paprikamuzeum-blog

[paprikamuzeum-blog]

A húsvét közeledésével a kisgyerekes családok – és valószínűleg sokan a felnőttek közül is – már lelkesen készülnek a tojásfestés nagy feladatára. A hagyományos piros szín előállításának számos útja-módja van, és ezek közül csak egy (a legkevésbé kreatív) a boltban vásárolható tojásfesték.

De kezdjük egy kicsit távolabbról: Mi köze a tojásnak a húsvéthoz? A tojás mint a termékenység, az új élet jelképe mag��tól értetődően kötődik a húsvét előzményeinek tekinthető tavaszünnepekhez, és a feltámadás gondolatköréhez is. A tojás egyházi áldásban részesítéséről már a 4. századból ismerünk adatokat, a keresztény szimbolika szerint a tojás egyenesen a sírjából kikelő Krisztust jelképezi. A piros tojás színe pedig egyes értelmezések szerint Jézus mártíromságára utal. Ezzel együtt a tojásfestés és –díszítés gyakorlata nem keresztény gyökerű, az egyház egy korábbi hagyományt igyekezett saját keretei között meghonosítani.

A húsvéti hímes tojást hagyományosan keresztszülők adományozták keresztgyermekeiknek, illetve lányok a húsvét hétfőjén megjelenő locsolóknak. A piros tojás előállítása természetesen nem a napjainkban már bárhol beszerezhető tojásfestékek segítségével történt, hanem festőnövényeket használtak. A természetben számos növény található, melynek termése, illetve leveleinek vagy virágainak főzete tökéletesen alkalmas a színezésre. Elődeink mindezeket ismerték és használták, a húsvéti tojások színezésén kívül kender- és gyapjúfonalat is festettek velük.

Ezek a virágok, növények gyakran már a nevükben hordozzák a festő szót. A hímes tojások piros alapszínének előállításához szívesen használtak berzsenyt, más néven vörösfát, de piros árnyalat érhető el festő zsoltina használatával is, míg a vadalmafa háncsa vagy a sáfrányos szeklice főzete inkább sárgára színezi a tojáshéjat. A bodza sötét színű, érett bogyói fekete árnyalatot adnak, míg a zöld bogyókkal kék szín érhető el. Talán a legismertebb és ma is népszerű lehetőség a vöröshagyma héjának alkalmazása, mely szép, vörösesbarna árnyalatot kölcsönöz a húsvéti tojásnak.

Ha fűszerpaprikából 4-6 teáskanálnyit adunk egy fazék vízhez, és a keveréket 20-25 percen keresztül forraljuk, megint csak természetes színezőanyagot találtunk. Az őrlemény fajtájától és minőségétől függőn a végeredmény lehet narancs-, tégla- vagy halványpiros színű. A paprikás lé a berzselés (levélrátétes díszítés) alapjának is alkalmas, keressünk dekoratív leveleket, virágokat, szorítsuk rá őket a tojásokra, így az alatta lévő felület halvány marad.

Paprikás-hímes tojások A húsvét közeledésével a kisgyerekes családok – és valószínűleg sokan a felnőttek közül is – már lelkesen készülnek a tojásfestés nagy feladatára.

[paprikamuzeum-blog]

Néhány héttel korábban már megemlékeztem a paprika szerepéről a farsangi időszakban. Akkor a fűszer a gazdag, ünnepi ételek hozzávalójaként jelent meg, melyek a felszabadult mulatságok fényét emelték. Most azonban már előrébb járunk a naptárban: Hamvazószerdán megkezdődött a húsvétig tartó, negyven napos böjt. Az önmérséklet és a csendes elmélyedés pedig ebben az időszakban nem csak a templomban, az asztalnál is jellemző.

A böjt természetesen nem értelmezhető egységesen, több szakasza és fokozata van. A protestáns felekezetek követői számára pedig többnyire nem is jelent negyven napos periódust, a böjtös ételek igazán csak nagypénteken válnak hangsúlyossá. A szegedi nagytáj római katolikus lakossága azonban szigorúan értelmezte a szabályokat. A főzéshez használt disznózsírt növényi olajra cserélték, sok helyen még az általánosan használt edényeket is „böjtösökkel” helyettesítették, hogy az ételbe véletlenül se kerülhessen állati zsiradék.

Mivel a fűszerpaprika hagyományosan a húsételek, tartalmas, piros levesek fűszere, a régi parasztság böjti étkezésében nem jutott nagy szerephez. Mikor a menü többnyire csíramáléból, különféle tésztákból és kásákból állt, a fűszerpaprikából nem sok fogyott.

Most azonban szeretnék két modernebb, húsmentes receptet ismertetni, ahol fűszerpaprikát is bátran használhatunk, de a végeredmény böjti étekként is megállja a helyét.

A böjti káposzta például kiválóan alkalmas főételnek, de természetesen nélkülözi az állati eredetű hozzávalókat. Igaz, aki nem ragaszkodik a szigorú böjthöz, megengedheti magának a tojást a töltelékben. Utóbbi egyébként vöröshagymából és rizsből áll, sóval, borssal és paprikával fűszerezve. A kézzel formázott gombócokat káposztalevelekbe csomagoljuk, egy fazékban savanyú káposztával rétegezzük, majd felfőzzük, mint a böjti káposzta disznóvágásokról ismert, húsos „rokonát”.

Végül pedig lássuk a paprikás lepény receptjét! Tulajdonképpen egyszerű ötletről van szó, lisztet, sót és pirospaprikát vízzel és olajjal gyúrunk össze, egy kis tejfölt is adhatunk hozzá. Félórányi pihentetés után a masszát lisztezett deszkán kinyújtjuk, tetszőleges alakúra vágjuk és tepsiben körülbelül 20 perc alatt kisütjük. Feltétként használhatunk még különböző színű, olajban lesütött paprikákat.

A paprika böjtben történő további felhasználásának természetesen csak a kreativitás szabhat határt, tehát mindenki kísérletezzen bátran! :)

Paprikás lepény

Böjti káposzta

Paprika a böjtben Néhány héttel korábban már megemlékeztem a paprika szerepéről a farsangi időszakban. Akkor a fűszer a gazdag, ünnepi ételek hozzávalójaként jelent meg, melyek a felszabadult mulatságok fényét emelték.

[paprikamuzeum-blog]

Múlt heti cikkemben beszámoltam róla, milyen szoros a kapcsolat a fűszerpaprika és a magyar önmeghatározás, identitástudat között. Úgy gondoltam, kövessük ezt a gondolatot a jelenlegi bejegyzésben is: Vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg a paprika a hungarikumok gyűjteményében.

