szalontaikata - Tumblr blog

[szalontaikata]

Leltár: 4,5 hónap Délkelet-Ázsia, 5 ország, 3 workaway munka, 18 repülés, 1 tetoválás, 3 elveszett repülőút, 1 elveszett bankkártya, rengeteg élmény, sok fent és lent, megszámlálhatatlan emberi történet, sok-sok sorsfordító találkozás és rengeteg finomság.

Thaiföld a mosoly országa, ami remek bemelegítés volt az utazásomnak. Az ételek elképesztőek, az emberek nagyon segítőkészek, de sajnos túlzottan felkapott már ez az ország, így valoszínűleg azt a varázsát, amit mindenki emleget én már nem láthattam.

Malajzia a multikulturális ország, rengeteg kulináris élvezettel.

Singapore a modernizáció mekkája.

Fülöpszigetekről az embereket emelném ki. Nagyon szép és nagyon jó emberekkel találkozhattam itt, plusz a legkalandosabb rész volt ugye.

Indonézia pedig az ezerarcú ország. Szerintem egy élet sem elég, hogy az ember bejárja és megismerje ezt a helyet. Itt mindig zaj van, egy motor, egy csirke, egy tehén és a gyermek lelkű emberek akik folyton beszélnek hozzád, a szó legnemesebb értelmében és mindig mosolyognak és a legrosszabb körülményekben is pozitívak.

5 hónap után majdnem az összes helyre azt mondom, hogy nem elég és vissza kell még jönni.

Most hazamegyek, de ez csak a kezdet és még sok ilyen utazás kell, mert, a sok nagyon fent és nagyon lent lelkiállapotot is beleszámítva, engem ez hajt, ez kell, hogy időről időre feltöltődjek és emlékeztessem magam erre, amit leírni nem tudok, de lehet, hogy majd látjátok rajtam. Vagy nem, de én érzem és remélem, hogy hozok belőle nektek is.

Hamarosan találkozunk és már nagyon várom, hogy megölelgessek mindenkit.

Es a sok arc...

[szalontaikata]

Turistaparadicsom Kuta: sok angol nyugdíjas, rengeteg piszok, kicsi mentett teknősok a műanyaggal szennyezett óceánból, Bali sötét arca és az utolsó koktél és vacsora...

[szalontaikata]

A csodás szállásunk után, amit mindenkinek nyugodt szívvel ajánlok, aki Balin jár egyszer, Pemuterenben, el is indultunk tovább egy fincsi reggeli után.

A robogón hátul ülve én nagyon jól tudtam nézelődni, mert az északi része Balinak nagyon szép és nem túl túristás. Viszont ezen a napon 90 km-t tűztünk ki, szóval nem nagyon álltunk meg, amit utólag kicsit megbántunk, mert egész hamar levezette Norbi ezt a távot és azért volt pár szép természeti rész, amiket megnézhettünk volna.

Na de azért így is jó volt, bár az út végét hegyre fel, szerpentinen tettük meg, ahol azért nagyon kűzdött a kis járgányunk, meg én is, hogy ne essek hátra a táska súlyától.

Na de délután meg is érkeztünk a hegyekbe, a Beratan tó partjára, ahol ismét egy tündéri kis szállásunk volt. Egy apró kis bungallow a hegy oldalában, ahol a teraszon egy puffban ülve nézegettük a tavat, kávéztunk, majd este fele koktéloztunk és beszélgettünk, zenét hallgattunk. Azért eléggé le voltunk fáradva, ezért erre a kis pihire szükségünk volt.

Másnap reggel megnéztük a Lake Beratan templomot, ahol anyuékkal korábban én már voltam, de akkor szakadt az eső, szóval nem sokat láttunk belőle, de most igen. Utána még a Leke Leke vízesésnél túráztunk egy picit, megkóstoltuk a híres Bali sült malacot (ami amúgy szörnyű volt, mert egy béna túrista helyen ettük végül), majd vissza is értünk Cangguba.

Érdekes, hogy a hegyekben mennyivel hidegebb volt, meg egy párszor jól meg is áztunk.

