#hát faszom

[szonikuscsavarhuzo]

Aszondja a linkedin, hogy kövessem a Vitézy Dávidot.

[stickalittle]

Szóval kész lettem a programmal, ma adtam át.

Az egész azzal kezdődött, hogy amikor még fejlesztő voltam egy cégnél, eladtunk egy "készlet" programot. Még DOS alatt futott, Clipperben íródott. És a mai napig használták egy építőipari cégnél DOS emulátorban. Ezer éve kiléptem a cégtől, de évről évre maszekban engem hívtak, hogy csináljak nekik évzárást a programból, és nyissam meg nekik a következő évet. Ilyenkor kicsit kellett toszogatni dBase-ben az adatbázisokat, tisztítani belőlük, ilyesmi. Aztán szólt a főkönyvelő, hogy ő most őszintén megmondja, kellene nekik ez a program Windows alá is, és bevallja, hogy pont ilyet hiába keresett a neten, nem talált. Ugyanis ez nem egy egyszerű raktárnyilvántartás, hanem főkönyvi szemléletű készletnyilvántartás, amiben anyagokat, egyéb anyagokat (munkaruhákat, szerszámokat, stb.) lehet nyilvántartani, és a raktári mozgást könyveli főkönyvi tartozik-követel számlapárokra, meg a dolgozón, munkahelyen, munkaszámon nyilvántartja, hogy egy-egy munkahelyen mennyi homokot, téglát, faszom tudja mit építettek be, meg a melóson mennyi harapófogó van, stb. Na, elég az hozzá, hogy ilyet nem talált a főkönyvelő, és megbízott, hogy ugyan már, írjam már meg nekik Windows alá ezt a programot. Mondtam neki egy félszemmel látható összeget, és azt mondta rá, hogy oké. (Ha tudtam volna, hogy mennyit fogok vele szopni, két szemmel látható összeget mondtam volna, na, de már mindegy.) Kész lett.

Mivel az eredeti program Clipperben íródott, ami DBF állományokat kezelt, gondoltam, hogy nem teszem én ezt át adatbáziskezelőbe, használjuk tovább az állományokat, leprogramozom én ezt így, hát mi a szar ez nekem? Na, fogtam a C++-t, és komplettem leprogramoztam a dBase adatbáziskezelő minden funkcióját egy osztályba. Rekord felvétele, módosítása, törlése, Pack, Zap, lock, unlock, indexállomány kezelés, szóval programoztam egy komplett adatbáziskezelőt.

Szoptam vele rendesen, de gyors lett, az biztos, mint a picsa. Egy alsókategóriás gépen ötezer rekordból álló index újraépítésnél rányomok a gombra, hogy kezdje, és abban a pillanatban pittyen, hogy kész. Gyakorlatilag egy másodperc alatt, amire a Clipperben vártam fél percet. Aztán programoztam hozzá saját EDIT-ablakkezelő osztályt, ami paramétertől függően kezeli, hogy milyen adat adható meg benne, dátum, idő, betű, szám (x tizedessel) és milyen hosszban fogadjon el karaktereket.

Aztán programoztam hozzá egy állománykezelő osztályt, így nem kell minden törzsállománynak megírni a saját ablakkezelőjét, hanem ez a felparaméterezés után mindent megcsinál az állománnyal kapcsolatban, bekéri az adatokat, módosítja, törli, bármelyik mező szerint rendezi, keres az állományban, nyomtat belőle, és az állományok együttműködve más állományokkal (ha nyitva van az ablakuk), adatokat adhatnak át egymásnak.

Aztán programoztam egy saját nyomtatás osztályt, ami mindent elvégez, ami nyomtatás, nyomtatandó kezdő-végző lap megadása, intervallumok közötti nyomtatás, kiválaszthatod, hogy nyomtatóra, képernyőre, fájlba nyomtasson, az állomány melyik mezői kerüljenek nyomtatásra, legyen-e összegsor, stb, szóval tud mindent, ami állománynyomtatás.

De baszki, ezt így megírni munka mellett, hogy csak néha hétvégén meg meló után tudtam csinálni egy évembe telt. Sok volt. Szopás volt. Kész lett. És mivel C-C++ az egész, a komplett adatbáziskezelővel együtt egy EXE-be fordítva 296 KB. Na, egy kibaszott évem ráment. És gyakorlatilag ez most azt jelenti, hogy az osztályok megvannak, és minden paraméterezhető, most már bármilyen nyilvántartó programot meg tudnék írni kb. egy hét alatt, ha kell. Most pukkantok egy pezsgőt. Nem nyomaszt ez többé, tudok mást csinálni helyette. Baszki, hát ez kibaszott jó!

[riariahistoria]

Radai rosseb

a szifilisznek elég sok elnevezése (és elszenvedője) volt. magyarul kettő lett igazán híres, a franc nyavalya és a rosszseb amik sikeresen bekerültek az igen gazdag magyar szitokszókincsbe (a franc essen bele és a rosseb egye meg így azonnal átértékelődik fejben, nem igazán szebb mint a bazzeg geci mi a faszom, sőt...)

a szifiliszt egyébként a treponema pallidum baktérium okozza és nem tudjuk ki és hol találta, sem a Kolumbusz vitte Amerikába, sem a Kolombusz hozta Amerikából nem stimmel a jelen állás szerint. egy biztos, a francia VIII. Károly 1494/95ös hadjáratával lett elterjesztve sikeresen. szinte minden európai nyelvben több elnevezése is volt, és funfact, minden nemzet igyekezett a szomszédaira kenni a dolgot (német betegség, francia baj, spanyol betegség, stb). milyen meglepő, bajnak, szarnak nincs gazdája.

de mi a radai rosseb? hát a fólklór szerint a Zala megyei Nagyradán alapított I. Lajos király egy ispotályt a nápolyi hadjárata után a szifiliszes katonáknak. természetesen a történészek ezt inkább pestis miatti intézménynek vélik, de annyira menő és önjáró volt a történet és annyit volt a radai rosseb emlegetve sok-sok évszázadon át Somogy és Zala megyében hogy pl. az 1744ben Milánóban alakult és 1859ben kaposvárra helyezett 44-es gyalogezredet "Rosseb ezrednek" is hívták.

amúgy a több stációs, abszolút halálos betegség ma már sima penicilin kúrával orvosolható.

