Az Ayurvéda azt tanítja, hogy az a víz, amelyet rézedényből, vagy pohárból iszunk, rendelkezik azzal a képességgel, hogy kiegyensúlyozza a három doshát (Vata, Kapha, Pitta). Ez azért van így, mert a réz pozitív energiákkal tölti fel a vizet.
Egy indiai szent és filantrópus, Sadhguru, megemlíti, hogy ha a vizet 4 órán át rézedényben tartjuk, akkor a víznek alkalma lesz olyan elemekkel feltöltődnie, amelyek nagyon hasznosak a máj és általánosan az egészségünk számára.
A modern tudomány szintén alátámasztja ezt az állítást, és számos kutatás bizonyította, hogy az a víz, amelyet 16 órán át rézedényben tartottak, jelentős mértékben csökkenteni képes a káros baktériumok számát és 40%-kal mérsékli a fertőzések kialakulásának arányát.
Néhány további ok, hogy miért érdemes a rézedényben tárolt vizet fogyasztani:
Lassítja az öregedést
A tudósok azt találták, hogy a réz erős antioxidáns hatással bír. Ez lassítja az öregedést azáltal, hogy aktiválja a kollagén-fehérje termelését, amely elősegíti az új sejtek és kötőszövetek létrejöttét.
Ezenfelül a réz segít a szabadgyökök elleni harcban is. A szabadgyökök más szerveket is megtámadnak, de a ráncok létrejöttének okozóiként a legismertebbek.
Segít a megfelelő emésztés fenntartásában
A réz rendelkezik azzal a képességgel, hogy stimulálja a bélmozgást, vagyis azokat az izommozgásokat, amelyek az ételt végigvezetik az emésztőcsatornán. Ez cserébe erősíti az emésztőrendszert és egyúttal egy fantasztikus természetes gyógyírt ajánl a gyomorfekélyre. És ez még nem minden: a réz segít méregteleníteni a gyomrot, valamint biztosítja a tápanyagok megfelelő felszívódását.
Az egyik Ayurvédikus emésztés-segítő gyakorlat az, hogy reggel éhgyomorra megiszunk egy nagy pohár olyan vizet, amelyet éjszaka rézedényben tároltunk.
Elősegíti a gyorsabb sebgyógyulást
Mivel a réz számos antibakteriális jellemzővel rendelkezik, illetve képes az új sejtek termelődését elősegíteni, a sebek gyorsabb gyógyulására is pozitív hatással van, bár ezt a hatását csak belsőleg tapasztalhatjuk.
Elősegíti a bőr egészségének fenntartását
Említettük, hogy a réz rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek elősegítik az új sejtek képződését. A bőr esetében ez a legfelső rétegek gyógyulására van kedvező hatással. Emellett a melanin előállítását is kedvezően befolyásolja.
A melanin egy természetes, sötét színű pigment anyag, amely a bőr, haj és a szem színeit adja. A melanin termelése segít csökkenteni a leégés okozta problémákat, halványítja a szeplőket és lassítja az öregedést. Az Ayurvéda ezért annak érdekében, hogy fenntartsuk bőrünk egészségét, azt ajánlja, hogy rendszeresen igyunk rézedényben tárolt vizet.
Egyéb kedvező hatások:
serkenti az agyműködést
szabályozza a pajzsmirigy működését
csökkenti a testzsírt
növeli a termékenységet
csökkenti a koleszterol-szintet
Mindössze annyi a teendőnk, hogy vizet öntünk egy rézedénybe és éjszakára benne hagyjuk. Másnap kora reggel iszunk a vízből, majd több alkalommal megismételjük ezt a nap folyamán, de ne túl sokszor, mert ha túlzásba visszük, az emésztési problémákhoz vezethet.
Manapság legtöbbünk üveg, vagy műanyag pohárból iszik vizet. Vajon nem lenne jobb ezt a régi hagyományt követni? A modern víztisztító eszközökkel ellentétben ebben nem kell szűrőt cserélni sem...
Forrás: astroulagam.com, a fordítást a Govinda Eger készítette.
Amikor az emberi szervezet éhes, megeszi magát, tisztulási folyamatot végez, eltávolítva minden beteg sejtet, rákot, öregedő sejtet és Alzheimert. Maradj fiatal és küzdj a cukorbetegség ellen. Különleges fehérjék létrehozása, amelyek csak bizonyos körülmények között képződnek. Amikor pedig elkészülnek, a szervezet szelektíven összegyűlik az elhalt rákos sejtek köré, feloldja azokat és helyreállítja a szervezet által élvezett állapotot. Ilyen az újrahasznosítás. Hosszas és speciális kutatásoknak köszönhetően a tudósok megállapították, hogy az autofágia folyamata szokatlan körülményeket igényel, amelyek erre a folyamatra kényszerítik a testet. Ezek a körülmények arra kényszerítik az embert, hogy 16 órán át tartózkodjon az evéstől és ivástól (8/16 ciklus). Az embernek normálisan kellene működnie ez idő alatt. Ezt a folyamatot egy ideig meg kell ismételni, hogy a maximális igénybevétel érdekében eljusson a szervezetbe, és megakadályozza a beteg sejtek Heti két-három napon ajánlott megismételni az éhség és szomjúság folyamatát.
Yoshinori Ohsumi - fiziológiai és orvosi Nobel-díj
Idegrendszeri zavarok fizikai testi okai: az idegrendszer sérüléséből (pl. agydaganat, gerincvelő-daganat, az idegrendszer fertőzéses bántalmai, az agyhártyáknak a fertőzései, a különböző agyvelőgyulladások, agytályogok, az agyállományban történt vérzések, a környéki idegek gyulladásos és egyéb bántalmai) kialakuló zavarok nagyrészt bénulásos (pl. beszédzavarok, a végtagok bénulásai) vagy izgalmi jelenségekkel (pl. fájdalmak a test különböző részein, izomrángások, görcsök) járnak.