Canggu környékén a közlegekés már ismét nagyon őrült volt, Norbi jól el is fáradt, ezért miután leadtuk a motort beültünk jávézni, de végül inkább néhány koktélt gurítottunk le a kis roadtripünk margójára.

Innen áttaxiztunk Kutába. Hát ez a város szörnyű túrista paradicsom, itt az árakat dollárban mondják, a vidám indonézek nem olyan vidámak és részeg túristákkal van tele. Viszont itt foglaltam le az utolsó három éjjszakára a szállásomat, szóval ez van. A szállás amúgy viszonylag nyugis és pont jó ahhoz, hogy összeszedjem a gondolataimat és lezárjam az utazást, mielőtt hazaindulok.

Norbi ma reggel tovább is ment a Gili szigetekre, hogy megcsinálja a búvár jogsiját és meg akkor rápihenek az utazásra.

Ja és ez a hét nagyon jó volt, meg persze elég szerencsés is voltam, hogy bevállalta a Norbi ezt a robogózást, mert különben nem láthattam volna ezeket a helyeket és egy jó bevezetője is volt a hazautazásnak, hogy egy baráttal töltöttem ezt az utolsó időszakot, szóval nagy pacsi Norbinak, köszi 😉

[szalontaikata]

Ja és a napjaink a Norbi szemszögéből/telefonjából is...

[szalontaikata]

Utazás #KaTrek

[szalontaikata]

Ijen vulkán, Terjun Jagir vízesés #KaTrek

[szalontaikata]

Ugyebár Norbinak támadt az az ötlete, hogy pár nap alatt robogózzuk körbe Balit. Ezt én úgy egészítettem ki, hogy akkor már kompozzunk at Javára és másszuk meg az Ijen vulkánt.

Így hétfőn, február 17.én el is indultunk Canggubol robogóval. Első állomás Medewi falucska volt, ahol egy tündéri kis házban szálltunk meg a rizsföldek mellett, a tengertől 3 percnyire. Itt egy templomot is megnéztünk.

A következő út már a komphoz vezetett, majd pedig Banyuwangi városban szálltunk meg. Itt két estét voltunk, mert csak másnap éjjszaka tudtunk indulni a vulkánhoz. Azt gondoltunk, hogy a hegymászás előtt egy lightos napot tartunk, ezért kinéztünk egy nemzetiparkot a közelben, hogy azt megnézzük. Na hát ez a nap úgy sikerült, hogy végül 7-8 órát robogóztunk, majd befizettük a belépőt a parkba, ahol kb fel órát voltunk és így este 8 körül értünk vissza a szállásra, ahol két órát tudtunk már csak aludni a vulkán túra előtt. Mondjuk állati sokat röhögtünk magunkon, hogy hogy lehetünk ilyen hülyék.

Na szóval fél 12kor fel is keltünk és éjjfélkor jött értünk a jeep.

A Kawah Ijen vulkan egy aktiv 2799m magas vulkán, ami azért különleges, mert a közepében egy 20 km széles, 200 méter mély kénsav tó található. A bányászok éjjel nappal bányásszák itt a ként, ami egyrészt egy brutális fizikai munka, ezeknek az átlag 150cm, 50km os embereknek, másrészt a to ph tartalma miatt és a folyamatosan füstölgő kéngáz miatt borzasztóan életveszélyes is. Természetesen védőfelszerelés nélkül dolgoznak.

Szóval éjfélkor elindultunk. Előszőr egy órás autózás az eligazító pontig, majd onnan kb másfél óra túra fel a hegyre, ahonnan még egy 900m befele a kráterbe. Ugyebár ezt sötétben tettük meg, de mi kaptunk fejlámpát, gázmaszkot, meg védőszemüveget is. A kráterben megnéztük a kéken égő ként, ami egyrészt elképesztő látvány volt, de közben láttuk a mezitláb dolgozó bányászokat is, meg az idióta kínai túristákat, akik mintha valami kiállításon lennének fotóztak és pózóltatták a dolgozókat. Egészen szívszorító és abszurt helyzet volt.

