szallakakukk-blog

[szallakakukk-blog]

Harmincharmadik hét

Július 17.-23. A hét, amit medencés welnesszezéssel indítottam, megteremtettük a két ország távlatából egyszerre való sorozatnézés hagyományát, kiugrottam 4 napra Amerikába, ahol túráztam egy jót, buliztam egy fergetegeset a másfél éve nem látott volt kollégáimmal, belekóstoltam végre az In-N-Out világába, és 7 filmet néztem meg a két repülőút alatt.

07.17 Hétfő

8.20 helyett 10.21-re ért be a vonat. Ha jól emlékszem, akkor az online felületen még a 8-as időpont szerepelt, a nyomtatott jegyet viszont már az extra 2 órás idővel kaptam, persze fel sem merült bennem, hogy így járhatok, csak reggel szembesültem a turpissággal. Szaladtam a megszokott peronra, hogy hazabumlizzak, a vonat már bent állt, de jegyem még nem volt. Mire megvettem, már elindult, a szívem meg majdnem megszakadt. A lótúróba. Este sorállás volt a vacsihoz, pedig sietni akartam, Stallikonban van egy haverpár családjának kecója, ott volt medencés partizás. Térképről megszakértettem az utat, egy jó darabon enyhe emelkedőn kellett felfele bumlizni. Szeretem az ilyen terepet, odafele kicsit megdolgoztat, visszafele meg állat módjára lehet lefele csapatni, de hosszú, egyenes, nem kifejezetten veszélyes. Időzíteni tudni kell, mikorra épp elbújt a nap a hegy tetején sorakozó fenyőfák mögött, no én akkor érkeztem meg. Dobtam egy bombát a medencébe, majd beültem a többiek mellé az asztalhoz, ahol éppen kajaosztás volt. Szóval igazi nyári estés, lazulós kis program lett a napom vége, visszaútra beüzemeltem a JBL Charge-omat, onnan bömbölt a zene amíg baktattam az emelkedőkön. Lejtőn sok haszna nem volt, a menetszél megette a hangját.

Itthon matekos okos vendégei voltak lakótársamnak, velük beszélgettünk még a mindenről is, majd a Pestről hozott játékokból mutattam párat, Elveszett városok, Battle Sheep, érdemes kipróbálni őket. Eszembe jut ez a licitálós hülyeség a Swissnél, lehet Business Class-ra kerülni, ha te ajánlod érte a legtöbbet, és volt üres helyük, igenám, de 4-5 nappal indulás előttig kell leadni a licitet. Sajna ezt buktam. Szunya.

07.18. Kedd

Szereztünk még a hétvégén Pannával Pesten csokis sört. Én nagyon szeretem, ő meg gondolta kipróbálja. Furcsálta, hogy zörög valami a dobozban, Guniess-es korom óta tudom már, hogy ilyet néha tesznek a Stoutokba, frissebb, elevenebb a sör ennek köszönhetően, most már azt is tudom, hogy ezt widgetnek hívják, és a nyomásváltozás az, ami aktivizálja.

Este aztán letöltöttem a GoT-ot, és Pöttömjánnyal együtt néztük, messengeren kommentálgatva egymásnak a történéseket. Utána még hajnalba nyúlóan csacsogtunk, mint majd minden nap :P aztán alvás. Pedig azt terveztem, hogy bepakolok az utazás előtti este.

07.19. Szerda

Pakolás az útra, reggel 8-tól, aztán meló 9-11.30. Ekkor már benne volt a boogie a lábamban, irány a reptérre, elvégre 1-kor indul a gép, 3 órával ajánlják a kiérkezést előtte. A HB-n átszállhattam volna egy másik vonatra, de amin voltam az is tovább ment, csak pár perc késéssel a célba. A pár perc majdnem 10 lett a végén, de így is kiértem délre, fél óra múlva pedig már túl voltam a screeningen, az átvonatozáson a másik terminálra, a vízumom ellenőrzésén, és a boardingnál vártam az indulást. Gondoltam felteszem a Business Class-os kérdésemet az itt dolgozó lányoknak, de annyira türelmesen álltam sorba, hogy nem is törték magukat vele, hogy foglalkozzanak velem. Megindult a boarding, én meg letettem róla, hogy tovább firtassam ezt a kérdést. Felszállva a gépre aztán látom, hogy a 22-es sor, az az economy legeleje, extra lábtérrel, szinte már átlógok a Business kaliberbe.

A bevált recept jetlag ellen a mozizás, 4.5 filmig jutok: Kong - Skull Island, The town, Passengers, Chimps, Why Him (10 perc után bealvás, rakok alá egy kis Deep Purple-t). Érdemes ezekre rákeresni, egyik sem volt unalmas darab. A mellettem ülő legény egyszer csak egy almával érkezik vissza, kiderítem, hogy a wc mellett ezek ki vannak téve a folyosóra, megannyi más rágcsa mellett, sose vettem még észre. Pár óra múlva aztán már a hazait tolja, egy félkilós bagettet pakol serényen az arcába, az ölében vagy egy tálcányi, úgy félkiló szeletelt sonka, és egy darab sajt, rendesen betermelte a nagyját.

Érkezés után megint beterelnek a másodikvonalas biztonsági ellenőrzésre, de most minden gyorsabban megy, talán fél óra alatt átjutok, irány a BART. A szállásomat pár napja foglaltam AirBNB-n, nagy dilemmázás után Millbrae-ben, a reptértől hangyafasznyival délebbre. A helyi HÉV viszont San Bruno és Millbrae között ugyan kitér a reptérre, de az SFO-Mbrae viszonylat nem létezik, először északnak kell menni, hogy utána délre jussak. Tiszta logikus. Árban ugyan az mondjuk, mert a bejárat és a kijárat számít csak, akár 8 kört is mehet az ember, ha nem jön ki, így aztán össze is fut az ember pár koldussal, akik itt próbálják előteremteni a falatot.

A szállás egy tök hétköznapi ház, 3-4 szobában emeletes ágy (bunk bed), koli feeling, hátul egy kerttel, grillel, hintaággyal. Lecuccolok, majd elszaladok a Lucky nevű boltba, veszek egy 6-pack Fat Tire sört, steakhúst, és valami előre gyártott salit. Grillezek egy jót, iszom, aztán a helyi mindenessel dumálok egy sort, Bill Wattenburgról beszél hosszasan, egy elég sokoldalú figuráról, aki majd 40 évig vezetett ismeretterjesztő műsort a rádióban, nem mindennapi alak. Közben a sör elfogy, így a Safewayben tankolok két újabb sixpacket, 805 és Lagunitas IPA. Visszaérünk, majd lerogyok a nappaliban az asztal mellé, ahol a helyiek Catanoznak, illetve itt csak úgy hivatkoznak a játékra, hogy Settlers. Vége, a népek alszanak, én meg tapadok a sörre, még egy, és még egy, amíg valakit ébren találok, azzal még haverkodom, aztán 3 körül megadom magam a sorsnak és szunya.

07.20. Csütörtök

Úgy összességében 4-szer reggelizhettem, és munka végére ki is gyógyultam a másnapomból. Az utazásom célja ugye egy pénteki parti, de ha már itt is van céges iroda, hát szabi helyett inkább dolgozom. Most, hogy megtaláltam a másik felem a kettővel szomszédos országban, kicsit felértékelődött a szabadidő, nem szabad elpazarolni. A munkába jutás trükkös, a helyi buszvégállomáson gyűlnek ismeretlen munkatársak, akiket csak a belépőjükről lehet felismerni. A buszon van wifi, már lehet dolgozni.

Estére egy előadást terveztem megnézni MTV-ben, de a helyi csapattársak túrát szerveznek, ez pedig kettővel magasabb prioritású, úgyhogy velük tartok, az SF előtti hegyhez gurulunk, és azt másszuk meg. Este aztán leszervezek egy megbeszélést másnapra Mountain View-ba, így mégis ellátogatok oda. Vacsorára és reggelire a 7-elevenben szerzek magamnak szenyákat.

07.21. Péntek

Reggel 7:20-as kelés, tipli a buszvégre, a reggeli csúcsban a buszom 1 óra alatt ér MTV-be, és 9-től már megbeszélés van. Egy nagy irodaház helyett sok apró van, a legtöbb ember kocsival jár. Elhívnak az itteni kollégák ebédelni, átmegyünk Sunnyvale-be megnézni egy új helyet, ami roppant különleges, mert francia. Ez mondjuk engem így, hogy az utóbbi fél évben 1 órányira lakom tőlük, nem annyira kavar fel, de a többiek szeme csillog, itt azért ez vagány dolog. Átgurulunk tehát kocsival, aztán csak sikerül annyi időt elmolyolni, hogy a 2 órai buszt már nem érem el. Helyette beugrottam ajándékot venni a hazaiaknak, majd a 4 órás járattal vissza a reptér melletti irodába. Mire visszaértem 5 körül, már majd mindenki lelécelt. 6-kor aztán én is letettem a lantot, egy darabig SKV-val gondoltam menni, végül hívtam egy Ubert, ha már Kaliforniában vagyok. A dugóban 45 perc volt az út, ezért 30 USD-t fizettem. Érdemes forintosítani, és ízlelgetni egy picit. Annak ellenére, hogy az egyik legdrágább (lakbér) városban vagyok, olcsóbb a taxi mint otthon.

Az esti parti fél 8-kor kezdődik, pár perccel korai vagyok, nem is engednek be. ‘20-as évek gengszter stílusa van kijelölve, én egy ezüstösen csillogó baseball sapkában, póló+farmer kombóban próbálom hozni az időutazó figuráját, a légdeszkámat sajnos elvitte a cica. Megjelenik két úriember, az egyik hawaii származású, 6 éve ismerem a hülye fejét, és úgy játszik az ukulelén, mint aki azzal született, hatalmas forma. Hátulról rászólok, egy pillanatra teljesen megfagy. Másfél éve nem láttuk egymást, a hangom felismeri, de nem érti, hogy mi történik, lassan megfordul, a döbbenet széles mosollyá robban az arcán, és megöleljük egymást. Pár ember a közeli bárban húzza meg magát kezdésig, begyűjtjük őket, és már jövünk is vissza a helyszínre. Az este aztán 20-30szor ismétli a nagy ölelkezéseket, és örömteli üdvözléseket, amikor eljöttem a cégtől 100 fős volt, mostanra 150-en vannak, 30-50 embert egész jól ismertem, de csak 2-3 tudott róla, hogy jönni fogok. A DJ szépen feladja a zenei korhűséget, Linkin Park duruzsol, aztán a legújabb slágerek, a parkett egy részén körbe állnak az emberek, és középen valaki épp breakel, aztán cserélik egymást, és cifrábbnál cifrább figurák következnek, mintha egy underground zenei filmbe csöppentem volna.

Hajnali kettőig van a hely, addig folytatódnak a nagy találkozások, a megörülések és a megőrülés. Kettőkor átmegyünk egy kifőzdébe, háromkor már csak hárman tartjuk a frontot, aztán négyre 25 pénzért hazaübereztem.

07.22. Szombat

Kaptam tegnap egy üveg Tequilát, így most vennem kell egy táskát, a kézipoggyászban nem tudom felvinni. Dél körül ébredek, Trader Joes, Walgreens, találok a gyerekosztályon pár zseniális gyerekjátékot (mini felfújhatós motorcsónak, fürdőkádba), 500 HUF áron. Amerika, pár aspektust leszámítva nem is egy drága hely.

Ebédre betévedek a helyi Burger Kingbe. A nagyobb hatékonyság érdekében itt a legtöbb helyen az üdítőt nem a pultos csapolja, hanem a vendég magának. A meglepő, hogy külön van egy molinó, amin különböző üdítők más-más arányú keveréseit mutatják be. Tonikos-fanta, kólás-fanta, ami szem-szájnak ingere, bármit is lehet. Kettőre aztán hazaérek a szállásra, otthonról dolgozom. A hétfői napot elveszítem a hazautazás miatt, elcseréltem a szombattal. Este 10-ig abba sem hagyom, teljesen kiégtem. A nappaliban most egy kvízjáték, Professor Layton, megy éppen, már semmi erőm ilyesmiken gondolkodni. Kiülök a verandára, 3 Testőr Afrikábant olvasok, és 5 percenként lesem, hogy Pannáról van-e valami hír. 1 napja nem beszéltünk már, és nincs ez így jól. Egyszer csak aztán ír, chatelünk, beszélünk 1 órát. Ebben számára nem tudom elképzelni, hogy mi lehet a jó, a tegnapi parti, majd az intenzív munka után csont nélkül mennék át a walking dead kasztingján, a hangom is kis fojtott, mert már majd mindenki alszik. 1 óra után elbúcsúzunk, hogy aztán helyi idő szerint hajnali f5-ig még tovább cseteljünk. Tisztára mint a tinik.

07.23. Vasárnap

Kemény 4 óra alvás után f9-kor ébredek, korog a gyomrom, esélyem sincs rá, hogy tovább aludjak még, kelni kell, reggelizni kell. A nap nagy részét elviszi a blogolás. A terv a helyi parkok megnézése volt, illetve beugrani reptér előtt az irodába, hogy felmarjam az ajándékokat. 8-kor indul a gépem, 6-kor jó lenne elindulni a reptérre, ekkor pedig már 4 óra van. Egy utolsó feladat még  képeslapot küldeni. Rutinos csókaként megyek a 7-elevenbe, nincs képeslap. Átküldenek a kúthoz. A kútnál sincs képeslap. Átküldenek a Walgreensbe. Na ott van képeslap, de bélyeget csak 10 USD-ért adnak pakkban. Sírok. Mondja a pénztáros, hogy no para, a sarkon van egy posta (azaz USPS), ott tudok venni bélyeget. Annyira jellegtelen az épület, hogy rég túl megyek rajta, visszabumlizok. Zárva vannak, de van automata. Kikeresem ami kell nekem, csak kártyás fizetés van, no para. Majd PIN helyett megkérdezi, hogy mi az irányítószámom, vakarni kezdem a plafont, és közben sátánista rúnák törnek elő a torkomból. Kimaradok egy körből. Az van, hogy benzinkutaknál kártyával van a fizetés itt kint, és ott szokta ezt játszani a rendszer. Hallottam olyan tippet, hogy európai bank esetén 00000 vagy 99999 a nyerő szám, de sajnos az én OTP-s kártyámmal ezt nem eszi meg a rendszer. Szóval a posta zárva, az automata dilettáns, mehetek vissza megvenni a 25 darabos bélyegcsomagot. Feladom. Mármint a levelet. És szinte rohanok a parkhoz, hogy valamit lássak belőle. De még ebédelni is kellene, egy reggeli müzlizésen kívül más még nincs bennem. Ekkor hirtelen egy In-N-Out burgerre leszek figyelmes. Több ismerős is emlegette már, hogy ez a legjobb, próbáljam ki. No itt az alkalom. Elég hosszú sor volt, de gyorsan odajutottam a rendeléshez. Csak 1 fajta hambijuk van, de lehet variálni, hogy mennyi húst-sajtot kér bele az ember. A rendelés után nem kaptam kézbe, sorszámot adtak, és még 10 percet kellett várnom. Ennek ellenére a sor közben már az utcán állt, kétszer olyan hosszú lett mint mikor megérkeztem. Úgy tűnik a helyiek szeretik ezt a brandet. Várakozás közben láttam, ahogy hátul a pult mögött aprítja az egyik srác a burgonyát hasábokba, majd megy a fritőzbe. Meglepő mód ugyan olyan szar volt, mint a BK vagy a Meki krumplija. Vajon fagyasztják a krumplit? Vagy túl forró az olaj? Kár így elbaszni, mikor finom is lehetne ez. A parkra végül úgy 5 percem marad csak, de nincs is igazából park. Elég pici az egész, és a fő profilja, hogy a reptérről startoló gépeket lehet távcsővel folyamatosan kukkolni. Hívok egy Übert beugrom az irodába a holmimért, majd egy újabb Überezés következik a reptérre, túlizgultam a kiérkezést, még bő 1 órám van a boarding area-ban.

Napközben checkineltem, átrakattam magam a gép legvégébe. Mivel van feladós stuffom, azt úgyis meg kell várni, hátul meg talán nem lesz akkora tömeg. A számításom bejött, de váratlan fordulattal, a középső blokkban ülök, a 4 székből a kettő belső üres, csak a lábteret foglalta el az ottani utas. Középtermetű, fekete rövid szőrű. Kirknek hívják, Captain Kirk, és a nyakörvén egy Star Trekes lógójó van. Felszállás közben aztán para van, csak kisírja a gazdinak, hogy mellette a “kanapén” sokkal jobbak a túlélési esélyei.

Ekkor kapok észbe, hogy rendelnem kellene egy új SSD-t, amit a jövőhét második felében telepítenék a laptopomba, hogy végre rendesen működjön a TV-vel, és Pannival azon tudjuk majd a Trónok Harcát nézni. Mák van, a felszállási ablakunkat bebuktuk, várakozunk még a csápnál, és térerőm is van. Amazon USA-ból hozná az félterős EVO 850es SSD-t, így a végén regisztrálok a digitec.ch-n, vesződök a fizetéssel, de összejön. Mobil el, füles fel, következik a mozizás: The Space Between Us, Why him?, Split. Maradéktalanul zseni az összes. A középsőben Walter White játszik, a Split egy 23 személyt magában hordó skizofrén története, az első pedig egy románc egy marsi fiú és egy földi lány között. Mind nagyon kellemes. A 3 mozi után idejét éreztem annak, hogy végre aludjak egy keveset, elvégre amerikai idő szerint hajnali 1, európai szerint pedig reggel 10 van.

[szallakakukk-blog]

Harminckettedik hét

Július 10.-16. A hét, amikor kipróbáltam a klasszikus futásos interval tréninget, hétköznap este 8-kor takarítottam, jártam Placebo koncerten, kipróbáltam a hazavonatozást ülő kocsiban, és végre először töltöttem egyben két napot a barátnőmmel.

07.10. Hétfő

Csak egy szokványos nap, spinninggel a végén, kb. 480kcal, előtte 83.5kg, utána 83.0. Egész jól sikerült tartani a súlyomat a fesztiválok alatt, a léböjt kúra nagy kincs.

Este, a már egy hónapja esedékes takarítás került sorra. Felosztottuk a világot, lakótársam fürdő-konyha tisztáranyalásával veszi ki a részét, én a portörlés-porszívás-felmosás triumvirátust fejelem meg az ablakok lemosásával. Kölyökkoromban Queen összesre szívtam a porral 96nm-en, rakat bútorral, a kis 50 nanométeres szőnyegmentes lakunkban hasonló idő alatt végzek. Az ablak szintén élményszámba megy, 3.5 méteres lakásban nőttem fel, 2 méter széles dupla szárnyú ablakokkal. Az összes ablakunknak, erkélyajtónknak van akkora felülete, mint ott egy ablaknak volt. Szóval 1 óra alatt lezavartam, testmozgásnak sem volt utolsó. Egyedül az evett belül, hogy 8-kor beröffenteni a pormalacot, a szomszédok vajon miként vélekednek erről. Nem jöttek szólni. Nem, rendőrt sem hívtak rám.

07.11. Kedd

8-ra majdnem melóban voltam már, nem egy szokványos ez a “korai” kezdés mostanában. 9-10 kis crossfit edzés. Toltunk egy igazi kis HIIT edzést, 8x400m futás, 90sec pihenőkkel. Nettó idő 689sec (80, 80, 82, 85, 80, 92, 110, 80), ez így 3.6 perces km-eket jelent, ami majdnem a fele a kényelmes kis futótempómnak. Egy gyakorlatsor azonban még nem visz sehova, így aztán a (fekvő, felül, guggol) triplást vettük elő, 2 fekvővel indít, majd gyakorlatváltásoknál +2-t hozzáad a gyakorlatok számához. Ez úgy jött össze, hogy:

fekvő felül gugol 2 4 6 8 10 12 14 16 18 20/4 22 24 1

A fekvő 4 nekifutásból jött össze, pihenni kellett már. Edzés után leültem reggelizni. Mikor felálltam, egyszerre jött mindkét vádlimért a görcs, gyorsan visszazuhantam a padra, nyújtottam, masszíroztam, majd olyan stílusban, mint aki beszart, eltopogtam dolgozni.

Este elszaladtam koncertre, most épp a Placebo lépett fel, az állatkert mellett. Gondoltam vagány leszek, és megint a helyszínen szerzem be. Nem volt eladó. Végül vettem teljes áron. Két fajta jegyet árultak, itt is volt front-of-stage 190 CHF, meg sima álló 80 CHF. A hely sem tűnt nagynak, a majdnem 2.5x-es árazás sem túl okosnak, vettem a simát. Jót röhögtem bent, amikor láttam, hogy a drágább jegy 2-3 métert jelent, és úgy összesen 40 ember ruházhatott be rá. A banda kétszer is visszázott, az utolsó számukat már pozícióból hallgattam, a közeli ZKV megállóból különbuszok hordták fel az embereket, illetve ruhatáraznom is kellett, mert a megjósolhatatlan idő miatt esőcuccot hoztam hátiban. Ha megvárom a sort, simán lesz +30 perc mire bárhova is jutok. Lefele menet a városba aztán ismerősöket jelzett a telefonom, leszálltam gyorsan. Azt gondoltam, hogy a Centralnál vagyok, és ott isznak az Ebrietas-ban. Kiderült, hogy a Bellevue-nél járok már, és a telóm arra jött rá, hogy ők is ebben a városban járnak épp, meg úgy az év maradék 364 napjának többségében, de ezt most hagyjuk. Öröm az ürömben, hogy így üldögélhettem egy kicsit a padon az éjszakában, és útbaigazíthattam két díszfaszt a Langstrasse felé.

07.12. Szerda

A nap a szavak világában indult, nem mindegy, hogy Pop Corn vagy Cop Porn, illetve megismerkedtem a moose knuckle fogalmával, a tevepata hím megfelelőjével.

Ha szerda akkor spinning, ezúttal 450kcal, 54min, 23km VO2-T pyramid, VO2-LT alternate 1minx2. A szessön elején a Weather Report nevű formációtól ment le pár nóta, őket hallgattam hát miután visszaültem még dolgozni, Paul Desmondot, Jaco Pastoriust. Nagyon elkapott a flow, végre igazán élveztem a munkát, f12-ig aztán le sem tudtam szakadni róla. Éjfélkor már ágyban voltam, de fél1-ig még molyoltam a mobilon.

07.13. Csütörtök

7.30-kor kelés, 9-kor CrossFit edzés lenne, de nem erőltetem, inkább lemondtam róla, és párszor még visszaaludtam. Egyik kollégám írt egy levelet a haveroknak, hogy van egy főzetnyi söre, ebből kellene pusztítani, mert kellene a hely egy új főzethez. Sajnos az időpont nem jó, de ráírtam, hogy milyen jó is az, hogy ezt csinálja. Én is gondolkodtam rajta, de eddig nem vitt rá a lélek, bonyolult dolog ez, sok apróságra kell figyelni, egyedül ez túl nagy falat. Viszont felajánlotta, hogy legközelebb, ha főz, csatlakozhatnék. Még a végén sört is fogok főzni egyszer. A spinninges tanárral ledumáltuk, hogy este nyomunk egy hegyezést, de ő valahogy nem került elő. Felmentem a hegyre, eredetileg simán visszagurultam volna a normál úton a városba, de végül csak elgurultam a hegygerincen Bucheneggig, ott pedig újra megjártam a versenypálya minőségű aszfaltot lefele szlalomban, egy kisebb orgazmussal felér. A végén jött a sík szakasz, aztán vissza a melóba, mert még volt vissza a 8 órából. Na a vádlim, az még mindig masszívan érzi a keddet.

07.14. Péntek

Talán 3-4 hónapja nem lehettem már jóga órán? Nem jó ez így, a mai napra ezt szavaztam meg sportnak. Hétvégén találkozom majd Pannival, Pesten. A vonat 21:40-kor indul, de csak a hét elején vettem meg végül a jegyet, így viszont nem volt már a hálóba, végigülhetem az egész utat. No, nem volt kellemes. Arra számítottam, hogy eléggé fáradt leszek és kialvatlan, így azért minél többet akartam próbálkozni az alvással, vagy legalább is a félkómás ülve relaxálós pozival. Végül aztán csak traccsolásba kezdtem a fülke másik sarkában üldögélő párral, akikről kiderült, hogy a lány lengyel, a fiú pedig holland, hasonló ezerpárszáz km-es kapcsolat, mint amibe belecsöppentem. No, de mi is az ő történetük, hogy találkozik két ilyen messze élő ember egymással? Kiderült, hogy a srác egyik nagymamája szintén lengyel, és a két nagymama ismeri egymást, sőt, már előre el is tervezték, hogy összehozzák a fiatalokat. Első találkozásukkor a lánynak volt egy barátja, ezután a nagymamája havonta felhívta, hogy mi van vele, és afelől sem felejtett el érdeklődni, hogy megvan-e még a lovagja. A beszélgetés aztán ott szakadt félbe, amikor az egyik vagont valami oknál fogva kiürítették, és mi is kaptunk két hazátlant, így a szellős 4 fős fülkénk tömött 6-ossá változott, én pedig újra megpróbálkoztam az alvással.

07.15. Szombat

6-7 körül megébredtem, és onnantól kezdve izgatottan vártam, hogy végre megérkezzünk. A peronon aztán rögtön kiszúrtam a lányt, tett-vett épp valamit, mire felnézett már előtte álltam. Az ölelésünkben mind a 10 nap súlya benne volt, mióta nem láttuk egymást.

Elszaladtunk anyumhoz kulcsért, hogy a lakásból, ahol tavaly laktam elhozzunk pár társasjátékot. Miután sikerült leparkolni az V. kerületben, a ház bejárati ajtajánál ébredtem rá, hogy rossz kulcscsomót hoztunk el. Irány vissza anyumhoz, megkapjuk a jó kulcsot, begyűjtjük a játékokat, eszünk egy pizzát a Manufaktúrában, bevásárolunk a csarnokban, majd az eredetileg megálmodott EFOTT-ot is érintő program helyett inkább bekuckózunk a lakásba, és áttraccsoljuk a napot. Este éttermezés lenne a terv, de a kiszemelt helyen sajnos most a zártkörű az úr, a végén a Dürer kertben kötünk ki, balkánburger pljeskavicával, pár üveg sör.

07.16. Vasárnap

Nem volt sok program a napra, indításnak elszaladtam boltba. Ez egyszerű műveletnek tűnt, de aztán kiderült, hogy Zuglóban a boltok nagyrésze vasárnap nincs. Elkommandóztam egy messzibbhez, a bolt előtt Soros bácsi mosolygott a plakátról, egy darabon komolyan elgondolkodtam rajta, hogy szétverem az üveget, iszonyatosan frusztráló ezt a veszett tempójú propagandát látni. A Daubnerbe is el szerettem volna ugrani, de idő nem volt már rá, húgoméknál volt családi ebéd, oda voltunk hivatalosak. Kezdésnek gulyáslevessel, a fazék mellett egy fél literes tejföllel. Nagy csend, miközben Panni hozzálát a leveséhez, egyszer csak felemeli a kezét, rámegy a tejfölre, és egy jó nagy kanállal beleemel. Üdvrivalgás, mintha gólt szerzett volna a hazai csapat. Még egy tejfölös a bandában. Nem, azt hiszem nem igazán vagyunk normálisak. :P

20:40-kor aztán indul a vonatom, nem kapkodjuk el, 20 perccel előtte még javában a szállásunkon pakolunk, 30-ra érünk ki a vonathoz, ahol kórusban köszönjük meg egymásnak a hétvégét, ugyanazokat a szavakat fűzve egymás után. Kellemesen borzongató, mikor ilyen fokú a harmónia. - Az olvasó pedig beletúr a hajába, mikor váltottunk kalandregényből romantikus családregénybe? :)

[szallakakukk-blog]

Harmincegyedik hét

Július 3.-9. A hét, amikor kétszer is masszívan elkéstem a melóból, de mindkétszer stabil alibival, megdöntöttem az egyéni sebességrekordot, 500 km-t vezettem, csak hogy pár órára láthassak egy lányt, majdnem féláron szereztem jegyet Aerosmith koncertre, először megpróbálkoztam a DH-val, megkóstoltam a csülkös májat, és szétpunnyadtam magam a hétvégén.

07.03. Hétfő

Valamit nagyon szerelnek a valahol, így a vonatunk 2 óra késésre van prognosztizálva. Egyenesen a melóba tartok, és nem örülök most neki, hogy 9 helyett majd csak 11 körül tudom elkezdeni a napomat. Féltem tőle, hogy miután a fesztiválozás alatt átálltam a 4-5 óra alvásra, majd hajnali 4-kor kipattan a szemem, és ott fogok korzózni a vonat üres folyosóján, a monoton ütemre, szerencsére nem így lett. Megérkeztünk, gyorsan haza, egy hírtelen zuhany, mégiscsak emberszabásúként illene bemenni majd’ 1 hónap szünet után. Végre vissza a melóban. Közben költözött a csapat, új helyen vagyok. A napot azzal kezdem, hogy összeszerelem a gépem, mert csak a hálókábel van bedugva, de pl. a gépem tápkábele, az eltűnt. Az elmúlt napokban valamikor hallottam, hogy Pannának Neuschwanstein közelében van dolga a hét első felében, rákérdeztem és nincs kedd esti programja, meglátogatom.

07.04. Kedd

Megint csak egy szokványos nap, illetve az, ahogy kezdődik, de a vége az teljesen hagyományt téveszt. Ebédre végre igazi rántott hús van, begyűjtök egy adagot vacsira is. 6-kor gyorsan be is nyomom, majd rohanás Enge mellé, hogy átvegyem a bérautót. Szállást találtam AirBnb-n, már vissza is igazolta a tulaj, az autó az egyetlen hiányzó láncszem, hogy újra lássam a babám. Az ügyintézőnek nem tetszik a kártyám, debit van ráírva, neki meg credit kéne. Eddig ezzel béreltem autót mindig, izgulok nem kicsit, ha nem működik, akkor iszonyat gyorsan kell egy bé terv, azaz valakitől kölcsön autó, vagy borul az egész program. Szerencsére nem eszik azért ilyen forrón a kását, megvan a gép, egy Volkswagen Tiguan 2.0 TDI. Nagyon megy, szépen barátkozom vele: hol a fénykürt, merre van a tempomat, nem kéne a svájci szakaszon kipróbálni mit bír, magasak a bírságok már alacsony túllépésekre is. Bő óra vezetés után veszek osztrák pályamatricát, 15 perc múlva már a határ másik oldalán vagyok, Ausztriában. Reméltem, hogy rendesen lehet majd haladni, de a sógorok a városok között a hegyi úton mindent televarrtak 60-as táblával, de cserébe a táj, az valami gyönyörű. Aztán átlépem a határt, a táj és az út vezetése még mindig ugyanaz, viszont a németek spóroltak egy nagyobb összeget a táblákon, és városon kívül 100-as a megengedett, végre lehet élvezkedni. Egyetlen kérdés a fejemben már csak az, vajon autópályás szakasz lesz-e, és igen! Elsőként 206-ig gyorsulok, majd egy kanyarban kénytelen vagyok 180-ra visszavenni, utána egy hosszú egyenes jön, kicsit lejt is, 212 a vége. Aztán jön egy kanyar, majd a lehajtó, 10 perc, és megérkeztem. 9 volt a terv, de 10 lett belőle. 11-ig át kell venni a szállást, így a vacsora kimarad, megtalálom a lányt, sétálunk egy picit, keresünk valami éttermet, de se jót nem találunk, se idő nincs már sajna rá, megyünk hát a lakhelyünkre, egy konténernek tűnő takaros kis faházikóba. Megint csak a szokásos, éjszakai randi. Előkerül egy Battle Line a tatyómból, de csak mert keresek valamit, nem tudom akarunk-e ezzel most játszani, nem akarom erőltetni, de ő rögtön rákérdez, és benne van a játékban. Két fős stratégiai játékból ennél jobbal nem találkoztam még, imádom. Két kört játszunk, az elsőt éppen nyerem, a másodikban csúnyán helyben hagy. Ki ez a lány? Még egy hete sem ismerem, de már tucatnyi alkalommal ejtett ámulatba.

07.05. Szerda

7-kor kelünk, így van esélyem 10-re beérni melóba. Visszaviszem a városkájába a hoteljéhez, gyors a búcsú, és már úton vagyok. 1 óra telhet el, mikor 188-as tempónál sípolni kezd a masina, csekkoljam a hűtővizet. Félreállok, kinyomozom a német leírásból, hogy merre találom a tartályát, majd látom, hogy a minimum szint alatt van vagy jó 3 centiméterrel a folyadék. Gyanakszom rá, hogy a kábel valahol elrágódott, nézelődök, szimatolok, van valami fura szag, lehet kifolyt, megfőtt hűtővíz? Felhívom a kölcsönző által adott autómentő számát, címet kérnek, nyomozom. Odamegyek egy idősebb úrhoz, nem beszél angolul, de a lánya igen, így átsétálok a túloldalára az útnak, kihívja a lányt, kapok egy címet, közben kiderül, hogy autószerelő. Mivel nem tudom, hogy a bérautót kivel lehet szereltetni, inkább maradok az autómentőnél, de mondjuk ez így nagyon béna, a fazon kb. 4 perc alatt orvosolta volna a bajomat. Fél óra múlva megérkezik lopóautóval a szaki, feltöltjük a hűtőfolyadékot, a maradékot oda adja, ha esetleg nagyon eresztene a rendszer. Végre megint úton vagyok. Az összes nyavalyával együtt délre érek vissza az autóval a kölcsönzőbe, fél1-re vagyok bent a melóban, a tervezett 10:20 helyett, a manóba már. Ez egy ilyen béna hét. Dolgosan pörög a kezem alatt a munka, aztán 7 körül kapitulálok, felpattanok a 72-es buszra, és irány a Hallenstadion. Este Aerosmith koncert lesz, nekem meg még jegyet kell tarhálnom. Alkudozni csak úgy lehet, ha le tudsz mondani róla, s nem ragaszkodsz minden áron a portékához. Fejben sörözést tervezek, ha nem jönne össze a jegy. Végül is, mi a fenéért árulna bárki is színpad előtti jegyeket? Eleinte zavarban vagyok, van valami hely, ahol a jegyesek állnak, és kínálják a portékájukat? Hogyan fogom majd megismerni őket? Egy ideig ezen vacillálok, majd meglátok egy srácot jeggyel ácsorogni a kezében, unottan. Gyanús ez nekem. Odamegyek, megkérdezem eladó-e az a fecni a mancsában, el bizony. Az első 4 emberből 3 eladni akar, egyetlen van csak, aki legyezőnek használja, pont egy Golden Circle (alias első zónás álló jegyet). Veszek egy sima állót 100 CHF-ért (135 a lista ár), majd a másodiknál már keményebben alkudozom, elhozom 60ért. Két haver is jön, így még semmi nincs veszve, kell egy harmadik jegy is. Kérdezgetem továbbra is az embereket, hogy előre szóló jegyük van-e, mindezt az esélytelenek nyugalmával, vigyorogva, és jót nevetünk a kérdésem abszurditásán. Fejben számolgatok, neten 400-ért árulta valaki, eredetileg 165 volt, az exponenciális szabály értelmében hátul nincs értelme állni, 200-at lövök be fejben végső árnak. Nincs nálam már annyi, így elszaladok pénzt kivenni. Visszatérek, és belebotlok egy srácba, aki borítékban hordja magánál a jegyeit. Egyértelműen jegyüzér, itt a lehetőség. És van is nála a kívánt jegyből. Boci szemekkel ránézek, és megkérdem, hogy mennyiért adja a jegyet? Belekezd, hogy száz…, de aztán vége is a mondatnak, 100. Atyagatya. Egy hete tiszta heroinfüggő remegő kezeivel túrok a tárcámba a 100as után, és veszem el tőle a jegyet. Hát mi a szent lótüdő?!

A vásárlás elejétől fogva az a sötét gondolat bujkál az agyam mélyén, hogy szép és jó papírfecnikért egy vagyont kiadni, de vajon be is engednek majd vele? Vagy más már használta? A puding próbája ha kevés, megjönnek a haversrácok, kapok egyikőjüktől egy sört (Neki ingyen odaadom a jegyet, miután múlt hónapban utalt a bátortábornak 100 CHF-t, de még ezt is képes volt toppolni, mert miss fatfinger rányomott még egy nullát a végére, és ezzel kivakuzta az alapítványnak kb. a havi bére negyedét. (A bére kb. fele mehet lakbérre, tehát most a bére negyedéből kell kihúzzon egy hónapot, jónapot)). Szóval egy módon tudhatjuk meg, hogy működnek-e a jegyek, bemegyünk, és bent is vagyunk. Kurjongatok örömömben, a népz csak mosolyogva néz le rám, még egy buggyant.

Az eufória kitartott aztán az este végéig, két sör után sem kezdett még a banda, így kiszaladtam pisi+cigi kombóra. Ahogy érkezem visszafele és ráfordulok a küzdőtérre vezető folyosóra, felharsan az Aerosmith bevonuló dala, mintha csak engem vártak volna.

Hogy a szerencsémet megháláljam a sorsnak, négyesével vettem a sört, és visszaosztottam a normál álló hely első sorában állóknak hármakat. Egyszer aztán véget ért a móka, kitereltek minket a szabadba, indulás haza.

07.06. Csütörtök

Haveri levlistán valaki Edgar Wright-ot reklámozott. Vizuálisan nagyon jó dolgokat csinál a srác, kellene majd filmet nézni tőle. Itt beszélnek róla.

07.07. Péntek

A mai napot fél óra elvesztésével töltöttem az életemből, amikor ráakadtam erre a cikkre, ami az NFL jövőjéről szól, úgy 17776 körül, és ami a legjobb benne, hogy maga a cikk sem az a hagyományos, feszegeti a műfaji határokat. A délutáni hegyretekerést délben lemondtam, de 4 körül előtört belőlem a kerékpáros énem, hazaszaladtam a felszerelésért, és már úton is voltunk. A tető után eltekertünk a 22-es bicajútig, és onnan nyomtunk downhillt. Nem egy nehéz terep, de simán kifogott rajtam, fosok az eséstől, és azt is megtanultam, hogy a féket egy újjal húzza csak az ember, mert ha teljes kézzel markolja, akkor az út felénél már görcsbe áll a mancsa. A spinning edzővel toltuk a témát, párszor bevárt, aztán előrement, nem neheztelek rá, mondani akartam neki, hogy felesleges a csiga tempómmal xopatnia magát. A vízszintes részre érve szemerkélni kezdett az eső, kellően meleg volt hozzá, hogy ez kifejezetten üdítő, felszabaditó legyen.

Céges sörözésen nagyon megleptek bennünket, 15cl Heineken sörök voltak terítéken (Great taste, lower calories, lower alcohol), hát ebből az első hazugság, a másik kettő hülyeség. Párat beharaptunk, aztán 9-ig dolgoztam még egy keveset. Utána kigurultam Rasztához, nagyüzemi ivászat, szokásos benzinkútra lelátogatás cigarettáért. Ezúttal egyedü, így inkább a gépsárkánnyal mentem. Egy ideig elég komótosan telt az idő, aztán hirtelen 11-ből hajnali 2 lett. Szült a konyhában gyorsan egy csülkös májat, befaltuk, aztán úgy döntöttem, jobb az nekem, ha náluk alszom.

07.08. Szombat

10-kor hazaértem. Komoly tervek voltak előttem a hétvégére: Tókerülés, rendrakás a szobámban, takarítás a lakásban, este Evanescence koncert Prattelnben. Kezdésnek elmentem a Lidlbe, vettem csireket, salátát, összeheggesztettem. A rendrakásból csináltam valami elenyészőt, belekezdtem a “The other guys” című filmbe, és vége is lett a napnak, nem mondom, hogy túlpörgettem.

07.09. Vasárnap

Hasonló tervek mint szombaton, helyette befejeztem a “The other guys” cimű csodát, más semmi. No igen, ilyen is van néha.

[szallakakukk-blog]

Harmincadik hét

Június 6.-Július 2. A hét amikor tetőfokára vágott a partykázás, életem utolsó Linkin Park koncertje ;(, alvásdeficit továbbhalmozása, elalvás TCS koncerten, újjáéledés és esőben a leghatalmasabb buli Pendulum-C9+ kombóra. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy azthiszem megtaláltam a cukorborsót!

06.26. Hétfő

Ez lett az ügyintézős napom. Anyum korán reggel lelépett, így 7kor az utcán találtam magam. Beültem az egyik vendéglátóhely kiülős részére, még zárva voltak bőven, de szerencsére a székeket nem pakolták össze, így itt ütöttem fel mobil irodámat. Elővettem egy papírfecnit, és ceruzával körmölni kezdtem rá az intéznivalókat. Elsőként elszaladtam a fodrászhoz, mert fesztiválpiperkőc lettem, és 2 hetes hajjal már nem adja a Sound kistestvére, a Volt. Utána elmentem a cégem felszámolását intézni, a bankba beregisztrálni magamat, mint a végelszámoló, mert mint ügyvezető már nem férek hozzá a mihez. Ehhez persze kell egy aláírási címpéldány, így elmentem az ügyvédemhez, aki nyomtatott egy ilyet, meg közben megdumáltuk, hogy ő majd Soundra megy bulizni. Nyilván múltkor már adott nekem ebből egy példányt, de azt azzal a lendülettel el is raktam valamerre, kellett a repeta. Nagybátyámmal elmentem egyet ebédelni, közben hívogatni kezdtem a lakóautó/lakókocsi bérlős helyeket. Volt ugyanis tavaly egy ilyen terv a szállodázós haveroktól, hogy Voltra lakóautóval kellene menni. A svejci barátaim ezt is nyomatják, egyik felük lakóautóval vonul, a másik felük meg ott bérel helyben lakókocsit. Utóbbi csak egy vontatmány, egy utánfutó, előbbi magát az autót is tartalmazza motorral, meg ami szem szájnak ingere. Ez is magyarázza azt, hogy míg utóbbit 6-10e HUF/nap körül lehet találni, előbbi az inkább a 25e HUF+áfa a beugró ár. Ezek fényében nekem egy lakókocsi kell, oda viszont vonóhorgos autóra van szükség. Nagybátyámnak nincs horga, sógoromnak sincs. Akkor autót is kell bérelni. Meglepve láttam, hogy 6-8e körül már lehet bérelni is. Budget és társai külföldön általában 20-25e Ftnak megfelelő összegért állnak szóba az emberrel, a kis helyi magyar cégektől ettől kedvezőbb árat kapni. Egy pár telefon, és sikerült találni karavánt 4e/nap, és egy őt vontató octavia-t 6e/nap áron. Holnap délben mehetek is érte. Délután betértem még a JPress-be, ahol nem találtam a múltheti lányt, így a kolléganőjére bíztam a Fishinges poharat meg a pólót. Vettem 10 boxert, 10 titokzoknit, meg 10 normált, és megkapaszkodtam amikor majd 50e Ft-ot végül otthagytam ezekért. Egy kicsit mintha felmentek volna reálértékben az áraik, az elmúlt 5 évben. Összecsomagoltam a fesztiválmotyót, hívtam egy taxit, aztán átbumliztam húgomékhoz, ők is jönnek első napra, még képlékeny, hogy velem vagy külön, de egyszerre lesz az indulás. Az este hátralevő részében blogolgattam egy picit, és megbeszéltem egy randit holnap reggelre a zuhanyzós lánnyal.

06.27. Kedd

A csomagjaimat hátrahagyva, hogy majd utánamtaxizzák húgomék Óbudára, ahol a verdát kapom meg, elszaladtam a randimra. Mivel késésben voltam, így taxival mentem, de aztán a világ végéről érkező jány is csúszott, úgyhogy teljes biztonságban voltam a késés rémétől. A Boci tejivóban indítottuk a napot, akarom mondani Cserpes! Eldumáltunk az élet nagy dolgairól, meg az apró cseprő nyomorúságainkról, aztán úgy elszaladt az idő, hogy a tervezett Gellért-hegyi sétából semmi nem lett. Felajánlotta, hogy kidob Óbudára, ezt pedig elfogadtam, így még marad egy kis időnk. Abban maradtunk, hogy jövő kedden egy kicsit több időt is együtt tölthetnénk. Ki kell vegyek még két nap szabit.

Felcsörögtem a bérautós számot, előjött a tulaj. A lakókocsi ott állt a kerítés tövében, igazi retró darab, a forgalmijából ki is derült, hogy 88-as szinten retró. Az Octavia már a ház előtt parkolt, utánakötöttük a vontatmányt, megírtuk a szerződést, átadtam a bérleti díjat meg a kauciót, és menetre kész voltam. Húgomék úgy döntöttek, hogy haverokkal mennek együtt, kocsival, így hátra volt még az én motyóm megszerzése tőlük. Több hívás után végül a Budaörsi Auchan parkolóját jelöltük ki a randi helyszínéül. Beültem újdonsült Skodámba, és némi vacillálás után adtam gyújtást és megindultam. Első alkalom, hogy vontatok. Para volt, nagyon para, a kanyarokat igyekeztem szép nagy ívben venni, kerültem párat a háztömb körül, hogy szokjam a történetet. A tank negyedig volt, első körben hát kerestem egy kutat, ahol feltölthetem magamat. Itt rögtön jött kedvenc játékom, ülünk a kocsiban, és bambán keressük, hogy lehet kinyitni a tanksapkát. Nyah, Octaviában a középső konzolon van erre egy gomb, a kutas sem tudta, felhívtam a tulajt, mert sehogy sem találtam. Ahogy haladtam Budaörsre, fokozatosan barátkoztam a berendezéssel, szépen ráébredtem, hogy okosan van ez azért megépítve, pár centit vág csak le az utánfutó a kocsi kerekeinek a nyomvonalából, praktikusan tehát szinte követi azt, nem kell nagyon parádézni vele. Egy dologra kell csak figyelni, mégpedig arra, hogy 4 méterrel hosszabb vagyok, sávváltásnál ezt nem szabad elfelejteni. A középső tükör, az meg kiesik. Ez viszont kifejezetten jó, hiszen így nulla stressz van abból, hogy éppen hányan követnek, hiszen nem is látom őket :P

Auchannál már vártak a többiek, átcuccoltuk a szajrémat, illetve húgom végül átpattant hozzám. Ennek nagyon örültem, jobb azért társaságban vezetni 4 órát, mint magányosan. Autóúton úgy tudom 70-nel lehet vontatni, pályán meg 90-es tempó a max. A pályától tartottam, így autóútra terveztem, innen hát a 4 órás lejutás Sopronba. Egyszer álltunk meg, az utasom éhes volt már, a közeli Aldiban vett tápot, én pedig az egyik lakberendező boltban szereztem lepedőt az ágyra.