De mik is azok a hungarikumok? A Hungarikumok Gyűjteménye – Magyar Értéktár elnevezésű oldal részletesen leírja, hogy hungarikumként egy, a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalmat hivatkozunk, amely kiemelésre, megkülönböztetésre méltó értéket jelez. Legjellegzetesebb vonásai között pedig az egyediség, a különlegesség, a minőség és a magyarságra jellemző tulajdonság áll. Újabb hungarikum bejegyzésére egyébként bárki javaslatot tehet, a megfelelő formanyomtatvány kitöltésével indul az alapszintű értéktárba való felvétel folyamata.

A fenti meghatározás természetesen igen tágan értelmezhető. Tudjuk, hogy a hungarikumok között helyet kap például a bajai halászlé, az Aggteleki-karszt barlangjai, de még Puskás Öcsi életműve is, éppen ezért a hungarikumok közötti tájékozódáshoz kategorizációra van szükség.

A pirospaprika „nyomaival” mindjárt az első csoportban (Agrár- és élelmiszergazdaság) bőségesen találkozhatunk. Megjelenik itt a csabai vastag- és a debreceni páros kolbász, a gyulai kolbász, valamint a méltán híres Piros Arany és Erős Pista is. Ezen az impozáns listán a paprika mindig hozzávalóként szerepel, ennek ellenére önmagában is megállja a helyét. A hungarikumok között a kalocsai és a szegedi fűszerpaprika-őrlemény is megtalálható, utóbbi éppen a Röszkei Paprika Parkban készült felvétellel szerepel.

A Turizmus és vendéglátás kategória termékei között is ott piroslik a fűszerpaprika. Nélküle elképzelhetetlen lenne a korábban már említett bajai halászlé, és a karcagi birkapörkölt is, ami ugyancsak a felvonultatott hungarikumok sorát erősíti.

Végül, a paprika anyagi oldala után következzen szellemi jelentősége: A Kulturális örökség csoporton belül azonnal szemünkbe ötlik a kalocsai népművészet impozáns ornamentikája és színvilága.

Összességében tehát jól látható, hogy a fűszerpaprika számos formában megjelenik a hungarikumok gyűjteményében, gasztronómiánknak és szellemi örökségünknek egyaránt sarkalatos pontját képezi.

Szegedi fűszerpaprika a Röszkei Paprika Parkban

Kalocsai ornamentika

Bajai halászlé

Paprikás hungarikumok Múlt heti cikkemben beszámoltam róla, milyen szoros a kapcsolat a fűszerpaprika és a magyar önmeghatározás, identitástudat között.

[paprikamuzeum-blog]

Augusztus 20-a és október 23-a mellett március 15-e is legjelentősebb nemzeti ünnepeink közé számít. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója talán sokakban vált ki hazafias gondolatokat. Ezen a napon a nyilvános beszédek, a TV- és rádióműsorok egyaránt a nemzeti ünnep és a magyarság körül forognak, éppen ezért arra gondoltam, a mai bejegyzést önmeghatározásunk és gasztrokultúránk kapcsolatának, pontosabban a fűszerpaprika jelentőségének szentelem

Valószínűleg sokan egyetértenek velem abban, hogy a törött paprika a magyar konyha legreprezentatívabb eleme. Külföldi vendégeink mindig megcsodálják ételeink élénkpiros színét, a paprikával gazdagon fűszerezett ételt pedig határainkon túl „magyaros”-nak nevezik. A fűszer nemzeti ételeink alapvető hozzávalója, nélküle nincs is halászlé, pörkölt, töltött káposzta, halászlé, hortobágyi húsos palacsinta….és a sort még sokáig folytathatnánk.

A hungarikumnak is nyilvánított szegedi fűszerpaprika és a magyarság kapcsolata azonban ellentmondásos. A fűszernövény magjai Columbus hajóin érkeztek az Újvilágból Spanyolországba, a paprikát kezdetben dísznövényként használták. Mikor rájöttek, hogy a termése nem mérgező, hanem kiválóan használható húsok fűszerezésére, a paprika szédületes karriert futott be: számos változata, felhasználási módja alakult ki, a világ minden sarkába eljutott, és az indiai, thai, kínai és a magyar konyha alapvető fűszerévé vált. Magyarországra feltehetően a Balkánon keresztül, török közvetítéssel került: a bors rokonaként ismerték, erre utalnak a törökbors, indiai bors, és (az erdélyi) pogánybors el-nevezések. Mint borsot helyettesítő fűszer, a 17. század végétől terjedt el, de kezdetben csak a népi konyha ismerte. Termesztési ismereteit valószínűleg bolgár kertészek hozták be a Bácskába, majd onnan Szegedre.

Az eredetileg idegenből érkezett fűszer az utóbbi századokban annyira hozzánk nőtt, hogy már el sem tudjuk képzelni nélküle a magyar konyhát és a magyar lelkületet. Zárásként érdemes részletesen elolvasni a lenti vőfélyverset! A szöveget az Alföldön gyűjtötték, A paprikás behozatalakor alcím pedig arra utal, hogy éppen a fogás asztalra kerülésekor hangzott el, célja pedig az volt, hogy étvágyat csináljon a vendégseregnek. Na meg az is, hogy tudatosítsa: Az igazi magyar ember pirosan-csípősen fogyasztja az ételt, elhatárolva magát például a „cingár németektől”.  :)

  A paprikás behozatalakor…

  A magyar ember a paprikát kedveli,

Kivált hússal főzve módfelett szereti.

Ez aztán az étel, a magyarnak való,

Cingár németeknek a torkán akadó.

Nincs a paprikásnak a világon párja,

Reá vizet inni minálunk nem járja.

Egyétek, uraim, hogy ne vesszen kárba,

Ne hagyjatok, kérlek, semmit se a tálba!

  A paprika és a magyar identitás Augusztus 20-a és október 23-a mellett március 15-e is legjelentősebb nemzeti ünnepeink közé számít. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója talán sokakban vált ki hazafias gondolatokat.

[paprikamuzeum-blog]

A kellemesebbé váló időjárás, az egyre több és egyre melegebb napsütéses óra a természet újjáéledését, ezzel együtt pedig a növények fejlődését is magával hozza. Március második felében már mi sem természetesebb, mint hogy a fű hirtelen kizöldül, a fákon megjelennek a rügyek és előbújnak a tavaszi virágok. Ebből az alkalomból lássuk, hogyan indul a fűszerpaprika fejlődése!

Az apró magoktól az érett, mélypiros paprikahüvelyekig hosszú út vezet. A legszebbnek, legegészségesebbnek látszó magokat régen már az őszi kikészítés során külön gyűjtötték, a paprikakísérleti állomások megjelenésével azonban inkább az intézményeken keresztül jutottak hozzájuk.

