svabok - Tumblr blog

svabok · 4 years ago

Photo

Magyar Nemzet, 1946. január 18.

Bálint Imre (Bp., 1896. jún. 21. – Bp., 1953. dec. 19.): író, újságíró. 1921-től a Világ, majd a Magyar Hírlap és az Esti Kurir munkatársa volt. 1944-ben politikai fogolyként Mauthausenbe deportálták. 1949-ben a Világ felelős szerk.-je. Részt vett az 1953-ban megjelent magyar–angol szótár munkálataiban, majd 1953. jan.-tól haláláig az Értelmező Szótár munkatársa. – M. Reggelre meghalunk (r., Bp., 1930); Székelyek (r., Bp., 1936); Infanterist Simon (r., Bp., 1937). – Szi. Nádass József: Nehéz leltár (Bp., 1963).

Baranyai Lipót (Béllye, 1894. aug. 7. – Frankfurt am Main, 1970. jan. 30.): pénzügyi szakember, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, az MTA tagja (ig. 1940–46, t. 1943–49). Tanulmányai befejeztével bírói-ügyvédi oklevelet szerzett. 1912-től a Bp., VI. ker. járásbíróságon, 1920-tól az Igazságügyi Min.-ban, 1921-től a Pénzintézeti Központban tevékenykedett. 1928-tól a Magy. Nemzeti Bank ügyésze, 1921-től jogtanácsosa, 1935-től h. ig.-ja, 1936-tól vezérig.-ja, 1938–43-ban elnöke volt. Tisztéről lemondva nyugállományba vonult (1943). A Parthenon Egyesület elnöke volt. A németek letartóztatták (1944. márc. 19.), fogságukból 1944. okt.-ben szabadult. 1945 után a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének (TÉBE), a Magy.–Amerikai Társaság elnöke volt. 1948-ban elhagyta az országot és Angliába távozott, Londonban a Bank of England könyvtárában dolgozott, majd kivándorolt az USA-ba. 1951–59-ben a Világbank utazó képviselője volt, később visszatért Európába, s haláláig a frankfurti Deutsche banknál volt tanácsadó.

Csathó Kálmán (Bp., 1881. okt. 13. – Bp., 1964. febr. 14.): író, az MTA l. tagja (1933-49). Bp.-en elvégezte a jogi egy.-et, aztán Berlinben színházi tanulmányokat folytatott. 1906-ban, hazatérése után tisztviselő lett a kultuszmin.-ban. Állami ösztöndíjjal hosszabb tanulmányútra ment Párizsba, 1909-től Bp.-en a Nemzeti Színháznál működött: előbb mint rendező, majd 1919-től mint tőrendező. 1940-ben a Magyar Színház és az Andrássy úti Színház ig.-ja volt. 1936-tól a Kisfaludy Társ. másodelnöke. A felszabadulás után kizárólag írói tevékenységet folytatott. Könnyed, szórakoztató elbeszélései és regényei a maga korában igen népszerűek voltak, melyeket számos idegen nyelvre fordítottak le. Felesége Aczél Ilona színésznő. – F. m. A varjú a toronyórán (r., Bp., 1916); Te csak pipálj Ladányi (r., Bp., 1916, ebből színművet is írt, melyet 1927-ben mutattak be); Mikor az öregek fiatalok voltak (r., Bp., 1921); Földiekkel játszó égi tünemény (r., Bp., 1924); A szép Juhászné (r., Bp., 1936); Az új rokon (vígjáték, 1922); A házasságok az égben köttetnek (vígjáték, 1925); Az én lányom nem olyan (vígjáték, 1936). Írt néhány színháztörténeti könyvet is: Mi van a kulisszák mögött (Bp., 1928); Ilyeneknek láttam őket (Bp., 1957); A régi Nemzeti Színház (Bp., 1960); Tavasztól tavaszig (vadásztörténetek, Bp., 1962). – Irod. Schöpflin Aladár: Cs. K. (Nyugat, 1927); Szondy György: Cs. K. (Bp., 1928); Rónai Mihály András: Cs. K. (Népszabadság, 1964. 3-5. sz.)

