#elfelejtett

[haelhetekevvelakifejezessel]

Hány év a gyász? Meg átlapolhatnak-e, vagy egymás után kell őket számolni? Mi az illő? Duplán számít-e egyszerre kettő, vagy szimultán kell őket számolni? Ér-e több kreditet a fiatal, mint a vénebb? (És ki és kinél és hány évente és mennyinél?) Mikor kell elkezdeni meg mikor illik befejezni? Meg ugye mi a faszról is van szó ilyenkor, hogy gyász? Úgymond mi a bánat is?

Hogy tagadás, alkudozás meg elfogadás. Meg harag és a többi lehetetlen baromság, amiket szigorúan lineáris grafikonon az orrod alá tolnak, és tessék, egy bevásárlóközponti útjelző rajta: "ön itt áll most". Holnap majd eggyel arrébb. Majd a sportrészlegnél talán.

Hát: biztos, hogy arrébb, csak már most is téved, ahogy szokott ezeknél a sarlatánoknál lenni. Az a kép jut eszembe, amit az akárhanyadik marsjáró robot készített a távoli Földről, és valami véletlenül épeszű ember rátűzött egy kis táblát: "ön itt áll most". Hát szerintem ez az úgynevezett gyász.

Volt a H. Kati (vagy van, csak már nincs), akivel jó viszonyban voltunk, amíg el nem küldött a kurva anyámba (valószínűleg mindenkinek így volt egyszerűbb), az apám jóbarátja volt, ő mondta egyszer vigasztalólag: nekem tizenöt éve halt meg anyám, de ma is beszélek hozzá. A Kati vagy száz éves, de legalábbis most hetvenöt, amennyiben együtt voltak egyetemisták az apámmal. Nekem hét éve halt meg az első (születési sorban utolsó) öcsém, és már nem beszélek hozzá nagyon. Apámhoz se, pedig ő csak most lesz három. De tegnap este is vele álmodtam: hozott valami ételt, figyelmességből, mert tudta, hogy itthon dolgozom és nincs időm enni, lerakta az íróasztalomra, de rögtön visszajött és a felét mégis elvitte. Biztos anyámnak elfelejtett hozni -- röhögtem magamban, és ennyiben is maradtam vele. Ezért hívogatott mindig az öreglány, ti. az anyám, ha kettesben találkoztunk az apámmal. Apám pedig "..Elvégre akkor jön-megy, amikor akar, tizenhárom éve halott. Holnap éjjel majd, talán. Úgy tűnik, mostanában szeret velem lenni egy kis időre." -- olvastam az egyik nap egy versben. Az enyém még nincs három éve, mégis ugyanezt csinálja. Mikor illik ezt elkezdeni? Vagy mikor illendő befejezni?

Elvégre is soha, vagy pediglen azonnal, amennyiben a hullák az égből mindent látnak. Időnként elképzelem, hogy zombikkal van teli a mennyország.

Tesóm, a másik (az, tényleg másik) jót röhögne. Vele nem kell ilyen olcsóságokon szórakozni, remekül diskurálunk. "Baszd meg, Kata, mondtam, hogy nem fekhetsz le a barátaimmal!" De nem is a barátod, csak a szomszéd, aki megvette a lakásodat. "Azzal meg pláne!" De csak beázott a vécéd, amikor már megdöglöttél, és azt is nekem kellett megoldani. "Leszarom bazmeg!" A konyhaszekrényed is leesett, azt is nekem kellett, meg az egész hagyatékit is, meg a muttert is, meg Isti sem áll velem szóba már, meg Anitához sem mehet a fehér, mert lepisálta a kanapéját. Egyszer. "Leszarom." Jó, de... "Leszarom." Akkor én is!

Aztán egy ideig nem áll szóba velem, de amikor írom, hová mentünk síelni meg ilyenek, akkor azért örül.