A növény nevelésére kétféle lehetőség kínálkozik: Egyrészt alkalmazhatjuk a helyrevetett módszert, melynek során a magok közvetlenül a szántóföldbe kerülnek, másrészt viszont fordulhatunk a melegágyban történő neveléshez is. Természetesen mindkét módszernek vannak előnyei és hátrányai is. A helyrevetés egy költséghatékonyabb lehetőség, nem jár sok ráfordítással, viszont az érzékeny magok ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. A paprikáról köztudott, hogy kényes növény, a tavasszal még szórványosan előforduló fagyok nagy veszélyt jelentenek rá. Sokkal biztonságosabb, ha a palánták melegágyban növekedhetnek, igaz, ez a módszer sokkal összetettebb és megerőltetőbb a helyrevetésnél.

A palántanevelést a régi szegedi paprikások – mikor még nem állt rendelkezésükre fóliasátor – saját maguk végezték, az udvar végében felállított szögletes deszkaalkalmatosságban. Az eszköz neve Bogyiszlón kötröc volt, szórványosan a Dél-Alföldön is előfordul ez az elnevezés. Az építmény deszkaoldalain belül szigorú rend szerint rétegezték a homokot, a kötöttebb talajt, az istállótrágyát, a rétegeket pedig meg is locsolták, így jól tartották a hőt. A legfelső rétegbe kerültek a magok, tetejüket hálóval fedték le, hogy a majorság és a madarak ne férhessenek hozzájuk. A márciusban elvetett magok hamarosan csírázni kezdtek, nemsokára kibújtak a földből, május közepére pedig annyira megerősödtek, hogy következhetett a kiültetés.

Az ültetéssel mindig megvárták a Fagyosszentek (Pongrác, Szervác, Bonifác – május 12; 13; 14.) elmúlását, nehogy a hirtelen visszatérő fagyok elpusztítsák a gyenge palántákat. Május második felétől aztán a növények már a szabad ég alatt fejlődtek tovább.

Magok és palánték

A palánta kiszedése

Palántanevelés tavasszal A kellemesebbé váló időjárás, az egyre több és egyre melegebb napsütéses óra a természet újjáéledését, ezzel együtt pedig a növények fejlődését is magával hozza.

[paprikamuzeum-blog]

A fűszerpaprikával készülő finomságokról már számos cikkben beszámoltam, legutóbb éppen a farsangi fogásokra gyakorolt hatásáról volt szó. A törött paprika jelenléte a legalapvetőbb fűszerek között azonban csak az utóbbi néhány évszázadban lett evidencia, korábban teljesen hiányzott a magyar gasztronómiából.

Talán már többen is találkoztak a következő becsapós kérdéssel: „Ehetett-e Mátyás király paradicsomlevest?” Akik ismerik a talányt, bizonyára ismerik a választ is. Nem, hiszen igazságos királyunk halála 1490-ben következett be, Amerika felfedezésére pedig csak két évvel később, 1492-ben került sor. A paradicsom – csakúgy, mint a paprika és számos más zöldség – az Újvilágból került Európába, így a középkorban még teljesen ismeretlen volt.

Kolumbusz hazatérése után sem jelent meg a paprika egy csapásra minden asztalon, általánossá válásához hosszú út vezetett. Kezdetben nem is gondoltak rá fogyasztási cikként, dísznövényként használták, piros terméseit egyenesen mérgezőnek hitték. Magyarországra török közvetítéssel került (erre utal a növény régi, népi elnevezése is: törökbors), Szeged környékén pedig valószínűleg a ferences szerzetesek honosították meg. Nagyarányú termesztése Röszkén csak a 19. századtól figyelhető meg, a paprika a dohányt váltotta fel.

De mit ettek hát Röszkén, mielőtt a jól ismert fűszer az asztalra került volna? A háziállatok közül a sertés, a szarvasmarha, a kecsek, a birka és a baromfi húsát hasznosították, igaz, a szegényebb rétegeknél a hús nem számított mindennapi fogásnak. A zöldségeskertek kínálata pedig szintén elég gyér volt. Középkori elődeink, ha például el akartak készíteni egy zöldséglevest, a következő összetevők közül válogathattak: Volt például káposztájuk, hagymával és fokhagymával is rendelkeztek, melyek, a káposztához hasonlóan, ázsiai eredetűek. A középkori veteményeskertben ott növekedtek a gyökérzöldségek is, termesztettek petrezselymet és sárgarépát. Utóbbi őse, a vadmurok, a Kárpát-medencében is megtalálható.

A középkori magyar étkezési kultúra alapvetően a gabonafélék használatán alapult. A búza mellett – ami ma ugyancsak domináns – szép számmal termesztettek még más gabonanövényeket is, például alakort, kölest, árpát és a hajdinát. A gabonafélék őrlésével keletkezett lisztet használták a kenyér legfőbb alapanyagaként, a kenyér (ha más éppen nem volt) akár önmagában is lehetett egy fogás. A gabonaféléket egy másik fontos alapanyaggal, a tejjel kombinálva kását is gyakran készítettek, ami szintén egy jellemző ételnek számított.

A középkori fűszerezési szokások is rendkívül érdekesek. A fűúri asztalok ételeit gyakran ízesítették borssal, sáfránnyal. Mivel a fűszerek luxuscikknek számítottak, használatuk a gazdagság jele volt. Ezért, ha egy nemes vacsorát adott, és igyekezett vendégeit lenyűgözni, olyan töménytelen mennyiségű fűszerrel ízesítette az ételeket, hogy azok a mai ember számára már élvezhetetlenek lettek volna.

Végezetül lássunk egy egyszerű receptet, mely „kóstolót” nyújt a középkori konyhából!

Köles alaprecept

Hozzávalók:

1 bögre hántolt köles 1 kis fej vöröshagyma 1 csipet őrölt zöldbors 1 evőkanál zsír vagy olaj kevés só

Párold meg a hagymát, forgasd át rajta a kölest, majd engedd fel 3-4-szeres mennyiségű vízzel. 20 perc alatt főzd készre. A sót a végén add hozzá. Ajánlott fűszerek: gyömbér, bazsalikom, majoranna, koriander

Amerikai eredetű zöldségek

Köles

Egy középkori röszkei menü A fűszerpaprikával készülő finomságokról már számos cikkben beszámoltam, legutóbb éppen a farsangi fogásokra gyakorolt hatásáról volt szó.

[paprikamuzeum-blog]

Vízkereszttől hamvazószerdáig a farsang, az önfeledt mulatozások, bálok idejét éljük. Míg az időszak kezdete (január 6.) pontosan meghatározható, a hamvazószerda mozgó ünnep, időpontja – azaz a húsvét előtti 40. nap – a Húsvét függvényében változik.

A nagyjából hathetes időszak alatt elődeink alapvetően ünnepeltek. Az időzítés tökéletes volt, hiszen január és február hónapokban nem szólította őket a mezőgazdasági munka kötelessége, eljegyzések, lakodalmak, névnapok, mindenekelőtt pedig bőséges lakomák követezhettek.