Még egy szünetünk volt, mikor megtudtam, hogy a kempingbe nem nézik át az autót, bármit be lehet vinni, akkor azért gyorsan beszereztem egy tálca Staroprament, illetve ha már arra jártam, reggelire tejet+zabpelyhet, meg 6x1.5 vizet, az mindig jó ha van.

6 körül sikerült a landolás Sopron cityben, a bemenetnél már megjelentek a volt erre arra balra táblácskák, Harka felől kellett közelíteni. Kilométeres kocsisor, csordultig telt parkolók, tetőfokára kezdett hágni az izgalom. A szervezők viszont nem álltak a magaslatán ennek az egésznek, elsőként a kisegítő rendőr le akart zavarni a parkolóba. Miután nyakaskodtam, hogyazért a lakókocsit nem kézzel szeretném betolni a kempingbe, megkérdeztünk egy főbbrendezőt, aki rögtön intett, hogy naná, menjek tovább. A tényleges bejáratnál aztán majdnem továbbküldött az első srác, a kapuban álló meg nem figyelt. Mögöttem már 30 autó toporzékolt, kiszálltam, odasétáltam a kapu örzőjéhez, hogy itt kell-e bemennem, és tényleg. Itt volt még egy jó félóra szopódás, közben ingerülten üvöltöztek velem néha a biztonságiak. Az van, hogy a kempingbe a fesztivál területén keresztül lehet bejutni, viszont ekkorra már bagzottak a vendégek, a katasztrófavédelem, meg a rendőrség letiltotta, hogy bárkit beengedjenek ezen az úton. Leparkoltam hát a sajtos-viájpis parkolóba, az első éjszakát itt fogom majd eltölteni. Hugimat még az egész kagyfasz elején szélnek eresztettem, jobb ez neki így. A leparkolásban még az volt a jó, hogy ahol ideiglenesen megálltam a kocsijaimmal, az nem volt jó helyen, viszont addig nem engedtek tovább, amíg nincs meg a jegyem, viszont a jegyhez meg állt egy jófajta sor. De ez legyen a szervezők problémája. Beszereztem a karszalagom, és aztán a kempinges szalagokat. A forgalmiban szereplő személyek száma alapján adnak szalagot. Lakóautóban ez értelmezhető is, a lakókocsi forgalmijában viszont nulla személy szerepel, egy 180x200as ágy van benne, ez mondjuk 2 felnőtt 2 gyerek, vagy 3 felnőtt, ha nagyon ki akarja maxolni az ember. Odaadtam az Octavia forgalmiját, és zsebrevágtam az 5 kempingbelépőt. Jól jöhet még.

Végül a sok xopódás után 7 után valamivel sikerült beérni, javában szólt már a Subi, lőttem magamnak egy sört, meg még egyet, meg mégegyet, és boldog voltam, hogy végre megkezdődött a fesztivál. 9-kor aztán már Linkin Parkra roptuk a svejci kislányokkal, határozottan jobb volt a party, mint Nován, exponenciális szabály. Először felkaptam a csajokat a nyakamba, hogy a magaslati térből kémleljék a számokat, majd egy váratlan mozdulat, és a két jány kapott a vállára, és emelt egy picit a tömeg fölé, juhéééé! :)

A vége után csörögtem is Raszta húgára, Fishingen lebeszéltük, hogy a DNB bandákat együtt vesszük kezelésbe, márpedig most következett a Brains. Nem mentünk a sűrűjébe, kicsit hátrébbról ikszelgetni, ugrándozni is lehet. Az este végére a SWIMPADnál kötöttem ki, először Soerii & Poolek, közben el kellett szaladnom, digitális nomádként a parkolóban aláírni egy szerződést, ami kiment a fejemből, aztán vissza, majd Pozsi/Megya adagoltak nekünk valami mashup partyt. Talán 5-6 körül végül aztán kimásztam a parkolóba, az ég alja már világosodott, és dobtam egy cukaharát a pamlagra. Brutál tömeg volt, hétvégi tömeg, remélem a további napokban csillapodik, és csak az LP rántott ekkorát a napijegyeseken.

06.28. Szerda

Idő előtt gyújtott a mobil szauna, talán ha 2-3 órát sikerült aludni. Reggeli után betárcsáztam a kempingbe. Kértem egy felvezető motorost, és komótosan átvezettünk a fesztiválon. Leparkoltam a lakókocsimat, melléraktam az autót. Ezzel át kell állni a parkolóba, nem maradhat sokáig. Átslattyogtam a haverokhoz, lenyomták a reggelit, majd megbeszéltük, hogy nyomás van strandolni. Előálltam a kocsival, betöltöttük a svejci kislányokat, haveromat a párjával. Amíg vártunk a felszopó motorosra, elment az egyik jány két icecaféért. Kiderült, hogy a tagság fele laktózérzékeny, így megnyertem az egyiket, nem kávézom, de évente egyet azért elfogyasztok, mondjuk egy ír kávénak azért jobban örültem volna idén. A strandra a kétlábon járó wikipédia (alias HP) azt mondta, hogy nem lesz árnyék, szerencsére most nem volt igaza, du. 4-ig teljes biztonságban voltunk. Amíg a többiek aludtak, én nem mertem, mert mi van ha lopnak, aztán amikor indultak volna, akkor én okosba gyorsan, a vezetői pozival visszaélve, bevágtam egy órás powersleepet. Visszaút, és leparkoltunk a szupertitkos parkolóban, a sövényen túl, a szántás mellett, amit csak kb. 15 autó ismert. Kellemesebb, mint a tömegparkolóban kutatni a helyet. Hatalmas taktikai előny, ha van az emberrel egy helyi, hála!

Beatrice volt a cél, de persze, eldumáltuk az időt. Koncert helyett hát folytattam a szolid flörtölgetést HP lakótársával, egy uckve 23 éves Barbie babával. Randifesztiválozást terveztek, de a vonzalom nem volt kölcsönös, amit viselkedésében kommunikált is a lány, nem volt hát mibe belerondítani. Fél 8 körül aztán megindultunk befelé, a többség talán Szabó Balázsra, így leváltam tőlük, és a Borfalun keresztül indultam Roadolni.

Itt aztán történt egy s más. A falu szinpadán Random Trip volt, így elakadtam. Negyed óra múltával összekaptam magam, és a Swimpad felé vettem az irányt, viszont beütött a bor, s becéloztam a kék sorházakat. Ott csevegni kezdtem egy lánnyal, előttem volt, nem akartam megelőzni, de volt nála egy sör, ami miatt nem tudott bemenni. Felajánlottam, hogy megfogom, és mutattam a boromat, hogy nem jelentek veszélyt a pohár tartalmára. Sikerült végül meggyőznöm, s elszaladt az egyik szabaduló helységbe. No ekkor, ahogy ott állok, egy másik ajtó mögül beletoppant az életembe Pöttöm Panna. Riadtan fürkészte a terepet, mint később kiderült, az ő sörét tartottam a kezemben (nem, mégsem az ő söre volt - a szerk.), és nem értette, hogy hova tűnt a barátosnéje, akire azt alig egy perce rábízta. Kibogoztuk aztán a cselekményt, háromszori próbálkozással elkértem a telefonszámát, elkísértem őket sört venni, majd búcsút intettünk egymásnak. Visszamentem Roadra, ami ekkor már nem volt, szokásos fesztiváltempó, mindent mindig lekevernek, sehova nem lehet odaérni. Bandázás a svejci tagsággal, egy kis Szabó Balázs, egy kis Ellie Goulding (nem győzött meg), aztán fruttik környékén megint látom Pannámat, eddig az imprózás és ökörködés jegyében telt a beszélgetés, ezt szeretném kicsit tisztára mosni, mert érdekel ez a jány, nagyon. Épp ott áll egy volt évfolyamtársam, próbálom tehát tőle kérdezni, hogy ki vagyok, mi vagyok, de ő is nagyon benne van a hangulatban, egy parton vergődő hal közelebb jár a megoldás kulcsához mint én. Meghívom a jányt egy sörre, annál a pultnál, ahol rendszeresen egyel többet rendelek, és ottfelejtek egyet a srácoknak, jó arcok, megérdemlik. Most ezzel jól is járok, mert meglátnak, és soron kívül adják az italt. Azt hiszem ez a protekció így disznóság, de sose volt ez a cél, csak őket akartam a szórakozott professzor játékommal mulattatni. Hármasban nem az igazi ez a párbeszéd, vissszaküldöm hát Pannát az övéihez, mi meg elmegyünk valami kaját lesni, közben nyakunkba szakad az ég. Emelek egy gyros-t, társam a pácban is megtalálja a maga húskészítményét. Egy darabig még időzünk, aztán mehetnékem támad, talán cigarettáért, vagy nem tudom már, a végén elfeledkezem róla, a haverról, belehallgattam esőben ázva a Fruttik végébe, üvöltöttük bele az éterbe, hogy a “Buli íze a számban”, senkim sincsen, majd végül a Sziget teraszon kötök ki. Feldolgozásokat játszik egy zenekar, de még az ACDC-t is teljesen hihetően visítják el. Svejci pajtások is ott ropják. Jön egy Queen szám, és már javában SMS-ezgetek Panna kisasszonnyal, hogy hova jöjjön. Várom, de a hatalmas forgatagban nem tudom idetalál-e. Feszülten peregnek a percek, s egyszer csak ott az üzenet a telefonomon: “bejáratnál”. És ott volt, és bemutattam a többieknek, és áttáncoltuk a koncertet, és kinyomoztuk a banda nevét, és fázott, és hívtam a pecómba melegedni, és nem akart jönni, és akkor elszaladtam egy pulóverért, mert nem volt jó nézni ahogy vacog, és siettem, és feszült voltam, hogy vajon még ott lesz-e mire visszaérek, és ott volt, és ráadtam a melegítőt, és egy kemping karszalagot is, és beszélgettünk még egy keveset, és aztán jött velem, és aztán még tovább beszélgettünk a karavánban, és reggel fél8 körül kisétáltunk az autómhoz, és hazavittem, mert Sopronban szálltak meg, és nála maradt a pulcsim, és én direkt nem szóltam. Az úton visszafele még nem voltam álmos, beszaladtam a helyi okmányirodába, és egy jó fél éves penzumnak csaptam a seggére, kiiratkoztam az országból. Vissza a titkos parkolóba, aztán be az ágyba.

06.29. Csütörtök

Szokásos 2-3 óra alvás, majd kifőtt az agyam, ébredés, reggeli kamillázás. Szépen elpörgött a nap eleje, ebédre betértünk a kitelepedett Aldiba, hogy aztán a grilles részen megsüssék nekünk a dolgokat. Vettünk csirkét, marhát, halat, halloumit. Visszaszaladtam a tzaztikiért, de az elfogyott. Ürült egy asztal, és ott gyorsan megkérdeztem a lányoktól, hogy a két dobozukból az egyiket esetleg megkaphatjuk-e, végtelen jófejek voltak, lett cacikink! Hála érte. A lakoma után előkerestem Tímárom számát, a zuhanyzós lány számát, és megírtam nekik, hogy ez a jövőhét kedd nem fog összejönni, mert valaki egészen más érdekel engemet tegnap óta. 4-re leszaladtunk Supernem-re, 5-től a VIP-ból néztük Kowát, azaz leültünk a színpadtól távol a fűbe, árnyékba, és chilleltünk. Ennek is vége szakadt, majd kezdődött a 25 éves jubileumi Rapülők koncert. A Pöttöm lánnyal jeleltünk egymásnak, de senki nem vadászott senkire, így viszont teljes totális megőrülés történt a korcsoportommal a Geszti féle agymenésre. 92 karácsonyában az újdonsült walkmanemen hallgattam őket, miközben a Lemmings nevű csodával játszottam, beégett az emlék, mint a startmenü 3 évvel később az összes CRT monitorba.

Röviden belelestem a kisszínpadba, de semmi érdekes nem történt, ideje volt megtalálni Pannát. Egy darabig a nagyszínpadnál kutattam, aztán nem bírtam már magammal, felcsörögtem, és összefutottunk. Innentől együtt ténferegtünk, a pulcsimat otthon felejtette, viszont megint fázott, másik pulcsim épp nem volt, úgyhogy vettem egy Voltosat, majd gyorsan belebújtattam, világbéka. Egy idő után elég lett a zenéből, kerestünk kajáldát, az egyiknél beálltunk egy lány mögé, aki ugyan sorban állt, de rajta kívül ezt senki nem tudta, a személyzet sem. Miután megfejtettük, áttereltem a jó sorba, ő még kapott enni, de nálunk pont kifogyott a Paneer. Történik néha ilyen is. Átbattyogtunk a szomszédba, vettünk valami tápot, a mellettünk lévő eletronikus sátorból kiáramló 3414dB csepfolyósította az agyunkat, így aztán utolsó erővel elszaladtunk a kempingbe. F8-ig dumáltunk, aztán megindultunk a hazafuvarra. Itt volt az a jó kis móka, hogy valami értelmezhetetlen oknál fogva 8-ig lehetnek bent a napijegyesek, de csak 6-ig léphetnek be. Hiába van nekem heti jegyem, a lánynak körbe kell mennie. Néhány bazdmeget megspóroltak volna a biztonságiak maguknak, ha közlik, hogy a körbe az amúgy semmivel sem hosszabb, a fesztivál szélét jelölő kerítés mellett ugyanis van egy ösvény. Nem hajtott a tatár, így végül elköltöttünk egy reggelit a belvárosban, hazavittem a lányt, és búcsút intettünk egymásnak, csak két napra jöttek. És a pulcsi maradt továbbra is nála.

06.30. Péntek

A megbaszódás világnapja. Megint sikerült 2-3 órát aludni, 10 után kerültem ágyba, mmint reggel. Bár volt Massza, Apey & the Pea és Hiperkarma, félretárcsáztam az univerzumban, helyette egy darabig GáborGáborral és a tüneményes kísérőjével hédereltem. A tünemény kettőkor érkezett, kimentem elé, aztán készülődtünk, összeszereltük magunkat, beültünk borfaluzni. Újra belefutottam GáborGáborba és bandájába, ettünk végre egy Zing burgert, már 3 napja terveztem, majd ráeszméltem, hogy a srácok, akiknek első nap halomra felejtettem a sört a pultjokban, tetőterasszal is rendelkeznek. Sőt, 5000 feletti fogyasztás esetén fel is lehet rá menni. Itt aztán használtam a Jedi erőmet, megkérdeztem, felmehetnék-e csak úgy, és láss csodát, felengedtek, a többiek pedig nem értették, hogy csináltam. Nekik is megvolt persze a trükkjük, vettek három vajaskiflit (a pálinkás verzióból), így már limiten felül voltak, és a tetőn. Visszabandukoltunk a borfaluba, lestem egy kis Bródyt, Végül otthagytam őket, és átmentem Redasterhez támasztani a standot. Fél órát bandázhattunk, sikerült eljutnom arra a szintre, hogy nem riasztottam el a vevőket, sőt, talán az egyik vevőnek én beszéltem lukat a hasába. Égett a belem, mentem tovább a sátorba Renit vételezni. Következett a csapda, de kiütött a fáradtság, fél óra után levonultam, láttam az embereken, hogy nem lehetek szép látvány, elfordultak, kizártak, nem akartak. Nem a szesszel volt a baj, az alváshiány kezdett munkálkodni. Kihúztam valahogy a koncert végéig,  majd tárcsáztam Raszta hugát, elérkezett a második eljövetelünk, a Pendulum-Cloud9+ kombó formájában. Egy sört vettem magamnak, majd qrva gyorsan vissza a pultba, és egy épp rendelő srácnak egy vízért cserébe felajánlottam. Beosontunk előre, párszor kijöttem vizet venni (a lány a vodka-szódára esküdött), na ez a buli is sokkal jobb volt, mint Nován a távolból. Fel is ébredtem rendesen. Hamár Nova, akkor a Volton is megvolt a wczős trükk a nagyszinpadnál. Jobb szélen konténerwc-k voltak, 3-4 konténer is, viszont az első egyik oldalán megállt a tömeg nagy része, és ott várták a sorukat, ha bement az ember hátulra, akkor várakozás nélkül megoldotta a baját. Mire visszaértem táncpartnerem egy gyanús alakkal traccsolt. Nyakában egy Artist kártya, Brains szalagon, tagadni próbálta, hogy köze lenne a bandához, én meg szégyelljem magam, hogy tavaly legalább 10 koncertjükön voltam, de az énekeseken kívül senkit nem ismerek fel a bandából. Idő volt, osonás át SwimPadhoz, a C9+ már játszik. Jobb elől volt a helyünk, végigroptuk a DNB-DubStep csodát, közben az eső is rákezdett, de csak szolidan záporozott, és az idő sem volt túl hideg. Közben összeállt a fejemben, hogy a holnapi nap az már semennyire nem lesz nekem itt izgalmas, fontosabb dolgom van nekem Quimby, Halott Pénz, Fish, Knife Party, Belga, Irie Maffia helyett, pedig mindet nagyon szeretem. A buli meg a bugi még benne volt nagyon a lábamban, de az eszem azt súgta, hogy végre ideje lenne >5 órát aludni. Elbúcsúztam táncpartneremtől a magam módján, három akkorát haraptam a szelet pizzájába, mint téli álmából ébredő medve a vadőrbe, majd megindultam a karaván felé, írtam Panninak, hogy inkább vele tölteném a hétvégét.

07.01. Szombat

A 6 óra nem jött össze, de 5 fölött teljesíthettem. Toltam egy reggelit, elbúcsúztam a többiektől, kimentem kocsiért, begurultam a lakókocsihoz. No, itt van egy fontos lifelesson. A lakókocsit tessék irányban letenni, mert amikor feltöltik a kempinget, akkor a sor végére állva még lehet rajta forgatni. Ha viszont fordítva hagyod ott, és a szomszédaid még maradnak, akkor te onnan nem mész sehova. Szerencsére az egyik szomszédom elment, így tudtam variálni, és nekiindulni a hosszú útnak, Borsodba. Dél körül startoltam el, s a legoárus sajnos még zárva volt, pedig nagyon szerettem volna valami kis apróságot vinni a lánynak, akivel randim lesz, szombat este éjféltől, vasárnap délelőtt 11-ig. Szokatlannak tűnhet az időpontválasztás, de kapcsolatunkban az eddigi mérések alapján ez egy teljesen szokványos ütemezés.

Itt történt aztán, hogy a gondviselés angyala a jó pillanatban baszott le egy kurva nagy pofont. Az ideút tapasztalatai alapján bevállaltam az autópályát, ahol aztán a 42-es kilométer környékén sikerült a külső sávból a belső sáv belső széléig sodródni úgy, hogy ebből semmire nem emlékszem, vagyis pislantottam egy hosszabbat. Kibaszott gyorsan kijöttem az első pihenőbe, és felébresztettem magamat, nagyon buta ötlet volt nem tartani pihenőt eddig.

Pesten aztán lepasszoltam az utánfutómat a telephelyen. Visszafuvaroztam magam mamahotelba, és elszaladtam még zárás előtt a virágoshoz, meg a bor boltba. Sajnos a kedvenc manufakturális pizzériám zárva volt, így végül életem legelbaszottabb csirkepaprikását lapátoltam be a számba. Majd telefonomat és egyben magamat is feltettem töltőre. Este 9 után indultam aztán útnak. Első utam Kelenföldre vitt, és beszereztem a jegyet ZRH-be. A mák még mindig velem volt, az utolsó fekvőhelyet vittem el, persze a 6 fős hálókocsiba. Éjfél körül meg is érkeztem. Okosabbak voltunk, csak 5-ig beszélgettük át az éjszakát, aztán már mindkettőnknek szüksége volt egy kis pihenésre. A zene persze követett minket, az erkélyen ücsörögve hallgathattuk, az elektronikus mulatságot a szomszédba, ízlésnek ez is híján volt, akár hajnalban a Volt-os sátrak nagyrésze.

07.02. Vasárnap

A jány 11-es programja szerencsére sztornózva lett, így délután 4-ig sétálgattunk a városban, hamburgereztünk egyet, és élveztük a jó időt. Hazafele Pestre aztán kétszer is kiálltam a pihenőbe, maradt még azért abból az alvásdeficitből. Leadtam az autót a kölcsönzőben, áttaxiztam anyumhoz, összepakoltam az utazós pakkomat, kicsit még beszélgettünk, majd megindultam a Kelenek földjére. Egy magyar ismivel a peronon össze is futottam, másnap derült ki, hogy még egy másik ismerős is ezzel a vonattal jött, de ő a Keletiben szállt fel, így nem találkoztunk. A 6-os fülke egy izgalmas hely, egyrészt az ágyon nem lehet felülni, csak a forgolódáshoz van elegendő hely, másrészt az alsó 4 ember csomagja a két ágyoszlop közötti folyosóra fér csak el. A vége masszív tetriszezés lett, a bőröndöket egymásra rámolva sikerült úgy beállítani őket, hogy azért közlekedő is maradjon. Én egy kicsit molyolok a mobilomon, blogolni akartam, de a kistáskám a laptoppal bekerült a tetrisz második sorába, így erre nem lesz mód, szép lassan elnyom az álom, kint a folyosón egy nagydumás 50-es fazon dumál a nálunk lakó két csajjal, épp megint az örömlányokról nyom valami sztorit, ahogy mindig, most is a “munka hősei” kifejezéssel referálva csak rájuk.

Az egyetlen dolog, amit bánok, kétszer is kimaradt, nem hallottam Annáékat. De a tanácsukat legalább megfogadtam, tegyétek ti is, Kezdjetek el éni!

[szallakakukk-blog]

Huszonkilencedik hét

Június 19.-25. A hét amit kőművesként kezdtem, és személyi sofőrként fejeztem. Közben hajkurásztam a zenekarokat, meg a csajokat, még a borfaluban is sört vásároltam Fishingen, idén először kajakoztam, megpakoltam az orfűi tavat. Mindeközben pedig végképp leszoktam az alvásról. PöttömPannák csak a jövőhéttel együtt, ésvagy Zürichben olvassák ;)

06.19. Hétfő

Korán reggeli, folytattuk a feltárást, tervet készítettünk, át Siófokra, vásárolás a boltban. A bojlerből csöpögött a víz, így arra jutottunk, miután az elektronika ázott, hogy az is megérett a cserére. Shoppingoltunk hát egyet, flexi csöveket és mindenféle idomokat. Ebédidő lett, beugrottam a mekibe, és 2300 pénzért vettem hamburgert-sajtburit 3-3 darabot. Párezres ajánlat, ebből a pénzből azért jobbat is lehet enni, mikor lett a meki ennyire drága?

Vissza a nyaralóba, és indult a móka. Csempéket vertünk szét, poroltunk, gipszkartont véstük le, a régi 50 éves csöveket próbáltuk szétcsavarni, anélkül, hogy a falban levő maradék rész eltörne, teflonzsínórral meg teflonszalaggal betekertük a meneteket, és illesztettük a flexibilis csövet a régi helyére. Eleinte nem nagy kedvvel, de egyre lelkesebben vetettem magam a munkába, az idő csak fogyott, 6 körül kész lettünk a vizes résszel, az új bojler is bekerült, megint tuskész a kecó. Újabb degeszelés, és 8-tól jött a kőműves része a játéknak, visszaépíteni a falat. Ez külön megért egy misét, a csempe mögött volt egy réteg gipszkarton, mögötte légmag, utána a tégla. Lehet persze ezt így szokás mostanában, de jó mélyre kell tolni a tiplit, ha ebbe rögzíteni akar valamit az ember fia-jánya. Mivel a gipszkartonhoz nem értünk, így gipsszel, csemperagasztóval kipótoltuk az 5-6 centi hiányzó rést, néhol egy egy lap gipszkartont is belecsempészve a műalkotásba. Nem sok különbség van a falazás vagy a sütikészítés között, összeöntöd a porokat a vízzel, megkavarod, figyelsz, hogy ne baszd el az arányt, és már készen is vagy. Csak a méretek kicsit mások, és a falas anyag, na az 5 perc alatt köt, úgyhogy sokat nem lehet tökölni. A csemperagasztó hálásabb, az 20-25 percig bírta a pörgő ütemes iramunkat. 11 körül kezdtünk hisztisek lenni, f12 körül kijelentettem már majdnem, hogy hagyjuk az egészet a csipába, végül éjfélig adtam magunknak határidőt. Mikor befejeztük, és leültünk, épp 0-ra váltott az óra, much csoda so térplasztika. Mert síkba rakni, na, azt nem sikerült a csempéket, de legalább visszakerültek a falra. Btw, venni kellett ugye ebből is, mert egybe nem nagyon jöttek le a falról, maradék meg nem volt. praktikeres beszerzés volt, de szerencsére az OBI is dolgozthat a beszállítóval, más nem magyarázza, hogy mintában és árnyalatban is tökéletesen illeszkedik az új a régihez.

Gyorsan lefürödtünk és alvás, holnap korán kell kelni, hogy indulni tudjunk. Lett fuvarom Orfűre, de délre már menetkész kellene, hogy legyek. Először a 7:53-as vonatot lestem, viszont a mindenhez is értő jóbarátom több pihenést érdemelt, így inkább a 9:53-ast céloztam be, ami egy kicsit feszítettem ütemet igényelt.

06.20. Kedd

Reggeli, 1 óra alatt telepakolta az Omegát a szerszámokkal a srác, én is összecsomagoltam, útnak eresztettem. Volt még 1 órám minimum a vonatig, nekiálltam egy kicsit rendet rakni. Felmosásnál tartottam, mikor 15 perc volt csak a vonat indulásáig, minden kiesett a kezemből, villany leó, zárás, 10 perc a vonatig, kb. 1 km az állomás, kedvenc hobbim újra a toppon, rohanás van, 15 kilós tatyóval a hátamon, legszebb. A vonatot csodával határos módon pont sikerült elérni, a kaller arc volt, a következő állomáson, Csajágon nincs pénztár, így onnan adta a jegyet büntetés helyett. A vonaton blogolással töltöttem az időt, ami végül tök felesleges volt, mert nem mentettem el, később viszont lemerült a noti akksija, így viszont akár aludhattam volna is egy keveset.

Kelenföldön megvettem a szokásos 24 órás jegyemet 1 útra, be a Kálvinra, és bepótoltam a múltkor feledésbe merültet, beszaladtam a JPress boltba venni pár zoknit, hogy megteszteljem őket. Elkopott a múltkori szett (3 éve vehettem), ideje cserélni, egyszerre szoktam beszerezni egy 10-es különítményt, így a párosítással nem kell vesződni. A fesztivál jó terep lesz rá kipróbálni, hogy a bambuszból szőtt variánsok mennyire működnek. Bolt után irány a mamahotel, itt kaptam cserkót, málnát, meg szendvicset. Leültem az utca kövére, a ház mellett, ahol 10 évet éltem, ki a napra, előkaptam frissen csomagolt liptói túrós bagettemet, és azt majszolgattam amíg a fuvaromra vártam. Magasélet. Felcsíptünk még haverom barátnőjét az Intersparban, csordultig telt a csomitartó, és végül másfél óra csúszással megindultunk a tóra. Sírtam egy sort, had vezessem az 1998-as Ford Mondeot. Ilyen volt az első autóm, szerettem volna nosztalgiázni. Végül megkaptam a lehetőséget, az út első felét én küldtem le. A bökkenő az volt, hogy fékezésnél a kormány jobbra kanyarodik, az autó megy tovább irányban, de ha nagyon rámarkol az ember, akkor ugye azt kormányzásnak veszi. Egy jó 130-as tempóról való fékezésnél ez már nem annyira vicces, meg kell tanulni együtt élni ezzel a sajátosságával a gépsárkánynak. Nem késtünk a többiekhez képest, sőt, 5-10 perces időn belül érkezett le a tagság nagyja. Tavaly csapódtam a csoporthoz, egy két emeletes házat bérlünk, 10 perc járóföldre a fesztiváltól.

Welcomedrinkek, aztán késő délután kora esti órában megindultunk a fesztivál felé. Becsekk, majd felépítettük a sátras szekciót. Kajakos haverom húga későn ötlötte ki a fesztelést, így helye a szálláson nem akadt már, sátorlakó. A másik sátor amit felvertünk, az pedig valójában gardrób, és éjszakai menedék, valamint titkos hálószoba, ha valakit a fesztivál közepén találna farpofán Ámor nyila. Az építés után aztán a balladai homály borul rá az estére. A Csík zenekart annyira nem szeretem, a Lovasi50-t azt hiszem meghallgattam, de nem sok maradt már meg belőle. Belevesztünk az éjszakába, nem tudom mikor mentünk haza, de már korán volt, pirkadott.

06.21. Szerda

Kelés után le lettem bacva, hogy horkolok. Az úgy van, hogy a társaságban van három lány, akik már ezeréves cimborák, kettejüket lassan már 10 éve ismerem, a harmadik jányzóval tavalyi fishing óta sikerült összecimbizni, azóta párszor beszántottuk már az a38, vagy az éppen aktuális partyhelyszín fedélzetét. Szóval a szobákkal való sakkozás végén az jött ki neki, hogy tiszteletbeli lánnyá lettem avanzsálva, avagy kirendeltetett mellém egy három fős hárem megőrzésre. Én lettem a szobakukac. Az is kiderült, hogy horkolok, és ez a fejemre lett olvasva. Igyekeztem pedig hason, úgy nincs krízis, utólag meg menteni a helyzetet, hogy forgasson át, rúgjon belém, töltsön vizet a számba, oldja meg, sajnálom. A következő napokban azért aztán az is kiderült, hogy 4-ből 3-an horkolunk, egyesek nem is kicsit. :P

Napközben lementem boltba. Mivel nem volt túl sok időm, így magamat hoztam, semmi kaját-piát, márpedig napközben nyomni kell a szinten tartást, nem lehet csak úgy 6-kor nekiállni a szeszelésnek. Vettem egy kocka sört, kenyeret, parit, paprikát, parizert, szalámit meg sajtot, ez utóbbiból laktózmenteset sikerült, gyorsan kellett, mielőtt a néni zárta a számlát. Praktikus volt, a bizarr világoskék csomagolás, és a barátságtalan laktóz felirat mindenkit más sajt irányába terelt át, bárcsak az íze is jó lett volna..

A boltban egyébként két pénztár volt, az egyiknél még kártyával is lehetett fizetni. Szépen felmáláztuk magunkat, Dávid és Góliát, és visszasétáltunk a házba. Ragaszkodtam hozzá, hogy agyon legyek pakolva, valami edzés csak rámfér. Eredetileg azt terveztem, hogy majd crossfit csávó leszek minden nap, de ezt így első reggel sikerült belátni, hogy hibás koncepció. Akkor legalább valahova becsempészek egy kis sport. A bótban vettem egy 2 dl-es szesitalt is, kiváncsi vagyok, lesz-e valaki olyan állapotban, hogy rámenjen.

A mai napi vállalás az volt, hogy 4-re lemegyünk a víziszínpadhoz, meglessük soerii&poolek akcióját. Nem gondoltam túl a dolgot, már mikor ott voltunk jutott eszembe, hogy mártózni is jó lenne, így a boxeres verziót választottam, meg a napon szárítkozást. Szerencsére jó időnk volt, nem nagyon volt rá lehetőség, hogy fázzunk, éjszaka sem. Így belegondolva, talán túl jó is volt ez az idő. Immár hagyományörző jelleggel, a kifele úton megint sikerült elvágni az egyik lábujjamat, horror volt, dőlt a vér, mindmeghalunk, aztán inkább vettünk és ettünk egy cső kukoricát.

Totál meglepődés volt, hogy lecserélték Papp Szabit, és helyette találtak egy csávót, akinek full azonos a hangja, vagy addig küldték effektekkel, amíg azzá nem lett. Költségvetésben biztos jobban megéri egy feleannyit futott replacement. Koncert közben random dumálni kezdtem egy sráccal, huszonpáréves életcsászára, fiatal bombázókkal. Eléggé törte a magyart, kiderült külföldi legény, magyar a barátnéje, tanulja a nyelvet. Pénzt abból keres, hogy nagyon fut az Ethereum nevű crypo pénz, és azt bányássza gépekkel, összeget is mondott, hogy mit keres hetente, de az a bizonyos balladai homály megint lecsapott.

A tóhoz kisvonattal mentünk, ez a tó körül járkál, két ülőkocsit vontat, talán 30+ embert visz el, pont jött, spórolt 15 perc sétálást a melegben. Koncert után a legtöbben visszagyalogoltak a szállásra, én a sátrazós lánnyal megindultam a fesztivál felé.

Ezt követően, hogy merre, meddig, hány méter, azt nehéz lenne megmondani, a fesztivál nagyrészén a borfaluban rontottam a levegőt, egészen pontosan megtaláltam az ottani egyetlen söröspultot, na ott. Aztán beszélgettem emberekkel, keresgéltem haverokat, koncertekből valamennyit hallottam, de nem volt annyira jellemző. Még olyan is lehet, hogy kockáztunk a kockázatos komámmal, aki akkora mint egy hegyomlás, és akkora pofont tud adni, hogy kiszakad a dobhártyám, ezt kiváltképp 5 nappal repülés előtt mímeli roppant ügyesen.

Ezen az estén történt, hogy megismerkedtem egy lánnyal, hívjuk csak Tímárnak ezekután, beszélgettünk, beszélgettünk, aztán csókolóztunk, elkértem a számát, és ő elszaladt Tudósok koncertre. Én még élni szeretnék, úgyhogy inkább kihagytam azt, helyette Soeriéket néztem meg, hogy Papp Szabi közben ideért-e már. Itt ragadnám meg külön a köszönetet a barátaimnak, akik amíg Tímárkodtam, épp a mellettünk levő asztalhoz ültek le, és voltak már annyira részegek, hogy mindenféle kis színest meg kreatívat beóbégassanak. Persze ilyenkor nem kell reagálni, és akkor előbb utóbb megunja a gyerek. Na, most ez annyira jól sikerült, hogy 2 percen belül a lány elment Tudósokra, én odafordulok az asztalhoz, ahonnan előbb még az osztások jöttek, de már vagy hült helye volt ott mindennek és mindenkinek. Így aztán tovább szédelegtem egymagam az éjszakában. A HR-esek gyöngyébe botlottam egy ponton, megkutattuk az Abszolutóriumot haverok után, majd az Alfa holdbázison depózással végül hajnali 4 körül érhettünk haza.

06.22. Csütörtök

Tegnap kiderült, hogy az ABC mellett már nincsen a dohánybolt, valami másik helyre hagyományozták át. A terv az volt,  hogy elmegyek a bótba, és megszakértem. Na, ezt a tervet bebuktam. A mai nap nem véthettem ilyen hibát. Két életadó sör után nyakamba vettem hát a világot, elláttam magam naptejjel is, tanulván óceánparti kalandomból, és megindultam. 2 perc telt el, mikor megint összeállt a Dávid-Góliát nagysikerű párosa, ugyanis autóval a duó másik fele utánam jött. Illetve, csak ő is elindult dohányért, engem meg felvett, ha már közös a cél. Egyre erősödik a belső pánkom. Meglepő volt volán mögött látni, tegnap ugyanis a bokaszalagjai barátságos mérkőzésben 2:0-ra kiszoptak az abszolutórium mellett a földön játszadozó gödrök ellen. Azóta szerzett kötést, és próbálgatta, hogy működik-e a vezetés mint olyan. A tabakot rendesen leraboltam. Dohányt sem hoztam, meg nem is nagyon szokásom szívni, csak ha sörözöm, akkor elfog a kísértés. Ilyenkor kérek. Ez viszont paraszt, ha csak egyirányú, és nincs valahogy viszonozva. Erre egy kényelmes megoldás, hogy mindenkinek, akitől tarháltam vettem 2-2 dobozt, így a végén úgy kb. 12 doboz cigivel távoztam a pulttól. Ennyit tuti nem szívtam el, de nem is ez a lényeg, tánc legyen meg zárengedmény, készlethiány viszont sose, az xopó.

A szálláson aztán játszottunk egy kis Fedőnevek című társast. Nagyon feszengtem tőle, ki van zárva, hogy egy játék jó is lehet, de aztán mindig kiderül, tudnak eléggé kreatívak lenni ezek a készítők. Játsszatok vele, nem bonyolult, és roppant élvezetes! No, persze benne van az, hogy tök mind1 milyen a játék, a társaságon múlik az, hogy milyen lesz a hangulat. A világ legócskább társasában is rekeszizomgörcsöt lehet kapni, ha a megfelelő emberekkel ül le az ember, és a top játékok is rémálommá válhatnak, ha túl sokan feszengenek rajta.

Délután aztán körbement egy cigi, majd az őrület lett úrrá. Az egyik lány, akit már tegnap nézegettem, épp zuhanyozni készült. Már épp a fürdőben állt, valamit szóltunk egymáshoz, majd odasétáltam az ajtóhoz, ő nem zárta be, megvárta míg beérek. Zuhanyozni kezdett, megcsodáltam a lábait, a fenekét, majd behajoltam a fülkébe, és már tetőtől talpig az összes ruhámban én is csurom vizes lettem. Teltek a percek, forrósodott a hangulat, de ő ilyen kis tűzről pattant menyecske, kiugrott a zuhanyból, megtörölközött, meg kereket is oldott közben. Mit van mit tenni, ha már úgy is vizes lettem, hát letusoltam. Azért azt meg kell mondjam, nem kis feladat egy ilyen jelenet után kapaszkodni a valóságba, ahelyett, hogy egyszerre bújnál be a paplan alá álmodozni, és vernéd a fejedet a falba, olyan elemi erővel, hogy egyből szétroppanna. Dehát ez még csak a harmadik napja a fesztiválnak, 3 estét még végig kell bulizni, nem lehet most kiszállni. Tímárom is előkerült, írt, hogy fussunk majd össze, mondtam jó. Apey volt a cél, tűzhöz közel, kellemes Country-s nótákat morzsolt elő a kezéből, közben beszélgetés, még egy szám, egy idő után meguntam, elkallódtam. Marlboro man-t is nagyon reklámozta kajakos komám, 7-kor kezdett. Most, hogy így jegyzetelem a történteket, és belehallgattam, erre egészen biztosan nem jutottam el, zseniális zene, de valamerre elevett a fene.

Lemaradtam az Anna&The Barbies-ról, idén először. Utána viszont kezdődött a nap. Elsőként Halott Pénz. A hangosító mellett álltunk, egy pár a 3 gyerekével, a kiskrapekok a korláton belül a sátor melletti dobozokon ültek, a legidősebb teljes átéléssel üvöltötte, a Hello lányokat! Egy öt évestől látni ezt, imádat! :) A következő mozzanat a világ másik végén a Jameson színpadon a Színes Csillag nevű banda volt, majd vissza kettő padlógáz, fel a hegyre, “Who can stay till the morning light”, Brains koncert. Máig nem értem, hogy mögöttünk egy tag, hogy volt képes a teljes koncertet átaludni a földön feküdve. Alighanem elvitte a cica a dobhártyáját, más magyarázat nem nagyon állja meg a helyét. No ezen a koncerten teljesen megőrültünk, ahogy tavaly is, átszédültünk a Supernem koncertre, na abban sem volt hiba, egyik barátom biztatására (folyamatosan emelte a korsót), húzóra leküldtem egy sört, el is szaladtam újratölteni, hogy legyen mivel viszonozni a kedvességét.

Utána party-kázás volt még egy darabig, 6 fele indultam haza, a fesztivál bejáratánál emberek éppen zenét csináltak, leragadtam, meghallgattam a mesterségüket, majd mikor már ők is megfáradtak, indultam tovább. Alfa holdbázison beszereztem egy vodkás jégkását, sajnos kiderült, hogy a fele kb. cukor, így vele együtt olvadt a lelkesedésem is. Otthon megálmodtam a tutit, egy dinnye volt az asztalon, sutty, ment bele a kása is. Szunya.

06.23. Péntek

Hálótársam emigrált egy másik szobába, annyira sajnálatos volt az orgánumom, teljesen felzaklatta. Reggel folytattuk a dinnye projektet, került bele mi szem szájnak ingere, kora délutáni órákban egy az asztalon maradt tejeskávéval növeltem még a tétet.

Levonultunk enni végre valami normálisat a közeli étterembe. Kinyomoztam, hol lehet a legközelebb kajakot bérelni, elsétáltam hozzájuk, és kiderítettem az árakat. Elég kellemesnek mondható, első óra 800 Ft, onnantól óránként 400 Ft. Szemben a Római-parttal ahol kb. kétszer ennyi, igaz, a Béke kettőben kétszer ennyiért egész napra kapod, szemben a Balatonnal, ahol nem lehet normális kajakot kapni (nem versenykajakra gondolok, az ledob a hátáról) csak műanyag ráülőset.

Miután tegnap vagy 3 sms-t küldtem neki, Tímárom is újfent előkerült, írt, hogy fussunk majd össze, mondtam jó.

Visszamentünk a szállásra, kamilláztunk, lementünk a boltba kocsival, elhoztuk a megmaradt 5 doboz narancslevet, vettem még a laktózmentes névjegyemből, aztán vissza. Sofőrünk aztán a -2 szalagjával hazafele vette az irányt miután belátogatott Pécsre, és pihentetést tanácsoltak az orvosok.

A fesztiválon landolva haverok arról meséltek, hogy éjszakánként az egyik fiúvécé is underground zenei helyszínné növi ki magát, Csoki és Hipo űzik a sóderbendet.

Az estét a Punnany-val indítottuk, elvonultam jobb előre, és kipróbáltam 4 sör után, a fesztiválszéli kerítésnél állva, mennyire zavar vizelés közben, hogy mögöttem csak úgy uckve 8000 ember rázza a rőzsét. Jó na, paraszt voltam, de inkább annak örüljetek, hogy a bődületes ammóniaszagba nem vesztem oda. Innen aztán Hősök következett. Nem hatalmas kedvenc, de jó bulit toltak, elnyomtak egy Kelement Kabátostul, meg volt ott még minden is. Utána pedig a Fish, na itt kezdődött a súlyos része az estének. Végül a tegnapi Country-val belopta magát a szívembe, átnéztem hát a csak segglyuk vagy fapina néven emlegetett színpadhoz, ahol Apey n The Pea megy. Hátőő, szó volt róla, hogy a srác több malomban őröl, de azért ez kicsit meglepett, továbbléptünk az ABC következő betűjére, ott pedig az van írva, hogy DeathMetal. Megbírtam, közben felfedeztem, hogy itt egy pultban Kozel is kapható, rácuppantam. A dolgok aztán követték egymást, volt este, lett reggel, 6 körül végül hazaosontam a kertek alatt.

Úton hazafelé belebotlottam egy fiúba meg egy lányba. A fiú nagyon akart valamit a lánytól, a lány is a fiútól, konkrétan azt, hogy menjen a picsába, de erről mindkettejüknek megvolt a maga elképzelése. Beszálltam a partyba, érdekesnek tűnt. A srác ki is osztott egy licitet, hogy a lány pofozzon meg. Mi baj lehet, nemigaz? Mondom, ha most épp ez jön a szövegkönyvben, csináljuk. Semmi. Nekiálltam “erőszakoskodni”, hogy kérem a pofonomat, mire a lány megvallotta, hogy ő ezt nem tudja csinálni, ő kickboxol, még a végén bajom lesz, összenevettünk. Emberünk nagyon nem bírt magával, most, hogy nem tudott ezzel a trükkel lerázni, minden idők legzseniálisabb ötlete pattant ki a fejéből, engedélyt kért a lánytól, hogy megcsókolhatja-e. Na faszikám, most aztán a fél világ a lábaid előtt hever. Fetrengenek a röhögéstől. Egy darabig néztem, hogy küzd a pszichológiai 1x1-el, majd odaböktem neki röhögve, hogy megmutatom, hogy kell ezt csinálni. Hogyan is kellene, szimpi voltam a csajnak, le akarta már rázni ezt a senkiházit, eléggé lejtett a pálya. Összeölelkeztünk egy jó fél percre, de a srác továbbra sem tágított. A lányban most már volt kellő bátorság, hogy elővegye azokat a kickboxos öklöket, s miután a gyereket kértük, s mégsem mozdult, kapott úgy 4-5 maflást a fejére. Elment, visszajött, kapott még egy sorozatot, majd kiült az egyik stégre naplementét nézni, vagy tudom is én.

Mi egy ideig még évődtünk a lánykával, kimentünk az egyik stégre, kellően dolgoztak bennem a hormonok, hogy az ügyünket tovább görgessem, de nem adta be a derekát. Nagy szerencséje ez a szomszédos stégen nyugodalmas horgászást megálmodó bácsinak, még a végén voyeurizmusa közepette infarktust kapott volna szegény. Búcsút intettünk hát egymásnak, s visszaengedtük egymást az ismeretlenség tengerébe.

Nagyjából már a házunk magasságában lehettem, de kertek választottak el a főúttól. Egy darabig azon tűnődtem, hogy nem olyan magas az a kerítés. Második gondolat az volt, vajon van-e kutya. Kisvártatva azonban mozgás volt, megjelent egy ember, én pedig megkérdeztem átmehetnék-e a kerten. Hozta a kulcsot, a kőműves volt, a telken álló ház felújításán dolgozott.

Otthon béna voltam, van kulcspolicy, hogy az egy szem eszközt a bejutáshoz merre rejtjük, de nem találtam. Így 7-től 9-ig a teraszon próbáltam aludni. 9-kor aztán támadt egy ötletem, előtúrtam a kulcsot, és az ágyban folytattam a projektet.

06.24. Szombat

Délelőtt a szokásos alapozás ment a megérdemelt 3-4 órás alvás után. Utolsó nap lévén fogtam a fejem, hogy de nekem még annyi pólóm van amit nem vettem fel. Ez már a második fesztivál idén, ahova 3-szor nagyobb batyuval megyek mint indokolt lenne, mert viszek magammal egy csomó extra stuffot, hogy tudjak válogatni. Azt hiszem, ez a tiszteletbeli lány dolgot egy kissé komolyan vettem. No, mivel tök jó pólókat nem fogok már felvenni, illetve atlétákat, hát előhoztam egy cuki cicásat. Erre az egyik lány rögtön lecsapott, a többiek meg siránkoztak, hogy jujj, micsoda jó póló. Előtúrtam még hármat, hogy senki ne szomorkodjon, felosztották egymás között. Így történt, hogy aznap este 5 pólómmal mentem bulizni.

Dráma történt a szálláson! Rátaláltunk a terasz asztalán a szerdán beszerzett “ipari” alkoholra, zárjegy átszakítva, két öles korty hiányzik az üvegből. Elbukott a kísérlet, egyesek nagyon kényeztették a májukat.

