. És azonnal megcsinálja, vagy jobban odafigyel. Megoldás orientált és nem fél az érzelmeimtől.

Szerintem ez a fő oka annak, hogy sose veszekszünk, hogy odafigyelek, ne azt mondjam: már megint szanaszét hagytad a taknyos zsepiket és nem bírom ezt a kupit,olyan rendetlen vagy! Stb… hanem megmondom, hogy rendet szeretnék rakni mert zavar, hogy elharapódzott a káosz és a dzsuva és megkérdem, hogy segítsen összerántani a lakást.

Szóval teregetés után mellé bújok, átölel és csak simogat, hagyja, hogy pár könnycsepp formájában kijöjjön a feszkó. Simogatja az arcomat, de nem akar meggyugtatni, nem akarja elmulasztani a rosszkedvet, csak hagyja, hogy legyen, ami VAN.

 Zene óránk lesz, a szitár tanárral nem tudom mi van, de most mi ketten tablázni fogunk a Dzsini vezetésével. Na tessék, hát nem úszom meg. Nem is baj J Kicsit aggódom, hogy ilyen érzékeny lelkiállapotban vagyok, de végül is maximum szétverem a dobot :D : D

Nagyon jó tanár, a hangszer kezelése pedig nem is olyan egyszerű, így minden figyelmemet és koncentrációmat igénybe veszi a gyakorlatok sora. Nem mondom, hogy teljes sikerélmény, de alapvetően élvezem, segít kioldódni a rossz hangulatból.

Ebéd szünetben már jó a kedvem, kisétálunk a telefonoshoz. Talán azért is vagyok kicsit feszültebb, mert nagyon szép idő van, süt a nap és nem lehetek kint, hanem az épületben kell senyvedni.

Filozófián meg mantra órán is túlmozgásos vagyok, mint egy hiperaktív gyerek,nem tudok sehogy se ülni, ez a földön ülés is kikészít, nyűgösködök.

Aztán a második jóga óránk alatt lemegy a nap és Tara Ji nagyon nagyon jó, a témák, amikkel foglalkozunk: grounding, founding  - a stabilitás. A súly elosztása egyenletesen a két lábon. Trikonászanánk, fa pózon keresztül gyakorlunk, a belégzés-kilégzés (milyen póznál miért fontos, hogy épp be, vagy ki lélegezzünk) – kipróbáljuk élesben is, milyen, amikor egy fekvésből felállást belégzésre, vagy épp kilégzésre csinálunk, teljesen más érzés.

A testmozgás és a fókusz most nagyon helyretesz, ez is a Zsolt-féle vonal, a mélyen megértős, imádom! Ujjongok megint, újabb és újabb megerősítése annak, amit már tanultam és néhány újabb ismeret, amire rácsodálkozom.

A Raga órán skálázunk, éneklünk, az jól megy, bár egy ponton kicsit unom a sa-re-ga-ma-t, mikor hetvenedszer ismételjük. Óra végén viszont van egy olyan mantra meditáció, amit sötétben végzünk, egy szál gyertyát körbeülve és nagyon bevisz. Teljes figyelmem a testemen, most először sikerül ellazított combbal ülnöm és tök egyenes háttal, Gáborra sandítok, ő is látom, hogy keményen dolgozik a tartásán és gyönyörűen egyenesen ül, hátra forgatott vállakkal, teljesen tónusban van, nagyon jól áll neki a jógiság érzem, hogy megtaláltunk ma mindketten valamit, miközben zengetjük, hogy Namaha.

Benne maradunk ebben a meghitt áhitatban, vagy az áhitat marad bennünk…..Ma van az 5. évfordulója G édesapja halálának. Már tegnap mondta, hogy szeretne valami kis szertartást csinálni. Akarunk venni kishajót, de az végül kimarad, gyertyával és öngyújtüval felszerelkezve irányba vesszük a Gangeszt.

Beszúrja a gyertyát az iszapba. A kövek közt valami furaság van: először azt hiszem, hogy nagy, vaskos fém anyacsavarokat mosott a víz az homokba, Gábor meg talán műanyag biszembaszomoknak hiszi, de ahogy közelebbről szemügyre veszem kicsi agyag gyertyatartók. Valószínűleg egy másik szertartás nyomai. Lemosok egyet, beleállítjuk a gyertyát. Meggyújtja. Nézzük a folyót.

G kéri, hogy énekeljük el a „krokodílus a Gangesz partján”-t, mert azt apukája szokta volt, hülyéskedésben nagyon ott volt az öreg. Elkezdem, bekapcsolódik, kiszáll, a végén potyognak a könnyei, rázza a zokogás és csak ölelkezünk. Jajj, olyan jó ez, olyan fájdalmas. Én is sírok. Nagyon szeretem!

A gyertyára pillantunk, meglepődök: ikerlánggal ég. Ezek szerint dupla kanóca van? Vagy az egy kanóc összepödört madzagja vált volna ketté?  – Mint valami fura üzenet, szimbolika táncol a két külön lángocska egymással az egy szál gyertyán, mi pedig ölelkezve forrunk egy lánggá. Könnyeinket elmossa a Szent Folyó vize.

Kicsit kiülök még a kávézóba, de nincs net – helyette a finn lánnyal beszélgetünk.

A gyertyát ott hagyjuk, de, hogy megőrizzek valamit ebből a túlcsordulásból, felszedek két cserép gyertyatartót és hazaviszem emlékbe – átjárta a Gangesz vize, pórusaiban őrzi a Gangesz iszapját.

Megosztom vele a mai élményeimet, hogy milyen fura mérges hangulat uralkodott el rajtam a pranayama alatt, az egész India belső harcomat.

A sztorihoz még hozzá tartozik, hogy Zsolt, a magyar srác küldött vasárnap egy FB eseményt: szemétszedési kampány, menjünk ki vasárnap, az egyetlen szabad napunkon, hogy a Gangesz partját megtisztítsák a hulladéktól. Őrület. A turisták szedjék össze a helyiek szemetét, a helyiek után, akik teljesen leszarják, hogy hova dobják a szarjukat? Milyen hülye világ ez?!

Magdalena teljesen megérti, amit mondok, és meleg boci szemeivel, bájos mosolyával egy teljesen új nézőpontot ad:

Ezek az emberek itt a napi betevő falatért, a gyerekük napi kenyeréért dolgoznak vagy koldulnak. Sok a bántalmazott, sok a feszültség, a fájdalom, a szenvedés. Az életükért küzdenek, amit mi föl se fogunk a jólétünkben. Őket nem menti meg az állam, a segély. Nincs olyan orvosi ellátás, mint nekünk. Az, hogy mi jólétben élünk javarészt annak is köszönhető, hogy őket kizsákmányoltuk. Ez egy nagyon összetett probléma. A környezetvédelem szintén. Azok tudnak érdemben tenni a Földért, akik jólétben élnek, amíg a napi táplálék a tét, addig senki nem tud messzebbre nézni.

Szeretetteljes, megértő, elfogadó és együttérző ez a lány. Bennem is átfordulnak az érzések, úgy érzem, hogy a belső konfliktusom oldódik, a Gangesz szeánsz után én is hasonló lelkiállapotban vagyok, átrezeg teljesen, amit mond.

Vizsgálom, hogy milyen gondolatok hatására milyen érzések változnak bennem: a felelősségvállalás, a saját részvételem, vagyis már nem érzem úgy, hogy teljesen kívülállok, kintről nézem a dolgokat…. a hála, hogy milyen jó helyre születtem…..

 És igen, itt van kultúra, tapintható, indiai zene szól mindenhonnan, a vallásosság átleng mindent, van itt tradíció, látszik a ruhákon, a viselkedéseken, az ételeken és nagyjából mindenen. És van értékrend is. Más, mint amit megszoktam. Az érték is, meg a rend is. 

Egy korábbi (pránanadi) mesterem, Adrásy Zoli mondta: amikor másra mutatsz, akkor 3 ujjad a szíved felé, magad felé mutat. 

Magdaléna szavaira megkönnyebbülök. 

Az elutasítást felváltja az elfogadás.