Ha a farsangi fogások kerülnek szóba, legtöbben azonnal a farsangi fánkra asszociálnak. Való igaz, a sütemény az ünnep legtermészetesebb velejárója, a szalagos fánkot az egész országban ismerik, csöröge vagy csőrege nevezetű rokona pedig főleg a Dél-Alföldön, Szeged környékén népszerű. Az édesség gyakran nem csupán desszertként funkcionált, mágikus erőt is tulajdonítottak neki. A Szerémségben például azért sütötték, hogy a szél ne vigye el a háztetőt, a természeti csapások ellen reméltek védelmet nyerni.

A farsang azonban nem csak fánkból áll. A mai bejegyzésben röviden leírok két receptet (egy levest és egy főfogást), amiket szintén szívesen fogyasztottak ebben az időszakban, és fűszerezésüknél a paprika is szerephez jut.

Először lássuk a farsangi sonkás kiflit! Tulajdonképpen egyszerű ételről van szó, a tészta és a sonka azonban mégis jelképezi a farsangi bőséget, a földi javakban való dúskálást. Első lépésként lisztből, margarinból, sütőporból tésztát készítünk, melyhez tehéntúrót adunk. Az így kapott masszát vékonyra nyújtjuk, háromszögeket vágunk ki belőle, és beletekerjük a sonkát.  Az elkészült kiflik felületét megkenjük tojássárgájával, majd megsütjük őket. A paprika a fűszerezés során kerülhet az ételbe. A tölteléket mindenképpen ajánlott megsózni, de borssal és törött paprikával is dúsíthatjuk. A csípős verzió is megér egy próbát, a sonkával és tésztával együtt különösen finom lesz.

A következő fogás a korhelyleves lesz. Az ételnek már a neve is árulkodó, az ünnepi tobzódásra, farsangi tivornyákra utal. A levesnek tulajdonképpen számtalan változata van, most egy zöldségekkel és gombával gazdagított típushoz adok néhány ötletet. A főzés a fűszerek vízben való forralásával kezdődik. Babérlevelet és chilit egyaránt szórhatunk a fazékba, majd szalonnapörc és egyéb fűszerek következnek. Közben egy serpenyőben zsíron hagymát, krumplit és répát dinsztelünk, majd a leveshez adjuk, káposztával és gombával együtt. Később kolbász is kerül bele, sőt, a levesünkhöz még egy kis bort is önthetünk. Jó étvágyat! :)

Farsangi sonkás kifli

Korhelyleves

Paprika a farsangi gasztronómiában Vízkereszttől hamvazószerdáig a farsang, az önfeledt mulatozások, bálok idejét éljük. Míg az időszak kezdete (január 6.) pontosan meghatározható, a hamvazószerda mozgó ünnep, időpontja – azaz a húsvét előtti 40.

[paprikamuzeum-blog]

A februári zord időjárás és a fenyegető influenzajárványok közepette talán indokolt újra felemlegetni a fűszerpaprika jótékony hatásait. Korábban már szenteltem egy bejegyzést a kapszaicin dicséretének, a leírás azonban jórészt modern tudományos eredményeken és napjaink orvoslási módszerein alapult. Most azonban lássuk, hogy miként használta a csípős paprikát orvosságként a 19. századi szegedi parasztság!

Mivel az orvosok szolgáltatásai még a múlt század első felében sem voltak magától értetődőek, a régi parasztság számára egyértelmű volt, hogy saját gyógyíttatásáról gondoskodik. Pontosabban azért támaszkodhatott bizonyos specialisták (például füvesasszonyok, bábák, borbélyok) tudására, de a betegségre – csakúgy, mint minden más felmerülő problémára – maga keresett megoldást.  Természetesen közvetlen környezetük tipikus, könnyen elérhető elemeivel is próbálkoztak, így derülhetett fény a paprika áldásos hatásaira.

A fűszerpaprika rendszeres fogyasztása, magas C-vitamin tartalma miatt, nem csak a gyógyításnak, a megelőzésnek is nagyszerű eszköze lehet. Ha azonban a baj már megtörtént, felfedezték, hogy a paprika az egészség helyreállításához is használható.  A fűszerpaprika erejét adó, fent már említett kapszaicinnek is számos jótékony hatása van. Egy jó csípős étel elfogyasztása például átmenetileg csökkenti a náthás és allergiás tüneteket. A teába szórt kevés erős paprika pedig gyerekek esetében is használható, jó ellenszere a torokfájásnak. Gyulladás-csökkentőként is működik, valamint láz- és fájdalomcsillapító hatása is ismert. Ha például az apróságok torokfájásra panaszkodtak, ezzel a módszerrel kúrálták őket. A csípős őrlemény először valóban égeti az érzékeny felületet, később azonban elzsibbasztja, érzésteleníti, nem is beszélve erős baktériumölő hatásáról. Továbbá úgy tapasztalták, hogy vágott sebre szórva megelőzi a sérülés elfertőződését. A csípős paprikát (az erős vörösborral együtt) a Szeged mocsaras vidékein gyakran pusztító, morbus hungaricus nevű tífuszos megbetegedés ellen is hatásosnak találták. Pálinkába áztatva pedig szinte minden nyavalya ellen felhasználható, univerzális gyógyszernek vélték.

A paprika gyógyhatásainak bemutatását Móra Ferenc soraival zárom: „A torokgyíknak tehát megadtuk a magáét, de a többi nyavalyát kutyába se vettük, azon az alapon, hogy a kutya is csak azt harapja meg, aki ijedezik tőle. A kolera ellen például – már csak olyan házikolerát gondolok, a nostrast – engem mindig paprikás pálinkával kúráltak. (Különben hatesztendős koromban mindennapos betevő falatom bolt a pálinkás kenyér, s nem mindig barackból főztük a pálinkát. El lehet gondolni, hogy hát még enélkül milyen okos ember lettem volna!)”

Paprika a népi gyógyászatban A februári zord időjárás és a fenyegető influenzajárványok közepette talán indokolt újra felemlegetni a fűszerpaprika jótékony hatásait.

[paprikamuzeum-blog]

Bizonyára mindenki ismeri az érzést, amikor egy külföldi úton eljön a helyi finomságok megkóstolásának várva-várt pillanata. Egy magyar utazó számára természetesen sarkalatos kérdés a gasztronómia, saját gazdag konyhánk ismerete és az új tapasztalatok szerzése.

Bár a sztereotípiákat óvatosan érdemes kezelni, talán mégis kijelenthető, hogy minden országnak megvan a maga specialitása, ami első asszociációként jut eszünkbe az adott terület nevének hallatán. Így kötjük össze például a sushit Japánnal vagy a bolognai spagettit Olaszországgal. Magyarország vonatkozásában pedig valószínűleg leggyakrabban a töltött káposzta, a hortobágyi húsos palacsinta, a lángos, a rétes és természetesen a gulyás neve merül fel.