[fovarosiblog]

Valami 9 milliárd forintért sikerült ezt összehozni. Ilyen ízléstelen, borzalmas, értelmezhetetlen szart, bazmeg, hát ez a színvonaltalan fost, de tényleg, bazmeg, hát ez meg mi a retkes faszom? Ki volt az a gerinctelen talpnyaló tehetségtelenségkupac, aki ezt tervezte?

[chaise-nous]

Mert ugye felmerül a kérdés, hogy miért kell tapétázni egy olyan lakásban, amit szűk (nagyon szűk) 6 hónapja újítottunk fel teljesen. Fel lehet tenni ezt a kérdést nyugodtan és talán egyszer majd biztos ki is elemzem, hogy pontosan melyik felmenőnk felelős azért, hogy mindkét gyerek örökölte a "hát ha lehet tökéletes, akkor miért ne legyen tökéletes" hozzáállást, hogy rohadna ránk az ég.

Szóval kezdetben a gyerMek nagyon elégedett volt a sörösrekesz alapterületű szobájával, aminek az egyik fala sötétszürke volt. A fal kibaszott ronda volt, azt mindannyian láttuk, de azt is láttuk, hogy ez egy elátkozott fal,

amiről 43 évig szedtük le a tapétát

578382764378 szög/csavar helyét kellett beglettelni és

890 munkaóra és 2 tonna glettelés után is pont úgy nézett ki, mint a faszom.

Apósom kemény csávó, de van az a pont, amikor már ő is el szokta engedni a Legtökéletesebb Falfelület illúzióját, én meg már két héttel azelőtt elengedtem, így történt hát, hogy az egyik fal betonszürke színű (a gyerMek színválasztása), amolyan indusztriál jellegű (értsd félkész) lett (szintén a gyerMek választása). Jaj, hát nagyon tetszett neki, és gondoltam jól van kisfiam, a lényeg, hogy te boldog legyél, és hittem is neki, mert a ledvilágítás meg a lógós ing is tetszik neki, hiszen 15 éves.

Nemrég kiderült viszont, hogy sajnos neki mégsem tetszik az a fal. Nem a színe, hanem hogy "nem szép a felülete". Egy apró részem zsigerből azt reagálta, hogy na baszódjál meg édes fiam, a nagyobbik meg azt, hogy akkor tapétázzuk le! Így utólag azért az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy már akkor sem tetszett neki, de már nem merte túltolni ezt a felújítás dolgot - ebben az esetben elég büszke vagyok rá. Simán lehet az is, hogy nem így volt. Mindegy is.

Így történt, hogy egy esős reggelen nekiálltunk tapétát keresni az interneten. Sima szürke tapétát. Egy képernyőn keresztül. Tisztán emlékszem, hogy volt az a pont, amikor elhangzott tőlem a "ne szórakozz már kisfiam, ez most miért nem tetszik, tök ugyanaz a szín mint a másik?!", de ő csak kitartott, hogy bizonyos szürkék igen, bizonyos másik szürkék nem (mind ugyanolyan volt), és végül, hogy a sok igenszürkéből melyik a tökéletes (pont kurvára ugyanolyan volt, mint bármelyik másik, de tényleg, esküszöm az élő Istenre, hogy így volt.) Meglett végül Az Árnyalat.

Zárójelben jegyzem meg, hogy olyan színt akart, mint a jelenlegi festék és ennyire sikerült eltalálni. Őrület ez a gyerMek.

Az még kicsit nehezen megy, hogy a gomb megnyomásától kezdve odáig, hogy fent van a tapéta a falon több időnek kell eltelnie, mint 30 másodperc, de kis topogás és nemá után elfogadta. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem jött a tapéta, mert onnantól megindította a szokásos idegőrlő hadjáratot, hogy miszerint mikortesszükfelmikortesszükfelmikortesszükfelmikortesszükfelmikortesszükfel. ma, kisfiam, ma tesszük fel, csak FEJEZD MÁR BE!!!

Az Gyermeknevelésrül című nagy sikerű röpiratomban már kifejtettem, hogy milyen fontosnak tartom, hogy az gyerMek megtanulja a befektetett munka által jobban értékelni, amit kap. Többször nekifutottam én már ennek, mindig az lett a vége, hogy gyors ütemben öregedtem 6 évet aztán mindenkit elzavartam a bús picsába xboxozni és csináltam egyedül. Valamiért most úgy éreztem, hogy muszáj a gyerMeket megtanítanom tapétázni, akkor is, ha elrongyolódnak az idegeim közben. Lehet, hogy megcsapott a halál szele vagy mittudomén.

Nagyon izgult a gyerMek, hogy akkor ez hogyan is lesz, jajdeizgulok, neizguljál, jajelfogjukszarni, dehogyfogjuk, mileszhaelszarjuk, nyugodjálmegakkorkijavítjukegyébkéntisanyádmégsosemszartaelatapétázást.