A másra mutogatást a saját felelősségem és gyarlóságom felismerése. 

A közönyt az együttérzés, a félelmet és aggodalmat a hála. 

Még csak 5 napja vagyok itt, de olyan, mint ha fél év lenne. 

Aludnom kell. Szerencsére zár a kávézó, különben hajnalig folytatnánk a beszélgetést. 

Jó, hogy itt mélység és kötöttség és mégis szabadság és megengedés van. Arról szól a jóga és arra biztatnak a tanárok is, hogy figyelj oda magadra. Hogy szegd meg a szabályokat. Hogy alkoss. Alkosd meg a sajátodat. Fejlődj, tanulj, A tanulás nem azt jelenti, hogy információkat hallgatsz, olvasol és magadévá teszel, hanem, hogy kipróbálod, átereszted magadon, megéled és levonod a saját, egyéni tapasztalataidat és igazságodat. Az a tudás. 

Jó, hogy ez a lány és úgy általában mindenki megéli és megosztja az érzéseit. Minden OKÉ. Ha sírsz, ha aggódsz, elmeséled a reggelinél, hogy 3. napja minden jógán potyognak a könnyeid, oké. Ha elégedetlen vagy a szállással, a kajával, vagy valamelyik órával, tanárral, oké. 

Ha nem jössz be órára, ha késel - oké. De utána mindig megkérdezi mindenki, hogy hol voltál, mi a baj....

Ha külön asztalhoz ülsz, mert nem akarsz senkivel beszélni kaja közben - oké. 

Senki senkit nem ítél el, vagy ítél meg. Senkitől a társára eddig egyetlen bíráló, becsmérlő szót vagy kritikát nem hallottam. Olyat igen, hogy a jóga óra lehetne ilyenebb vagy olyanabb, lehetne több ez vagy kevesebb az, lehetne....

Ha beszélgetsz, oké. Ha a telefonodat nyomkdod, oké. 

Mi vagyunk az egyetlen pár, mindenki más egyedül jött. Nagyon irigylem magunkat :D

Összenőttünk eléggé :) Sülve-főve. 

Kaja, 

Majom háború

Elefánt, tigris

hova menjünk majd? 

SPA, hangfürdő, Mango tree café

Stockholm

Koronavírus

[nemmondommegannacska]

Kezdődik a képzés

2020.02.27 csütörtök

Az első igazi óránk jóga filozófia, a doki bácsi, Jivasu Ji tartja. Megnyugszom, hogy nagyon szépen beszél angolul és mindent értek szinte. Amit nem, azt magyarul se érteném. Az is baromira tetszik, hogy nem rizsázik, hanem tényleg filzófiai és tudományos oldalról közelíti a dolgokat és nem a hit vagy vallás oldaláról.

Felsorol egy csomó olyan tudóst, metafizikust, aki napjainkban tanulmányokat közöl és a témával foglalkozik. Nem akarja, hogy bármiben vakon higgyünk, rendeszereket mutat és a csomó infóval leszünk gazdagabbak. Tudomány és spiritualitás kapcsolatáról mesél és amikor DMT és ajavaszka is szóba kerül hirtelen úgy érzem magam, mint ha Ozorán hallgatnám az egyik lecture-t. Na jó, ez nem az angyalokkal kristályokkal bullshitelő ezo faszság meg asztrológiai ákombákom lesz.

Test és lélek, tudatosság, érzelmek és ego, yoga és ayurveda, önismeret….. ez nekem tetszik!

Kicsit aggódtam, hogy angyalokkal kristályokkal bullshitelő ezo faszság meg asztrológiai ákombákom lesz. Asztrológiáról szó sem esik.

 Nagyon tetszik, és ez még csak az első nap!

Az elmélet után jóga óra,ez is nagyon nagyon király! Szuper profi az oktató csávó (Taja Ji), szépen hibajavít, olyan ászanákba visz minket, amit nem is ismertem. Iyengar stílusnak tűnik, de ez így nincs kimondva.

Később kiderül, hogy az Iyengar és Ashtanga születése előtti tradicionális vonalat tanítja első sorban, illetve a biztonságosabbra, nem gumiemberekre szabott modofied változatot. 

Kellemesen elfáradunk.

Kis szünet után irány a másik épület, vacsi közben is megy a csacsogás. A torkomat el is felejtettem kb. Iszom sok-sok forró fúszeres, enyhén csípős teát mézzel.

A vacsi a szokásos: leves, dahl, csapati és rizs.

Az este zárása egy koncert, ami valami fantasztikus! A tamburát telefonról játszák be, az mondjuk nagyon vicces, egy hegedús és egy dobos csávó játszanak. Kurvajó! Nagyon tetszik! A hegedűs nem a szokványos módon, a nyakához betámasztott szerszámmal nyomja, hanem kb úgy, mint ha cselló lenne. Furcsa ritmusok, repetitív dallamok, és valami csodálatos fény a szemeikben, ahogy az igazi zenészek kommunikálnak egymással, az mindig csodálatra késztet.

Ugyanezt érzem, amikor Gáborékat látom színpadon. Ahogy Tibivel egymás szemébe néznek és nyomkodja mindkettő a szinti billentyűket és valami megfoghatatlan összecsengés és tánc és szex és eksztázis és meditáció történik.  

Na, hát ez itt is megvolt.

https://www.youtube.com/watch?v=KkEM7P4DazU&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=9

Egy srác a végén leszólított, ékes angolsággal kérte, hogy küldjem át neki a videót. Tanakodtunk, hogy hogy lenne a legegyszerűbb, mondom jelölj be facebookon. Oda tartottam a telefonomon a saját profilomat, hogy ne kelljen a vezeték nevemet lebetűznöm, így könnyen megtalál, csak egy Márványi Anna van.

Erre a srác megszólal – te magyar vagy? Gábor is röhög, mondjuk, hogy magyarok vagyunk, kiderül, hogy Zsolt másfél hónapra jött ki szitárt tanulni és van több, mint 20 közös ismerősünk a közösségi hálón.

Hihetetlen, milyen kicsi a világ!

Gábor elmegy aludni, én fel vagyok pörögve és most érzem az elalvós cigi hiányát. Netezek, Ricsivel telefonálok, aztán kirúgnak a kávézóból – megyek zuhanyozni.

Tegnap azon is nyűglődtem, hogy vettem kókuszolajat, de nem tudtam használni, mert olyan hideg volt, hogy megszilárdult és sehogy se lehetett kinyomni a flakonból.

Ma rájöttem, hogy ha nem fürdöm ki az összes meleg vizet, hanem egy kicsit a flakonra folyatok, akkor ez a hatalmas testápoló-probléma is megoldódik.

Csekkolom a torkom, eltűntek a tüszők :)

Ma már rengeteg szépséget találtam itt, jajj, de jó lesz ez! Izgatott vagyok, nehéz elaludni, kavarog a sok élmény bennem.

Holnap 6:15-kor már jóga óra, úgyhogy át kéne állni most már a korán fekvésre.

Jó éjt! :)

[nemmondommegannacska]

Vasárnap - pihenőnaaaap!

2020.03.01 Vasárnap

Vasárnap van, az egyetlen szabad napunk a héten.

7 órakor persze magamtól felébredek – folyik az orrom. Viszont a kedvem jó, a nyomasztó gondolatok helyét átvette valamiféle nyugalom. Egyre otthonosabban érzem magam.

Csöndben kikelek az ágyból, felkapcsolom a bojlert, az a tervem, hogy zuhanyzok, megborotválkozok. Tegnap vettem hajszárítót, úgyhogy hajat is fogok majd mosni, de mivel a bojler nagyon pici, ez útóbbi valszeg nap közben lesz, két etapban. Akkor az idő is kellemesebb, most még hüsi van.

Amíg felmelegszik a víz, kiülök a nappaliba és a fotelbe kucorodva olvasom a narancssárga könyvet, ami tananyagul szolgál. Ez az orrtisztítási izébizé izgatja a fantáziámat. Hátha segít a náthán. Valami nyavalya mindig van, de elnézem a testemnek, erről tegnap már írtam.