Csécsy Imre (Bp., 1893. okt. 15. – Bp., 1961. febr. 6.): újságíró, író. Az I. világháború előtt a Huszadik Század, a Nyugat cikkírója volt. Novelláit 1912-ben Az élet felé c. kötetben adta ki. 1913-14-ben tevékenyen részt vett a Galilei Kör munkájában. 1914-ben az Új Magyar Szemle alapítója. Mint Jászi Oszkár titkára tevékenyen részt vett az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalomban, majd a külügymin.-ban, ill. a külügyi népbiztosságon működött a Tanácsköztársaság bukásáig. 1919-től 1921-ig a Világ c. napilap munkatársa. 1934-től 1939-ig a Századunk szerk.-je, 1943-44-ben Bajcsy-Zsilinszky Endre Szabad Szó c. lapjának munkatársa. 1944-ben létrehozta az illegális Magyar Radikális Pártot, amelynek 1945 után 1948-ig elnöke volt. 1947-ben képviselővé választották. 1947-től 1949-ig a Huszadik Század szerk.-je, 1949-ben nyugdíjba ment. – M. A Balkán-probléma (Bp., 1922); Az októberi, forradalom és a népköztársaság (Bp., 1946); Világos pillanat. Adatok az 1941-1943 évek történetéhez (Bp., 1946); Ha Hitler győzött volna (Bp., 1947). Irod. Varga F. János: Tizenöt éve halt meg Cs. J. (Magyar Nemzet, 1976. febr. 6.).

Cserneki és tarkeöi gróf Dessewffy Gyula (Budapest, 1909. november 21. – Curitiba, Brazília, 2000. augusztus 12.) politikus, újságíró. Történelmi, arisztokrata családból származott. Felmenői közé tartozott Dessewffy Arisztid honvédtábornok is. Gróf Dessewffy Emil (1873-1935) és Batthyány Emanuela (1883-1964) harmadik, legfiatalabb gyermeke. Római katolikus vallásban nevelkedett. 1937. október 23-án Budapesten házasságot kötött Bársony Éva Máriával, kitől 1954-ben elvált.[2] Tanulmányait Párizsban, Bécsben, Debrecenben és Miskolcon folytatta. Apja 1935-ös halála után 3000 kat. holdat örökölt, közéleti tevékenysége mellett ezen a birtokon gazdálkodott 1945-ig. Az 1945-ös földreform idején birtokát elvették, egyedül 300 kat. holdat tarthatott meg az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt. 1937-ben Barankovics Istvánnal megalapította Az Ország Útja című állam- és nemzetpolitikai folyóiratot, amely a fennálló rendszer alapvető reformját hirdette meg antifasiszta szellemiségben. A lapot a konzervatív liberális értékeket valló Deák Ferenc Társaság adta ki, amely 1937-ben elnökévé választotta. A második Teleki-kormány idején a kormány szociális tanácsadója Szatmár vármegyében. 1939-ben Teleki Pál miniszterelnök engedélyével megvásárolta a Kis Újságot, amely szintén antifasiszta és konzervatív liberális szellemiségben a parasztságot akarta megszólítani. 1941-től a Magyar Parasztszövetség, később a Független Kisgazdapárt félhivatalos lapja, 1943-tól pedig a németekkel szembeni ellenállás fontos orgánumává vált. Részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság előkészítő tárgyalásain, továbbá a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző, elsősorban irodalommal foglalkozó Magyar Mickiewicz Társaság munkájában.[3] 1944-ben, a német megszállás után egyedüli módon, dacolva az új hatalommal, önként visszaadta a lapengedélyt, illegalitásba vonult és bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba.Tildy Zoltán és Nagy Ferenc megbízásából Dessewffy képviselte a Független Kisgazdapártot a Magyar Front Intézőbizottságában. 1944 szeptemberében ellenezte a Nemzeti Parasztpárt fölvételét a Magyar Frontba, mert úgy tartotta, az megbontja a parasztság egységét. Kapcsolatot tartott a Békepárttal, a Szociáldemokrata Párttal, Bajcsy-Zsilinszky Endrével, Horthy Miklós kormányzó úgynevezett Kiugrási Irodájával, a Külügyminisztérium németellenes körével és a legitimistákkal. 1944. október 15. után részt vett a katonai ellenállás megszervezésében, kapcsolatban állt a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságával és a katonai vezérkarral. 1944. november 22-én a véletlenen múlott, hogy a nyilasok a katonai vezérkar tagjaival együtt nem tartóztatták le Tartsay Vilmos lakásán.