Az volt a terv, hogy ő vágja a csíkokat, én meg ragasztom, de előbb előragasztóztuk a falat. Én idén csináltam ezt így először, mert ez a holland ragasztó azt mondta, hogy így kell, én meg nem kérdezek, ha nem kell.

Jajdeizgalmasmileszhaelszarjuk. Nyugikisfiamezenapontonmégnincsmitelszarni. Aztán jött egy kis kényszerszünet, mert az utolsó 7 km-hez érkezett a Vuelta. Mondom a gyerMeknek, egy pillanat, anya ezt gyorsan megnézi, aztán kezdünk. Persze 20 százalékos emelkedők, Kuss egy kilométer per órával támad, Evenepoel saját tempón, másfél évenként tesznek meg 100 métert, a gyerek a fotelben feszeng, de hallgat. Még bírja. Lejtmenet, jól van, nem esett el senki, Roglic nyer, Kuss piros póló, zsír.

Szóval ott tartottunk, kisfiam, hogy... nézd, így keverjük be a ragasztót. Itt a dobozon mindenféle számok vannak, 65 négyzetméterre 9 liter, hát ez csak... mittudomén hány négyzetméter, na hagyjuk is, szóval én mindig úgy érzésre keverem, ahogy annak idején az Imre bácsitól tanultam, nézd, kábé ilyen sűrű legyen. Nézd, én így szoktam lemérni a csíkokat, 270-et vágj, nem baj, ha több vagy kevesebb egy pár centivel, csak egyenes legyen.

Innentől jött az, hogy én felkentem a ragasztót a falra (I know! Ez egy ilyen ragasztó, beszartam!), majd vártam A Csíkra. Ittam egy kávét, egy sört, ettem egy krémest, rászoktam a nehézdrogokra, leszoktam róluk, és akkor már érkezett is a lemért darab.

Imádnivaló volt egyébként. Hol a ceruza. Jaj mennyit mértem?! Miért nem egyenes. Úristen de béna vagyok. (Nem vagy béna.) És most mit csináljak, jaj, most akkor hogy. Nem hiszem el. Hol a sniccer? (Jézusom, fiam, tedd alá a dobozt, ne a parkettán sniccerezz, mert felvágom az ereimet!!)

Mondjuk életem egyik legszarabb tapétázása volt, de nem a gyerMek miatt. Még sosem tettem fel egyszínű, teljesen sima felületű tapétát. Mint kiderült, ha ezeket fedésbe teszem, akkor pont úgy néz ki, mint a fos. Oké, akkor illesztem, de mi lesz, ha szétszárad és csík lesz közötte. Oké, ugyanaz az árnyalat a festék alatta, de akkor is. Jajanyamileszakkor? Jajmileszhaszétszárad? Akkorújratapétázunkfiam.

Ráadásul egész nap 98%-os volt a páratartalom, ami egy 8 négyzetméteres szobában barátok közt is 106. Egy ponton úgy éreztem, hogy csak és kizárólag egy jéghideg sör segíthet ezen, ki lehet találni, hogy valóban segített-e vagy csak még jobban ömlött rólam a víz.

Arra is magyarázatot találtam, hogy a felújításkor miért volt olyan baszott nehéz lekaparni a régi tapétát. Ez a fal úgy szívta be a ragasztót, hogy kb 200 négyzetméterre való szutymákot kentem fel, és így értem el, hogy ne csontszáraz felületre simítgassam a papírt. Jó kurva szar lesz majd leszedni. Valakinek, nem nekem, én már le nem szedek semmit ezekről a falakról.

Röpke két óra alatt eljutottunk a jajmileszhaelszarjuk-ból az Úristenanyadeszéplett-be. Nem kellett sokat szabni és az áram is csak egyszer baszott meg. Már csak le kell vágni a felesleget, a tábláit kell felfúrni a falra, meg megvarrni az új függönyét, mert márciusban még a sötétszürke kellett neki, de azóta már mégis fehér kellene és nem olyan hosszú, mint ami most van, hanem rövidebb.

[sztupy]

Autókban

Miénk kezd már egy kicsit kiöregedni, szóval nézelődünk egy újabb után. Kritériumok:

Vagy PHEV legalább olyan 30 mérföldnyi kizárólagos elektromos hajtással, vagy teljesen elektromos és akkor legalább olyan 150 mérföldet tudjon ténylegesen (szóval papiron inkább olyan 200 legyen)

5 személy férjen el benne elől, meg egy babakocsi a csomagtartóban

Max olyan 50.000 mérföld futás

Max £15k, de azért inkább legyen £10k körül

Nem baj ha van színe, hogy megtaláljuk a parkolóban

A közelben is legyen belőle pár eladó, és nem csak mondjuk Bristolban

Ami például kiesik:

BMW i3 REX: amellett hogy hogyan néz már ki, csak 4 személyes

1st gen Nissan Leaf: egy Edinburgh-Glasgow táv már kalandtúra lenne neki, hogy esetleg lemerül félúton

Vauxhall Ampera / Toyota Prius PHEV: Bár van belőle jópár a piacon, mind London közelében árulják, a közelben nincs

Szóval lássuk mi van:

PHEV vonalon mindössze egyetlen jelölt maradt:

Mitsubishi Outlander PHEV: 1.9 tonna, cserébe legalább van rendes csomagtere, nem úgy mint pár másik társának. Az elektromos hajtásról eltérőek a review-k, sokan panaszkodtak, hogy városon belül is néha magától átvált benzines hajtásra akkor is ha még bőven lenne benne hatótáv. Meg hát egy faszom SUV. Az éves biztosítása ennek lenne viszont a legolcsóbb, ami mondjuk sokat elmond milyen jó a brit biztosítási rendszer