G is felébred, invitál, hogy bújjak vissza az ágyba addig is, amíg a víz felmelegszik. Könnyű engem meggyőzni, ha egy kis bújásról van szó. A vállára hajtva a fejem visszaalszom és az ébresztő kelt, amit a reggeli miatt húztunk. A zuhanyzás tervem így kútba esett, de legalább még egy picit pihentem.

A reggeli a szokásos, kása, zabpehely, műzli, palacsinta, banán, gyümölcs, méz, tea. Kevesen vagyunk.

A tegnapi esős idő miatt arra számítottam, hogy ma is szar idő lesz, de hétágra süt a nap. Invitálnak minket a többiek ide is, oda is, jóga fesztivál, kirtan fesztivál, barlang, guru…. de mi csak pihenni akarunk.

Zuhany, borotválkozás és hajmosás – sikerül mindezt egy körben letudnom. Megtisztulva ülök ki G mellé a folyosóra, ahol boldogan napfürdőzünk.

Dehogy megyek én bárhova! Egy hónapon keresztül mást se fogunk, mint énekelni, zenét hallgatni, jógázni, az egyetlen szabad napomon nem akarok semmi tennivalót.

Nagyon sok az inger, testileg, lelkileg és szellemileg is. Sok lesz ez, muszáj regenerálódni. Pólóban és rövidnaciban élvezzük a 25+ fokot, az év első nyári napja, lényegében december óta vágyom arra, hogy csak kifeküdjek a napra és ne csináljak semmit. Nagyon jólesik!

Egyetlen küldetést tervezek: ki szeretném próbálni ezt az orr tisztító technikát, a jala netit.  Egyik orrlyukon be kell önteni testhőmérsékletű, enyhén sós vizet, a másik orrlyukon pedig szépen kifolyik. Ehhez kaptuk a műanyag kancsót. Elég bizarrul hangzik, de én az a típus vagyok, aki megműti magát, ha kell. A tüszőket is leszedtem a torkomról, meg vannak egyéb furcsa bevállalásaim is, sok vesztenivalóm nincs.

Gábort is nagyon érdekli a dolog, végig akarja nézni, ahogy csinálom és ő is kipróbálja. Előkészülünk, a napon melegítem fel a vizet és oldom fel a sót.

A procedúra egyszerűbb, mint gondoltam, elsőre sikerül és teljesen fájdalommentes, még csak nem is kellemetlen. 

https://www.youtube.com/watch?v=wTUMu7Y_dZw&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=1

A hatása pedig elképesztő! Annyira kipucol, hogy érzem a fejemben az üregeket. Egész furi érzés. Mióta lehetett ott betokozódva a trutyi, aminek -ezek szerint - nem kellene ott lennie? 

Basszus, hát ez nagyon jó érzés! Érzem, hogy a fülem, szám és orrjárataim között elkezdett áramolni a levegő. 

Hulahoppozok picit az erkélyen.

Ebédnél az egyik srác mutat egy szétszedhető műanyag didgeridoot, tök szép hangja van, ahogy G megfújja, kapunk instrukciót, hogy hol vette, úgyhogy fölkerekedünk és elsétálunk abba a városrészbe, ahol még nem voltunk.

Szerencsére a tegnapi forgalmas-büdös út helyett nagyon kellemes sétány vezet végig a Gangesz partján, a nap továbbra is kényeztet minket, jól esik turistáskodni, élvezem, hogy nincs semmi kötelező dolog.

Ez a városrész teljesen a turistákra, a spiri jógás arcokra épül, spiri hangszerek, spiri ruhák, spiri ékszerek, réz szobrok, parfümök. Be is vásárolunk szépen, boltról-boltra járunk, valaki otthon mondta, hogy Rishikest ilyen Siófok feeling Indián belül, most kb értem, hogy mire gondolt. Röhögök, hogy a papírzsepi és wc papír is a kínálat részét képezi mindenhol, teljesen egyértelmű, hogy ez az, amit a helyiek nem hasznlnak egyáltalán és csak a külföldiekre specializálódtak.

A wc papír helyett egy cső van mindenhol a kagyló mellett, amolyan seggmosó, orrot nem törölnek, ellenben fújják. Az út közepén előre hajolva, kábé bárhol. Hörögve turháznak és hegyeset köpnek a férfiak, a kulturális különbségek közt ezt is meg lehet említeni.

Amikor besokalunk a shoppingolástól, G mutatja, hogy vannak kávézók az emeletes, magas épületek tetején (én észre se vettem volna, ha csak magam vagyok). Kiválasztunk egyet és felmegyünk, egy kicsit sem finom masala chai mellett beszédbe elegyedünk egy dán nőcivel, aki ajurvéda könyvet olvasgat, aztán mikor elkezd picit csöpögni az eső elhúz.

Mi pedig kipróbáljuk az új szerzemény szájdobot. Nagyon cuki hangszer, tetszik. A kilátás pazar, a Gangesz épp kanyarodik, a túlpart épületeit láthatjuk, valahol ott kell lennie annak a kávézónak, ahol egy magyar csajszi dolgozik. Ajánlották, hogy látogassam meg, cseteltem is vele, hogy majd megyünk.

https://www.youtube.com/watch?v=UiIt8mALMEs&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=2

Visszaséta, vacsi előtt a kávézóban kis netezés, közben a nagyon cuki finn lánnyal, Magdalenával beszélget Gábor, a projekteiket mutogatják, Korai Öröm, sound hecking. Kapunk egy meghívást, és felmerül a közös nada yoga session ötlete is. Ilyen fesztivál, olyan fesztivál, kapcsolatok…..Ültetjük a magokat.

Vacsi után zenei koncert, senkit nem zavar, hogy közben a laptopomat és a telefonomat kb egyszerre nyomkodom. Naplót írok, dolgozom, töltöm föl a videókat.

Elalvás előtt rámjön a rendcsinálási láz, hirtelen a dolgok teljesen maguktól találják meg a helyüket. Hipp-hopp széthúzom a székeket, a fölösleges asztalkát a falhoz tolom, rápakolom a hangszereket, de jó, van zene sarok! Az asztalon összerendezem a füzeteket, a ruhákat szétválogaton. A cipők itt fognak lakni, ebbe a kis fiókba meg pont belefér a pampuckás neszeszer. A gyógyszereket elpakolom - ezekre most nem lesz szükség. 

Tisztul a terep, tisztulok belül kívül -  még jobb kedvem lesz, imádom, amikor rend van! Látom, hogy Gábornak is tetszik, nem is annyira maga a rend, hanem láthatóan imponál neki, felizgatja, hogy én ilyen kis rendes csaj vagyok, otthonos lakot teremtek apróságokkal. Erős női energiák ezek - és ő erős férfi energiákkal válaszol rá. 

Gyönyörű szeretkezéssel koronázzuk meg ezt a perfect day-t, teljesen egyszerre jutunk a csúcsra. Ez becses  kincs, nagy élemény, az összhang és szinkron testi-lelki megnyilvánulása, sokáig ölelkezünk még meghatódva, kiélvezzük a hormon koktélt, ami - mint valami speckó drog -  beüt és egyszerre jár át minket a transz, az aufória és a végtelen nyugalom.

Az ágy kemény, még meg kell szoknom, olyan élmény itt aludni, mint sátorban - szétnyomja a csípőcsontomat.  

[nemmondommegannacska]

Lájti nap,  Majom támadás

2020.02.29 szombat 

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag felriadok 4:15-kor. Mivel nem is tudok visszaaludni, pörög az agyam, ezért amikor 5:15-kor csörög a vekker, nem okoz különösebb traumát.