Én meg csak azt nem tudom azóta eldönteni, hogy ha akkor nem hal meg, akkor nem nekem ázik be a vécé és...

nem nekem kellett volna az egészet, most meg az egyik szemem nem tud igazán sírni, a másik meg nem tud igazán nevetni. Talán egy közepes agyvérzés segítene, múltkor is a Marika csak a fél szájával már meg minden -- gondoltam az autóba visszaülve. Aztán elmentünk egy vidéki ház felé a következő síelést megtervezni az apám gyűrűjével az ujjamon, tesómmal a fejemben. Anyámra, érdekes, a következő két napban egyáltalán nem gondoltam.

[geoparduc]

nem írnám a Dúró Dórás kép alá, mert eszméletlen barbárságnak tartam, hogy a mi hazánk minden évben tönkrevág egy-egy ARC-os plakátot, ami épp nem tetszik nekik, és menjenek a bús picsába.

viszont van ezzel a beszéljünk a szülés meg a gyerekek árnyoldaláról egy kurva nagy problémám, amit szeretnék kidumálni magamból.

én egy véletlen gyerek vagyok és akármennyire anyuka akart lenni az anyám nem jókor és nem jótól jöttem. ennek örömére nagyon sok olyat hallottam, amit nem kellene, vagy legalábbis gyerekként tuti nem. hogy mekkora szopás a gyerek és én különösen mekkora szopás voltam, azt rettenetesen sokat hallottam. kezdve attól, hogy el akart vetetni, minden születésnapomon részletesen elmeséli kisgyerek koromtól, hogy a 4 kilós testemmel hogy szakítottam szét és hány percig hímezték össze, és olyan csúnya voltam ettől a megszületéstől, hogy el akartak cserélni stb. szóval köszi, de én elsőkézből tudom, hogy micsoda szar és kemény dolog anyának lenni.

Szóval nekem nagyon őszintén a tököm kivan azzal, hogy mióta terhes vagyok, mindenki azzal traktál, hogy majd de szar lesz anyának lenni. Hogy majd hány napig nem mosok hajat, meddig nem alszom és az egész életemről kell lemondani. Hogy az összes kollégám azt mondogatja, hogy jaj de jó, hogy végre vége a szabijának, mert gyűlölt otthon lenni a gyerekekkel és a munkában pihen.

Engem tényleg kurvára ne tréningezzen rá most már senki jó előre, hogy mekkora teher és nyűg lesz nekem a baba. Mert a kevés megfogadott dolog közül az egyik volt, hogy én márpedig nem fogom lépten nyomon éreztetni, hogy milyen nehéz vele. Szóval persze, n legyen cenzúra a rossz dolgokon, de mintha elfelejtette volna mindenki, hogy ebben jó is van. Az egyik kollégám konkrétan majdnem kismamának hív, mert szerinte a 20. hétig akkora esélyem van elveszíteni a babát, hogy még nem kéne kismamának hívni.

Szóval beszéljetek csak babaillatokról meg pici talpacskákról IS. Épp elég dologtól fél az ember ezen az ismeretlen úton, hogy csak és kizárólag mindenki vetéléstörténetét, szülészeti erőszakját és szülés utáni depresszióját meg elapadt tejét hallgassa csak. Arra már nagyon felkészültem, rettegek tőle, gyakorolom a nagymonológokat, meg az elengedéseket fejben, ha szükség lenen rá. Csak mondjátok el a szépet is, mert én mindig csak nyűg voltam. Más gyerekétől sem dobogott meg a méhem soha. De most itt van az én véletlen babám, aki már fekete fehérben és párcentisen is egy csoda, és a legszebben nyargal a szíve. És soha nem érezheti, hogy teher lenne nekem, nem is lesz az. Szóval mondjátok el a szépet... :'(

[ajtostolahazba]