Elektromos vonalon:

Renault Zoe: Sok panasz van a fűtésrendszerére, hogy ha meghibásodik akkor £10k a javítás, és persze mindegyiknél a garancia lejárta után egy hónappal hibásodik meg. Gyorstöltés nem igazán megy rajta (a 2019-esek max 22kW-ot tudnak ami elég gyér, a 2020-as változatok már 48kW-ot, ami jobb, de még mindig nem az igaz). Csomagtere elég nagy arra amire kell, viszont a hátsó üléseket nem lehet 40/60 lehajtani, szóval ha veszünk valamit az ikeában akkor a gyereket ott kell hagyni a gyerekmegörzőben. Árban cserébe ez a legolcsóbb a piacon (bár vigyázni kell, mert sok az akkubérlős változat és nem mindenhol tüntetik ezt fel a leírásban), és a biztosítása is csak annyi, mint az Outlandernek.

Vauxhall e-Corsa (+ Peugeot e-208): Ezzel is tele van a piac, az előzőhöz képest ez legalább autónak néz ki, bár a kezelését ugye jól elcseszték a régi változatokhoz képest, de biztos vagyok, hogy még mindig jobb, mint bármi amit a Renault csinál. Csomagtere ennek a legkisebb, de azért még szétszedve belefér egy babakocsi, és lehet 40/60 lehajtani az ülést. Van használható 80kw+ gyorstöltő, szóval 2 töltéssel még egy Londoni túra is akár belefér papíron. Panaszt nem sokat hallok a megbízhatóságáról, bár a legtöbb még nincs 3 éves a piacon. Biztosítása kicsit drágább, mint az Outlandernek.

MG MG5 EV: A UK egyetlen elektromos kombija, és mindez belefért 1.6T-ba, szóval ha bármelyik autógyár panaszkodik, hogy hátdeazelektromosautóknaknehéznekkelllennie, akkor lehet ie mutogatni, hogy nem, csak te vagy a faszfej. Csomagtere ugye ennek a legnagyobb (bár nem sokkal nagyobb, mint a másodgenerációs Leaf-é), és a review-k alapján elég kényelmes benne elöl és hátul is ülni. Ennek a konkrét típusnak sajnos nincs töréstesztje még, az ausztrál változat viszont 0 pontot kapott, ami persze nem túl meggyőző (Viszont az ausztrál változat eléggé más, számos dolog ami miatt lepontozták az pont alaptartozék a brit változatban). Gyorstölteni lehet 80kW-on, szóval elvileg hosszabb túrát is lehet benne tolni, ha az ember előre tervez. Bár az autó maga elég olcsó a használtpiacon, a biztosítása ennek a legdrágább az összes közül.

Nissan Leaf 2nd gen 62kw: Az elektromos autók közül a legnehezebb, nem csoda, hogy hiába 62kw-os az akksi, a hatótáv nem túl nagy. Ha hozzátesszük, hogy csak 50kW-on lehet tölteni ez eléggé behatárolja a használhatóságát. A csomagtere elég nagy, viszont a review-kban sokan panaszkodnak, hogy a hátsó ülésre felnőtt embert ültetni emberkínzás. Használtpiacon ez már a drágábbak között van, és a biztosítása sem túl olcsó.

[prokee]

Csörög a telefonom, kiírja, hogy a szomszéd város óvodája hív.

Nézek bambán, ki a faszom kereshet engem egy oviból, pláne egy másik városból.

Közben lecsörög, de gondoltam, mégiscsak visszahívom.

Kiderült, hogy hát nem, a mi kis falunk óvodája hív, onnan is a vezető. Harminc éves fennállásukat ünneplik a hétvégén, nagy bulika lesz, és hát azt találták ki, hogy az ovisok szív alakot formáznának a réten, és valakinek ezt le kéne fotóznia.

Rólam meg azt rebesgetik a faluban, hogy van erre alkamas repülő eszközöm, hát nem lehetne-e, hogy...

Nyilván lehet, amúgyis imádom a kis falunk minden buliját. Mondom is, hogy ja, natürlich, gerne, óvodavezető néni meg boldogan dankézik.

Nekünk meg megvan a szombati programunk a lányommal.

[csacskamacskamocska]