Végre elmúlt a menstim, rögtön ki is használjuk :) Bírom, hogy teljes kómában, félálomban is, félholtan is csodálatos orgazmusokat tudunk produkálni. Szerintem a tantrát mi taníthatnánk :D

Bár asszem ilyen tantárgyunk nem is lesz 

A jóga órát most nem az a tanár tartja, aki tegnap, hanem egy teljesen másik srác – sokkal kevésbé cuki, de atttyyyyaaaaaaééééég! Annyira de annyira jól oktat! Pontosan ez az, amit szerettem volna, amit ettől az egész kurzustól várok! Ez az, amiről Gábornak meséltem, hogy Zsolt otthon így oktat. Elővesz egy darab ászanát, vagy annak csak egy részletét és baromi részletesen belemegy. Egy karemelést, egy előrehajlást vesézünk ki, elemzünk, ízlelgetünk teljes mélységében. Minden idegszálammal koncentrálok, minden izmomat a feladat szolgálatába állítom. Én már tudom, én már ezt tanultam, és mégis…..rögtön megvilágosodok, hogy 6 év jóga gyakorlás után pl lefelenéző kutyából sose tudtam értelmesen előre lépni. 

Megmutatja a tipikus hibákat, amikor azt mondja, hogy vegyünk elő téglát, biztos vagyok benne, hogy azon fogunk támaszkodni, hogy könnyítsük a kivitelezést, de nem! Csak leteszi, hogy megjelölje, hogy na ezt kell átlépni, ez a helyes útja a lábnak, a térd ne menjen ki oldalra. Iszonyat izomlázam lesz, de nagyon elégedett vagyok!

Végre elhangzik a szájából, hogy ez a kurzus nem arról szól, hogy gyakoroljuk, hanem, hogy megtanuljuk mélységében az ászanák helyes kivitelezését és a hibajavítást. Aztán lesz 10-20-30-x évünk gyakorolni.

Ha viszont nem a helyes kivitelezéssel csináljuk, akkor hiába mindennap gyakorlunk, 10-20-30 év múlva se lesz lófasz eredménye!

Elment az áram, tehát az a tervem, hogy kicsit netezek a kávézóban kútba esett. De nagy szerencse, mert úgy elfáradtam, hogy inkább egy fél órára ledőlünk Gáborral aludni. Összebújunk és mindketten mély álomba zuhanunk (este miért nem megy vajon ez a lehunyom a szemem és máris bekómálok dolog?)

Amikor szól az ébresztő, 10 percünk marad óra kezdésig, és totál kótyagosak vagyunk mindketten.

Kicsit kapkodósra sikerül emiatt a készülődés – Gábor már kilép az ajtón, amikor én rájövök, hogy még vissza kell szaladnom valamiért. Szöszölök a szobában, keresem a nemtudommit, (vagy pisiltem? Már nem emlékszem)… a lényeg, hogy amikor kijövök a szobából, az előtérben ott csücsül egy bazi nagy MAJOM!

Alapértelmezés szerint, az állatimádatomnak köszönhetően nagyon cukinak tartanám és ujjonganék, hogy ilyen különleges vendégünk akadt, de egyrészt Jivasu doki az első napon óva intett minket, hogy messziről kerüljük el őket, eszünkbe ne jusson barátkozni velük, mert vadak, a fekete fejűek nem is annyira, de bezzeg a piros fejűek! Na, azok az igazi köcsögök! Másrészt a 20 perc alvás többet ártott, mint használt, szóval a szemeim és egyéb érzékelő szerveim nincsenek abban a készenléti állapotban, hogy egyáltalán felmérjem, milyen színű a feje a szerencsétlen állatnak, azt se tudom, hogy Gábor vajon melyik helyiségben tartózkodik,  szóval azonnal, minden átmenet nélkül pánikszerűen elkezdek visítani: MAJOOOOM! Itt egy majoooooom! Bejött a majoooooom! :D

Bemenekülök a belső szobába, szabad utat engedve a kispajtásnak a kijárat felé. Hallom, hogy Gábor is ordít, hesegeti ki a jószágot. Amikor kiszaladok a gangra, hogy mizu, akkor fogom föl, hogy a kis köcsög ellopta az asztalról a felbontott, méregerős chilis lays chipset.

Dobogó szívvel és visítva röhögve próbálok videót készíteni az esetről, végignézem, ahogy szétosztja a haverok között, vannak vagy 6-an, egész majom horda, ráközelítek, kommentálom, aztán amikor vége a jelenetnek jövök rá, hogy nem sikerült felvenni semmit, most kapcsolom csak be a kamerát.

Az adrenalin jobb, mint két kávé, csak most mindentől ijedezek, majmok elkotródtak, cuki kutya megjelenik a színen, de halálra rémülök tőle :D Aztán amikor visítva röhögve túlvagyok a traumát, csinálok róla egy videót.

https://www.youtube.com/watch?v=PemSsNuoCQg&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=7

Újra ellepik az emeletet a majmok, a kávézó bejáratától vezet le a lépcső a jóga terembe, de nem merek lemenni, mert jönnek a majmok :D

https://www.youtube.com/watch?v=jb07mkLTtDY&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=5

Shatkarma, aztán nem kell messzire menni, Jivasu dokival folytatjuk a consciosness-awareness-self-mind-ego-brain-thoughts-meditaton-silence-sound-energy-vibration-nada fejtegetést.

Ebéd után Gáborral kimegyünk a hídon, ez az első alkalom az érkezésünk óta, hogy kimerészkedünk az ottani világba az ashram sokkal elfogadhatóbb körülményei közül.

A kép a szokásos, csak már nem feszülök annyira rajta: mindenféle járművek őrült kavalkádja, folyamatos fülsüketítő dudálás,  járda nélkül Istenkísértés az út szélén a séta, a legrosszabb pedig a kipufogógáz és az orrfacsaró szmog.

Elkezd esni is, de az nem zavar. A Gangesz parton cuki csíkos mókusokat látok, ez újdonság. A földön fetrengő emberek, az árusok, meg a szemét nem az. Mondjuk itt nincs „annyi” szemét…..

https://www.youtube.com/watch?v=c7WVyWXawPI&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=4

Találunk egy hangszer boltot és veszek egy fa fuvolát! 

Naaaa! Hát már nem volt hiábavaló az expedíció! Gábor talál magának flip-flopot (lábujjas tangapapucs) YouTube felirattal, veszek hajszárítót, aztán egy tuk-tukkal visszamenekülünk a hídig, ahonnan gyalogosan besétálunk.

Az eső miatt elhalasztják a kinti programot, helyette közös filmezés: a jóga eredetéről szól és valahogy nagyon megfog. Talán kezdem megérteni, hogy mi van….hogy miért vagyok itt…..hogy miről szól ez az egész…..próbálom feloldani az ellentmondást, hogy hogy lehet ez az ősi és csodálatra méltó filozófia és tan és tudomány ennyire messze a jelenlegi valóságtól – amit itt Indiában tapasztalok.

Maga a film nem akkora szám, de az érzések, amik közben átjárnak…..amikor a kundaliniről, a védákról, istenekről, nadikról,  ászana gyakorlásról, meditációról, megvilágosodásról beszél, kezd a rendszer kirajzolódni bennem. A jógaszőnyeg kupac tetején ülök (Peter mellett lestoppoltam a legjobb helyet) G még a harmóniumot próbálgatta, szóval mellettem nem, de előttem pont le tudott ülni. A film közben elkezdtem finoman simogatni, masszírozni a nyakát, vállát, ő pedig az ölébe vette  a lábamat és masszírozta – és csodaszép érzések jártak át! Hogy ez az egész sokkal magasabb, és sokkal mélyebb, mint gondoltam. Boldog vagyok, hogy itt lehetek. Boldog vagyok a kis fuvolámmal, az életemmel.

Reggel, a 4 órás ébredés után még mindig a „mi a faszt keresek én itt” érzések dolgoztak bennem. Éreztem, hogy taknyos vagyok, arra ébredtem fel, most már eszembe jutott, hogy folyik az orrom. A testem lázad.

Annyira drasztikus változásokba raktam magam, annyira hirtelen, hogy ez sokk. Kicsit sírtam is.

A hajnali kelés. A hús hiánya. A csak angolul beszélés. Hogy folyton van valaki körülöttem. Az idegen ágy, idegen otthon. Mindenféle hiányok. Mégiscsak egy vállalkozást vezetek, egy kicsit kontrol freak vagyok, most tanárok, szabályok engem kontrollálnak. Rengeteg új tanulás. Sok ez. Félelmetes ez. Az akarás, ahogy mindig belehajtom magam valamibe, valamit mindig akarok….