Az egyik bányász mondta, hogy 8 éve dolgozik itt és nagyon szeretné már abbahagyni, mert nem bírja fizikálisan, de akkor még ez a kevés pénze se lenne, amit itt szerez, szóval nem tudja. Na ilyen pillanatokban érzi magát szarul az ember, hogy 5 hónapja utazom, közben vannak depressziós időszakaim stb. Majd itt van ez az ember, aki valószínűleg utálja az életét, érthető módon, bár nem nagyon van ideje gondolkoznia rajta.

Ezek után visszamásztunk a tetejére, hogy megnézzük a napfelkeltét, de itt sajnos elkezdett esni az eső és nagy köd volt, szóval nem láttunk belőle semmit, csak jól szétfagytunk. Lefele menet viszont a látvány már gyönyörű volt, bár felhős, szürke.

Hazafele megálltunk még egy vízesésnél is, ami szép volt nagyon, de itt már olyan faradtak voltunk, hogy itt kb 10 percet töltöttünk csak el. Kb reggel 9re értünk vissza a szállásra.

Gyorsan lefeküdtünk aludni. Vagyis Norbi aludt 2 órát én meg pihiztem, mert nem tudtam aludni, majd kicsekkolás és újra robogózás vissza Balira. A ma estét Pemuteran városkában/falucskában töltöttuk egy nagyon aranyos kis homestayben. Iszonyat jo szobánk volt, szabadtéri zuhanyzóval, medencével stb, bár éjjszaka sok volt a bogár. Végig arra gondoltam, hogy szegény Nanyi velük hadakozott volna alvás helyett.

Még majd egy állomás lesz Bali közepén a hegyekben, mielőtt visszaérünk Cangguba.

Hát aki már valaha robogózott, pláne Ázsiában, pláne nagy csomaggal és pláne úgy, hogy ketten ülünk a járgányon az tudja, hogy ez mennyire fárasztó túra. Nagyon élvezzük, de azért esténként nem kell altatni.

Na majd írok az utolsó állomásról is.

[szalontaikata]

A hétvégét már Norbival együtt töltöttuk. Nagyrészt strandolás, lófrálás, ma meg robogóval bejártuk a környéket.

Két dologra figyelmeztett mindenki Balival kapcsolatban: 1. A korrupt rendőrőrök, 2. Atm csalók. Hát ma mind a kettőt megtapasztalhattam.

A bankkártyámat benyelte az autómata reggel. Nem lett bajom persze, mert szerencsére ez az utazós revolut kártyám, amit 1 másodperc volt letiltani, meg ott van nyilvan a normális kártyám, de azért bosszantó. Majd pedig később megàllított a rendőr és pénzt akart, de végül sikerült lealkudnunk egy egész vállalható összegre, szóval ebből se lett baj. De azért vicces ahogy ezek egy napon történtek.

Amúgy ismét a Tanah Lot templomot néztük meg, ezúttal napközben, dagályban, szóval azért más volt.

Holnap meg elindulunk körbe a szigeten robogóval egy pár napra.

[szalontaikata]

#KaTrek Nusa Dua

[szalontaikata]

Lombok után visszatértünk Balira, Balangan partra.

Szép volt, de sajnos itt felmerült egy egeszségügyi probléma Nanyinál. Illetve utobb kiderült, hogy szerencsére minden rendben, de sajnos le kellett mondaniuk a repülőt, uj szállást találni a kórház közelében (Nusau Dua parton), harcolni a biztosítóval meg a legitarsasaggal, plusz ugye vizsgálatokra járni naponta. Hát ebből állt az elmúlt pár nap, de tegnap este (Csabi szülinapján) el tudtak indulni végre haza és valószínűleg mire ezt olvassátok, mar otthon is lesznek.

Szóval volt nehézség dögivel, szegény Nanyikának a sok vizsgálat, nekem meg a sok orvosi szakszóval fűszerezett angol kommunikáció. Viszont ettünk fincsi tengeriherkentyűket, néztünk csodálatos naplementéket és sok konfliktus kezelést tanultunk.