Lelki okai: ellenszenv, más problémáinak átélése, kiszámíthatatlan következmények miatti félelem, tudatalatti félelem az isteni irányítástól, anyagi szükségletekkel kapcsolatos bizonytalanság, túlzott önutálat, kiközösítettség miatti szorongás, kockázatos befektetés miatti szorongás.
Mentális okai: önsanyargatás téveszméje, tudatmanipuláció ártóimpulzusa, erő elvesztése miatti negatív jövőkép, szellemi tisztátalanság, túlidealizálás, negatív jövőkép miatti öngyilkossági szándék, nevetségessé válás tévhite, hűségeskü megszegése, bosszúállás miatti bűntudat.
Az öngyógyító erő aktiválásának menete:
Testtartás: Vegye fel a képen látható testtartásokat (az elsőt észak, a másodikat délnyugat felé fordulva)!
Légzés: 1. Lélegezzen be a száján keresztül, majd ki mindkét orrlyukán át. 4 ki-és belégzést végezzen.
2. Ha befejezte az első pozitúrával a gyakorlatsort, következhet a második stadha. Lélegezzen be a jobb orrlyukán keresztül, majd ki mindkét orrlyukán és a száján át. 4 ki-és belégzést végezzen.
A gyógyító erő irányítása: A belégzés előtti szünetben irányítsa figyelmét idegrendszerére! Lélegezzen be gondolat- mentesen! Kilégzésével tisztítsa meg az idegrendszerét az ott lerakódó, energiatorlaszt okozó, lelki és mentális mérgektől. Gondolatban mondja a következőket: Távozzon a levegővel az összes negatív energetikai lenyomat az idegrendszeremből!
A 4 ki- és belégzés után töltse fel pránával ezt a területet. A belégzés előtti szünetben gondolja a következőt: Áradjon a Dagaz rúna gyógyító energiája az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt!
2. A gyógyító erőt az előbbihez hasonló módon irányítsa. Áradjon az Elhaz rúna gyógyító energiája az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt!
Behangolás: 1.Most hangolja be a rúnát. Rezegtesse hangosan a nevét egymás után 3-szor: daaagaaazzz;
2. eeelllhaaazzz
Mantra: A mantrázás előtt üresítse ki a tudatát, majd mondja hangosan a következőket: Áradjon a du da di de do mantra ereje az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt! A du da di de do mantrát rezegtesse úgy, hogy a mantra egyes szótagjait azonos időtartamig tartsa ki: duu daa dii dee doo. Egymást követően 4-szer zengesse!
2. Áradjon az uz az iz ez az mantra ereje az idegrendszerembe, és gyógyítsa meg azt! uuzz aazz iizz eezz ozz (4-szer)
Mindkét testtartást napi 1 alkalommal végezze. Kétnaponként megismételheti a gyakorlatot (1-2 héten át).
A két testtartás felvétele között tarthat 30 perc szünetet.
Késmárki László:Gyógyító testtartások Rúna-jóga Ankh Kiadó 2012.
*** Nem diagnosztizálunk, hiszen ez az orvos feladata. Tévedhetünk, és nagyon megijeszthetjük ismerősünket, ha valamilyen betegséget „ingázunk ki" nála. Legfeljebb javaslatot tegyünk neki valamilyen kivizsgálásra, ha betegségre gyanakszunk. Ha rámondjuk, hogy „te ilyen beteg vagy!", lehet, hogy ijedtében meg is valósítja, mint egy utasítást, és valóban megbetegszik. **
*** Születendő gyerek nemét nem szabad firtatni, ne érezze az a pici, hogy máris elvárásaink vannak vele szemben. Ezen kívül itt is tévedhetünk. Ha a gyerek közölni akarja a nemét, akkor az ultrahangon úgyis megmutatja magát. **
*** Holtakat ne bolygassunk, szellemekkel ne keressünk kapcsolatot. **
*** Nem cirkuszi mutatvány, ne mutogassuk tudásunkat, és ne hencegjünk vele. **
*** Ne használjuk jóslásra, illetve tisztességtelen célokra. A lottószámokat sem érdemes kiingázni. **
*** Legyünk szerények és becsületesek. Nem 100%-os még a legprofibb ingázó sem! **
*** Ne avatkozzunk bele kéretlenül más ember életébe tanácsainkkal, ne manipuláljuk az embereket. **
*** Emberek jellemét ne ingázzuk ki, hiszen a jellem folyamatosan és helyzettől függően változik. **
*** Viseltessünk tisztelettel a módszer (önmagunk) iránt. Ne haragudjunk magunkra, ha éppen nem sikerül. **
**Az ingázás kulcsot adott az Ön tudatalattijához, a korlátlan adatbázis ajtajához. Ön képes tértől és időtől függetlenül információkhoz jutni. **
**A jövőben ezért az első kérdés, amit ingája felé feltesz, ez legyen: „megkapom az engedélyt, hogy ezen az ügyön dolgozzak?", és csak akkor lépjen tovább, ha a válasz egyértelmű igen. A „nagy akarás" sokszor akadályozza a sikeres ingázást. **
**Csak lazuljon el, és passzívan várja tudatalattija válaszát! Az is segíthet, ha a kérdéseket kis cédulákra írja azokat összegyűri és összekeveri. Ezekre úgy tud választ kapni, hogy nem is tudja, melyik papíron mi van. Érdemes belerejtenie néhány ellenőrző kérdést a többi közé például olyanokat, hogy 2x2=4, vagy a citrom savanyú**.