#granadspain

[itspetraveler]

Andalúzia, Spanyolország

Az Andalúziáról szóló blogbejegyzésemet nagyon nehezen kezdtem el megírni, mert az utazás célja és körülményei nem túl szépek sajnos. A spanyol-andalúz környezet - amiben éltem egy hetet -próbált nekem segíteni abban, hogy a rossz érzéseket becsomagoljam egy spanyol dobozkába.

Az útitársam egy könyv volt, ami Andalúziában játszódik. Egy lány útnak indul Spanyolországba, hogy felkutassa az anyukáját, de közben inkább önmagát találja meg. Ha kicsit távolabbról-messzebbről szemléljük a dolgokat, akkor az segíthet nekünk a mindennapok nehézségeinek leküzdésében.

Kezdjük tehát az egy hetet. Andalúzia. Mit is jelent ez a szó? Google szerint, ha minden igaz: vandálok lakta terület. Spanyolország déli részét foglalja magában a Sierra Nevada hegységtől a Costa del Sol tengerpartig.

Málaga-ba repültem, és az volt a tervem, hogy az egy hét alatt minden nap más várost fedezek fel. Az első nap természetesen Málaga-ban telt el és azzal, hogy le kellett tiltani a bankkártyámat... De utóbbit inkább nem részletezem a blog keretében.

Első sétám a tengerpartra vezetett, a La Malagueta Beach-re. Ez a partszakasz hosszan elterülő, homokos tengerpart, ahol az idő már éppen aktuális volt egy mezítláb sétához a tengerpart mentén. Kicsit megérkezve le is ültem elkezdeni olvasni az útitárs könyvemet.

Az olvasás után kinéztem a város legmagasabb pontját, és felsétáltam a Gibralfaro erődbe, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik a városra, a tengerpartra, a kikötőre, a bikaviadal arénára, a Málaga parkra és a Málagát körülvevő hegyekre.

Egyik erődből a másikba sétáltam át, ami a Alcazaba névre hallgat. Az Alcazaba a város egyik legjelentősebb műemléke, amely egy arab erőd és palota komplexumát foglalja magában. Az erőd szomszédságában terül el egy római kori amfiteátrum, ami a város ókori római örökségét mutatja be.

További két meglátogatásra ajánlott hely még a városban a reneszánsz és barokk stílusú katedrális továbbá a Picasso múzeum. Picasso 1881. október 25-én született Malagában, és bár később életét és művészetét főként Franciaországban töltötte, a város mindig fontos szerepet játszott az életében és inspirációként szolgált alkotásaihoz.

A következő nap Granada-ba utaztam el busszal. Mire a buszmegállóba értem teljesen szétázott a cipőm, ami a napi hangulatomat is megalapozta így sajnos. Granadába érve továbbra is szakadt az eső. Az első célom az volt, hogy feljussak az Alhambra-ba, ami a Mór monarchia erődítménykomplexuma volt. Mire felértem a bőven tengerszint felett épült XIII. századi épülethez szerencsémre kisütött a nap. Az Alhambra-ba előre jegyet kellett volna váltani, hosszú volt a sor, így úgy döntöttem, hogy átsétálok a Carmen de los Martines-hez. Ez a hely “csak egy kis kert” tavakkal, szökőkutakkal, pávákkal, útvesztő labirintussal. Ingyenesen megtekinthető, nincsennek sokan, nagyon kis kellemes sétát lehet itt tenni, kicsit el is lehet bújni a világ - és újra az eső - elől is.

Ha már nem jutottam be az Alhambra-ba, szerettem volna a távolból megnézni. Erre a legalkalmasabb hely a San Nikolas kilátóhely. A séta hosszú volt és dimbes-dombos, de megérte nagyon. A Sierra Nevada előterében és szinte a felhők mögül kimagasló építmény látványa olyan mint egy festmény. Amikor az ember instagramon látja ezt a képet nem is tudja elképzelni, hogy saját szemmel látva még szebb, még monumentálisabb.

Kicsit elidőztem itt, majd visszasétáltam a történelmi városközpontba, az Albaicin városrészbe. A Darro folyón átkelve a Plaza Nueva-n találtam magam, ahol a Santa Ana templom is áll. Kicsit megpihenve a hegyes és esős élmények után, ha már Spanyolországban töltök egy hetet, ettem egy kis csokis churros-t a téren.

Az időjárás nem volt kegyes sajnos, mert délutánra elért a jégeső is. Sétáltam még kicsit az elrejtettebb utcákban, megnéztem a katedrálist, majd inkább buszoztam vissza a csillagtúrám központjába: Málaga-ba.

A következő nap Ronda városára esett a választásom. Nevével teljes mértékben ellentétben Ronda nem ronda, hanem lenyűgöző. Azok közé az eldugottabb városok közé sorolnám, ahol a természet ereje és az ember által felhúzott építmények tökéletes párosításban találkoznak.

A város szélére érve beértem az Alameda del Tajo parkba, ahonnan már picit lehetett látni a szurdokot, ami felett épült a Puente Nuovo, vagyis az Új híd. Érdemes szinte minden oldalról megcsodálni a hidat és a szurdokot, én a legjobb kilátást Don Bosco házában találtam meg:

Don Bosco rövid ideig élt Ronda városában, nem is igazán találtam róla leírást korábban, de a házat és a kertet érdemes megtekinteni.

Ronda másik fontos látnivalója, ami több andalúz városban található, az a bikaviadal aréna, a Plaza del Toros. Nem voltam még ilyen arénában, így itt volt az idő. 5000 férőhelyes az aréna, klasszikus bikaviadalokat már természetesen nem tartanak itt, ma szinte múzeumként üzemel. Meg lehet tekinteni az arénát, a bikaviadalok történetét bemutató termeket, és azokat a helyszíneket is, ahol a torreádorok készültek a viadalok előtt.

Ronda fő eseményeinek színtere a Plaza del Socorro tér, ahol az emberek összegyűlnek, megpihennek egy kávéra vagy egy spanyol ebédre, vagy csak sziesztáznak a szökőkút árnyékában.

Rondáról még rengeteget lehetne mesélni és nagyon sok képet lehetne megosztani, de talán a képek és az írások helyett el kell utazni Ronda-ba és szabad szemmel kell megtapasztalni, hogy Ronda nem is ronda.