secrets-and-happy-addiction-blog

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Nem búcsúztunk el, mert a búcsúzás fáj. Csak félszegen, sután elköszöntünk, s mindaz, ami belül kavargott, kimondatlanul maradt. Lehet jobb is volt, mert azoknak a szavaknak még nem volt itt az ideje. De miért is kellenének szavak (...) ha ott vagyok a szívedben, a mozdulataidban, a nevetésedben. (...) Különlétünk megvisel, mert a lelked valahogy az első pillanattól simult a lelkemhez, és a szíved szimultán dobbant az enyémmel minden ölelésben. (...) A a csókod megjelölt, az érintésed megszelidített, megbabonázott és függővé tett. (...) ... most örök éhség és hiányérzet gyötör. Nem találom a helyem. Üres vagyok és a csend visszhangot vet a lelkemben nélküled. ... lehunyom a szemem: gondolatban végig megyek azon a láthatatlan hídon, amit az együttléteink csiszoltak sziklaszilárddá: érzem, ahogy biztonsággal, megnyugtatóan feszül közöttünk. (...) Minden pillanattal könnyebb és boldogabb a szívem, mert tudom, egyszer odaérünk egymáshoz. ... ölelésünkben újra egész lesz az, ami most fél bennünk.

secrets and happy addiction

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Nem véletlen, egyetlen találkozás sem. Ott rejlik benne a beteljesülés ígérete. Annak az álomnak a beteljesülése, ami minden szívben azonos: álom egy szerelemről, ami sosem múlik el. Nincs különbség, ugyanazzal a vággyal születtünk. Ez a vágy, valójában olyan láthatatlan akarat-együttes, amit nem tudunk irányítani. Különös és teljesen egyedi paraméterek szerint dolgozunk, megfogalmazhatatlan kitételekkel, határokkal és értékekkel. Finom rezdülések, pillanatnyi összehangolások visznek bennünket előre vagy hátra. Valahová, valakihez, akiben az álmunk megvalósulásnak lehetősége, egy villanásnyi időre felsejlik. Akkor és ott. De minden kapcsolat csak addig tarthat, amíg egységes érzelmi és gondolati síkon vagyunk. És, amint elkezdődik a széthúzás, a nem akarás - az, amit felépítettünk, darabjaira hullik.. Ha fáj is, ha össze is omlunk, akkor is tovább kell mennünk, mert ez a vágy erősebb nálunk, ez a kód felülírhatatlan.

El kell fogadnunk pont ezért, hogy néha valaki, csak azért lép be az életünkbe, hogy csiszoljon rajtunk. Tökéletesítsen. Lemorzsolja mindazt, ami felesleges. Jön, de nem akar maradni, mert nem is ez a dolga. Az a feladata, hogy felkészítsen arra, aki majd utána lesz.

És a végén?.. Amikor megtalálod Őt, összeáll az egész, és megérted: kellett a mellék-út, az összes vakvágány, a kisiklások.. minden elcseszett kapcsolat.

Mert, csak egy van, egyetlen, aki képes valóra váltani az álmot: a szerelemről, ami sosem múlik el

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Néha ahhoz, hogy építeni tudj, le kell rombolni mindent. Könyörtelenül. Könnyek nélkül. Céltudatosan, hideg fejjel. Le kell dönteni az összes falat, felégetni azt, ami egykor az életed része volt. Mert ahhoz, hogy valami új szülessen, a réginek meg kell halnia. Régi romok között, csak régi álmokat találhatsz. És az, ami mögötted van, mögötted is kell maradjon... A múlt árnyaival hadakozva, a jelen megélhetetlenül, nélküled veszik a semmibe. Hát, vegyél egy nagy levegőt, és tegyél a földel egyenlővé mindent, mert ha nincs semmid, veszítenivalód sincsen! Akkor képes leszel megtenni, azokat a lépéseket, amik az igazi álmaid felé visznek. Nem fogsz hibázni, az utadat járva - csak megtanulod, hogy a vágyaidat, saját félelmeid börtönébe zártad. És mindent hátrahagyva - az igazság felsejlik előtted.

Egyetlen dolog fog fájni: az idő, amit elvesztegettél, hogy mások elvárásai szerint élj.

[secrets-and-happy-addiction-blog]

- Meghalnál értem? - kérdezem beteg kíváncsiságtól hajtva.

- Én, inkább élni szeretnék érted! A halál pillanatnyi, de végleges, és örök űrt hagy maga után. Azt hiszem másképp is tudom bizonyítani, hogy szeretlek: jöjjön bármilyen rossz, én újra és újra az életet választom majd miattad, és azt akarom, hogy te is tedd ugyanezt értem! 