Fenyő Miksa (Mélykút, 1877. dec. 8. – Bécs, 1972. ápr. 4.): esszéíró, kritikus, politikai és közgazdasági író. Jogi tanulmányainak elvégzése után ügyvédi pályára lépett. 1904-ben a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) lett titkára. 1908-ban a Nyugat c. folyóirat alapítói közé tartozott, a későbbi években pedig szerk.-je, ill. főmunkatársa, Hatvany Lajos mellett legfőbb anyagi támogatója volt. Arra törekedett, hogy a folyóiratot a polgári értelmiség lapjává tegye; tevékenysége nagymértékben elősegítette a modern m. irodalom kibontakozását. Ady költészetének harcos támogatója volt. A GYOSZ-ban viselt tisztsége mellett 1917-től ig.-ja volt a Magyar Vámpolitikai Központnak, és szerk. a Magyar Gépipar c. lapot. Termékeny közgazdasági író volt, írt több politikai esszét és cikket (Hitler, Bp., 1934; Bethlen István, Bp., 1937). A Nyugatban impresszionista útleírásokat, irodalmi esszéket közölt. Kötetben megjelent nagyobb esszéje: Casanova (Bp., 1912); Balassi Menyhért álnéven írt cikkeket Nagy Lajos Különvélemény c. lapjában. Naplójegyzetei a II. világháború utolsó szakaszáról (1944–45) Az elsodort ország címmel jelentek meg (Bp., 1946). A németek bevonulása után a háború befejezéséig Bp.-en bujkált. 1948-ban hagyta el Mo.-t, Rómába, Párizsba, majd 1953-ban New Yorkba költözött. 1970-ben Bécsbe települt át.

Fischer József (Budapest, 1901. április 12. – Budapest, 1995. február 23.) építész, a modern építészet képviselője, szociáldemokrata politikus. Épületein elsősorban Walter Gropiusnak, a Bauhausnak, illetve a CIAM-mal kapcsolatban álló építészek (Gropius mellett Ernst May, Le Corbusier) hatása érezhető. A CIAM magyar csoportjának első hazai szereplése 1932-ben volt a Tamás Galériában (ugyanebben az évben az őszi lakberendezési vásáron, majd 1935-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron szerepeltek). Építészeti tevékenységük rendszeres fóruma volt 1932 és 1938 között a Tér és Forma c. folyóirat évi egy-egy száma, melynek egyben szerkesztője is volt.1932-ben került kapcsolatba a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal. Itt ismerte meg Peyer Károlyt, s ezen kapcsolatai miatt ítélték egy hónap felfüggesztett börtönre „osztályellenes izgatás” vádjával. Szociáldemokrata kapcsolatait továbbra is megőrizte. Az 1939-es parlamenti választásokon képviselőnek jelölték (nem jutott be), valamint megválasztották a MSZDP kezdeményezésére létrejött építészcsoport elnökének.1940-ben sorkatonai szolgálatra hívták be. 1943-ban SAS-behívót[6] kapott és a csepeli repülőtérre, majd egy dunántúli őrsre osztották be. 1944-ben családi házában származási és politikai üldözöttek egyaránt menedéket találtak, többek között Schaár Erzsébet, Vilt Tibor szobrászművészek, Major Tamás színművész és mások. 1944 novemberében dezertált és ettől fogva családjával együtt maga is bujkált.1945 után a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöke lett, megszervezte Budapest háború utáni újjáépítését. A Tanács 1948-as felszámolását követően passzív ellenállásba vonult. Az 1945-ös választásokon az MSZDP színeiben pótképviselő lett. 1946. július 23-án hívták be Lányi Béla helyére. Az 1947-es választásokon már rendes képviselői helyet nyert. Az 1949-es választásokig maradt képviselő. 1953-tól a Budapesti Városépítési Tervező Irodánál tizenkét budapesti kerület helyreállítási munkáit irányította (ekkor, 1955-ben) készült el tervei szerint a IX. Erkel Ferenc u. 20. illetve a VIII. Baross u. 18. helyreállítása.Az 1956-os forradalom alatt a szociáldemokrata párt vezetőségi tagja volt (a párt [újjá]alakuló ülését az ő budapesti, Szent István parki lakásán tartották). November 2-án államminiszter lett a harmadik Nagy Imre-kormányban. November 4-e után előbb bujkált, majd újra állásba került korábbi munkahelyén, de 1958 szeptemberében politikai okokból elbocsátották.Egyik fia 1948-ban, felesége 1957-ben disszidált, mindketten az Egyesült Államokban telepedtek le. Fischer tizenkilenc alkalommal nyújtott be kivándorlási kérelmet; hét és fél évig várt az útlevélre, míg végre 1964-ben megkapta az engedélyt. Négy évvel később állampolgárságot is kapott. Itt különböző tervező cégeknél volt állása és tagja volt a Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa (CIAM) magyar csoportjának. Felesége halála után három évvel, 1978-ban tért haza. Itthon építészeti munkát már nem folytatott, csak kiállításokon szerepelt és visszaemlékezéseket írt. 1993-ban a főváros díszpolgárává választották építészeti munkássága, valamint az újjáépítésben betöltött szerepe miatt. 1995. február 25-én halt meg Budapesten, hamvait a Farkasréti temetőben, felesége mellé[7] helyezték örök nyugalomra.