Senki sem várt

Egy kissé önsajnálós este volt a tegnapi, hagytam is leülepedni. (A házvásárlós konklúziós a következő poszt lesz majd) Azzal nincs semmi baj, hogy senki sem várt itthon. Elég rég óta élek egyedül, hogy kitörlődjön már a lelkemből az automatizmus, hogy köszönök vagy valaki rámörül amikor megjöttem, vagy kiveszi a kezemből a cuccot. A kutyáknak szoktam köszönni, de amúgy ezzel a kutya dologgal úgy van, hogy bár imádom őket, de nem helyettesítik az embereket. Kutyák. Cukik. De nem hoztam nekik ajándékot. Még a kocsiban sírtam egy kis visszafogottat miután felhívtam a lányomat, hogy majd hazaérünk segítsen felcuccolni, mert rengeteg a táskám. Azt nem mondtam neki, hogy az ajándékcsomagok miatt lett ilyen sok, mert az milyen már. Hát, ő nincs otthon, elment az öccséhez és nem is jön haza csak majd napok múlva. Jóóó. Nyomorultul éreztem magam és rájöttem, hogy attól érzem magam nyomorultul, hogy a lányom egy nappal korábban megkérdezte, hogy mikor jövök haza. Mondtam neki, hogy későn, 10-11 között. És én azt hittem, hogy azért kérdezi, mert vár, akarja tudni, hogy meddig kell fennmaradnia, vagy mikorra kelle hazajönnie, mert hiányzom, szeretne már beszélni velem, meghallgatni, hogy mi van a házakkal. Persze nem gondoltam én ezt olyan drámaian hatalmas nagy hiányzásnak, csak olyan kicsi, dejóhogymáritthonelérhetővagy hiányzásra gondoltam. Mert nekem az egész háznézős nyaralás alatt csak 4 ember járt a fejemben. Hogy velük mi van, nekik mi tetszene, mit vigyek ajándékba, szülinapra. Ha mondta volna, hogy azért kérdezi, hogy mikor érek haza mert elmenne, akkor semmi baj sincs. A kutyák miatt igyekszünk összehangolni az életünket, hogy ne legyenek sokat egyedül. De nem mondta. És így bennem lett egy gondolat, hogy miattam kérdezi. Aztán a kocsiban azért bőgtem, mert ráébredtem, hogy bennem mindig van egy ilyen kis reményteljes gondolat, hogy miattam kérdezik, hogy valami hogy legyen. De nem. Ez a 4 ember sosem miattam kérdezi. A számomra legfontosabb 4 ember sosem miattam kérdezi.

Próbáltam túljutni az önsajnálaton, ráadásul várt egy teli mosogató, szóval azért csak vártak. Az is a baj, hogy ilyenkor, ha magamra nézek, akkor szánalmasnak látom magam. Azt ahogy tele van a lelkem velük és amennyire ők velem nem törődnek. Gondolom, nem rosszból. Nem azért mert nem szeretnek egyáltalán, hanem faszom tudja. Persze, van egy olyan dolog, hogy ők érezhetik úgy, hogy dehát így is körülöttem forog a világ, pusztán az aktív létezés miatt. Mert csinálgatom a dolgaimat, vannak terveim, azt elmondom másoknak, mert vannak hatások ami alól nem tudják kivonni magukat akkor sem, ha nem kérek segítséget, ha nincs dolguk az én dolgaimmal. De valójában..., a valóság az, hogy küzdelem volt ez az egy hét is és jó lett volna a családba megérkezni vagy, ha Logan megkérdezi, hogy na, biztonságban hazaértetek? Az elvárások Logan azt mondta nemrégiben, hogy amikor elmondom, hogy mire vágyom, akkor az elvárásaimmal lelkiismeretfurdalást keltek a másikban. Akkor mit kell csinálni? Várni amíg milliárdból az egy rámtalál, aki magától is adja?

Szóval jöttem az ajándékokkal, csupa olyan ami elfogy, eltűnik, továbbajándékozható (nem nyomasztanék senkit olyasmivel amit aztán teszeget és bosszankodik rajta) és lette egy olyan kurvaszar érzésem, hogy mennyire nincs senkim valójában. Hogy csak azt hiszem, hogy van. De csak egy illúzió. Ez a gyanú, hogy csak illúzióim vannak dolgokról, ez sajnos máskor is nyomaszt. Aztán írt az egyik haverom, aztán egy barátnőm, hogy majd beszéljünk mindenképpen... Szóval itt állok és fogalmam sincs róla, hogy jogosan vagyok-e szomorú. Meg persze már nem vagyok, mert van több évtizednyi gyakorlatom benne, hogy eltemessem a szomorúságaimat és belekapaszkodjak bármibe. Egy gondolatba, reménybe, amivel átverem magam, aztán folytatódik a végtelen ciklus.

[stickalittle]

Mondjuk, jópofa anyám. Azt mondja, hogy miért nem járok el valahová ismerkedni.

Mint a kisgyerekek, akik nem értik, miért nem pihen többet apuka. Hát hétköznap melózni járok, reggel elmegyek itthonról, este hazajövök. A nyári időszámításban szerencsére még világosban, egyébként meg miután besötétedett. Ki a fenének van kedve bármit is csinálni, maximum kiverem a faszom, aztán jó napot. Aztán hétvégén nála melózom. Havi egyszer szombaton elmegyek szerepjátékozni, akkor is faszikkal, ennyit bűnözöm. De aztán vasárnap bepótolom anyámnál a melót. Oké, holnap lesz egy szabadnapom (valószínűleg kitolom a grillt a teraszra, grillezem, és berúgok, hát mi a faszt csináljak?). De ez a szabadnap is csak azért van, mert pénteken szabit vettem ki, hogy elmehessek a Nyakas Pincészetbe (EV-ként nekik is melózom, baszki), és így anyámhoz is el tudtam menni már pénteken. Na, a mai napom például úgy nézett ki, hogy felástam a kert egy részét, hogy el tudjam ültetni a zellert (mert, ugye, minden évben megbeszéljük anyámmal, hogy nem ültetünk semmit, letolom fűnyíróval az egész rétet, ami kinő, oszt jól van az úgy, aztán mégis, hát ő hajtatott zellerpalántát, most dobjuk ki?, hát nem dobjuk ki, úgyhogy) elültettem a zellert, megkapáltam a paprikát (anyám hajtatott paprikapalántát, most dobjuk ki? nem dobjuk ki), kikaróztam a paradicsomot (anyám hajtatott paradicsompalántát, most dobjuk ki, nem dobjuk ki), elültettem az uborkapalántát a földbe (most dobjuk ki?, nem dobjuk ki), körbelocsoltam mindent slaggal, kiszedtem a földből a beérett fokhagymát, a beérett vöröshagymát, leszedtem az érett őszibarackot, cukkinit, lemostam a kocsit (jó, ez persze nem muszáj), kijavítottam anyám lépcsőjét (hát egy kicsit csemperagasztózni is kell hétvégén), a csöpögő csapja helyett feltettem, egy új csaptelepet, rántottam ki cukkinit neki, elmosogattam, megmetszettem, kikötöztem a szőlőt (még néhai apám ültette, le kellene dózerolni az egészet a picsába, de hát, ha rendszeresen permetezem, akkor terem szőlőt) , biztosan csináltam még mást is, de már a faszomnak se jut eszébe. Aztán anyám szerint menjek el ismerkedni, mert egyedül döglöm meg. Hát oké.

