#hétköznapi Trianon

[eugeniovonsavoy]

prémium Trianon kontent!

[nemzetinet]

Trianon alulnézetből

Korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és leveleken, személyes és félhivatalos dokumentumokon keresztül, „alulnézetből”, átlagemberek szemszögéből mutatja be az első világháború befejezését követő éveket a Trianon arcai című új forrásgyűjtemény.

 „Kíváncsiak voltunk arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése miként tükröződött, miként jelent meg a hétköznapi emberek életében, mindennapjaiban” – mondta Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Libri Kiadó közös kötetének társszerkesztője, a levéltár kutatója. 

A forrásgyűjteményben a történelmi Magyarország különböző területeiről származó kortársak, köztük

hivatalnokok, földműves, karnagy, rönktéri művezető, alispánfeleség, tanítónő, katonatiszt és ügyvédek az 1918 és 1920 közötti impériumváltások és a trianoni békeszerződés életükre gyakorolt hatásairól írt feljegyzései kaptak helyet.

L. Balogh Béni hangsúlyozta: a lehető legteljesebb kép megrajzolásához politikusok, arisztokraták és egyházi méltóságok reflexióiból is válogattak a kötetbe. 

A kutató felidézte, hogy a trianoni békeszerződés előzményeiről, okairól és következményeiről az 1980-as évek első felétől lehetett szabadabban beszélni és írni Magyarországon. A történészeknek először az alapkutatásokat kellett elvégezniük, ezért a témában írt történeti munkák többnyire a politika- és diplomáciatörténetre koncentrálnak. Emellett viszont háttérbe szorult a társadalom reagálásának kutatása, az, hogy miként élték meg a határok megváltoztatását és hárommillió magyar kisebbségi sorba kerülését az egyszerű emberek.

A kötet három szerkesztője – L. Balogh Béni mellett Kunt Gergely és Schmidt Anikó – célja az volt, hogy minél több forrást ismertessen meg az olvasókkal, ezért szinte kizárólag szemelvényeket közöltek az eredeti forrásokból. A kötetben olvasható források közül a történész-levéltáros Ferencz József kolozsvári unitárius püspök évtizedekig vezetett naplófolyamának beválogatott részletét emelte ki, amelyben a 83 éves egyházi méltóság megható sorokkal festi le az erdélyi város 1918. karácsony estéjén bekövetkező román megszállását. Hozzátette: a többségükben mindeddig kiadatlan magyar nyelvű dokumentumok mellett a kötet két román és egy szerb forrást is közöl, igyekezve ezzel a kizárólagos nemzeti történelmi látószöget egy kelet-közép-európai látásmóddal meghaladni.

Trianon alulnézetből a Nemzeti.net-en jelent meg,

[korkep-blog]

"Alulnézetből" vizsgálja Trianont és hatásait egy új forrásgyűjtemény

Korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és leveleken keresztül, a kortárs átlagemberek szemszögéből mutatják be Trianont

Korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és leveleken, valamint más személyes és félhivatalos dokumentumokon keresztül, “alulnézetből”, a kortárs átlagemberek szemszögéből mutatja be az első világháború befejezését követő éveket a Trianon arcai című új forrásgyűjtemény.

  “Kíváncsiak voltunk arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése miként tükröződött, miként jelent meg a hétköznapi emberek életében, mindennapjaiban” – mondta el az MTI-nek L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Libri Kiadó közös kötetének társszerkesztője, a levéltár kutatója.

  A forrásgyűjteményben a történelmi Magyarország különböző területeiről származó kortársak, köztük hivatalnokok, földműves, karnagy, rönktéri művezető, alispán-feleség, tanítónő, katonatiszt és ügyvédek az 1918 és 1920 közötti impériumváltások és a trianoni békeszerződés életükre gyakorolt hatásairól írt feljegyzései kaptak helyet. L. Balogh Béni hangsúlyozta: a lehető legteljesebb kép megrajzolásához a “nagyemberek”, politikusok, arisztokraták és egyházi méltóságok reflexióiból is válogattak a kötetbe.

  A kutató felidézte, hogy a trianoni békeszerződés előzményeiről, okairól és következményeiről az 1980-as évek első felétől lehetett szabadabban beszélni és írni Magyarországon. A történészeknek először az alapkutatásokat kellett elvégezniük, ezért a témában írt történeti munkák többnyire a politika- és diplomáciatörténetre koncentrálnak. Emellett viszont háttérbe szorult a társadalom reagálásának kutatása, az, hogy miként élték meg a határok megváltoztatását és hárommillió magyar kisebbségi sorba kerülését az egyszerű emberek.