Buli előtt még volt a napi sport projekt, le a tóra, aztán kajakkal oda-vissza végighúzni. Oda úton aztán egyszer csak a nevemet üvöltözi a vízből valaki. Tímárom az, harmadik napja már, hogy találkozót kezdeményez, de aztán eltűnik. Megírtam már neki azt is, hogy engedjük el egymást, nem kell erőltetni, de erről meg hallani sem akart. No, most összefutunk személyesen. Belekapaszkodott a kajak oldalába, nekem meg semmi kedvem nem volt most pancsolni egyet, úgyhogy rövidre fogtuk a beszélgetést, este a fényes sátornál lesz, ott talizunk. Vissza úton a víziszinpad előtt úsztam el, sajnos rossz volt az időzítés, még nem kezdődött el a mocsok1kölykök koncert, de a verőfényes napsütésben semmi kedvem nem volt a szükségesnél több időt eltölteni, így inkább húztam tovább, és vissza a szállásra.

Korai volt aztán a kezdés, 6-kor kezdtek a barikák, őket kellett meghallgatni. Közben összefutottam Sanyikával is, a ColorStar roadjával, innen egy darabig összekötöttük az életünket. Lesétáltunk a mörcshöz, venni egy pólót, ajcsiba a JPress-es lánynak, majd belebotlottunk Jameson-os promóterekbe. Kérdeztük a lányokat, hogy mit lehet kapni, és mit kell érte tenni. 5 feles után lehet kapni sapkát, és volt náluk még laposüveg is, azért lehet már 1 Zachernyi adagot is meg kell inni, sose derült ki. Kérdeztük azt is, mikortól vannak, mire kiderült, hogy várnak valami embert, aki majd cipeli a motyót. Fél perc múlva már mi lettünk ez az ember, haladtunk a promóterek leendő bázisa felé. Lepakoltuk a szajrét, illedelmesen biccentettünk, hogy mi akkor megyünk, mire a fejünkre nyomtak egy-egy sapkát, a kezeinkbe meg egy-egy fehér dobozt. Egy darabig adóvevőként használtuk, aztán kiderült, hogy ez az a lapos, amit említettek a lányok. Na ez az este se kezdődik rottyon.

Eljött a mélypont, enyhén fájt a fejem, a mai napnak Prosecturával meg Alvinnal a Jamesonba kellett volna telnie, de fájt a fejem, fáradt voltam, és azt mondtam már, hogy fájt a fejem? Előjött a fesztiválok mumusa, az alváshiány. Kilenc után valamivel aztán elváltak az útjaink Sanyikával, megpróbáltam megtalálni a lányt a fény körül. Aztán elérni. Nyilván egyik sem jött össze, nem tudom mit is gondoltam :P

Ücsörögtem egy padnál a házas társaimmal, csak csendben, szolidan megfosódva, ahogy anno megannyi évig csináltam, csendben hallgatva az eseményeket. Közben észrevettem egy srácot, akivel azonos pólóban voltunk, odamentem dumáltunk, két aranyos lány is volt vele, az egyik pompás kis indiántoll fejdíszben, de én fáradt voltam, nem kell ez most, mentem vissza a haverokhoz pusztulni.

Ez volt a mély, s innen nőtt ki aztán a Főnix, vagy a Fehérló faja, megkezdődött a Belga koncert, előkerült GáborGábor, és beharaptunk fejenként egy tabletta nemzeti hiphop nevű drogot. Ez aztán elhajtott a jógás barátosnémmal Bohemian Betyarsra is, meg Volkova Sistersre is. Utóbbi az ultimate jollyjoker koncert volt, eredetileg az erdőben található színpadra tették. Sámánzene oda is való, csak kevés a hely. Átkerült a borfaluba, onnan meg végül a PMFC alias segglyuk lett a megfejtés. Itt 1-től a Subiék toltak Rage-et, így Volkováék 3-4 körül csaptak csak a húrok közé. Közben a fűben egy raklap haverral azt a kvízt játszottuk, hogy ki tud minél több Samanta Fox számot megnevezni. Nulláig jutottunk.

Volkováékat nagyon vártam, de tekintettel az állapotomra 4 körül megindultam, és lőttem magamnak egy pizsit. Közben Tímárom még elért, felhívott telefonon, hogy jajj, ő a haverjaival itt találkozik csak, és ők voltak fókuszban, de két hét múlva kedden szabin lesz, valami balatoni programot összehozhatnánk, van ott egy Party Fészek nevű hely is, megleshetnénk. Szunya. Acsipába, Csoki és Hipo koncertre ma sem jutottam el...

06.25. Vasárnap

Vasárnap hazaérni gyorsan volt a cél, hogy a családommal legyek egy keveset, hiába vagyok itthon két hete, alig láttak belőlem valamit. Reggel 9-10 körül felkeltem, és nekiálltam takarítani, a teraszt, a mosogatnivalókat, az asztalt. Idővel aztán megjelentek emberek, és beszálltak a party-ba. Így végül 3 körül sikeresen neki is vágtunk az útnak, végig vezettem az egészet. Navigációt nem nagyon használtunk, szerettem volna nélküle hazatalálni. Ehhez mondjuk figyelni is kellett volna, Pécsre, meg az M6-ra még egész jól rámásztunk, de aztán ahogy beértünk Pest közelébe, ott ordas mód nem figyeltem, sikeresen beletettem egy extra 20 percet az érkezésünkbe. Hazafuvaroztam magamat, kirámoltam a motyóm, és búcsút intettem a kedves embereknek, akik segítettek el- meg visszajutni Orfűre/-ről. Utunk izgalmas része volt, az, amikor balról a pályán beköszönt Mordor, és 80-ra kellett visszavenni a tempót, bármi ami fölötte volt, nem tűnt biztonságosnak. A fékezéskori kormánymozgás a vizes úton meg főleg folyamatosan azt az érzést keltette, hogy éppen megcsúszott az autó, kanyarban végképp nem volt egy kellemes érzés.

Node 6 körül otthon lettem, megetetett jóanyám, aztán úgy dőltem el, mint a Sztálin szobor 56-ban.

[szallakakukk-blog]

Huszonnyolcadik hét

Június 12.-18. A hét amikor életemben először átmentem a piros folyosón, letoltam a kb. 3. és egyben utolsó munkanapomat a hónapban, átszörföltem vonattal agyarországra, hogy aztán pár órán belül a festői szépségű Miklóshalmán nyeljem a port, a sört és a metált. Vasárnapra pedig mózesi magasságokba emelkedtünk az Ezermesterrel.

06.12. Hétfő

Ez a nap hamar elillant, a repülési idő kb. 11 óra, az időzónaváltás +9, így a napból már eleve lecsippantottak 9 órát, meg még a gépen 7-et, 4-re érkeztem meg Svájc légterébe. Jött ismerős is a járaton, úgy volt, együtt jövünk be a városba, meg melóhelyre, de óvva intettem aztán ettől, tervben volt még, hogy átosonok a piros folyosón. Aztán a számláim ugyan mind megvoltak a költésekről, de nem összegeztem előre, ki tudja mennyi időt fogunk még a vámtiszttel szöszmötölni. Begurultam hát, köszöntem, és a bőröndre mutatva indítottam a beszélgetést, hogy ruhákat szeretnék vámolni. “De csak az újakat kell”, jött a fürge válasz, amiből arra gyanakszom, kissé váratlanul érte, hogy egy harmincas éveiben járó csávó egy egész bőröndnyi szajréval érkezzen vissza. Mit van mit tenni, éppen megjött a shoppingolhatékom az óceán túlpartján. 600-700 dollárnyi lehetett nálam a gönc összesen, mondom hát neki, hogy 700USD ruha, meg 20USD csoki. Kerregett-kattogott 15 másodpercet, majd közli a végét, 55 CHF-et fizessek már be. Készpénz vagy kártya? Fél perc múlva már a blokkal a kezemben az érkezési oldalon bolyongtam, még a havert is megtaláltam, irány vissza a városba.

A vám meg az áfa úgy alakul egyébként, hogy Kaliforniában 7-8% sales tax van, ez az áfától (vat) annyiban különbözik, hogy külföldiként a reptéren nem lehet visszaigényelni. Svájcban az áfa 8%, ezt kell a ruhára megfizetni, vám nincs rajta. A csokira nincs áfa, cserébe van vám, ami 2% :o. Szóval így, hogy két országnak is fizettem áfát, még mindig csak 15%-nál jártam, szemben a magyar 27%-kal, ez a kemény.

06.13. Kedd

Az utolsó munkanap júniusban, volt pár meeting, dolgoztunk szorgosan, majd vége lett. (július 9-én próbálom lejegyzetelni a történteket, és hát, nem sok maradt meg már belőle). Ha jól emlékszem, annyi volt azért bennem, hogy a crossfit edzésre elmentem.

06.14. Szerda

Reggel 4:45kor ébredés, tus, fogmosás, borotva

Be akartam menni az office-ba nyomtatni, útban a reptérre, de nem 6:55-ös vonatra lőttünk, hanem 6:45-ösre, így ez sajna kimaradt. A reptéren a táskámmal adódtak némi gondok, 24.7kg volt, a limit pedig 23. Látta a checkin csaj, hogy van egy lazára pakolt hátitáskám, majd közölte, hogy most elenged a mindenkit megszégyenítő átpakolás elől, de legközelebb nem lesz ilyen kedves, és vagy fizetem a 90CHF felárat, vagy rámolok. A gépre vártunk egy 40 percet még, a fedélzeten kaptunk Gipfelit, meg csokit, aztán már Pesten. Taxival be anyámhoz, ott összeraktam a táskámat, átadtam a franciából neki loot-olt bort, és mentem a hajszabászatra. Innen irány vissza anya, onnan a Mountexbe egy esőkabiért (Ne vegyetek esőkabit a Mountexben, 28e Ft a legolcsóbb verzió, a Decathtlon a nyerő!)

Szaladás volt a sönci mellé, itt várt a fuvarom, vettünk a bótban még vizet, tejet meg zabpelyhet, és nyakunkba csaptuk a szfaltot. 2 körül érkeztünk a Novarockra. Illetve, érkeztünk volna, ha nem basszuk a határon el a sávot. Az osztrákoknál két autópalya futott egymás mellett, mi a baloldalin, mert volt matricánk, cserébe itt nem lehetett lehajtani Nickelsdorf-ba. Keringtünk plusz fél órát, aztán még fél óra míg végül sikeresen leparkoltunk az egyik szélerőmű tövében, hát ezek hatalmas jószágok! És akkor még csak itt indult a napom, a beengedéses sor végén jött a jegyszedő, aki mondta, hogy nem tudja mobilról leolvasni a jegyemet. Ráadtam a kijezőre a fényerőt, és erősködtem, hogy olvassa le, de helyette szájkaratéztunk 2 percet, majd elküldött, hogy ki tudom nyomtatni az oldalt álló bódéban. Oda mentem, kiálltam azt a sort is, majd kérték, hogy mutassam a személyimet, majd mondják, hogy nem tudnak nyomtatni, mert a jegyen nem az én nevem szerepel. Mutatom az emailt amiben a tulaj átküldte, ott van az előzményekben az email a megrendelésről meg minden. Nem jó, kell a srác személyije. A haverom haverja nem tudott eljönni, megvettem az ő jegyét, mert az olyan egyszerűnek tűnt. Visszamegyek a beengedős sátorhoz, elkérem a spanomtól a kontaktot, felcsörgöm a srácot, küldi a papírt. Fainság. Közben megint erősködöm a jegyszedő csajnál, hogy olvassa le, megteszi, de semmi. Hátjó, elbandukolok megint a nyomtatósokhoz, kérek megint netet, amit a bódéban ülő a saját telójáról oszt, mert végtelen jófej, mutatom a személyit, mutatom a jegyet, el küldöm e-mailen, öröm. Nézem a zsebem, kicsit mocskos, törölgetem, nem jön le, hát akkor ez lehet belül van, és ekkor előkerül a csoki amit kaptam a reptéren, már halmaz köztes állapotban. Ennél már nem is lehet édesebb. Ez a nap. Illetve, lehet ezt még fokozni. kérdezi a bódés lány, hogy mennyire ismerem a srácot akitől a jegyet vettem. Kérdezem, miért?, A jegyet már használták. Sztakurva. Vissza haveromhoz, kérdezem a tagról, de a tag igencsak korrekt. Egy hosszú pillanatig elborul a világ, ekkor jön az interrupt Tiboromtól – Te faszi, az előbb próbáltad lecsippantatni a jegyolvasós lánnyal. Vissza a bódéhoz, mondom nekik a jegyet 25 perce használhatták kb, mikor a mobilomról nem tudta leolvasni a lány. Válasz: vigyem oda a lányt mint tanú, és akkor odaadják a jegyemet, amivel be tudok menni. Irány a lány, ő hisz nekem, mehetek be. Bent a karszalagos csajnál fennakadok, mert mobilon mutatom a jegyemet, first of my kind. Odahív egy biztiőrt, beszélnek németül, végigjárjuk a mai napom összes stációját, mindenkivel beszél, majd ott vagyunk megint a karszalagos fánknál\b\b\bpánknál, és végre kapom a jegyemet. Keltem volna 10 perccel korábban.

Megkerestük a haver haverjait, akik amúgy hangos csávók, meg színesek, és én is ismerem a felüket, főleg a lánynevűfiút. Az volt a skilljük, hogy a halál fasza kettő mellett foglaltak sátorhelyet, így még tudtunk oda telepedni. Egy vadászles volt a kerítésen túl, a sátor uckve vonalában, ez jó tájékozódási pont. Felvertük a sátrainkat, megittuk amit meg kellett inni, és bepartikáztunk. Az este folyamán mindenki a barátunk volt. A Linkin Park meg fosul tolta a nupop-ot, a numetál részük rendben volt, gondosan vegyítették a kettőt, hogy ne lincseljék meg őket. A vége fele eljöttem, és a magány elől behúzódtam a parkolós lányhoz melegedni.

06.15. Csütörtök

f8 körül kifőtt az agyunk, búcsút vettünk, és elindultam haza. A vadászles megvolt, de a fehér sörsátor nem, keringtem fél órát, majd rácsörögtem a haveromra. Kimászott a sátrából, megláttam, megöleltem, és megjegyeztem, hogy a zöld az új fehér, rossz színt kerestem. A nap megint eltelt, délután rátaláltunk a legnagyobb találmányra, a fesztivál grillre. Itt az asztalunknál két lány meg egy srác evett még, kukoricát a lányok, amit tzatzikival kenegetett a srác. Mindeközben angolul beszélt, azzal a tündéri akcentussal, ahogy Swarzenegger a terminátorban uzit kér az eladótól, meg ami amúgy is a kis személyes varázsa. A legolcsóbb fesztiválkaja amúgy, veszel 2 euróért fél kiló cacikit, kapsz hozzá ingyen zsemlét, és már mehetsz is folytatni az ivást. Na, a pia nálunk házhoz jött. Van kisbolt is a feszten, itt 18 euróért lehet kapni 12 sört, vagy 6x1.5 liter vizet. Ilyet vittem is kispajtásaimnak még délelőtt, most pedig ők hoztak a grillbe. Majd 1 óra múlva egy 24-es csomag is befutott. A grillt szépen lassan bezárták, mi lepaktálunk az egyik takarító sráccal, kapott sört, mi meg maradtunk még a helyünkön. 8 után aztán átszállingóztunk a party részbe, a szokásos helyen álltunk meg a jegymester cimbivel, a szokásos megosztásban, elszaladtam sörért, és vittem neki is. Ő azért volt ilyen lusta, mert már koleszos kora óta ember, de most még egy túrán a porckorongjait is sikerült eltépnie, így a sátortól a kék színpad jobb oldalára oda s vissza való zarándoklat ípp elég móka volt neki. Amikor inni mentem általában betértem a wc-be is. Egy 20 méter hosszan álltak a toitoi-ok, az emberek meg az egyik végen szépen naivan álltak a sorban, néha-néha elvétve, amikor egy hátsóbb darabból valaki előjött. Így történt az minden egyes alkalommal mikor arra jártam, hogy beelőzve a sort, kinyitottam hátul 5-6 wc-t, aztán Hobo atyai tanácsát megfogadva, a hetedikbe már én magam mentem be. Hatalmas feature, ha gondolkodsz egy picit, akkor sorba sem kell álnod, és még embertársaidon is segítettél :)

Meghallgattunk egy Linkin Parkot, meg a Blink-182-ból egy darabot. Az az igazság, hogy mivel Sánta komámmal hátrébb álltam, ezért aztán egyik party sem zúzott olyan jól, mint ahogy zúzhatott volna. Nem a bandákban volt a hiba, egyszerűen csak közelebb kell menni a zenészekhez, látni, és hallani kell őket, a távolsággal exponenciálisan lecseng az az extra, amit egy koncert tud adni. Megindultam a sátrak felé, közben megint ráírtam Szondi apródjára, de nem felelt, majd csak mikor már a sátramban tettem-vettem. Csomagoltam gyorsan egy fürdőcuccot, és átruccantam megint hozzá.

06.16. Péntek

A nap kisütött minket a sátorból, felkerekedtünk, irány a Fertő-tó, ilyen jó időben a fürdés a minimum. Izgalmas, játékos volt ez a parkolós történet, amíg a szem ellát, autó mindenhol. Az pedig feledésbe merült már, hogy hol állt a gépsárkány tegnap. Közben kicsit felhősödött az ég, szemerkélni kezdett az eső, mi meg autók ezreiből próbáltuk kivadászni az egyetlen egyet. Volt az az idő, amikor agyérgörcsöt kaptam volna, de most csak hangosan nevettem a helyzet abszurdításán, és nekiálltunk a hadműveletnek. Már épp azon gondolkoztam, hogy nekem nem is kellene keresnem, csak leülök, a tulaj meg majd úgyis megtalálja, mikor megcsörrent a telefonom, hogy kapás van. Már csak egymást kellett meglelnünk. Ez is meg lett, és robogtunk a tóra. Ki a strandra, be a vízbe. Közben már egyre erősebben fújt a szél, a nap végképp elbúcsúzott, így aztán térdig jutottunk mire visszafordultunk. A parton úgy 2 órát hevertünk még, pokrócba, törölközőbe bábozódva, arra várva, hogy majd elül a vihar, de helyette csak egyre több és több szörfös és kite-os jelent meg a vizen. A végén már száznál is többen élvezték a “jó időt”. Mi pedig beláttuk, hogy ez nem a strandolós nap, és du. 4 lévén nekiindultunk éttermet keresni.

A vége a nyikosparki De Capo nevű hely lett. Itt feltalálták az erőleves mindennel című levest. Erőlevesbe be a tojás, rá egy szelet kenyér, ami teljesen lezárja a levest, majd ezt sajttal megreszelik és rámelegítenek még egyet. Pure perfection. Okunk sem lehetett panaszra, ilyen ételért bármikor érdemes beülni.

Úton vissza a fesztiválra még betértünk egy bótba, itt vettem egy 6-os pakk vizet, talán 3 pénzt fizettem az egészért, talán csak 1.5 volt, inkább ne is beszéljünk róla :P, illetve vettem egy 220g dobozolt gumimacit. Visszaérve aztán csapódtam a komáimhoz. Ivászat volt még a program, aztán útban egyik alkalommal a kék sorházakhoz, hogy könnyítsek magamon, belefutottam egy adag lengyelbe, akik pálinkával kínálgattak. Végezvén a dolgommal visszaszaladtam a macikért, majd kis unszolásra megitattuk őket a jófajta gumibogyószörppel, s elraktuk érni. (Aztán 1 óra múlva csapra vertük, s a másnapot talán már meg sem érték szegények.)

Az este közeledtével megjelentek a cserebogarak, s mint utóbb kiderült, ez több örömöt hozott, mint bosszúságot. Egyetlen rozsdamentes acél tányérra van szükség, és indulhat a játék, a pontot hangos koppanás, és a ferde hajítás pályáját hibátlanul követő bogártetem jelzi. Alkohol helyett a Sprite és kóla cukortartalmától lerészegedő barátunk kimaxolta az aprításban rejlő lehetőségeket, félszáz izgága apró lényt minimum levadászott, mi meg közben jót mulattunk a koreográfián. A tunyaságban a grillt közben buktuk, már bezárt, nem kapkodtuk el a színpadokhoz átkolbászolást, úgy 9 után megérkeztünk a Prophets of Rage-re, majd kezdődött a System. Ez alatt már kellően bátorra ittam magam, így egy ponton megpróbáltam beszaladni a színpad előtt leválasztott dühöngőbe, amit az első soros biztonságiak elég lagymatag módon védtek. Vesztemre azonban volt egy backliner sprinter, aki hátulról levadászott, lefojtott, én meg a kezeimet kinyújtva, ellazulva próbáltam neki jelezni, hogy jár az ippon. Kicigölt a kordonon kívülre, majd utamra engedett. Egy picit izgultam rajta, hogy esetleg a karszalagom bánja mindjárt az akciót, de úgy tűnik, ezt ők is egyfajta sportnak fogják fel, játszottunk egy jót, alul maradtam. Koncert után már nem sok történt, visszamásztunk a sátorhoz, és szunya.

06.17. Szombat

Na ez a nap aztán feltette a kalapra az ívet. Megint viharos volt az idő, egy adott ponton a sátor bontásába kezdtek a többiek, mondván, hogy maradjon azért belőle valami. Viszont a szél mellé most kaptunk a napból is rendesen, a felhők csak módjával takartak. Gyors versenytárgyaláson felajánlottam, hogy megvenném a sátrat, csak hagyjuk békében, nézzük mit bír meg. A végén két lába kissé kifordult, de így elfeküdve aztán már teljesen stabilan győzte a szelet, átlényegült tipikus háromszög alakú napsátornak.

A viharban láttunk aztán csuda dolgokat, az egyik egy fejjel lefelé levitáló Quechua volt, olyan 20 méter magasságig juthatott, mikor aztán magához parancsolta az anyaföld. A párja a fesztivál kerítésén kívül, egy elkolbászolt szénabogjának képzelte magát egy amerikai westernben, szinte hallani lehetett, ahogy a háttérben Ennio Morricone űzi a showderband-et.

Úton a kék sorházakhoz képtelen performanszokba botlik az ember, egy a fesztiválozástól már ilyen hamar megfáradt csapat egy 5-10 literes gulyáskonzervet próbált felnyitni sátorvassal. Úgy értem sörsátor vassal, azzal, ami valójában úgy néz ki, mint egy bazi nagy, fémből készült szívószál. Miután megvolt a lék, próbálták is ekként használni, de nem volt elég a szívóerő, így aztán a konzervet megemelve, várták ahogy a méter hosszú cső végén előbukkant a gulya, oszt jóétvágyat.

Mi a hagyományosabb módját választottuk az étkezésnek, átbattyogtunk a grillbe. Egy darabig itt tarháltam cigit, majd elvonultam a dohányboltba, venni egy doboz osztogatós cigarettát, hogy kikompenzáljam az univerzum eddigi, irányomba tanúsított jóságát. Közben már elég kajás voltam, és megkérdeztem egy arrajárótól, hogy vehetnék-e egy szálat a sültkrumplijából. Kaptam belőle, le is haraptam mohón a felét. A következő pillanatban oda osontam egy az út szélén vidáman cigarettázó fiatalhoz, hogy kéri-e a krumplim maradékát. Furcsán nézett rám, no mi sem természetesebb, hiszen én tuskó, haraptam, gyorsan letörtem hát a végéből egy fél  centit, jót nevettek, és elfogadta. Cserébe megkínált a cigarettájából, amiről ekkor még nem tudtam,  hogy némi okosítást is tartalmaz, de ez pillanatokon belül kiderült. Visszakolbászoltam cimboráimhoz a grillbe, tápoltunk egy kicsit, majd elcsatangoltam az ottani színpadhoz. Mire visszatértem egy kémcsőnyi jagerrel az ügyeletes agancsos kóla főfogyasztónkhoz, már hűlt helyük volt. A kémcsövet rá is hagyományoztam valami emberre, belekerültem a hármaspontra, amikor egyszerre van az ember szervezetében ideális mennyiségű thc, alkohol és kaja, innentől azon izgultam, nehogy kibillentsem magamat bármerre is. Megindultam a nagyszínpad felé, de rögtön eltévedtem balra, ahol egy kisebb színpadon, a RedBull Bandwagen játszott egy 6 fős banda, 1 dobos, 2 énekes, 3 gitáros. Ez 7-8 között lehetett valamikor, a programból sajnos nem derül ki kik voltak ők, de a két énekes egy számomra szokatlan, de zseniálisan hozott felállás volt, az egyik egy koreai gyerek, aki néha hörögte a szöveget, a szünetekben meg egymásnak szólogattak be, mindkettő eléggé rápörgött a konferálásra, iszonyú jó hangulatot teremtettek, játszatták a tömeget, 200 emberrel csináltak wall of death-t, oltáriak voltak. Remélem lesznek még nagyszínpadon, máskülönben lehet az örök névtelenség homályában vesztem őket szem elől.

8 elmúlt már, ideje volt meglátogatni a nagyszínpadot. A többieket szem elől vesztettem, de a Sánta komámmal fix helyünk volt már, a mai este meg még egy kengurus lányt is ide vártunk. 5 percet sem álltam az adott helyen, mikor végre haver is befutott. Játszotta a végét a Rancid nevű banda, aztán szünet lett. Eléggé meg voltam már fáradva, azon kezdtem töprengeni, hogy a Green Day előtt melyik banda játszik még, de aztán felcsendültek a hangok, saját maguk előtt játszanak. Azaz 3.5 órás koncertet nyomnak. Két alkalommal is felhívtak egy rajongót a színpadra, aki besegített az énekben, hatalmas show-t csináltak, bár a már korábban említett exponenciális elmélet miatt, annyira nem volt buli, mint amennyire lehetett volna. Az utolsó óráról el is jöttünk, az volt a terv, hogy összecuccolunk, és koncert után zúzunk haza. A táborunk többi tagja az így is tett, ők még az esti etap előtt elrámolták a szajrét, hogy színpadtól rögtön a parkolóba tarthassanak.

A sátorhoz visszaérve a Sánta aztán 5 perc alatt bealudt, így én végül még 1.5 órát rohangáltam 3 különböző szomszédunk között, standupoltam, miután zippóval adtak tüzet, megmutattam, hogy a magyarok cippója hogyan is néz ki, vittem nekik egy ajándék deadpool-os pólót, ésatöbbi. Távolról megcsodáltuk a GD koncert végén a tüzijátékot, majd 2-3 körül elkönyveltük a napot.

06.18. Vasárnap

Ébredés, reggeli, sörsátor összepakkol. Haver feléleszt. A sátor elbontása kicsit problémás volt, a folyamatos szélben a hajtogatás elég esetlegesre sikerült, nem is bírtam rendesen belepakolni a csomagolásába. 14 éve hajtogatok sátrat, első alkalom, hogy nem férek be a helyre. Táborunk többi tagja a B taktikát választotta, még greenday előtt elcsomagoltak, utána pedig egyből megindultak haza. Spanom előlépett a kecsuájából, aztán két mozdulattal összehajlította. Menetre készen voltunk. A sörsátrat végül 95% összecsomagolt állapotban ott hagytam, így 1 szinttel érzem magam kevésbé punknak, mint a sok osztrákot, akik rituálisan vasakkal szétverik a sátraikat, és utána maguk mögött hagyják a horrort. A harmadik emberre is rácsörögtünk, akivel jöttünk, mire kiértünk a greencamp bejárathoz, ő szerencsére szinte ott várt, avagy csak fél percet kellett rá várakozni. Elcaplattunk a kocsiig, majd itt következett a szokásos Novás horror, a parkolóból indulni vágyó 23423 és a dugó. Kisétáltam a kb. kilométerre levő bejárathoz, ott is teljesen állt a gyalogosan közlekedő fesztiválozók miatt a forgalom, visszasétáltam a kocsinkhoz, ott állt ahol kiszálltam belőle. Egy zseniális ötletnél fogva a másik irányba indultunk, itt nem volt dugó, találtunk egy föld utat, majd párhuzamosan mentünk az autópálya mellett. Egy hídon átkavarodtunk a másik oldalára a pályának, szintén a mellette futó föld útra. Összességében nem vagyok benne biztos, hogy hamarabb visszajutottunk Magyarországra, de legalább nem egy helyben álltunk.

A következő cél a Balaton volt. Ezermester barátommal előző nap este beszéltem, egy kicsit zabos volt, mert korábban várta a hívásomat. Kedden, így korán reggel vissza kell szaladnia a nyugati végekre. Egyértelmű volt, hogy Pest a cél, onnan vonattal meg a Balcsi. Sofőröm viszont ennél kettővel jobbabb arc volt, elvitt a házig, ott lepakoltam a 100 lityós hullazsákom, majd levittek a közeli étteremhez, ahol először illemesen jártam el, majd rendeltem egy jófajta natúr pulykát őszibarackkal sajttal lefedve, rizébizével. Jött a szieszta, visszahúztam a nyaralóba, és aludtam du. 5-ig. Utána kiültem a partra, és ott hédereltem 2-3 órát. Míg ott lazultam, felhívott egy cimborám, hogy elújságolja a nagy hírt, megszületett az 5 és fél éves gyereke. Erre inni kell! Begördült az ezermester is, meglestük a vizes munkák állapotát, Mózes büszke volna ránk, megfakasztottuk a vizet a falból. Holnap így strandolás helyett marad az eredeti terv, csövezni fogunk. Így, hogy ez eldőlt, elszaladtunk degeszre enni magunkat. Lenyomtunk pár sört, végül visszamentünk a nyaralóba, és nekiálltunk szétbontani a falat, hogy lássuk mekkora a kár. Elvileg arról beszéltünk a faszingerrel, hogy cseréljük a régi csöveket, gyakorlailag ebből nem sok minden valósult meg. Iccakai flexelgetés után végre nem folyt a víz, tudtunk tusolni, majd ledőltünk pihenni.

[szallakakukk-blog]

Huszonhetedik hét

Június 5.-11. A hét amikor egy szerdai Guns koncertet elcseréltem egy csütörtöki SnoopDoggra, hogy az ég áldja az eszemet. Meglestem a strandot, ahol a Terminátor edzett anno, a McDonald’s egyik legelső épületét, beszéltem az AirBnb szupporttal miután felszívódott a szállásom és nem utolsó sorban televásároltam egy friss ropogós bőröndöt ruhával.

06.05. Hétfő

Sightseeinggel indult a nap. Illetve 3-as, 5-ös, 6-os ébredésekkel. 6-7ig neteztem, 7-kor egy gyors zuhany, és irány az Óceán. Homokos part, mellette egy masina mossa fel a homokot az aszfaltról, és szórja vissza a helyére, ahova való. Vissza a városba az N-es villamossal, ami amúgy néha metró, néha földalatti, pár megálló alatt olyan tömeg verődött össze rajta, mintha csak a 3-as metrón mennének munkába az emberek. Egy darabon alig mentünk, dugó volt a metróban :P muwhaha, azért messze van ez a város a Zürich-i rendezettségtől :) Egy kis kitérőt tettem még, jártam itt anno, mikor egy itteni startupnak dolgoztam be otthonról, meglestem a volt irodáikat, meg a mostanit, de pont most van céges offsite, úgyhogy senki nem találtam arra.

Bementem végül melóba, a reggelit meg az ebédet elég komolyra csaptam, mint egy terhes anyával várandós metaanya, na valahogy úgy festhettem. Sok idő nem volt azonban ezen relaxálni, 4-kor indult a gépem tovább Los Angeles-be, 2 előtt visszaindultam a reptérre. Itt valahogy nem lihegik túl a sorban állás dolgát, fél órát hömpölyögtem testüreg motozásra várva. Hely van xarásig, a plusz ember meg pénzbe kerül, ha gyorsan akarsz végezni, akkor fizesd meg a prémiumot, a halandó az várja csak ki a sorát. Blogolni akartam a gépen, de nem jutottam sokáig, fél órával felszállás után nekiálltam, de 5-kor már szóltak, hogy megkezdjük a süllyedést, és tegyem el a laptopomat leszekszíves. Mivel ez belföldi járat volt ugye, itt nem kellett érkezési oldalon sehova sorban állni testüregmotozásra, simán mehettem a dolgomra. Illetve, az épület ahol megálltunk, azt hiszem 52A-H kapuk, egy a főépülettől különálló, busszal vittek minket a központi terminálra, miután persze végig álltuk ezt a sort is :P

Innen a downtownba kellett eljutni. Ez tömegközlekedéssel egy jó 70-80 perces manőver, kocsival viszont 45 perc körül van, így hívtam is rögtön egy Übert. Pár percig jött, majd törölte a megrendelést. Ezt még két haverjával is eljátszottam. A negyedik az komolyabban gondolta, közben azt hallom a hangosbemondóból, hogy a ride sharing meg ilyen Über-Lyft kocsikák azok a Departure részen, vagyis a felső szinten bandáznak, nem az érkezési oldalon, alul. Gyorsan felszaladtam hát, és vadásztam a rendszámát. Hívott, hogy ő itt van, de én hol. Na mondom, akkor tuti lent vár rám, hisz pozíciót megadtam, itt kellene legyen 5-10 méteren belül. Lent sem volt, magyarázott valamit, amit nem értettem, majd közölte, hogy mennie kell, megértem, ugye? Hát mondom vaze, oké, menjél. Aztán kaptam is egy emailt, hogy 5 pénzt levontak, meg töröltem a járatomat. Khm, Zürichben múlt héten ez okés volt, most egy kicsit a nagyanyját a nénikéjének. Az van, hogy vannak ilyen A-B-C-D-E találkozási gócpontok kitéve, hogy ott lehet felszedni a rájdodat. A poén ebben, hogy semmi nyilazás meg infotáblázás nincs a reptéren, néha bemondják ezt az emelet dolgot, de a pontokról szó sem esett. Pedig ugye van egy app a telefonon, a repteret meg a pozicióm alapján nem olyan nehéz kitalálni, csak 2 mondat meg egy kép kellett volna, hogy tudjam mi az elvárt viselkedés. Ezt csinálhatná egy kicsit jobban is ez a kedves Über. A következő alkalommal már rutinos ürge voltam, meglett a fuvarom, aki miközben bevitt a városba, elmagyarázta, hogy az Überrel csak a szívás van nekik is, és ezért inkább a Lyft-nél dolgozik, de azért mindkettő szolgáltatónál be van regisztrálva.

A Biltmore hotelban volt szállásom. Megkaptam a szobakulcsot, felmásztam, majd kiderült, hogy a szoba egy belső udvarra néz, aminek a közepére valaki egy sugárhajtóművet idéző installációban egy szellőző kivezetést álmodott meg, a korabeli ablakok meg olyan jól szigetelnek, hogy az összes, uckve 150 ránéző szobában olyan zúgást lehet hallgatni, mint amikor ráröffent az elszívóra az ember a konyhában. Én még meg is lettem volna ezzel, de megírtam leendő lakótársnak, aki kicsit ezen megakadt. Leszaladtam a recepcióra, hogy kinyomozzam mit lehetne tenni. Még csak ott tartottam, hogy a szilárd tényekkel alapoztam a panaszomat, de a csaj már halálra vállt arccal elnézésemet kérte, és fél perc alatt kaptam szobát egy emelettel feljebb, a 666 szomszédjában. Ez a másik szárnya az épületnek, itt is van egy belső udvar, de ide szerencsére nem futotta már semmilyen posztindusztriál szoborra, az utca zaján túl más nem szólt. Nah, szépen bepróbálkozott a hotel a fos szobák értékesítésével. Nem teljesen értem miért nem éri meg megszerelni a légkivezetést, Vajon az átlag amerikai egyenesen örül a zúgásnak, mert akkor nyilván van légkondi, mégha placebo is?

Este páran összeverődtünk kollégák. Elsőként opentable-n foglaltunk helyet egy étterembe, amiről kiderült, hogy 15 percre rá, hogy a foglalásunk van, zár is, mert a közeli építkezés miatt nem nagyon van forgalma ebben az időszakban.

A végén egy flower&faith nevű helyen ettünk. Family style tapas bárnak nevezném, bár nem tapas bár. Változatos tálkáik vannak, ezeken osztozkodtunk, ínyenc kis lakoma kerekedett belőle. Utána visszabattyogtunk a hotelhoz, és alvás.

06.06. Kedd

Reggeli gyanánt kimentünk szobatársammal a helyi “piacra”, egy épülethez, ami tele van különféle apró kifőzdékkel. Egy pizza Margherita lett a választás. Vissza mentünk a szállásra, majd megint a piacra, mostmár többed magunkkal, hogy ebédeljünk. Benyomtam egy hambit, a legextrásabbat, 25 pénzért. Nem volt rossz, de talán ennyire nem volt jó. :P

Ezt követően egy kis céges csapatépítés következett. 20 csapatra lettünk osztva, véletlenszerűen, mindenki idegenekkel, minden csapat kapott egy telefont, amin keresztül megoldandó feladatokat kaptunk. Vegyesen volt kreativitást igénylő, lexikális tudást firtató (persze legtöbbször neten nem megtalálható infót kellett beszerezni), és más csapatok ellen játszott játékok. Egyetemen rendszeresen történik hasonló feladat minden évben, de általában túlzottan görcsölök hozzá, hogy érdemes értelmes beadásokat csináljak a csapatnak. Itt most két másik csapat elleni versenyben is jó voltam, egy éneklés, majd állathang utánzásban is szereztem 100 pontot a csapatomnak. A vége lett a legmeglepőbb a játéknak. Nem tűnt úgy, hogy sok a pontunk, a top10-be vártam magunkat, de a vérprofi hozzáállásunk, az összeszokott csapatmunka meghozta gyümölcsét, besöpörtük a 3. helyet, és az érte járó felragasztható álbajusz gyűjteményt.

Este aztán egy tetőtéri bárban volt partykázás. Volt pinyóasztal, így aztán jót játszódtunk, amíg az emberek sorban álltak a kajáért. Fondorlattal úgy gondoltuk, ez így jobb beosztása az időnknek, de ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. Fél óra múlva már mi is éhesek voltunk, így aztán odaoldalogtunk. Egy rakat édes falatka volt kint, semmi más. Kis idő múlva kiderült, hogy kereslet-kínálati problémával állunk szembe. A kaja mini hamburger volt, és mire a pincér 5 lépést tett a svédasztaltól, már mehetett is vissza az üres tálcáért. No nem ez lett az az este, amikor aggódnia kellett bárkinek is a túlzott kalóriabeviteltől, hiánygazdaság at its best. A pultból végigkértem az összes seritalt, a végén sikerült találni egy kellően fain dinnye ízesítésű darabot. Nem volt lónyál, rendes sör, de érződött rajta a dinnye jellegzetes íze.

A buli előtt a helyet keresve azon tűnődtem, hogy vajon melyik felhőkarcoló tetején leszünk, majd szomorúan konstatáltam, hogy “csak” egy 14 emeletes épület tettyére menünk. Utólag rá kellett jönnöm, hogy ez több szempontból is sokkal jobb:

Nem kell attól tartani, hogy a tányért kikapja a kezemből a huzat.

Egy felhőkarcolóról csak az eget látni, a többi épületet nem annyira. Ez a hely magasabb az átlagnál, de azért körbeveszi pár óriás.

A zene viszonylagosan jó volt, de a DJ hozzánk tartozott, lehetett menni dumálni vele és kérni zenét. Miután letelt a foglalás, kihúzták a kábelt, tartottak egy szolid fél órás csendet. Ez tökéletesnek bizonyult arra, hogy a társaság 99%-a elhúzzon más vidékre. Ellenállók egy kicsiny csapata azonban kitartott ezekben a nehéz időkben, megjött az új DJ, és elkezdték beengedni az utca emberét.  Volt velünk egy Iván, igazi termetes medve, megitta már a célzóvizet, kezdődő szinuszos mozgás. Elfogyott a piája, így felpattantam, veszek neki még egy vodkát, mi baj lehetne belőle. Félúton sem jártam a pult felé, mikor 3 öltönyös fekete, két méteres gorilla úgy rontott rám, mint magára maradt labdára NFL tétmérkőzés hajrájában. Miután interceptáltak, azt találták mondani, hogy ha én, vagy bárki más a társaságunkból még egy pohár szeszt merünk venni Ivánnak, akkor tipli van. No, ezeket is hisztaminnal kellene szúrni a napi tesztoszteron adagjuk helyett, nem értem amíg valaki békés részeg, miért kell ennyire túlkomolyan venniük magukat. Mínusz pont a helynek.

A zene megint viszonylagos volt, a “ne etesd a DJ-t” táblát figyelmen kívül hagyva odaosontam a pulthoz, és próbáltam számot kérni. Ő csak amolyan parasztos egyszerűséggel megkérdezte, hogy tudok-e olvasni, merthogy ő itt dolgozik, és ki van írva, hogy ne zavarjam olyan apróságokkal, minthogy beszélek hozzá. Azt hittem ez csak az 500+ fős bulik sajátja, hogy a DJ érinthetetlen, rá kellett jönnöm, hogy milyen egy posh (ejtsd: fos) hely ez valójában, mínusz pont a helynek. A pontok száma nullázódott, ezzel kb. a kedvem is, hogy tovább maradjunk, éjfél is elmúlt már, hazaszállingóztunk.

06.07 Szerda

Komótos ébredés, déltől ebéd a program, előtte gyorsan elmorzsoltam valami crossfit szerű mókát a szobában. Utána siettem a Border Grillbe, végre valami finomat eszünk ma! Na, hát a borderről sejthettem volna, hogy mexikói, és a helyen az is kiderült, hogy takózás, 3 fajta, kis minitakók. Megettem másfelet, majd összefutottam a foodie szekcióval, akik minden nap valami fergeteges jó helyre mentek kajolni. Azt rövid úton leszögeztük, hogy ez amit itt adnak, ez max entréenak jó, kell találni valami rendeset. Így keveredtünk aztán a Spear-be, “family style” zabbantottunk egy jót, azaz kirendeltünk 4-5 különféle tálat, betettük középre, és kollektíve elfalatoztuk. Ez is megvolt, következő napirendi program pár workshop volt, a közben tartott szünetek egyikében aztán heves beszélgetésbe kezdtünk páran, és észre sem vettük, hogy folytatódik tovább a foglalkozás, csak mikor már épp vége lett :P

Estére a teljes társaság összecsődült a Westin teraszán egy újabb partyra. Ez mérföldekkel jobbra sikerült, mint az előző esti. Volt közben rájátszás, GS Warriors nyomatta a Cleavland ellen, nem nagyon lehetett látni már a TV-t, annyian lógtak előtte. Érezhető volt az introvertáltak túltengése, messze nem volt akkora üvöltözés és lelkesedés, mint amikor egy 30 fős siscoi marketingcsapattal néztem az azévi játékot Mexikóból. Ebben a hotelben forgatták egyébként a Két tűz között pár jelenetét, többeközött azt, amikor Arnold lóval liftezik.

A gurmé társaság egy jappán étterembe ment át az este folyamán, már megint lemaradtam az ámokfutásukról. Az idő elég szeles lett a nap végére, meg sose nem is volt meleg a héten, a póló kicsit laza öltözék volt. A 20 perces túrához, vissza a hotelembe egy pulóverért, nem volt sok kedvem, a Westin boltjaiban próbálkoztam szerezni valami meleget, közben egy kollegina is csatlakozott, miután a remegést látván rákérdeztem, hogy ezt hobbiból csinálja, vagy esetleg fázik-e. Kiderült ő is a Bonaventurában szállt meg, így, társasággal már vállalható volt a 20 perces túra.

06.08. Csütörtök

Egész nap egy hatalmas teremben ültünk, saját kis TED szerű rendezvényen, 8-10 különféle vendéggel, köztük pár kifejezetten érdekessel, mint: Bassen Youssef, Humza Arshad, aztán megfordult a színpadon még Conan O’Brien, és végül Snoop Dogg. Ezt az embert továbbra sem értem, csodálattal vegyes döbbenettel nézem csak.

Este átmentünk a Paramount stúdióba, ott volt a díszletek között kaja, pia, meg zenekarok. Elsőként az Alter Ego, tiszta amerikai geil puccparádé. Lehet zseniális zenészek, de annyira show-nak volt megcsinálva az egész, és profin összerakva, ettől az egész olyan személytelenné vált és hideggé. Majd 10 jött a meglepetés koncert, no, nem is volt annyira nagy meglepetés, nyilván Dogg tolta a bulit, laza 40 perces kezdéssel, mert ugye minek is kapkodjunk? Negyed óra múlva visszamentem inkább a szállásra, és csendben telesírtam a párnámat. Maradtam volna Zürichben, mentem volna Guns koncertre.

06.09. Péntek

Beemeltünk egy reggelit az arcba, valahol a Westin alagsorában levő hatalmas bálteremben. Végre egy igazi hamisitatlan amcsi hotelreggeli, tojással, palacsintával, maple syruppal, és az elmaradhatatlan 15 fokos klímával, pulóver erősen ajánlott.

Összeszerveztük a tagságot, majd lebattyogtuk a Budgethez, ahol felmarkoltuk az autónkat. Tudni illik, eleget jártam már ahhoz amerikában, hogy tudjam, tömegközlekedéssel egy hét alatt se jutok el A-ból B-be. Külön érdekesség volt amit még reptérről az Überes sofőrtől hallottam, miszerint akartak már anno metrot építeni Los Angelesbe, de hogyhogynem, a General Motors megvásárolta a tervezett nyomvonal felett található házakat telkestül, így ellehetetlenítve a projektet. Használjanak az emberek csak autót, ne metrózzon itt senki, az árt a piacnak.

A pontyos típusát elfelejtettem a gépjárműnek, de valami batár SUV volt. Egy tagért visszagurultunk a hoteljához, majd átrágtuk magunkat a brutál amcsi autópályahálózaton, és megérkeztünk Snapchat-ékhez kajolni egy jót. Sajnos az iroda részbe nem lehet bemenni látogatóként, így az ebédlő volt az egyedüli hely ahova bejutottunk. Utána lecsattogtunk az Óceánpartra, ez kb 100 méterre volt, és meglestük a Muscle beach-et, ahol többek között Arnold edzette magát. Volt egy kisállatsimogató, 10 dollárért bárki bemehetett vasat gyúrni, a bent lévő 3 feka gyerek mellé, akiken fejenként volt annyi izom, mint egy angol telivéren. Parádéztak, szaltóztak, pörgött a nyelvük is, olyanok voltam mint valami szétkokszolt Martin Lawrence. A partra érve átvedlettem atlétába, sétáltunk a homokban, majd egy idő után vettem okosba egy baseball sapeszt, mert túllépte az üzemi hőfokot az agyam.

A többiek gépe ma ment, úgyhogy kidobtam még őket a reptérre. Az autós forgalom zseniálisan van megoldva a LAX-on, egy sima utca megy körbe a terminálok előtt, World Way néven fut, és a sokáig parkolókat folyamatosan elzavarja egy bicajos biztonsági arc. A végén vissza lehet fordulni még egy körre, vagy menni vissza a városba. Semmi sorompó, semmi regisztrálgatás, ha úgyvesszük egy orbitális körforgalom, és kész.