[dajkag]

Amúgy hogy vagy? – hívott fel tegnap Andor legnagyobb meglepetésemre és szegezte nekem ezt a látszólag ártalmatlan kérdést, amire általában azt válaszolná az ember, hogy hát megvagyok, vagy hogy minden fasza, vagy már nem is tudom. De semmi mást nem tudtam neki mondani, csak azt, hogy "hát bazmeg, kurva szarul". – Mert, mi van? – Szerinted? – De ugye már nem a V miatt? Általában csodálom azt a gyermeki naivitást, amivel hozzááll az élethez, de ezt az egészet most valahogy képtelen voltam a megszokott módon kezelni. – Ember, szerinted mégis mitől lennék szarul? Alig két hete történt ez az egész. – Hát mit tudom én, nálad sosem lehet tudni. De amúgy bazmeg, szerintem beteg vagy. Ez rohadtul nem normális. El kellene felejtened a faszba, nem gondolod? Szívtam egy slukkot a cigiből, letüdőztem és próbáltam nyugodt maradni. – Figyelj, ez kurvára nem így megy. – Hát, oké… – tudtam, hogy nem érti, de próbáltam elmagyarázni neki. – Jó, figyelj. Vágod, képzelj el valakit, aki tökéletes. Minden szempontból. Legalábbis a számodra mindenképp. Megvan? – Anyádat? – Fogd már be fél percre, kérlek. Képzelj el valakit, akit tényleg a kibaszott angyalok küldtek a Földre és te mondjuk úgy 25 éve keresed. A hátad mögött ilyen kurva nagy szerelmekkel, csalódásokkal, egy hétéves kapcsolattal, meg a faszom tudja. Tényleg, a tökéleteset. Na, tudom, hogy ezt neked kurvára nehéz így megértened, de ez bazmeg, ez nekem a V. – Hátööö… Oké. – Nézd, ez valahol nekem is kibaszott fura. De ezt dobta a gép, egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele. Vágod, volt az a szar film. She's my Rushmore, bazmeg. – És akkor most ugyanúgy megy minden, mint előtte? Ugyanúgy napi szinten beszéltek? – Hát ja. Majdnem. Majdnem ugyanúgy. Majdnem. – És nem érzed azt, hogy egy igazi balfasz vagy? Hogy kicsit olyan ez, mintha a temetés után hetekkel később is a halott anyád megmikrózott tetemével csetelnél? – Na jó, menj a picsába. – Hát csinálj, amit akarsz, faszi. De még egy kurva szar Wes Anderson utalás, és abban biztos lehetsz, hogy soha többé nem foglak megállítani, ha meg akarod ölni magad. – Köszönöm, ez igazából rohadt nagy segítség lenne. Bontottam a vonalat, aztán bontottam még egy sört. Aznap a negyediket. Az óra 16:18-at mutatott. Az utolsó üzenetem pontosan 18 órája volt olvasatlan. – Édes faszom, de kurva hosszú lesz még ez a nap… – gondoltam magamban és az első korty után eszembe jutott, hogy pontosan két évvel ezelőtt az orvos úgyis azt mondta, hogy igyak meg néha egy-egy pohárral, az jót tesz a vesémnek. Sosem éreztem még magamat ennél tudatosabb és felelősségteljesebb felnőttnek.

[fovarosiblog]

Szeretném felhívni annak a figyelmét, aki 3 napos Harley-Davidson találkozót szervezett Budapestre, hogy mielőbb szíveskedjen rettenetes kínok között, hosszú szenvedés után elhalálozni. Ennyi undorító fasz alakot egy helyen, hát eszem-faszom megáll.

[pokmajom]

Nekik se könnyű...

Na szevasz Dezső, azért hívlak, hogy akkor mehetnek a nyomdába a plakátok és jó lenne, ha jövő hét elejére kint is lennének.

Persze, rendben, de akkor most melyik a végleges fájl, a NeTancoljunk_Nov10_Final vagy a SorosGeci_Nov10_Vegleges, mert az egyik tőletek jött a másik meg közvetlenül a grafikusoktól.

Már elmondtam párszor, de megint elmondom, hogy mindig tőlünk megy a végleges verzió.

Ja, igen, bocs, csak nem akartam hibázni. Csináljuk akkor.

...

Dezső bazmeg, ez mi faszom bazmeg, ezt a kibaszott balhét én nem fogom elvinni!!! Hát mi a gecit raktatok ki????

Hát, azt mondtad, azt rakjuk ki ami tőletek jött, nem a grafikustól.

Igen, és az a SorosGeci_Nov10_Vegleges fájl.

Nem. Itt van előttem az email a nagyfajlkuldes.hu linkkel, hogy az a NeTancoljunk_Nov10_Final fájl volt. Most mi legyen?

Most az lesz, hogy kinyomjátok újra és az összeset átragasztjátok.