Fodor József (Nagyilonda, 1898. ápr. 22. – Bp., 1973. okt. 7.): költő, Baumgarten-díjas (1943), Kossuth-díjas (1957). Tordán érettségizett. 1916-ban frontszolgálatra vonult be. 1919-ben a Vörös Hadsereg katonája lett. Néhány évig alkalmi munkából élt, 1923-ban közölte első verseit Mikes Lajos Az Estben. 1923-tól az Est-lapok irodalmi rovatánál segédszerk. Irodalmi emlékeiről, fiatal társaival közösen vívott harcairól érdekes képet rajzolt emlékezéseiben. 1927-ben adta ki Lihegő erdők c. kötetét, melyről Fenyő László írt 1928-ban elismeréssel a Nyugatban. 1928-tól a Nyugatban is rendszeresen jelentek meg versei. 1929–1931 között az Est-lapok berlini tudósítója volt. 1931-ben hazatért, s állás nélkül maradt. Költeményeit ekkor már szinte valamennyi folyóirat és a Népszava is rendszeresen közölte. Baumgarten jutalomban részesült (1934). 1937-től az Athenaeum könyvkiadó lektora volt. A fasizmus előretörése idején harcos, bátor publicisztikai írásaira nemcsak a haladó gondolat képviselői figyeltek, hanem a cenzúra is. Ekkor megjelent versesköteteiben tragikus látomásait fejezi ki különös, egyéni, profétikus nyelven. 1942-ben jelentek meg összes versei. A háború alatt kapcsolatot talált az illegális kommunista mozgalommal. 1945 után 1947-ig az Athenaeumnál dolgozott. A lap megszűnéséig, 1949-ig az Új Idők szerk.-je és a Világ publicistája, az Irodalmi Tanács tagja. Megjelent a Mérlegen (Bp., 1945) c. verseskötete, mely javarészt 1943-ban és 1944-ben született antifasiszta verseit tartalmazta. 1949 után néhány évre elhallgatott. Az 1957-ben újraszerveződő irodalmi életnek egyik leglelkesebb szervezője, az Irodalmi Tanács és az Élet és Irodalom szerkesztő bizottsági tagja, majd a Látóhatár egyik szerk.-je volt (1958). Műfordítói munkája során Shakespeare, Dickens, Goethe, Maupassant műveit tolmácsolta magyarul. Költészetét egyre inkább áthatotta a számvetés igénye. Utolsó köteteiben gyakran szólt versben is, prózában is emlékeiről, pályatársaihoz fűződő kapcsolatáról. A Magyar Írók Szövetsége költői szakosztályának elnöke volt.