Reptérről hazafelé félreálltam, hogy kinyomozzam a szállásom címét. Valami számomra érthetetlen oknál fogva az AirBnB nem mondja meg a címet miután sikeresen lefoglalta a szállást az ember, ezt a tulajnak kell megírnia. Meg is találtam, hogy még a foglalás napján (26-án) megjött az üzenetem Bobtól. Volt benne egy telefonszám is, keressem Lauren-t, majd ő segít. És tényleg, nagyon sok hasznos infót meg tudtam a lánytól, többek között azt, hogy a szállás már másfél hete nem létezik, hogy Bob egy pöcs, és hogy nagyon sajnálja h így megszívtam. Adott még egy telefonszámot is, Alexhoz, aki némi infóval tud szolgálni. Felhívtam hát a srácot, aki közölte, hogy sajnos a szállásom már nem létezik, és kérjek visszatérítést az AirBnB-n, erre elküldtem a csába, hogy ezt talán lehetett volna előbb is mondani, nem péntek este 6-kor, amikor épp bevenném a várat. Mennyivel jobb is lett volna, ha még tegnap ráírok, terveztem is, de sűrű lett a program, az eddig meg fel sem merült bennem, hogy ilyen történhet AirBnB-n, 10+ utazás után ez az első eset, hogy lukra futok.

Itt elvesztettem két órát az életemből. Gondoltam kipróbálom a supportot. Az automata validáláson kicsit küzdeni kellett, hogy átjussak, majd kaptam egy operátort, akinek 10 decibelben volt maximálva a hangereje, párszor kért egy másodpercet, de sosem lett jobb. Aztán egyszer, egy mondat közepén, hirtelen örökre elcsendesedett. Béka a hangszálaira, szegény pára. Következő körben végre kaptam egy életerős orgánumot, ő még a segglukam átmérőjét is kikérdezte, hogy beazonosítson, majd belecsaptunk a lecsóba, elmondtam a story-mat, nagyon sajnált, aztán hatalmas buzgósággal és lelkesedéssel közölte, hogy most akkor a foglalásomon felül +10%-ot kapok még tőlük. Ez +8.2 dollár. Lauren-től megtudtam, hogy nem én vagyok az első aki Bobékkal beszopta, így úgy éreztem, a közvetítő is sáros a dologban, már jóval korábban érzékelhették volna, hogy ez a szállás megpimpósodott, és jelezhettek volna, hogy baj van. Akár úgy, hogy csak ötlet jelleggel rámpinnyognak, 3 nappal érkezésem előtt, hogy ideje lehet írni a hostomnak, hogy egyeztessem a részleteket. Utánanyomozott a csávó, de nem talált egyértelmű jeleket, bár az utóbbi foglalásokról nem volt megerősítés. Ezek szerint másnak a napi 40 USD nem számít és veszni hagyja. No, lényeg a lényeg, volt pár 10 percig zenéthallgatós rész, volt, hogy a reggeli magyar számomon hívtak vissza, majd sűrű elnézést közepette lejegyezte az amcsi telómat, volt, hogy 15 perc múlva visszahívott, küldött pár szállást email-ben. A tanulság az, hogy akkor van értelme hívni az AirBnb supportot kb, ha sokkot kapott az ember, akkor praktikus, hogy kézenfognak, és a szájadba rágják, hogy mit is kell csinálni. Amit csinálni kell, az valójában egy last-minit jellegű szállásfoglalás, csináltam már ilyet, írsz 3-4 helyre, és ahonnan először jön válasz, azt kiveszed. Viszont ha magad csinálod, és nem fogják a kezedet közben, akkor lehet 15 perc alatt végzel vele, nem megy el vele kettő darab óra. Nem is tudom miért reméltem azt, hogy majd 10 perc alatt kerítenek nekem valami faintos kis szállást, én meg lógathatom addig a lábam az Óceánba. Így a hét végére úgy tűnik leolvadt a cukormáz a community alapú szolgáltatásokról, elmúlt az újdonság varázsa, és kezd belesüllyedni a középszerűség nyomorába.

Meglett közben az új szállásom, bepattantam hát az autóba, és nekivágtam. A térkép alapján mindíg azt hiszem, hogy valami kedves kis kertvárosban fogok lakni, aztán kiderül, hogy itt LA és környéke, az egy istenverte végtelen betondzsungel. A 8km-es út legelején szolid sokkot kaptam, 1.5 kilométeren keresztül mentem egy utcán, ahol 4-way stop volt minden kereszteződés. (4 stoptábla van, az mehet tovább először, aki előbb állt meg). Na, ez amúgy egy hatalmas találmány, de ha nem automata az autók többsége, akkor a szolid agyfasz kategóriája lehet a folyamatos blokkonkénti kuplungolással. Megjöttem a címre, közben a szállásadóm olyan örökzöld instrukciókkal örvendeztetett meg, mint hogy: “Face of the 2114 building, not the door of the lobby.the  of the brand, opened the door, turn left, go straight walk longer is that mine”. Vagy amikor leírta, hogy a fürdő a konyha mellett van: “Bathroom is next to the kitten. Face to the door”. Nehéz ezeket magyarra fordítani. Betaláltam a helyre, öröm, még pár üzenet és a wifi jelszó is megvolt. Úgy tűnik most már sokadik példából, hogy az olcsó BnB helyeket dominálják a kínaiak, mérsékelt angol nyelvtudással.

06.10. Szombat

Reggel 8-kor kidobott az ágy, gyors fürdés, majd naptervezgetés. Shoppingolást igyekszem tartani. Utánanéztem, hogy a svájci vámhatár 300 pénz, de ez valójában nem vámhatár. Az van, hogy 300 CHF felett fizetni kell ÁFÁ-t (VAT), ami 8%, viszont vámot csak alkohol, kaja meg dohány után kérnek, a többi termék mentes a vám alól. Ez azt jelenti, hogy California rátesz kb 9% sales taxot (ők nem VAT-nak hívják, ami külföldi esetén visszaigényelhető, hanem így máshogy, és nem lehet a reptéren visszasírni cserébe.). Erre rájön a 8%, így a végén 17% adót fizetek a vásárlásra, ami még mindig nem annyira spongyabob, mint az otthoni 27.

Röffentettem már a kocsit, mikor rámcsörgött egyik itt kint hesszelő kolléga, hogy mennek páran reggelizni a Polly’s on the pier helyre, ha van kedvem csatlakozni. Ez a programom csúsztatását jelentette, de úgy ítéltem meg, belefér egy reggeli a mólón, sőt, kifejezetten jó kis ötlet. 10-kor volt a találka, én pedig óramű pontossággal pont oda is értem. A többiek még érkeztek, én meg jót mulattam egy SUP-os csávón, aki hatalmas szakértelemmel, gőzerővel baszatta bele magát a móló mellett a sziklákkal feltöltött partvonalba. A mólón serénykedő horgászok először csak jelezték neki, hogy ne legyen fasz, majd mit volt mit tenni, ha a srácra az ész érvek nem hatnak, hát nekiálltak oltogatni miközben valahogy próbált visszakerülni a játékba, s eközben a SUP-ot sem nagyon kímélte.

Megérkeztek közben a többiek, illetve 2 fő az 5-ből. Én meg beírtam magunkat a városlistára, 5 fővel, kint ülősre. A skacoktól megtudtam, hogy a többi népz 10 perc múlva ér, így, bár erre a lapon nem volt rubrika, odabiggyesztettem, hogy 10:35 a vállalásunk, hogy teljes hadrendben felállunk. Ez végül 11:10 lett, kaptunk viszont asztalt, és végtelen türelemmel várta a pincérnő a többiek megjelenését, miközben egyre csak nőtt a reggelizni vágyók száma. Egg benediktet rendeltem, kaptam mellé egy szép adag rösztit, a tetejére meg valamit, ami hollandi szósz akart lenni, de megrekedt a törzsfejlődésben mielőtt még az íze úgy teljesen kifejlett volna. Kértem kolbászt is, no és ezen meglepődtem. Általában Amerikában minden nagyobb. Lásd a szószt meg a krumplit, amiről szó sem volt a menüben. Nahát a kolbászka, az mint 4 db emberi ujj, olyan volt, azért 4, mert 4 kolbászkát kaptam. Nem túl dulva. Közösbe kértünk még 3-an 3 szelet pallert. Nem volt könnyű betermelni, 6-an végül 110-ért kajoltunk meg, délre kb. végeztünk. Pecsételtem a parkolócetlimre, mert így ingyen van a parkolás, majd rohanásba kezdtem. Du. 1-re dumáltam meg találkozód az otthonról ideszakadt hazánkfia, volt évfolyamtársammal, és 1 óra az út, ideje startolni. Gyorsan még egyezkedtünk a társaság pár tagjával, hogy velem tartanak-e, de letettek róla. Bennem meg ekkor tudatosult, hogy a napi kajának beillő reggeli után én épp ebédelni tartok egy haverommal. Gyász.

Egy bevásárló központnál találkoztunk, letettem a kocsimat, késett persze a spanom is, fél 2kor belibbentünk a Specturmnál a Yard House-ba. Végül a kaja részt skippeltük, mivel azonban van minimum 30 fajta sörük csapon, és ez itt nem a zérótolerancia földje, kértünk egy korsóval az egyikből. Megkaptam a csomag pólómat, amit otthonról még hozzá rendeltem, gyorsan beszaladtunk a melóhelyére, hogy körbeszaladjunk, és olyat is lássak, majd el is váltak f4 körül útjaink, mert jelenése volt otthon, bébiszittelni a gyerekeit. Én a legközelebbi Premium Outlets irányába vettem a pedált. Hosszadalmas kör volt ez, a 10-es zárásig ott kommandóztam, végigjártam sok boltot, illetve átszaladtam a Vans igazi outletjébe, mert ott még van raktáron úgynevezett docket néven nevezett cipő. Ez amit otthon deszkás cipőnek nevez a nép, én meg nagyon rászoktam, viszont az utóbbi időben nem annyira divat már Vans-éknél. 4 pár cipővel jöttem el a boltból. Jártam Gap, Converse, Tommy Hilfiger, meg nyóc másik boltban, sikerült sok mindent vásárolni, baseball sapkától a rövidnadrágig bezárólag. Parkolni először simán beálltam egy étterem parkolójába, mint utóbb kiderült, ez pedig nem jó fej, és elvontatás jár érte. Mákom volt, és az autóm békében maradt. Miután visszajöttem a lábbeli beszerzésből, már  nem jártam tilosban, próbáltam szabályosan helyet találni, de mintha 234 sas keringene egy végkimerülés közelében szédelgő rágcsáló felett, kerengtünk mi is az autóinkkal, de ha valaki kiállt valahonnan, épp, hogy észrevettem, már 3-an próbáltak benyomulni a helyre. Ordas nagy a parkoló, de még így sem elég, egy rémálom ez a parkolás nevű játék. Végül távolabbi részben találtam egy helyet, és inkább túráztam egy kicsit.

10 órakor bezárt a bazár, én pedig tervezésbe kezdtem a McDonald’s-ok kapcsán. San Bernardinoban volt az első, de 2 éve bezárt, múzeumként működik tovább egy mexikói étterem mellett. Kissé odébb Downey-ban pedig a legöregebb meki található, 1953-ban épült, még üzemel, és nem módosították az épületet, az eredeti kinézettel tündököl. Elvileg 11-kor zár, gyakorlatilag mikor odaértem negyed órával előtte, 3 kiscsávó épp a Jack-in-the-box-hoz sétált át, mert már nem szolgálták ki őket. Brühühü, a reggeli megareggeli miatt végül elcsúsztam, és kimaradt a mekizés. Egy darabig tervezgettem, hogy akkor mi más egyek, de végül lemondtam az ételről, ha hambi nincs, akkor semmi más nem kell, fél óra alatt hazagurultam, vége a napnak.

Holnap meg kellene lesni még a T.J.Maxx-ot, meg a Ross-t, illetve venni egy bőröndöt, mert amennyi szajrém van, azt máshogy nem viszem haza.

És ami kimaradt a mai napból, az a helyi Pride volt Hollywoodban, de egyedül nem volt kedvem menni, meg a helyet sem nagyon ismerem, mindig azt hiszem, hogy átgurulok valami kellemes kertvárosba, aztán a végén a 6 sávos autópályák hálójában találom magamat, ott kell agonizálni hosszú mérföldeket, mire kibukkanok a végcélnél, ami egy embertelen betondzsungel. Tartottam tőle, hogy helyismeret hiányában órákat a dugóban fogok ülni, nomeg a shoppingolási inger is már-már fizikai fájdalommal párosulva integetett be az agytörzsemnek.

06.11. Vasárnap

1:30 körül kerültem ágyba, egy 9-es ébresztést tárcsáztam be magamnak. Végül ekkora már a Ross-ban ráztam a csipámat. Elsőként a bőröndöket nyomoztam ki, mint kritikus feladat. Egy negyed óra molyolás után az látszott, hogy 60-70 pénz az alja, ha a legnagyobb, repülőre még felvihető verziót keresem.  A bőrönd megtalálása azért is bizonyult remek ötletnek, mert innentől kezdve volt velem egy négylábon járó kosár, amire kényelmesen tudtam gyűjtögetni a mókot. Módszeresen végigmentem az érdekes részeken, találtam 2 hosszú és 7 rövid nadrágot. A próbafülkében 8 volt a max, két körben ledaráltam. Kitalálhatnának már egy egységes méretskálát, amit fejlövés terhe mellett minden márkára alkalmaznak, a nadrágok fele passzolt, a másik fele kicsi volt. Újabb körre már nem volt erőm, meglestem az elektronikai osztályt, de az bűn unalmas volt, így végül át tettem a székhelyemet a pénztáras sorba. Btw, sikerült megtalálni a helyi Hádát, mindenféle márkák itt szórják ki a bent ragadt darabjaikat. Miután végeztem, kinyitottam a csomagtartómat, és rendet raktam benne. Kicsit izgultam, de végül az összes beszerzés befért a kis Coleman márkájú szerzeménybe. Következő állomás a T.J.Maxx lett, a parkolás itt nem volt annyira egyszerű, végül órás automatánál álltam meg, nagy mák, hogy kártyát is elfogadott. Nyah, ez a Maxx, ez egy unalmas bolt. Nem is annyira olcsó, és a kínálattól se nagyon nedvesedtem be. Amit végül vettem, az egy 10 USD-ért árult elektromos borotva. Fesztiválszezonra jó lesz tesztelni, a review-k nyilván vegyesek róla, de meglepő mód volt akinek nagyon bevállt. (Persze lehet, az illető egy hitelkártyával is levakargathatná az arcáról a szőrt). Ha már parkoltam, és volt a közelben egy Whole Foods, beszaladtam hátha tartanak kakaóporba hempergetett mandulát. Ez nem volt, de reggelizni azért már ideje volt így dél körül. Mac&Cheese, Marhapöri zöldségekkel, meg egy kis csirkés tésztát ettem, egy kis desszert, egy kis víz, máris fizettem vagy 18 pénzt, WH nem olcsó hely, de mondjuk elég jól laktam. Átszaladtam utána a FedEx-hez, hátha tudnak adni infót róla, hogy tudok képeslapot küldelni. Ez a képeslapozás az egyik legjobb játék amúgy, ahogy egyre kevesebben használják, úgy lesz egyre izgalmasabb kinyomozni hogyan is kell csinálni. A posta zárva van, de a 7-11 nevű boltban volt képeslap is, meg bélyeg is. Mint kiderült az egyetlen bélyeg amit tartanak a 65 centes, kettő lehet elég lett volna, inkább raktam rá 3-at, nehogy ezen bukjon. Úton vissza a verdához találtam egy postaládát is, ezzel is megvolnánk. Egy kicsit kigurultam Venice beach-re, de rövidesen már menni is kellett tovább, 7kor indul a repülőm, 4 körül jó lenne a reptéren lenni. De még előtte a Target-ben venni kell Emerald gyártotta mandulát. Ráadásul 4 USD helyett most 3 USD, mekkora spórolás! Ahelyett, hogy otthon nem vennék, mert nincs, költöttem rá 15-öt. Útközben láttam az út szélén egy szuperhősös boltot, ott és akkor úgy döntöttem inkább nem megyek be, így is sikerült uckve 600 USD-nyi ruhát vásárolni, kár ezt már fokozni. Utólag fájlaltam ezt, okosabb lett volna meglesni, és kihagyni a Target ruha osztályát. Utolsó állomás a tankolás, talán AVRO volt a legolcsóbb kút. A kinti tankolás totál önkiszolgáló, minden kúton van kártyaleolvasó. Egyetlen gond van, az európai kártyát sosem eszi meg, mindig bezavar a kutashoz. Bent se ette meg a rendszer a kártyámat, így a végén előbasztam a zsebemből a tárcám, hogy akkor kesselnék. A 3 napos száguldozást a tank háromnegyede bánta, 32 USD-be került a 11 gallon benya. Végeztem, irány a Budget visszaadás. Ez általában gyorsan meg van, odaadod a kulcsot, beül a csávó a kocsiba, ellenőrzi, hogy tele van-e a tank, meglesi, hogy plasztikáztál-e valamit a kocsin, és végeztetek is. Most azt mondta neki a kisokos gépe, hogy baj van, menjek be a bótba. Ott végül kiderült, hogy az a baj, hogy majdnem 25000 mérföldet raktam az autóba. Szeretek vezetni, de azért na. 27570 körül vittem vissza, viszont a kiadási oldalon lehagyták az utsó számjegyet. Végül rezolválódtam, és szaladhattam a shuttle-höz, ami kidob a terminálra. A buszon a sofőr mint valami aukciósházban kérdezgette, és ismételgette vissza, hogy milyen légitársaságokhoz mennek az emberek. Én bamba voltam, American rémlett, később esett csak le, hogy ez bizony kurvára Swiss. A jó helyen kidobott, hogy aztán egy 80 rét hajtogatott sorban állhattam végig a becsekket a csomagommal. Szerencsére az újdonsült bőröndömre téve a hátizsákomat, pont értelmezhető magasságban van a notebook ahhoz, hogy blogoljak :P A súly miatt kicsit aggódtam, de fél kézzel bicepszből fel tudom emelni, kizárt dolog, hogy 20 kg fölött legyen, nem vagyok olyan kondiban. Aztán lemázsálta a becsekkes néni, 19.7, hát mondtam én.

A nap maradék része lézengés a reptéri váróban, blogolás a 134-es kapunál. Úgy érzem kicsit túltoltam a kiérkezést, 1 óra van még az indulásig.

[szallakakukk-blog]

Huszonhatodik hét

Május 29.-Június 4. A hét amikor nem kezdtem el nézni a House of Cardsot, mert állítólag ratyi, cserébe elmentem egy Spharros nevű zenekar koncertjére, láttam embert monociklivel felmenni a hegyre, felfedeztem az eddigi legjobb helyi hamburgerezőt, és nekiindultam sok-sok év után repülővel az USA-nak, az égi moziban 5 filmet nézve végig.

05.29. Hétfő

Reggel fél hat körül volt kelés, mert a jánynak be kellett érnie melóba. Így fél hét körül hazaértem. Volt olyan verzió az univerzumban, hogy a 8-as edzésre benézek (a 8-as edzés amit lassan talán 6 hete hanyagolok), de az egy másik univerzum. Az enyémben egy 9-ig tartó alvás foglalt helyet a naptár ezen szakaszában. Ismerem már magam annyira, ha 5 óra alvás után betántorgok a melóba, abból zombizás lesz, és kevéssé effektív munka. Összességében nap végére talán ugyan ott járok majd minkét verzióban (alvós vs nem-alvós), viszont a nem alvós változat végén végtelenszer szomorúbb leszek, hogy mennyire haszontalanul vergődtem át magam a napon.

Beérkezve, a céges postán átvettem a pénteken érkezett levélküldeményemet, ami egy képeslap volt húgomtól, aki a pasijával a Cseheknél partikázott. Utána reggeli-meló-ebéd-meló tengely, majd a jól megérdemel spinning. Előtte még próbáltam elérni a kőmíves barátunkat, aki a nyaralóban alkotott, de nem vette fel, az edzés meg indult. Nem voltam erejem teljében, de azért próbáltam menteni a helyzetet, sikerült azért komfortzónán kívülre nyomnom magamat, amiről a 150 feletti pulzus tanúskodik. Az óra végén Vlagyimir kolléga adta a lazítást, ami a core express gyakorlataihoz hasonló, kicsit talán durvább állatkodásban testesült meg. Planking variációk. Volt pókplanking, amikor kézzel lábban terpeszt hatalmasat az ember, könyöklős planking, ahol a karokkal felváltva kell a mellkast megérinteni, majd félidőtől az átellenben levő lábat emelni, oldalplank, ami magában nem olyan masszív, de a második felében csípőt leengedve, visszaemelve elég komolyan meg kellett dolgoztatni az izmokat. A végén statikus törzsemelés minél feljebb és superman alias úszó pozíció váltogatta egymást 20 másodpercenként 3 percig. Ez utóbbi nem a szokásos értelemben fárasztott ki, amikor az izom anyázni kezd, aztán egy idő után feladod, mert meghaltál, helyette ilyen hidegrázós érzés kerülgetett a vállöv környékén. Párszor találkoztam már ezzel, de nem tudom hova tenni, ki fia borja.

Hazafele jövet a munkából, azt láttam, hogy egy fiatal pár a melóba járós útvonalam melletti gyepre lefektetett takarón feküdt, és kémlelte a felettük terebélyesedő fát, vagy a levelei mögött rejtőző eget. Milyen igazuk is van, nincs is annál kellemesebb az esti 22 fokos melegben, mint egy kicsit megpihenni, és lubickolni a természetben. Ezzel a felismeréssel caplattam hát tovább, hogy elintézzem az adó elutalását, meg a blogolást a 4 fal között :)

Holnap 9-10-ig pedig el kell nézni erre a crossfit mókára, ideje volna már.

05.30. Kedd

Sikeresen részt vettem az edzésen. Volt egy 20-18-...-2-es kettlebell-jumping lunges móka, meg utána egy thrusters-burpees 10-9-...-1. Ez utóbbira meghaltam, a felénél kiszálltam belőle. Az igazi móka utána jött, a la death-by-squats. Percenként kell X guggolást csinálni, majd mindig kettővel többet, amíg bírod. 10-ről indultunk, 32 után feladtam, a két legjobb 44-ig jutott. Már este van, de a combjaim még mindig sajognak, ha lépcsőzni kell.

A nap gyászhíre, hogy kijött az új évad a House of Cards-ból :)

A jó hír az, hogy kb. 6 hete jumping lunge-olgatás közben sikerült legyilkolnom a combizmomat, mostanra viszont ennek se híre se hamva, és még magával a gyakorlattal is gond nélkül szembenéztem. Szóval, ez a bemelegítés, ez azért nem egy hülye dolog… :P

05.31. Szerda

Sikerült bejutni délben core express gyakorlatra, itt sem voltam egy ideje. 6-kor dobbantottam melóból, és ellestem a Spharros koncertjére. Érdekes kis kombó volt, kaptunk tőlük ingyenjegyet a múltkori statisztáskodás miatt, a koncert mellé egy vacsora is járt, egy ital is volt az árban. A többiek taktikusabbak voltak, gintonikot kértek, én egy sört, ezzel valamivel kevésbé voltam optimális ingyenélés tekintetében. Az időjósok belengettek valami esőzést este 9-től, a koncert úgy 10 körül ért véget, bicóval mentem, legnagyobb szerencsémre késett a vihar, mire célbaértem se kezdett még bele, csak úgy jóval egy órával utána. Ezt megúsztam szárazon.

Izomláz a köbön.

06.01 Csütörtök

Az derült ki, hogy akivel össze akartam volna futni SF-ben, az éppen Mexikóban lesz, PV-ban, így váloznak a tervek. Egyelőre ideje lenne szállást foglalni, így 4 nap távlatából.

AirBnb-n nagyon sok a gyökér, illetve a kreatív ember. 52 USD a szállás, rákattintok, ekkor kiderül, hogy +25USD takarítás (hoszt kapja), +10USD szervíz díj (AirBnB kapja), +12USD idegenforgalmi adó (önkormányzat kapja). Tehát 52 USD-re rájön még 47USD. Persze nem ezt írja ki a rendszer a térképes keresőben, ott csak az 52-t, amire még rájön csekély 90%. Úgy tűnik az IFA az 19-23%. Az AirBnB 12-16% között csippant. A takarítási díj a szállásadó játéka. Nyilván az esetemben ez extra szívás, mert a takarítás egyszeri költség, szemben az összes többivel, ami napi. A végén találtam egy szállást, a nyugati parton, ami 69USD+10USD takarítás, illetve IFA+AirBNB 30% azaz +20 = 101USD lett a vége. Mesés. Mennyivel jobb lenne, ha a térkép ezt az összeget írná ki, és nem a 79 dollárral szédítene. No de hiába, ez a szilícium völgy, itt nem értenek a felhasználói élményhez (UX), meg a társaihoz...

06.02 Péntek

Reggel nem sok kedvem volt az edzéshez, ellógtam a fenébe. A combjaim sem az igaziak még. Becsomagoltam viszont mindent, ami a bicózáshoz kellhet. Illetve, a sisakot felejtettem el, így végül úgy döntöttem kimarad. Persze aztán úgy alakult, hogy f5-kor gyönyörű napsütés tombolt, gyorsan hazaszaladtam hát, just-in-time jelleggel. Az volt, hogy már majdnem pattantam a szamárra, amikor látszott rajta, hogy nagyon nyög, nem volt elég ájer a hátsó patájában. Menni kellett volna már, igaz, hogy a többiek a házam felé jönnek egy darabon, de csak egy darabon. Pumpáltam gyorsan 150-et, és kigurultam a park végéhez. Fél perc sem telt el, és jött a 4 pajtásom, közülük az egyik srác monociklivel. Ez már sejtette előre, hogy nem a szokásos lankás úton megyünk fel, amiben egy jókora lejtő is van, hanem célirányosan meghágjuk a mit. Van a közepén ennek a pályának egy fain kis emelkedő. Kell tekerni rendesen, de nem ezzel van a para, hanem az időközönként a talajtól szinte elváló első kerékkel. Igyekszik az ember annyira előredőlni, amennyire csak lehetséges, az ülésnek egészen a hegyéig előrekommandózni. Megvolt ez is, felértünk, aztán irány lefele, vissza a cégbe sörözni. A csúcson, aztán a lefele vezető úton már látszott, hogy dél felől lehet Mordor is beköszön. Végül jó 1.5 órát voltunk a a sörözésen, mire megérkezett az istencsapása, és elszaladt mindenki az udvarról. A nagyját átvészeltük a dohányos menedéken, majd az enyhe sprickölésben áttettük a székhelyünket. Először egy tribute fesztivál lett majdnem a folytatás, de 40 perc über lett volna, ami csökkentette a kedvet. A Cactus nevű helyen töltöttük a továbbiakban magunkba az okosságot. Itt a velünk levő lány elfáradt, ketten is jelentkeztünk rá, hogy hazafuvarozzuk. Miután azonban a másik srác nem tudta, hogy találkozgatunk a lánnyal, így teljesen jogosan kapott rohamot, hogy a semmiből hírtelen vissza próbálok élni a helyzettel. Hívtam egy Über-t, aztán lemerült a telóm, így taxi lett a vége. Szegény Überes meg is csörgetett a magyar számomon, hogy ott van, kénytelen voltam mondani neki, hogy mi már nem. Szerencsére nem szivatják a sofőröket, másnap néztem megnyugodva, hogy 6 pénzt levontak tőlem, mert nem időben mondtam le a fuvart. Remélem 80%-a legalább a sofőrnél landol az összegnek.

06.03. Szombat

Ez egy tipikus másnapos nap lett. Ágyban délig, akkor kimerészkedtünk a Burgermeister nevű hambizóba. Valami zseniális amit művelnek, finom hús, zseniális, pirított zsömi, és pont megfelelő mennyiségű zöldség. Bevásároltunk pár apróságot (víz, energiaital), aztán hazahúztunk aludni egy kicsit. Este beugrottunk egy haverpár eljegyzési bulijába. Kicsit benézték a szervezést, pont BL döntő volt, meg az eső is esett, így terasz híján a csöpp helyen zsúfolódott össze mindenki, az első korsó sörömre 15 percet kellett várnom mire megrendelhettem. Éjfél körül aztán irány haza.

06.04. Vasárnap

Mivel lusta voltam bepakolni, így reggel 5kor keltem, 6kor lekéstem a buszt, fél7-re kb otthon is voltam. Összeraktam a holmim, reggeliztem egy hamneggs-et, 10-re be a melóba, nyomtatni az utazáshoz szükséges papperokat. 1-kor indul a gépem, 11:20-kor megindultam a reptérre. Zürichben az a jó, hogy a tömegközlekedés az király. A HB-ról 10 perc a reptér. 12:05-kor túl voltam már a testüregmotozáson.

A 11 órás úton töméntelen időm volt, így aztán megnéztem az xXx rebooton, majd folytattam az Arrival című csodával. Ezt követte Patrick Stewart és Hugh Jackman a Logan-ben. Volt még 2-3 Wolverine-es film, de azokat, nem volt tiszta, hogy már láttam-e. A sorban a következő a csodás állatok és megfigyelésük volt. Zárásként meg, bár szemeztem az Assasin’s Creed-del, de a két akciófilm kicsit lefárasztott már, így végül az Alapító-ra esett a választás, ami Ray Krok-ról szól, és arról, hogyan lett utazóügynökből egy apró san bernandinói gyorsétkezde nevének és licenszének a tulajdonosa. Hogyan lett a két aranyívből a mindenki álltal olyan jól ismert sárga M betű. Az egészben a legszebb pedig, hogy a hetem második felét Downey és San Bernandino környékén fogom tölteni, azthiszem ezek után kihagyhatatlan kör, hogy meglátogassam a legrégebbi még működő, és a legelső McDonald’s épületeit.

Az SFO reptéren aztán 1 órát álltam sorba a beengedőkapuknál, majd kb. 1 órát ültem a debilek második soros csekkjén, gondolom a múltkori ESTA-s performanszommal érdemeltem ki a különleges bánásmódot. Úgy terveztem, hogy bicajt bérlek, és azzal tekerek át a nyugati partra. Na, több dolog sem úgy jött össze, mint terveztem. A reptérről 6-kor szabadultam kb, ekkor zárt be a kölcsönző. Az Embarcaderohoz 7-re értem csak be. Beugrottam volna a céghez, de nem működött a kártyám. Szemeztem egy darabig az ajtó túloldalán levő asztalon heverő Sim kártyára, amit én rendeltem, aztán elsluttyogtam az albérletbe. Szerencsére A wifi-re fellépett a teló, így helyben legalábbis volt netem. Kezdett tréfásan zsibbadni a bal lábfejem, gondoltam ideje lenne hát enni valamit, egy bruscettát néztem ki, de a pincér gyorsan meggyőzött egy pizzáról, és milyen finom is volt. Utána felültem az N-es villamosra, és már csak 30 megállóra voltam otthonról. Eddigre már világos lett, hogy a titokzokni + rövidgatya kombó nem annyira 14 fok proof, jégből szövet lettem volna a belső fémvázon, Té mínusz 273-as modell. Az is kiderült, hogy SF nyugati része messze nem olyan sík, mint ahogy azt én elképzeltem. A szállásadómmal sem volt zökkenőmentes a kommunikáció, nagyon reméltem, hogy bejutok majd valahogy az 1839-es számba, és nem az addigra már 12 darab fokban kell töltsem az estét. Közben hallani lehetett a pár utcányira morajló óceán hangját is már. Meglett a pecó, be is jutottam, 15 percre rá meg már aludtam is, hiába, ez egy 33 órás nap volt, amiből 26-ot ébrentöltöttem. Egyetlen bebólintás volt, az Arrival közben egy fél óra, de nem azért, mert vacak lenne a film…

[szallakakukk-blog]

Huszonötödik hét

Május 22.-28. A hét amikor elfelejtettem szeszelni menni az egyik mókás helyre a haverokkal, letekertük a szezon eleji kalibrációs tréninget, meglestem az idei aktuális Alien filmet, 140 perc alatt körberaktam a tavat, aszfaltozott hegyi szerpentinen csapattam lefelé fénysebességgel a Mongoose nyergében, tetőtéri teraszon köszöntöttem a szombatot, a franciák megint megmutatták, hogyan kell ezt az étterem dolgot rendesen csinálni.

05.22. Hétfő

Az egyik csapattársam elvetemült, hét második felére azt tervezte, hogy munka után lenyom egy 50 km-es teljesítmény túrát. Este 6 körül indulnak, hogy aztán a napkeltét a célból ünnepelhessék. Egyfajta térdtakarékos Kinizsi 100-nak tűnik, gyanús nekem, hogy a túra végére hasonló szellemi állapotba kerülnek a túrázók, fele akkora úton. Legális halucinogén.

05.23. Kedd

A nap, amikor benéztem a Geralds-ot, és nem mentem inni a kispajtásokkal. A haveri cset le van tiltva, erősebb napjaikon 1000 felett van az üzenetek száma, ezt pedig ép elmével, és munkatempóval nem nagyon lehet bírni. Bele-belelestem, és láttam, hogy szerveződik valami partika este, viszont a hely neve nem volt ismerős, valami éttermezésre gyanakodtam, arra meg nem volt kedvem. Mikor aztán ráeszméltem, hogy ez az egyik igen ígéretesen kinéző romkocsmaféleség, ami múltkori próbálkozásunk alkalmával pont zárva volt, akkor már késő lett volna nekiindulni. Különben is, hétközben nem iszunk! :)

05.24. Szerda

FTP felmérés. 20 perc csövön kiférő tekerés. Két percenként leolvasni a teljesítményt, és a pulzust. Pulzus olyan 168 körül állt meg kis felfutás után, a teljesítményt szerencsére a végén összesítette a rendszer, 221 watt. Ezt érdemes leosztani a testsúllyal, esetemben 80 kg, és kijön a watt/kg, azaz 2.75. Na az a mondás, hogy egy jó amatőr értéke az úgy 4 körül van :P. Itt jön aztán be a bizonytalansági faktor, hogy a gépek amiken edzünk, kicsit mindegyik máshogy van kalibrálva. De az is biztos, hogy a fasorban sem vagyok a komolyabb cangásokhoz még, valószínű edzeni kell még a combizmokat, hogy ne azok legyenek a szűk keresztmetszet, hanem minden egyszerre/felváltva. Egyelőre nem tudok annyira tekerni, hogy ne legyen elég oxigén az izmoknak, a tesztet komolyan űzők viszont sokszor oxigénszegény állapotba hajtják magukat, amitől kiesik pár perc a közepén. (Persze az is lehet, hogy simán a fájdalomtól, megerőltetéstől transzba esnek, mittomén, csak teóriákat gyártok :P).

Este n9-kor rámpöccent punk haverom, hogy csinálunk-e valamit. A valami a h9-kor kezdődő Alien: Covenant lett. Úgy 5-7 perc késéssel értem a moziba, még sorokban is kellett állni a beeresztésnél, meg a kajánál (itt a kajás részhez csak érvényes jeggyel lehet odamenni, őrület). A vége az lett a story-nak, hogy negyed órát késtünk a filmről, illetve ezzel sikerült áthidalnunk a teljes reklámblokkot, fél percet, ha láttunk belőle, aztán csaptunk is bele a lecsóba. 15 évvel ezelőtt ettől még full ideg lettem volna, de azóta jártam egy ideig az EuroCenter mozijába, ahol ismertük az egyik biztonsági őrt, s tőle kaptunk jegyeket, na ott rendszeresen produkáltuk a késést, s megtanultuk, hogy nem is oly rossz dolog az.

Nagyon nem akarom itt elspoilerezni a filmet, úgyhogy csak általánosságban. Nyilván volt űrhajó szoftpornó, tudnillik, amikor lágy zenével a háttérben végigpásztázza a kamera a nullgravitációban elsikló jármű pucér testét. Nincs sci-fi efféle voyeurizmus nélkül, ahogy tudományos megalapozottság / racionalitás nélkül sem. De ez mondjuk Ridley Scottot nem annyira zavarta össze, s a szünet előtti blokkban attól kerülgetett a sikítófrász, hogy milyen böszmeségeket művelnek a humanoidok. Szünet után már inkább a Xenomorph-ok akciói miatt.

05.25. Csütörtök

A napot lustálkodással indítottuk, majd 11 körül belecsaptam a lecsóba. Szóval ez a csütörtöki, ez most az áldozócsütörtök, itt munkaszüneti nap. Ennek örömére először elzúztam a HB-ra, mivel mindenhol máshol zárva van a bót, s vettem salinak valót, majd betopogtam melóhelyre egy kicsit rontani a levegőt. 3 körül összenyaláboltam magam, hazajöttem, és rákészültem a heti elmaradhatatlan tókerülésre. Egy kicsit lassan indultam be, tökörészés volt bőséggel, végül 4-kor csaptam a lovak közé. Utálatos dolog az Engétől/Arborétumtól indítani a kört, mert a végén sosem lehet rendesen tolni, mivel ez gyalogosokkal erőteljesen megáldott övezet, s így a célegyenesben a gázpedál padlózása helyett a kormány tekergetéséé a főszerep. Ezt kiküszöbölendő, legurultam bemelegítés gyanánt Wollishofen-be, a Saffa sziget magasságáig, és onnan indultam. Fülemben zenével, átvágva magam a hömpölygő szabadnaposokon, lendületes tekerésbe kezdtem. Első szünet a mielei kompnál, második, fél úton, Rapperswillben egy kút mellett, a harmadik terv szerint Horgen-ben lett volna egy falon csorgatott vizes szökőkútnál, de a sors kibabrált velem, és úgy 3-5 km-rel korábban beszívtam egy vonatot, sorompóstul, így ezt használtam megállónak. A 3 szünetben betoltam egy-egy energiaszeletet, és ittam kb 2.5 deci folyadékot. A tempót egész jól bírtam, néha éreztem csak, hogy kipörgettem magam, tipikusan emelkedők végére. A legszebb része a tekerésnek az, amikor miközben mindent beleadva gyűröd az aszfaltot, egyszer csak egy olyan érzés lesz rajtad úrrá, mintha valaki egy damilon elkezdene húzni, bele adsz némi plusz energiát, tovább gyorsulsz, de közben egyre könnyebbnek tűnik amit csinálsz.  Kb. félútig bizonytalan voltam benne, mennyire jó ötlet ez a mai menet, lesz-e bennem kellő kitartás, hogy végigrakjam a tópartot. A választ erre a kérdésre a hídon átérve, Pfaffikon-ban a 8-as útra ráfordulva kaptam meg, a nap 12 óránál, pont előttem, fenn messze az ég tetejéről sandított rám vidáman, kellemesen melengetően, miközben a fülesből a Sonar zenekar egyik cangázáshoz ideális nótája örvénylett a fülembe.

Nem sokkal később belefutottam egy nyamvadt órába, ami elszpojlerezte, hogy mennyi is az idő. 17:55. Meglepően sok, örülhetek ha 3 óra alatt sikerül maradnom. Rüschlikon után aztán már nagyon gyorsan történtek a dolgok, mindig azt hiszem, hogy ejj még milyen sok van hátra, aztán hírtelen már ott a cél. Letoppantam a gépről, és elnyúltam a földön. Ez elsőre annyira nem sikerült pazarul, mert bicajos felső lévén a hátamba volt tárazva a csokikáktól kezdve a pumpán át a fél literes kulacsomig minden. Elővettem a loggert, és bizony, sikerült 2h20m alatti időt menni. Hoppácska. Az utolsó harmadát mondjuk elvitte a cica az utamnak, de nem ez itt a lényeg.

10 perc heverészés után hazajöttem, megettem a tekerés előtt bekészített salimat, meglestem egy rész Silicon Valley-t, majd visszaléptem a gyárba, ruhát mosni, meg dolgozni még egy keveset.

Éjfél körül aztán vissza haza. 1 óra blogolás, és most az a nagy kérdés, hogy bár a listán nem vagyok, de rápróbáljak-e a 8-9-es vagy a 9-10-es edzésre. Bármelyikre is megyek, ha megyek, akkor fájni fog :)

05.26. Péntek

Szolid kis napnak indult ez. Indult azzal, hogy lusta szakállas szar vagyok, és nem mentem reggel edzeni. Helyette dolgoztam, ahogy kell, majd 5 körül felpattantam, és mentünk tekerni a hegyre. Mivel a tegnapi nap szünet volt, így sokan 4 napos hétvégét kovácsoltak belőle, összesen négyen mentünk a hegyre. Így nem is tartott sokáig a feljutás, a szokásos megállók nélkül, folyamatos tempóban ment a mászás. A kilátóig nem mentünk fel, a főkolompos sietett haza, hogy a heti bevásárlást még időben letudja. A hegygerincen elgurultunk Adliswillig, közben egy murvásabb részen sikerült úgy kipörgetni a kerekemet, hogy majdnem taknyálás lett a vége.  Buecheneggig mentünk, onnan eredetileg a DH pálya volt a cél, de látva roppant szakértelmemet, társam inkább végül az aszfaltot választotta. Innentől következett a száguldás lefele a szerpentinen. Néha olyan sebességekkel, hogy akarva akaratlan is azon kezdtem morfondírozni, most nem jönne jól, ha bármelyik fékem is elszállna, nem is annyira lenne rossz dolog egy harmadik, tartalék fék a bicóra :P

Leérve aztán a Sihl partjára, búcsút vettünk egymástól, s én visszaléptem a céghez vacsizni. Oltári mázlim volt, hiszem mint utóbb kiderült, guacamole volt, paradicsom salsa, meg nachos. Üres szószos tálakkal találtam szembe magamat, és nagyon elszonytolódtam, de végül kiszúrtam egy adagot az avokádós krémből. Martam egy sört, egy tekintélyes mennyiségű zöld trutyit, és levágódtam a kerti padokhoz tápolni, itt a hétvége megint, dejó.

Az este hátralevő része aztán kollégákkal való dumálással telt, összeverődött egy asztal egy adag mexikóival, megtanultam, hogy a Juan meg az Iván egymás megfelelői, ami így leírva a napnál is világosabb, ha szóban hallja az ember, akkor az orosz és a latin férfiakat elképzelve ez két tök külön univerzum. Az egyik tag félpercenként szórta a vicceket, olyan természetességgel, mintha már az anyaméhben standup szemináriumokat tartott volna. 9 körül pattant ki az ötlet az egyik figura fejéből, hogy folytassuk náluk a bulit, voltunk vagy 10-en. No így csöppentem bele az egyik legtoppabb albiba. 170 négyzetméteres lakás, 3 hálószobával, szaunával, tetőterasszal, a Sihl mellett, 1700-1900 frank bérleti díjért (ok, nem olcsó), tetőterasszal, úgy, hogy a közelben nincs hasonló magasságú ház. Eléggé jót party-ztunk. Az éjszaka folyamán, egy ponton elfogyott a dohányáru, így a gyors bicajos beszerzés mellett döntöttem. Bolt ilyenkor már nincs nyitva, de a közelben van a Paddy’s, benne egy cigiautomatával. Oda is értem 2 perc alatt. A visszaút kicsit hosszabb lett. Megint beszívtam, hogy ha a Paddys-ből nyugatra indul az ember, akkor kettő darab hídon kell átmenni. Egy híd, és némi kavargás után nem hittem a szememnek, hogy egészen a Bürkiplatzig sikerült lemenni, innen aztán Enge, Selnau, aztán végre visszaértem a célba. A többiek már azon tanakodtak, vajon csak nem hallották-e a tetőről, hogy két szinttel lejjebb csörög a kaputelefon. Talán 3 lehetett, mikor lelőttük a bulit, megfáradtunk, és gyorsan skeráztunk haza.

05.27. Szombat

Reggel 7-kor csörög a haver, hogy kész vagyok-e már, ideje indulni. Katapultáltam az ágyból, táskába pulóver, némi ásványvíz be, és mehet a menet, találkozunk a garázsuknál, pattanás a Model S-be, és nekiindulunk Basel felé, majd Colmar-ba. Útközben megálltunk egy kicsit tölteni egy random hotelnél, amíg az akksi regenerálódott, mi körbesétálunk, pingpongozunk egy keveset, majd indulás tovább. Meglestünk pár katedrálist, kavarogtunk a régi utcácskákon. Fél 12 felé már elég kajás voltam, így beültünk egy étterembe, de csuklóból elzavartak, bennünket:

Monsieur, ezek az asztalok étkezéshez vannak fenntartva.

Igen igen, enni szeretnénk.

Déltől van ebédidő, monsieur.

!$@#$!, Uram uram a kurva életbe már.

Elcsatangoltunk hát egy kicsit még a környéken. Találtunk egy éttermet aztán Michelin logóval, de végül leszavaztuk, visszasiettünk az eredeti helyre a Le Petit Schlossberg-be. A helyiek továbbra sem szűntek meg parasztnak lenni, de lehet ez részben a nyelvi nehézségnek tudható be. Mivel az üres két fős asztalok napon voltak félig, így egy négy főshöz ültünk le. Odajött a főpincér, s elmutogatta, hogy “4 person”, “2 person”, majd jelentőségteljesen a kezében tartva az egyik széket, nézett ránk, és várt, és még mindig várt. Majd átültünk. Láthatta rajtunk, nem vagyunk alkupozícióban, kopogott a szemem az éhségtől, kizárt dolog, hogy innen bárhova eljussak ebéd nélkül élve. Az étlappal komótosan kezdtük a barátkozást. Először a Cordon Bleu-t láttuk meg, majd a kacsát pinot noir-ban sütve. A végén pedig a 6 fajta húsból összeállított kis steaktálkát rendeltük be, és milyen jól tettük. Kaptunk egy fa tányért, 6 bugyorral, a bugyrokban szeletbe vágott Rumsteack, Magret de Canard, Kangourou, Daguet, Zèbre, Autruche. A bugyrok mellett csak betűkkel jelölve: R, C, A, Z, D, K. Abban maradtunk, hogy C, D, K volt a jóságsorrend. C mint kacsa, D mint szarvas, és K mint kenguru. A húsokat nyersen kaptunk, és járt mellé egy kő, amin magunknak sütögettük. Azt hiszem, hiba lett vón egy szelet rántott hússal beérni, még ha sajttal töltik is.

Kaja után átszaladunk a közeli hipermarketbe, az előtérben levő cukrászdában vettünk desszertnek valót. Komám egy csoki szívecskét, én egy Millefeuille Framboises, szabadfordításban málnás krémest. Veszélyes egy vidék ez. Nem tűnt különösebben feketeövesnek a hely, szóval feltehetően egy random cukrászdával állunk szembe, mint amit otthon egy Tesco előterében elképzel az ember, 6-7 fajta sütivel, de kettőből kettő az tízből tízes volt.