A fű hiánya, az esti rituális spanglit csak úgy egyik napról a másikra elhagyni...

Látom, ahogy a sejtjeim néznek hülyén egymásra – te, most mi van? Ez most jó? Ez most rossz? Lázadjunk? Támadjunk?

Jó helyen vagyok, jó dolgokat csinálok, de ez az életmód váltás nagyon hirtelen.

A film alatt úgy érzem átlendültem. Megbékéltem.

Utána mondta is Gábor, hogy teljesen "megShivásodtam" . Másképp beszéltem az emberekkel. Feltöltődtem szeretettel. Ahogy ott ültem és simogattam Gábort, nagyon erős szeretet érzés öntött el. Szerettem….őt is, a többieket is, a tanárokat is, az otthoniakat is, apu rengetegszer eszembe jut, amikor egy gitárt kaptam ma a kezembe be is könnyezett a szemem.

Holnap nem kell kelni, holnap szabadnap, nincs egyetlenegy óra sem.

Pihenünk.

[nemmondommegannacska]

Az első teljes nap

2020.02.28. Péntek

Este telefonoztam Ricsivel 21:30-ig, amíg ki nem raktak a kávézóból, utána még egy kicsit kukorékoltam, naplót írtam éjfélig és utána se ment egykönnyen az elalvás, hála a rengeteg élménynek. 

5:15-kor viszont kíméletlenül szólt a vekker. Az első korai kelés elég nehézkes, de 6:15-kor már ászanázunk a fehér ruhás csávóval. 

Még sötét van, amikor kezdődik az óra, meghitt, csendes, félálmos, mantra zümmögős...de kemény is, meglehetősen erős ászanákat gyakoroltat. 

Utána az első Shatkarma óránk, ami a tisztítási módszerekről szól. Beöntés, orron be szájon ki, szájon be orron ki ez-az…. csak tátom a számat. Mármint neeeeem, nem próbáljuk (még) ki, csak jegyzetelünk :D

Már jóga alatt a reggelin járt az eszem, remélem ma is kása lesz, baromi éhes vagyok. És a korai keléstől nyűgös is.

Reggeli után bevesszük magunkat a kávézóba és némi koffeinhelyretesz valamennyire.

Kell is, mert már szaladhatunk vissza az ebédlőbe, ahol először Bhuwan Ji megkérdezi, hogy ki milyen hangszert akar tanulni. Harmónium (billentyűs harmónika szerű hangszer), tabla és szitár közül lehet választani. A tablát a dzsin tanítja, aki a tegnapi koncerten olyan fantasztikusan játszott, nagyon belopta magát a szívembe, de talán pont emiatt nem vágyom rá, hogy a tanítóm legyen, túlságosan tisztelem és szégyellős lennék, olyan energiákat érzek felé, amitől bezárkózom és az a fajta megfelelési vágy jön elő, amit most nem akarok. Pont azt akarom itt letenni, hogy hogy kéne jónak lenni, és azt akarom megélni, hogy hogy lehet szabadon, mindenféle elvárás nélkül zenélni.

Zavarodott vagyok a hangszer választást illetően, fingom nincs melyik hangszerről mit kell tudni, Gábor a harmóniumra hajlik, mert hogy billentyűs, én inkább a szitárra, de amikor kiderül, hogy akkor külön csoportba kerülnénk, gyorsan átpártol. Amúgy is érdekesebb olyan eszközt tanulni, amiben nem járatos. 

Szóval kapunk egy-egy szitárt, egy húrt behangolnak rajta és elkezdjük az alapokat. Ugyanaz a bajom vele, mint anno a gitárral, sehogy se áll kézre. Ráadásul valami teljesen elbaszott jóga pózban kellene rajta rendeltetésszerűen játszani, de 5-10 percnél tovább (inkább 4-6) nem bírom ezt az intenzív nyújtást. Az ujjam is fáj. Kapok egy kisebb szitárt, ragtapaszt az ujjamra és elkezdünk skálázni. Nagyon mókás. A végén egészen belejövök, tetszik, jó móka lesz ez!

https://www.youtube.com/watch?v=PemSsNuoCQg&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=7

Kijövünk az óráról és tiplizünk át Jivasu doki filozófia órájára - csináltam egy videót, hogy az irodától, ahol a zene órák és a kaja van hogy jutunk el a másik helyszínre, ahol a szállásunk, vele egy szinten a kávézó és a kávézó alatt a jóga terem van. 

https://www.youtube.com/watch?v=tPu5fnkCQfQ&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=8

Filozófián majdnem bealszom, most jön ki a baszatós jóga óra + 4-5 óra alvás, kávéra, teára most nem is volt idő, úgy estünk be. Nyűglődök.  Ha már az első „rendes” napon nem tudok normálisan ülni sehogy, és mindenem fáj, leesik a fejem, mi lesz itt velem egy hónapon keresztül? :D

Gábor is eléggé szanaszét.

Annak amúgy nagyon örülök, hogy elmúlt a torok fájásom!

Az ebéd nem sok újdonságot tartalmaz. Utána kimegyünk shoppingolni, de haza kell rohannunk, mert Gábort elkapja a hasmars. Még pont időben haza érünk :D

Az ebéd utáni ásana órán végig beszélgetünk, ettől jól átfagyok, majdnem elalszom, visszaidézni se nagyon tudom, hogy miről hadovált a csávó. Asszem jóga filozófiáról :D

Miután szabadulunk, azonnal megragadom az alkalmat és a kávézóban tolok egy masala chait.

Ja nem, olyan későn hozzák ki és olyan forró, hogy nem bírom meginni, elviszem magammal, szaladok át a zenélős helyszínre az ebédlőbe.

 Bhuwan Ji, a copfos csávó, aki a shatkarmát is tartja, most zeneelméletet oktat. Gyakorlatilag skálázunk. Megtanuljuk a sa re ga ma pa da ni sa-t mindenféle felbontásban oda és vissza. Tetszik, megy is, bár nagyon kell koncentrálni, de nem baj, legalább ezen nem alszom el, de kicsit félek, hogy a torkom belázad.

A köv órán a dobos csávó, a dzsini is beszáll és kirtan énekeket danolászunk. Repetitiív, nekem kicsit túlságosan is, egy ponton elunom, de nyugodtan abba lehet hagyni.

A végén viszont nagyon felpörög a hangulat, még ma is azt éneklem, hogy Shiva, shiva, shiva shamboo, mahadeva shamboo 

 Vacsi, utána Ricsivel kávézó zárásig telefoon duma, Gábor már alszik, mikor megyek be zuhanyozni, lefeküdni.

Most se megy olyan könnyen az elalvás, de ma már nem bántja érdekes mód annyira az oldalamat az ágy keménysége.

[nemmondommegannacska]

Nyitó ceremónia, avatás

2020.02.27 csütörtök

Az éjszakai hidegrázás után össze-vissza forgolódok, nyugtalanul alszom, nehezen megy a kelés,Gábor még jobban szenved, alig bírunk magunkba életét lehelni. Szerencsére csak 9-re kell menni reggelizni. Mi lesz a többi kb 28 napon, amikor 6:15-kor már ászanázunk? Kemény lesz...

Megnézem lámpával a torkom: gáz van, tiszta fehér lepedék a nyelvem és két fehér folt van a bal mandulámon. Nem azok a szilárd kis pöttyök, amik legutóbb voltak, amiket egyébként én leszedtem magamnak, de nincs mese: ez tüszős.

Shit! Mi legyen? Lázam nincs, de tudom, hogy lesz…..ez magától nem szokott elmúlni. Az, hogy fáj, a legkevesebb. Ha most megint belázasokod, mint otthon, akkor orvos, antibiotikum kúra…..és ez ráadásul fertőző, valszeg ugyanazzal a bacival fertőztem vissza magam, mint amivel korábban is szenvedtem. A tünetek legalábbis teljesen olyanok. Ki kellett volna dobnom az a Labellot! Na mindegy. Mi legyen? Szólni kell valakinek…..hogy legalább tudják.