Füst Milán, Fürst Milán Konstantin (Bp., 1888. júl. 17. – Bp., 1967. júl. 26.): író, költő, Baumgarten-díjas (1932, 1935, 1946), Kossuth-díjas (1948). 1912-ben a bp.-i egy.-en jogi doktorátust szerzett, majd a bp.-i felsőkereskedelmi isk.-ban tanított közgazdaságtant. 1908-ban megismerkedett Osvát Ernővel, ami életének, írói hivatásának döntő tényezője lett. Kettejük találkozását több ízben is megírta. 1908-ban jelent meg első írása a Nyugatban, a Peter Altenbergről szóló cikke. 1909-ben megjelentek első költeményei a Nyugatban. Barátságot kötött Karinthyval, Kosztolányival, Tóth Árpáddal, Nagy Zoltánnal, Somlyó Zoltánnal. Megjelent első verseskötete (Változtatnod nem lehet, Bp., 1914). Lírájára leginkább az ószövetségi zsoltárok hangja és Berzsenyi költészete hatott. Teljesen újszerű versformálása és kifejezésmódja alkalmat adott a konzervatív szemléletű kritikusoknak, hogy hevesen támadják, s laposnak, prózainak nevezzék. Egyik állandó szereplője lett az élclapok karikatúráinak. Tudatosan elzárkózott a világ eseményeitől, a költészetet szuverén birodalomnak vallotta, a kor eseményei mégsem hagyták érintetlenül. Első kötetének címadó költeménye az 1912-es „Vérvörös csütörtök” hatása alatt keletkezett. 1918-ban az őszirózsás forradalom idején megszervezte a szellemi munkások tanácsát – Alkotó Művészek és Tudományos Kutatók Szövetsége – elnevezéssel, s a Vörösmarty Akadémia ügyésze lett. Naplójának első részletei Egy ember élete címmel a A Tanácsköztársaság idején az Új Időkben jelentek meg. A fehérterror alatt isk.-jában fegyelmit indítottak ellene, visszahelyezték ugyan állásába, de ő ezután nyugdíjazását kérte (1920). Majd kitanulta a szűcsmesterséget. Megírta Advent (Bp., 1923) c., az üldöztetését tárgyaló regényét és a Nevetők (1920) c. kisregényét, melyben ugyancsak áttételes módon fejezte ki a fennálló világgal való meghasonlottságát. 1923-ban házasságot kötött volt tanítványával, Helfer Erzsébettel. A húszas évektől kezdve sokat utazott, bejárta Európa nagyobb városait. Egyre nagyobb érdeklődéssel és kísérletező kedvvel fordult a prózai műfajok felé. 1931-ben írta jelentős drámáját, a Negyedik Henrik királyt. 1935-ben kezdte írni A feleségem története (Bp., 1942) c. regényét, melyben a cselekmény külső burka a féltékenység drámája, valójában a kor elidegenített, magányos emberének tragédiáját ábrázolja. A II. világháború idején Bp. ostroma alatt bujkálni kényszerült. Nagy fáradsággal vezetett naplójának tekintélyes része megsemmisült. 1947–48-ban több mint 100 szabadegyetemi előadást tartott, ennek anyaga később Látomás és indulat a művészetben (Bp., 1948) c. jelent meg. 1948-ban a bp.-i egy.-en az esztétika magántanárává habilitálták, egy ideig a Képzőművészeti Főisk.-n adott elő, bölcsészkari esztétikaelőadásait 1951-ben kezdte meg. Shakespeare-kollégiumokat is tartott, lefordította a Lear királyt, megírta Shakespeare-tanulmányát. 1949–1955 között egyetlen könyve sem jelent meg, az irodalmi életből kirekesztődött, éppúgy mint a harmincas években. Ezekben az években csak egy.-i előadásokat tartott. Közben 1953-ban megbetegedett, mozgásképtelenné vált. Összegyűjtött műveinek kiadása 1955-ben kezdődött meg. A II. világháború idején elpusztult naplójának gondolatfoszlányait két könyvben dolgozta fel Ez mind én voltam egykor. Feljegyzések az út mentén (Bp., 1957); Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve (Bp., 1958): Kortársi emlékezéseit és kritikáit Emlékezések és tanulmányok (Bp., 1956) c. adta közre. 1960-ban nyugdíjba vonult. Utolsó műve, a Szexuál-lélektani elmélkedések először a párizsi Magyar Műhelyben jelent meg 1970-ben. Súlyos betegen megérhette még Negyedik Henrik király c. drámájának nagy sikerű előadását, s összegyűjtött munkái folyamatos kiadását. Halála után 1976-ban jelent meg Naplójának 1904-től 1945-ig terjedő része Pók Lajos bevezetőjével.