Sétáltunk még egy rövidet, vettem egy halálfejes pólót unokatesómnak, mert nem lehetett ott hagyni, és indultunk is tovább a következő városba, Eguisheim-be. Dobtunk egy gyors parkolást, majd megtörtént a nap legabszurdabb, legfranciább jelenete, lama drama életnagyságban. Nekiindultam, hogy átmenjek az út másik oldalára, de amint letettem a lábam az úttestre, szinte a semmiből, a 15 méterre mellettünk parkoló furgon mögül előkerült egy boj biciklis, és lendületes tempóval elszáguldottak mellettem. Egy pillanatra az az érzésem támadt, mintha egy Tour etap közepére parkoltunk volna. Miután összekapartam magam a röhögésből, nekiindultunk a tűző napon, hogy feltárjuk az óvárost. 15 perc múlva már egy pincészet hűvös, istállószerű helyiségében ücsörögtünk, ízlelgettük a különféle borokat, és azon morfondírozunk a tulajjal, vajon a határon hány üveg bor a limit. Összeválogattunk pár üveg bort, kifizettük, majd félretetettük, ne forraljuk már feleslegesen, amíg a városban ténfergünk. Az egyik szökőkút mellett, majd a közeli hegyekben is összetalálkozunk pár katonával, teljesen menetfelszerelésben, fegyverekkel. Spanom oda is ment hozzájuk, hogy egy kicsit foghatja-e az egyik fegyvert, a próbálkozás végül teljes kudarcba fulladt, mivel nem beszéltünk közös nyelvet. Kezdtem megint éhes lenni, mikor egyszer csak egy Crêperie (azaz palacsintázó) előtt találtuk magunkat. Volt édes meg sós is, az édes menü mondjuk kissé repetitív, 5 fajta feltét tetszőleges kombinációja egy 25 tételből álló listában. A vajkaramellás, mandulás lett végül a választás, hiányoltam róla egy kis málnát, de így is elég kellemes volt. Nehezítés volt, hogy miután komám németül dumált a pincérnőhöz, így francia helyett német menüt kaptunk, de némi szótárazással megoldottam. Egy keveset még ténferegtünk, majd megérett a gondolat, hogy ideje továbbindulni, ha még ma haza akarunk érni. Igen ám, de ekkor eszméltünk rá, hogy bár folyamatosan előre fele mentünk, valahol sikerült valamit ordas mód benéznünk, és visszajutni arra a pontba, ahol beléptünk az óvárosba. Hozzá kell tenni, hogy Eguisheim közepe egy 250-300 méter átmérőjű kör alakú óváros, úgyhogy nem olyan nehéz itt ilyen ergya manővereket bemutatni. Felmartuk a borainkat, visszacsámborogtunk a verdához, és nekiindultunk meglesni az egykor a közeli hegyen álló vár romjait. A fenti kilátóból aztán tisztán látszott Eguisheim 3 szintű szerkezete, az óváros, a kertváros és végül a töménytelen mennyiségű szőlőtőke gyűrűje, amiből az itt található 2342 borászat vígan megél.

Némi dilemma következett, hogy irány-e haza, vagy tovább emeljük-e a licitet. Neki is indultunk Strasbourgba. Ideje volt megint etetni az autót, sajnos az itteni supercharger (gyorstöltő) nem bent a városban volt, jó 5 km-rel mellette. 50 perc kellett a járgányunknak, mi addig a felcsatlakoztunk a helyi ingyenwifire, és egy jó fél órás DDOS atakkot hajtottunk végre a férfi mosdó ellen :P

Strasbourgban aztán azon kezdtünk vitázni, hogy én inkább ennék, akár városnézés helyett is. Leparkoltunk, és kiegyeztünk egy kajálda kereséssel egybekötött városnézésben. Aztán egyszer csak ott álltunk a Cathédrale Notre Dame tövében, és atya-úr-isten, ezek a franciák aztán tudtak építkezni. 1874-ig, 227 évig a legmagasabb épület volt, bár 1439-re már elkészült. (A megoldás, hogy 1647-ben leégett az akkori legmagasabb templom tornya. Megmásztuk az összes lépcsőjüket, közben pár kevésbé edzett bámészkodót magunk mögé utasítva. Mire felértünk már “úristen mennyi” lett az idő, így 5-10 perc nézelődést követően. A lépcsőn lefele után persze teljesen becsavarodunk, a kaderális előtt újra kalibráltuk egyensúlyszerveinket. Alig 30 méter után találtunk egy kiülős kis helyet, alig 30 másodperc múlva pedig meg is rendeltünk a két burgert. A pincér persze negyedórát prognosztizált, ami valójában inkább fél lett, sőt, majdnem a duplája, mikor a munkatársa egy másik asztalnál próbálta, egy másik pár vendég nyakába varrni az ételeinket. Már megint egy marha jót ettünk, a végén két gombóc fagyival megfejelve. Valójában volt az inkább 4 gombóc, nem szívbajoskodott a srác az adagolókanállal. Azt hiszem nagyon is jól van ez így, hogy nem élek Franciaországban, ilyen kaják mellett menthetetlenül elérném 3 hónapon belül a mázsát.

Az utolsó része volt már csak hátra az útnak, hazamenni. Bepattantunk a verdába, és ezen a ponton át Kehl-ett mennünk a németországi A5-ösre. Svájcban ugye 120 a limit autópályán. A franciáknál van ez a 130-as dolog, a németek meg néha kiraknak egy 120-as táblát egy-egy pajkosabb kanyarba, amúgy tolhatod, ahogy a csövön kifér. Ez a Tesla esetében 204 kmph, itt letilt és nem szeret tovább gyorsulni, addig viszont kedvesen belepaszíroz az ülésbe :)

Pratteln-be a Marriottnál töltöttünk még egy kicsit az autóba, és persze itt is körbenéztünk. Okosak ezek a Teslás arcok, érdekelne, miképp is szól a megállapodás, de a 4-5 csillagos szállodákba rakni a töltőiket win-win helyzetnek tűnik, nem csak azért mert az autótulajok beülnek egy kávéra, hanem mert így kapnak egy kis reklám időt a hotelek, ha az előterükkel, a hangulattal meggyőzik az autóját etetni betérő vándort, jobb eséllyel pályáznak plusz vendégnapokra. Ezúttal nem volt cél a teletöltés, csak annyi kellett, hogy visszajussunk Zürichbe, 15 perc alatt meg is voltunk, végül háromnegyed éjfélkor tettük le a vasat.

Tervezéskor mindig megmondja az autó egyébként, hogy hány százalékkal érsz oda, és azt is, ha utána visszajönnél hol állna a töltöttség. Ha pedig a hatósugaron kívül menne az ember, automatikusan betervez köztes töltőállomásokat, hiszen miért is akarna bárki ezzel külön vesződni. Hosszú egy nap lett ez, sok jó dologgal.

05.28. Vasárnap

Nem kapkodtam el a kelést, de az ágy egyszer csak kidobott. Blogoltam egy sort, megnéztem pár részt a Silicon Valley sorozatból. A Szökés soron következő részéig nem jutottam még el, és rövidesen a House of Cards is beindul, el fogok süllyedni a sorozat süllyesztőben :o.

Két projekt volt még soron, kinyomozni, hogy van-e valami világvevő sim kártya, ami relatíve olcsó és mindenhol tudom használni (Jó lenne végre egy telefon, egy kártyával, ami legalább EU-ban, de mégjobb ha USA-ban is működőképes). A böngészés után arra jutottam, hogy a legjobb a Project Fi lenne, viszont ez amcsiban elérhető csak, kell hozzá amcsi hitelkártya és cím, úgyhogy egy ilyenre szert tenni egy kicsit komolyabb hadművelet lesz. A másik verzió a swisscom-nál van, de ez havi 100 CHF, ha Amerikát is akarok, ~70, ha elég az EU. (Ezzel szemben a Project Fi havi 20 USD). Persze egyik sem korlátlan adat, de havi 1-2 GB környékén én már messze boldog vagyok.

Másik projekt az adózás volt, kaptam levelet horror számokkal. Elvileg taxed-at-source vagyok, azaz a munkáltató befizeti (szemben a helyiekkel, akik megkapják és év végén fizetik egyben), de valamiért az adóhatóság ezt letojta, és a full adómról küldtek csekkeket. Letöltöttem az itteni ABEVJAVA-t, igen, ez is Java, de picit talán korszerűbb a kinézete. Egy apró problémám van a programmal, nem tud emberi nyelven (értsd: angolul). Keresgélni kezdtem program után, ami képernyőn megjelenő szöveget fordít, de nem jártam sikerrel. Ideiglenesen feladtam.

A tegnapi napon szambázás után nem volt sok kedvem kimászni a szabadba, otthon üldögélés után beslattyogtam az irodába, de aztán semmi hasznosat nem tudtam csinálni, mert a rendszer le volt terhelve. Volt még egy teendő a talonban, átugrani kollégámhoz, felcipelni egy cipősdobozt a 4. emeletre, lift természetesen nincsen. Ezzel meg is voltunk, utána dumáltunk még egy sort, megtudtam például, hogy a városon átfolyó Limmaton van egy rész, ahol fürdenek és úsznak az emberek. Fel kell majd keresni ezt a részt. Megfejtettük azt is, hogy fizessem csak be az adót, majd visszaadják a túlfizetett részt, korrektül kamatosan. A programot illetően pedig kiderült, hogy van online webes verzió is. Ez nekem azért jó, mert így a Translate-t simán rá tudom zavarni a Chrome-ban, ezzel törtnémetre felértékelve a nemlétező nyelvtudásom. Haveromnak megjött a felesége, így hát felpattantam a drótszamárra, és az este 7-es randimig egy darabig köröztem a városban, bicóval sokkal gyorsabban lehet haladni, és megismerni az egyes részeket. Végre találkoztam a Letzigrund stadionnal, amit eddig csak térképen láttam, elgurultam az egyik házig, ahol még a relokátor néni mutatott nekem lakást, és helyi kormányablaknál is jártam, ahol anno átjelentkeztem az ideiglenes lakcímemről.

7 körül átszálltam a ZKV-ra, aztán mentem az esti programomra. Először azt terveztük, hogy kiülünk a folyópartra, de ahogy a nap egyre hanyatlott, ezer apró röpködő basz jelent meg, és keringtek mindenhol. A cigarettafüstre némileg vették a lapot, és kicsit megritkultak, de nem volt tartós a hatás, úgy negyed óra múlva feladtuk aztán és inkább visszahúzódtunk fedezékbe. Terv volt még, hogy meglessük a Vissza a jövőbe franszia első részét, viszont a DVD lejásztó-gate még nem oldotta meg magát, helyette nekiveselkedhetünk a Mátrixnak, azt úgy sem láttam úgy 18 éve, és eléggé élveztem anno.

Film után aztán szunya, mert reggel f6 körül van kelés.

[szallakakukk-blog]

Huszonnegyedik hét

Május 15.-21. A hét, amit újabb médiaszerepléssel indítottam, és kipróbáltam az elektromos robogót, hogy aztán mindent is megússzak, de leginkább azt, hogy lekéstem egy vonatot, amit nem kellett volna. Ennek örömére bevallottam minden adómat a magyar államnak, majd visszamentem bulizni Svájc rockfővárosába, Pratteln-be.

05.15. Hétfő

Ébredés reggel 5-kor, cloudporn. Párafelhő a hegy mögött, oldalról megsüti a nap, amit nem látni, mert a felhő betakarja, viszont ettől az oldala sárgás-vörösesen izzik. Az Uetliberg felöli oldal is leszakadós páracunami, meg színjátszós.

Egy haverom napközben rámpingelt, hogy este lenne valami filmforgatás, ahova keresnek statisztákat. Spinnnigen sikerült 169-es pulzusig tolnom magam, jó kis tartalmas edzés volt, aztán egy pár falat vacsi után pattantam a kerékpárra, és mentem a címre.

Kis várakozás után megjöttek rendezőék, és bedobták a kérdést, kinek van motoros jogsija. A nagy csendből kiderült, hogy ezt akkor most megnyertem, robogózni fogok. Megjegyzem robogót sima autós jogsival bárki vezethet, ez itt egy kicsit képzavaros volt. A kameraman előttem, egy kocsi platójáról vette ahogy döngetem a gépsárkányt a flaszteron. Csináltuk videót amikor kanyarodom, amikor mögöttem jön a stáb. Jó volt a hangulat. Így végül maradtam is, éjfél körül dobbantottam haza, hegyen lefele, végre első fékkel, 40-es tempóval engedtem szaladni a vadlovat.

05.16. Kedd

A meló csak eltelt valahogy, majd nekiindultam Horgennek. Kicsit elmértem magamat, Engétől ment a vonatom, de sikerült lekésnem. Illetve, meg lett volna az, de még jegyet kellett vennem, és mire kimaszíroztam a masinából, a vonat addigra már nekiindult. Ekkor egy kicsit baromira ideges lettem, ez volt ugyanis az utolsó jármű, amivel oda érhettem volna időben a címre. Illetve ez így kamu, hisz mindig van egy B terv, az Uber. A taxi 3.80 CHF kilométerenként, a cím 16-17 km, minimum 70 pénz a vége, míg az előbbi 30-40 körül ígéri magát, így végül erre lőttem. 20 percet álltam, és vártam mire megjött a sofőröm, szerencsétlen csókának csak a teljes belvároson kellett keresztülhámoznia magát, a délutáni csúccsal karöltve. Közben viszont nem unatkoztam, mert egyik ismerős jányzó éppen arra járt. Dumáltunk egy jót, rég láttuk már egymást (ez úgy 2-3 hét lehet), majd közben megjelent egy másik ismerős jány. Jó, persze ez a város ötöd akkora mint Pest, de azért ennyire mégsem tűnt eddig kicsinek. Végül begurult a sofőröm, akiről megtudtam, hogy kicsit töri a magyart: “bászmek”, “budös kutyája”. Hiába, ez a magyar egy világnyelv. Vagy legalábbis egy részhalmaza az. Ebben a részhalmazban az egészségedre van benne, és az összes káromkodás. Szóval a legszükségesebbek.

Kételkedtem benne, hogy ha az első 2 km 20 perc volt, akkor majd a maradék 17 az is ennyi alatt meglesz, de szerencsére bizony így történt. A mai akció az úszóedzőhöz való ellátogatás volt. Egy világ végén (Horgen) álló házikóban van egy áramoltatós medence, bekamerázva, és megmondja a bácsi, hogy hogyan kellene úszni. Értelme az esetemben nyilván nem sok volt ennek, hiszen kamera meg bármi nélkül is meg lehet ezt mondani, hogy a lábamat ne engedjem annyira a vízbe mint egy csikóhal, de a technokrata exhibicionista énem csak kíváncsi volt rá, hogyan néz ki úszás közben. Szarul Ernőke, szarul, egy éppen szétrobbant zacskós tej nagyobb méltósággal viseltetik a vízbe, mint ahogy én tettem. Így viszont láttam legalább miről beszél a bácsi, próbálkoztam egy sort, aztán fizettem az egész manőverért 70 pénzt. Mondjuk azt, hogy ez volt a szülinapi ajándékom magamnak :P

Hazafele nem siettem, 7 óra, végre süt a nap, és nem vagyok melóban. Lesétáltam a vasútállomásra, ez egy olyan szolid 3 km-es kis túra lehetett. Közben párszor csuklottak az építőmérnökök meg a térképészek felváltva, nem minden utat úgy terveztek, hogy ott majd gyalogosan fog valaki közlekedni. Végül aztán eljutottam a vasúthoz, a vonat benn állt már, az automatán kellett jegyet venni (ismerős felállás), cserébe még valami félkegyelmű ember a pénzét próbálta beleszuszakolni. Nincs az az Isten, hogy még egyszer felbasszam magam ezen, no meg nem is mentem már időre semerre sem, így csak letudtam magamban, hogy ez akkor elment. Azért persze fel nem adtam, rekord idő alatt lebonyolítottam a vásárlást, felmartam a jegyemet, és csodák csodája, ezt a vonatot bezzeg bazzeg sikeresen elértem.

Horgen még nyomi, ott a vonat megy a parton, onnantól kezdve viszont helyet cserél a házak első sorával, ergo itt már lehet közvetlenül a víz mellett lakni. Üres ráérő időmben kellene majd térképet lesni, hogy ezen a részen milyen, vasútállomás közeli lakások vannak, egyszer majd ide lenne jó költözni.

Az estét eleinte sorozatnézős-lazulósra terveztem, de aztán hugimmal egyezkedtünk a nyaraló felújításáról, ez aztán végtelen hosszúra nyúlt, annyit trécseltem, hogy már elmúlt az éjfél és aludni kellett. Közben meg jött svájci adóbevallásos papír is, és a magyart is ki kellene tölteni még a hét végéig. Túl sokk a teendő.

05.17. Szerda

“A fent hivatkozott weboldalon elérhető online kitöltő-ellenőrző program (WebNYK)” - Wow, eljutottunk volna a kánaánba? Ezek szerint van a magyar APEH-nak, béke poraira, NAV-nak, már webes adóbevallós megoldása? Csuda.

05.18. Csütörtök

Miután a könyvelőm ezt már elkészítette nekem, így elkértem tőle a szükséges fájlokat, és most, hogy már 5. alkalommal vallok így be, azt kell mondjam egész ügyesen, és effektíven, 20 perc alatt letudtam a manővert. Szinte hihetetlen visszagondolni: volt idő, mikor órákat játszottam a bevallással. Na, a program még mindig ugyan olyan fos, csak most már tudom mikor, mit, merre keressek.

05.19. Péntek

Eltört az idő, 25 fokból hirtelen a 12-be találtuk magunkat. Hiába próbáltam a hét folyamán toborozni a plebzt, nem vállalta senki sem a kihívást, így melót követően, pár sör után egymagam vágtam neki a világnak, hogy újra kiérjek Pratteln-be, ezúttal egy olyan bandát hallgatni meg, akiket kereken 10 éve láttam először élőben, egy számukat sem ismertem addig, viszont a zenéjük szerelem volt első látásra. A Clawfinger lépett fel, s még mindig baromi jók.

Cégnél 4 kis sör ment a bendőbe, a vonaton +1 tasakos. Érkezéskor egy tag nagyon rácsodálkozott a huszasaimra, kérte is , hogy mutassam már meg. Na, nem ma jöttem a falvédőről, a pesti éjszakában ebből még rosszul is kijöhet az ember, nem lobogtattam tovább a pénzem. Dumáltam egy öregebb formával, kiderült hogy ismeri az előzenekart és találkozott a mai bandával is. Azt hiszem, elég jó érzékkel kezdek dumálni emberekkel. A másik tag akivel haverkodtunk, meglehetősen jól tolta az angolt, de nem csoda, kiderült, hogy 7 évet tolt Amerikában. A koncert alatt nem volt stagedive, mint anno, de a vége fele aztán mégis lett, a hosszú ősz hajó, testesebb gitáros játszi könnyedséggel megmászta a hangcuccot, torzult egy kicsit a tetején, hogy aztán összeterelje a tömeget, és egy hirtelen mozdulattal belevesse magát. Hazaútra rástartoltam 11-kor, így a végén már nem jártam a tomboldában, cserébe viszont úgy éreztem, kellene vennem még két sört, így a végére úgy 8 sörrel zárhattam a napot. Belestem a céghez, de ott persze ilyenkor már nyilván sehol senki. A frissen szerzett zenekari pólómat szorongatva hazatébláboltam aztán valahogy.

05.20. Szombat

Dél környékén eszmélés, hív a jány, összerántottam magam, átbotorkáltam hozzá. Egy darabon még közösen ébredeztünk, majd nyakunkba vettük a várost. Gondoltam, kimegyünk a magyar bolthoz, ahol épp dobos torta volt a menün, de végül nem volt bennünk ennyi kakaó, a közeli piacra osontunk csak ki, visszafelé pedig kialkudtam egy pizzázást. Egy egyszerű Margheritát kértem, extra paradicsommal a tetején. A pizzakenyér nem ropogott, ezt a részét sajnos elsomták, de amúgy nagyon jóra sikeredett a reggelim. Ezt követően aztán visszakuckóztunk, és rávetettük magunkat a DVD-kre. A lejátszóhoz nincs meg a távirányító, így viszonylag csökkentett értelmű, start/stop/off triumvirátus köré kellett szervezni az életet. Így Freddy Kruger rögtön elsüllyedt a német nyelv zátonyán, s jó pár egyéb horror hasonló sorsra jutott. Itt került a kezembe a “Vissza a jövőbe”, ami „Retour vers le futur” címkével hirdette magát. Pont ettől lett érdekes, angol és magyar szövegkönyvvel már viszonylag biztosan fújom fejből. Egy egészen új nyelvtanulási módszer sejlik föl a háttérben, tanuljon nyelveket Marty McFly-jal. A projekt ott csömörlött meg, hogy alapértelmezetten angolul indult a korong. Így egy kicsit más irányt vettünk, először a This is England című művet csodáltuk meg, ami a skinhead mozgalom formálódásáról, és a rasszista irányzat találkozásáról adott egy lenyomatot felnövéstörténet formájában, majd egy még nyomorúságosabb történettel folytattuk, Leonardo DiCaprio és Johnny Depp főszereplésével a What's Eating Gilbert Grape. Marha jó kis film, de rendesen került bele a kisvárosi lét nihilizmusából, ürességéből, ami épp elég sok volt a másnapos kis lelkemnek, így helyrerázódás gyanánt bepakoltam a lejátszóba a Matrix első részét. 18 éves ez a film is már, sokk, de a techie, scifi-s képsorok gyógyírként hatnak a pszichémre, s negyed óra múlva már alszom is.

05.21. Vasárnap

Reggel ütemes kelés, gyors fürdés, aztán húzás haza. A mai napi penzum egy tókerülés egyik haverral. Eredetileg egy negyed délben egyeztünk meg, de ezt izomból updatelem délre. Majd negyed órával előtte kitolom a találkozó idejét fél 1-re. Ezzel csak az a baj, hogy haver már elindult, és csak mikor délben odaér, és nem talál, majd fellép egy wifi-re, mivel valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nincsen mobilnetje, veszi észre, hogy írtam, csörög is, hogy hát nemúgyvanazmár, menjek mán, mert aztán ott hagy, max utolérem. Sikeresen összefutunk a Bellevue-nél, és indul a menet. Miniszünet a Horgen-be menő kompnál, és tovább Rapperswilbe. Itt egy jó 30 percet elkerekeztünk, miközben egy valamire való éttermet keresgéltünk. Volt a térkép alapján pár árnyékra vetődés, ahogy ottfelejtett POI-kat tártunk fel, teljesen üres éttermek, végül aztán kimentünk a stég felé, ott tuti találunk valamit. Első körben egy olasz éttermet, majd kicsit odébb ráakadtunk egy ígéretes étlapra. Épp lógattam a fejemet, amikor valaki finoman megkoccolta a bringám orrát a bringájával. A spinning edzőmbe botlottunk, vagy ő belénk, ők velünk szembe, óramutató járásával ellentétesen kerülték a tavat. Beültünk a karzatra. A rendelésnél kicsit gondban voltunk, angolban nem volt erős a pincérlány, mi meg németben gyengélkedtünk. Pár napja kezdett, jelzett a kolléganőjének, hogy segítsen. Ő egy váratlan mozdulattal vágta át a gordiuszi csomót, ránkköszönt magyarul. Innen aztán átvette az eredeti lány, a magyarral ő sem volt bajban. Egy kis steak-et rendeltem, marha és boci volt rajta, grillezett zöldségekkel. Az élet szép. Erősek voltunk, a desszertre nemet tudtunk mondani, szedtünk a lábunkat tovább. Irány Horány! Illetve Horgen, a kút, itt újabb energiaszelet, pár korty víz. Illetve kis relax, amíg az 5 perc előnyömet behozta a komám. A városba beérve beültünk a Rote Fabrik nevű vendéglátóipari egységbe. Igényeltem egy kecskesajtos salátát, és megnyitottuk az aznapi sörözést. Rasztáék is csatlakoztak, kipróbáltam az országúti bicóját, folyt a sör, találtam magam alatt egy elhagyott telefont. 11 körül áttettük szokás szerint a székhelyünket hozzájuk, elpusztítottuk a házi készleteket, immár hagyományőrző jelleggel út a kútra cigiért, zenehallgatás, gulyás, harang 2 óra, irány haza, landolás, szunya.

[szallakakukk-blog]

Huszonharmadik hét

Május 8.-14. A hét amikor két nap kiesett a blogolásból, amikor a csütörtökön a teljes zavarodottság lett úrrá, a hétvégét betegen, gyömbérkúrával kezdtem, és két 'túrázós' nappal illetve mozizással fejeztem be, meg hajnalba folyó traccspartival. Valamint ellátogattam egy hiperventillálós csodajógaórára.

05.08. Hétfő

7 körül megébredtem, 8-ra be, betettem egy mosást. Fontos tanulság, reggel kell mosni menni, akkor még nincsenek ott a fiatalok, nem kell 4-szer lejárni csekkolni van-e szabad masina. Lett volna jó kis HIIT edzés, de ergya voltam, meg ugye a lábam a lábam, ellógtam. Este azért bepakoltam a f6-os programot, spinning. 171-es pulzust sikerült elérni a megfeszített etapon. Csütörtökön bringázz a munkába nap lesz, amit az elvetemültebbek tókerüléssel kötnek egybe, így kövér 70 kilcsit regisztrálhatnak majd a rendszerbe, mint megtett táv. Van pár mégelvetemültebb, aki ezt 2 óra alatti idővel tervezi, atyagatya.

Edzés után dolgoztam f10ig, amikor is haza indultam volna. A szomszéd szobában még bent volt egy kolléga, odaköszöntem neki, majd gyorsan előretekerünk másfél órát, s ekkor közöltem vele, hogy további kellemes estét, azthiszem legfőbb ideje lenne hazamennem. Otthon végül beszorultam az indexre, későn lett belőle alvás.

05.09. Kedd

Erről a napról nincsenek feljegyzések az írott történelemben.

05.10. Szerda

Erről a napról nincsenek feljegyzések az írott történelemben.

05.11. Csütörtök

Ébredés hajnali 5kor, talán emiatt, talán más oknál fogva, ez a nap a konfúziók mekkája volt:

Fél napig vártam, hogy jóváhagyjon a főnök valamit, a végén kiderült, hogy csak azért nem tette, mert nem kell jóváhagyást kérnem. De én vártam, kitartóan, és egyre értetlenebbül :P

Megdumáltam egy vacsorát egy kolegával. Vártunk egymásra. De nem jött a másik. Kiderült, hogy másik irodában vagyunk.

Spárga levest akartam enni vacsira, zöldbab lett belőle. Valaki felcserélte a cimkéket :D

Végül érdekes is került a programba, összefutottam egy emberrel a csapatomból, együtt vacsoráztunk. A srác töviről hegyire ismeri a repülés minden csínját bínját, pl. hogy hogyan kell olcsón business class-ra jegyet szerezni. Most az is kiderült, hogy kisgépre csinálja a pilótaengedélyét, a British Airways hívójele a Speedbird, a Delta meg, nos, ugye az amerikai ábécét használják a betűzésre, a Delta az befoglalt egy betűt a 26-ból. A vizsga egyik fix feladata, amikor ledarálják zsargonban az időjárásjelentést, majd ezt vissza kell olvasni, vagy kérdésekre válaszolni. Érdemes belehallgatni.

05.12. Péntek

Bankoltam egyet, lakótársam adott kess-t, én meg átutalom neki, szóval van egy házi ATM-em. Az UBS nagyon viccessen csinálja, mert bár még napon belül simán átmenne az utalás de ők azért alapértelmezetten a 15-i napot írták be az utalásba, majd én javítom, ha még ma szeretném. Kiváncsi voltam, így rápróbáltam mi van ha 11-ét állítok be, persze akkor is hétfőre javítják.

Bújkált bennem valami betegség, így kerítettem egy tál gyömbért mert az jó. Ugye vannak ilyen praktikák, hogy reszelj gyömbért mézbe, és adj hozzá citromlevet. A gyömbér gyulladáscsökkentő, ez benne a jó. No, nem volt ilyen nyers verzió, csak a sushi mellé fogyasztott savanyított, ebből szereztem egy kb. kompótos tálnyit, ezt majszoltam a nap folyamán. Nagyon küzdöttem vele, de végül alul maradtam, csak a 75%-át sikerült betermelni. A céges ivást ezúttal a betegségre hivatkozva kihagytam, helyette az iccaka leple alatt érkező Mankusz útját egyengettem, kinyomoztam, hogy a parkolás a városban úgy működik, hogy lehet venni napijegyet, amivel beállhat a jövevény az egyébként pár órára, vagy lakók számára fenntartott kék helyekr. Ráadásul a vasárnapi nap szabadrablás, akkor bárki lehet kék. Nem bírtam magammal, végül csak átszaladtam a Paddy's-be letolni kettő sört. A komáim még pont elcsíptem. Végül vendégem éjfél előtt fél órával érkezett a városba, rég láttam, vagy egy órát bóklásztunk a kihalt utcákon, és frissítettük fel egymást az elmúlt hónapokból.

05.13. Szombat

Nem kapkodtuk el ezt a napot. Egyszer csak azonban megébredtünk, belapátoltunk egy reggelit, majd felsétáltunk a hegyre. Tettük mindezt Binz-től, a vonat mellett, így kicsit megint gazdagodott a városismeretem. A túraút első, meredek etapja után van egy játszótér, mellette pedig egy kis házikó. Itt pihentünk meg, vettünk teát, én meg nem bírtam ki, így egy almás sütit is, ami valami helyi jellegzetesség.

A tetőre felérve aztán rohantunk vissza, gyorsan vettem magunknak jegyet, és Selnau mellé siettünk, ahol az Anamésok tartottak valamiféle jóga-meditációt. Ezóbigyóval volt átszőve az egész, amit el tudok fogadni, de jobb szeretem, ha tudományosabban állunk a játékhoz. Erős légzést csináltunk a teljes meditáció alatt, és ez, meg a hírtelen felállás nincsenek jó barátságban, könnyen elvesztheti az ember az egyensúlyát, megszédülhet. Na, ez itt úgy volt lerajzolva, hogy nagy energiákkal dolgozunk, és figyelni kell, mert hírtelen jöhet, és megüthet, ilyenkor guggoljunk le, és várjuk meg amíg megnyugszunk. A végén egy kis szembe bámulós spiritualitás is volt. Rossz vagyok, tudom, nem kéne ilyen negatívan állnom az egészhez.

A szembe nézéssel egyszer egy pszichodrámán találkoztam, beállított az egyik résztvevő minket egy pozícióba, és így egymás szemébe néztünk egy lánnyal percekig. Még órák múlva Is a hatása alatt voltam, nagyon erőteljes élmény volt. Lényeg viszont, hogy ez az Animé nekem túl volt tolva, hatásvadászra, opportunistára, a végén épp csak magukat nem árulták, de hanganyagot, könyvet, azt lehetett venni. A 4-5 órás foglalkozás utolsó részében kérdezni lehetett a vezetőtől, nem válaszolt rosszakat, de misztikusság ebben is volt dögivel, vagy nevezhetjük homájosságnak. Azt hittem itt az évszázad trollkodását követte el a mellettem lévő lány, mikor egy olyat kérdezett, hogy a párja azt álmodta, hogy fény áramlik a kezeiből. Namost közben rajtam egy DragonBall Zed-es póló volt, Son Goku-val, akinek ugye gyakran tör elő a fény Kamehame-zás közben a mancsaiból. Az alkalom végén aztán kinyomoztam, hogy ezt a véletlenek hozták így, a troll csak a fejemben volt, a kérdés teljesen valós alapokon nyugodott.

Mire kijöttünk az épületből, addigra persze már megint visszavette eső nagyúr az uralmat a városban. Nem volt veszedelmes a zuhogás, de azt éreztette azért, hogy ugye a víz az úr. Mutattam egy coop-ot Mankusznak, hogy rácsodálkozhasson az élet olcsóságára, végül beültünk egy olasz „étterembe”. Fura egy hely volt, mert egy gyorskajáldánál komolyabb volt, de az önkiszolgáló részt megtartották. A kajájuk a közepesnél jobb volt, de nem egy páratlan csoda.

A hazautat tervezgetve vettem szemügyre a jegyeinket, és fogott el a röhögés. Az Uetliberg már nem a duplazóna, oda kell egy kiegészítőjegy. Azt hittem, hogy csak a duplazónára vettem a jegyet, és mikor jöttünk le, azon drukkoltam, hogy a városhatárig ne jöjjön kaller. Most esett le, hogy valamit elbarmoltam, és ugyan duplazónás jegyeket vettem, de nem Zürichre, hanem a hegyre, meg a mellette levő zónára. Vagyis, valójában onnantól kezdve voltunk veszélyben, mikortól már azt gondoltam, hogy minden tuti. Mire ezt végigszemeztük, addigra viszont gyalogosan haza is érkeztünk, ideje volt a dolgos nap után az alvás nevű rekreációs játéknak.

05.14. Vasárnap

Szokásos komótos indítás, aztán déltől nekem már programom volt. Eredetileg úgy lett volna, hogy  Mankusz el is indul haza, de végül maradt inkább a városban, a ma esti jógás szeánszot is meg akarja látogatni. Lakótársamra bíztam, én pedig elszaladtam csajozni. Kis kényelmes ember vagyok, meg pénteken úgy is kimaradt a bicajozásból, hát felmentünk az Uetlibergre. Kis kényelmes ember vagyok, így hát kottára úgy csináltuk, mint ahogy tegnap is. A változatosságról az égiek gondoskodtak azonban. Pont beérünk a játszótér menti kisházba a zuhogó eső elől, mikor az szinten ugrott, és jégdarabok kezdtek pattogni a közeli asztalokon. Nem hagytam megzavarni magam, berendeltem a szokásosat. A vonatnál szivatott az autómata, a jegyem még érvényes volt tegnapról, nekem csak a városban levő duplazónára kellett volna jegy, de azt úgy látszik a hegy tetején külön nem lehet bevásárolni, persze nem gondolnám, hogy idén erre még valakinek lenne majd igénye.

Hazajöttünk, hogy aztán a neten lőjjünk jegyet a Galaxis őrzői 2-re, és irány a mozi. Reklám van a közepén! Nem az első kinti mozizásom, de ez még mindig jesszuska, basszuska. A film nem volt rossz, csak hát picit buzis lett, vagyishogy érzelmes, túl sok volt a romantika nekem, egy szuperhősös filmtől akiót és bunyót várok, kevésbé a családmozis jelleget. Node a világ változik, a stúdiók meg próbálnak minél nagyobb közönséget elérni. Mint ahogy a Titanic is egyben volt katasztrófa film a férfiaknak, és romantikus történet a nőknek, s izgultak is rajta a készítők, nehogy fordítva süljön el, mert akkor az évszázad bukása lesz a vége.

Mozi után sétálgattunk a folyóparton, néztünk egy kis naplementét, megáztunk a pajkosan szemerkélő esőben, és a végtelenség hajnalába dumáltuk magunkat.

[szallakakukk-blog]

Huszonkettedik hét

Május 1.-7. A hét amikor motorral taxiztam, nekiálltam ledolgozni hátrányomat sorozat témában, nekiláttam a szökés új évadnak. A hétvégére pedig szinte átköltöztem Bázelbe, buliváros. Annyira szétpartiztam az utolsó napokat, nemhogy teleportra, de egyenesen időutazóra ittam magam.

Ugyanitt: Köszönöm a szponzorációt a LibreOffice nagy sikerű fejlesztőinek. Hiába kapcsoltam be a helyesíráscsekkolást, ma én vittem el a jackpotot, és bármi amit begépelek, az valid magyar szó. Előre is bocsesz a tipókírt.

05.01. Hétfő

Éjszaka folyamán megérkezett a negyedik hálótársunk is. Eredetileg nem övé volt a hely, de furcsa mód 3 hete nem tudott alvóhelyet venni Szegeden, így jobb híján ülőhellyel vágott neki az útnak. Miután azonban a felettem levő emeleti helyre a Keletitől váltottak jegyet, és a határig senki nem foglalta el, a kalauz felajánlotta neki, hogy vackolja be magát hozzánk. A reggeli csevej során kiderült, hogy ő is, illetve a mellettem fekvő hölgy, mindketten idősgondozással foglalkoznak. Egyikük 3 hetet van, majd 3 hét szünetre haza megy, szállást és kaját, a vonatjegy árát, illetve 2500 pénzt kap egy ilyen körért, másikuk most épp fél évre jött ki, szállással, kajával, és mellé 1000 CHF havi fizetséggel. Előbbi azért elég korrekt kis pénz, vendéglátózással lehet hasonlót keresni (miután kifizetted a szállást, kaját). Az utóbbi, otthoni viszonylatban számít csak jó pénznek, de itt nem jut vele messzire az ember, a közvetítő cég viszont biztos jól jár.

Bankolás témája: 4150 BKV jegyért a bankom 4700-at vont le (16.26 CHF) 12% difi. ‘Nyád. Valójában 4265-öt, a maradék 1.5CHF meg a fizetés díjja o_O no, nem fogok a UBS-es kártyával fizetni külföldön.

Tanultam más trükköt is, van egy Railjet+ nevű csoda, amire ha regisztrál az ember fia, akkor kap minimum 25% kedvezményt a vonatjegy árából. És mindez évi 25 EUR-ba kerül.

Uzsonna-vacsora. Péntek helyett ma melóztam, de menza ugye nem volt, mert munkaszünet van. Találtam a hidegkonyhában sajtkrémet, de kenyér már persze nem volt. Miután a haveri csetben, a palacsintasütésre gyúró brigád tagjai fél óránként kérdezték a többiektől, hogy mi kell a Migrosból, elkönyveltem, hogy a boltok, azok nyitva vannak. Háromnegyed ötkor hát elatároztam magam, hogy kiszaladok a kecóm melletti Coop-ba valami péksüteményért. Útközben, a Giesshübelen át vezetett az utam, odaszólt egy pár, akik épp a menetrendet lesték, hogy segítség kéne. Gyorsan exkuzáltam magam, hogy hát nem vagyok helyi, meg csak fél éve szokom a levegőt. Végül csak tudtam válaszolni a kérdésükre. Achievement unlocked, útbaigazítottam turistákat. Lesétáltam a bolthoz, de persze bukó, zárva van. Átsétáltam a Migros-hoz, az is. Végül beültem a Wiedikon Point-ba ahol mindent is árulnak (pizza, hambi, kebab), kértem egy csirke kebab tálat, de a tálat csak hozzágondoltam, így kaptam aluba csomizott flatbread-be göngyölt csodát aka. gyros-t. Nem a megszokott magyar gyros-os móka volt ez, kaliforniai paprika volt benne, az egész egy vaslapon lett megsütve, nix pálcikáról leflexelt rommápörzsölt husi. Jó volt, csak a helyet nem éreztem teljesen. A pultnál rendeltem, de aztán integettek, hogy üljek csak le. Gondoltam majd kihozzák. Aztán integettek (nem beszélt a srác angolul, én meg németül nem tudok, ugye), hogy milyen szószt kérek, aztán a végén odaadta, visszaügettem az asztalomhoz, aztán burkoltam. A végén odamentem a pulthoz, reflexből a tálcámat is magammal vive. A csávókáim bent dumáltak, le se tojták, hogy ott vagyok, visszamentem az asztalhoz, és vártam egy sort, hogy akkor majd kijönnek. Basztak kijönni, így végül visszamentem a pulthoz, és kifizettem amit kellett. Szóval még kalibrálódnom kell az élet ütemére. Amerikában kb. reflexből utánaddobják a számlát, ha nem kérted, akkor is. Itt most még nem teljesen világos, hogy mi a járás, de 15 percet répázni a “kifőzdében”, amikor eredetileg csak negyed órára ugrottam volna ki, nincs sok kedvem. A végén úgy egy jó óra múlva értem vissza melóhelyemre. Ott aztán úgy f11-ig evett a fene.

05.02. Kedd

Dupla reggeli, mert megérdemlem. A meló gyorsan eltelt, aztán léptem haza. Raszta havernak holnap lesz motoros vizsgája, és még gyakorolni akar, milyen az, ha utassal megy. Fél8 körül indultunk, végül fél10 előtt nem sokkal dobott haza. Életemben talán harmadszorra utaztam valaki mögött. Most már nem azon paráztam, hogy mikor fogok egy bőgáznál levágódni hátrafele, volt időm nézni mikor cseszi el a kreszt, mennyivel megyünk, merre megyünk, milyen a táj. Jó dolog ez az utasnak levés, gondtalanul siklassz az aszfalt felett. Csak az ember háta, meg a segge az, ami egy idő után lázongani kezd. Először felmentünk a helyi közlekedési hatósághoz. Van ott egy vizsgapálya, de sorompóval zárva volt, így nem tudtunk benézni gyakorolni. Így végül a városban való bóklászás maradt. Elsőként levitettem magam a Centrálhoz, aztán a csajokhoz a Langstrasse-ra. Innen aztán bulizni támadt kedvem, bemondtam a következő címnek a Hallenstadion-t. Ez kicsit trükkösebb volt, Oerlikon pályaudvart körbe kell kerülni, kis térképészettel azt is bevettük. Eddigre már lement a nap, szépen hazafelé vettük az irányt. Kaptam egy meghívást sörre, de ugye tudjuk mi lesz abból, ha együtt iszunk, így inkább hazajöttem, hogy tegyek vegyek. Kicsit beszorultam a facebook elé, majd valahogy belebotlottam egy livestreambe, ahol épp a rick’n’morty egyik része ment, kénytelen voltam végignézni. Szóval akár el is ugorhattam volna egy sörre, bár az éjfélig tuti eltartott volna. Helyette ismerkedtem a klasszikusokkal.

05.03 Szerda

Erről a napról nem sokat írnak a lexikonban, a spinninget valami oknál fogva kihagytam, cserébe meglestem kettő részt is a prisonbreakből. Lehet ekkor kezdtem, már egy hónapja kint van, csak ugye nem megy a HDMI kimenet, így nem lehet tévén nézni, ezeddig meg inkább mindig ezt szereltem, ahelyett, hogy lestem volna béllyegben a kontent.

05.04 Csütörötök

Letoltam az ultimate mákolást, mikor megindultam hazafele, Mordor épp az Ütliberg tévétorony tetejére szerelte Szauron szemét, a hegy a sötétlilától a feketéig játszott a teljes színskálán. Landoltam otthon, hogy aztán 5 percre rá elszabadultak az orkok is, meg a 600 hektó dézsa.

A lakás melegéből aztán a változatosság kedvéért meglestem megint kettő részt a prison breakből, valami zseniális egy darab, ugye 10 éve volt ez a tévében, csávókám megszökik a börtönből, minden évadban. Na, érezték, hogy ez így nagyon necces, tartottak 7 év szünetet, hogy ezúttal MEGINT megszökhessen valahonnan. De okosan csinálják, ez jó kis évadnak igérkezik. A genxterkedést le kellett folytani, így gyorsan belebotlottam Rick'n'Morty új évad első részébe, és azonhamarjában magamévá is tettem.

A hétvégére Bázel bevétele lesz a cél, megyek bulizni biács.

05.05. Péntek

Ezt a napot a már megszokott tematikára építettem fel, meló, tekerés a hegyre, legurulás a kocsmába, TGIF. Itt egy darabig dumáltam egy társasággal, akik aztán félelmetes hirtelenséggel elszaladtak wécézni, és többé se hírük se hamvuk, alighanem kocsmában vagy házibuliban feneklettek meg, pedig úgy igérték visszajönnek még. Végül egy mexikói társaságnál kötöttem ki, némi szikrákat generálva egy jánnyal, aki 2-3 mérettel nagyobb mint az esetem, de olyan igéző szemei voltak, csak ott ragadtam hajnali 1-ig.

05.06. Szombat

Szolíd másnaposan feltámadtam álmaimból, hogy egy gyors Coop-os bevásárlással indítsam a napot. Ezt követően egy omlett megalkotásába öltem minden erőmet. Mivel a múltkori calzone reprodukciója volt a cél, így talán 4 tojást is beleöltem, odaégettem egy kis hagymát (hiába veszem le a platnit maxról fele kakaóra, ha nem azt állítom át, amin épp sütögetek, hanem a mellette lévőt, ugye). Szóval az omlett végül nem lett rossz, hanem olyan kiadós, hogy két menetben sikerült csak a helyére pakolni.

Az esti buliba korán megindulunk, 4-kor találkoztunk a HB-n, aztán ment egy adag punkolás, mikor emerre hajlamos tettestársammal belefutottunk még két hasonszőrű komájába. Úgy tűnik a nyílt téren való alkoholfogyasztásra itt sem annyira háklisak, a pályaudvaron Jameson ivás üvegből legalábbis minimum megtűrt történet. 4-es vonatot sikerült befognunk, még ha perceken is múlt.

Bázelben persze esik az eső, mi mást is csinálna. Tudható volt ez, de nem akaródzott esernyőt vásárolni a zürichi olcsó boltban, így helyette inkább nagyobbra fogunk majd nőni. Egy ideig tűnődtünk a pályaudvaron, hogy merre tovább, a végén rátaláltunk egy Paddy Reillys kocsmára, ott húztuk meg magunkat. Rendeltünk egy adag chikenwing-et, és pár adag sört, whiskey-gyömbért. Miután kiolvastuk a helyi könyveket, nekilendültünk a partyplacc meghódítása c. alprojektnek. A hely valami mágikus oknál fogva csak 9-kor nyit, gondolom nem akarnak feltűnően nagy profitot termelni sörök koncert előtti értékesítéséből. Átcsattogtunk a szemben található kifőzdébe, ahol a két zenekar tápolt, mint utóbb megtudtam. Egyikük a Bitch Queens névre keresztelkedett. Mivel még várni kell, így aztán tovább battyogunk egy harmadik kocsmába, és ott verünk tanyát a kezdés idejéig. 9-re aztán vissza a partiplészre, bekarmolunk még pár sört, a színpad előtti rész egész picinyke, de ettől lesz igazán kellemes a hely, mintha csak valami pesti vagy vidéki apró kis klubba kerültem volna le, a vendégek sorra hordják a piát a zenekarnak, akik megvesznek a színpadon, jól csinálják, mi is megőrülünk picit. 11 körül beüt aztán a pánik, neki kellene indulni a pályaudvarra, mert máskülönben hajnali 5-ig ki kell húzni valahol, az első vonatig. Hotelt kezdek keresni, 15 perc mobillal rejszolás után (nem könnyű hotelt foglalni telón keresztül, főleg ha a fizetés képernyőn random hibaüzenettel törik végképp le a lelkesedésedet), kérdezősködni kezdtünk a pultosoknál, hogy tudnak-e valami hotelt. Így a vége az lett, hogy a második zenekar második felét kompletten szálláskereséssel töltöttük, aztán neki is indultunk, IRL foglalni, hamár neten nem jött össze. A kiszemelt hotel, easyHotel, a bejárat mellett volt egy kijelző, szoba foglalására. Na ott is elvesztem negyed órát, mire aztán a lányok benyitottak az ajtón, és lám, 2 méteren belül találtak egy recepciót egy barátságos humanoiddal, aki adott nekünk kulcsot miután barátságunk jeléül apró kis mágnescsíkos kártyácskákkal dobáltam meg. Innen persze már nem mentünk vissza a koncertre, elbúcsúztunk a többiektől, és az alkoholtól túlfűtve belefejeltünk az ágyba.