A megszokotthoz képest nagyon csöndes a banda, a reggelinél mindenki kómázik a kásája fölött. A kása egyébként isteni, a banán is ízes, a papaya viszont förtelmes. Sokadszor próbálom, de nem jön be.

Forró masala teát iszom, ez jól esik a torkomnak, de egyébként a kedvem rossz, aggódok és még szokatlan minden és idegen. Mit keresek én itt? Jaajjjj

Nem adnak kávét, G mondja, hogy ő csalni fog és iszik egyet reggeli után, én lebeszélem, hogy ne már. Aztán amikor kijövünk az ebédlőből, rögtön kilépek egy robogó elé. Ahogy rájövök, hogy nagy volt a lendület bestoppolok és hátat fordítok neki, várom, hogy kikerüljön és tovaszáguldjon, de ő arra számít, hogy tovább megyek, vagy nem tudom, mire számít, de állóra fékezi a mocit, aztán állunk egymással szemben és én nagyon röhögök. Ő is.  Gyorsan átmegyek az út túloldalára és mondom Gábornak, aki ebből a jelenetből nem sokat fogott föl, hogy kell az a kávé, ez így nem lesz jó.

A kávézó bejáratánál állunk és vesszük le a cipőt, amikor jön föl a jóga teremből Moran, aki tegnap még sherpa szerepben tisztelgett, mára a vezetőnk és tanárunk lett. Mondom neki, hogy fáj a torkom, aggódok, hogy begyullad. Erre rámutat egy pasira, aki az egyetlen ember rajtam és Gáboron  kívül a színen, kb 2 méterre áll tőlem: ő a doktor. Beszélgessetek!

Mi van? Mire pislognék Moran eltűnik a jelenetből, én a doki bácsihoz fordulok, aki köszönésképp, (vagy helyett) azonnal kérdezés nélkül megölel. Jajj, hát itt jó kezekben leszek! Nagyon kedves, meghallgatja a panaszomat, kérdez párat, hogy mit érzek, aztán azt javasolja, hogy ne vegyek be gyógyszert, ha nincs lázam, de gargarizáljak és igyak sok meleg teát.

Megadja a szoba számát és a legmegnyugtatóbb hangon mondja nekünk, hogy akármikor keressük, kopogjunk, ha gond van.

Úgy érzem, hogy most már nagy baj nem lehet. Meg azért minden negatívumával együtt nem ez az első ilyen élmény Indiában, hogy a megoldás sokkal közelebb van, mint hinném. Hogy került pont akkor pont oda az ajurvédikus doki?

Mint kiderült ő lesz az egyik oktatónk.

Kávé és egy kis netezés után lemegyünk a jóga terembe, ami a szállás épületében van, a kávézó alatt.

A nyitó ceremónia abból áll, hogy a tanárok bemutatkoznak és a doki bácsi tart egy tájékoztatót, mire kell figyelnünk, kérdéseket lehet feltenni.

Az általános, nem újdonság infók mellett felhívja a figyelmet a majmokra :D A fekete fejűek szelídebbek, a piros fejűek vadabbak, de egyikkel se tanácsos barátkozni! Ne menjünk a közelükbe. Ha bébi majom is van a közelben, pláne ne! Tetszik a stílusa, és humora is van.

Kezdek oldódni. Tetszik a terem, a tanárok, ahogy és amiket mondanak.

Utánuk mindenki szépen sorban bemutatkozik, elmondja, hogy hogy hívják, honnan jött és melyik képzésen fog részt venni (összesen két kundalinis van, és azt hiszem 10 nada jógás) valamint, hogy milyen várakozásokkal vág neki a képzésnek. Én azt mondtam, hogy „my expectation is to have deeper understanding in yoga and music and how they connect to each other”

A meditációt oktató csajszitól kapunk egy piros pöttyöt a homlokunkra, a két szemöldökünk közé. A doki bácsi virág koszorút akaszt a nyakunkba, a hosszú hajú csávó a kezünkbe nyomja a pakkot, ami tartalmaz könyvet, oktatási anyagot, füzetet, tollat és egy kancsót, ami gondolom a shatkarma tisztító technikához fog majd kelleni, jajjj…..Nem akarom tudni, mit kell majd ezzel csinálni :P

 Kivonulunk összenépileg a Gangesz partjára, ahol tehenek és kutyák között rövid ceremónia következik.

Szelfizünk, fotózkodunk, csoportkép.

aztán irány vissza a szállásra. Gábor talál egy gyűrűt nekem a homokban. (Ez most egy jel?) Nem ő húzza az ujjamra, hanem a kezembe adja, amúgy is csak a kisujjamra jó, de azért vicces a szitu. Hogy a kurzusban található egyetlen pár férfi tagja találja meg :D Pedig ott sétált előttünk egy csomó ember…..

 Forró masala tea, jobb a torkom! Nézem kislámpával, a fehér folt helyett tűhegynyi kis pont van…..Hm. Ezüst kolloidos vízzel gargarizálok. Talán megúszom és mégse terít le? Nagyon fel vagyok dobva, tetszik a csapat, a közeg, a tanárok. Jó lesz ez!

Ebédnél folyik a csevej, azt figyelem, hogy mindenki szemében van valami különleges fény, szenvedély, mindenki jókedvű, vedám.. A finn csajszi továbbra is a kedvencem, Whinhof Method-ról, Ringo Starról és a Beatles rishikesh-i élményeiről beszélgetünk.

[nemmondommegannacska]

2020.02.26  Érkezés a Swargashramba

https://www.youtube.com/watch?v=pPW5pvZR1Cc&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=https://www.youtube.com/watch?v=J0UgVEQChEo&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=15&t=0s10-re jött értünk a sofőrünk a hotelbe. Addigra megrenggeliztünk - Gábort szigorúan letiltottam a tojásról - noha ott sütötték előttünk, ki tudja mennyire mossák meg, milyen vízzel, az egyik be volt repedve, nem hiányzik a szalmonella. A kontakt, aki 20 éve jár Indiába - és mindenki más is - óva intett minket az utcai kaja árusoktól, de mivel az éttermek, sőt, még a hotelek éttermeinek egy jelentős része is az utcáról szerzi be a kajákat és alapanyagokat, ezért nagyon kell vigyázni. Thaiföldön lazáztunk, hazafele Bangkok legdzsuvásabb piacán halat ettünk, duriant, gyümölcsöt, na itt nem szabad. Ott az volt a koncepció, hogy az itteni bacikhoz nem szokott gyomrunk egy idő után immunitást szerez, szóval egy hét után már csapvízzel mostam fogat. Na, itt nem. Itt sokkal óvatosabbnak kell lenni. 

 Kiutazásunk előtt mindketten betegek voltunk, a tüszős mandula gyulladás miatt 10 napig antibiotikumot szedtem. Vasárnap szedtem be az utolsót, hétfőn indultunk. Szóval eleve kicsináltam a bélrendszeremet, immunrendszeremet. 

Illetve az oltást is eléggé az utolsó hétre hagytuk, felhívtam az oltási központot, hogy mennyire gond, ha antibiotikumot szedek, azt mondták, hogy a gyógyszer nem para, viszont a láz igen! Ha az elmúlt 5 napban volt lázam, akkor nem adják be. Na persze, hogy még aznap felment 38.8-ra, szóval ily módon az oltások is kimaradtak. Amikor a főmufti ideadta a csomagot és kiokosított minket mindenben, akkor kérdeztem, hogy szerinte mennyire kell emiatt aggódnunk, de szerinte semennyire, ő sosem oltatott. Valami statisztikát is találtam, hogy a turisták kb fele oltat csak, tehát nem kötelező. 

Szóval kijöttünk oltás nélkül és nagyon vigyázunk a kajákkal, csak palackos vizet iszunk és azzal is mosunk fogat. 