A De Aardappeleters c; holland sorozat – a cím magyar fordításában a burgonya szó szerepel – éppen a fenti izgalmas kérdést boncolgatja. 10 epizódot forgattak, és mindegyiket egy adott régió kultikus fogásának szentelték. Természetesen nemcsak egy egyszerű receptet közöltek, hanem saját közegében nyomoztak az aktuális finomság után, sorra vették a hozzávalókat, azok előállításának folyamatát, esetenként termesztési módszereit.

A gulyásról (és persze járulékosan Magyarországról is) szóló rész igazán tanulságos anyag: Hiszen az egyik legjellemzőbb fogásunkat egy külső szemlélő tapasztalatain keresztül érzékelteti, és visszaigazolást ad arról, milyen népszerű is konyhánk büszkesége a nagyvilágban.

A gulyás alkotóelemei között a sorozat címét adó burgonyán kívül természetesen a törött paprika is helyet kap. Utóbbin keresztül pedig a De Aardappeleters stábja a Röszkei Paprika Parkba is ellátogatott, ahol Molnár Alberttel beszélgettek a különböző paprikafajtákról, a termesztésről, a szárításról. Különös figyelmet érdemel az interjúnak az a részlete, ahol a holland stáb a gulyás és a pörkölt közötti különbségekről tudakozódik.

Bár a film holland és német nyelvű, az ismerős helyszínek és szereplők kedvéért egy kattintást mindenképpen megérdemel. A Röszkei Paprika Parkban forgatott jelenetek 7 perc : 14 másodpercnél kezdődnek.

A film az alábbi linken érhető el: https://vimeo.com/199137153

Mindenkinek jó szórakozást! :)

Gulyás

Röszkei Paprika Park

Világhírű magyar gulyás a Röszkei Paprika Pakban Bizonyára mindenki ismeri az érzést, amikor egy külföldi úton eljön a helyi finomságok megkóstolásának várva-várt pillanata. Egy magyar utazó számára természetesen sarkalatos kérdés a gasztronómia, saját gazdag konyhánk ismerete és az új tapasztalatok szerzése.

[paprikamuzeum-blog]

Közeledik a magyar kultúra napja, a történeti források szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én készült el a Himnusszal. Ebből az alkalomból úgy döntöttem, hogy – kissé eltérve az eddigi bejegyzések csapásirányától – a mai cikkben egyesíteni igyekszem az ünnephez köthető nemzeti jelleget és a Himnuszhoz hasonló egyéb lírai kincseket.

Lássuk tehát, hogy a magyar konyha egyik legalapvetőbb kelléke, a paprika miként jelenik meg irodalmunkban! Ez alkalommal két (gyerek)versen keresztül szeretném szemléltetni a szerepét.

Az első Molnár Dániel munkája, mely szórakoztatóan, de pontosan foglalja össze a zöldség eredetét és számos felhasználási módját.

Molnár Dániel

VERS A PAPRIKÁRÓL

  Paprikám ma ajkat éget

ám mivégett vagy te kába

gyógyelixír lett belőle

méregerős pálinkába.

S hinnéd-e hogy ezeréves

kultuszát a paprikának,

köszönheted jó Kolumbusz

derék hajóorvosának.

mint a Pinta krónikája,

szinte mint egy kalandregény

új erőre a chili-táptól

kapott néhány hajóslegény.

Haiti földjén lelt a doktor

csípős chili-paprikára

s Sevillába visszatérve

egyből felszökött az ára.

Velencében spanyol borsot

kínáltak a Szent Márk téren,

szólt az árus, kiabálta

ettől pezseg újra vérem.

Paprikától piroslott a

szegedi táj és vidéke

s lett a chili csalogató

szecsuáni konyha éke.

Hallottad-é, hogy a mole

csokoládés chili mártás,

Indián családi körben

valóságos égi áldás.

Szerintem a nagy varázsló

Innen kapta magyar nevét,

csili-csala csodáira már

ott a mindent tudó pecsét.

Méregerős paprikáját

Professzor Úr maga szedte

Szolcsányinak Széchenyi díj

Egyik legkiválóbb tette.

Fáj a feje, gyomra tája

üzenetem szól a mának,

szépülésed, gyógyulásod

köszönd meg a paprikának.

  A fenti költeményt akár általános bevezetőnek is tekinthetjük a következő epizodikusabb, de nem kevésbé értékes darabhoz:

Piros molnár

  Miskén, a paprika-malomnál,

talpig pirosan állt a molnár

az egyik téli délelott,

ahogy a kis malom elott

a puha hóban mászott, mint

sárga bogár, a gépkocsink.

Én azt hittem, hogy mint a tél,

minden molnár olyan fehér.

Tévedtem, s ezért mosolyom

átszállt a malomudvaron.

És az jutott eszembe még:

boldog vele a feleség.

Mert hazaballag ez a molnár,

és nem dörmög a vacsoránál,

az asszonyhoz nem szívtelen,

ha étele tán színtelen.

Leül, nyugodtan nekilát,

megrázva elébb lajbiját,

s bevágja – nem csinál csodát –

mondjuk, éppen a kocsonyát.

                                                                                                                       Simon István

Red hot chili pepper isolated on a white background

A paprika rímekben Közeledik a magyar kultúra napja, a történeti források szerint ugyanis Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én készült el a Himnusszal.

[paprikamuzeum-blog]

A szegedi tájkörzetről szóló számos bejegyzés után úgy gondoltam, itt az ideje újra Kalocsa felé kalandozni. Ezúttal azonban nem az érseki székhelyre, hanem a kalocsai termőterület egyik falujára, Bogyiszlóra fogok fókuszálni. Továbbá igyekszem majd leírást adni a technológiai háttérről, a falu paprikamalmáról is.

A sárközi település neve valószínűleg sokak számára ismerősen cseng. Egyrészt a kalocsai paprika is biztosít számára némi hírnevet, másrészt pedig most bizonyára sokakban felrémlik: „Igen, arról a faluról van szó, amelyik átkerült a Duna másik oldalára”. Ez a körülmény nagyban befolyásolta a település ökológiai jellemzőit, éppen ezért a paprikatermesztés szempontjából sem mellékes. A vízrendezések klasszikus időszakában, a 19. században, természetesen nem csak a Tisza hatalmas kanyarulatainak átvágására került sor, a Duna folyását is megváltoztatták (bár itt az eredmény nem volt annyira látványos). 1853-ig Bogyiszló a Duna bal partján helyezkedett el, egy átvágás után azonban ma már a Dunántúl része lett.

A folyószabályozás után az ősi ártéri gazdálkodás ellehetetlenült, a termőterületek aránya viszont megnőtt, így a paprikatermesztéshez is adottak voltak a körülmények. Fontos tisztázni, hogy a „bogyiszlói paprika” kifejezés alatt kétféle zöldséget is érthetünk. Jelenti a vastag, fehér húsú úgynevezett étkezési paprikát és a Bogyiszlón megtermelt piros fűszerpaprikát is.