  “Ezt próbáltuk ezzel a kötettel legalább részben pótolni” – fűzte hozzá L. Balogh Béni, aki szerint rendkívül hosszadalmas történészi munkára van még szükség, hiszen rengeteg elemzésre, feldolgozásra és publikálásra váró személyes és félhivatalos dokumentum maradt az utókorra. A kötet három szerkesztője – L. Balogh Béni mellett Kunt Gergely és Schmidt Anikó – célja az volt, hogy minél több forrást ismertessen meg az olvasókkal, ezért szinte kizárólag szemelvényeket közöltek az eredeti forrásokból.

  A kötetben olvasható források közül a történész-levéltáros Ferencz József kolozsvári unitárius püspök évtizedekig vezetett naplófolyamának beválogatott részletét emelte ki, amelyben a 83 éves egyházi méltóság megható sorokkal festi le az erdélyi város 1918. karácsony estéjén bekövetkező román megszállását.

  Hozzátette: a többségükben mindeddig kiadatlan magyar nyelvű dokumentumok mellett a kötet két román és egy szerb forrást is közöl, igyekezve ezzel a kizárólagos nemzeti történelmi látószöget egy kelet-közép-európai látásmóddal meghaladni.

  MTI

Nyitókép: karpatalja.ma

[eugeniovonsavoy]

A nácikban az a szép, hogy mindig van egy másik náci, aki szerint Trianon REÁLPOLITIKA volt, hiszen nem létező országok is támogatták azt. És nem Csehszlovákiára vagy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságra gondolnak..

[eugeniovonsavoy]

Tévémaci Felnőtteknek before it was cool.

[eugeniovonsavoy]

Tudjátok, mi a történeti bizarr?

Írni egy értekezést 1920-ban(!) a trianoni békeszerződés magyar vasútügyet érintő aspektusairól, az értekezést pedig az elhunyt édesanyának dedikálva emígyen:

[eugeniovonsavoy]

Kortalan Magyarország

[eugeniovonsavoy]

Trianon100

Bármennyire is utálom a Trianon-témát, kerülöm, nem foglalkozom vele stb., Trianonnal foglalkozni kell. Tetszik vagy sem (általában nem, és nekem se), de a Trianon-hatást alig ismerjük. Maga Trianon, mint eseménysor legalább annyira jól kutatott, mint mondjuk a mohácsi csata, épp csak a mohácsi csatával szemben kicsit rétegzettebb, összetettebb ügy. Jah, a mohácsi csata kutatására amúgy több forrás megy, pedig a mohácsi csatáról aztán tényleg nagyon sokat tudunk, de ez most mellékszál. Szintén mellékszál, bár lényeges; Trianon-hatás nem az, amire az index vagy a többi clickbait portál gondol. Nem demográfia vagy más játszadozás különböző statisztikai adatokkal, inkább részben társadalomtudományos, részben kultúratudományos értelmű.

A Trianon-hatás mindenkit érint; azt is, aki ötödíziglen budapesti és azt is, akinek családja él a “gúnyhatáron túl”. Mindegy, hogy ki milyen panelekből épít magának vulgármarxista/proli (lásd “23 millió román” vagy “megérdemeltük“), (neo)fasiszta (lásd "magyar az, akinek fáj Trianon“), pszichologizáló (lásd “önsorsrontó magyar néplélek”), nacionalista-fantaszta (lásd ”nem-nem-soha, együtt vesszük vissza!”) vagy giccsromantikus (lásd “ősi magyar földünk ezeréves határai”) magyarázategyveleget. (Illetve ezekből tetszőleges egyveleget kikeverni sem lehetetlen.)  Mondtam, tetszik vagy sem, e tényállás felismerése nélkül nincs út a fény felé.

Ma, hogy beütött a centenárium (ami legalább valós évforduló, szemben a Millecentenáriummal), megint jönnek “mindenhol” a fenti kategóriákba bátran besorolható véleménymoslékok. Ebből két dolog következik (már azon kívül, hogy nem évült el..sorry, nem bírtam ki): egyrészt tehát a Trianon-trauma valós, másrészt pedig a Trianon-hatásról az egészen alapvető dolgokat leszámítva valójában semmit nem tudunk.