10-re vártuk a transzfert, szóltunk a recin, hogy csöngessenek föl, ha megjött, ledőltünk egy kicsit pihenni, egyrészt, mert úgyis késik, másrészt, mert még mindig nagyon szanaszét vagyunk, azt se tudjuk hány óra, a jetleg és az átállás van, hogy egy hétig is eltart, hurrá. 

Csörög a telefon, de nem szólnak bele, Gábor leszalad, kiderül, hogy a sofőr tiszta ideg, hogy már vagy 40 perce vár minket. 

Lecuccolunk, elindulunk. 

Megnéztem, hogy Rishikesh kb 250 km Delhitől, és nem értettem, hogy miért mond mindenki 6 órát az útidőre. 

Hamar megértettem. A városból kijutni se volt egyszerű, de utána a 2x1 sávos úton ami ment, az leírhatatlan. Próbáltam videókat készíteni:

https://www.youtube.com/watch?v=J0UgVEQChEo&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=15&t=0s

Az ökölszabály a következő: bárhonnan, bármikor jöhet bármi. És jön is. Elsőbbség nincs, megy, aki tud, helyet kell csinálni. Villognak, dudálnak. 

https://www.youtube.com/watch?v=pPW5pvZR1Cc&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=

Mivel a komfortzónám maradványait Delhiben hagytam, ezért már nem okoz különösebb halálfélelmet, hogy két busz jön velünk szembe a sávunkban szorosan egymás mögött,vagy, hogy a két sávban összesen 2 autó, 2 robogó és egy tuk-tuk közlekedik egyszerre. Néha tehén cammog át, néha gyalogos, majmokat is látunk. Néha menetiránnyal szembe jön egy robogós. 

 A fura az egészben, hogy sérültet, balesetet, de még koccanást se látunk eddig. Az is igaz, hogy az út felét átalszom Gábor ölébe fekve. A kereszteződések előtt, mivel lámpa nincs, hatalmas döccenők, amolyan fekvőrendőr-félék biztosítják, hogy ne rongyoljanak be a közlekedők teljes sebességgel. Ezeken még gyökkettővel gurulva is akkorát döccen az autó, hogy félálomban újra a Shiva-tánc-dob-képhez nyúlok. Ganésha. Mindegy. Ő táncol, minket meg ráz a dobjában. 

A sofőrünk látszik, hogy nem ma kezdte. Azt túlzás lenne állítani, hogy biztonságban érzem magam mögötte, de van egy szilárd meggyőződésem, hogy nem itt és nem most fogunk meghalni, és, hogy eljutunk Rishikeshbe, Ezért az út vége felé már egész kedélyesen röhögöm Gáborak, hogy mások sok pénzt fizetnek a hullámvasúton az adrenalinért.  Végül is mi is sokat fizettünk azért, hogy ilyen élményekben legyen részünk. Ez van. Ez ilyen. Kár feszkózni. Mi akartuk. 

Ami egyébként a közlekedés kiszámítható káoszánál jobban zavar, az az, hogy a szmog fehér köde és orrcsavaró bűze végig kísér minket. Hogy kaparja a torkom, hogy látom, hogy az ezeréves ütött-kopott buszokból és robogókból mi jön ki. Haragszom Indiára. Haragszom Ázsiára és egyébként Olaszországra is, ahol nem tiltják be a kétütemű járműveket. Megint az jut eszembe, hogy bezzeg a kulturált Nyugaton, de még nálunk is, kis balkán hazánkban van egy törekvés, hogy az elektromos kocsik teret nyerjenek, de mi értelme, amíg itt ez megy? 

 A másik dolog, ami út közben kicsit nyomaszt, hogy kezd szétfoszlani az az illúzióm, miszerint Delhitől északra majd kulturáltabb körülmények lesznek és tisztább, rendezettebb világ vár.

A települések, amiket áthaladunk, ha lehet, még leprábbak és szemetesebbek. Értsd: összefüggő szemétkupacokon girhes tehenek és kutyák állnak mélán. A vácegresi és egyéb falu végi cigány putrik sehol sincsenek az itteni állapotokhoz képest. A fák se zöldek, élőek, a szmogtól minden szürke és egészségtelen hatást kelt. 

Tegnap volt egy kirohanásom, amikor azt az emlékezetes  sétát tettük Gáborral:  Te! - mondom - ez az egész jóga dolog egy oltári nagy átbaszás, itt nincs semmi, de semmi, ami az életet és az egészséget támogatná, minden életellenes a levegőtől kezdve, amit belélegzel a kaján és vizen keresztül a lelkekig. Hol itt a jóga filozófia? Hol vannak itt azok az eszmék, az a tudás, amiért jöttünk?  

Ahogy közeledtünk a célállomás felé, felmerül bennem a gyanú, hogy ez az egész csak valami átverés hülye nyugati spirik részére. Nem fogunk itt semmi értelmeset tanulni, ez humbug. 

 Minden esetre itt vagyunk, a kedvem jó, lesz ami lesz, együtt vagyunk, utazunk, kalandozunk és világot látunk - még ha a világnak olyan részét is, ami nem épp felemelő. Lesz, ami lesz. Most már nagyon kíváncsi vagyok, hova érkezünk. Tényleg 5-6 óra volt az út, elköszönünk a sofőrtől, adunk neki borravalót, aranyos volt velünk a kezdeti kis feszkót leszámítva. Nem beszélt sokat, de ha volt valami érdekes látnivaló, szólt. 

Egy hídnál álltunk félre. A sofőr csávó megvárta, amíg a suliból kijön értünk valaki (ők beszéltek egymással telefonon hindiül)  a nagy gyalogos hídon át érkezett egy indiai srác, fölkapta a Bénit, mi vittük a kisebb cuccokat.

https://www.youtube.com/watch?v=eFTwkx1I6CU&list=UUmozsqRCVQBBuuuLYWXL-4w&index=10

A híd túloldalán, a Gangesz partján volt az ashram, ami egy hónapon keresztül az otthonunk lesz. A hídon átsétálva nem volt szembetűnő változás: robogók, tömeg, viszont sokkal több nem indiai. Aztán a hídtól nem messze egy épületbe invitált minket a sherpánk, aki addig kb szótlanul vezetett minket. 

https://www.youtube.com/watch?v=eFTwkx1I6CU&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=

A kis szoba előtere hangulatos volt, rattan asztalok és székek,  két csávó volt ott és néhány hangszer, szitárok és szitár tokok repülőtéri matricával.  Gábor azonnal beszédbe elegyedett a srácokkal: igen, ők is a képzésre jöttek, most érkeztek nemrég, az egyik olasz, a másik pedig azt hiszem kanadai.

Elkezdtek szállingózni a többiek is: egy felnyírt hajú finn csajszi ausztrál felmenőkkel szuper cuki, ő Magdalena. Mora az USA-ból, tapasztalt India látogató. Az olasz Nicola is, mint kiderül bejárta Ázsiát. Kellemes ismerkedés alakul ki, a két legfontosabb tény, ami kiderül: a csapat nagyon nemzetközi lesz: ausztráliai, izraeli, német, holland, amerikai, kanadai, indiai, finn és olasz nemzetiségű is van a csapatban, Peter Ausztráliából kundalini jógára jött, de a többiek mind nada yoga képzésre, mi sokkal többen vagyunk. A másik érdekesség, ami kiderül, hogy a csapat nagy része zenész. Én arra számítottam, hogy szuper hajlékony, 10 éve aktívan gyakorló expert jógik lesznek, akiket mellesleg érdekel az indiai zene, de pont fordítva: tanult zenészek, énekesek, színpadi arcok teszik ki a csapat nagy részét, akik mellesleg jógázgatnak, csak néhányan vannak, akik a zenei részt érzik kihívásnak és kifejezik aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy milyen lesz mások előtt zenélni, hangszert fogni, ilyesmi. 