Kikopott mellőlem mindenki. Egy barátonőm volt, 20 éve, akivel jóban-rosszban, akire számíthattam, akiben megbíztam. Gyanúsan ghostolt hetekig, de volt már ilyen, betudtam annak, hogy sok a családi probléma, hogy néha sok vagyok és van, hogy nem érünk rá. Egy igazi barátság kibírja ezt, a miénk is sokmindent kibírt már 20 év alatt. Nem. Ő úgy zárta le ezt a 20 évet, hogy elfelejtett szólni. Most azt érzem, hogy használtak, majd eldobtak, már nem kellek, ahogy írta: "változnak a dolgok, változom én is". Most az a John Travolta mém vagyok, aki ott áll tétován, hogy mi a fasz, és nem akarom elhinni, hogy 50 évesen nem lehet ledobni már a jatszmákat és megbeszélni, ha valami bánt. És eszembe jut persze, hogy vak vagyok-e, vagy naiv, vagy mindkettő, de én nem dobok el barátsagot se szó se beszéd, én nem akartam megint magamban kételkedni, mert én tényleg hittem, hogy jó ember vagyok. És főleg gyászolni nem akartam a barátságot, amiben hittem és azt érezni, hogy megcsócsáltak és kiköptek, mert eddig kellettem és már nem kellek, és köszöni, hogy megértem, de nem szeretne beszélni sem erről.

És ne érezzem, hogy senkinek se kellek, de érezzem, hogy fontos vagyok, hogy értékes vagyok, és amúgy köszi, hogy megértem, de 20 év elég volt, csá.

Szóval szerintem kurvára el vagyok tájolva, semmi sem evidens, és erre most kell rájönnöm. És lehet, hogy mégse vagyok jó ember. Mindenesetre gondolkodhatok rajta, de ez már nem változtat semmin.

Asszem még nem éreztem ennyire nyomorultul magam sose.

[markoferko]

vajon Zanzibáron egy random falu környékén kapható cumisüveg, ha a gyerek istenbarma apja elfelejtette, hogy felrakta kifőni őket, és elment dolgozni?

[remenyteljesfiu]

Régóta jár már a földön

Rengeteg emberrel találkozott

Remélem, engem nem felejt el

S meg maradok emlékezetében

Mikor már mindenki más elfelejtett.

[szamomra-te-vagy-az-utolso-rozsa]

Én vagyok...

Aki régen magabiztos volt, mára már összetört teljesen...

Akinek mindig több kellett régen, mára már csak egyre vágyik...

Aki régen nem ismerte el, hogy szerelmes, mára már elismerte...

Aki soha nem kapott szeretetet, mára már nem igazán tudja mi is az...

Aki régen sok hülyeségbe belement, mára már megkomolyodott...

Aki sose tudott sírni, mára már minden nap sír...

Aki élni szeretett volna, mára már csak létezik...

Aki szeretett társaságban is lenni, mára már ritkán teszi...

Aki úgy gondolta, hogy semmi rossz nem történhet vele, mára már lassan megjárta a poklot is...

Aki tudott élni, mára már elfelejtett…

[newlifeprojects]

negyvenharom perce ulok a tetoteri varoban, sztem elfelejtett a pszichologus. a fasza az lesz, ha kozben be is zartak fel hetkor a bejarati ajtot... :/

[zeroz2ro]

A rendőrség szerint a felvételt manipulálták, összevágták, Bajnait pedig Orbán kérésére keverték bele.

Ilyenbe még Albániában is bele szoktak bukni ....

[remelemmostmaraholdonlaksz]

Élet+Stílus: Barcelonában tervezték, Kínában gyártották – Kalotaszegi mintát használt a Mango, csak épp elfelejtette jelezni | hvg.hu

[halottangyal]

Emlékek

Pakolás közben észre vettem egy borítékot, nem tudtam mi lehet benne. Amikor kinyitottam észre vettem, hogy ezek képek. Régi fényképek vele… Róla és rólam, amikor nézegettem megtaláltam azt a képet ahol csókolóztunk. Hirtelen mosolyogni kezdtem, hisz ő volt számomra az igazi, néha még most is így gondolom. A kezembe tartottam a képet és csak néztem… Kavarogtak bennem az érzelmek, egy elfelejtett kép… Egy kép ami annyi érzelmet rejt magában. Talán a sors, talán a véletlen, hogy most találtam meg, hisz mikor a cuccaink dobáltam ki és megannyi képet, ezek elkerülték a figyelmem.

