poembyme

[poembyme]

Részeg versike

Borba fojtom hiányodat,

Kezem nem éri combodat,

Hiú ábrándok kísértenek,

Míg a mámort ízlelgetem.

Hiányod maró sav szivemben,

Utánad vágyok egész életemben,

Egy üveggel kezemben őszinte

Vagyok, szeretlek, te kis szende.

Részegedve ajkad puhaságától,

Eltaszít egymástól a távól,

Ürességben érzem testemet,

Roncsolom egész életem.

[poembyme]

Maradnék, de szaladok tova

Tekintenék vissza, talán jó lenne,

A napokra, hol fújt a nyár, múló szele,

Egy életre, mely nem volt oly távol,

Miből nem hiányzott a mámor.

De ha így tennék, mi maradnék?

Fogyóban lévő maradék,

Egy lassan hulló eső csepp,

Minek a valóság, hamar véget vet.

Ezért nézek a jövő, forró üstjébe,

Ott sem fog lehűlni tetteim vétke,

Mégis tán éget, csípí szemem,

De nem kelt hamis reményt bennem.

[poembyme]

Tova szálló fájdalom

Ha valami szilánkokra törött,

Újra ragasztva sem lehet örök,

Az emlékeid közt járva-kelve,

Hátadon a múlt, roskasztó terhe,

Nem nyújt vigaszt, sírni tanít,

Mindent, mi jó, csal eltaszít.

Elmélyedve elme palotádban,

Színes árnyak kavalkádokban

Sújtnak le életed darbjaira,

Hiú álmod, fárasztó karika,

Mely körbe jár egész lényeden,

Lépj tovább,

Van még szép az életben.

[poembyme]

Hiányzol

Színek fakulnak, csend remeg,

Árnyékok nyúlnak, nincs kezed.

Hiányod minden hangot elnyel,

Szívem fájdalma hullámot ver.

Üres az álmom, lassú kín,

Nélküled minden perc sikít,

Szél sem súg többé dallamot,

Csak emlékedben hallgatok.

[poembyme]

Minden életben

Minden nap utánad vágyódok,

Ahogy gondolataimban járkálok,

Megnyugvást benned találok,

Mégis, véget értek az álmok,

Már egy másik életben járok,

De újra, s újra rólad álmodok.

[poembyme]

Arany a mélyből

Kavarták lelked a sötét színek,

Nappal a földben bújkált szíved,

S éjszakád volt, mi tova libbent,

Itt vagyok, hogy felhozzam a kincset,

Oda adom a nappalt, gyere segítek,

Hogy a napfény színekkel telítsen.

Amint feljöttél a mély sodrából,

Lelked kitört a bús karámból,

Hol napok teltek hetek között,

Addig szíved megkötött,

Zúzom a követ, el akarok jutni

Szerelmedhez, s magamnak tudni.

Mikor siker koronáz poros utamon,

Te és én, már túl járunk határokon,

Leveszem válladról a sötét terhet,

Hogy szárnyad újra élhesse az eget,

Koronám rád adva, hátra maradok,

Angyali hangod hallván, békén nyughatok.

[poembyme]

Előre

Néha fel kell nézni az égre,

Rá kell jönni a szépre,

Bele törődni az életbe,

S magától kerül a helyére

A lelked, ez mozgat téged,

A szerelem, a szép, ez éltet.

"Állj meg egy percre, s nézd ahogy a világ is meg áll körülötted"

[poembyme]

Szürkéből szivárvány

Mikor az ég szürkületbe vont,

S lelkem fakó, hangtalan folt,

Napok sodródtak, színtelen árnyak,

Minden virág szürkében áradt.

Aztán megjelent, s hirtelen égtek,

A sápadt árnyak színes mesékké lettek.

Szemében barna volt a föld kerekség,

És életre kelt a szürke, halvány ég.

Kezei nyomán szívárvány született,

Minden hangja egy új színt vetett.

Lángolt a vörös, suttogott a kék,

Mégis csak Ő volt, mi szívemnek szép.

Szavai festék, s ha hozzám ér,

A csendből dallam, a sötétből fény,

Minden mondata színt kavar bennem,

S újra élet lüktet szürke testemben.

Szellőként sodródik a fagyos világba,

Tavaszt hoz a zord pusztába,

Rózsák fakadnak a kopár kövön,

A világ vászna rá mosolygva köszön.

Örök vagy bennem, nem múló álom,

Minden színed a lelkembe zárom.

És ha majd egyszer az éj betakar,

Új színeket kavar a hulló zivatar.

[poembyme]

Egy téli álom

Egy csendes, hideg éjszakán,

Kuckózni veled a kapápé oldalán,

Valami random filmet nézve,

Érintésedtől egészen eltelve.

Ez az álmom, veled álmodom,

Minden szarságod vállalom,

hisz ott van a mosolyod,

Szemeid gyönyöre.

Hálóban ülök, mint tehetetlen légy,

Várom hogy karjaidba végy,

Mégis én tudlak biztonságban téged,

Egy ölelésem végtelen, éget

A szerelmem, havat porlaszt,

S ha kell nyújtok kényelmet, vigaszt,

De ne kérd, hogy ne szeresselek,

Oly fájó a gondolat, hogy az élet elvesz.

Egy tekintet is elég tőled,

Hogy a kardomba dőljek,

S érintésed, mint egy töltet,

Közeledben lenni soha sem könnyed,

Mert arcod melegsége ágyékomig hatol,

S lényem a sötét vággyal dacol.