-----------------------------------------------------------

Közbevetés

Ha mindenáron a kulturális és hatalmi dominancia (nevezhetjük hegemóniának is) felől akarjuk megközelíteni a Trianon-témát (mint ahogy általában tesszük is), akkor az 1880-as évektől világszerte erősödő emlékmű-állítási láz termékeit, a hét milleniumi emlékművet vizsgálni elég jó ötlet. Szerintem lett volna még kakaó a kutatási témában, ha valakit ez érdekel, bár én gyakran mondom ezt. Remélem, senki nem merít inspirációt ebből és áll neki analizálni a NER emlékműállítási őrületét...

------------------------------------------------------------

Általában véve én azt gondolom, emberi minimum “Trianon”-ról azt gondolni, hogy “nagyon nem volt oké”. Trianon tragédia és trauma, ezért kikerülhetetlen téma és ennek megfelelően szükséges foglalkozni vele. Konyhanyelven: akinek pszichológusi segítség kell, menjen pszichológushoz, mert anélkül csak rosszabb lesz. A trianoni tragédia azért lett traumatikus, mert egészen addig kevesen érzékelték, hogy egy tragikus kimenet felé halad az ország, akik pedig érzékelték (pl. Tisza István, Ferenc Ferdinánd trónörökös, ifj. Andrássy Gyula), azok autoriter, íróasztal mögül levezényelt, új típusú központosításban és restrikciókban gondolkodtak. Ismerős?

Bővebben, mélyebben, összetettebben erről esélytelen jelenleg beszélni, bár éppen fél éve írt Gyáni Gábor Trianon – a veszteség természete címmel egy publicisztikát. Annyit hozzá lehet tenni a Gyáni szöveghez, hogy a Monarchia magyar államfelének volt egy nagyon érdekes önellentmondása (sok egyéb mellett, most hagyjuk is a többit..); nevezetesen a szükségszerűen a Kiegyezés tényén álló kormánypártot “valahogy” döntően a nemzetiségi (értsd: vegyes lakosságú) választókerületek biztosították. Itt vannak térképek, itt némi további térképész ezmegaz. Ha már felemlítettem a Magyar Millenniumot, tessék, itt az akkori Országház összetétele:

Gondoljátok, hogy csak ennyi a messzídzs?? Hogy a magyar Alföld lakossága miatt szívunk most is??! Dehogy, közelsem.

Közbevetés

Csavar1: A választókörzetek és kormányzati hatalom összefüggéseiről (ki szavaz vagy szavaztat kire és miért, ezáltal ki tart fenn milyen rendszert és miért vagy hogy valójában mennyiben is volt ez népképviselet és hol mennyire), arról Gerő András írt először monográfiát. Igen, a CEU-s, nyugatos, liberális Gerő András.

Csavar2: Nos, Gerő András azóta baszik komoly munkát letenni nem igazán tett le komoly történettudományos munkát, bár az oktatói állás a CEU-n, a topligás ösztöndíjak, díjak meg intézményi pozíciók elkocsonyásították nemcsak a gerincét, hanem az elméjét is talán bizony sok idejét vették el. Mindenesetre mostanában épp Schmidt Mária Alapítványa kiadásában reciklálja korábbi jobb műveit, melyeket természetesen bárki megvásárolhat a méltán hírhedtes Terror Háza Múzeum könyvesboltjában. A CEU-s, nyugatos, liberális Gerő András..

Itt van tehát egy rendkívül jó háttérrel induló kutató, aki megtalál egy klassz témakört a hatalom és nemzetiség kapcsolatrendszerében, majd csúcsra jutva lépésről lépésre diszkvalifikálja magát napjainkra..

Ezen felül persze lehetne linkelni a Trianon-kutató Lendület Kutatócsoportot, de minek. Vannak eredményeik, bár szerintem annyira innovatívak, mint a Mészáros és Mészáros Kft., de én ugye gyakran mondok ilyesmit (plusz a kutatócsoport vezetőjének emberi kvalitásai miatt is minek..). Nem egyszerű tehát sem a Trianon-téma maga, sem a Trianon-téma kutatási eredményeinek értékelése.