Utóbbi természetesen már a vízrendezések előtt is jelen volt a környéken. A Paprika családnevet már feljegyezték a Bogyiszlóhoz közeli Érsekcsanádon az 1700-as években. Ekkor már valószínűleg a bogyiszlói kertekben is ott volt a fűszernövény, és ahogy az őrölt fűszerpaprika egyre népszerűbbé vált, úgy növekedett a termelés is. A 19. században már sok lakos foglalkozott termeléssel, főleg a faluhoz közel eső, jó talajú „kertök”-ben. A folyókanyarulat átvágásának jelentőségéről már korábban szó esett, a századfordulóra pedig már meglehetősen sok bogyiszlói választotta megélhetési formájának a paprikatermesztést. Bár a fűszerpaprika nagyarányú termesztése nem itt, hanem inkább a szegedi tájkörzetben bontakozott ki, a kalocsai terület fejlődése is folyamatos.

Mivel a feldolgoztatáshoz el kellett látogatni Kalocsára, illetve át kellett kelni a Dunán, a helyiek elhatározták, hogy paprikamalmot alapítanak Bogyiszlón. Az 1936-ban megnyíló létesítmény a kor technológiájának legmagasabb színvonalát képviselte, számos helybelinek munkát adott és igazán eredményessé tette a termelést. Szerepéről részletesen a cikk második felében fogok beszámolni.

Bogyiszló látképe

A bogyiszlói étkezési…

…és fűszerpaprika

A bogyiszlói paprika és paprikamalom I. A szegedi tájkörzetről szóló számos bejegyzés után úgy gondoltam, itt az ideje újra Kalocsa felé kalandozni. Ezúttal azonban nem az érseki székhelyre, hanem a kalocsai termőterület egyik falujára, …

[paprikamuzeum-blog]

Előző cikkemben a kalocsai tájkörzet egyik híres paprikatermelő falujáról, Bogyiszlóról tettem közzé rövid szöveget. A bejegyzésben kitértem a település speciális fekvésére, a legjellemzőbb paprikafajtákra és termesztésükre. Most következzen a technológiai háttér, a bogyiszlói paprikamalom szerepének bemutatására!

Az 1930-as évek végén megnyíló paprikamalmot az ország legmodernebb létesítményei között tartották számon. Malomként körülbelül az 1950-es évekig működött, 12 köves rendszerrel dolgozott. A malom a szikkasztáshoz is helyszínt biztosított, az időben előre haladva ez vált a leginkább preferált megoldássá. A malom épületének udvarán ma is láthatóak a szikkasztást segítő állványok, amik a füzérek fellógatását tették lehetővé. A létesítmények tetővel rendelkeznek, így a termést nem érhette nedvesség, de fújhatta a szél, így a termések könnyebben megszáradtak. A szárítást a paprikamalomban úgy oldották meg, hogy szeletekre aprították a paprikát, és egymás felett elhelyezkedő rostákon terítették szét. Ezeket alulról fűtötték, mindig a nyersebb adagot igyekeztek lent elhelyezni, közvetlenül a kazán fölött. Az így keletkező félterméket zsákokban tárolták, majd a kőpárok között megőrölték. A hat kőpár közül az utolsót a Szegeden is ismert pirosítókő névvel illették, ez forgott a legnagyobb sebességgel, és itt érte az őrleményt a legintenzívebb hőhatás is. Az őrölt paprika tehát ezen a szakaszon kapta meg igazi, mélypiros színét. A ’60-as években a berendezés modernizáláson ment keresztül, a lisztmalmok példáját követve a köves darálásról áttértek a hengerszékesre. A paprikamalom gyakran exportált nyugatra, került innen törött paprika Ausztriába és Németországba is.

A paprikamalom munkatársai bejárták a környező falvakat – megfordultak például Faddon, Kakasdon – és még a törés, darálás előtt felvásárolták a nyers paprikát. A zöldséget mindig minősítették, és ennek megfelelően fizettek. Fontos, hogy a paprikamalom és a különböző falvakban élő paprikás gazdák között szerződéses viszony volt. Tehát a termelők elfogadták azt, hogy a termést a malomnak adják át, és az értékesítést is rájuk bízzák. A paprikamalom monopóliuma csak 1989-től, a rendszerváltás után szűnt meg.

Sajnos a paprikatermesztés és –feldolgozás jelentősége, csakúgy, mint szinte mindenhol, Bogyiszlón is hirtelen csökkent. Manapság már csak a paprikamalom épületét használják, kizárólag őrlésre.

A bogyiszlói paprikamalom

Szárítóállványok az udvaron

A paprikamalom táblája

  A bogyiszlói paprika és paprikamalom II. Előző cikkemben a kalocsai tájkörzet egyik híres paprikatermelő falujáról, Bogyiszlóról tettem közzé rövid szöveget. A bejegyzésben kitértem a település speciális fekvésére, a legjellemzőbb paprikafajtákra és termesztésükre.

[paprikamuzeum-blog]

A szegedi tájkörzetről szóló számos bejegyzés után úgy gondoltam, itt az ideje újra Kalocsa felé kalandozni. Ezúttal azonban nem az érseki székhelyre, hanem a kalocsai termőterület egyik falujára, Bogyiszlóra fogok fókuszálni. Továbbá igyekszem majd leírást adni a technológiai háttérről, a falu paprikamalmáról is.

A sárközi település neve valószínűleg sokak számára ismerősen cseng. Egyrészt a kalocsai paprika is biztosít számára némi hírnevet, másrészt pedig most bizonyára sokakban felrémlik: „Igen, arról a faluról van szó, amelyik átkerült a Duna másik oldalára”. Ez a körülmény nagyban befolyásolta a település ökológiai jellemzőit, éppen ezért a paprikatermesztés szempontjából sem mellékes. A vízrendezések klasszikus időszakában, a 19. században, természetesen nem csak a Tisza hatalmas kanyarulatainak átvágására került sor, a Duna folyását is megváltoztatták (bár itt az eredmény nem volt annyira látványos). 1853-ig Bogyiszló a Duna bal partján helyezkedett el, egy átvágás után azonban ma már a Dunántúl része lett.

A folyószabályozás után az ősi ártéri gazdálkodás ellehetetlenült, a termőterületek aránya viszont megnőtt, így a paprikatermesztéshez is adottak voltak a körülmények. Fontos tisztázni, hogy a „bogyiszlói paprika” kifejezés alatt kétféle zöldséget is érthetünk. Jelenti a vastag, fehér húsú úgynevezett étkezési paprikát és a Bogyiszlón megtermelt piros fűszerpaprikát is.