05.07. Vasárnap

Bázel egy fantasztikus város. Nem kicsi, tehát van szép nagy pályaudvar. 3 ország határán van, tehát rögtön mindegyiknek van egy. Egy SBB, egy DB és egy SNCF. 7-kor megébredtünk, lekocogtam a recepcióra affelől érdeklődni, hogy mi van ma nyitva, mert ennénk. Vasárnap ugye semmi se, de a pályaudvar kivétel. Lebattyogtunk hát a némethez és vettünk posztapokaliptikus túlélőcsomagot, csak és kizárólag a legfontosabb elemekkel: energiaital, gatorade, csokis tej, tonhalszendvics és óvszer. 11-kor aztán földönfutókká lettünk, visszaosontunk hát az SBB-hez. Betértünk a mellette levő Burger-be, s én erős voltam, s nem ettem vala, majd visszajöttünk zurück-be.

Vége a hétnek, hát döglés, megkajoltam a szökés 5. részét, majd összecuccoltam, és újfent kimentem a HB-ra, találkozás favágó komával, indulás, hmm, egy Bázel nevű városkába, már megint. Koncert előtt mindig eszünk egy Whopper-t, ez már hagyomány vala, nem tehettem hát másként. Az eső persze megint esett, de most nem álltunk meg Paddyzni, rögvest ment tovább a következő vonatunk Pratteln nevű városkába. 8-ra oda is értünk az előzenekarra, egész jó kis rock'n'roll-t húztak a talpunk alá, majd következett a sztárfellépő banda, hát erre is sorkerült, egy 55 éves magyar csoda, ezres külföldi tömeg előtt, az Omega. Itt vallom be töredelmesen, hogy a Gyöngyhajún kívül igazából nem túl sok számukat ismerem, de ideje volt már meglesni őket.

A prattelni bulizással az a kihívás, hogy a koncert 11-kor ér véget, a legutolsó vonat meg úgy indul, hogy pont el lehet érni, ha ekkor rá is mozdul az ember. A csatlakozásnál anyáztunk egy sort, mert azt írták 14 percet késik. Pár másodperc múlva viszont rájövünk, hogy egy korábbi vonatról van szó, ami 2 perc múlva be is gördül vígan, mi meg még ennél is vidámabban szállunk fel rá, időutazók lettünk, rajta vagyunk az előző vonaton. Eredetileg séta lett volna haza, mert az S10 éjfél után már alszik, viszont a késő járatot bevárták a városi csatlakozások, megamázli, 10 perccel azelőtt értem haza, hogy a főpályaudvarra érkeztem volna meg a menetrend szerint... Medzsik.

[szallakakukk-blog]

Huszonegyedik hét

Április 24.-31. A hét amikor ajtót gyártottam, végre ettem megint egy jót a Nádas csárdában, voltam a feltámadott Pizza Hut-ban, és vizet fakasztottam a falból. Jártam svejci doktornál, ettem Börgerben, és elfogyasztottam életem első emészthető hambiját Mekiéknél. Jártam a Sonar zenekar koncertjén is, játszottam az unokaöcsémmel, és vezettem úgy 500km-et, nappal/éjszaka/esőben/napsütésben. Sportnak színét se láttam.

04. 24. Hétfő

Ébredés 7-kor, sátor összehajtogatás, elpakolás, bepakolás, indulás 7:35 körül.

Flottul minden, megint napijegyet vesz a paraszt, supporting BKV. Taxi helyett kipróbálom végre ezt is, úgy sincs sok csomagom, a Kökin meg anno sokszor megfordultam, mikor nagyimhoz mentem, az utóbbi időben viszont csak elvétve. Jó öreg nosztalgia.

Reptéren normál esetben beülnék a Lounge-ba, de a spéci kártyám, ami nyitja, az ZRH-ban maradt, így skip. Körbenéztem a kajoldákat, de egy értelmeset nem találtam, így végül maradta a Whopperelés. Angolul nyomattam a rendelést a csajnak, végre egy felállás ahol nyeregben lehetek. Ha saját nyelven próbálod, akkor reflexből dobják a kérdéseket, esélyed nincsen ellenük, naponta 300-szor átmennek rajta, fekete öves mesterei a dialógusnak. Angolnak magyarul hiába is mondanám, itt viszont most minden passzol. Végigdarálom mit kérek, látom, ahogy kapaszkodik, hogy minden szavát megeméssze, a nagy koncentrációban el is marad a sajt tukmálása. Sikerült, egyszer sikerült végre keresztkérdések nélkül berendelni azt a nyomorult hambit. Időm még volt mint a tenger, kolbászoltam hát még egy sort, meglestem a dohányzót. No, ez egy meglepő darab. A legtöbb reptéren egy 2x2 m-es dobozt tartanak fenn, ami valójában inkább füstölő. Bemész, és akár rá sem kell gyújtanod, fél perc alatt 5 óra kocsmázás füstjét szívja magába a ruházatod, effektív. No, a Ferihegyi dohányzó az olyan, hogy egy sörterasz, amiről rálátni a reptér egy részére, lehet csodálni a vasmadarakat, meg kint lenni a szabad levegőn, amíg várod a gépet. Közeledett az indulás, nem volt nálam fejhallgató, így zenét se tudnék hallgatni, gyorsan beszaladtam egy boltba körbenézni. Miután van már rá meg beletevős fülesem is, így nehezen szántam rá magam, végül nem is vettem, annyi pénzt egyik sem ért meg, erre az egy útra, amiért adták. A végén aztán odaszaladtam még egy stóc könyvhöz, hogy akkor választok valami olvasni valót. És akkor hirtelen ott vigyorgott rám a megfejtés: Neil Gaiman Norse Mythology.

Gépen 5-ödik sor, a csomagom a business class tárolójában utazik, nagyon elit csomag. Előttem a fiatalok pezsgőznek, meg gyümölcstálat falnak, mi hátrébb csak egy Gipfeli-t (kifli bakker! :P). A BUD-ZRH járat legjobb része, ahogy Bp felett billen egyet jobbra, és ilyenkor az egész városra rá lehet látni. Ott a Margit-sziget, felette a Megyeri-híd, közvetlenül mellette pedig a Lupa-sziget. Onnan pedig a szentendrei sziget bal oldalán szalad végig a Duna, amit tavaly már annyiszor bejártam kajakkal, egészen a szentendrei Dunakorzóig :) Viszlát Pest, beletúrom a fejem Odin, Thor, Loki és a többiek történeteibe.

Landolás után úgy 15.-ként hagyom el a gépet, rövidesen az élre törtem, s az üres folyosókon kolbászoltam a vám majd a vasútállomás felé. Talán már 5. alkalom lehet, hogy bejárom ezt az utat, a duty free csont üres, egyedül bandukolok, vágom le a sarkokat. Gyorsan kipörgetek egy egy órás jegyet, jobbra el, balra be a zöld folyosón, egy ütemes Grüezi a vámtisztnek, majd balra le a lépcsőn. Elég későre jár már (a délig melóba beéréshez képest), a Maps-et nyomogatom, hogy mi most a nyerő jármű a város felé, Csak negyed óra múlva indulókat kínál, kicsit visszapörgetem az indulási időt, és ki is pottyan egy négyes vágány, fél percre lehetek tőle, onnan indul 2 perc múlva egy EC a főpályaudvarra. Sínen vagyok. Végül Gieshübelre megyek S4-el, onnan sétálok már hazafelé a szikrázó napsütésben. Otthon gyors csere rövidgatyóra, és irány be a melóba ebédelni.

A hétvégét megint otthon töltöm majd, végre megérett az elhatározás. Este latolgatom a lehetőségeimet. 571 CHF lenne röpcsivel :o A laszt minit fáj. Illetve arra jöttem még rá, hogy a repülés BUD és ZRH között egy merő szopás. 7:30 körül indultam ki a reptérre, 12:15-re értem célba. Hiába 9:40-től 11:20-ig tart maga az út, vagyis 100 perc, Pesten 1 óra kb. a reptérre érni, itt kint is 30 perc. Illetve a szekucsekk, meg indulási bizonytalanságok miatt mindig azt mondják, hogy járat indulás előtt legyél kint 2 órával meg ilyenek. A 0.5-1 órát szeretem inkább tartani, de az is holt idő. Szóval ma 5 óra ment el a repüléssel, 7-kor kelhettem miatta, és kb. fél1, 1-től tudtam melózni. Ezzel szemben a vonatra van olyan opció ugye, hogy alvós, este felszállok, reggel meg le. 11ó30p az út, kiérni a HB-ra 15 perc, Pesten is kb. 15 perc, illetve azért egy 15 perccel korábban ott lenni sem hülye dolog. A 12 órás útban benne van egy alvás is, ami mondjuk 7-8 óra. A végén tehát az jön ki, hogy bár utazással bruttó több idő telik, ha az alvástól eltekintek, akkor 4-5 óra mind a kettő. Viszont kevesebbet kell közlekedni a vonathoz, mint a reptérhez, így több időt tudok olvasással, vagy szocializálódással tölteni, a vonat esti lefekvéshez készülődős négyfős atmoszférája pedig kellemesebb, mint a sálálá, repülővel baszatjuk a marhavagonban 100-an. Node most, hogy ezt így mind lerajzoltam, az előbb vettem hétvégére vonatjegyet haza, és egy pályaszakasz felújítás miatt a BUD-ZRH az bizony 13ó30p lesz, extra 2 óra, halleluja, de fogom én azt élvezni majd.

Azt totál benéztem egyébként, hogy a mai napon volt spinning, mentem volna rá, főleg, mert 1 hete már nem voltam edzeni semmit sem. Viszont reggel keddnek éreztem a hétfőt, kedden meg semmi értelmes most nincsen, így megfelelő ruha hiányában ez most elmaradt. Este 3 órán keresztül patkoltam a tizenkilencedik hetemet, hogy végre posztolhassam.

Bent a melóban találtam az egyik asztalon egy ilyen Pocket Operatort. A nerd sniping tipikus esete, vagyis amikor kint hagysz valamit, valahol, aztán ha kocka jár a közelben, akkor tuti leakad vele egy darabig.

04.25. Kedd

Reggel viszonylag korán keltem, aztán kiolvastam az internetet. Még hétfő reggel a reptérre vezető úton akadtam egy cikkbe ami a Google könyvtárdigitalizálós projektjéről szól. A mobilom lemerült felszállás után, a cikk felénél, most végre bepótoltam. Ugyan 7:30-kor keltem, úgy 9:45 körül értem csak be. Veszedelmes dolog felmenni az internetre, beszorulsz egy cikk alá, betévedsz egy hírbarlangba, és órákra nyomodat veszti a valóság. Rájöttem, hogy a csütörtöki dokit üti egy meeting, felcsörögtem őket, az esélytelenek nyugalmával. A beszélgetés kissé abszurd része volt, amikor a túloldalon a hölgy háromszor, háromféleképpen futott neki, hogy mikorra van időpontom, mire annyit válaszoltam, hogy “noon”, “from noon”, majd végül negyedjére mondtam egy twelve-t, és itt neki is leesett, hogy most kapja meg a válaszát negyedjére. Végül sikeresen előrehoztuk a vizitet 10:40-re. A mai másik nagy projekt barátom megkörnyékezése volt, hogy nem-e esetleg lehetne-e, hogy a balatoni nyaralónkban szíjjelbaszott elektronyos hálózat újraépítésében segítsen nekem, mondjuk 3 nap múlva, péntektől szombatig. Hiszen csak péntek estére van programom, a maradék időt pl. hasznosan is tölthetném. Egyelőre úgy tűnik, hogy bármennyire is lastminute voltam, működhet a történet, gigamák, az van.

A munka is hasznosan telt, most már tudom, hogy a spanyolok a hullámvasutat orosz hegynek nevezik (montaña rusa). Egy kis internet elárulja, hogy németül nyolcas-vasút (Achterbahn), a cseh/szlovákok hegyút-nak (Horská dráha) a horvátok pedig halálvonatnak (Vlak smrti) nevezik. És a többi...

04.26. Szerda

Ez egy rövid velős nap volt, spinningre nem mentem, mert meeting volt. Helyette kertészt kutattam a hétvégi nyaralós akcióra. Megcsörgettem a mobilját, majd a felesége felvette, hogy nincs otthon az ura, hívjam majd később :) Végül is, senki nem mondta, hogy vezetékes telefon pótlására ne lehetne használni. Lehet ez a fűnyírás dolog is meg fog oldódni, nem volna rossz.

04.27. Csütörtök

Álmos ébredés gyötört. Korai melót terveztem, hogy a dokizás előtt is valami értelmes mennyiséget tudjak haladni. Ennek mennyisége végül fél órában került fixálásra, nem igazán értem be korán :P

A doki egy izgalmas kis túra volt, felfedeztem a Paradeplatz mögött található pár kis utcácskát, arra még nem jártam, bőrgyógyász lévén végtelen sok botoxolásról, meg plasztikáról szóló prospektus hevert a váróban, viszont a profilnak köszönhetően sok-sok csinos pénzes vendég. Hiába jöttem időre, azért egy 10 percet kellett várni, majd az asszisztens bekísért az egyik szobába. Itt is nagyon gondosan vagy 6 fajta szóróanyag volt kihelyezve, rögtön éreztem is, hogy rondább, és ráncosabb vagyok a kelleténél, és megindult valami a pénztárcámból kisugárzó bizsergés. Negyed órát akklimatizálódtam, mire végre megjelent a doktor. Megleste a hátamat, rajzolt rá ferde csíkokat, majd közölte, hogy sok a hisztamin a bőrömben, és ezért szedjek antihisztamint, viszlát. Én csak ültem, és kamilláztam, hogy 15 másodperc alatt felállítja itt nekem a diagnózist. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy most akkor azért vegyük már sorra, hogy ez mitől is van, és merre megy, buzi mérnök vagyok, nekem értenem kell a dolgokat, nem elég ha kapok valami mindent megoldó kúpot. Oda is bökte a tag: „Mi a baja?” kissé feszült-agresszív hangsúlyozással. Előkeresett gyorsan egy magazinféleséget, és abban bejelölte, hogy melyik részben olvashatok a dologról. Kikérdeztem még, merre van a közelben patika, meg, hogy hol kell fizetni. A számlát majd kiküldik postán, arra kell majd utalnom, vagy a biztosítómmal csencselni, valami ilyesmi.

A patikát valahol a Bellevue környékén találom, le is sétáltam odáig, egészen a sarokra. Mellettem valami óriási műanyag száj a kirakatban, meg egy belevaló cigi. No, hol lehet vajon a patika, előkapom a telefonom, bepötyögöm a kérdést, forgatom a térképet, tájolom magamat, megfordulok, hát csak nem valami dohányzás leszoktatós nikotinos csodagyógyszer reklámját bámultam az előbb? Képes voltam nekiállni rákeresni a helyre, mikor pont előtte álltam. A patikus itt is megszenved az orvos kézírásának kiolvasásával, no meg jobban is tud dolgokat. Két cumó került felírásra, egyiket este másikat reggel kellene szedni. No de a reggel szedős az álmosíthat, gyorsan mondják is, hogy először ne pont vezetés előtt próbálkozzam vele, az nem biztos, hogy biztonságos ötlet. A két dobozra nyomtatnak két vignettát, ráragasztják. Ez így gyönyörűen olvasható, olvasható lenne, ha nem németül írták volna rá a szöveget, de azért fogok vele boldogulni. A sokk része a történetnek az ár, a végén 75 CHF körüli összeget hagytam ott a két bogyós gyogyóra, meg egy üvegcse zuhanyozáshoz való lötyire.

Munka után megint hazaút. Akarok venni csokit ajándékba, de a bolt 9-kor zár, a vonat 9:40-kor indul. Az tök sok idő csövelés. Meg persze: First world problems.

Kicsit kapkodva indultam szokásomhoz híven a pályaudvarra, de jó ütemben léptem ki, 9 perccel zárás előtt ott voltam a Läderach-ban. Bespejzoltam két csomag csokit, és mentem tovább a peronra. A vonat még sehol, hosszas ácsorgás, majd úgy negyed órával indulás előtt begördült végre a vágányára. Mostani útitársaim egy szállódázós srác, meg egy anyuka, aki a két lánya miatt van kint, amíg elvégzik a sulit. Mindketten már úgy 8 éve itt élnek, és nagyon mehetnékük van már haza. Közben valami közleményt mondott be egy hang németül, ez sok jót nem jelenthet, ki is derült az angol verzióból, hogy 25 perc késéssel indulunk. A balatoni randimat gyorsan odébb is toltam fél órával, olvastam egy kis Gaiman-t, természetesen 5 oldal után rám tört az álomkór, és kidőltem szunnyadni.

04.28. Péntek

7 óra körül már nem bírtam magammal, kipattantam az ágyamból, meglestem a piszoár nevű műintézményt, meg ha már lemásztam a felső ágyról, akkor vadásztam egy kis geokoordinátát is az éterből (fent nincs gps vétel). Pandorf környékén jártunk, Nickelsdorf következett lassan, és át a határon. Böngésztem a tájat, és vártam az országok közötti csodát. Csak ki van téve valami hatalmas tábla, hogy hálóóó. A tábla vagy nincsen is, vagy a másik oldalon kellett volna keressem. Amit viszont láttam, az végtelen sok szélerőmű volt, az osztrák oldalon. A határ után jobb kézre, egy darabon még Ausztria van, ez a kis “sziget” is tele volt három karú óriásokkal, majd egyszer csak nem volt belőlük több, na ott kezdődött Magyarország.

Visszamentem, a csajok a fülkében (hatvan körüliek), már szinte pánikban, hogy mi lett velem, bealudtam-e a wécén. Visszamásztam még hunyni egy kicsit, közben meghallgattam, ahogy egyikőjük elmeséli amikor kipróbálta az új autóját, és 120-as táblánál 170-nél kapta le a trafi, így fizethetett 1400 CHF-et, illetve 1 hónapra bevonták a jogsiját. A bevonásban az a tuti, hogy fél éven belül kell leadni, de azt te választod meg, hogy mikor. Nyilván karácsonyt választotta, mert akkor amúgy is hazajönnek két hétre, amúgy 1 hetet meg simán elment az utakon jogsi nélkül. Végül is, miért csak a huszonéves srácok kiváltsága lenne ez? És ha már itt tartunk, megcsörrent a másik néne telefonja (még iccaka szállt fel valahol), “Kicsikét szűk a világ nekem” - csendült fel Majka jellegzetes kialvatlan hangja. Jawdrop. Ezek a nénik nagyon hipszter.

Végül beértünk Kelenföldre. Rögtön mentem kedvenc BKK automatámhoz. A képernyő egész jól vette az adást, eljutottam a fizetésig. Beintettem a paypass olvasónak a kártyával. Semmi. Megdugtam. Semmi. Anyáztam. Az automata mellett álló két idősebb hölgyemény olyan “jézus atya úristen, ki ez a faszparaszt” jellegű arcot vágott. Beintettem. Mármint a paypass-nak mégegyszer. Csodák csodája, működött. Közben gyorsan narráltam a két nőnek, hogy mi is történt, mire teljesen eltűnt a kezdeni riadtság, és együtt érzően közölték, hogy ja hát ők nem is használják a gépet, hanem a 4-es metro kijárata mellett van ügyfélszolgálat, ők arra esküsznek. Lehet igazuk van, lehet nekem is hagyni kellene ezeket a vacak masinákat, elvégre a XXI. században élünk, ügyfélközpontúság, felhasználói élmény, miért is használjak ilyen múlt századbéli találmányokat, mint a számítógép, amikor egy élő emberrel is beszélgethetnék róla, hogy melyik jegyből mennyit kérek, mi volt a tegnapi vacsorám, és miféle időjárásunk lesz a héten. Hálelúja, előre a modernizációval.

Mivel a vonatos csúszás miatt átszerveztem a balatoni randit, így nem kellett sietnem, felugrottam hugimékhoz, sógorommal reggeliztünk egyet, dumáltunk egy kicsit, majd megkaptam a kocsi kulcsot, a pénzt amit húgom felvett nekem előre, és nekivágtam az emhetesnek. 11 után pár perccel meg is érkeztem a nyaralóhoz, Gúnár barátom negyed órával rá. Feltártuk a házat, a január-február környéki fürdőfelújításból még a teraszon az összes sitt. A konyhában a csap ugyan a helyén, de alatta még nincs visszatéve a mosogatótálca. A fürdőben tűnik fel először, hogy a csap hideg- ill. meleg víz csatlakozója kb. 1.5 cm-el eltér szintben. Jézusatyaúristen, miacsipa?! Jó, ez most mindegy is, a fő missziónk a villanyászat rendberántása. Olvadóbiztosítékok vannak, ezek nem bírták amikor itt a “mesterember” nekiállt hősugározni a falat. Ideje cserélni kismegszakítókra. Szenvedtünk vele egy sort, mire a 60 éve felszerelt dobozt lekaptuk. Feltehetően amikor óracsere volt, a kedves ELMÜ-s ember a fölös kábelt levágta, hogy ami marad jó feszes legyen, így viszont nem lehetett 2-3 cm-nél jobban levenni a biztosítékokat tartalmazó dobozt, aminek nyilván a hátába voltak belecsavarozva a kábelek. Kénytelenek voltunk bátornak lenni, és levágni a derótokat, amivel átmenetileg teljesen kinyírtuk a ház áramellátását. Utána mint valami programkódot, úgy böngésztük a különféle kapcsolók és biztosítók között szaladgáló drótokat, amik jöttek valahonnan (egy likból), és mentek valahova (egy másik likba). Miután kimatekoztuk magunkat, összeírtuk a vásárolnivalókat, és átgurultunk Siófokra. Sok fölös időnk nem volt, így utána a Mekiben toltunk valami szemetet az arcba, majd vissza a házhoz. Amíg barátom a villanyórát szerelte, addig én a vízzel próbáltam kezdeni valamit. Az itt ugye a fő kihívás, hogy az az istenverte zseni, az miután a vizes kicserélte a dolgokat, január lévén a víz meg ugye el volt zárva, egyből rá is vakolt, és csempézett. Így most az egyedüli módja megmondani, hogy jó-e a munka, rányitni a vizet, és nézni, hogy mozdul-e a vízóra. Első körben rányitottam, majd konstatáltam, hogy a konyhában sikerült vizet fakasztani a sziklából. Nagy volt az öröm és bódottá, elzártam, kitunkoltam a konyha laminált padlójából a szószt, leszedtem a csapot, majd láttam, hogy a tömítőgyűrű, vagyis ami maradt belőle, az még az eredeti benne, nem lett cserélve. Hát, na mondom, ez itt a baj. 4 óra volt, a szakbolt pedig 4:30-kor zár, sprint át az autóval, 7 perccel zárás előtt odaértem. Vettem végül egy új csapot is. Így utólag nem tudom megmondani, hogy ez miért kellett, a régi is tökéletesen üzemelt még, node megtörtént. A következő kör felmosást az új csap próbája után játszottam el, ez sem jó. Ekkor már láttuk, hogy a ferdeség az egy dolog, de a két csőcsonkból csak az egyik merőleges a falra, a másik, az 4-5 fokkal ferdébb. Egy pár kört még vajúdtam a vízfakasztással, de nem bírtam kontrollálni az inkontinenciát, a konyha mindig összevizelte magát. Szerettük volna megoldani ezt a dolgot, hogy este tudjunk fürdeni. Az utolsó nekifutás az volt, hogy, ha már két csapunk van, egyiket balra, másikat jobbra tesszük fel. Így a 4-5 fok miatti feszültség, és hibás szigetelés kiküszöbölhető. Na ekkor derült ki, hogy a csőcsonknál van egy toldó elem, amit szilikonnal meg kóccal rakott fel az ember, de valami olyan ergya módon, hogy orrán száján engedte a vizet. Betekertük teflonszalaggal a menetet, és visszaraktuk. Csap fel. Ekkor szinttet ugrottunk , s mélyebbről kezdett kicsit spriccölni a víz. Itt lett az a mondás, hogy akkor gyorsan egy 40 lityós tartályt teleengedünk, aztán abból gazdálkodunk.

Az idő már fél 8 volt, én pedig 9-re Sonar koncertre voltam hivatalos a Gödörbe. Búcsút intettem hát komámnak, és felszáguldottam Pestre. A Király utcai dugó aztán megakasztott, 21:02-re sikerült csak beparkolnom. Aznap este két 360 fokos koncert volt a városban. Ez az, amikor a zenekar beáll középre, és a népz körbe. Az egyik az Arénában volt a csapda, a másik pedig ez itt, a világvelejében. Anyumat is elcsábítottam az eseményre, ahol vagy egy tucat cimborámmal élvezkedtünk közösen a ritmusokra. 11 körül fejezték be, tökéletes időzítés, 23:01-kor fizettem is már a parkolásért, így csak két órát, de azt maximálisan kihasználva. Anyumat hazadobtam, cserébe csak egy hálózsákot kértem, mivel a napnak messze volt még a vége, a nyaralóban nincs fűtés, 10 fok van éjjel, kelleni fog még ez. Kocsival mai nap másodszor már, M7-en le, nyaralónál voltam negyed 1-re. Ezért jó ha Kenesén van az ember háza. Kiskomám már bekómált, de sikerült észhez térítenem. Ő már eleget benyomott a viszkikólájából, én csak ekkor kezdtem az akklimatizálódást. Egy jó másfél órát cseverésztünk, van is miről, már 30 éve, hogy ismerjük egymást. 2 körül aztán kidőltünk, kell is a pihenés, a holnapi nagy nap, jön a “mesterember”.

04.29. Szombat

Elsőként elköltöttünk egy reggelit. Talán egy sort még varázsoltunk a csappal, majd megjött a “mester”. Az emberei nekiálltak ellapátolni a sittet, mi végigvettük a hiányosságokat, majd búcsút vettünk tőle, majd szerdán jön a vizessel, és javítják a hibákat. A sittet felhányták a platóra közben a többiek, végre lett teraszunk megint.

A napi projekt szekrény varázslása volt a villanyórára. Ez egy kifejezetten neuralgikus pont, az elmúlt 10 évben 4-szer mérhettem le már a méreteit, hogy a lapszabászaton beszerezzem azt az 51.5x81.7mm-es idomot, de sose jutottam egészen a végére, a számok mindig elkallódtak. Most adott volt egy komód, ami már a halálsoron várta a jussát, jó donornak ígérkezett. Megfelelő méretű falapot nem találtunk benne, így végül két elemből eszkábáltuk a megoldást. Dekopírfűrésszel méretre vágtuk a lapokat, két keresztrúddal összetűztük őket, facsavarral ráerősítettünk, és kész is volt az ajtó. A keret alsó része már szétrohadt, ezt is legyártottuk. A zsanérok még vígan lógtak a keret oldalán, erre felfogattuk az új kreálmányunkat. Egy kicsit megcsiszoltuk az alját, hogy ne szoruljon, és el is készült a remekmű. Hozzákezdtünk az összepakoláshoz, mikor megjelent egy ember, fűkaszával a kezében, és se szó, se beszéd, elkezdte darálni a kertet. Tegnap beszéltem vele, megállapodtunk az árban, abban maradtunk, jövőhéten jön majd. (Ez külön logisztikai horror lett volna még a kulcs miatt). Egy futóverseny miatt nem tudta a mai napra tervezett kertet levágni, így végül beugrott ide hozzánk, kisvártatva jött a fia is, így ők ketten fél óra alatt rendetvágtak a kertben. Mire végeztek, már mi is menetre készek voltunk, átugrottunk a Nádas csárdába, és végre ettünk egy proper ebédet. Eddig kicsit mindig szégyelltem magam, ha rántott húst kértem rizzsel tartárral egy étteremben, de most, hogy a Svájci ütemből ez teljesen kimarad, már nincsenek ilyen gyötrő érzések, jóízűen tömtem a búrámba a hazai ízeket. Az ebéd végeztével a búcsú ideje is eljött, Gúnár komám innen nyugatra repül, én meg vissza Pestre.

A tervezettnél kicsit korábban értem fel, így miután hugimtól megtudtam, hogy van egy Háda Budaörs-ön, gyorsan beszaladtam. Tavaly szoktam rá, hogy ott, meg a Cream-be vásároljak. Az árukészlet nagyja az tök szűz ruha, vagy alig hordott, nem nagyon látni rajta, hogy használt lenne. Egy része bizonyosan a különféle márkák eladatlan maradék darabjaiból jön. A nagy buli nekem ebben, hogy jóval változatosabb a kínálat, mint egy normál boltban, és az árak sincsenek elszállva. A hátrány, hogy ha megtetszik valami, de rossz a méret, akkor azt el kell engedni, minden darab más, nem jellemző, hogy egy ruhából több méret is lenne. Végül találtam egy pólót, meg hugomtól egy felkérést a telómban, az IKEA-ból, egy darab polcra. Eleinte húztam a számat, de a randim lassan válaszolt, így addig nekivágtam ennek a küldetésnek. Sikerült rekordot futnom. Azzal, hogy a pénztáraktól mentem be a piactérre, és az önkiszolgáló pénztárnál fizettem, sikerült egyéni csúcsot felállítani, 3 perc alatt bevásároltam az IKEA-ban :o. Közben egyre inkább melegem volt, csak úgy tüzelt a testem a végtelen pörgéstől. Gyorsan elugrottam haverozni egyet, majd 8 körül vissza hugomékhoz. Végre letettem az autót, és nekiindultunk a Kamra nevű korcsmába melegíteni az esti party előtt. Ekkor kezdtem azon tűnődni, hogy nem kívánom most épp a sört. Hehh, hát én beteg vagyok. De komolyan. Hirtelen rájöttem, hogy a délutáni hőhullámom, az valójában hőemelkedés, vagy láz lehetett, de a nagy pörgésben fel sem merült bennem, hogy ilyen történhet. Lehet az elmúlt fél évben is így nem voltam beteg, hogy nem vettem észre? :o No mind1, gondoltam kicsit dumálok a többiekkel, iszom azért egy jó kis IPA-t, aztán hazaosonok. Nagyjából így is lett, ittam IPA-t, meg haza is osontam, épp csak 6-7 óra telt el a kettő között, az A38-on elég jól sikerült a British Mood - Lithium Night party. Haverokat nem tudtam riasztani, mert a telefonom lemerült. Az elmúlt két napban nem volt olyan állapot, amikor 50% fölé sikerült tornászni a töltöttségét. 4 körül aztán végül ágyban is voltam. Nem ittam eleget, így tisztán rémlik, hogy hazafele 50 méteres sprintekben közlekedtem. Sprint, séta, sprint, séta, és így tovább, majd egyszer csak váltottam a kellemesebb séta, lift, séta, ágy sorozatra.

04.30. Vasárnap

Reggel 9 körül át lettem tessékelve a kanapéról a hálószobába, mert sógorom faterja jött vendégségbe, egy másnapjában agonizáló férfi pedig nem mutatott valami jól a nappali oldalában. A látogatás viszonylag gyors volt, utána 2 éves unokaöcsém hozott nekem egy pohár narancslevet, ezt az életmentő elixírt, egy átmulatott éjszaka utánra. Egy rövid időre kiültem a negyedik emeleti teraszra a napsütésbe egyszál boxerban blogolni (fura érzés a városi élet és a nyaralóövezet effajta keveredése), majd már megint menni kellett. Anyunk születésnapját ünnepeljük, és ennek apropójából elvittük a Pizza Hut-ba, mert ikonikus hely számára. Előrementem az Arénába befoglalni egy asztalt, mivel telefonon nem lehet ilyet. Jól belaktunk, majd másfél liter tonik-szóda elfogyasztása után idejét éreztem egy kicsit elvonulni visszatörleszteni. Ha már így arra jártam, gyorsan vettem egy csomag hegyes erős paprikát is, meg egy rágót. Tudni illik, az Arénában a Pizza Hut-nak nincsen saját vécéje, az ember a bevásárlóközpont illemhelyeit használhatja. A Tesco pont útba esett, Raszta meg rám írt, hogy jéé, ha otthon vagyok, vehetnék már paprikát. A legújabb, IKEA-ás módszerrel, a kézipénztáraknál behatolva, célirányosan rárepülve végeztem a manővert, kicsit talán rosszabb szintidővel.

Fizetés után aztán mindenki elpályázott az étteremből, én a sportsdirectbe, de végül, bár venni kéne bringás “kamáslit” (cipőesőkabátot), meg egy normálesőkabátot, inkább csatlakoztam hugomékhoz, hogy ne kelljen egyedül csatangolnom hazáig. Otthon aztán a kis kétéves trónörökös, hiába ültem nagyon kényelmesen a hintaszékben, mindenképp ki akart menni velem az erkélyre. Ott aztán találtunk két csipeszt, így hát hirtelen csíptetgetés lett a játék, majd a kint álló ülő-tárolón található lakatoláshoz kialakított lukon próbáltuk átdugni a csipeszt. Egy idő után aztán ez már nem volt annyira izgalmas, s ekkor következett a távolsági csipeszhajítás. A rekord végül 14 méter lett. Lefele. Csak sikerült egy idő után belőnie azt a szöget a kiskrapeknak, hogy elég magasra és messze is szállt a kis műanyagdarab, hogy a korláton túllendülve a mélybe vesse magát. Sebaj, két csipeszünk volt, illetve így még mindig egy. Aztán már az sem. Nincs mit tenni, csipesz mentőakciót kell szerveznünk. Apa beöltöztette a gyerkőcöt. (Ez már akkor is megtörtént mikor az erkélyen játszódtunk. Én ugye póló pulóver kombóban, a gyerek egy szál pólóban, és nyilván fel sem merül bennem, hogy esetleg egy plusz réteget ő is megbírna. Cserébe persze nem szól, érdekesebb dolgok is vannak a világban még mint a fázás.) Lelifezünk, s a következő pillanatban már egy iskolatáska típusú jelenettel találjuk magunkat szemben: “Peti áll a ház előtt, szíve jobbra húzza őt, balra van a micsoda”. Unokaöcsém makacsul jobbra húz, a játszótéren kötünk ki, a csipesz nem érdekes, nini, találunk egy kamiont, kerekek nélkül. A csipeszeket kellene megkeresni és felvinni, jééé, itt a pad mellett két műanyag csésze hever a földön. A ház előtti zöld pázsitra estek le, nocsak, az meg ott egy talicska, hát valamit bele kellene tenni. Mondjuk egy kis kavicsot. Nem, nem a talicska mellett lévőből, húsz babalépésnyire sokkal érdekesebb kavicsok hevernek, azokból. Egy adagot, aztán még egy adagot, majd úgy gondolom, ha magára hagyom a tökmagot, és leülök a padra, akkor csak megunja, odajön hozzám, és végre mehetünk csipeszelni. Nem így történik, szóban próbálom puhítani, de rendületlenül megy a külszíni kitermelés. Odamegyek hozzá, erre kézen ragad, visszakísér a padra, és kissé erőszakosan int, hogy most azonnal leszek szíves visszaülni a helyemre, majd visszavonul kövezni. Megjelenik 3 gyerkőc, labdáznak, ez kicsit elvonja a figyelmét, de nem hagyja abba a tüzépes játékot, egy darabig győzködöm, elmesélem neki, hogy mi fog történni, ha nem indulunk el, de hát a falnak beszélek. Felkapom a sózsákot, megindul a vonyítás, szépen lendületesen megyek vele a kertkapu felé, és közben azon töprengek, vajon mikor ront rám valaki, hogy ezt a nyilvánvalóan gyereklopást megakadályozza. Bemászunk a pázsitra. Miután az erőszaktételtől felkavarva tökmag elvtárs még nem kooperatív, így én gyűjtöm be a csipeszeket, majd fél perc múlva már rég a múltba vész, talán meg sem történt, hogy itt őfelsége át lett cipelve a társasházi kert másik részébe, most már hugim és a tacsi bűvöletében telik a jelen, mivel ők közben lejöttek egy gyors kutya-egészségügyi szünetre.

Csapatosan felmegyünk, és végre nekiállok pakolni, hisz 50 perc múlva indul a vonat. Sógorom jó fej, felajánlja, hogy kivisz Kelenföldre, végül kényelmesen, indulás előtt 10 perccel állok a peronon. Egész meglepő érzés, hogy a vonat pár perc után be is gördül, feldobom magam, földszinti helyem van, elrendezem a holmimat, felcsapom Loki és Thor történeteit, olvasok pár oldalt, aztán az elkerülhetetlen zzzzz

[szallakakukk-blog]

Huszadik hét

Április 17-23. A hét amit egy isteni reggelivel indítottam, majd két nap munka után hazavonatoztam túlélőtáborozni a legnagyobb hóban, fagyban. Játszottam végre, idén először egy jó Bang-et, megismerkedtem a Bodrog-ártér hihetetlen élővilágával (egész jó arcok, adtak pálinkát), de az őshonos fauna is elbűvölő. Majd a hetet a mama-hotelban zártam.

04.17. Hétfő

Megint gigászi vegetálás. Calzone kétsajtos omlett, sonkával, paradicsommal, hagymával. Hja, nyilván nem én főztem ilyen kúlságot reggelire, én csak a trancsőr voltam, az előszeletelő. A hét második fele evezős túra, így a mai napra meló a terv, ami végül du. 1-től indult.

Este esős 7 fokos idő volt. Elsőre nagyon zavart, majd ráébredtem a helyzetben kínálkozó lehetőségre. Ilyen időt jövendölnek a túrára, így ideális teszt környezet ruházat kalibrálására. Felvettem az összes jégeralsómat meg harisnyámat, esőkabáttal, és leszaladtam 20 percet sétálni. Van rá remény, hogy nem fogok belefagyni a Bodrogba! :)

Nem sikerült haladni rendesen a munkával, és nyócmillió elmaradásom van, hajnali 4-től forgolódtam az ágyban, és csak a stresszelés ment, de abból világversenyen a legjobb nyolc közé jutottam volna. Kell ezzel valamit kezdeni, nem lesz ez így jó, ha ebből rendszer lesz.

04.18. Kedd

7-kor kidobott az ágy, a takarítást meg már második hétvége volt, hogy elkummantottam, ideje bepótolni. 8-ig csak csendben, konyhában rendrakás, portörlés, aztán 8-kor beröffentettem a porszívót. Cseréltem egy bicajbelsőt is, mert a múlt pénteki üvegszilánkos kalandom óta még nem volt érkezésem rá.

Bicóval gyorsan el a szervizbe meló előtt. Mobilszámom nem tudom még fejből, így megadtam az e-mailemet helyette. Meló. Nem jött értesítés a gépsárkány elkészültéről, felhívtam őket, kiderült már epedve vár a drága, küldtek soha meg nem érkező levelet is. Átszaladtam érte, majd sikerült defekt nélkül44!4 visszaérni, beraktam a céghez a “nem-éjszakai” parkolóba, hogy amíg nem vagyok, addig a pénteki Üetlizéshez használja aki marja. Nap közben gyönyörködhettünk a várost ostromló hóviharban, sokadjára fordult meg már a fejemben ekkor, esetleg maradhatnék a seggemen, nem kell nekem ez a vízitúra.

Folytattam a melót, majd kb. egy órával vonat indulás előtt szaladás haza. Lakótársam 10 napig otthon húsvétolt, most futottunk össze először, nagy lelkesen nekiálltunk dumálni, közben gyors fürdőszoba kör, csomagok utolsó csekkolása (egy db 30L-es duffel bag a full pakk, okosan kell pakkolni), majd a dumálás közepén konstatálom, hogy rá kéne kapcsolni, idő van hoppanálni. Úgy nekiálltunk traccsolni, mint két társalkodónő, akik ezer éve nem látták már egymást, de erre most nincs idő. Pánikszerű rohanás a pályaudvarra, 10 perccel indulás előtt már ott is vagyok.

A fülkében 4-en vagyunk, a felső ágyat megint nem sikerült eltalálni a lakójának, nem értem miért olyan nehéz oda feküdni, ahova a jegye szól. Ha meg a menetirány gyötri a gyomrát, meg lehet mondani, nem harapok, nem érdekel, a buta naíva „nem láttam” szőkéktől viszont megőszülök. Emelet rögtön úgy köszön be: “Szia, itt vagy a kabinban? Ugye nincs sok csomagod?”, ugyanis két 150L-es bőröndje volt, és további 150L-nyi szajré táskák, szatyrok, meg még kitudja mi formájában. Az én tárolómat is telepakolta, a kis cingár 30-as táskám végül a lábam mellett hevert az ágyon, mert már más értelmes hely nem nagyon volt. De hát ő ugye imád öltözködni, és megőrül ha nincs vele a 10 pár cipője. Szívem csücske. Rögtön nekiállt puhítani, hogy jajj segítsek már majd lecipelni, mert ő azt nem bírja el. Jóindulat-pióca csúcsrajáratva. Nagyon nem volt szimpi a stílus, haraptam. Erre előrántotta a tündi-bündi stílust, ezzel majd jól kenyérre ken – gondolhatta –, de ettől az agyérgörcs kerülgetett, morogtam. Majd kicsit utáltam magam, hogy ilyen negatív fasz vagyok, végül beadtam a derekam, hogy letoszom a földszintre a bőröndjét, de többet ne várjon, cipelgetni nem fogom neki a peronon, sietés van. Ebben maradtunk. A földszinten kellemesebb volt a tagság, alattam egy német hölgyemény, a másik oldalon egy korombeli lányka, valahogy nem az esetem, és mégis, tele élettel, játékos szemekkel, és a mosolyával a legzordabb szívet is meglágyítaná. Missz pi-csipa az emeleten ilyen szempontból egy áldás volt, imádat volt összekacsintani ezzel a szépséggel, amikor amaz megint kinyilatkoztatott valami napkeleti bölcseletet. Jók ezek a pillanatnyi élet- és lélekközösségek.

Egy adag nyomozás még hátra volt, a közelgő túrához kell nekem kempingcucc meg gumicsizma. Előbbi anyumnál, utóbbi a lakásomba, ahol unokatesóm lakik, és hugomnál van hozzá extra kulcs. Anyumnál nincs kulcs, uncsitesóm a Daubner környékén lesz holnap reggel, hugim nem elérhető. Legrosszabb esetben a Mester utcai munkavédelmi boltból csizmát, a Mountex-ből meg a kanálgépet beszerzem, anyummal a randit már leszerveztem, a sátor-hálózsák nem kérdés, meglesz. Végül csak sikerült kontaktolni tesával, és leszervezni a játék ezen részét, nála találkozunk. Eljött az idő, szunya.

04.19. Szerda

A végső döntés tehát, hogy Kelenföld. Útközben szép kellemes hófödte tájakon száguldunk át a vonattal, hiába, ilyenkor való túrázni, vízen. Izgultunk a csapattal, hogy ne legyen eső a túra alatt, lehet bejött a dolog, megússzuk hóval \o/. Megérkezünk Kelenföldre. Leszállok, megyek az automatához, bízom benne, hogy ezúttal nincs technikus aki épp belezi. Közben szakadatlan ömlik a dézsából a cucc. Automata full üresen, odalépek, nyomogatom, semmi. Kb. tizedikre valamit reagál, aztán megint semmi, valószínű a félpercre duzzogás nevű lefagyitisze lehet. Elegem lesz, veszem később a napijegyet, megyek a 103-ashoz, az pont elindul az orrom előtt, elfojtani nem jó, így üvöltök egy isteneset, azúristenmegbasszaaztabüdöskurvavilágotaztbasszameg, 103-as a helyén marad. Jó, 5 percre rá megy a következő, nagy ügy. Ütközés hugomékkal. 1-es vilivel megyünk tovább, a megállóban persze nincs automata, sebaj, majd veszek később jegyet... Fodrász 11:30-ra vár, 10:15-kor érünk a lakásomba, idő mint a tenger. Kutatás, kutakodás, gumicsizma megvan, a rég elveszettnek hitt Zebra márkájú acél bögrém, amivel még 2003-ban bejártam fél Európát, megvan. A még 3-4 éve vásárolt Nike csukám megvan. Ezt eredetileg nem akartam vinni sehova, de kellene már csere a monstani Vans-em helyére, ez meg annyira de annyira jól néz ki. Anyumtól kaptam névnapomra. Illetve, az úgy volt, hogy rám szólt, hogy van ott egy csomag a sarokban, bontsam ki. Kibontom, tök tuti csuka, öröm van, anyaölelés. Ő egy kicsit zavarodottan néz, majd finoman beadja a mattot: “Fiam ne fárassz, fél éve nézem azt a csomagot mióta leraktad oda, aztán azóta ott porosodik.”. Ba dum tss. Valóban, jobban utánagondolva, nagybátyámmal voltam vásárolni, megláttam, megszerettem, hazavittem, mindeltettem, soha gondom vele nem vót többet. Life hack #2432, vegyél magadnak dolgokat és feledkezz meg róla. Ha egyszer megtalálod, a legjobb, legszemélyhez szólóbb ajándék lesz evör.