Az kurva drága lenne, gyakorlatilag a piaci mardzsin se maradna a bulin. Nem akarok okoskodni, de szerintem, az a te főnöködnek se lenne annyira jó. Mi lenne, ha csak a két verzió közötti kis eltérést ragasztanánk le? Az sokkal olcsóbb lenne.

Nem tudom. Megbeszélem.

...

OK, takarjátok el csak a kis buzinak a kezét. De ne fóliával! ;)

[sztupy]

Előző hely ahol laktunk elvileg lett volna odatervezve két játszótér, de persze egyik se épült fel. Mikor még mi vettük a házat az első körös időszakban még ott volt rajta a terveken, de a második kör elején sunyiban lekerült a tervekről (valószínűleg teljesen illegálisan természetesen).

Mint kiderült azért, mert sokan panaszkodtak a második körös vásárlóknál, hogy nem akarnának a játszóteret a telepre, mert hát az lerontja a házak értékét vagymi (aztán persze pár évvel később, mikor megszülettek a gyerekeik már jöttek is a közös csoportba panaszkodni, hogy miért nincs a környéken semmi gyereknek való program, hát faszom pont miattatok köcsögök)

Pont emiatt sikerült belefutni Ian kibaszott Murray-be is, aki tökéletes politikus pókerarccal mondta, hogy igen majd ki lesz vizsgálva az egész, hogy aztán szépen a szőnyeg alá söpörje az egészet.

Ahol most lakunk majdnem ugyanez történt, csak a helyi MP nem söpörte a szőnyeg alá az egészet, hanem rendesen feltette a rendszerbe, hogy érkezett panasz, és hogy ezzel valamit tenni kell, és hát kicsit késve, de pár éve ennek hála felépült a játszótér, itten van a házzal szemben, és hát folyamatos élettel tölti fel az egész környéket. Autók sajna továbbra is vannak, de elég limitált számban, szóval gyakran van esemény az utcán is, nemcsak a réten.

[kiskezitcsokolom]

somtimes you gotta say hát a faszom nem kéne and leave it at that

[dioskailacs]

something something arra jöttem rá az elmúlt napokban elém ugró tumblis félcinikus intelmek hatására, hogy soha semmi nem lesz könnyebb és azzal, hogy a saját igényeimet elhanyagolom azért hogy "könnyebb legyen" (mert fáradt vagyok, nincs elég időm, nem állok készen, faszom tele van, semminek semmi értelme), azzal nem mentesítem magam a teher alól, sőt. és arra várni, hogy majd valaki segít/besegít/visszakapom azt a hardcore törődést, amit adtam nem kifejezetten faszság, de nem visz előre. az elmúlt évem arról szólt, hogy valakit, pénzt, erőfeszítést, fizikai és érzelmi szükségleteket nem sajnálva, kihúztam a pokolból torkából és to no one's surprise kiégtem bele a gecibe, viszont! de!! MINDEKÖZBEN!!!!! megtanultam magamról hogy sokkal többet bírok mint amennyit bevallok magamnak és hogy ha kell (értsd: mások jóllétéhez szükséges) akkor bármennyire képes vagyok kistretchelni magamat. közben meg idegeskedek hogy jaj mindent nekem kell csinálnom és még ezt is nekem kell meg erre is nekem kell figyelnem és így. egyrészt a picsába bele, másrészt viszont ez azt jelenti hogy nekem minderre van energiám!! és esélyem van úgy csinálni mindent ahogy én akarok merthát nekem tűnik fel, hogy csinálni kell. azt hiszem sosem tanultam meg igazán magamnak menedzselni magamat, mindig csak külső elvárások mentén intéztem az életemet japán elvesztése óta. és ha mindezt a törődést a saját elképzeléseimbe forgatom bele, elkezdhetek újra visszatérni az útra, ahonnan kisiklott a vonatom 2015ben. azóta nem mertem igazán elkötelezni magam bármilyen saját elképzelésem mellett, possibly a hatalmas pofára esés következtében, csak emberek és párkapcsolatok mellett. ami nem szar, mert korábban meg az nem ment, de átestem a ló másik oldalára vele mert mindenemet egyvalamire tettem fel (MÁR MEGINT) és az ismét egy rajtam kívül lévő entitás. és sok mindent szeretnék csinálni, sok mindenhez van is érzékem de hamar kiégnek ezek az érdeklődések, aztán persze visszajönnek, de nem tudtam megtartani egyet sem hosszú ideig meg nem is hittem el, hogy bármi menne. nem mertem kockáztatni semmivel, na. elmentem egy kibaszott ssc-be és azóta megyek egyikből a másikba és közben irigykedve nézem azokat akik olyannal foglalkoznak, ami a lelkükből jön, de milyen nevetséges vagyok, meg se próbáltam soha olyanból foglalkozást kialakítani ami a lelkemből jönne mert fontosabb volt a viszonylag biztonságos nyomor mint a bizonytalan önazonosság. és eddig bemagyaráztam magamnak hogy nekem ez valóban fontosabb meg nekem ez így jó, elégedett vagyok, de kezdek rájönni, hogy már megint telehazudtam a saját fejemet, mert ahogy visszanyúlok japán előttre, az a panna full értetlenül bámul vissza rám, és ha tudná, megkérdezné, hogy ha neked se érek annyit, hogy kockáztass értem, akkor ki a faszomnak fogok. többszörösen elhagytam és cserben hagytam magamat, már megint és folyamatosan, és I don't know how many mert ezt tanultam gyerekkénts I have left in me, mert rég nem vagyok már gyerek. nem lesz más helyettem úgy anyám, ahogy nekem van rá szükségem, nem lesz más helyettem úgy testvérem, hívem, mentorom vagy támogatóm, mint ahogy nekem kell magamnak lennem, mert helyettem senki nem fogja megcsinálni az életemet. és ha kell, egy másik magamat disszociálok magamba, mert láthatóan csak másról tudok gondoskodni, hát akkor teremtek magamban egy lényt akiről úgy gondoskodhatok, ahogy egész életemben érdemeltem volna magamtól.