A sherpa csávó átvitt minket néhány házzal odébb és megmutatta a szállásunkat. Nagyobb, mint amire számítottam, a hálón kívül több helyiség is van. Nem épp luxushotel, meglehetősen puritán, nem túl tiszta, de itteni viszonylatban mondjuk luxinak mondható és tisztának is :) :)  Egyből berongyol egy édes kölyökkutya, körbeugrál minket, elolvadok. 

https://www.youtube.com/watch?v=B2nnMI8hOOo&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=

Lepakolunk, megismerkedünk az apartmanunk mellett található kis kávézóval, nagyon hangulatos és van kávé (tejes, finom),  tea, süti, kaja és wifi. Ingyenes és gyors net. Thaiföldre emlékeztetnek az alacsony asztalkák, a földön ülés. Cöxpont hangulat.  Na. Hát ez királyság. Itt fogom tölteni a nem túl sok szabad idő nagy részét. 

https://www.youtube.com/watch?v=NY0WXjX-5Hs&list=PLWzTF4McVm10-HmxTY_54DQcO_8km3JkP&index=

Szomorúan veszem tudomásul, hogy a net a szobánkig nem ér el, tehát az ágyból nyomkodós “bad office” nem fog működni. 

Dolgozom egy kicsit, aztán megyünk vacsizni. 

Kiderül, hogy az ibizai nőci fia Ozora nagyszínpadon játszott, Gábor ismeri is a nevét, ahogy kiderült, hogy ő Anjouna, egész elkerekedett a szeme, hogy milyen kicsi a világ, tuti, hogy már bandáztak együtt az Iskola büfében. 

Dumálunk Ozoráról, jógáról, mindenről, nagyon cuki a társaság, feldobódtam, jó lesz ez! Befogadóak, vidámak, a finn csajszi a kedvencem, kicsit kattos, nagyon őszinte, vicces, nyílt, mindenki kirakja, hogy ez vagyok én, tetszik a közeg!

Kiderül, hogy holnap nem 6:30-kor kezdünk, mert még a csapat egy része nem érkezett meg, hanem “csak” 9-re kell jönni reggelizni.

Megkapjuk a heti órarendet.

A vacsi finom, van leves, rizs, chapati, valami dahl karfiollal. A tea isteni és minden ital extra forró. Mézes teát iszom, mert elkezdett egy kicsit fájni a torkom.

Vacsi után elmegyünk sétálni, egy keskeny út vezet végig a Gangesz mentén, boltokkal és árusokkal telezsúfolva. Robogósok robognak, tehenek flangálnak  keresztbe-kasul, kerülgetni kell a kakit, kutyák fekszenek összegömbölyödve, emberek tukmálnak mindenfélével, pasik megnéznek, de már nem olyan látványosan.

G magabiztosan átvág két tehén között, az egyik épp elmélyülten vakarja a marját, ám amikor felhagy ezzel a tevékenységgel és a feje a rendeltetésszerű helyére kerül,  pont elállja az utamat, a másik tehén farral felém áll, és persze, hogy jön egy robogós, szóval kikerülni se lehet őket, így megállok és teljes lelki nyugalommal várom, hogy megoldódjon a helyzet. Még szerencse, hogy nem sietek sehova. Mikor G észreveszi, hogy elakadtam, röhög és mondja, hogy menjek, meg, hogy csak magabiztosan, mindene át, ahogy a helyiek.... Jó, de hát hooooooogy??? Menjek neki a tehénnek? 😅😂

Aztán, amikor egy – a tehenekhez képest hatalmas – fekete bikával találjuk magunkat szemben, már ő sem olyan bátor. A bika láthatóan nem szent, mert elhajtják a helyiek.

Vásárolunk: kell wc papír (nem fogok rászokni a seggmosóra),  tusfürdő, víz és füstölő is, mert elég fura szagok vannak az újdonsült otthonunkban.

Még egy kicsit kiülünk a kávézóba netezni, bandázni, dolgozom, Ricsivel beszéltem, tökéletes a vétel, amikor van net, amikor elmegy, akkor meg egyáltalán nincs :D

Irány az ágy. Jó kemény. Fáj a torkom, és kicsit a hideg is ráz. Nagyon remélem, hogy csak a fáradtság és a hűvös miatt. Zuhany – kicsi a bojler, de nagyon forró a víz, úgyhogy teljesen jó, viszont egyemberes – valszeg az lesz, hogy egyikünk este, másikunk reggel zuhanyzik, vagy együtt.

Lázat mérek, semmi vész, beveszek egy dorithricint és gyorsan ágyba bújok. G már durmol. Annak ellenére, hogy ki vagyok merülve, nem könnyen alszom el.  

 Éjszaka felébredek, hogy ráz a hideg, lázat mérek: 37,3

Bassza meg! Nem akarok beteg lenni!!!!

[nemmondommegannacska]

Szilvalekvár project :)

Az úgy kezdődött, hogy felajánlottam a nálam felgyűlt befőttes üvegeket Emesének újrahasznosításra, de elkéstem, már megfőzte a maga lekvárját. 

Eszembe jutott az a sütős szivalekvár recept, amit ezer évvel ez előtt egyszer megcsináltam és isteni lett.....Épp ideje újra elővenni a főzőtudományomat, ha már egyszer van, és ha már egyszer van kinek <3 

 Társam és lelkes közönségem most épp egy 4 napos csend elvonuláson  van (ilyen pörgős nyár után a vipassana méltó levezetés és összefoglalás, kíváncsi vagyok, mit mesél) szóval adottak a körülmények, hogy alkossak és hatalmas káoszt csináljak a konyhában :D

Megvettem a 6 kiló szilvát, előkotortam a receptet, és nekiláttam a pucolásnak.

A kimagozott, felezett szilvákat egy tepsibe halmozzuk. Ahammm,az tök jó, csak hogy kibasztam a tepsiket azzal, hogy már nagyon ócskák, de nem vettem újat, mert jénaival meg római tállal, muffin formával meg egyéb huncutságokkal mindig megoldottam, amit kellett. 

Na, mi legyen? 

Kiszaladok a kínaiba, ami itt nyílt mellettem, tuti van, emlékszem! Persze, hogy nincs :( 

Nagy lendülettel kicsattogtam a kínai piacra kutyástul, ami már zárt, megoldottam a kérdést némi küzdelem árán, ezt most nem részletezem, ennyire nem akarok most blogolni, térjünk vissza a szilvákhoz :) 

Szóval tepsibe velük, aztán 150 fokra felcsavar és hoooopppááááá! :D Meglepi! A tepsik pont egy kicsivel nagyobbak a kelleténél, szóval nem lehet becsukni a sütő ajtaját :D

Jelen recept esetében amúgy ez nem okoz problémát, sőt!  A tepsikre pedig lehet nálam jelentkezni.

 Szóval felcsavarjuk a hőfokot 150 fokra, kezdők nyugodtan támasszák ki a sütő ajtaját egy fakanállal, haladók eleve akkora tepsit vesznek, hogy ilyen trükkökre ne legyen szükség :D Így szabadabban tud távozni a gőz.

Mert hogy a szilva először levet fog ereszteni, aztán azt szépen elpárologtatjuk róla, hogy egy sűrű, ragacsos massza maradjon. Ezt nevezem én lekvárnak. 

Ez még a szottyadós fázis, itt még nem alkalmaztam légkeverést: 

Itt pedig már igen: 

Laza 4 óra leforgása alatt, időnként átkeverve minden felesleges levet elfő, és ilyen sűrű lesz:

Aki akar, tehet bele cukrot, de nem muszáj, anélkül is fini, főleg azon múlik, milyen érettségi faktorú szilvát sikerült akasztani :) 

Mondanom se kell, hogy a vásárcsarnok már épp zárt, amikor odaértem.....

Idő közben sterilizáltam az üvegeket.......És az eredmény! 

Őőőőőőőőőőőőő.....

Basszus, azért azt nem gondoltam, hogy 6, 5 kg szilvából 6 kis üveg lekvár lesz :D  Na jó, a tepsikben is maradt egy kicsi még.... mindjárt meg is kóstolom. 

Hmmmm, ez aztán igazi ízbomba! :D :D :D

Itt a vége, fuss el véle, már alszanak is a dunsztban :) 

Az eredeti recept: https://sobors.hu/2018/08/03/cukor_nelkuli_szilvalekvar_sutoben_kevergetes_nelkul_is_tokeletes_lesz