Most viszont hivatalosan is elkezdődik ugye az utolsó (mostmár picit kevesebb, mint) két hét. Hát nem mondom, hogy nem félelmetes belegondolni, hogy hamarosan hazamegyek és az otthoni megszokott mindennapokban hogyan tudom majd kamatoztatni az itt látottakat, átélteket, tanultakat, de még egy pici időm van ezeket összerakni a fejemben és persze ti már eléggé hiányoztok. Szóval vigyázzatok, mert február 26.-án 15:05-kor érkezem Berlin felől. Addig meg persze még tudósítok az élményekről, amiket a következő pár napban úgy néz ki Norbival közösen fogunk gyűjteni.

Ja, most pedig Canggu városba jöttem át, ami a fiatalos Ubud. Sok tökéletes testű surfös, digitális nomád, hipster stb, de azért jó hely 😉

[szalontaikata]

Utolsó két hét kezdete+coctail+Bali...

[szalontaikata]

Gyönyörű hajó túra három szigetre Lombok mellett. Előtte még soha nem látott mennyiségű színes halacska, kék átlátszó tenger, stb. Gyönyörű nap volt, a végén egy coctaillal és masszázzsal zárva a tegnapot.

Ma viszont vízesések és Lombok volt terítéken. A tavalyi nagy földrengés nyomait láttuk mindenfele, de épülnek újra a házak és burjánzik a természet továbbra is egy kis égszínkék tengerrel fűszerezve.

Lombok nekem nagyon tetszett és ismét egy olyan sziget ahova majd még vissza kell jönnöm.

Bali gyönyörű és még persze nem láttam az egészet, de pillanatnyilag Lombok a szerelem számomra. Majd meglátjuk, hogy lesz a végén. Holnap megyünk vissza Balira...

[szalontaikata]

Az Ubudban töltött kényeztető nap után, ami piacozást és masszázst jelentett, másnap útra keltünk újra.

Ezúttal Lombok sziget volt a cél. Kb két óra hajózás meg egy kis taxizás után meg is érkeztünk egy hatalmas szuper szállodába. Itt egy nagy apartmanunk van, két szobával, két fürdővel, meg egy nagy nappali+konyhával.

Hát mit ne mondjak azért jobban alszom ezekben a szobákban a Nanyival, mint a sokszemélyes dormitoriumban, mert valószínűleg az egyedül utazás során végig egy készenléti állapotban voltam. Sokszor ha nincs lakatolható szekrény, akkor például magamra kellett kötni a pénzemet, meg az útlevelemet, szóval éberebben is aludtam. Persze azért jó lesz a vége fele még egy kis ilyen, mert hozzá lehet szokni az egyedüli független utazáshoz, szóval így lesz kerek az utazás.

Most meg még kicsit kiélvezem a koktélokat, meg a medencét persze.

Megérkezve Lombokra anya kicsit lebetegedett, de nagyon ügyesen egy nap alatt le is gyűrte a betegséget és ma már velünk strandolt. Lombok amúgy újra egy muszlim sziget és nagyon érdekes látni a különbségeket a különböző vallású helyeken. Ez újra egy szegényebb része Indonéziának. Egy helyi bácsival beszélgettem, aki 130 000 rupiát keres egy nap, ami durván 3000ft, aminek a 85százalékát ételre, meg cigire költi, de naponta 5x imádkozik és nagyon sajnált engem, hogy én nem vagyok vallásos. Azt mondta, hogy még nem házas, mert ahhoz egy jobb munka kellene neki, mert fontos számára, hogy el tudja tartani magát, meg a családját.

Furcsa érzés, hogy eddig nagyon minimál pénzen utazva beszélgettem ezekkel az emberekkel, most pedig a luxusba jöttem vissza aludni ezután. Viszont az is érdekes, hogy nem panaszkodva mesélte el ezeket nekem, hanem tény szerűen elmondta a dolgait, meg a terveit.

Ma reggel viszont voltunk egy helyi piacon, mert grillezni fogunk, de amúgy ma is strandolunk meg ilyenek még addig.