Gellért Oszkár (Bp., 1882. szept. 10. – Bp., 1957. dec. 16.): költő, Baumgarten-díjas (1933, 1934), Kossuth- díjas (1949). ~ Endre színházi rendező apja. Jogi tanulmányokat végzett. 1902-ben Osvát Ernő figyelt fel az Új Időkben és a Budapesti Naplóban közölt verseire. Társszerk.-ként maga mellé vette a Magyar Géniuszhoz, melyet később ő egyedül szerk. (1902–04). A lap kiadásában jelent meg antedatálva első verseskötete 1902 végén. Pályakezdő költeményeire erősen hatott a századvég érzés- és gondolatvilága. Előbb a Magyar Géniusz, majd ennek megszűntével a Pesti Hírlap cikkírója lett. 1904-től 1918-ig több ezer cikket írt a lapba. Ezek egy része névtelenül jelent meg. Kivált az oktatás- és nevelésügy kérdéseiben fejtett ki radikális véleményt. 1908-tól az induló Nyugat munkatársa, s a folyóirat kiadásában jelent meg második verseskötete, A deltánál (1909). Művészi kibontakozása Ofélia térdein (1911) c. kötetétől számítható. Elsősorban szerelmi lírája keltett figyelmet, konzervatív körökben pedig zajos megbotránkozást. Az I. világháború idején a Pesti Hírlap szerk.-je, a hadijelentések kommentátora. Ugyanakkor verseiben egyre erősödött a pacifista hang. 1917 nyarán a Nyugat főmunkatársai közé került, 1918. dec.-ben a Vörösmarty Ak. állandó tagja lett. Szerk. A diadalmas forradalom könyvét (1918). 1919. jan.-ban Károlyi Mihály sajtófőnökké nevezte ki. A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács sajtóirodáját vezette, s így hivatalból tagja lett a sajtódirektóriumnak. 1919. szept.-ben körözőlevelet bocsátottak ki ellene. Letartóztatták, vád alá helyezték, egy hónap múlva szabadult vizsgálati fogságából. 1920-tól 1941-ig, a Nyugat megszűntéig annak egyik szerk.-je volt. A húszas-harmincas évek fordulóján erősödött verseinek humanista elkötelezettsége. Gorkij Artamonovokját az ő kezdeményezésére közölte a Nyugat. Móricz kiválása után a lap prózai részét szerk. Nagy érdeme volt a Nyugat-könyvtár fenntartásában. A fasizmus térhódítása után nem jelent meg verseskötete. 1945 után részt vett az újjászerveződő irodalmi életben. A Nyugat munkatársaira emlékező prózai művei (Kortársaim, Bp., 1954; Egy író élete, Bp., 1958) szubjektivitásuk mellett is figyelemreméltó irodalomtörténeti források. A Száz az ezerből (Bp., 1967) c. kötetben maga válogatta ki és kommentálta legfontosabbnak érzett verseit.

Heltai Jenő (Bp., 1871. aug. 11. – Bp., 1957. szept. 3.): író, újságíró, Kossuth-díjas (1957). Első verse 14 éves korában jelent meg. Jogi tanulmányait 1890-ben félbeszakítva az újságírói pályára lépett. A Magyar Hírlap, A Hét, a Pesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa. Sokáig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914-től 1918-ig dramaturg ig.-ja, 1918-tól az Athenaeum könyvkiadó irodalmi ig.-ja, 1929-től a Belvárosi Színház, 1932–34-ben a Magyar Színház egyik ig.-ja. A modern nagyvárosi élet franciásan könnyed, közvetlen verselőjeként tűnt fel (Modern dalok, 1892; Kató, 1894; Fűzfasíp, 1913; Elfelejtett versek, 1947). Népszerűekké váltak Kacsóh Pongrác János vitézéhez írt dalszövegei. Regényeiben előszeretettel ábrázolta a század forduló bohémvilágát szellemesen, sok humorral. Vígjátékai kifinomult technikával, ironikusan jelenítették meg a polgári létforma erkölcsi ferdeségeit. Verses színműveiben (A néma levente, Ezerkettedik éjszaka stb.) különböző korok vígjátéki hagyományait újította meg írásművészetére jellemző ironikus-romantikus stílusban. 1945 után a népi demokratikus rendszer mellett foglalt állást. Műfordítói tevékenységéért a francia becsületrenddel tüntették ki. A PEN klub magyar elnöke volt.

0 notes