[mtahooligans]

Értelmes Arcok (a háttérben indie zene lengedez)

A tavalyi választások előtti időszakban sokan használták a Fidesz-árva szókapcsolatot. Az igen röhejesen nem létező csoporttal szemben van egy csoport, akiket nem szoktak (így) megnevezni, pedig nagyon sokan vagyunk: a Párbeszéd-árvák. A kicsit balos, kicsit zöld és nagyon urbánus szavazók. Apró pechünk, hogy a minket képviselni hivatott párt 15 éven keresztül elfelejtette megszervezni magát (ami persze azt is jelenti, hogy mi is elfelejtettük megszervezni őt). Az LMP-ben túlszervezte a nem urbánus vonal, 2014-ben nem bírták annyira megszervezni magukat, hogy Bajnai legyen a jelölt, de még annyira se, hogy GYF ne legyen a listán, 2017-ban pedig az egyetlen velük kompatibilis szocit hátbaszúrva inkább beálltak az MSZP mellé, mögé, és azóta azt próbálják eladni, hogy ők a jóarcú politikusok, miránk fogékony a városi értelmiség. Egy ideig működött a saját szempontjukból.

Ha 18-ban kitartanak az ÚJ Pólus mellett, és csak az Együttel indulnak, akkor nem az LMP, hanem ők kapnak 7-8%-ot, és ők próbálhatták volna egybegyújteni a 2010 utáni ellenzéket. Az LMP egy meglepő fordulattal a saját esélye helyett kollektív rituális öngyilkosságba fogott (én ekkor köszöntem el a "rendes" ellenzéki pártoktól, hogy bocsi, de akkor nekem inkább a viccpárt). A Momentumnak is meg lett volna az lehetősége, ha 22-re a kétlistás megoldást tolja.

Ezek a nem létező Új Pólus eredményei (UP örül: szigorúan monoton növekvő):

2009: MDF+LMP+SZDSZ: 10,08% 2010: LMP+MDF-SZDSZ: 10,15% 2014 (EP): Együtt-PM+LMP: 12,29% 2018: LMP+Momentum+MKKP+Együtt: 12,61% 2019: Momentum+MKKP+LMP: 14,73%

Ráadásul az utolsó kettőn a Párbeszéd az MSZP-hez elvitt ebből a tömbből valamennyi szavazatot. Jövőre, úgy tűnik, ugyanaz a 3 lista lesz, mint 19-ben (sajnos én megőrülök MZP-től, de ha valaki őket is számolni akarja, akkor 4, vagy Vona is?, Mesterházy?), és a Párbeszéd majd valahova odapottyantja Jávor Benedeket (vagy el se indulnak). Szerintem 20% felett lesz az összeredményük. Tekintve, hogy a fiatalok körében a DK kb 4%-on áll, az idő ennek a soha össze nem álló Új Pólusnak kedvez(ne).

[enk1du]

nekem nem nagyon van memóriám, úgyhogy akár elnéző is lehetnék, de minden évben kettő perc alatt fel tud cseszni, hogy ifj. Knézy Jenő MINDENT elfelejtett, amit az évek során Sipitől tanult az ún. kerékpársportról.

[erosnekszulettem]

Soha többé.... Nem akarok senkit sem többet magam mellé egyszerűen nem akarom újra ezt átélni... ő már rég elfelejtett engem minden gondolta másról szól... de én évekig fogom hurcolni magammal a hiányát azt hogy vajon mint mondana ha itt lenne ha ez ha az ha amaz...

Annyira gyűlölöm hogy az ember nem lehet tökéletes mert akkor most is itt lenne... akkor nem lennének hibák viták veszekedések mert minden kurvara tökéletes lenne... de ez sajnos nem így van...

Sokat beszéltem erről neki ha ez nem jön össze mit teszek utána és ez most tényleg így is lesz nem akarok senkitől semmit jobb nekem ha mindenkitől távol tartom magam és ha tőlem is mindenki távol marad....