[szalontaikata]

Bali: Tirta Ganga templom, Munduk vízesés, Luwak kávéültetvény, Batur tó, Bratan vulkán, Elephang cave, Tanah Lot, Tegenungan vízesés, Tagelung rizsterasz...

[szalontaikata]

Hát ugye ahogy írtam, most két hétig családdal folytatom az utazgatást.

Nekik csak két hetük van itt Balin, szóval az elmúlt három napban kibéreltünk egy sofőrt és ő furikázott templomtól, templomig és vízeséstől vízesésig.

Szép dolgokat láttunk, Nanyi nagyon jól bírja a sok lépcsőzést, meg információt, az eső is csak minden negyedik napon esik.

Voltunk szertartásos, vízi imádságon, ittunk Luwak (macska szaros) kávét, lattunk rizsteraszokat...

Azt hiszem, hogy kell pár nap nekik, hogy felvegyék a helyi ritmust, meg megszokják az időjárást, de mostmár kezdenek belejönni.

Tegnap este elmentünk az oceánhoz végre és megnéztük a Tanah Lot templomot, meg ott a naplementét, ami gyönyörű volt.

A sok látványosság után, ma pihenősebb napot tartunk itt Ubud városban. Hosszú reggeli, piacozást, majom erdő, én elmegyek jógázni, ha már a joga fővárosban vagyok, aztán meg masszázs. Hát ez a mai terv.

[szalontaikata]

Kiváncsi voltam már az úgynevezett, Ázsiai Svájcra, de végül úgy alakult, hogy csak egy estét töltöttem ebben a városban.

Nagyon fáradtan érkeztem meg a Fülöp szigetekről, mert az előtte levő napokban mindig csak kb 4 órákat sikerült aludni.

Hát nekem ez a hely nem Svájc, ez annál sokkal modernebb, fejlettem és mindenebb.

Svájcban számomra az egyetlen meglepő az volt, hogy az autópályán minden auto pontosan ugyanannyival halad, szépen sorban, rendezetten. Ezen kívűl persze tiszta volt meg szép, meg drága, de ennyi.

Singapore viszont... itt minden úgy néz ki mintha tegnap készült volna el a város. Minden auto most gurult ki a gyárból szerintem, az emberek mintha minden nap vadonatúj ruhákat hordanának és a napjukat a fodrásznál kezdik. Az egész város olyan mintha egy díszletben lennék, mintha a Truman show filmbe csöppentem volna.

Az évek során elég sok gyűjtést kellett csinálnom a munkához, sulihoz, mindenféle építészeti vívmányokról. Ehhez általában a pinterest nevű oldalt használjuk. Na hát most rájöttem, hogy ez a pinterest város. Az épületek nagy részét, amiket gyűjtöttem, itt megtalálom.

Singapore a sztárépítészek játszótere.

Annyi túldesignolt épületet, design projektet és egyeb csínatlanságokat látok itt, hogy el is vesztik az értéküket számomra. Mondjuk az is igaz, hogy az olyan fajta design, aminek az egyetlen célja a tervező magamutogatása, számomra nem nagy kunszt. Jo nem mondom statikailag, meg anyaghasználat szempontjából azért láttam pár érdekességet, de akkor is, nekem ez nem jött be.

Ha eddig nem derült volna ki, Singapore nem az én városom. Számomra sótlan és az emberek unszimpatikusak itt. Egy este bőven elég volt, de azért nem bánom, hogy megnéztem, meg természetesen elismerem az értékét a helynek, meg a tisztasága egyedülálló Ázsiában, viszont mostmár vissza vágyom az élettel teli részre.

Szóval hello Bali, jövök, vagyis azóta meg is érkeztem!

Sőt meg is érkeztek a távoli látogatók: Nanyi, Anya és Peti, szóval azt hiszem egy más fajta utazás jön, amikor is nem kell folyton résen lennem, meg mindenre figyelni. Szóval jön egy kis nyugi. Sziasztok! 😉

[szalontaikata]

A Fülöp szigetek story...