[csacskamacskamocska]

Mert nincsenek barátai

Egyszer egy ismerősöm, aki állandóan az exét supportálta, a kérdésemre, hogy miért teszi, hiszen a nőnek van férje, vannak felnőtt, családos gyerekei, miért ő az akit ugráltat, azt válaszolta, hogy mert szegénynek nincsenek barátai. De hát vannak, látható, hogy vannak, olyan rekaciókat kap FBn amiből nyilvánvaló, hogy az közeli ismeretség, barátság. Azok nem olyan barátok! Oké. Amúgy nem az én dolgom. Van egy véleményem a meg nem dolgozott szakításokról meg a könnyen szerzett lovagi érdemekről is, de amúgy nem az én dolgom, pláne a faszom fog veszekedni amikor a másik ellenáll annak, hogy más oldalról is megnézzen valamit. A legjobb barát ex nehezen megfogható módon, de kárt okoz az új kapcsolatban mindkét félnek.

Le is szarnám én ezt a régi történetet, ha a barátnőm sztorijában nem került volna elő egy hasonló. A barátnőm nulla féltékenységet képes érezni, hihetetlenül egészségesen kezeli a kapcsolatait, a konfliktusokat kapcsolaton belül igyekszik megoldani. Nem gyanakszik, nem korlátoz, nem feltételez rosszat. Nem azért mert hülye vagy naiv, hanem mert nem terheli magát ilyesmivel. Így lehetett, hogy a válása után 2 hónappal a férje már össze is jött a kolléganőjével és egy éven belül gyerekük is lett. – Te, nem lehet, hogy ezek már nézegették egymást korábban is vagy akár viszonyuk is volt? – kérdeztem tőle. – De, lehet – válaszolta és megvonta a vállát. Én ettől biztos megőrülnék, hogy raktam bele a kapcsolatba az időt meg az energiát, akartam javítani, megbeszélni, stb, stb és kiderül, hogy a társam már rég másfelé leli az örömét és hiába csináltam mindent. Jó, nem őrülnék meg, de kéne idő amíg feldolgozom és amíg lejövök az érzésről, hogy a jó kurva anyját. Nade nem is erről a csávóról van szó, hanem a következőről. Hogy annak is van egy ilyen supportált exe. És a dolog már a nem féltékenykedő, nem irigykerdő barátnőmet is zavarja. Mert ő kér valamit (lécci, szereld fel, lécci vedd meg, lécci intézd el), akkor vár és vár és vár. Az ex szól, hogy jaaaaaj, nem tudom ezt megcsinálni, nem tudom azt megcsinálni, jaaaj, nem vinnél el a világ végére, nincs autóm nincs jogsim jaaaaj mit csináljak és a pasi ugrik és felszerel és beszerez és megjavít és hajnalok hajnalán elindul és elviszi két napra elintézni az ex ügyeit, akivel amúgy ő szakított. Nincs semmi romantikus vonal, nincs semmi szex, csak a lovag, aki segít, a jóember aki jóban van az exével, a könnye beszerezhető hála és elismerés van. Szerintem. Én abban is biztos vagyok, hogy akire otthon lehet számítani, akire nem kell várni, aki otthon is lovag és jó ember és férfi, azt egy nő örömmel nézi, ha másnak is segít, mert büszkeséggel tölti el a dolog. Ez a fantasztikus FÉRFI, ez annyira top, hogy tud adni másnak is. De ami jár az jár. A kapcsolat előnyt kell élvezzen, a partnerem igényei előnyt kell élvezzenek, akár férfi vagyok, akár nő. Mert az nem járja, hogy alátolok a másiknak mindent és ő meg az így nyert energiát máshova viszi. Mert ott van hála. Otthon meg nincs. Mert otthon alap, hogy megcsinálod, ahogy alap, hogy a másik is megcsinál rengeteg mindent. Neked könnyű – mondja a pasi – mert ez meg az... (Csupa olyan dolog amiért a csaj keményen megdolgozott), de szegény ex... hát annak kurva nehéz.

Olyan konfliktusok melegágya ez amiről napokat lehetne beszélni, mert a jéghegy csúcsánál elakad mindenki. Hát miért ne lehetnének barátok az exszel???? Micsoda undorító féltékenység ez! Aki pedig élt meg hasonlót, az hallgat, mert már tudja, hogy nem lehet igaza, mert a valódi mélysége a dolognak nehezen megfogalmazható önmagunk megalázása nélkül. Mert vagy szolgának, megalkuvónak, vagy hülyének, vagy hisztisnek, birtoklónak, féltékenynek fogunk tűnni. És ami a fontos, nem csak exszel és nem csak másneművel van ez a probléma. Hogy viszik ki az időt, energiát figyelmet szeretetet a kapcsolatból, hogy valahol máshol elismerést szerezzenek, mert az valahogy értékesebb, mint az otthoni. Gyerek lovagok ezek az emberek. Tulajdonképpen önzők a maguk gyerekes módján. És semmit sem értenek vagy akarnak érteni, amikor elhagyják őket. Amúgy, valójában arról akartam írni, hogy mit takar az, hogy valakinek nincsenek barátai. Miért nincsenek, és miféle ütőkártya ez a mondat. De nem az akart ma megíródni.