Sikítod nevem, s én suttogom szerelmem,

Simítva arcod, elmúlik félelmem,

Nem számít majd múlt vagy jövő,

Csak te és én leszünk a jelenidő.

[poembyme]

Sebző szavak

Édes tű, melyet beléd vágtam,

Csak pofáztam, és pofáztam,

Pórázom elszakadt, s hibáztam,

De ne mond, hogy csak kápráztam.

Vétkes kard, mit beléd vágtam,

Tudom, az esélyem elháltam,

Hiába, az érzések tűzként emészt'nek,

De ne mond, hogy vége az egésznek.

Éles szavak, miket beléd vágtam,

Szívem azóta is, ide-oda vágtat,

Szállna ki melkhasomból tiédhez,

De ne mond, hogy oda értünk a végéhez.

Érdes érzés, mit beléd vágtam,

Sajnálom, a próbát nem álltam,

Egyetlen esélyem, ha szeretnél,

De ne mond, hogy már is eleresztenél.

[poembyme]

Voltam már én is

Voltam már vígasztaló barát,

Hallgattam mindenki búját, baját,

Voltam már szófogadatlan gyermek,

Ki a családra galádul rátelepedett,

Voltam már lángoló szerető,

Elégett alattam a lepedő,

Voltam már félelmekkel tele,

Sötétben a fényt keresve.

Voltam már vígaszt kereső barát,

Kinek hallgatták sok búját, baját,

Voltam már szófogadó kisgyermek,

Ki a családnak örömöt szerzett,

Voltam már hamuvá égett szerető,

Mások kedvét hevesen temető,

Voltam már reménnyel telt,

Ki ott aludt a fényben, s benne kelt,

Voltam már szívemből szerelmes,

De ehhez foghatót még nem éreztem,

Voltam már mélyen, és véreztem,

De most beforr mindem sebem,

Szerelmes vagyok,

Ezért sokat írok,

Többet nem sírok,

Mert lett rá egy okom.

[poembyme]

Idő előtti találkozás

Este meglátogatott a halál,

Megkérdeztem kér-e egy teát,

Nem kért, csak jött szólni,

Ne hívjam minden este,

Már kezdi meg unni,

- Pedig találkozni akartam veled

Mondtam neki,

- Veled szeretnék menni.

Arról beszélt, hogy nincs itt az időm,

Maradjak, hisz ott van még a jövőm.

B��multam magam elé. Némán. És féltem.

Rá néztem, majd levegőt kapkodva megkérdeztem:

Mi a célom, mondd el, csak szenvedek,

Nincs már boldogságom ebben az életben.

- Csak maradj. Míg nem jövök, te sem mész.

Haladj előre, légy olyan, ki ha itt az idő, azt tudja mondani, Ő kész.

Elment.

Itt hagyott.

Megpróbálnék utána menni, de elkopott

Minden honvágyam, oda hova Ő megy,

Maradok.

Egyszer el jő értem a csókja, a kegy.

[poembyme]

Egy nyári hétfő reggel

Tenger hullám'i csapják testemet,

Reggel fénye okozza vesztem,

Ágyamról lecsorgok, elmém bódult,

Lelkem az éjszakáért koldul.

[poembyme]

Egyszer vége, de addig....

Testem málik folyvást öregedve,

Elmém bomlik, közelít a sötétbe,

Vérem pirosló hullám'i erednek,

Padlón fekve, merengek vétkemen.

Két piros szemmel találkozok,

Meglátom megváltó halálom,

Ahogy koporsómban imádom

Istenünk lényét. Elkárhozom.

Félelmem szét terülve ül a padlón,

Nézi a plafonon fénylő kampót,

Mely véres, megannyi áldozatot vett,

Maradok még, de a sötét kerget.

Sebeim nyalogatja a sátán vérebe,

Lehetnék szent, inkább életem ördöge,

Ki már megbékélt, készen áll mindenre,

S régóta eljött érte a pokol legmélye.

[poembyme]

Futok, s meg nem állok

Rohantam, de megpihentem,

A versenyen utolsó lettem,

Jött egy újabb, nagy esélyem,

Gyakorlok, hogy ne érjen szégyen.

Szaladtam, de visszafelé,

Falat építettem életem köré,

Karikába futva, monoton létem,

A hibát elkövetve újra készen.

Most futok, újra karjaidba,

Többet nem doblak a kútba,

Véred enyémmel keveredik,

Ahogy a célban megelevenedik.

[poembyme]

Ahogy lennie kell

Mit irántad érzek, erős kötés,

Durva, a szakadék szélén lökés,

Nem akartam, hogy így legyen,

De te mást akartál kedvesem,

Most sajnálkozva, tajtékzok,

Rád gondolva, szüntelen sírok.

[poembyme]

Valaha még...

Lehetnék a második esély,

Az újbóli, sugárzó remény,

Lehetnék a következő hiba,

Melyet elkövetsz újra és újra,

Nyújthatnék újra kényelmet,

Hol pihentetnéd fejedet,

Lehetnék ölelő teddy macid,

Ki melletted őrzi édes álmaid.

Úgy érzem pusztába kiáltó szó,

Az idő múlása a legjobb tanító,

De ha szeretsz nem felejtesz,

Gyógyulni csak lassan kezdesz,

Nem szeretnék, egyedül téged,

Elhagytál, már felfogom értéked,

Lehet késő, és lehetnék haragos,

De szeretlek! Szívem ettől hangos.