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Egy kis nosztalgia :)  Szintén egy régebben elkövetett írásom teszem esti olvasnivalóvá: 

Érzem, hogy menthetetlenül hullik darabokra minden. Nem tudom megállítani. A szerelem, az a titokzatos valami, ami hozzád láncolt most elhomályosuló, törött, megtaposott kép csupán. Az arcod nézem. Az arcot, amit ujjaimmal ezerszer bejártam újra és újra csukott szemmel, hogy soha ne felejtsem. Emlékszem minden apró barázdára és huncut szarkalábra, a finom ráncokra a homlokodon, ami megjelent rajta, ha aggasztott valami. Emlékszem, hogy addig csókoltam a puha szádat, míg nem nevettél megint. Ma nincs ok az örömre... A mindig ragyogó szemek most fénytelenek és tompák a fájdalomtól, amit okoztam. Csak állok némán, pedig annyi mindent mondanék. De, már késő. Játszottam - a törékeny bizalom húrján - felelőtlenül, könnyelműen, vadul. Te mégsem szóltál, milyen hamisan cseng a dallam.

Ma hallom.

Ma elszakadt a szál, és én nem tudom visszapörgetni az időt. Pedig, úgy akarnám a tegnapot.

Az utolsó esélyt. Amit, lehet végleg eljátszottam.

Szíved még érez?

Dobban értem?

Egy apró, lobbanó láng, ég-e még?

Csak jóvátehetném.

Azt ígértem, hogy a tenyeremen hordozlak, és a csillagokat egyenként az öledbe teszem nap-nap után. Azt ígértem, soha nem adok rá okot, hogy megbánd, amiért az enyém lettél. Most mégis… mégis, a szemed azt üzeni, hogy elfelejtettem azokat a csillagokat. Fáj a tudat - igazad van. Pedig, nem hazudtam… akartam...

Ha tegnap lenne, a lábad elé borulnék, és azért könyörögnék: bocsáss meg nekem. Akkor is, ha lehetetlen.

Szerelmed utolsó, lobbanó lángja szemedben izzik. Halványan. Félek, megmenthetetlenül. Elrontottam. Tönkretettem valamit, ami szép volt, mert nem figyeltem eléggé rád. Ránk.

Szeretném hinni, hogy még nem hullott darabokra minden. Hogy az élet, amit felépítettünk nem pereg ki a kezünk közül apró homokszemekként, megfoghatatlanul. Szeretném hinni, hogy az a titokzatos erő, még egymáshoz láncol minket, ha láthatatlanul is...

Hogy legyen időm.

Időm, lehozni Neked a csillagokat.

2014.

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Egyszer találkozunk. Ott, ahol a lehetetlen kézen fogja a valóságot, ahol az álom a lehetőségek végtelenjéhez simul; ott, ahol minden kezdődött és minden végződik - a szívünkben. Abban a pillanatban, amikor megérett benned a törékeny elhatározás. Nem tudom mikor, de eljön az a nap, mert ami bennünk született, velünk együtt is hal. Ez az örökké alaptörvénye. Mindaddig, amíg a létezőt hisszük, amíg lelkünk ebben a testben raboskodik.

 - És utána?

Ha porrá leszünk, akkor is megtalállak, mert nincs semmi, ami távol tarthatna tőled; mert a létezésünkön túl is szeretlek.

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Ami nem hozzád tartozik, az egyszer csak leválik, leszakad, eltávolodik, és láncolhatod, börtönözheted, akarhatod, kényszerítheted - megköthetetlen. Megy, mert nem a tiéd. Megy, mert valaki másé. De ez, visszafelé is igaz: akivel a sors valamiért összerendezte időlegesen, pillanatokra utad, az pont ennyi lesz - villanás és mentek tovább, mert nem egy a táncotok, és a másik szerethet akármennyire, nem tud sokáig egy helyben tartani. (...) Aki viszont a tiéd? Nem tudod elrontani, elüldözni, nincs semmi amivel elrémíthetnéd, eltéríthetnéd, mert hozzád tartozik. (...) Lehettek bárhol, bárkivel, de a végső, az utolsó keringő - senki másnak nincs fenntartva. Ő a tiéd, és te az övé vagy: visszatértek egymáshoz, mert a lelkeitek felismerik egymást újra és megint, amíg fel nem oldódnak egymásban. (...) A test csak egy puha, időleges burok a léleknek - ha két lélek összekapcsolódott, összefonódott - nincs semmi és senki, aki megállíthatná e folyamatot.

Honnan ismered fel? Valahogy érzed, hogy ő Más valamiért. Azt is érzed, hogy Te más vagy Miatta. És amikor együtt vagytok?... Leírhatatlan.