No, az idő is valahogy ekképpen szaladt el, 11:15 volt egyszer csak hirtelen, a fodrász meg ennél azért messzebb van. Nekiindultam heves léptekkel, majd 500 méter távlatából esett le, hogy a pulóverem ott hagytam hugimmal, márpedig az éjszakákra diagnosztizált fagy árnyékában elég nagy luxus mínusz egy pulcsival belevágni a mibe. Vissza az extra rétegért, közben próbálok egy taxit keríteni. Lassan de megjött, huhh, dejó, nem fogunk annyit késni. No, ha nem ma lett volna az út közepén parkolászó autóbuszok világnapja, talán még időben odaérek, így viszont annyit ácsorogtunk a rakparton, hogy mire beestem a Miszter Szabóhoz, addigra csak annyit tudott közölni, hogy 5 perc múlva itt a következő ember, annyi idő alatt meg nem végez velem, 45 perc múlva vár. Az is kiderült közben, hogy nem este, hanem 14:30-kor van indulás a túrára a délitől. Egy meggondolatlanságból elkövetett pulóver ottfelejtés, és már romba is dőlt a napom. Fodrász után anyummal terveztem csillelni, majd a Mountex-ben beszerezni a túrához hiányzó olyan eszközöket, mint: thermo zokni, kanálgép, kesztyű. A B terv anyám álma lett, az üstökösként nyargaló trónökör fia, fodrász előtt gyorsan bevásároltam hartai kolbászból meg parenyica sajtból, kenyérből a csarnokban, anyámnál ledobtam, egy adag húsvéti sonka+torma+tojás+kalács kombót vettem a testemhez a mamabüfében, majd rohanás vissza a fodrászhoz. Onnan rohanás anyuhoz csapó kettő, ezúttal őszibarack kompót, rizs, tartár, csontozott-rántott-csirkecomb. A hetek óta ott állomásozó polifoam+hálózsák+sátor kombót integráltam a pakkomba, könnyes búcsú, és rohanás a metróba, hogy bevegyem a Délit. Mármint azután, hogy végigszántottam a túrabolt talaját, hogy a kirakós hiányzó darabjait kipótoljam. Útban a Corvin-negyed felé bekészítettem marokba a bankkártyát, majd megálltam a jegyautomatánál, benyomtam végre 5 óra késéssel A napijegyet. Vehettem volna már egy darab vonaljegyet, de így vannak rendjén a dolgok. Kivettem a cetlit, és szánkáztam le a mozgólépcsőn a tüzelő metrókocsik odvába. Egész jól jött az átszállás, 5 perc késéssel megérkeztem, meglett a Mazda dzsip is. Összekonfiguráltuk magunkat a csapattal, és belevágtunk a lecsóba, amit szerda délutáni csúcs néven ismer csak a pesti polgár. A mobilom sajnos ekkor kilőttem, pedig utóbb kiderült, kerestek a UPC-től, hogy üzleti ajánlattal álljanak elő. Felettébb nagy élvezettel hallgattam volna végig szegény ügyintézőt a lehetőségeimről, mielőtt feltettem volna a belülről hetek óta maró kérésemet: lemondanám az előfizetésemet.

Utunk sima volt, akár egy vízicsúszda, néhol az útszélén 20cm-es hó, néhol átláthatatlan, az éppen előzés alatt álló autó által korbácsolt vízfüggöny. Igazi kalandpark ez az M3 télvíz idején.

6 körül végül odaértünk az étteremhez, az óperencián innen, a csapatunk másik fele már egy ideje ott butult. Sör-pálinka-sör-pálinka-sorozat hátán vettük az irányt egyenesen bele a hétvégébe. Eddig annyit tudtam, hogy 8-an megyünk, semmi többet. Közben kiderült, hogy van akinek ez már legalább a tizedik túrája, és a társaság ezúttal 16 fős lesz. Szépen jöttek újabb emberek, mint valami hatalmas családi ünnepségre, egymást ezer éve nem látott barátok, én pedig bár sose láttuk egymást, ennek a családnak a szerves része vagyok. Túrázni dejó. A vacsink egyszerű rakottzöldbab volt, de nagyon ízletes, miután bepusziltuk átgurultunk Bercelre, és elbujtunk a hideg elől a szállásra. Ekkora aztán azt is megbeszéltük, hogy a ratyi időre, és leginkább a szélre való tekintettel egy napot lecsípünk a túrából, ergyulunk egyet másnap.

04. 20. Csütörtök

Avagy a csillezés világnapja. A rossz időre való tekintettel csak lazultunk egész nap. Ipari mennyiségű pálinkával, tepertővel, sörrel borral vigadozással. Nap közben kimentünk a helyi boltba, tálca sörért, illetve paprikáért-paradicsomért, hogy valami zöldségem is legyen a túrára. Előbbi szinte akciós volt, 150 Ft/darab. Kis termetű TV paprikáról beszélünk, emellett még a svájci árak is elbújhatnak. Kimaxoltuk a világpolgár szintet, csoda, hogy a kártyaterminál nem tiltott le minket. 5 fős delegációnkból 3-an angliai, ír és svájci bankkártyával fizettünk. A végére valahol tuti felcsendült valami sziréna, az egyik bank mélyén, hogy itt valami kártyás pénzlopás folyik. Este a társasozáshoz is megjött a kedv, először 8-an estünk neki a Solo-nak, majd miután 5-en maradtunk, előkerült végre egy kis Bang is. Anno vagy 10 éve szinte minden hétvégén ezt játszottuk a Szalag utcai srácokkal, mostanában csak fél évente jön össze. Az nem kifejezés, hogy ki vagyok éhezve rá.

04. 21. Péntek

Reggel 7-kor keltünk, 9-re ott volt értünk a transzport. A kempelős része a szajrénak utánfutóra ment, a hajóba csak pár ruha, az aznapi kaja, kocka sör, pálinka. Az öltözéssel mindenki megtette egyben a tétjét is az aznapi időjárással szemben. Két jégeralsó, hosszúnadrág, és egy bicajos esőnadrág, gumicsizmával megfejelve. ez volt az én licitem. Jó óra buszozás után megérkeztünk Felsőbereckibe. Az egy nap levágással a Szlovák-Magyar határon való átevezés élményétől fosztottuk meg magunkat, de a nap így is a Bodrogon való hajókázással telt. 1-1.5 óra evezés után pisi szünet, egy a parton elmajszolt röpke ebéd, és irány tovább. Estére Bodrogolasziban szálltunk meg, a komp melletti kertben sátraztunk. Miután akklimatizálódtunk, túravezetőnk nekiállt összeszerelni a csilis babot egy bográcsban. Került bele étcsoki is, jó mexikói módra. Ellenben fahéj is, ezt egy kicsit sajnáltam, nem való. Este még a tábortűznél melegedés, sztorizgatás, a régi időkről, amikor Vereses barátomék 60-70 fős gimis táborral járták a Bodrog túrát, aztán arról ahogy ez a gyönyörű szokás szépen lassan feledésbe merült, ahogy a szervező tanártól nem vette át senki sem a stafétát, és nem volt ki beoltsa az új generációkat a eme hagyomány szépségével.

04. 22. Szombat

Reggel 4 körül megébredtem, forgolódtam. Két dolog foglalkoztatott, vizet juttatni a szervezetembe, illetve az elhasznált víztől megszabadulni. Vizezés, vizelés, vízlelés. Ha lehet úgy, hogy a hálózsák adta meleg rejtekébe húzom meg magam mindeközben. 5:58-ig tartott az a vívódás, ami végül a zsákom, majd sátram cipzárjának gyors ficcenésében teljesedett ki. Én még, végül is, saját akaratomból keltem fel, nem úgy mint a táborlakók maradék része, mikor két perc múlva a szomszédos templom rá nem kezdett reggeli csapongására. Csuklani csuklott, de a csatát elvesztette, 9-ig még aztán visszaszunnyadtunk.

Reggel a szokásos rutin, amolyan fesztiválos tempóban. Ébredés úgy, mikor már a nap tűzi a sátrat. Tápolás, sátorbontás, hajóra fel. Egy gyors kajolásra megálltunk még egy EU-s pénzből gründolt páratlan műalkotás mellett. A folyón, olaszi alatt, van valahol egy víziszínpad. A téli zajlás az egyik légtartályát kicsinálhatta, így 45 fokban megdőlve, amolyan bodrogparti-akvapark jelleggel, akár csúszdának is bevethető.

Hajóba vissza, majd a következő etapban elértük a Bodrog árteret, ahogy ráfordultunk egy szűk csatornára. A szűk, az 1-2-3 sávos forgalmi út szűkösségét jelenti itt, mikor épp mennyire. A vízen gallyak, néhol kidőlt fák. Körülöttünk természet mindenhol, alattunk a komótosan csordogáló patak. Nyugalom, és fejtörők. Kitalálni, hogy a hajó hol fér el, hogy fér el. Van ahol limbózni kell, van ahol lendületből át lehet a hajót „ugratni” / játszani a víz szintjében fekvő fatörzsön. Megint máskor a fatörzs olyan vastag, hogy ki lehet rá állni, és ki is kell, mert csak így lehet áthúzni a kenut rajta. A kenut, amiben 4-en ülünk, így egész sok figyelmet és koordinációt igényel egy ilyen gyakorlat, hogy megmaradjon az egyensúly, és senki se legyen vizes. Ha minden kötél szakad, és a mederben egy összefüggő hódvár kaliberű laokón fainstallációt pakolt össze a természet, akkor irány a part, csizma bele a nutellába, hajó a vállra, és le kell gyalogolni odáig, ahol már újra hajóbarát a víz. Néhány helyen gátak, vagy épp egy süllyesztett híd miatt vannak átemelések. A legaljasabb akadályok viszont a vízben lapulnak. Ártéri túrákat csak az év elején lehet csinálni, mivel a vízinövények nekiindulnak a növésnek, és nyárra már nem lehet rendesen evezni, akkorára nőnek. Még a korai indulásunkkal is bele futottunk olyan részekbe, ahol a lendületünket teljesen megette a növényzet, és csak apró húzásokkal tudtuk magunkat előre küzdeni. Minden akadályok legaljasabbika pedig az a fa, ami épp hogy kiáll a vízből, és nem úszik, hanem fixen áll. Na erre nem jó ötlet rászaladni a hajóval, mert instant a borulás.

Az ebéd utáni távot tovább színesítette az ég alján pöffeszkedő lilaság, a jellegzetes, esőre utaló aláfestéssel. A kavirnyálás közben úgy tűnt, ez egyre inkább közeledik felénk, bár lehet megússzuk a szélével, csak csíp minket, talán ki is kerül. Időközben megérkeztünk Zalkod mellé, a mai nap táborhelyéhez. A felhők egyre fölénk tornyosultak, a fele sem volt tréfa. 5 perc alatt állt az összes sátor, még 5 perc, és rákezdett az eső. Sebaj, vízállóak vagyunk, baj már nem lehet. No, igazából tudtam én már, hogy a laza esőkabát a testemen, vállban egy kicsit már alulimpregnált, de ezzel nem sokat törődtem. Az eső végül elállt, én meg csodák csodája, jól beáztam. Nagy máker vagyok ám, mert sejtettem én a hibát, „persze, hogy tudtam, csak nem sejtettem” és készültem egy tartalék réteggel, korabeli, hentesek ruháját megszégyenítő szabásmintájú szürke Nylon™ köpönyeggel. Megpakoltuk a tüzet, felkerült a bogrács, valami tárkonyos pörköltféle lett a vacsi. Belaktunk, nekiláttunk az este azon már jól bevált részéhez, amikor a tűz mellett históriázgatunk, viszont a természet nem tartotta ezt akkora ötletnek, fél órán belül jött a következő monszun. Ezúttal tartósabb volt, a csapat nagyja elpakolta magát a sátrába, hárman maradtunk csak a tűznél. Mattot végül akkor kaptunk, amikor elállt megint, de csak azért, hogy 20 perc múlva újra rákezdjen. Ekkor úgy 11:30-at írhatott a történelem, mi pedig levontuk a konzekvenciát.

04. 23. Vasárnap

Olyan madár zsivajra ébredtünk, hogy én olyat még nem hallottam. Ennyire lehet még nem is szabadultam sosem bele a természetbe. Megint a szokásos komótos tempó, napsütés, így a tegnapi viharban eláztatott felsőimet kitettem a kenuk hátára száradni. Ez az utsó nap, a táv nem túl veszélyes, nem kapkodtuk. A pont az indulás előtt érkező zivatart udvariasan elengedtük, majd csattantunk a csónakokba. Óbudai kis barátom itt csapna le sokadjára, hogy kenu a neve a jószágnak! Az ártér második napja kevesebb átemeléssel zajlott, viszont annál több lavírozással, már-már a vidámparkos csónakázás hangulatát idézte. Az utolsó gátnál a kormányosok egyedül vitték át a hajót, így a merülés is kicsi volt, meg az esély is kisebb a borulásra. A parton elköltöttünk egy ebédet, majd megint elengedtünk egy vehemensebb vihart. Innen már szoros emberfogással mentünk egymás mögött, 10 percen belül kint voltunk megint a Bodrogon. Újabb 10 perc, és megérkeztünk a végstéghez. Sorban kikötés, a hajók gyors sártalanítása.

Vannak azok a helyzetek, amikor az ember valamit először csinál, és szükségképpen ügyetlenül csinál. Most már tudom, hogy a sarat fel kell locsolni, a saras vizet szivaccsal kitunkolni, majd a végén, amikor már csak a kevéske nedves sár van a kenu gyomrában, azt szépen kitörölni. Ekkor azonban még nem tudtam, igy egészen más módszerrel próbálkoztam, amit az is nehezített, hogy a szivacs öblítés nélkül azért némiképp saras maradt, így az “enni lehet róla” tisztaságot elég nehéz volt produkálni. Szóval ott küzdöttem az elemekkel, amikor aztán odalépett Csillagocskám, egy nyüffenéssel kivette a kezemből a szivacsot, majd nekiállt takarítani. Ez egy kicsit belém tette az ütőt, végül is ugyan megmutatta, hogy hogyan kell ezt csinálni, de ezt kedvesen két szóban is le lehet rajzolni, a kitépem a kezéből tempó egy kicsit ott akkor nekem gyors volt. De túléltük. Innen aztán 1 óra kocsikázás vissza a szállásunkra. Úton gurultunk, autóval, én pedig arról álmodoztam, hogy most milyen jó érzés lenne vezetni, hajóból át egy autóba. Megérkeztünk, majd 5 nap után bepattantam a tus alá. Tiszta ruha, mámor. Eredetileg egy halazás volt tervben lezáró akkordként, de míg az O sole mio-t nyomattam, a többiek összematekozták, hogy az a kocsi amivel én jöttem, az siet, így mi egyenesen megyünk vissza Bp-re, a másik társaság burkol helyettünk is. A másik társaságban viszont volt egy lány, akiről kiderült, hogy nem eszik halat. Ekkor némi vajúdás után, fondorlattal elcsaltam a többiektől, hogy feltegyem a kérdést, mi lenne ha autót cserélnénk. Ő még valójában sietne is, derült ki, így nem elég, hogy én jól járnék, de még ő is. Amikor azt gondolnád, hogy mérsékelten de kurvára pofátlan kéréssel állsz elő, s a végén kiderül, hogy még szívességet is teszel a másiknak. Életke, én így szeretlek. A sietős autó ellépett, majd 10 perc múlva az út szélén láttuk viszont őket. A jobb hátsó laprugó egyik lapja eltört, kifordult, és folyamatosan ütögette a kereket. Mire megálltak, már enyhe gumiszag volt. Az álmos könyvek szerint pályán csapatni, 130-as tempóval, felejthetetlen emlékekkel gazdagíthat ilyen helyzetben. Szerencsére nem így lett, jó volt a fülük. Visszanyomni nem sikerült a lázadó tagot, segíteni nem tudtunk mit, hát elgurultunk halazni. Közben ától a zsé tervig mindent kipörgettünk, telefonálás, volán, máv menetrendek, telekocsi, autómentő. Találtunk pár Nyiregy-Bp kocsit, és egy vonatot Tokajból. Ekkor már teljesen világosan látszott, ha én a vasárnap esti vonatra bazíroztam volna, akkor azt most kellene gyötrő kínok között elengedni.

Miközben a B csapat forró kakaót szürcsölgetetett (értsd: betolta a keszeget meg süllőt az arcába), a terepjárós banda egy kúton emelőre tette a szárnyaszegett gépet, sikerült visszanyomniuk a dolgokat a helyükre, s végül rézkábellel áttekerve rögzíteni, Pestig jó lesz. Jó lett.

Óbudán landoltunk, majd onnan eldobtak anyumhoz. Vele egy jó órát dumáltunk még, majd utolért az elmúlt pár nap pörgése, és ahogy ilyenkor lenni szokott, 10 perc leforgása alatt beszédképtelen zombivá váltam. Legfőbb ideje is volt végre az alvásnak, utolsó erőmből kiteregettem még a sátrat, hogy száradjon, majd töltőre tettem a telefon után magamat is.

[szallakakukk-blog]

Tizenkilencedik hét

Április 10-16. A hét amikor buktam a repülést, meglátogattam az amerikai nagykövetséget, és izgatottan vártam, hogy vajon az USA befogadja-e végre a testemet. Megismerkedtem a bankkártyás fizetések utáni pénzlopások ellenszerével, bejátszottam megint egy hegyre való feltekerést. A hétvége pedig vad orgiában végződött, orron-szájon folyt a szesz. Volt benne taxizás, Langstrasse, meg karaoke bár is.

04.10. Hétfő

Reggel az edzés helyett inkább aludtam, nem voltam a listán, de vszeg befértem volna. Jobb volt egy kicsit pihenni extrába. A

Az L-29-essel való repülés nevű dilemmám megoldottam, valaki már már lecsapott a lehetőségre, így nem nagyon kell már gondolkodni rajta, bukó van. Volt még aztán péntekről egy nem fogadott hívásom. Pénzügyi befektető volt, van az a fekete öves mágiájuk, amikor egy múltbéli, fél évvel ezelőtti, egy évvel ezelőtti telefonos beszélgetésre hivatkozik egy munkatársával. No, most vagy az van, hogy szar a memóriám, ez sincs persze kizárva, vagy szimplán nettó az előgerinchúrosok altörzsének egyedei, és egy nem létező diskurzusra alapozva próbálnak bizalmat ácsolni. Nem szeretem, amikor vadidegenek ilyen ügyben random megkeresnek, így bármelyik verzió is legyen a valóság, a beszélgetés rövid, morgásban gazdag, és a könnyes búcsút nélkülöző.

Végre sütött a nap, így az ebédet sütkérezve költöttem el.

Este egy spinning beiktatásra került, nem toltam túl, 517 kcal, 157-es max pulzus. Levezetésnek kipróbáltuk a Bring sally up-down fekvőtámaszos verzióját. Talán a feléig bírtam, ez továbbra is egy eszement gyakorlat, ebben a formájában is.

Vacsorára megint a szabadban került a sor, nap már nem volt, de 21 fokos volt az idő.

Holpap megyek az USA nagykövetségre Bernbe, az estét az erre való készülődésnek szenteltem. Legutóbb semmi iratot nem vittem magammal, most banki igazolást, munkáltatói jogviszony igazolását, meg még talán 3 hónap Coop/Migros/Denner számláit is vittem volna magammal, ha nem dobnám ki őket rövid úton. Az estém ott futott zátonyra kicsit, mikor rátaláltam egy élő közvetítésre CEU meg tüntike kapcsán, végül hajnali kettőig innen tanultam a bajszos rigmusokat.

04.11. Kedd

Hát, ezt az alvás részt nagyon elbasztam, kelés f6-kor. 7:45-re már Bernben is voltam. 8:15-ös időpontot kaptam a konzulátusra, 8:45-re végeztem is, 9:02-kor pedig robogtam már vissza Zürich HB felé. A vonaton Neil Gaiman Norse Mythology-ját hallgattam. Tudtátok, hogy Odin-nak volt két hollója (raven), Huginn és Muninn azaz thought (gondolat) és memory/mind (emlék/elme). Az ő teremtéstörténetükben Askr és Embla a két első ember, akiket kőrisfából (Ash) és szilfából (Elm) keltenek életre.

A 3.5 óra alvás eredménye az lett, hogy kettő körül leoldott az agyam, inkább hazakéredzkedtem, és befejeztem, amit reggel abbahagytam, aludtam még egy sort.

Ilyen korán még sose voltam itthon hét közben. Első alkalom, hogy nem bent a cégnél zabbantok, hanem itthon. Szokásos ham&eggs + sali kombó, a saliba most vágtam egy adag koriandert is. Egész jó lett, öntetnek egyelőre fixen Balsamico-t használok, meg nem mondom, hogy tiszta balzsamecetről beszélünk, vagy az csak az alapja. A koriander gyöngén de érezhető mellette. Vacsi után újabb 2 órás műszak az interneten, ez a mai nap ez totálisan meg let bacva.

Este f10-kor ideje nekiállni némi adminisztrációnak, mint pl. a Sanitas csoportos beszedési megbízása, az állam adózós kérdőíve (amit most vettem észre, hogy egyszer már február elején megkaptam, másodjára már ajánlva küldték, nem kellene megvárni a harmadikat..).

04.12. Szerda

Ismerkedtem egy kicsit az itten egészségügyi rendszerrel. Sokat viszket a karom, felhívtam hát a telefonos dokit. Több fajta előfizu is van, az egyik az az otthon is használt háziorvosos verzió. Van ennél egy egyszerűbb/olcsóbb verzió, amikor első körben telefonon kell konzultálni, majd innen irányítják tovább az embert. Ez is történt, találtak nekem egy bőrgyogyóst. A telózásra kicsit rá kellett készülni, mert az EÜ angolom, az nem fejlődött még ki, de gyorsan boldogultunk. A következő kellemes meglepetés a doki weboldala volt, nem 1995-ben készült, teljesen modern, ízléses, szinte már meglepő, hogy ilyen is van.

A nap folyamán tanultam egy új fogalomról: vagabonding, a magyar szótár szerint csavargás. Van egy könyv is a témában amiben a szerző leírja, hogy szerinte hogyan érdemes ismerkedni a világgal. Szerintem az én verzióm sem rossz, de érdemes lehet egyszer elolvasni majd.

Hajszolt életemet sikerült nagyon nyomorékul folytatni, este 8 előtt nem sokkal találkoztunk. Eredetileg egy kedves lánykát loptam volna el a pasijától, de Hétfőn mikor ráírtam, akkor derült ki, ő valamiért az októberi koncertre gondolt, nem a maira, a beosztásán meg már nem tud változtatni, így kútba esett a randink. Persze népszerű a bácsi, így rögtön volt egy user, aki beugrott a helyére. Hanem a túlzásba vitt (not) alvás meghozta gyümölcsét, lágy zongora akkordokkal vegyítve egy masszív fél órás blackout-ot produkált ez a kettő a koncert közepére, alias sikerült mély-meditálnom egy keveset. A zene fergeteges volt, ezt az arcát a zongorának nem ismertem még. A terem kicsit levegőtlen volt, ez talán némi mentség a tetteimre. A végén elég gyanús volt, hogy nem lesz több ráadás, felpattanva viharoztunk ki a teremből, közben még ment az álló taps, az emberek 99%-a a helyén még, hajbókolva gyűjtöttünk némi elismerést tőlük, mintha csak minket tapsolnának.

Hazaérés után belevágtam a jövő heti túra ZRH-BUD tengelyének megpatkolásához. Eddig a magyar kártyámmal shoppingoltam, viszont a pénzügyek jobb átlátásához át kellene állnom, hogy a magyar szajrét hagyom befeküdni az alapokba, és a kinti UBS-es vonalról pörgetem a kiadásokat. Ebből persze megint orbitális strapás lett, 1 órán keresztül botladoztam az SBB meg a UBS oldalai között. Nem volt könnyű elvenni életem első hitelkártyájának a szüzességét. Az bonyolította, hogy van egy fantasztikus kibővítése az online kártyás fizetésnek. Úgy értem, az alapötlet, az nagyon király. Mivel sokszor ellopják a kártya adatokat, így beépítettek egy plusz lépést, amiben egy autentikációs oldalra kerül az ember átirányításra, ahol egy jelszót kell megadni a tranzakció engedélyezéséhez. No, a UBS olyan ügyesen csinálja ezt, hogy rám első körben a sikítófrász tört, és szinte biztos voltam benne, hogy valaki épp lopni akarja a az adataimat. Negyed óra nyomozás után (találtam egy linket a gyanús oldalra a UBS saját oldaláról, valamint egy cikket ami porig alázza a UBS megoldását) végül meggyőződtem róla, hogy totális safety van. Persze az első fizetés alkalmával egy aktivációs felületre kerültem, ahol rögtön lezsibbadt az agyalapom a merő-maró profizmustól, mire elkolbászoltam a végéig az SBB már bezúzta a jegyemet, így kezdhettem újra az egész vásárlási tranzakciót. Van egy álmom, hogy egyszer majd 2 perc alatt vásárolok dolgokat az Amazon meg a PayPal rendszerén kívül is.

04.13. Csütörtök

8:30-as kelés, kicsit elkéstem a reggeli CrossFit-ről, de így húsvét előtt vicces lett a dolog. A terem full üres, kérdezem az edzőket, hogy kiment-e a csapat már a pályára? Nem, még nem is látták őket. Aztán megjelent még kettő ember, ennyien voltunk nagypéntek előtti napon. Gyakorlatsornak 10,9,8,.. Sorozatokat toltunk, dumbbell thrusters és v-situp, 2x13.5 kg súllyal, 6m7s alatt, 2 perc szünet majd kb swing (Am) és superman, 18kg-os kb-lel. 5m50s alatt. A végén 5 percig ugróköteleztünk, nem sikerült double under-t csinálni, vagyis kétszer átpörgetni a kötelet egy ugrás alatt. Nem volt megfosatós óra, de azért kellett már valami.

Nagyon praktikus kis kézisúlyzók (dumbbell) vannak a gym-ben. PowerBlock néven fut, és a hagyományos rúdra pakolod a tárcsákat megoldás helyett egy műanyag retesz állításával lehet pillanatok alatt változtatni a súlyát.

A bőrdoki edzés közben visszahívott, van időpont, de csak 27-én. De hát az még 2 hét Ernőke!

A nagypénteki munkaszünetre való tekintettel, nap közben leszerveződött egy bicajozás, 3-as indulással, 22-es bicajúton, 350m szintemelkedéssel. Kicsit késtem a starttól, amit a csapatnak meg is írtam, de 1 ember ezt nem olvasta, ő feltehetőleg a pontatlanságot tarkólövéssel honorálja (még szerencse, hogy többet késtem), így gondolom elment egyedül tekerni, én meg még élek.

Nekilendültünk m is, felcsévéltük magunkat, majd a kellemes napos időben magunkhoz vettünk némi energiát egy-egy korsó sör formájában. Bár az étterem mellett, ahova beültünk sörzeni, volt egy felvonó, én inkább a szokásos módját választottam a downhill-nek, vállamra csaptam a cangát, és nekivágtam a turista ösvénynek. Adliswil-ben landoltam, onnan tekertem aztán vissza az irodába. Otthon rálestem a postaládára, találtam benne egy csomagot az útlevelemmel, van megint usa vízumom, jujjdejó. Gyorsan elszaladtam a közeli Coop-ba, hogy feltöltsem az éléstáramat a hosszú hétvégére, majd kitekertem Rasztáékhoz megünnepelni a hét végét.

04.14. Péntek

Lassan, de magamhoz tértem. Fura volt, azt hittem otthon vagyok, szépen lassan befókuszáltam, na de nem ám. Egy ideig vajúdtam a felkeléssel, majd végül úgy 10 magasságában lett egy érvényes próbálkozás is. Kértem kulcsot, hazakeróztam. Az eredeti terv az volt, hogy melóval telik a nap fele, a vége az végtelen nagy kajálás lett, és két hét blogelmaradás befejezése. Már majd kilencet ütött az óra, felnyergeltem a paripát, és célba vettem megint a régi barakkot (Alte Kaserne), az esti Foo Fighters + Nirvana mutatvánnyal. Kezdésre értem oda, de az nyilván itt sem egzakt tudomány, vártam még kollegámra is egy keveset. Gyorsan beküldtem melegítésnek egy tasakot, utána landolt az emberem, kezdődött a koncert is. Azt hiszem sikerült rátalálnom az ideális bulihelyre. Dolgozom még rajta, hogy megtaláljam a többi hasonlót, de ez a hely, ez így nagyon bullseye. Foo Fighters koncerten még nem voltam, és most már fegyeget az a veszély, hogy az eredeti esetleg nem lesz ilyen jó, mint a Tribute. Az énekes zseniális szólókat tolt, a bandától nem ismerek túl sok számot, de stílusban alapvetően egész jól fekszenek. Volt egy szünet, aztán következett a Nirvana. Az énekesük, szőkére festett hajjal, javarészt Kurt hangszínében, de valami istentelen apátiával küldte a koncertet. Nem hagyott nyugodni a dolog, nem hallgattam rongyosra a Nirvana diszkográfiát, nem láttam klippeket tőlük, de nem bírtam elképzelni, hogy ilyen frontemberrel egy zenekar bárhova is juthat. Találtam egy MTV-s interjút azért úgytűnik volt ebben a srácban 10-szer annyi élet is, mint a LANE énekesében. A buli alatt azon meditáltam, hogy vajon itt Svájcban a pogózás mennyire valid intézmény. Az utolsó 30 percig teljes rend és nyugalom honolt a tánctéren, semmi feszkózás, semmi brown-mozgás. Aztán kezdett bepörögni a Nirvana, és megindult a zúzda is, jól van, nincs semmi probléma ezzel az országgal, itt is élvezik az emberek a zúzdát (persze csak ilyen békés-nyugis vonal volt, semmi csonttörős). Szünetben, meg közte ki-kijártam bagót tarhálni, megismerkedtem pár helyi figurával, köztük egy taggal, aki felment a színpadra, miután a pár utolsó számhoz felhívtak a közönségből embereket. Énekelt, nem is rosszul, egy keveset a mikrofonba, kifaggattam, hogy melyik zenekarban énekel. Aztán jót eldumálgattunk egy lánnyal a társaságából, de az este végén csak hagytam balfék módjára, hogy a rá nyomuló csávóval lelépjen a buliból. Arra már nem emlékszem, hogy miről is beszélgettünk, de a hullámhossz, az nagyon megvolt. De hát, ha egyszer tutyimutyi, akkor mindig mutyi, tutyi? Okosabban kell ezt csinálni.

Egy 99-es szilveszter jut erről eszembe, mikor egy lány lehívott Kaposvárra újévezni, majd 31-én este ott vagyunk egy buliban, összetörve ülök egy széken, és nézem azt, hogy nyomul a lányra, aki nálam két évvel fiatalabb, órákat beszélgettünk telefonon, és elhívott 200 km távolságból bulizni, és nézem, hogy miért nem küldi el a srácot, miért tűri, hogy az próbálja megcsókolni, de ő csak elhajlik, nem küldi sehova. Ember az univerzumban annyira töketlen nem volt még, mint amit én ott aznap este levágtam. Egyetlen dolgot kellett volna tennem, végtelen komplexet. Felkapni egy légycsapót, lesújtani a töretlen lelkesedésű molylepkére, és ellovagolni a nővel a horizontba. Tenni valamit. Én inkább ültem, és fejben játszottam a játékot. Na köszönöm, soha többet. Ez az emlék aktívan fog élni még egy darabig (amíg én), így aztán amikor hasonló felállás kezdett kibontakozni a partyban, akkor csak odamentem a párhoz, majd megint dumcsiztunk a lánnyal, a végén mégis menniük kellett, de egy akkora ölelést varrt a nyakamba, akkor kezdtem kicsit gyanakodni, hogy azért ez az egymásra találás csókot érdemelt volna.

Szóval amikor a helyhez megérkeztem, akkor a sziszegős kurvaélet tört rá a kerékpáromra. Sikerült az utolsó 50 méteren megmaszni egy üvegszilánkot, így az első gumim az engedte magából a bármit. Megtaláltam a ludast, kihúztam, erre kétszeres erővel indult meg a levegő. Reflexből próbáltam visszatömni, de hamar beláttam, minima 4 óra buli után már úgy is lapos lesz az a gumi, bármit is teszek, talán egy fanyelű konyhakés, az talán segíthetett volna. Ilyen viszont nem akadt, így végül aztán megint azt a rossz szokást erősítettem a kedves kétkerekű barátomban, hogy én vagyok ő érte, nem pedig fordítva, s nyomtunk egy kellemes 2km-es sétát, a libám mint egy papagáj hesszölt a vállaimon, én meg szép nyugisan baktattam haza.

04.15. Szombat

Álom: szürreális dolgok esnek ki az ember fejéből. Ma iccaka például az okos sas esete. Melóhelyen ittam, munka közben, milyen dolog már ez? Aztán egy külföldi vendéggel elténferegtünk valamerre. Valamiféle autóút környékén ténferegtünk, átszaladt rajta a srác, majd én is. Pont arra járt egy pénzszállító szerű autó, a benne ülő rendőrök-biztonságiak pedig meglátták, hogy milyen hülyeséget csinálunk. Leálltak mellettünk, és nekiálltak a mellettünk álló bankba bevinni a pénzt. Egy viszont kint maradt velünk, hogy lerendezzük a szabálysértést. Beküldött minket a közeli rendőrőrsre. Mivel egyedül volt, így segítségül hívott egy sast, aki egyesével bekísért minket. Rászállt a fejemre, és belemarkolt, de úgy, hogy enyhén sajgott a fejbőröm. Annyira azért nem volt szürreális, hogy ezen a ponton elrepült velem, ennél sokkal okosabb sas volt ez kérem. Ráharapott az ujjamra. Innentől kezdve pedig, ha rossz irányba mentem, akkor a harapás/marás fokozódott, ha pedig jó irányba, akkor békén hagyott. Így aztán elég gyorsan bent voltunk az őrsön, ahol megvallottam a szörnyűségeket amit elkövettem, mire a szolgálatot teljesítő Béla csak lazán visszakérdezett: “Ugye többet nem csinálsz ilyen hülyeséget?”, oszt ezzel el is voltunk intézve, mentem vissza begyűjteni a vendégünket, aztán megszólalt a vekker.

Meló témájában a keddi berni nagyon mart, így fél napot törlesztettem a detoxikálódás után az irodában. A torkosborzkodás végeztével belevetettem magam az edzés világába, néztem pár videót arról, hogyan lehet a húzódszkodást fejleszteni. A megalománabbik felem persze nem simán csak állig való felhúzásról álmodik, annál komolyabb figura is van. Az előbbi a pull up, és aztán van a bar muscle up, up2, ahol a mozdulat végére kinyomja magát az ember. No, ennyi elmélet után jöhet a földön való fetrengés. Okosan bemelegítettem térdet, vállat, derekat, mindent, kivéve a combomat. Aztán toltam egy tabata-t, fekvőtámasz+jumping lunge. A mobilomon futott egy timer, ez már azt írta, hogy kész vagyok, de egy utolsó jumping lunge kör még hiányzott. Feszült az izom, feszült az izom, aztán valami picit meghasadt. Elég fura érzés volt, meg is álltam rögtön, nem frankó ez így. Feltehetően sikerült ügyesen okosan pár izomrostot a túlvilágra hajszolni, utána idővel olyanná vállt az érzés, mintha valaki izomból beleboxolt volna a lábamba. Okosabban kell ezt az edzés dolgot csinálni.

Este aztán friss háborús sérülésemmel bicegtem keresztül a városon, hogy egy randival jutalmazzam magam amiért ekkora majom voltam.

04.16. Vasárnap

Piálásban előző este nem volt hiány, kamillázós, kijózanodós program volt soron, de most végre akadt benne társam is. Nehezen vettük fel a kezdőütemet, mire az meglett, még újabb fél óra vajúdás volt megszülni, hogy honnan rendeljünk mit. Végül a Domino’s pizza lett a nyerő, meg mellé egy adag csirkeszárny. Az eat.ch nem kér ajtót meg emeletet, névnek meg a sajátomat adtam meg, így volt egy kis izgalom, hogy valahogy lejeleljük a futárnak a megfelelő kapucsengőt, de persze megoldottuk. Este Ebrietas, aztán Bonnie Prince, végül az Acapulco, egy karaoke bár. Minden bátorságom összeszedve én is kértem egy számot, de nem kerültem sorra. Énekelni nagyon szeretek, de a spontaneitás esküdt ellenségem, ha nem vagyok benne 100% biztos, hogy egy dal menni fog, akkor inkább bele se kellene vágni. Na így nem nagyon lehet karaokezni, ez nem erről szól. Hajnali 1 körül aztán megérett már rá az idő, hogy dobbantsunk. Taxiba be, go home.

[szallakakukk-blog]

Tizennyolcadik hét

Április 3-9. A hét amikor ugyan azzal a biciklivál másodjára kerültem meg a tavat, vonattal downhilleztem, megismerkedtem a helyi bicikliutak rendszerével, és a második Zürich közeli tóval, és amikor elmentem egy proper helyi klubba bulizni végre. A John Williams koncertre meg majdnem nem sikerült bejutnom.

04.03. Hétfő

Lustaság, bár a 8-as edzésre be se kerültem a várólistára, tuti lett volna hely, de inkább aludtam :D

Sikerült végre megoldanom az Usa visa játékot, kaptam időpontot 11-ére. Ez itt van már a sarkon, jolly good. A jóga óra vagy elmaradt ,vagy én voltam ramaty-lusta, nem találkoztam vele. Teljes tespedésben azért nem tölthettem a napot, egy spinning az azért csak lement. Utána nagyon kis kívánós votlam, rámentem a kenyérre, a tegnapi velőscsontozást leszámítva kb. egy hónapja nem burkoltam kenyeret. Aztán meg még nasiztam is. Okosabban kell azzal a kerekezéssel, meg tápolással csinálni, legközelebb. A napot a szokásos hobbimmal a szopással zártam, próbáltam az xbox-os kontrollereket összebékíteni a világgal. Egyszer majd csak össze jön, de nem ma van ennek a napja.

04.04. Kedd

Kivételesen 8-as kelés, lusta voltam este összepakolni, ezzel telik az idő. 9-re CrossFit. Mai WOD piramisjáték:

20 pushup

30 kbell swing (american)

40 ezt elfejetettem

50 goblet squat

40 mt climber (l+r=1)

30 V Situp

20 burpee

De ez igy túl laza lenne, úgyhogy gyakorlatok között 400-400m futás :)

Egy jó gyakorlatsorról nem maradhat le az extra topping, a hab a tortán. Valamelyik félkegyelmű benyögött egy ilyet: Goblet sally squat. No ezt súllyal kellett volna, hamar beláttam, hogy még nélküle se biztos,hogy végig tudom csinálni. A lányok amúgy csalnak, térdem támaszkodás nélkül jóval nagyobb az izgalom…

Az alternatív downhillezésem azért bosszantó, elszaladtam a Backyard bicóboltba, hogy fékműtétre feliratkozzam. Mire odaértem, mikor leszálltam a keróról, akkor lettem rá figyelmes, hogy az első gumimba hálni sem jár már a lélek, teljesen elaludta magát, olyan lapos volt az iskolai tanévnyitók. Első időpont április 27, erre csak bambán néztem a srácra, újdonsült defektemmel a jobbomon. Második húsvét után, 18-a, végül ebben állapottunk meg, a húsvéti szünet miatt nem nagyon tudtak korábbi időponttal szolgálni. Így is lesz két kör vicces downhillem az Ütliről. Kértem levegőt, betápláltam abroncsba, az meg a szelep mellett olyan őserővel tört elő, a Vezúv erősebb napjait idézte. Jaulvan, akkor ezzel is megvolnánk, jöttem vissza ebédelni a céghez. Most már szinte rutinná válik, hogy a bicóval vállra véve közlekedek. Kezdem egészen megszokni, lehet ezt máshogy is csinálni? A láncot meg lehet le is kapom majd róla, semmi értelme, csak összeken olajjal…

Zenei téren volt egy nagy felfedezés, acapella terén azért a pentatonix-on kívül van más játékos is, pl.:  A Van Canto.

Levelet kaptam lájf, már megint. Megjöttek az übercuki fesztiválóráim.

Levelet kaptam lájf kettő: Postai értesítő levélküldemény érkezéséről.

Kis vegyes rovatunk utolsó eleme: Ma rilízelik a Szökés új évadát.

04.05. Szerda

Volt egy álmom. Valami böszme fura dolgot álmodtam. Egy tetőtéri szoba, két-három fickó használta. És képesek voltak lelassítani az időt. Bármennyire is. Az egyiküknek megtetszett egy lány a közeli ABC-ben, elment hát a tetőtérre, és kovácsolt egy gyémántot. Mivel a tetőtér fából volt ácsolva, így egy tűzálló kis iglóban tákolta a kincset, az időt belassítva hatalmas nyomást meg hőmérsékletet produkált, a végére egy strucctojás méretű drágakövet tartott a kezében. Az álmom ezek után nem tért ki rá, hogy miért, de emberünk ezt ott hagyta, majd arra járt valamelyik haverja. Nézegette a tojást, próbálta feltörni, de nem járt sikerrel, talált pár kovakövet, azzal próbálkozott, de a tojáson egy árva karcolás nem keletkezett, cserébe a kova csak úgy szórta a szikrákat. A szellőző csatorna elég rendesen kapott is belőle. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy ez szépen parázslani kezdett, meg belülről a fal. A ház szépen lassan elkezdett roskadozni, a tetőtér lakói arra lettek figyelmesek, hogy a szomszéd ház teteje egyre közelebb van hozzájuk. Egy idő után rájöttek, hogy bizony a tűz emészti belülről a lakukat, s elkerülhetetlenül közeleg a vég. A baj már megtörtént, mivel az időt vissza nem tudták fordítani, így a vég elkerülhetetlen. Tanulság: Nem kellett volna tegnap hajnalig megint a hülye kontrollereket szerelgetni, kezicsókolom.

Megébredtem ebből a csodából, aztán legurultam a postára. Adóbevallásos kvízt kaptam, mennyit keresek, mennyi megtakarításom van, és egy féltucat egyéb izgi kérdéssel. Természetesen német nyelven, így most nagyon hálás vagyok, hogy van olyan, hogy Google Translate.

Lassan indult a reggelem, nagyon. Komoly döntéseket kellett meghoznom, hogy milyen edzésekre fogok majd menni, mennyi edzőruhát, és milyen cipőt pakoljak a motyómba. Hosszú vajúdás után arra jutottam, ma kimarad a testmozgás. A reggeli bicajozás a postára meggyőzött róla, hogy este nem akarok bicajjal menni a koncertre. Nap közepén döbbentem rá, hogy lenne egy fél órás kis core express workout, node tetszettem volna ruhát csomagolni váze.

Este pedig koncert. Beneveztünk előtte gyorsba egy Hot-Dog fesztiválra, amire nem ám vak első bálozóként mentünk. Feltűnt, hogy egyetlen árva hely rendezi az egészet, ebből pedig jó marketing esetén az szokott kiesni, hogy meg DoS-olja magát a hely. Így megegyeztünk Erdész bro-val, hogy nézünk B tervet. F7-kor nyakunkba is vettük a lábunk, aztán a villamost, majd kisvártatva felütöttük a fejünket a célban. Sör volt, hot-dog volt, sor is volt. Úgy saccra 3-400 ember, ki sörrel, ki hot-dog-gal, ki sorral. Mi meg hátra arccal dobtuk a lépést. Ekkor úgy elkezdett derengeni, hogy akkor hogy is volt azzal a Bé tervvel. Igazán ideje lenne már kitalálni. Megszültük végül a tutit, megszálljuk az oerlikon-i BK-t. Első verzió úgy volt, hogy felmarunk két hopper-t, visszaszállunk a villanyosra, majd a placc előtt elfogyasztjuk és bemegyünk. A finomított második skiccben megettük helyben a menüt, egy villamost elengedtünk, majd pontban 8-kor megérkeztünk a koncertre. A végleges mutatvány az lett, hogy az a bizonyos második villamos, akkor gördült be, mikor az utolsókat rúgta épp a hambink, de a fenének sem volt kedve ilyen gasztrorgazmus kellős közepén rohangálni, így 5 perc késéssel landoltunk az alapvonalnál. Előkerültek a még egy hete gondosan kinyomtatott jegyek. Még az IKEA-ból hazafele DB-t kértem meg rá, hogy vegye meg a 3 jegyünket. Megdumáltuk, hogy övé az első jegy, mi osztozkodjunk a maradékon. Jegyek előkap, adom a 10-es jegyet, beep, okés. Adom a 9-es jegyet, bapp, nope. Ezt a jegyet már használták. A becsekkes kétajtós ember odahívott egy hölgyet, ő elment a jegyeinkkel, mi meg vártunk szépen. Mire visszaért, hogy közölje, a másik jegyet már valóban használták, úgyhogy sajnálja, de egyikőnk kint tombol majd, addigra előtúrtam a 8 féle kommunikációs csatornák egyikéből a jegyet rejtő PDF-et, amit, mivel a telefonom ergya, és hátast dob megjelenítés helyett, átpasszoltam a Bro-nak. Ő megnyitotta, vajúdtunk egy keveset a QRva beolvasóval, majd végül a Hook végére beérkeztünk. Ülős koncert, a segédek kedvesen odavezettek kislámpával a székeinkhez, enjoy.

Egyszer láttam egy ilyen nagyzenekaros, filmzene játszós koncertet, s már évek óta álmodoztam róla, hogy egy ilyenre el kellene menni. Akkoriban egy spanyolországi koncert jött fel John Williams-szel - talán még oda is elutazom az élményért - tervezgettem magamban. No nem volt hát nagy kérdés, hogy jövök, mikor megláttam, hogy házhoz jön a buli. Hozzátartozik, hogy nem ő vezényelt, de nem tudom ez mennyit kellene, hogy elvegyen az élményből, én baromira élveztem így is. Utána kellene nézni, minek is van ott a karmester a zenekarhoz. Az este során több alkalommal is előfordult, hogy tizenéves kisfiúként ültem ott a zene szárnyain lebegve, hirtelen arra eszméltem, hogy bambán tátom a számat, amiből még épphogy nem csorog a nyálam, miközben fürkészve várom a vonósok következő csapását. Jurassic Park, E.T., Indiana Jones, Star Wars. A két órás koncert szinte rövidnek tűnt, pedig még talán többet is játszottak ennél. A visszataps után még játszottak párat, még a nézőket is “megénekeltették”. Egyszer csak megpördült a karmester, menetelésbe kezdett, és integetni nekünk, hogy akkor dolog lenne, esetleg ő így vezényelne minket, kezdjük már tartani a lépést. Szépen felvette a tempót az egész terem, több ezer talp csattant ütemes morajlással a földön, újra és újra, majd felcsendült az Imperial March. Pompás befejezése az estének.

Volt egy iszonyatosan cuki kis fekete hajú lányka a hegedűs szekcióban pont előttünk. No, a szünetben ki is szúrtam, merre múlatja az időt a többi zenésztársával. Szomorodjak meg, hogy nem mentem oda hozzá szerelmet vallani, de legalább kérni egy autogramot, vagy csak közelről megcsodálni az imádnivaló mosolyát. A koncert vége felé, azon kaptam magam, azt fürkészem van-e jegygyűrű a kezén, mintha ettől máris mentesülnék a töketlenség vádjának alóla. Tutyimutyi pipogya fráter.

Gyors teleport haza, nope, nem ittam sört, csak pontosan jött minden, most meg nem bírok magammal, és muszáj bevennem altatónak az S05E01-es tablettát a PrisonBreak-ből.