Illetve még egy dolog, ami megindított a Gyáni szövegben és lényegesebb, mint alemberkedni “a szerző történész” szignó alatt: “Miközben az elmaradottként számon tartott peremvidékek problémáját ecseteltük, némileg megfeledkeztünk a fejlett vidéki városi központok Trianon utáni kiáltó hiányáról, holott ezekről a súlyos veszteségekről is számot kell adni. A Budapest-központúsággal megterhelt városi és polgári világ igencsak összezsugorodott, miután elkerült az országtól a partiumi városi öv, a mezőségi városhálózat (benne Kolozsvárral) és az olyan hagyományos, de modernizálódó város is, mint Kassa, és kivált a legfejlettebb vidéki nagyipari központ, Temesvár. Velük végképp elveszett Magyarország számára a fővároson kívüli modern polgári középosztály és a gyáripari munkásság. A fejlemény politikai következményeként csökkent, sőt meg is szűnt annak reális lehetősége, hogy a Horthy-rezsimben megvalósult tekintélyuralmi berendezkedésnél demokratikusabb államhatalmi rend álljon fel idehaza; az utóbbi lehetséges társadalmi oszlopai egy csapásra eltűntek az ország térképéről.“

Máig ható sztori, elég, ha a Budapest vízfej narratívára gondolunk. Trianon után lett Magyarország újra szuverén ország (rossz vicc: teljesült a 48-as ellenzék álma..), amivel együtt nemcsak szuverenitás adta lehetőségek járultak, hanem Budapestnek az ország 12 korábbi regionális központjából a megmaradt néggyel kellett már csak versenyre kelnie és ez tart azóta is. Lehet tehát vízfejezni Trianon miatt Budapestet, ám Budapest Trianonnal éppenséggel sokat nyert (az már kérdés, hogy ezzel valójában jobban járt-e, mintha maradt volna a korábbi városhálózat adta keretrendszer). Trianon után egy hihetetlenül kompetitív és törésvonalakkal teli (magyar-nemmagyar, katolikus-nemkatolikus, baloldali-jobboldali, népi-urbánus, agrárius-merkantil stb.) egyben társadalmilag egyre bezárkózóbb, státuszorientáltabb társadalmi rend jött létre (azt azért nem állítanám, hogy stabilizálódott, lásd erre a nyilasok társadalmi bázisát és tagságát). Hogy mire gondol Gyáni, arra mutatom a 12 város listáját (Beluszky-Győri 2005, függelék - bocsánat a telefonos fényképminőségért):

Szerintem érdemes erre a listára gondolni, amikor mondjuk az 1938-as győri programról olvas az ember, a rákosi éra újraiparosítási kísérletéről vagy mondjuk az 1990 utáni választási eredményekről (különös tekintettel a 2019 őszi önkormányzati eredményekre, ami véleményem szerint a városlakók lázadása volt a kormányzat ellen). Hajlamos vagyok túlgondolni, túlírni dolgokat, szóval legyen ennyi ez a bejegyzés. Tulajdonképpen némi szűkítéssel, de nincs mondanivalóm Trianon-témában, a fenti karakterhalmozást is csak a Gyáni cikk linkelése miatt hordtam össze. Az egy okos és ügyes szöveg, minden más, ma megírt, elhangzott szöveg csak a fenti öt panelmátrix ismételgetése vagy egyenesen silány propaganda. Vagyis

Trianon-hatás.

[eugeniovonsavoy]

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a magyar Alföld borzasztó nagyot fejlődött a 19. században és ahogy írtam is, az sem újdonság, hogy a 48-as ellenzék politikai bázisa is az Alföld volt. Van tehát egy közel színmagyar, a dualizmusban gyarapodó, de a dualizmust “konzekvensen” elvető régió, mely régió Trianon után kb. 70-80%-ban megmarad (értelemszerűen szavazóival egyetemben), miközben a dualizmus politikai rendszerét fenntartó régiók nemcsak elcsatolódnak, hanem 1910 környékére érzékelhetően leszakadnak a magterülethez (+magyar Alföld) képest. Legalábbis ami az iparosodást és annak társadalmasító hatását illeti. Ez utóbbi egy igen érdekes és messzire vivő megállapítás, legalábbis nekem az.

[korkep-blog]

Új buszmegálló régi problémákkal Ipolyságon

Szeretnék egy olyan társadalomban élni ahol a tolerancia nem filmekben látott idegen

Új buszmegállót kapott Ipolyság városrésze Tesmag. A majd’ 500 lelket számláló kistelepülés végre egy olyan várakozóhellyel bővült, aminek látványától a naponta áthaladó 3-4 buszjárat sofőrjei nem lépnek ijedtükben a gázpedálra.