Utóbbi természetesen már a vízrendezések előtt is jelen volt a környéken. A Paprika családnevet már feljegyezték a Bogyiszlóhoz közeli Érsekcsanádon az 1700-as években. Ekkor már valószínűleg a bogyiszlói kertekben is ott volt a fűszernövény, és ahogy az őrölt fűszerpaprika egyre népszerűbbé vált, úgy növekedett a termelés is. A 19. században már sok lakos foglalkozott termeléssel, főleg a faluhoz közel eső, jó talajú „kertök”-ben. A folyókanyarulat átvágásának jelentőségéről már korábban szó esett, a századfordulóra pedig már meglehetősen sok bogyiszlói választotta megélhetési formájának a paprikatermesztést. Bár a fűszerpaprika nagyarányú termesztése nem itt, hanem inkább a szegedi tájkörzetben bontakozott ki, a kalocsai terület fejlődése is folyamatos.

Mivel a feldolgoztatáshoz el kellett látogatni Kalocsára, illetve át kellett kelni a Dunán, a helyiek elhatározták, hogy paprikamalmot alapítanak Bogyiszlón. Az 1936-ban megnyíló létesítmény a kor technológiájának legmagasabb színvonalát képviselte, számos helybelinek munkát adott és igazán eredményessé tette a termelést. Szerepéről részletesen a cikk második felében fogok beszámolni.

Bogyiszló látképe

A bogyiszlói étkezési…

…és fűszerpaprika

A bogyiszlói paprika és paprikamalom I. A szegedi tájkörzetről szóló számos bejegyzés után úgy gondoltam, itt az ideje újra Kalocsa felé kalandozni. Ezúttal azonban nem az érseki székhelyre, hanem a kalocsai termőterület egyik falujára, …

[paprikamuzeum-blog]

Egy néhány héttel korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a kalocsai ornamentikával, mint népművészetünk egy különleges, napjainkban újra az érdeklődés középpontjába kerülő értékével. Kissé hasonló gondolatokra építve választottam most a szegedi papucsot, mint másik híres paprikatermő tájkörzetünk kincsét.

A paprikához hasonlóan a papucsot is igazi hungarikumnak, sőt szegedikumnak tartjuk, eredetét tekintve azonban az idegen hatásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni. Maga a papucs szó ugyanis török eredetű, első előfordulását 1592-ben jegyezték le, és a lábbeli is csak az oszmán hódítókkal jelent meg először Magyarországon. Érdekesség, hogy a papucs egy korai népmondában is szerepel. Eszerint a harcias szegedi menyecskék a „körülöttük legyeskedő” Hóbiárt basát papucsuk sarkával ütötték fejbe.

Ahhoz, hogy a papucs általános, utcai viseletté válhasson, természetesen szükség volt bizonyos infrastrukturális fejlesztésekre. Míg az utak sárosak voltak, a papucs kinti viselésre nem volt alkalmas. Az 1879-es nagy árvíz után azonban az újjáépített város útjait kikövezték, így a 19. század utolsó harmadában a papucs egyre népszerűbb utcai viselet lett, csizmát pedig már egyre kevesebben hordtak.

Bizonyára sokan hallották már a mondást, miszerint „a szegedi papucsnak párja nincs”. Ez azt jelenti, hogy az eredeti lábbeli forgatós volt, tehát a jobb és a bal lábra készült darab megegyezett. A papucs „szegediségét” alapvetően a minta adja, a piros vászonra hímzett kalászok, nefelejcsek, pipacsok, gyöngyvirágok. Bizonyos típusok bojtosak vagy szalagosak, sőt, különleges alkalmakkor fehér szegedi papucsok is készülhetnek, ezeket menyasszonyok hordják az esküvőjükön.

A szegedi papucskészítés ikonikus alakja a népi iparművész Rátkai Sándor volt. A néhány éve elhunyt papucsos mester már gyerekkorától tanulta a lábbelikészítés csínját-bínját, utolsó éveiig dolgozott a papucsokon, gyakran napi két párat is elkészített.

A szegedi papucs ma is a hagyományos módszerrel, kézi varrással készül, egy pár körülbelül tíz órányi munkát követel. A hagyományt ma Szegeden Sallay Tibor folytatja, aki maga is Rátkaitól tanult. Bár a papucsok ma már sokkal kevésbé keresettek, mint a századfordulón (főleg külföldiek, gyűjtők és néptánccsoportok vásárolják őket), a kalocsai mintához hasonlóan talán a divat jelenti a túlélési lehetőségüket. Rendkívül érdekes az a Sallay Tibor és Attalai Zita cipődesigner közös munkáját bemutató cikk, amely a szegedi papucsot mint divatcikket, újra felfedezett értéket helyezi a középpontba.

Szegedi papucs

Sallay Tibor és egy munkája

  A szegedi papucs Egy néhány héttel korábbi bejegyzésben már foglalkoztam a kalocsai ornamentikával, mint népművészetünk egy különleges, napjainkban újra az érdeklődés középpontjába kerülő értékével.

[paprikamuzeum-blog]

A paprika esztétikai értékéről, dekorációs oldaláról már egy korábbi bejegyzésben is megemlékeztünk. Most azonban lássuk a paprikát, mint az egyik legismertebb népművészeti jelenség, a kalocsai ornamentika részét!

Történetét tekintve a kalocsai hímzés viszonylag fiatal. A 19. század második felében jelent meg először, ekkor még kizárólag fehér volt. Később kibővült a feketével, majd a kék-fekete és a kék-piros kombinációk váltak népszerűvé. A 20. századra pedig már a zöld, a rózsaszín és a sárga is a kalocsai hímzéseket „színesítették”. A kalocsai hímzés fejlődése szorosan összefügg a kalocsai elő nyomda 1860-as megalakulásával. Innentől kezdve a lányok és asszonyok nagy mennyiségű kész mintához juthattak, az is hímezhetett, aki nem volt kifejezetten ügyes rajzoló. 1860 előtt még az úgynevezett kalocsai „ütőfával” nyomták elő a motívumokat a vászonra.

Bár hajlamosak vagyunk a kalocsai díszítést egyértelműen „népinek” tekinteni, az igazság az, hogy a kalocsai szállások asszonyai gyakran bérmunkában varrtak. A hímes ruhaneműt pedig előszeretettel vásárolták meg tőlük polgári vagy éppen úri családok.

A virág- és növénymotívumok többféle öltéstechnikával készültek: A virágokon kit��ltő, lapos öltésekkel dolgoztak, míg például a paprikamotívumok szárát száröltésekkel alakították ki.

A hímzéseken látható motívumok a falfestés mintáját követve alakultak ki. A fehér alapon megjelenő kalocsai motívumok a hazai ornamentikák legszínesebbjei közé tartoznak. A motívumok között számos virág jelenik meg, például ibolya, tulipán, szegfű, csillagvirág, margaréta, továbbá különböző bogyók és a híres kalocsai piros paprika. Utóbbi, mint a kalocsai gazdák életének egyik legfőbb eleme, természetesen a hímzések motívumkincsében is visszaköszön.