Így is úgy is ő lesz az utolsó számomra többet nem akarom ezt átélni olyan mintha minden egyes nap belehalnék valahol...

[pajjorimre]

*A szülők nem örülnek a városban, hogy drágult a közétkeztetés Dunakeszin. Dióssi Csaba, a város kormánypárti polgármestere azt írta közösségi oldalán, hogy szülők fordultak hozzá a magas árak miatt, ezért azonnali vizsgálatot indít, rendkívüli ülést hív össze. Azt azonban elfelejtette, hogy az ő előterjesztése nyomán emelkedtek a térítési díjak. Dióssi önmaga ellen akar vizsgálatot indítani.*

Zseni❤️

[arassea]

a szomszédaim ma olyan húrokat pengetnek a lelkemen, amikről nem tudtam, hogy léteznek,

bár valószínűleg genetikailag vannak belémkódolva.

szólt maxhangerőn a konyhájukban (aminek a fala párhuzamos a szobámmal) ma a teljesség igénye nélkül:

csakegy elfelejtett daaal sír a szélben,

egy! - két! elfelejtett szó,

havolnakétéleteeeem

még nagyon várom a szokásos homokaszélbent, és akkor bejártuk közösen azt az érzelmi spektrumot, amit ebből a napból ki lehetett hozni, hétvégén meg Stone Sourt fogunk hallgatni az én jóvoltamból

[newlifeprojects]

delelott ramirt a kutyaiskola asszisztense (nem vagyunk joban egyebkent) annyit, hogy ha lesz ra alkalmam, hivjam fel. elkepzelesem nem volt, hogy mirol lehet szo, de meg korvonalazni sem tudtam.

felhivtam, azt mondja

felhivta ot valaki, hogy a facebookon talalt ra, mert az egyik posztjaban (feltetelezem a pragai versenyen) ott szerepelt a nevem, es mivel engem nem talalt meg fb-on (johogy nem...), ezert lenyomozta ot, megnezte a kutyaiskola oldalat, es az ottani teloszamat hivta fel, most figyelj, azzal, hogy

OSZTALYTALALKOZOT SZERVEZ, es mindenkit el akar hivni, es igy el akarja kerni a telszamomat ettol a csajtol, hogy felhivjon. szerencsere volt ebben a lanyban annyi, hogy azt mondta neki, a szamom nem adja meg, de az ovet felirja, es aztan en eldontom, hogy felveszem-e vele a kapcsolatot vagy sem...

en nem ertem az embereket, de tenyleg, az eletben nem lenne ehhez arcom, vagy nem is tudom minek nevezzem ezt, szoval hogy erted, tenyleg ennyire kibaszottul fontos valakinek egy huszonot eves osztalytalalkozo, meg az, hogy tudja mi van azokkal az emberekkel, akikkel huszonsok evvel ezelott (zome meg egeszen kifejletlen szemelyiseggel es plane tervekkel) par evig egy iskolaba jart?!

a plane, hogy az elso, aki beugrott, nem is biztos, hogy o volt, mert az evszam akkor nem stimmel, a masik meg aki eszembe jutott, o ismeros ismerosen keresztul is el tudott volna erni. szoval az a lenyeg, hogy az asszisztens elfelejtette az illeto nevet, szoval igy plane nem fogom felhivni a szamot, meeg ha ki is talalnek valami jo sztorit arrol, hogy miert nem erek pont ra, barmikor is legyen...

jeezz, en nem akarok emlekezni azokra az idokre, ha nem muszaj, es nem vagyok kivancsi arra, hogy mi lett azokbol a gyerekekbol mostanra, de es plane azt sem akarom, hogy esetleg ok tudjanak barmit arrol, hogy mi van velem, hol vagyok es mit csinalok. mert ugye ez a legfontosabb meghatarozo erteked, mit dolgozol, hol elsz, milyen hazat epitettel es hany gyereket nevelsz felhotlen boldogsagban a paroddal es a kutyaiddal egyutt, mikozben a hobbid valoszinuleg ugyanolyan kulonleges, mint te magad, naná.