Actually, itt ülök 40 perce, és próbálok HDMI-t hekkelni a laptopomra, de nem adja. Alvás

04.06. Csütörtök

Kis reggeli CrossFit. Az idő olyan vegyes felvágott jelleget öltött, maradtunk végül a teremben. Team Compo-t játszottunk, elég weird verziót. Egy 4 és egy 5 fős csapatra oszlottunk. Egy fix állomás volt maximum kalória elérése evezős gépen, míg a többiek darálják a chippert, itt folyamatosan vetésfordóban egy ember mine-olja a kalóriákat.. 300-200-100 ugrókötelezés, közben meg fekvő, 24kg-os kettlebell swing (am), squat 55kg-al, meg hasonlók. 30 perc. Aki előbb végez annak AMRAP 30 négyütemű/20 húzódszkodás/10 manmaker. Na, a manmaker, az burpee on steroids. Karonként egy-egy kb. 15kg-os súlyzóval kell a négyüteműt csinálni, fekvő után egy-egy evezős mozdulattal felextrázva, valahogy így.

Telefon előfizu témájában már megint emlékeztettek, hogy majd még lépni kell. Lefogyott az adatcsomagom, és nem volt elég pénz a kártyámon a hosszabításra, így a drága Swisscom Natel levonta a napi netre a 2 pénzt. Úgy fél óra múlva utaltam pénzt, és vettem egy 600 megás egy hónapos csomagot, ezt be is aktiválták, de a 2 pénzt a napi csomagra, amiből fél órát használtam csak, azt kérem elvitte a cica. Email-es reklamáció nincsen, telefonozni meg nincs kedvem, váltani annál inkább :)

Este filmklub. Függvénye volt annak, hogy mennyire haladok jól a melóval, végül megszavaztam, hogy eredményes volt a nap. A lámpáimat sikerült itthon hagynom, a melóhelyen pedig felhalmozni 3 táskát, 3 pár edzőcipővel, a mosásra bevitt ágytakarómmal. Habcsókembernek öltözve nem akartam hazatekerni, így a bringát, amit tegnap ott hagytam a cég mellett, azt nem vettem még fel, hazarohantam szumósnak öltözve, pakoltam cuccot cangázáshoz, felmartam a lámpáimat, és vissza. Óra 30-kor felnyergeltem Frigyest, legyen akkor neki mostantól ez a neve, és nekilendültem a magyarok háza felé. Térképen előtte nagyjából tájékozódtam az odaútról. Nyilván pont akkor volt valami szitu az úttesten amikor jobbost kellett volna fordulni, én meg mentem tovább egyenesen. Szerencsére a térképet tanulmányozva volt annyi belátásom, hogy az adott sarkot tuti benézem, így felkészültem egy Bé tervből is (nem úgy mint tegnap). Az eredmény, hogy időben sikerült landolni a helyszínen. A bökkenő, hogy én arra gondoltam, ez valami vendéglátóhely, mint a Barrio del Tango az Irányi utcában, ahova legutóbb filmklubra jártam. Valójában ez egy magánlakás, adománydobozzal, kártyaolvasó nélkül. ATM persze nincs a közelben, kérdeztem, hogy van-e számlaszámuk, mert a szervezésért csak bedobnék valami pénzt. Eszter pedig felajánlotta, hogy nyugodtan egyek-igyak kedvemre, az sem baj, ha nem tudok fizetni. Megadom majd legközelebb, nem nagy ügy. Szeretem, amikor feltétel nélküliség és bizalom van, jó érzés megmártózni benne.

A film amit néztünk, a Fehér tenyér. Hosszú ideje rajta van a mentális filmlistámon. A rendező a tesójáról, valós történet alapján, a dokumentum és játékfilm határán táncolva forgatta, minimális költségvetésből, félig Kanadában, de leginkább Magyarországon. Megjelenik benne a 80-as évek cocialista panel Debrecenje, a faszkalap-agresszív edzőbácsival, orosz cirkusszal, és kapunk egy kis 2000-es évek környéki Kanadát, meg Magyarországot, CsisztuZsuzsistól. Nincs túlpörgetve, nyugodt hangulatvételű filmecske, de feszültség, és érzelmek ettől még bőven kerültek bele. Örülök, hogy rávettem magam, és elgurultam megnézni. Annak is örültem, hogy nem voltam lusta, s mentem ZKV-val, a hidegre fogva.

Úton hazafelé egyik keresztutcán áttekert keresztben egy bicajos, villódzó sisakkal, tökéletes mashupja a sisakban bicajozó Doc Brownnak :P Csuda dolgok történnek mifelénk.

04.07. Péntek

Reggeli edzésen megint 2 csoportra voltunk vágva, mindegyik csoportban 4 gyakorlat volt, amit kétszer ismételtünk el. Gyakorlatonként 40s, utána 10s szünettel.

1. Kb saw, kb swing, kb squat to push, kb swing american

2. Plank, burpee, pushup, mt climb diag

A nap végén az elmaradhatatlan tekerés a hegyre. Ezúttal egy célirányosabb, meredekebb mezsgyét választottunk. Mivel csoportban megy a tekerés, így nem az edzés a cél, inkább a fun része, időnként meg megállva, bevárva a lassabbakat. Egyszer el akarok majd menni magamban, lemérni, hogy full gázon mennyi idő alatt tudok felérni, jó lenne egyszer egy 30-as időt megcsípni. A gyaloglás részét a történetnek nem nagyon kívántam, így hát most vonattal nyomtam a downhill-t. A cangát itt emberszámba veszik, neki is kell venni egy darab jegyet. A bosszantó, hogy a hegy lába az a zürichi dupla zóna, a tettye viszont másik, így egy állomás miatt 2.40 helyett 4.40 volt egy jegy ára. 1st world problems.

Szokásos péntek esti sörözés, fullon pörgés. Rövid, fél órás intermezzóként, halál fasza után kettővel lakó haverommal dumáltam telefonon. Piszok mázlisták vagyunk, hogy nem interturbán kell már telefon senyvedni. Csak kipattan az ember fejéből a gondolat, és kenyérsütés közben rácsöröghet 820 kemény km-re éldegélő barátjára. Csacsorásztunk, Settlers 1-ről, nagymamákról, autókról, aknákról, aztán búcsút vettünk egymástól, vissza a jelenbe időben és térben. Sörözés ON. Egy ponton aztán ott álltunk 3-an srácok, mire egyikőnk benyögi, hogy nekünk tulajdonképpen utálnunk kellene egymást. Voltam ugye én, egy török, meg egy román srác. Ehelyett arról beszéltünk, hogy George Carlin, Eddy Izzard és Louis CK mekkora mókamesterek, királyai a stand up műfajnak. A pörgés azzal sem múlt el, hogy hazajöttem, végül hajnali 1 volt amikor bealudtam. 3-kor felébredtem, enyhe fejfájással, fasza másnaposan. Ittam rá extra adag vizet, aztán visszatettem magam idle-be.

04.08. Szombat

10 körül kezdett bebutulni a rendszer, lassú vajúdós felépülés volt ez. Talán toltam egy zuhanyt, leszédelegtem a közeli coop-ba, vettem epret-málnát-áfonyát, 4 alutasakos stark sört meg némi előrepácolt csirkét. A nemzeti sport itt hétvégenként a grillezés, este öttől pedig ennek hódolunk egyik barátoméknál BYOF jelleggel (Bring-your-own-food, azaz hozd a saját kajád). De a nap hosszú, és addig egy csomó ügyet el kellene intézni (adóval kapcsolatban visszaírni, utalások, befizetni a tetyves Billag-ot, stb, stb.). Vettem még salinak valót, de időm már nem volt összeszerelni. Haladni kellett, az lett a döntés, hogy lusta vagyok ügyintézni, így inkább megyek, megkerülöm a tavat. Próbáltam okosnak lenni, vittem magammal 6 csokikát / energiaszeletet, és a 17-es kilóméternél (ahol komp jár) betoltam egyet, közvetlenül azután, hogy a bal SPD-re azt hittem, hogy már oldottam, így tettem volna le a lábam, de ugye az még szoros szerelmi afférban turbékolt a bal pedállal, így a térdem kicsit közelebbről ismerkedett meg az aszfalttal, mint azt szerette volna. Egyszóval pereceltem egy jólesőt. Vérezni nyilván vérzett, de más baja nem volt, a seb se volt messze akkora, mint amit tegnap mutatott az egyik downhilles srác. Ebcsont beforr, betoltam a csokit, megittam a vizemet, és mentem tovább. Második állomás 30-as km, Rapperswil “citadella”. Még két csokika, még egy adag víz. Panorámakép. Bruttó 3 óra alatt akartam levadászni a távot, így a padon ücsörgés, lánykák fürkészése most nem volt opció, max. a paripám nyergéből. Itt volt bennem némi izgalom, legutóbbi túrám alkalmával 30 (kb. féltáv) után jött el az a pont, amikor hirtelen meghaltam, minden bajom lett (nem bírtam rendesen nyomni, a kezem kezdett kihűlni, majd hazaérkezvén betettem magam a dunnákba-párnákba töltőre.) Most nem volt ilyen problem, 48 km környékén megálltam még egy utolsó csoki-víz kompótra, aztán folytattam a taposást. Még a Zürichsee déli partjára való áthidalás közben láttam meg egy brutális vádlit. Első látásra szerelem volt, de aztán az a gyanúm támadt, hogy ez csakis pasié lehet, úgyhogy gyorsan el is hesegettem a gondolatot, másik liga. Idővel aztán lassúnak tűnt a tempójuk, és megelőztem őket, na ekkor derült ki, hogy bizony egy kisasszony a boldog tulajdonosa a sonkáknak. Tartanom kellene magamnál névjegykártyákat, vagy telefonszámmal ellátott szögeket, hogy javítsam az ismerkedési esélyeimet az utakon.. Kilschberg után aztán Wollishofen következett, már ismerős terep, erre fele lakik Raszta, és már szinte csak karnyújtásnyira van a Bürkiplatz. Mindjárt megvan a befutó, addig viszont ideje rákapcsolni, minden másodperc számít, kell az erős finis. Az utolsó kilométereken igyekeztem mindent beleadni, de persze aztán a végén beesik az ember a városba, és onnan kezdve szakadnak a nyakába a piros lámpák. A kör kb. 70 km, majdnem meglett a 2h45m-ös idő, de ípp lecsúsztam róla.

f5 körül értem haza, gyorsan még egy kört toltam a coop-ba, vettem Fantát, meg izotóbiás italt. Itthon kicsit kinyúltam a kanapén, így 5-re nem sikerült a grillezésre érni, csak 6-ra.

Ha már majdnem útba esett, átgurultam a híres neves Langstrassén, ez a helyi Gubacsi út / Szabadkai utca, a hely, ahol a piros a szín. Valószínű az esti órákban kellene arra járni, hogy ennek valami jelét lássa az ember, tucat turista, és végtelen mennyiségű autó, gyorsan át is vergődtem egy párhuzamos utcára, hogy ne a gépsárkányok között kelljen kavirnyálnom. Megmásztam a hegyet Buchegg-ig, megérkeztem. Dumálás, grill, palacsinta, eper-málna vonalon nyilván az eper maradt alul, utána még torta, közben sörök. Kiderült hogy a Start söröm, az nem valami Game-of-thrones vagy Iron-man franchise sörike, és nem is sztárk-nak kell ejteni, hanem álá natúr stark-nak, és németül annyit tesz erős. Mondjuk ezt a 7% alkoholtartalomból is sejthettem volna :) Tanultam egy szót. Lehet sörös dobozokra kellene ragaszthatni a tanulandó szavakat? :o

A buli aztán 11 körül megpimpósodott, úgyhogy átpattantunk valami 90-es évek partykájába. Érkezésünkkor valami ergya lowcarb zene szólt, semmi energia nem volt benn. De aztán 3 nótával később már veszettül csápoltunk Backstreet boys-ra. Fergetegesen értették a műfajt a rendezők, a színpadon kb. Soerii és Poolek / Open-stage székelyland koncerteket idéző őrület, gumikacsa, flamingós úszógumi, esernyő, kiszórt felfújható gitárok, led-es villogóval ellátott habszivacs rudak, közben egy-egy dr. alban, 2 unlimited, aztán váratlanul felcsendül A What is love dallama, mi meg bajban vagyunk, mert 3 fős társaságunkban csak ketten vagyunk fiúk, így meg nem az igazi a körbeugrálós csajozós, gyorsan a tömegből verbuválunk egy ideiglenes segítőt. Akit egyébként fél órája ismertem meg, mikor kimentem eltolni egy blázt, majd mivel addig mellettünk táncoltak, és végignézték, ahogy haverommal BSB-re 'táncolunk' ráköszöntem. Pár mondat után megkérdezte honnan való vagyok, majd a Hungary Budapest-re az volt a válasza, hogy magyarul folytatta a beszélgetést. Elég hihetetlen a története, eredetileg svájci, de sokat élt Magyarországon, akcentusa pedig egyáltalán nem volt. Ragozásbeli hibája meg végképp semmi. Az élet futószalagon hozza a meglepetéseket. Az extra csavar, az is kiderült, hogy jó haverja Rasztának. A 9-dik sör már sok volt, nagy hirtelenséggel elfáradtam, az idő is 3 körülre járt, és közben még a grillpartyban kitaláltuk, hogy az eredetileg tervezett light-os Zürichsee kerülést, a helyi maratonfutás miatti lezárások okán inkább átcseréljük egy Greifensee kerülésre. Ideje volt hát beikatni egy taktikai alvást, hogy a Vasárnap érdeklődés hiányában nehogy elmaradjon.

04.09. Vasárnap

11-kor elküldtem mindenkit melegebb éghajlatra, aki azzal az ötlettel jött, hogy biciklizzünk. 12-kor megérett a gondolat arra, hogy végre felkeljek. 13-kor jóízűen nyammogtam a ham&eggs-em felett, és hevesen győzködtem a többieket, hogy csináljuk a túrát.

14-kor megérkeztem az Oerlikon-i HQ-ra. Útközben roppant felelőtlenül viselkedtem, mikor engedtem elkallódni a figyelmem, s a forgalom helyett az előttem kerekező hölgy tangájának nadrágjából kilógó vékony pántjainak finom rezgésére fókuszáltam. Ilyen belefeledkezésekből lesznek aztán a durva balesetek.

Közben fennforgások is voltak ám a háttérben, amiről ekkor én még mit sem sejtettem. Úgy volt a terv, hogy 4-en megyünk, 1 srác egy kempingautóval, a barátosnéje, és egy haver pedig bicóval. No, az utóbbi gyereknek ellopták a cangáját, így veszélybe került a nap. Megoldották a többiek aztán ezt egy pót-lóval.

2 után nemsokkal bele is csaptunk a lecsóba. Az első lépés vakrepülésben, a Google Maps iránymutatásai alapján (ami bicajos túrázásra totál nincs felkészítve), a helyes út megtalálása volt. Eleinte 5 percenként megálltunk, konzultáltunk a térképpel, aztán folytattuk az utat. Találtunk egy bicikliösvényt, egy patak mellett, a patakban valami zöld hínárféleség, a víz pedig kristálytiszta, nem túl magas vízállás, az áramlás folyamatosan mint a szél a hosszú hajat, kócolta a növényt a vízben. A patak másik partján is egy ösvény, a napsütésben, és madárcsicsergésben sétáló emberekkel. Szeretek itt élni.

A montimmal nekem semmi bajom nem volt az úttal, de a többiek az országúti kerekeikkel aktív vesekőkezelésen mentek keresztül épp, és ezt nagyon nem igényelték. Dübendorf után sikerült irányba rámolni magunkat, megtaláltuk a 29-es bicikliutat, ami egész Maur-ig vitt minket. Az út nagyon megterhelő volt, lelkiekben, a nap folyamán vagy egy tucatszor estem szerelembe. Itt a tavasz, sőt, már maga a nyár, a lányok pedig gyönyörűbbek mint valaha.

Egyszerre értünk a kiszemelt parkolóba a Kemperrel, előkerült négy szék, napernyő, asztal, sörök. Elszaladtam a büfébe, vettem kolbászsalátát (annyira nem volt jó), meg krumlpisalátát (ez azért kárpótolt). Punnyadás. A tókerülést feladtam, jó csak úgy csillezni végre. Nem tartott persze sokáig ez az állapot, 5-kor fogtuk magunkat ketten a három kerekesből, és lezavartunk egy nagyhírtelenségből elkövetett joyride-ot. 20.6km, 49 perc. Lehet még hova fejlődni, de ideális méretű, kellemes kis tavacska. Lehet körbefutni félmaraton gyanánt, vagy körbekerekezni időre vagy for fun.

Mire visszaértünk a grill már javában zümmögött, a közben hozzánk csapódó 2 pajtással együtt a tagság javában falatozott. Lecsaptunk mi is a szabad falatkákra, aztán lazultunk tovább. Egy idő után a nap elkezdett bebújni a hegy mögé, így felmálháztuk a drótszamarakat (alias felültünk rá, mert egy ekkora túrához nem kell túl sok extra szett), és nekiindultunk. A szél már túl hűvös volt, így kicsit lendületesebben kezdtünk kerekezni, a legjobb stratégia a belső fűtés ilyenkor. Visszafele már okosak voltunk navigáció témájában, meg egy nagyobb település fele evickélve lényegesen több segítséget kap az ember mindenféle forgalmi táblák formájában. Az odaúton a kedvencem a patak volt, különösen ahogy egyszer csak, jobb oldalán a bicikliúttal, egy alagútban átvezették az autópálya alatt. Visszaúton a legszebb pillanat, ahogy a két mezőt szétválasztó aszfalt csíkon suhanunk lendületes tempóval, egyenesen a napba, ami szinte elvakít, közben a hideg szél süvít bele az arcunkba, de részben a napnak, részben az izmaiknak köszönhetően cseppet sem fázunk.

Vissza kísértem a havert a “HQ”-ra, ahonnan reggel indultunk, majd hazakerekeztem. Felzabáltam a csokikat, ledöntöttem még egy izotóbiást, aztán bemásztam egy kád forróvízbe, és rászabadultam az internetre. 9-f10 körül érhettem haza, vagy egy jó órát mártóztam, utána nekiálltam blogolni, most meg már negyed órája hétfőt írunk. Ügyeket nem sikerült intézni a hétvégén, de belefért 4-4 óra tekerés, 140km, 2 grillezés, 1 bulizás.

Jut eszembe, a kádban ázás közben csacsorásztam egy újdonsült cukrász barátommal. Kicsit punk, kicsit lázad a világgal szemben, vagy nem, hisz alig ismerem. Eszembe jutott róla egy szám, ami egy az egyben ő, és fogadtunk, hogy ha kitalálja, sütök neki egy magyar desszertet (nyilván mákos gubát). Boszorkányosan közel járt a megfejtéshez, amire ő tippelt, amire én gondoltam. Jár a süti.

Szóval f1 van, lehetne holnap reggel 8ra menni edzeni, de mi lenne, ha végre inkább egy kis hétvégét tartanék, pihenéssel? :)

Jut eszembe kettő. Volt a hétvégén egy sörfesztivál is, el se jutottam rá :o Hát mivé lesz így ez a világ? :o

[szallakakukk-blog]

Tizenhetedik hét

Március 27-Április 2. A hét amikor hozzáláttam az amcsi vízum intézéséhez, szereztem végre magamnak egy kerékpárt, ezzel beavatási szertartásként egyből meg is kerültem a tavat, de kicsit túltoltam. Voltam vagy hét edzésen, ettem végre egy jó kis Whopper-t, eljutottam az IKEA-ba, megjöttek az xbox kontrollerjeim, és kb. rommá szopattam magam vele, hogy tudjak velük játszani is. Eddig csekély sikerrel.

03.27. Hétfő

A terv a hétre, hogy keveset eszem.

4.5 óra alvás nem volt full elég, kába voltam, lassan lendültem bele a létbe, kis késéssel sikerült csak landolni a hétindító edzésen. 8-an voltunk, úgy látszik nem voltam egyedül az érzéssel. Két állomás volt kijelölve, mindkét állomáson 3-szor ismételtük a 3 gyakorlatot, 30 másodperces időkkel. Első állomás: KB swing, Goblet squat, KB swing (Am). Köztes állomásnak volt 10 négyütemű fekvőtámasz, a második állomáson pedig: Mt climber w wallslides, jumping lunges, pushups.

Nap közepén elszaladtam egy gyors jógára, üdítő érzés volt, amikor egyik jógitól meglepetéssel kevert elismerő pillantásokat gyűjtöttem be, mikor valamelyik láb alatt hátra átnyúlós, hát mögött kezet összefogós pózt meg tudtam csinálni. Egy éve ez még olyan hihetetlennek tűnt, amilyen hitetlenkedést a másik szemében láttam :) Csak haladok ezzel is. A reggeli edzés előtt 80.15 voltam, jóga után már csak 79.4kg, jók ezek a gyakorlatok, tényleg megkönnyebbül tőlök az ember. Na jó, többet kellene inni egy kicsit napközben :)

Este volt még egy spinning óra, röviden: 618kCal, 173 max pulzus, 126rpm, a végére 78.8 lettem, pedig ittam közben rendesen, becsszó.

Este elővettem egyik kedvenc játékomat, a xopódás weboldalakkal címűt. A ma esti nyertes az ámérikai vízum igénylő weblap volt. Ki kell tölteni egy DS-160 nyomtatványt, befizetni a cca. 160 dodót a processzre, és választani időpontot a konzulátuson. Ezt úgy talán két éve próbáltam már, akkor Budapesten, most viszont Bernbe szerettem volna menni. A bökkenő az volt, hogy bármilyen adatomat engedi módosítani a rendszer, kivéve azt, hogy melyik országban akarok elmenni a nagykövetségre. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy márpedig én akkor is Pestre fogok menni.

(Az úgy történt, hogy pár éve, mikor egy amerikai céggel dolgoztam, kihívtak két hónapra. Ezt naivan elhittem, hogy így működni fog, úgyhogy volt ESTA nincs ESTA. Igen, ügyes srác vagyok, tudok ha akarok…. :P)

Az alvást megint nem vittem túlzásba, ennek most az akciós pólók a bűnbakjai. 30% leárazás volt, ez pedig elég arra, hogy másfél órán keresztül böngésszem a kínálatot, majd berendeljek egy kisebb szettet.

03.28. Kedd

Reggel 4 hónapos csúcsot megdöntve, a 79 alatti tartományokat ostromolta a súlyom. A WOD bemelegítő része páros gyakorlat, amíg az egyik tag sprintel 100m-t, a másik plank-el. kb. 8-szor kellett megcsinálni. Aztán 400m futás/50 felülés/400m/25 négyütemű kétszer ismételve. Egy 17m52s-es idővel sikerült abszolválni.

Este végre csuda egy dolgot műveltünk, kimentünk az IKEA-ba. A túra amit már talán egy hónapja tervezünk Sonka haverommal. Nem siettük el, ahogy a vásárolgatást sem, sikerült majdnem zárásig maradni. Ő egy puff-ra gyúrt a kanapé elé, de árban megfelelőt nem talált, ehelyett bemutattuk a vásárlóközönségnek a különböző osztályokon az ottani áruk rendeltetés-szerűtlen használatát. Jól mulattunk, reméljük a többi vásárló is. Itt lakik a srác 100 méterre tőlem, mint kiderült az utcánk sarkán meg van egy kocsma, terv a következő hónapban betesztelni a kínálatukat.

Végül vettem elemet, ez jól jöhet a rövidesen érkező kontrollerhez. Beszereztem egy elosztót, kapcsoló is van rajta, apróság ez, de ugrásszerűen javult ezzel a dolgozósarok komfortfokozata. A legjobb beruházás címet az asztali lámpa vitte el. Gyerekkoromból valahogy elég sokáig rögzült bennem valami zsigeri ellenállás az ilyen olvasólámpákkal szemben. Nem tudom honnan jöhet pontosan az érzés, de az utóbbi 15 évben kategorikus nem volt a reakció minden helyzetben, mikor ennek szóba került a lehetősége. Lehet az égett por, lehet a túl nagy fényerő, valami nem klappolt. A mostani helyzet az volt, hogy a szobai lámpa nem ad elég fényt a sarokban levő asztalhoz, írni, gépezni nem nagyon lehet mellette. A bótban kicsit töketlenkedtem a lámpaszekcióban, áruházi világításnál ugyanis sajnos elég nehéz felmérni, hogy mit is tudnak a különféle izzók. A szoba színeivel, és pénztárcám vastagságával harmonizáló fehér lámpával rögtön egymásba szerettünk, de a fénye nagyon sápadtnak tűnt. Nosza, veszek bele komolyabb izzót. Sajna nem árulnak nagyobb fényerejűt ebből a fajtából. Dilemma ütött a rendszerbe. Elég lesz-e nekem ez, vagy vegyem a drágább, rusnyább, de erősebb fényt adó barátját? Végül elegem lett a faszalgásból, és lesz ami lesz alapon maradtam a fehér hattyúnál. Otthon összeberheltem a berendezést, felkapcsoltam, és lőn világosság, de még milyen. A komfortfokozat az egekben, mondhatni spricc. A bónusz elem a shoppingolásból a kádkilépő, még a történelem kezdeti korszakából velünk ragadt vénséget váltotta, mostantól nem csak a zuhanyzás, de a kilépés is élményszámba megy. Érdemes lehet évente cserélni.

Hazafelé tartottunk még az IKEA-ból, mikor sikerült messengeren rávenni DB haveromat, ha már úgy is gép előtt ül, megvehetné a Best of John Williams jegyeket. John Williams, aki nem ér rá, ezért a Vizivilág zeneszerzője vezényel helyette, remélünk annál sikeresebb lesz :P. False alarm, nem tudom hol mi ment félre, James Newton Howard helyett Claudio Vandelli az emberünk, majd meglátjuk mekkorát szól.

03.29. Szerda

Ebédre két jóság is volt, az édes burgonya, ami főzve olyan mint a tök, ma egy másik oldaláról mutatkozott be, olajban kisütve olyan mint a sült hagyma. Sokoldalú egy étel. A gyümölcs sali ma sárga témában utazott: mangó, ananász, narancs, földicseresznye, maracuja volt az összeállítás, nem hagyhattam ki. A napi terv az volt eredetileg, hogy elmegyek valami kód retreat-re. Ez olyasmi, hogy van egy órád összeszerelni valami baszt. Szakadjunk el a virtuális világtól, uncsi abban ténferegni még blogolás közben is, szóval mondjuk azt, hogy egy építeni kell egy minél magasabb tornyot. Van hozzá bármilyen alapanyagod. Jó, azért tegyük fel, hogy modellezünk, és nem szálfákból, betongerendákból meg T-acélból építünk 1:1 méretarányú Burj Khalifa-át. Egy óra után odajön a tanár, lesöpri az egész addigi megoldást a francba, és kezded nulláról. Esetleg a következő körre ad valami extra kitételt, milyen anyagot/megoldást lehet/nem lehet használni. A történet lényege, hogy a nap alatt egy konkrét problémának szalad neki 5-6-szor az ember, de mindig egy kicsit másik aspektusból. Lett volna tehát ilyen, de az élet az szereti az embert erre-arra terelni, most úgy hozta, hogy elég sok fontos meeting összejött a napra, így 10 perccel a workshop indulása előtt feladtam a retreat irányú terveimet. A következő negyedév tervezésébe annyira beleakadtunk, hogy a spinning edzésről sikerült is elkésnem. Ettől már alapból tiszta pipa voltam, az idegtől nem is nagyon láttam. Bementem a terembe, láttam, hogy tele van, sok az ember, na mondom, akkor ennyi volt, késtem, a bicajokat meg elfoglalták mások. Azzal a késésben levős lendülettel amivel érkeztem, fordultam is sarkon, vissza az öltözőbe, ott kb majnem krátert vájva a tökfejemmel az öltözőszekrény ajtajába. Mint egy durcás kisgyerek, ledobtam magam a padra, hogy csak úgy csattantam, magamban mantráztam a mocskos kurva élet. Aztán kipattan az értelem apró kis csírája, lenyugodtam, elengedtem a feszkót, végül relaxáltan visszamentem a terembe. Láss csodát, két canga is tök szabadon állt, csak észre kellett volna venni őket. A felbaszódás egy olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak, a lényeges dolgok fölött csak elsiklunk. Azért ha valamit az ember okosan csinál, akkor annak jutalma is szokott lenni. Nagy geci tud lenni az élet, de azért ha figyel az ember, akkor jönnek a jelek, most mondjuk nem volt nehéz észrevenni, hiszen egy egész hegynyi jóságot gördített elém. Edzés után megkérdezte a szakaszvezető úr, hogy péntekenként Uetlibergre teker a csapat, nem akarnék-e csatlakozni. Az első reakció persze az volt, hogy don't even, naná, csináljuk! Bringám nincs, de kapok egyet kölcsönbe, pénteki indulás előtt összeszereljük. Talán sör is marad még mire visszaérünk pénteken.

Nap közben valamikor levelet kaptam lájf, jóska, csomagot hozott a posta. Megjött a várva várt két xbox kontroller, hogy a játékokat a külső monitoron azzal tudjam játszani. Izgatottsággal vártam az estét, amikor kiderül, hogy a 1708-as modell hogyan muzsikál win7-en meg linuxon. A nagy lendületben vettem egy német nyelvű ebook-ot is, majd ezt olvasgatva fogok egyszer megtanulni németül :P

Esti programnak volt 2 óra blogolódás (11. hét publikálása), majd belecsaptam a lecsóba, és nekikezdtem játszani a kontrollerekkel. Mármint nem játékot, szóval nem a hagyományos értelemben vett játékot.

Linux: Ubuntum van, még 14.04 LTS verzió, ebben a 3.7-es kernel fut, viszont minima 4.4-es kellene hozzá, hogy a bluetooth-on kommunikálni tudjon. Van már fél éve viszont 16.04 LTS, amiben ez a modul megfelelően friss, úgyhogy arra kell csak updatelni. Meg akkor felrakhatom már a fél évnyi frissítéscsomag, amit lusta voltam eddig (gyerekek, senki ne csináljon ilyen marhaságot, a frissítések mindig tartalmaznak egy rakat biztonsági elemet is, féléves rendszerrel a világhálón korzózni olyan, mint 1 Mr. T mennyiségű fuxszal és nulla izommal flangálni Harlem utcáin, de a Die Hard-féle megoldás is szoros második hely. Don't do it!

Szóval a komplikációk okán elnapoltam a linuxon próbálkozást, kérem a következőt, win7 a házban. Nyah, ez a gép is vagy fél éve le van maradva, de cserébe ez nem is volt azóta használva, Bruce Willisnek se lett volna semmi baja, ha a spájzban ácsorog a rasszista táblácskájával. Szokásis windows-os tempóban 3-4 újraindítás közben felment a létező összes frissítés. Próbálkoztam konnektálni, de csak nem akarta. Nem gondoltam, hogy 2017-ben ez a vezeték nélküli játék, ez egy ennyire komplex felszopást fog igényelni. Megtört a lendület, elnapoltam a probléma megoldását.

A nap mélypontja: Rám találtak, nem tudom hogyan, de rám találtak!. Van itt egy olyan szervezet, hogy billag. Azt tudjuk történetekből, hogy ha megbillagozzák az embert, az nagyon tud fájni. Na, ennek a fájdalomnak a mértéke itt Svájcban a pénz, egészen pontosan 450 CHF. De hogy mi is ez. Szóval ha nézel tévét, vagy hallgatsz rádiót, akkor fizetni kell éves szinten ezekért, amit a Billag nevű szervezet szed be. Ha van tévéd, vagy rádiód, akkor nyilvánvalóan nézed is, tehát fizetni kell. Ha van mondjuk internet előfizetésed, akkor nyilvánvalóan képes vagy megtekinteni ezeket a tartalmakat, tehát meg is tekinted, vagyis fizetned kell. Ha van tegyük föl egy mobiltelefonod, és annyira romlott lélek vagy, hogy még internetezni is tudsz rajta, igen, akkor ezt az összeget be kell fizetni, senki nem izgat, hogy legutoljára tévében a barátok közt 2342-es epizódját láttam, annak is vagy már 15 éve, nem, nem akarok beszélni róla. Szóval ez amolyan kötelező kultúradó itt mifelénk. Nem erőlködtem rajta, hogy befizessem, de valami nyilvántartásban a nevemre bukkantak, innentől kezdve meg vagy megvárom amíg embereket küldenek rám, vagy tejelek. Szeretem ha szabadon választhatom meg azt kinek adományozok, a helyi kultúrara azt hiszem ennél többet nem is fogok szándékozni költeni...

03.30. Csütörtök

Inkább fel se keltem volna. Partner WOD-ot toltunk, vagyis ketten a közös ügyért, párokba szerveződve daráltuk a feladatot. 100 evezés/200 fekvő/300 squat/400 felülés. Körítve 4-4 kör futással (2x1600m). A párból ugye mindig egy ember dolgozik, a másik nézi. Kivéve a futást, mert akkor jumping jack-et kell játszani. Ez a gyakorlat egy terpeszugrálással kombinált integetés, igazi cheerleader cukiság. A végén a teljes idő számít, illetve a jumping jackek kombinált száma. A főgyakorlatokat szétszedtük 10 darabba, így szépen váltogatva a különböző izmokat dolgoztató feladatok között. 200 fekvőt egyben megcsinálni elég emebrtelen lenne egyelőre. 40 perc volt az időlimit, ezt 3 másodperccel sikerült túllépnünk, 490et ugráltunk. Az hozzátartozik, hogy puding voltam a társamhoz képest, ő olyan 55-60%át csinálhatta az egésznek.

Volt ez az akciósan vásárolt Cuptest játék. Húgom is rájuk írt, én is, én viszont elbasztam, és a weboldal fejlesztőjére, vagy valami promoterre, de már kiszállt a buliból, úgyhogy ők nem segítettek. Hugim viszont célt érhetett, mert most már mindenféle országban letölthető az app. Örülünk. Nem kell alternatív appstoreokból cigánykodni, valami vírus összeszedését kockáztatva.

A napot egy céges vacsival zártuk, az Echo nevű helyen a Marriot 1. emeletén. Elég fancy kis étterem, a borlap egy 1.5 literes boros üveg oldalára van felgravírozva, fogas gyanánt egy szánkó van felapplikálva a falra, a helynek saját tehene van, minden nagyon frappáns, épp csak a személyzet mutatja a kergemarha-kór tüneteit. Van saját boruk, sörük, hamburgerük, tyűdejó, kötelező körök. Ezzel még nincs is baj, inkább azzal, hogy az este folyamán úgy ötször keverték össze ki mit kért, volt amikor olyan szinten, hogy az egyik fajta levesből nem is hoztak. Egy másik szép mozdulat az volt, hogy a sima hambit pulled-pork-nak akarta odaadni, aztán az is megtörtént, hogy ketten rendeltünk borjút, gombával, vesével, röstivel, ez utóbbiból az egyiket pedig sikeresen leejtették, így elfeleztek egyet kettőnknek, aztán hozták a frissen készült pótlást. De ezt így legalább nyíltan töredelemsen bevallották, úgyhogy legalább jót nevettünk rajta. A főételre egy bő órát kellett várnunk (értsd 90 perc), igaz majdnem 20-an voltunk, de egy kicsit k****ra nagyon lassú volt a konyha. Az egyik páros egy szép méretes pisztrángot felezett, a pincér felajánlotta, hogy kifilézi. Végül vitathatóan sikerült, az egyik srác nem kapott szálkát, a másik annyit, hogy abból egy 20 centis halat össze lehetett volna szerelni ha mellékelnek szabásmintát. No de, hogy ne toljam túl az indexelést, legyen valami jó is itt. A leves valami fergeteges volt, valami tejszínes csoda, persze ez nyilván eladja magát. Az izgi része, hogy a tálat pár nyomat mustárral és némi sonkával az alján kaptam, ezt öntötték fel a sűrű lével. Mind a sonka mind a mustár nagyon jól játszott az alapízzel, ezért megérte beülni. A borjú finom volt, de kicsit unalmasra sikerült, a ragu mellé igazán jöhetett volna valami lekvár, a rösti mellé meg passzolt volna valami savanyú, hogy ne legyen az egész olyan egysíkú.

Hazafelé Sonka haverommal jöttünk, masszírozta a telójából melyik vonattal meg villamossal jó nekünk a transzport, de már előre kinéztem, hogy az étterem melletti kis gyalogos hídon fogunk a 13-asra rárontani. Szerencsére nem kellett sokat győzködni, adta a derekát, relatíve zökkenőmentesen hazajutottunk, a végét a 72-es trolival zárva. Navigációból és városismeretből kezdek egyre jobb lenni. És mindezt egy szál pólóban abszolválva. Finally, tavasz van, még ha 13 fok is, de végre élhető idő :)

Az XBox kontrollerrel az a fejlemény, hogy megtaláltam a seggén a pároztatáshoz szükséges gombot, megnyomtam, erre teljesen beizgult, a led 3-szoros tempóban kezdett villogni, érezni lehetett, hogy megtette az első lépést, és most heves pulzussal várja, hogy a lány visszakacsint-e. A gép pedig visszakacsintott. A Windows 7 megbírja, megúszom újabb kiadás nélkül. WIN! Gyorsan be is tesztelem az Evoland második részével. FAIL! A Win látja a cumót, de itt a vége. A Steam valamiért még szűzarcúskodik, nem akarja befogadni az új jövevényt. No Evoland for you today. Közben meg 1 óra lett az idő, ideje elágyalnom magam.

Az esti vacsorán egyébként volt pár gyöngyszem a témák között. Miről is beszélhet egy rakat mérnök, ha egy étteremben magukra hagyják őket. Az első említésre méltó témánk a válási költségekről szólt (sose árt bármire is felkészülni), a második pedig, amikor egy pillanatra mindenkiben felvillanhatott a mijjafasztkeresekénitt kijelző lámpa, a női magazinok egyik örökzöld témájáról, az esküvői ruhákról folyt heves diskurzus. El tudom képzelni, hogy a kajára is azért kellett annyit várnunk, mert túl jól mulatott rajtunk a személyzet miközben vártunk. Egyik kolégám bedobta a gumicsontot, május 20-án lehetne menni repülni egy L-29-es géppel. Be is raktam a „programlehetőségek amikről nem tudtam, hogy rajta vannak a bakancslistámon” dobozomba.

03.31. Péntek

Hajnali 7:20-at írunk, bip, bip, vekker, fakker, nem akarom én ezt, aludni kellene még. 8:00-kor már az öltözőben pörgök, faszaság, sikerült a bemelegítést félig lekésni. Mai edzésen az 5 állomás / 3 feladat / 3 kör jegyében edzünk.

Squat jump, oszlopnál tricepszezés, reverse crunch

Mt climber cross, fél lábas guggolás, kötél rángatás

Split jump, pushup, hollow hold

KB swing, plank, barbell push press

Burpees, cross crunch, wallsit

De ami az egészet tökig aranyozta, az a zene volt mellé. Freestyler, King of my Castle, Flat Beat, és azt egyenesen pofán röhögtem volna, amelyik reggel közli velem, hogy egy órán belül East 17-re fogok négyütemű fekvőket tolni. A nyújtáshoz pedig Pure Shores az All Saints nevű lányoktól. Bakkerka, ez a banda hot MILFekből áll, 24 éve vannak a pályán, csak meglesném vmelyik fesztiválon őket, de komolyan, egy tucat The Hoff-ot  (Haddawayestől, 2Unlimitedestől, Samantha Foxostól) elcserélnék egy koncertjükre, annyival sokkal jobb.

A gyakorlatsor végén meg is kérdeztem az edzőtől, hogy mennyi idős, bekockáztattam, hogy 39, kiderült, hogy 31, omg. Near miss? A korbecslő áramköreim kezdenek berozsdásodni, vagy csak 190cm-es, izmos, szakállas srácok esetén félrehord egy pöppet.

Estére egyik haverom bedobott egy frankó kis programlehetőséget, a flipperezést. Arról is értesültem, hogy húsvét után BKV sztrájk lesz.

mikor máskor ha nem amikor éppen hazamennék. Remélem a MÁV nem csatlakozik hozzájuk, és pakol le a vonatról Budapest közigazgatási határánál, az lenne csak az igazi kaland.

Elütötte közben az óra a 4-et, szaladtam felnyergelni a libámat (Mongoose). Cseréltünk elsőhátsóbelsőt, másfél évet állt a gép, fő a békesség. Kiderült az is, hogy az első keréken a tárcsafék az aluszik, de a hegyre felfele kötve hiszem, hogy ebből bármi bajom is lehetne. Nem is volt. Ha csak azt nem vesszük, hogy volt pár lefele szakasz is, az út meg nem aszfalt, hanem sóderes kavicsos földút. Volt pár szakasz, ahol a hátsó kerék meg-megcsúszott fékezés közben, de lassítani meg nem sikerült. Nem volt szerencsére vészes a tempó sem még, meg a lejtő sem, úgyhogy csak összejött a végére a csúcstámadás. A hegy tetején aztán nekiálltak felszerelni a többiek a mindenféle protektorokat. A kanfasztikus tervem az volt, hogy ahol jöttünk, az mégsem egy downhill pálya, majd azon visszagurulok. Jöttek is velem páran, aztán az történt, hogy egy idő után megúsztam a csúszkálást, meg a 2-vel gurulást, így inkább vállamra vettem a gépsárkányt, és csak úgy bandukoltam lefelé. Le is maradtam tőlük, egy kereszteződésnél aztán rossz irányba indultam, így elvesztettem a többieket, de legalább gyorsabban leértem. Szinte biztos voltam benne, hogy már rég visszaértek a céghez, de a DH pálya végénél ott álltak, alig 1 perce várakoztak rám.

Innen aztán szaladunk / gurultunk vissza sörözni. A hangulat hamar a tetőfokára hágott, a jó idő örömére a kertben grasszáltunk, itt nagyon nincs hangfal, így felugrottam az irodában állomásozó JBL xtreme-ért, amit a csütörtöki CrossFit-re hoztam még be magammal. Éjfélig pusztítottuk aztán az alkoholt, mire hazaértem annyira matta voltam, nem találtam a kulcsomat. Tudni kell róla, hogy itt Svájcban az ajtók úgy működnek, hogy kulccsal tudod nyitni, meg zárni őket. Én pedig egy zárt ajtó előtt  álltam, a jobbik oldalán, már bent a lakásban. Minekutána nem vagyok David Copperfield, az ajtó pedig nem a Kínai nagy fal, arra a következtetésre jutottam, hogy csak itt lesz valahol belül az az átkozott kulcscsomóm, de most túl fáradt vagyok hozzá, hogy megkeressem, holnapig nem megy az már sehova, adjonisten, szunya. A flipperezés, na arra nem lett végül idő...

04.01. Szombat

Ez már ugye másnap volt, masszív utálatos fajta. Komótosan megébredtem, hozzáláttam a napi projektnek, bicajos baszokat keresgélni. (Sisak, lakat, lámpa). A megfejtés nem volt bonyolult, itt van mellettem a SihlCity, a helyi WestEnd. Sisakból elterveztem, hogy a legolcsóbbat veszem, nem fogok divatozni, az hülyeség az. No, annyiban be is tartottam ezt, hogy az akciózott modellek közül válogattam, de csak nem bírtam magammal és ez a FOX lett a megfejtés, a Szlovák színösszeállításos verzió. Lámpából az Infini I-260WR, lakatból pedig Úgyis ki akartam már próbálni, Kryptonite lock.

Robotpilóta állapotban becsattogtam a kerékpártárolóhoz, és vagy legalább 30 perces szerelés következett rezignált arccal, mintha minimum egy agyátültetést végeznék. Élmény egyébként ha az ember olyan termékeket vásárol, ahol a gyártó nem csak a profitra gyúr, de a vásárlói megelégedettségre is, a cucclik mind nagyon könnyen szerelhető darabok.

Amint elkészültem pattantam is a sárkányra, uccu neki, tókerülés. Toltam ahogy a csövön kifért, első etap Rapperswil 32km, 70 perc, a városban tötymörgős részt leszámítva 30 feletti átlag. Ott egy kicsit megpihetnem a fellegvárban, majd gyorsan ledumáltunk Rasztával egy esti sörözést, aztán már jöttem is vissza. Úgy 40 kilcsi maradt hátra, de a 25-ös tempó is alig jött össze. A szünettel együtt úgy 3h20m körüli időt metnem, eredetileg beugrottam volna sörözés előtt megnézetni haverral az első fékemet, de amilyen fáradt és szétcsúszott voltam, jobbnak láttam inkább első körben hazamenni. Sikerült elcsesznek az energiabevitel című játékot a tekerés közben, mikor leszálltam a keróról fáztam, minden bajom volt, ahogy feljöttem a lakásba, azzal a lendülettel rontottam rá az ágyra, és aludtam este 8-tól 10-ig 2 órát. Este aztán olvasgattam, beragadtam a tecső elé, megnéztem egy interjút Stallamann bácsival (őskocka), nem teljesen tűnik százasnak a figura. Reggel 6:30-kor végre az utolsó elmaradt hetet is finishelem a blogba (w12), a lakótársam meg az öccse meg már ébredeznek, hogy síelni induljanak.

04.02. Vasárnap

A biológiai vekkert sikerült még tovább csúsztatni, 1 körül volt a megébredés. Masszív lustulással indítottam, és végre belevágtam az Ubuntu 16.04-re való frissítésének. A vége a mai körnek az lett, hogy Win7 alatt se BT-on, se kábellel nem megy a kontroller, a kapcsolat mindkét esetben meg van, de a Steam valamiért nem akarja az igazat. Linux alatt usb kábellel nyerő vagyok, minden müxik, viszont a BT az az istenért se adja magát. Egy jóhír, hogy a bluetooth-os fejhallgatóm/hangfalam, az végre kapja a jelet, azokat lehet végre használni. A hét zárásaként futottam még egy kört az USA vízummal, az adminisztrációs díj befizetése című lépésnél akadtam el, sehogy sem sikerült a bankkártyával való fizetés. Komolyan már, ezek nem nagyon akarják az én testyemet.

A tegnapi elmaradt sörözést pótoltam aztán még be este, hogy ne menjek éhesen és üres kézzel, a SihlCity Burger-ben toltam egy Whopper-t, és vettem egy nagy adag csirkeszárnyat (King Wings) meg CHICKEN STRIPS-et. Ez utóbbi elég ratyi, de a szárnyacskák annyira jók voltak, a felét majdnem megettem a 20-as pakknak. Mikor már beemeltem a szenyámat, akkor pingeltek meg másik haverok, hogy akkor megyek-e velük valami normálisabb hambizós helyre enni. Ez péntek óta szóban volt már, de olyan a forgalom a listán, direkt kértem, hogy szóljanak ha van valami, hát nem jött össze időben. Üsse kavics, félévente egy Burger belefér, a Whopper amúgy is nagy kedvenc.

Este 11-kor, most már lassan a hagyományok szerint, főztünk egyet húslevest, benne meg velőscsontot, így a hetet fokhagymás velős pirítóssal zártuk. Magas élet, meg aztán zúzás haza.