A kalocsai ornamentika, ellentétben népművészetünk más kincseivel, nemhogy nem lett elfeledve, egyre népszerűbbé válik. Érdekes megfigyelni, milyen gyakran jelenik meg különböző tárgyakon, melyek nagy része már egyáltalán nem kötődik az egykori paprikatermelők világához.

Az eredeti fehér hízés

Kalocsai minta

Hímzés a viselet részeként

Ma már ott a minta a biciklin…

…és a telefontokon is

A kalocsai ornamentika A paprika esztétikai értékéről, dekorációs oldaláról már egy korábbi bejegyzésben is megemlékeztünk. Most azonban lássuk a paprikát, mint az egyik legismertebb népművészeti jelenség, a kalocsai ornamentika részét!

[paprikamuzeum-blog]

Múlt alkalommal belevágtam a paprikafajták részletes ismertetésébe, és három csípős típusról tettem közzé leírást. Folytassuk most a témát az édes fűszerpaprikák bemutatásával, továbbra is szem előtt tartva két nagy tájkörzetünk jellegzetességeit!

Elöljáróban annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az édes paprikák esetében a nemesítési elj��rások különös fontossággal bírnak. Hiszen maga a csípősségmentes fűszerpaprika is nemesítés eredménye, a növény vadon termő eredetije erős volt, mint ahogy napjaink Közép- és Dél-Amerikájában még mindig az. Magyarországon az első csípősségmentes fajtát 1928-ban hozta létre Vitéz Horváth Ferenc.

Vitéz Horváth Ferenc nyomában elindulva – aki a kalocsai Paprikakutató Állomáson tevékenykedett – kezdjük egy kalocsai fajtával! A Kalocsai 801-es csüngő termésállású, féldeterminált növekedésű fajta. 10-12 cm hosszú, fokozatosan elkeskenyedő termései rövid szárelágzáson ülnek, ezért kézzel gyorsan és egyszerűen szedhetők. A fajta további előnyös tulajdonsága, hogy ellenálló a vírusbetegségekkel szemben, rendszeres öntözés és jó tápanyag ellátottság mellett pedig igen magas terméshozamot produkál. Bokra 40-45 cm magasra nő meg, a termések színe éretten sötétpiros, festéktartalmuk az utóérlelés után 200-270 ASTA.

A szegedi tájkörzet egyik méltó képviselője, sőt, legelterjedtebb fajtája a Szegedi 20-as. Szintén csípősségmentes, csüngő termésállású típusról van szó, bokra tömött lombozatú, középmagas. Bogyója is hasonlít a Kalocsai 801-esre, 10-12 cm hosszú és éretten mély, sötétpiros színű. Festéktartalma azonban meghaladja az előzőét, 250 és 350 ASTA között mozog. A Szegedi 20-as egy korai érésű típus, palántázva és helyrevetve egyaránt sikeresen termeszthető.

Utolsó „szereplőként” a közösségi fajtaoltalom alatt álló Rubint választottam. Az eddig bemutatott típusoktól eltérően a Rubin bogyói felálló termésállásúak, bokra ritka lombú, de erős szárú, 40-45 cm magas. Féldeterminált növekedésű fajta, termése hegyes, kissé hullámos felületű, 12-14 cm hosszú. A paprikahüvely színe éretten bordópiros, festéktartalma pedig magas, utóérlelve eléri a 290-385 ASTÁ-t. Ez a fajta is korai érésű, és szintén egyaránt ajánlott helyrevetett és palántázott termesztésre is. Az utóbbi időben gyorsan terjedő, egyre népszerűbbé váló típus.

Kalocsai 801

Szegedi 20

Rubin

Paprikafajták II. – A csípősségmentes típusok Múlt alkalommal belevágtam a paprikafajták részletes ismertetésébe, és három csípős típusról tettem közzé leírást. Folytassuk most a témát az…

[paprikamuzeum-blog]

Mivel korábban sosem foglalkoztam a fűszerpaprikák különféle fajtáinak bemutatásával – leszámítva talán egy rövid cikket a díszpaprikákról – úgy gondoltam, itt az ideje a téma részletes kifejtésének. A számtalan változat és hibrid miatt természetesen nem törekedhetek teljességre: 3-3 csípős és csípősségmentes fajta ismeretterjesztő célú leírását tervezem.

Lássunk tehát először néhány csípős paprikát! A Szegedi 178-as például kiváló kísérleti alany lehet, ha valaki először szánná rá magát a paprikatermesztésre. A fajta ugyanis meglehetősen ellenálló a baktériumokkal szemben, helyrevetve és palántázva egyaránt sikeresen nevelhető. Magas kapszaicintartalma (600-800 mg/kg) miatt kiválóan alkalmas csípős őrlemény és paprikakrém készítésére. Küllemre egyébként a csüngő termésállás az egyik legalapvetőbb meghatározója, bogyója az erek mentén kissé lapított, enyhén behorpadó. A termések színe éretten élénkpiros, festéktartalmuk 195 és 250 ASTA között mozog.

Nehogy kimaradjon a másik híres tájkörzetünk, mindjárt egy kalocsai fajtával folytatom: A Kalocsai v-2 egy, az előzőhöz hasonló csüngő termésállású, csípős fajta. A termések felülete azonban sima, hengeres, éretten sötétpiros színűek, tömegük körülbelül 17-20 g. A termésfal szilárd, kevésbé sérülékeny, a vírusbetegségekkel szemben is nagyfokú ellenállást tanúsít. Magas törzsű típusról van szó, 60-70 cm-es erős szilárdságú bokorral, sötétzöld lombozattal. A hüvelyek festéktartalma a Szegedi 178-ashoz hasonló, 190-250 ASTA. A kapszaicintartalom szorosan összefügg az évjárattal, 500-850 mg/kg-ban határozható meg. A fajta legjobban a középkötött öntéstalajt és a humuszban gazdag barna homokot kedveli, ilyen területeken öntözés nélkül is eredményesen termeszthető. A termés formája és nagysága miatt a Kalocsai v-2 kiválóan alkalmas füzér készítésére.

Utolsó alanyom, a Sláger F1 szintén csüngő termésállású, a folytonos növekedésű, csípős hibridek közé tartozik. A Sláger F1 erőteljes növekedésű fajta, termései 18-20 cm hosszúak, festéktartalma (természetesen utóérleléssel együtt) akár a 320-360 ASTÁt is elérheti. Kapszaicintartalma 500-700 mg/kg. Termesztése leginkább támrendszer mellett, hajtatóházi körülmények között javasolt, 4-5 tő/m2 növényszámmal.

Szegedi 178

Kalocsai v-2

Sláger F1

Paprikafajták I. – Csípős típusok Mivel korábban sosem foglalkoztam a fűszerpaprikák különféle fajtáinak bemutatásával – leszámítva talán egy rövid cikket a…