  A minap megpillantva mégis hiányérzetem támadt, ahogy közelebbről szemügyre vettem. Szépen kidolgozott, impozáns kis épület a célját kiválóan kiszolgáló építmény. 2017-ben az Európai Únió tagállamaként még mindig ott tartunk, hogy a polgármesteri hivatal figyelembe se veszi és mellőzi az itt élő őshonos kisebbség nyelvi jogait. Egy olyan városban ahol a magyarok részaránya 58 százalék körül mozog.

  Kikerült ugyanis egy információs tábla, amely csak egy nyelven hirdeti ki az úr a házban. Szomorú, hogy még mindig ott tartunk, ezért külön szólni kell, esetleg beadvánnyal fordulni az illetékesekhez, hogy tessék már tiszteletben tartani az itt élő magyar nemzetiségű polgártársak alapvető igényeit a nyelvhasználat terén. Kérdem én, hogy az miért nem magától értetődő, ha valami elkészül ebben a városban ahová szövegezés is kerül, hogy alapból kétnyelvűen van az információ feltüntetve? Miért kell örökkön odáig fajulni a dolgoknak, hogy ezen hiányosságokat szóvá téve, esetleg a közösségi médián megosztva a diskurzus odáig jut, hogy még az észrevételező van kérdőre vonva?  

  Egynyelvű információs tábla, fotó: Dian Csaba

  Soha semmilyen körülmények között nem fogok szemet hunyni az ilyen joghiányosság felett, mert az, ami az egyiknek alanyi jogon jár, ugyanúgy megilleti a másikat is. Szeretnék egy olyan társadalomban élni ahol a tolerancia nem filmekben látott idegen, megfoghatatlan valami, hanem a mindennapjainkat átszövő, az élet minden területére kiható hétköznapi dolog.

  Itt is hiányzik a magyar felirat, fotó: Dian Csaba

  Sajnos szűk környezetemben találhatóak még hasonló példák. Ipolyságtól alig 10 kilométerre fekvő Palást községe is hasonló gondokkal küzd. A majd három évvel ezelőtt több tízezer euróból felújított, magyarok által alapított tűzoltóság szintén nem kapott kétnyelvű táblát. Valószínű erre már nem jutott 20 euró a költségvetésből. A képviselők és a helyi lakosság többszöri kérésére sem.

  A dolog érdekessége, hogy a falut irányító polgármesterasszony magyar nemzetiségű, a Most-Híd színeiben indult. Ennek tükrében kissé már érthető, miért is nem fontos nyelvünk megjelenítése. A történet pikantériája még az, hogy a falusi önkormányzat Smeres képviselői sem találnak semmi kivetnivalót a magyar tábla kihelyezésében ám ez még a mai napig nem történt meg.

  Palásti tűzoltóság, fotó: Dian Csaba

  A Szlovák köztársaság által ratifikált nemzetközi egyezményekkel és szerződésekkel összhangban álló nemzeti kisebbségek használatáról szóló törvény egyik bekezdésében kimondja.

  „Minden feliratot és a nyilvánosság tájékoztatására szánt hirdetményt autóbusz-állomásokon, vasútállomásokon, sportlétesítményekben stb., fel lehet tüntetni a kisebbség nyelvén is.”  

  Ez egy törvénytárban lefektetett ajánlás, lehetőség amellyel úgy néz ki városom vezetése nem akar élni. Egy szerencsésebb történelmi fejlődésű nyugat-európai országban az ilyen esetek szinte meg sem történhetnek. Sőt, ott a pozitív diszkrimináció demokratikus vívmányaival élnek.

  Svájc franciák lakta részén a francia nyelv az első és aztán követi a német. Nincs ez máshogy dél-Tirolban sem ahol a német nyelv domináns az olasszal szemben. Nem vagyok egy romantikus idealista, tisztában vagyok azzal, hogy ez a fiatal állam még mindig küzd Trianon démonaival. Sokunk számára már az is elégtételt jelent, ha nyelvünk regionális szinten egyenrangúvá válik a szlovák nyelv mellett.

  Ez folyamat viszont hosszú időt vesz még igénybe és sajnos előre borítékolható, hogy sok cikknek, észrevételnek, panasznak kell még megszületnie ahhoz, hogy a magyar nyelv Dél-Szlovákia szerte elfoglalja a megfelelő helyét.

  Dian Csaba

Nyitókép: Dian Csaba