Kétszer esett meg velem, ilyen karmikus találkozás, és mind a kétszer - minden elcsendesedett bennem. A szó legszorosabb és legtisztább vonatkozásában. Olyan béke, szinte földöntúli nyugalom töltött el, ami a zizegő, energikus természetemmel nem összeegyeztethető. Valaki, aki én vagyok, de mégsem - ez sokkal mélyebb és megmagyarázhatatlan - fellélegzett bennem: nem keresgélt többé, mert megtalálta, mert tudta, megérkezett ahhoz, aki az övé. (...)

Mindenhogy és bárhogy jó és elég volt. Pillanatok vagy órák? Az idő is másképp telt. Olyan energia, olyan összhang volt az első perctől, ami egyedülálló. Kívülről nyugodt, de mélyen elementális erővel mindent földig romboló és újra építő kapcsolat: olyan mélyre képes jutni, ami veszélyes lehetne, ha nem gyógyítani akarna és helyre hozni - sebeket forraszt össze, múltbéli fájdalmakat segít feldolgozni, eltörölni, félelmeket oszlat el. Rövid idő alatt olyan minőségű változást hoz, szó szerint regenerál - amire senki más nem képes. (...) Mindenki álmodik róla, hogy egyszer meg szeretné tapasztalni. Mintha ez, egy velünk hozott álom lenne - az igazról - amit a romantikus filmek csak felszínen képesek kapargatni, mert valódi lényegét sosem tudják visszaadni. Varázslat ez, Vele, amiben nyitott szemmel lehet álmodni, megélve a Teljességet.(...)

Ezt keressétek: akivel valóban békére lel a lelketek, akivel a legkevesebb is a legtöbb, aki mellett másra, semmire ami világi, ami külsőség, nem vágytok, amikor semmilyen hiány és akarás nem marad bennetek.

... nehéz eltéveszteni igazából, mert ritka, hogy valakivel a semmi is gyönyörű legyen.

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Lesz egy nap, amikor nem harcolok tovább, amikor feladom. Tudod mikor lesz az? Amikor meghalok. És addig? Addig viszem az álmaim, s ha kell hidat építek a legkietlenebb szakadék fölé is, és bármely völgyet ha kell, heggyé teszek. Megyek addig, amíg mindaz, ami szívemben egykor félénken pillangó szárnyát finoman kitárta, megtanul egyedül is repülni. (...) Keserű kudarcaim voltak és édes felemelkedéseim: bánatmezőkön jártam és volt, hogy a csend visszhangzott a szívemben. Mégis... a legnagyobb mélységeimben voltak a leggyönyörűbb felismeréseim. És, bár a boldogság gyöngyöző patakjából merítettem kulacsomba az útra (...) sivatagban ébredtem fel, ahol végül a vizem megkeseredett, és a boldogságérzet is délibáb lett. Ekkor értettem meg: semmire sincsen garancia. (...) Mind kellettek. Meg kellett értenem, hogy az utazás, valójában az első levegővétellel kezdődik, nem magával a lépéssel. Meg kellett látnom az Egészt, ami túlmutatott az egómon - ezzel együtt távlatokban gondolkozni - elfogadni, hogy része vagyok csak valaminek (...) kirakós, a nagy puzzle-ban. Létezik. Az összes álom arra vár, hogy beteljesítsük. (...) És bármeddig tartson az út, tulajdonképpen minden lépés a végső, az igazi boldogság felé visz. Addig kell menni, amíg a láthatatlan láthatóvá nem válik. Addig és nem tovább.

Your secrets are safe here 

[secrets-and-happy-addiction-blog]

Nélküled is meg kell tanulnom repülni. (...) Ez a gondolat ébreszt minden reggel, és ugyanez rugdos át az egymásba úszó napokon, amikben ott vagyok, de mégis valahogy eltűnök. (...) Éjjel is rémálom gyötör - zuhanok - és te nem vagy ott, hogy elkapj. Aztán a légszomj, a rémület ver fel, s azzal valami megfoghatatlan, fullasztó érzés, amitől a szívem összefacsarodik. Felébredve tudatosul bennem, hogy nem vagy itt, és ez nem csak egy álom. Nézem a plafonon nyújtózó árnyakat - egy újabb hosszú, magányos, tépelődő éjszaka. (...) Az a gondolat tart fogva szinte megszállottan - meg kell tanulnom repülni. Tovább megyek: lesz egy nap, eljön az a nap, amikor elfelejtem az életet, amiben magamnak álmodtalak. És elfelejtem, hogy valaha is azt hittem, nélküled nem tudok repülni.