Ez a történet az egyik legcsodálatosabb és legmeghatarozobb élménye volt az utazásomnak eddig, amiből már persze részleteket említettem, de most, hogy van időm megfogalmazni, leírom egyben is, mert ez a kaland rakta fel az i-re a pontot (pontokat) az utazás során.

Ez hát a Fülöp szigetek sztori 😉

Szóval, ahogy azt már meséltem pár hete Malajziaban, Borneon megismerkedtem Karolával a lengyel lánnyal. Nagyon jo ember, aki szintén most utazgat egy darabig, valószínűleg február vége fele Magyarországra is jön kicsit. Nagyon sokat beszélgettünk és elmesélte nekem, hogy ezután a Fülöp szigetekre megy egy Buscalan nevű faluba, hogy találkozzon a kalinga törzs utolsó, 103 éves tradicionalis tetoválóművészével.

Whang Odd körülbelül 103 évesnek mondja magát, de nem tudja pontosan, mert nincsenek feljegyzések a születéséről. 25 éves korában elvesztette a szerelmét a háborúban, ezért nem is lettek gyerekei, pedig a hagyomány szerint mindig a saját leszármazottjaid vihetik tovább a tetoválás művészet fortélyait. Így neki régi álma volt, hogy 100 éves koráig éljen és minél több tetoválást készítsen. Sok művész jár a faluba naponta, hogy tanuljanak a mestertől, de az igazi hagyományos praktikákat csak a nővére unokájának adja tovább, aki jelen esetben lánya helyett lánya lett.

Az ő kultúrájuk szerint minden tetoválásnak, amit magadra varratsz, kell, hogy legyen egy története. Az ő első tetoválása egy létrát és egy pitont ábrázol, de ma már majdnem az egész testét minták borítják.

Na szóval olvasgattam erről a nénirő és egy nappal később odafordultam Karolához és ezt mondtam neki:

“mindig is szerettem volna egy tetoválást, mert egész életemben odzkodtam az életre szóló döntésektől és azt gondolom, hogy egy “rajz” ami egy életen át a testemen maradna, nagyon szép szimbóluma lenne annak, hogy igenis tudok életre szóló döntéseket hozni. Azt gondolom, hogy az első tetoválásomnak kell, hogy legyen története és ez nem véletlen, hogy most veled találkoztam, ezért elmegyek veled ebbe a faluba a Fülöp szigetekre!”

Mondanom sem kell, ennek nagyon örült és azóta is mindenkinek mesél a fura magyar lányról, aki hátra hagyva regjegyet, terveket vele tartott a kalandra.

Így fogtam magam, vettem összesen 5 darab repjegyet és elrepültem Manilába. Itt ugye már korábban meséltem a balszerencsés történéseket a vulkánnal kapcsolatban. Ezután kicsit elmentem Palawan szigetre, mert hamár a Fülöp szigeteken vagyok, akkor kell egy kis paradicsomi tengerpart is. Ezt is meséltem már, hogy milyen csodás volt és, hogy itt is az egyik legjobb élményeket éltem át.

Majd pedig Manilába visszaérve találkoztam Karolával es elkezdtük a közös kalandunkat.

Előszőr realizáltuk, hogy rosszul vettük meg a repjegyet, mert nem januárra hanem februárra szól, így elindultunk végül busszal északra. Összesen 25 órát utaztunk nagyon kényelmetlen buszokon, szerpentines utakon. Utaztunk busz tetején, éjszakai buszon, gyalog és volt egy kis szakasz amit tuktukkal tettunk meg száguldva a szerpentines hegyek között, kb 5-10fokos hőmérsékletben, hogy utolérjük a buszt, amit korábban lekéstünk. Nagyon nagyon kalandos volt és összességében nagyon-nagyon drága út, de mivel izgatottak voltunk és ketten voltunk, ezért lelkesen mentünk tovább folyamatosan.

Meg is érkeztünk a hegységbe, ahonnan már csak egy rövid motoros fuvar, majd egy 40 perces túra, fel a meredek hegyre, a nagy csomagokkal, választott el minket Buscalan falutól.

Ez egy kb 250 fős falu, aminek a fele pici gyerek. Alapvetően rizs és kávé termesztésből és persze a tetováló turizmusból élnek, de elég nagy szegénység van itt. A falut csak gyalog lehet megközelíteni, illetve egy nagyon sufni tunning kábel lift is van, amivel az ételeket tudják felhozni a faluba. Erre azt mondták, hogy általában amúgy nem működik. Nagyon sűrűn élnek itt a családok egymás nyakán és pár éve még bambusz házak voltak, de ma már bádog tákolmányok a lakhelyeik. Külső szemmel olyan, mintha mindenki egy nagy család lenne, mert hiszen nem tudnak elvonulni, mindenki tud mindent a másikról, a házak ejjel nappal nyitva vannak egymás előtt.

Nehéz leírni igazából azt a kontrasztot, amit éreztem itt, a kiábrándító szegénység és a feltételnélküli jókedv és boldogság falujában.

Az emberek hatalmas szeretettel fogadtak minket. Egy nagyon nomád, egyszerű kis szoba volt a szállásunk, néhány matraccal a földön, amin öten osztoztunk, de nem bántuk, mert a látvány, meg ez a kaland kárpótolt mindenért.

Körbevezettek a rizsföldeken. Itt a több ezres hegyek vannak oldalában végig rizst termesztenek, a völgyekben pedig folyó fut. Elképesztő látvány. Később megebédeltünk és délután végre találkoztunk a nénivel. Csodálatos, vidám, energikus, nagyon vagány néni, aki amúgy dohányzik, de mégis makk egészséges, határozott és vicces, aki a korára való tekintettel már csak a három pöttyöt tetoválja, ami az ő aláírása.

Nekem a karomra varrta, eléggé fájt, talán jobban, mintha egy sima tetoválást csináltattam volna és jobban, mintha az egyik tanítványa csinálta volna, mert habár a néni már picike, de olyan erő van a kezében, hogy ahogy ütögette a bambusz “tűt” annak azért volt ereje.

Este a helyiekkel beszélgettünk, majd aludtunk, reggel pedig a reggeli után indultunk visszafele.

Ezután két estét Sagada varoskában töltöttünk még a hegyekben, hogy feldolgozzuk az eseményeket, meg regenerálódjunk kicsit, meg a helyi temetőben elmentünk egy túrára, hogy többet megtudjunk a sziklára lógatott koporsó temetkezési kultuszukról.

Utazás során nagyon megtanultam örülni az olyan apró örömöknek, hogy a víz a zuhanyban nem jéghideg, vagy, hogy felrakhatok egy hajpakolást, vagy, hogy elmehetek a piacra bevásárolni, majd pedig megfőzhetem a saját vacsorámat. Itt ezeket mindet megtehettem. Emellett Karolával olyan harmonikusan töltöttük el az időt együtt, mintha már régóta ismernénk egymást. Mindent megosztottunk egymással és mindent együtt csináltunk ezalatt a mégy nap alatt.

A végén még egy 12 órás utazás és megérkezés vissza Manila mellé volt a lezárás. Visszafele már sokkal türelmetlenebbül tűrtük az utazást, pedig sokkal egyszerűbb és gyorsabb volt.

Itt még egy utolsó este együtt és néhány sörrel még elbúcsúztattam ezt a csodás országot, meg Karolát is (bár őt csak egy időre és igazábol remélem a Fülöp szigeteket is) Majd hajnalban Singaboreba repültem.

Hát ez a története annak, hogy hogyan kűzdöttem le a félelmemet a végleges döntésektől és kaptam meg életem első tetoválását, aminek így egy méltó története is lett szerintem, illetve a története annak, hogy hogyan estem szerelembe a Fülöp-szigetekkel.

Kissé félve írom le ezt a történetet, mert nem vagyok benne biztos, hogy at tudom adni azokat az érzéseket, amiket itt átéltem ezalatt a 14 nap alatt, de remélem azért egy pocit sikerült.

Természetesen, mielőtt megijednétek, még azt leírom, hogy vettem még a kaland előtt antibiotikum krémet és minden nap 2x kenegetem a tetoválást, egy héten keresztül.